Pesti Napló, 1865. szeptember (16. évfolyam, 4611–4635. szám)
1865-09-01 / 4611. szám
forrása gyanánt és itt alapul elegendőnek nem tartjuk. De úgy látszik, maga a pestlosonczi vasuttársaság sem tartotta annak, s épen azért kívánta a vonalozást Losoncz felé, sőt operativjaiban Beszterczebánya, és végre Oderberg felé is folytatni. S itt látjuk épen a czéltévesztést. E vállalat — vélekedésünk szerint — a választható irányok közül nem a legjövedelmezőbbet választotta. Nézetünk szerint Hatvantól előbb Miskolczig kell vala tracirozni, s úgy Hatvantól a kőszénbányák telepéig, s akkor a jövedelmezésre sokkal nagyobb és biztosabb kilátás nyílik rala, több bizalom az érdekelteknél és a financz-körökben, s valószínű, hogy ha ez irány követtetik, a vállalatot nem éri ama szerencsétlenség, mely most, s igy reá nehezedett. Ha a pest-losonczi és pest-miskolczi vonalozás költségeit és jövedelmezési képességét egybe hasonlítjuk, azonnal tisztára derül, miképpen az egyik és másik között a jövedelmezésre nézve óriási különbség mutatkozik, az építkezési költségek pedig jóval kisebb tőkét vesznek igénybe az egyenes hatvan-miskolczi, mint a hatvan-losonczi vonalon. Sőt még a hatvan-tarjáni kőszén-vonal megépítését se zárta volna ki a költségvetés, ha ezen vonal csak egyszerűen mint mellék-kőszén bánya-vonal jő vola tekintetbe, s mint ilyen, egy sor sínre, kisebb töltési munkákkal, szóval, nem mint fővonal, hanem mint mellék-szárny fó tervezetbe és kivitel alá. A pest-miskolczi vonalnak a hatvantarjáni szárny valószínűleg előnyére válhatott volna, de hogy a hatvan-tarjáni szárnyvonalnak a pest-miskolczi vonal valóságos megteremtője lehetendett, abban nem kételkedünk, kivált ha szem elől nem tévesztjük, hogy Hatvantól a pest-miskolczi egyenes vonalat egyenes szögben keresztbe metsző hatvan-szolnoki vonal is következett volna, mint elmaradhatlan corollariuma amazoknak. A pest-losonczi vasuttársaság bukásának okait mi nemcsak ott véljük tehát keresendőnek, holynem kevés ellenséges indulattal — keresik sokan, hanem hajlandók vagyunk ama bukás egyik tényezőjeként a fentebb előadottakat is felemlíteni, nevezetesen a közönségnek és pénzbirtokosoknak bizalmatlanságát, melyet pedig — vélekedésünk szerint — egy más irányzattal teljesen meg lehet vóla nyerni. Most a vállalat egy nagy válság küszöbén állván, nem lesz felesleges, ha a dologhoz minél többenozzá szólanak, s az uj megállapodást intézendők, tekintetre méltatják mindazt, mi e tárgyra nézve felmerül. VISONTAI. M. udv. kanczellár , omlanak elnöki levele az újonnan kinevezett főispánokhoz. Ő cs. és Apostoli kir. Felsége folyó évi junius 8-ikán kelt legfelsőbb elhatározásával a magyar kir. helytartótanácsnak ideiglenesen felfüggesztett hatáskörét legkegyelmesebben visszaállítani méltóztatván, azon szabályoknak is változást kell szenvedniük, melyek az eddigi megyei kormányzók működését szűkebb korlátok közé szorították. E módosított, s az ujóbbi viszonyokhoz alkalmazott szabályok az 1/. alatt idezárt pontozatokban foglaltatnak, melyek azonban egyedül ügyközlési és közigazgatási intézkedésekre vonatkozó tartalmuknál fogva nem szolgálhatnak tájékozásul azon magas körű irányzatra nézve, melyet a megyei főispánoknak a kormány elveivel találkozóig követniök kell, hogy így a trón s a haza érdekében egyesült erőkkel, s önzéstelen buzgó törekvéssel előkészíttessék ama tér, melyen Magyarország jövőjének kérdése törvényhozásiig lészen megoldandó. Ezért kell az érintett pontozatokat néhány tájékozó megjegyzéssel kisérnem, melyek.......... legközelebbi teendői tekintetében némi irányzatul szolgálhatnak. Midőn Ó cs. és Apostoli kir. Felsége legfelsőbb parancsa folytán a magyar ügyek vezényletét elvállalám, számot veték korlátolt erőmmel, s feladatom sokoldalú nehézségeivel. De a haza iránti kötelesség e nehézségektől viszszariadnom nem engedvén, Uram királyom parancsának azon reményben hódoltam, hogy honunk javára ezélzó törekvéseimben a nemzet higgadt értelmisége, s azon férfiak által támogatatni fogok, kiket Ő Felsége bizalma az országos és megyei kormányzat főpolczaira emel. És hogy e támogatásra nem tévesen számítottam, a hazai sajtónak a pillanat komolyságához méltó mérsékelt nyilvánításain túl egyéb jelenségek is tanúsítják, melyek reményre nem engedik, hogy a nemzet választottai hazafias készséggel fognak sorakozni a kormány zászlója körül, mely a törvényes állapotok országgyűlés utjáni valósítását tűzte ki törekvése czéljául. Irányzatomnak e vezérelvénél fogva első feladatomul tekintem a függő közjogi kérdések akkénti megoldásának előkészítését, hogy hazánk alkotmányos és történelmi jogai a birodalom léte és hatalmi állásával összhangzásba hozassanak, s annak az örökös tartományokkal a Pragmatica Sanctioban gyökerező kapcsolata a jogok, kötelmek és érdekek kölcsönös méltánylása, a fennálló viszonyok komoly mérlegelése, s a testvéri szeretet kötelékei által mindinkább megszilárdittassék. Az e czélra vezető rendszabályok kezdeményezésénél azonban nem lehet fel nem ismernem ama nehézségeket, melyek az ország jelen állapotának a jogfolytonossági követelményekkel találkozásából származnak, s melyeknek majdnem csüggesztő hatását csak abbeli hitem enyhítheti, hogy az annyira óhajtott alaki és anyagi törvényesség teljes visszaállítása különben is csak törvényhozási úton lévén eszközölhető, a magyar nemzet — méltányolva közös feladatunk végzetes jelentőségét, s számot vetve a veszélyes rázkódtatások nélkül rögtön meg nem változtatható kivételes körülményekkel — a kormányhozi bizalmas csatlakozása által az országgyűlési tárgyalások mielőbbi nyugalmas megkezdését lehetővé teendi. Ez lévén a főczél, mely felé minden igaz hazafinak törekednie kell, s az ideiglenes állapotok gyakori ismétlése nemcsak a közbizalom megingattatását, de a hivatalos tekintély sülyedését is eredményezvén, — a kormánynak alig maradt más választása, roint a megyék jelenlegi kivételes szerkezetét a törvényhozás további intézkedéséig épségben tartani, s egyelőre csak oly változásokra szorítkozni, mik a közjó, s a szolgálat érdekében mellőzhetleneknek mutatkoznak. Ezen elvből kifolyólag, jóllehet a rendszerirányzat változása a becsületes és kötelességeinek pontosan megfelelő tisztviselők elbocsátására indokul nem szolgálhat, másrészt mégis különös súlyt kell fektetnem arra, hogy oly tisztviselők, kik kellő képesség, szorgalom, vagy tapintat hiányában bizalmat nem érdemelnek, vagy kik hivatalaikat részrehajlatlan pártatlansággal nem kezelik, a közönség bizalmát bíró alkalmas egyének által helyettesíttessenek, akiknek minden egyéb tekinteten felülemelkedett hazafiságuktól bizton elvárhatni vélem, hogy a jelen válságos időben a közérdeket az alkalmazás alakszerűségének alárendelni, s e miatt szolgálataikat a kormánytól, s a rend áldásai után sóvárgó közönségtől megtagadni nem fogják. A magyar nemzet hazafias érzülete, s a múltak borús emlékeivel keserítőleg foglalkozni nem szokott engesztelékeny szelleménél fogva erősen hiszem, hogy fentebbi bizalmas várakozásomban csalakozni nem fogok , valamint nem fog hiányzani azon becses közreműködés sem, melyre a megyei kormányzók részéről az ingerlékenyebb kedélyek kíméletes csillapítása, a gyakran kisebbszerű események által is felizgatható közvélemény megnyugtatása, s egyedül a trón és haza egyesült érdekeinek szentelt kormányirányzat tapintatos ismertetése tekintetében teljes megnyugvással számítok. A megyei kormányzók a helyhatósági működés rögtöni teljes érvényesítésére törekvő honfiak aggodalmait különösen azon biztosítással oszlathatják el, hogy a kormány a helyhatósági intézményt a magyar alkotmány egyik legértékesb gyöngyeként tekinti ugyan, de hogy épen azért óvakodnia kelle, azt törvényhozási uton kívül, s a mellőzhetlen előzményezés nélkül a viszonyok téves felfogásánál fogva könnyen felmerülhetendett szenvedélyes rázkódtatások küzdterévé tenni, amelyeknek kihatásai a tágabb köröket sem hagynák érintetlenül, s a helyzet komolyságánál fogva mindenek felett szükséges honfiúi higgadt mérsékletet a körülményekkel megalkudni nem akaró követelmények nyomása alatt megtörni kényszerüthetnek. Másrészről a főispánok a tisztikar működésének szigorú ellenőrzése, s minden visszaélés kérlelhetlen megtorlása által annak kellő tekintélyt is szerezhetnek, s ha különösen az illetékben meggyőződéssé érleltetik azon hitet, hogy a megyei hivatal nem czél, hanem a közigazgatás és közönség érdekeinek szolgáló eszköz, hogy a tisztviselők önzéstelen, tapintatos és minden nélkülözhető alaki nehézkességtől ment eljárása a kormánynak a közönség bizalmát leginkább megszerezheti, hogy rendkívüli idők rendkívüli erőfeszítést igényelvén, mindenkinek kettőzött szorgalommal és egész odaadással kell kötelmei teljesítésére törekednie, hogy végre, jóllehet a kormány a tisztviselők sorsát komoly gondoskodásai tárgyául tekinti, mindazáltal alárendeltjeitől saját irányzatával, s a közérdekkel ellenkező eljárást tűrni nem fog , — a közigazgatást jelen kivételes alakjában is a méltányos kívánalmak és érdekbiztonság színvonalára emelhetik. Az itt csak lényegest) vonalaikban érintett elvek szerint lesz tehát a tisztviselők eljárása megbírálandó, s ott, hol a közjó érdeke személyes változásokat igényel, ezek a fennforgó kivételes körülményeknél fogva az */. allatti pontozatok 9-ik szakaszában érintett alakszerű eljárás mellőzésével ugyan, de a hivatal tekintélyének lehető kímélete mellett érvényesítendők. Minthogy azonban a kormánynak főleg oda kell törekednie, hogy kivált a választási mozgalmak küszöbén a közigazgatási gépezett működésében fennakadást ne szenvedjen , de a tisztviselői karban történendő változások körüli különös óvatosságot nagy horderejű politikai okok is tanácsolják, a fen érintett pontozatokban foglalt szabályoknak kivételes mellőzése folytán . . . . bizalmasan megkeresni kívántam, hogy az e részben szándékolt intézkedések foganatosítása előtt az elbocsátandó tisztviselők , s a helyettesítendő egyének névjegyzéket kimerítőleg indokolt jelentés, s az állami ellátásra jogosított egyének szabályszerű elbánása iránti javaslatai kíséretében a tárnokmester urnak előleges jóváhagyás végett felterjeszteni szíveskedjék. Bécsben, 1865. augustus hó 26-kán. A megyei kormányzat főérveit szabályozó átalános közigazgatási és ügykezelési pontozatok. 1. A főispán (főispáni helytartó) a megyei kormányzat és közigazgatási ügyvezetés élén áll, s e működési körben közvetlenül a m. kir. helytartótanácsnak van alárendelve. 2. A főispán megyéjében az összes közigazgatási és törvénykezési ügykezelést irányzólag vezényli és ellenőrzi. 3. A főispán köteles a közcsend és közbiztonság fenntartásáról s esetleges helyreállításáról gondoskodni, — a személyes biztonságot törvényellenes megtámadások ellen oltalmazni, — a megye szellemi és anyagi jólétét, az ipar és kereskedelem fejlődéseit lehetőleg előmozdítani, s e végből különösen az egészségi és tanügyek czélszerű kezelése, s a közlekedési eszközök jó karban tartása felett őrködni, alárendelt tisztviselőit tevékenységre és a közönség bizalmát megnyerő szabályos, higgadt és tapintatos eljárásra serkenteni, a köznyugalom és testvériség kötelékeinek lazítására vezethető fondorlatokat megzabolázni, szóval a gondjaira bízott megyét az erély és mérséklet kellő párosításával kormányozni és felsőbb intézkedést igénylő, vagy más közérdekű eseményekről az illető felsőbb hatóságnak jelentést tenni. 4. Ha a vagyon- vagy személyes biztonság nagyobb mérvű veszélyeztetése fegyveres erő alkalmazását igényelné, a főispán azt az e részben már utasított katonai hatóság közbe jöttével kirendelheti. 5. A főispán a közigazgatási, törvénykezési, az állam, az egyház és a közoktatás. (Folyt, és vége) Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy a Sur által is ajánlott korlátlan tanodaállítási szabadság következtében netalán keletkezendő magánintézetek ama hatalmas versenytárs, az egyház mellett a versenyt kiállni képesek lennének. Francziaországban a magánvállalkozás az egyházi congregatiók tanintézetei mellett pangásra van kárhoztatva; nem mintha a congregatiók tanintézetei jobbak volnának — mert köztudomás szerint tökéletlenebbek amazoknál — hanem csupán csak azért, mert olcsóbbak, s az emberek véletlenül nagyobb része főleg ezt a pontot tartja szem előtt gyermekei nevelésében, és azt, hogy gyermeke bizonyos számú évek múlva valamely kenyérkereseti állomás betöltésére s főleg elnyerhetésére úgy , hogy qualifikáltassék, s távolról sem képes ama magasb emberiségi és történeti világnézetig felemelkedni, melyet a philosophnak és államférfinak a közoktatási politikában elfoglalnia kell. Ha a radicalismus őshonában így állnak a dolgok, remélhetünk e mi, nem mondom jobb, de csak hasonló sikert is, versenyző magánintézeteink számára? Ezek bizonyára még csirájokban elfojtatnának, s az iskolában, mely az elfogulatlan, higgadt tudomány hajlékául van rendeltetve, mely a jövő nemzedékre nézve több, mint a jelenre nézve az összes sajtó, s valóságos hetedik nagyhatalom, a felekezetiség szelleme századokra diadalmasan erősítené meg állomását. Francziaországban az Encycliára és Syllabusra, s azon szélvészre, mely ennek nyomában az ország clericalis köreiben keletkezett, jónak látták a közoktatási reformmal felelni, mely ha eddigelé életbe nem lépett is, hinni lehet, hogy az eszme örökre eltemetve nincs. Nálunk, igaz, hallgatott mindenki, de azért szerény egyéni véleményem az, hogy mint oly sok fontos ügyben, úgy itt is tévedés lett volna feltenni értelmiségünk minden köreiről, hogy qui tacent consentiant. Talán a most fennálló néhány magánintézetet hozza fel valaki ellenvetésül? Ez bizonyosan szem elől téveszti azon körülményt, hogy ezek csak bizonyos vagyonos körök számára rendeltetvék, s urakat, de nem gyakorlati, munkát és fáradalmat tűrni tudó egyéneket képesek nevelni, s kétségbe kellene esnünk a jövő nemzedék sorsa felett, ha, daczára közoktatásunk hátramaradt voltának, közintézeteink a magánintézeteknél most is jobbak nem volnának. Az iskolának nem szabad ariszokratának lenni! Az egyenlőség és testvériség eszméit csakis itt lehet ha nem is megvalósítani, de legalább megközelíteni, s megvetni anak alapját, hogy e dicső eszmék az életben, mely egyre jobban az elkeseredett verseny és szívtelen önzés sivár küzdterévé válik, némileg fennmaradjanak. Korunk társadalmának egész horizonja felett két jelentétes csillagzat gyanánt uralkodik két eszme: az individualismus és socialismus eszméje, s ha elemezzük társadalmunkat, minden rétegeiben feltaláljuk e két eszme küzdelmeit.Míg némely életkörökben az egyén erélyesen követeli jogait,és sok, mielőbb közös volt, egyénivé válik, másfelől vannak oly körei mostani társadalmi életünknek, melyekben félreismerhetlen, hogy az egyes az egésznek, az egyén a társaságnak, az önzés a közérdeknek kénytelen a tért átengedni. Nézetem szerint a nagy társadalmi kérdések egyikét, a gazdaságit, természetéhez képest túlnyomólag az önzés és individualizmus, másikát az oktatásügyi kérdést ellenben a társiasság és közösség elve szerint kellene megoldani. Az oktatásügy tehát lényegileg nem magán, hanem közügy. Adjuk meg azért az egyénnek, ami az egyéné, és a köznek, ami a közé. Az oktatást és nevelést úgy kell tekintenünk, mint nagyfontosságú tartozást, melyet az egyik nemzedék a következő nemzedék iránt leró s melynek elmulasztását a világtörténet — fájdalom, rendesen ártatlan utódokban, de mindig megboszulja. — Ha tehát a nagy embertragoedia nemezisét a meg nem született milliókra felidézni nem akarjuk, nem lehet az oktatásügyet a család önkényére és gyenge erejére bíznunk, hanem arra kell törekednünk, miszerint hatalmas szerves társadalmi közületek működjenek közre, hogy a nagy munka méltólag véghezvitessék. Hogy a közoktatási reform elodázhatlan korkövetelmény, s hogy azon tanügyi rendszer, mely alkalmas volt a feudál kor nemzedékét növelni, nem lehet elég a.. 48 utáni!! nemzedéknek, annak belátására nem valami ritka mélyenlátás szükséges."Hogy az államnak e térem semmittevése és passivitása a magyar nemzet közvéleményével ellenkezik, s hogy a nemzet akarata az, miszerint az államhatalom majd annak idején cselekvőleg és erélyesen lépjen fel a tanügy reorganisatiója ügyében, arról meggyőz bennünket az 1848-i XX. tcz.13-dik,14-dik és 8-dik §a. Névszerint a 3. §. így hangzik : „Minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükséges közálladalmi költségek által fedeztessenek, s ez elvnek részletes alkalmazásával a ministérium, az illető hitfelekezetek meghallgatásával, a közelebbi törvényhozás elébe kimerítő törvényjavaslatot fog előterjeszteni.“ E törvényczikk semmi kétséget sem hagy fenn, hogy 1) a törvényhozás mélyen ható reformokra volt eltökélve, 2) hogy nem akarta — amint hogy nem is akarhatta, — bármely hitfelekezet jogait csorbítani, mivel csak ezek méltányos érdekeinek kellő tekintetbe vételével helyeztettek kilátásba azon reformok, melyeket ama törvény végkép feltételez. Nincs tehát egy felekezetnek is alapos joga féltékeny aggodalomra. Valószínűleg közel van azon idő, mikor az 1848 ks XX. tczikknek is: vagy végre kell hajtania, vagy törvényszabta után eltöröltetnie, illetőleg módosíttatnia. Meglehet, módosíttatni fog, de annál kevésbé felesleges, sőt elkerülhetlenül szükséges, hogy azon alapeszmék és alapelvek közül, melyek ama közoktatási reorganisatiónál kiindulási pontul vétessenek, már jókor hírlapi eszmecsere keletkezzék. Meghagyassék-e a közoktatás az egyház kezében, vagy átadassák az államnak, vagy talán tisztán a magánvállalkozásra hagyassák ? Vagy talán oly kört képez a közoktatás, mely természetesen sem egyházi, sem államfunctiónak, sem magánügynek nem tekinthető , hanem melynek szükséges, hogy a társadalomban valamely különálló szervezet feleljen meg. Vannak bizonyos eselvek, melyek az emberiség történetében mindenütt feltalálhatók. Ilyen a szerelem, ezen fajfentartási csere. Ilyen a jog, mely az emberek társas együttlétét lehetővé teszi. Ilyen a hit, mely az emberi akaratot az örök szükségességgel kiengesztelni és összhangba hozni törekszik. Ilyen kétségkívül a tudat, vagyis conkrét megjelenésében tudomány és ismeret is, mely eszközli, hogy az emberiség a kültermészettek szakadatlan küzdelmében el nem vész, sőt azt mindinkább uralma alá hajtja. E nagyfontosságú őselvek, melyek nélkül az emberiség fennállása nem képzelhető, az egyén által kellőkép nem képviseltethetvén, egy-egy örökkévaló társadalmi közületben szervezkedtek testesültek meg. A szerelem a családban, a jog — a hatalommal, mint természetes járulékával oldalánál — az államban, a hit az egyházban alkotá magának műszervét. A tudomány azonban eddig ily külön önálló szerves közülettél nem bir; ő hazatlan és hazátlan bolyong, s a többi közületek kegyelméből él. De ama három társas közület: a család, állam és egyház sem volt meg mindig, hanem egymásután, évezredeket tevő időközökben keletkezett. Semmi kétséget nem szenved, hogy hosszú időnek kelle elhaladnia az emberiség felett, csak míg a legegyszerbb társadalmi közület, a család kibontakozhatott is az eredeti vadság haoszából. — De a többi társadalmi közületek még ezután is soká a család kebelében szendergenek. A családfő volt egyúttal a király és pap, s a családnak természetszerűleg egyszerű és szűkkörű társulata valódi szörnynyé, a patriarchal állammá nőtte ki mgát. De végre szétszakadt a természetellenes kötelék, s valódi államok alakultak. A Romulusok és Remusok merészen hagyták el az őstanyát, s új alapokra fekteték egykor nagggyá leendő államaikat. Kétségkívül fontos időszak az emberiség életében, mely befejezi nemünk csecsemő korát. De az ókori államok is kivétel nélkül magukban egyesíték még a vallási társulatot is. Állam és egyház együtt volt, s az akkori emberek természetesnek találták azon viszonyt, mely szerint az akkori államokban vagy az államfő volt egyúttal a vallás feje is, vagy pedig a főpap gyakorolt egyszersmind világi hatalmat is. Nálunk most a gyermek is tudja, hogy ennek nem kell így lennie. Más időkben, más eszmékben nőttünk fel. A dolgok ama rendjének végét a kereszténység szavai jelölik: adjátok meg a császárnak, a mi a császáré, és az istennek, a mi az istené. Ezóta létezik állam és egyház egymás mellett. A Caesarok utódjai és sz. Péter örökösei megosztoztak az ember felett. Az állam a testi, az egyház az összes szellemi embert követelte magának, s az egyén szabadsága szétfoszlott a két hatalmas osztozó fél kezeiben. Az egyház az egész középkoron át a népeknek majdnem összes szellemi életét magában egyesítette. Az ember nemcsak mint vallásosan érző és hivő lény volt tagja az egyházi társulatnak, hanem úgy is mint tudó, ismerő, fürkésző. A tudományok mind a theologia alárendelt szolgái voltak s azon hulladékból táplálkoztak, melyek fényk övezte urvösök asztaláról megmaradtak. Az ellenkező vélemények a máglyák lángjai közt némultak el. Ez nem maradhatott mindig így, s már három század óta foly a küzdelem, melynek végeredménye nem leend más, mint a szabad vizsgálat és tudomány teljes emancipátiója, hogy ugy módjam souverainitása. ; ** Valamint az egyháznak az államból kiválása jelölte a középkor kezdetét, úgy a három század óta vajúdó történelem csak akkor születhette meg tulajdonképpn az új kort, mikor majd a tudomány magát mind az egyháztól, mind az ál- lamtól függetlenül külön, önálló társadalmi közületben szervezendette. Az állam és az egyház féltékenyen nézik a tudomány ezen függetlenülési törekvéseit- szeretnék örökös gyámságuk alatt megtartani a fiatalabb testvért, ki magát már nagykorúnak tartva örökségét egyesen követeli. Azért 1 1815 ben a vihar utolsó dördületei elhajlottak telekkönyvi és adóügyek menetéről magának folytonos tudomást szerezni, s ha öntapasztalata, telek panaszai, vagy alárendeltjei jelentése folytán szabályellenes cselekvényekről, vagy orvoslást igénylő körülményekről értesülne,"a kellő intézkedéseket késedelmetlenül vagy saját hatáskörében megtenni, vagy esetleg véleménye kíséretében az illetékes felsőbb hatósághoz járulni tartozik. 6. A főispán a megyei törvényszék, árvaszék és számvevőszék ülésében elnökölhet, s a törvénykezés terén kormányzói és őrködési jogánál fogva, a fennálló alaki törvény korlátai között az igazság gyors és pártatlan kiszolgáltatását biztosítható ügykezelési intézkedéseket érvényesíthet. A börtönügy és börtönfegyelem szabályszerű kezelése szintén a főispán felsőbb őrködési köréhez tartozik. 7. A főispán továbbá köteles befolyását oda irányzani, hogy az adókötelesek az országos és államszükségletek fedezésére szánt közadó rendes fizetése általra behajtási végrehajtások terheitől meneküljenek; de másrészt az adózók érdekei felett is gondosan őrködni, s minden tudomására jutott, a fennálló szabályokba ütköző e részbeni eljárást kellő orvoslás végett felsőbb helyre feljelenteni. 8. A felsőbb rendeletek megyeszerzei közzétételét és foganatosítását a főispán eszközli és ellenőrzi. 9. Addig, míg ar megyék rendezése iránt törvényhozás útján intézkedés fog létethetni, a főispán a megürült tiszti állomásokat helyettesítőleg tölti be, csupán az első alispáni állomás helyettesítése esetén tartozván a kinevezendő egyén iránt a tárnok felsőbb megerősítését előzőleg kikérni. A tisztviselőket a főispán felesketi, azokat szükség esetén hivatalaiktól felfüggesztheti, s netalán a végleges elbocsáttatásukra nézve a fennálló fegyelmi szabályok értelmében jár el. 10. A tisztviselők fizetéseit az e részbeni szabályok szoros szemmeltartása mellett a főispán utalványozza. 11. A megyei költségvetés előkészítése s az utalványozott összegek felszámítására nézve a jelenlegi gyakorlat s a fennálló szabályok irányadók. 12. Az országgyűlés kihirdetése után a főispánok a követválasztások alaki megindítására nézve külön utasítással fognak ellátatni. ! - »b.Clut 'SSA ’ gombamódra tünedeztek fel a vén Európa vér ázott térein. Tudjuk, mi következett ezután. Metternich és Sándor czár korszaka. mert a tudomány és közoktatás felszabadulásának érdekében nem lehet sehol “razon azt óhajtanunk, hogy az állam annál kevésbé az alkotmányos és szabadelvű állam — a közoktatás küzdetéről tejesen visszavonuljon, s a közöny kényelmes köpenyébe burkolózzék ; sőt kívánnunk kell, hogy a vetélkedés a két fél közt minél élénkebb legyen, hogy így inter ditos litigantes tertius ha nem is gaudent, legalább úgy a hogy megélhessen. Ha most visszavonulna az állam, a másittel a beati possidentes elvnél fogva bizony örökre megmaradna az összes közoktatás birtokában, elvitázhatlan patrimoniumának tekintvén azt, mit csak a történet sajátságos menete játszott kezeibe. A magánvállalkozás nemhogy virágozni, de még csak felemelkedni sem bírna. Ám lépjen a háttérbe az állam majd akkor, mikor erős küzdőt hagyhat maga helyett hátra, mikor majd a közoktatás a kor szellemének megfelelőleg szervezve, saját házába behelyezve, szóval, midőn a közoktatás szabadsága nemcsak proclamálva — mert ez magában jelentőség nélküli üres hang — hanem organizálva is lesz. Meglehet, messze van az az idő, de most, midőn a munka már Oroszországban és Amerikában felszabadult, midőn már a szabad kereskedés a megcsontosult China sorompóit győztesen ostromolja, s karöltve a szabad iparral, a földgömb körül szövi vasút- és távirda - hálózatait, remélhetjük, hogy az ismeretek szabadságának hajnala sem késik soká. E czélt tartva szemeink előtt, addig is sorakozzunk a szabad és alkotmányos állam zászlói alá, csak ez az út vezethet a kivánt sikerhez. , Pest, aug. 31. az " Mint értesülünk, a cs. és ap. kir. Felsége ideiglenes képviselő háznak Ybl építész terve szerinti felépítését jóváhagyni, és egyszersmind a nemzeti múzeum termének a felsőház számára leendő igénybevételét engedélyezni méltóztatott. Az erre vonatkozó legfelsőbb elhatározás ma érkezett le a a helytartótanácshoz, melyben az építés azonnali foganatbavétele elrendeltetik, és egyúttal 50,000 ftnyi előleg utalványozóik. —Liszt Ferencz tegnapelőtti hangversenye 5070 ftot jövedelmezett. Reitter Ferencz kir. főmérnöknek a pestvárosi Dutla-csatornára vonatkozó tervei a vigadó éttermében mától fogva láthatók, hol azok — mint már érintettük — négy hétig lesznek közszemlére d. u. 3 tól 6 óráig kitéve. Kit Pest emelkedése érdekel, ne mulaszsza el ezen kitűnő mestermű megtekintését. A magyar kir. természettudományi társulatnak újon kidolgozott alapszabályai a helytartótanács által véglegesen megerősittettek; egyszersmind Than Károlynak társulati alelnökké, Teleky Domokos grófnak pedig tiszteletbeli taggá történt megválasztása jóváhagyólag tudomásul vétetett. A Pest város tanácsa az üllői útnak — a kaszárnyától a vámházig — leendő kiköveztetését és légszeszszeli világítását elhatározta, és az ez érdemben szükséges tárgyalásokat már megkezdette. Ez által is egy rég érzett bajon lesz segítve. — A főváros vidéki látogatói közül többen megbotránkozva panaszolnak a budai Dunapart rondasága ellen, s óhajtják, hogy bár a lánczhíd szomszédságát köveznék ki, vagy alakitnák át hajókikötővé. Ez óhajtás miénk is, és többször adtunk is szót neki, de úgy látszik e tekintetben még „várhatunk.“ — Saguna erdélyi metropolita, mint a „Lloyd“ bécsi tudósítója irja, nem fogadta el a bécsi meghívást, nem megy Bécsbe, magán után egyházi kötelességeire és szükséges fürdői utazására hivatkozván. — A felkai ág. h. evang. egyházközség paplaka és iskolaházának újjáépítése czéljából megadatott a felsőbb engedély, hogy 1500 darab 50 krajczáros sorsjegy kibocsátása s a 10 százalékos sorsjátéki illeték felének lefizetése mellett, pénzbeli és pénzjellegű nyeremények kizárásával, jövő 1866. évi farsangban tárgy sorsjátékot rendezhessen. — A magyarországi műegylet uj kiállítása megnyílt f. hó 3- án, összesen 82 művei, melyek közt 9 magyar. A pesti szesz finomító gyár részvényes társulatának megalapítására, mint a „Lloyd irja : E b n er F. és társai az engedélyt megnyerték. A pesti vízvezeték részvényes társulatának alapítására a helytartóság az engedélyt megadta. A 800,000 ftnyi tőke 200 ftos részvények utján szerzendő be. — A barsmegyei Gazdasági Egyesület 1865. év. September 9-kén délelőtt 10 órakor, Léván saját teremében, közgyűlést tartaná, melyre az egyesületez. tagjai ezennel teljes tisztelettel meghivatnak Tanácskozási tárgy. Szakosztályijelentések: Kelt Léván, augusztus 26 -án 1865. Egyesületi elnök megbízásából: Mátrai Lukács egyleti titkár, Jelenleg a fővárosban időző irótársunk gombon Gedő szatmári tanár a„magyar egyházi szónokok arczképcsarnoka“ című díszalbumot fog szerkeszteni—felekeze ti különbségre nem tekintve. E vállalat korszerű, s reméljük, hogy különböző vallású olvasóink fenn fognak tartani olyan vállalatot, mely legelőbb kisérli jeleseiket testvéries egyitésben adni át az utókornak. ” A „Törvényszéki csarnok“ élén olvassuk: „Azon számos felszólamlásokra, melyeket lapunk 62-ik elmaradt számára nézve minden vidékről vettünk, szolgáljon válaszul s felvilágositásul a következő 2170. sz. a. átirat, melyet a tr k8t rendöngazgatóságtól folyó hó 23-kán “sz-Saökolay Istvánnak a Tör* 4 szessze,nlménye szerint, ezen hivatal ahh 1'" 6 * intfZ