Pesti Napló, 1866. április (17. évfolyam, 4783-4808. szám)
1866-04-08 / 4790. szám
Vasárnap, april 8. 186*6. 80—4790 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részit illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. 17* évi folyam. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos péti 25 uj kr. 4. Az ideiglenes országház átvételével megbízott küldöttség jelentése, s ennek nyomán az uj helyiségbe mikor leendő átköltözködés iránti határozat hozatal. Lehetőnek tartják, hogy a még hiányzó, a Királyhágón túliak számára fenntartott második alelnöki és hatodik jegyzői állomás betöltése iránt szintén megállapodás fog történni. Ezen ülés még, mint magától értetik, a museumi teremben fog megtartatni. Előfizetési felhívás H-dik % évi folyamára.. April—júniusi folyamira......................5 frt: 25 kr. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó-hivatala. Post, april 7.1866. (Fk) Mióta oly fenyegető alakot öltött az osztrák-porosz viszály, szinte megfeledkeztünk arról, hogy ezenkívül is vannak még nagyfontosságú kérdések az úgynevezett magas politika terén. Hálátlan egy nép vagyunk mi, hírlapírók. Mikor a nagy politikai aszály ideje járt, hogyan örültünk mi annak, ha vagy Éjszak-Amerikában, vagy ott lenn az Al-Duna táján valami apró mozzanat történt, amelyről írnunk lehetett, most pedig szinte resteljük, hogy figyelmünket a legégetőbb napi kérdés mellől más ügyek is vonják félre, és hogy ezekről szintén szólnunk kell, holott az olvasó minden érdeke e kérdésben központosul : lesz-e háború vagy sem! Szerencsére ezek a látszólag félreeső tárgyak mégis kapcsolatban állnak a par excellence napi kérdéssel, s igy nem térünk le végképen azon mezőről, mely most a közönség teljes figyelmét nyűgzi le. Ugyanis az Ausztria és Poroszország közti feszültség következménye mind az, hogy a dunai fejedelemségek körüli értekezlet határozatlan időre napolta el üléseit, mind pedig az, hogy a franczia császár egészen váratlanul határozta el magát arra, miszerint sergének egy részét ez évi novemberben, a másikat mához egy évre, a harmadikat pedig jövő évi novemberben fogja hazaszállítatni Mexicóból. E két esemény bárminél is jobban mutatja azt, hogy Közép-Európában fontos dolgok készülnek, s hogy a diplomatia ezeknek akarja szentelni osztatlan figyelmét. A dunai fejedelemségeket illetőleg mi elejétől fogva azon nézeten voltunk, hogy e kérdés nem fog elszigetelten megoldatni, hogy az, főleg a franczia császár szellemében, már előre is combinálva van más európai kérdésekkel, miknek szőnyegre hozatalára így vagy amúgy majd meg fogja találni a kellő ürügyet. Azóta a porosz osztrák chronikus nyavalya oly acutus jellemet öltött, hogy a válság elkerülhetlennek látszik, oly válság, mely többé-kevésbé minden függő európai kérdésre vissza fog hatni. Ha Ausztria és Poroszország közt csakugyan kitörne a háború, kétséget nem szenvedhet az, miszerint Oroszország fel fogja használni ez alkalmat, hogy birodalmának déli határait kiterjessze. — Moszkvában még most is oly nagy a hideg, az oroszok még most is épen úgy fáznak ott fenn, s ép oly nagyon vágyódnak a Sófia-mecset falai alatt sütkörészhetni, mint Nagy Péter vagy Katalin korában, s a „recueillement“ ideje, mely 1856-ban kezdődött, nem fog örökké tartani. Oroszország ily terjeszkedése dél felé kétségtelenül veszély volna Ausztriára nézve, melynek elejét venni érdeke parancsolja. De erre a nyugati hatalmak, főleg Francziaország támogatása szükséges, és e támogatás nem lesz megnyerhető, ha Ausztria nem hajlandó az olasz kérdés körül engedményeket tenni. Poroszországgal a nyílt háború, Olaszország felőli fenyegetés, Oroszország terjeszkedési viszketege, mindezek egymással összefüggő tényezők volnának. Nem akarunk nagyon sokáig időzni a conjecturák terén, hanem már az imént adott egy-két ujjmutatás is figyelmeztetni fogja az olvasót a szőnyegen forgó kérdések közti kapcsolatra, s hogy az a porosz-osztrák háború nemcsak a Schleswig-holsteini, de nem is egyedül az összes német ügy, hanem az összes európai helyzetre nézve határozó befolyással leend. Ily pillanatban, midőn ennyi nagy érdek forog koczkán, ily pillanatban hirdeti a „Moniteur,“ miszerint a francziák visszatérnek Mexicóból, és mégis határozza, hogy mikor fognak onnan visszatérni. Napoleon császár, miként már annyiszor tette, engedett a közvéleménynek, engedett a viszonyok hatalmának, és dicsőség nélkül fejezi be uralkodásának legdicsőbbnek híresztelt vállalatát, melyet most játékszerül enged át a véletlennek. Áz a sok pénz, s a még sokkal becsesb sok emberélet, melybe e mexicói hadjárat kerül, menthetlenül el van veszve. Ha Miksa császár trónja fennmarad, ezt nem a franczia segélynek fogja köszönhetni, ez nem fogja őt Francziaország lekötelezettjévé tenni; operám et oleum perdidi, mondhatja III. Napoleon, és hálát adhat az égnek, ha az állam vagyonán kívül, melyből oly tetemes adagot emésztett fel amaz expeditió, veszendőbe nem megy azon sok magántőke is, melyet a császári kaland a tengerentúli uj császárság felé csalogatott. És II. Napoleon mégis visszavonul, vérző szívvel, megfogyott erszénnyel, csorbított tekintéllyel, de visszavonul. Tőle idegen egynémely autocrata azon konoksága, mely a maga tetszése szerint hiszi idomíthatni a viszonyokat, és fejjel — de nem a magáéval ám ezt kíméli, hanem népeinek fejével — a falnak ront. Errare humánum; a franczia császár bevallja, hogy fél-istennek ő sem tartja magát, s elkövetett hibáját jóvá törekszik tenni. Ezt őszintén el kell ismerni, s e visszavonulást szintoly nyíltan megdicsérni, amily nyiltan mondtuk ki sajnálkozásunkat ama vállalat megkezdése felett. Éjszak-Amerika Egyesült Államainak ezentúl nincs okuk Francziaország ellen síkra szállni, s ez utóbbi hatalom ereje nincs többé bénítva azon gondolat által, miszerint a tengeren túl talán elláthatlan mérvű bonyodalom törhet rá a legközelebbi pillanatban. De amily igaz mindez, szintoly valószínű az is, hogy a visszavonulás hivatalos kihirdetése azon okból történik épen most, mert a tuilleriákban azon reményt táplálhatják, miszerint egyfelől épen most lesz ismét alkalma Francziaországnak az európai ügyekben döntő szót mondani, másfelől pedig talán ez a mostani pere a legkedvezőbb arra, hogy a császár Európában kivívott nagyszerű siker által szorítsa háttérbe annak a szerencsétlen mexicói expeditiónak emlékét. Mexikóban sok áldozat árán semmit sem nyert. Ha Európában kevés vagy semmi áldozat árán sokat nyerhetne, ezzel félig-meddig helyre volna hozva a kár, helyreállítva a császár sülyedt tekintélye, kiengesztelve az elégületlen közvélemény. Ha talán későbbi időben az utóbb lefolyt hónapok titkos története fog íratni, meglehet, hogy kiderül, miszerint III. Napóleon nemcsak régóta közeledni látta, nemcsak benső megelégedéssel nézte, hanem alkalmasint még szította is a két németországi nagyhatalom közti viszályt. De azt már ma is szabad leszállítani, miszerint ő Felsége e viszályban véli feltalálni azon fogantyút, melybe kapaszkodva, a mexicói hínárból ki lehet jutnia, — sőt még ennél többet is. Akármi történjék tehát a legközelebbi napokban Bécs és Berlin közt, akármily kövér kacsákat kölcsön ki a bécsi tőzsde ilyen vagy amolyan békekilátásokról, előttünk mindezeknél többet jelent azon két vészmadár, melyet a dunafejedelemségi conferentia elnapoltatásának és a mexicói franczia had visszavonulásának hívnak. A kacsák akármily nagy zajjal sápogjanak is, szemünk feszült figyelemmel fog függni azon sötét körökön, miket e sirályok az amúgy is elkomorult láthatáron vannak! — A képviselőház f. hó 11-én, szerdán, tartamija a húsvéti szünetelés utáni első országos ülését. Hallomás szerint ezen ülés tárgyai lennének: 1. Az igazolási állandó bizottmány jelentései. 2. Megválasztása azon Királyhágón túli fő képviselőnek, kik a közös ügyek kidolgozására kiküldött hatvanhetes bizottmányhoz még hiányzanak. 3. A tizenkettes bizottmány jelentése, s ezen jelentés folytán a javaslatba hozott hét bizottmány megalakítása iránti intézkedés. Bécsi dolgok. A „Constitutionnelle Österreichische Zeitung“ részletes bírálatába bocsátkozik a „Pesti Napló“ azon czikkének, mely ezen sorok írójától múlt vasárnap jelent meg, s mely a nevezett félhivatalos lapnak egy előbbi csikkére tett megjegyzéseket foglalt magában. Az „Ó. Z.“ amaz előbbi czikkében, melynek czime „Bizalmi és bizalmatlansági politika,“ azt állitá, hogy a magyar országgyűlés felirata kétségessé tette a kiegyenlítést, sőt Ausztria existentiáját is. Mielőtt a kormány közlönyének újabb czikkét részletesen bírálnók, egész általánosságban kijelentjük, hogy örvendünk rajta, amennyiben az újabb czikk kevéssé más hangon, és a kiegyenlítés iránti több reménnyel íratott. Újabb csikkéből az jön ki, hogy a kormány nem élt csalódásban arra nézve, mi lesz a magyar országgyűlés kivonata. — Ily csalódásban csak akkor lesz vala, „ha a feliratokból az jött volna ki, hogy az országgyűlés elutasít magától minden alkudozást, mielőtt az 1848-iki kormányzat helyre nem áll ittatik, mert ily módon az országgyűlés ép úgy feloszlattatok volna, mint az 1861-iki. Hogy ez nem történt, épen azt bizonyitj hogy a kormány a maga várakozásaiban, melyekkel a pártvezetők bölcsesége, mérséklete és politikai belátása iránt volt, nem csalatkozott, tehát ennyiben a bizalom teljesen igazolva lett. S nagy megelégedéssel konstatáljuk, hogy a „baloldal“ is feltétlenül követte a jobboldal nagy pártvezérének bölcs mérsékeltségét. Ezt a kormány nem várta, és ezen csalódást habozás nélkül elismerjük.“ Az „Österreichische Zeitung“ ezen jó reményt lehellő szavai, s az előbbi csikkében kifejezett rémlátó aggodalmai közt nagy a különbség. — Igaz, épen nagy következetlenséggel nem vádolhatjuk ; mert az országgyűlés feliratában kifejezett jogos politikát most sem ismeri el, — csak annyiban fejezi ki elismerését még a baloldal iránt is, amennyiben ama feliratok mellett is az országgyűlés a törvény helyreállítása előtt is kész folytatni a munkálatokat. De az „Ö. Zig“ két nyilatkozata mégis nagyon különbözik. Míg korábbi czikkéből azt a vádat olvassuk ki a magyar országgyűlésre, hogy a trónbeszéd alkalmával nyilatkozott bizalom az országgyűlés folytán bizalmatlansággá lett, mely a feliratban talált kifejezést, — most azt állítja, hogy a trónbeszéd iránt nyilatkozott tetszést sem vette úgy a kormány, mintha a nemzet képviselői a trónbeszéd minden részével meg lettek volna elégedve, s átalán később sem csalódott a bizalomban, melyet az országgyűlésben vetett. Az „Österreichische Zeitung“ czikke végén is biztosít, hogy a kormányban koránt sincs bizalmatlanság az országgyűlés iránt. „A kormány a legjobbat várja és reményli az országgyűléstől. — Őszintén óhajtja az, hogy semmi oldalról ne történjék erre nyomás. Csak sajnálhatná, ha a közös ügyekre kinevezett bizottság nem teljes bizalommal és biztossággal látna fontos munkálatához. Az ausztriai kormány megtette a mit tehetett arra, hogy a nemzetbe bizalom öntessék, és semmi sem zavará bizalmát. A két felirat a kormány nézete szerint nem veszélyezteté a kiegyenlítést. Ő Felsége élénken óhajtja a nagy mű befejezését, s mindenki bizonyos lehet benne, hogy ő Felsége kormánya megtesz mindent a legfelsőbb kívánat mielőbbi betöltésére.“ Mindez másként hangzik, mint ugyanazon lap korábbi czikke, b ha előbb is így beszél, nem láthattuk volna alkalomszerűnek elmondani amaz igazságokat, melyek nem lehettek kellemesek az „Ö. Z.“-nak. Azonban még ezen enyhébb beszédre is volnának megjegyzéseink, — nevezetesen az, hogy nem áll, mintha ő Felsége tanácsosai megtettek volna mindent, amit lehet, az ország bizalmának megnyerésére. Ország-világ tudja, hogy a két felirat egy-egy lényeges része azt bizonyítja : nem hogy minden lehető megtétetett volna, hanem sok, mind jogilag nevezetes és mulhatlan, mind gyakorlatilag üdvös intézkedés elmulasztatott. De mellőzzük a bővebb fejtegetést, és máskorra halasztjuk az „ö. Z.“ újabb czikke többi részére a megjegyzéseket. Reítter felelete „Hasznos volna-e Pest városát körülcsatornázni ? Hasznos nem, hanem inkább káros volna.“ (Folytatás.) „Hadtani szempontból“ is veszedelmesnek látja Poroszkay úr a pesti Duna-csatornát. „Mert ily csatorna ellenséges táboroknak hatalmas sáncz és gátképen szolgálna.“ Mert „ily eshetőség inkább elriasztaná az iparos tőkék idevonulását.“ Mely okból is „örömmel látjuk, hogy ily romboló eshetőségek eltávolítása, és az ipar biztosabb fejlődhetése végett a bécsi sánczok is lehordatnak és árkaik betöltetnek.“ Jobb véleménynyel lévén az „iparos tőkék“ bátorsága felől, mint P. úr, és remélve joggal is, mert hiszen különben jaj szegény Pestnek, mely hogy ipar dolgában valamire vergődhessél, a budai hegyek és Pestet magát környező magaslatok lehordására szorulna — mondom, bátrabbnak ismervén az iparos tőkéket, meglehet, hogy ha P. ur Bécs példáját fel nem hozza, még akkor sem véltem volna szükségesnek ezen, a hadtanból merített ellenvetéshez hozzászólani, ha a közönség nem is értette volna, épen egykét nappal e baljóslat hirdetése előtt, ő császári királyi Felségének, legkegyelmesebb urunknak válaszából, melyet a budai várerőditményi telkeken levő házak birtokosaiból álló küldöttségnek adott, miszerint magát Buda várát is többé csak városnak tekinthetni. De a Bécscsel való, pedig, mint látni fogjuk, igen szerencsétlen példázgatást szó nélkül nem hagyhatom. Hogy nemcsak P. úrék, hanem maguk a bécsiek is örömmel látták ama „sánczok“ lehordását és „árkaik“ betöltését, abban magam sem kételkedem. Azt sem akarom itt vitatni, vajjon a bécsiek is azért örültek-e ama sánczok lehordatásán, mert abban az iparos tőkéket az odavonulástól elriasztó eshetőségek eltávolítását látták. Nekem itt csak azon megjegyzésem volna, hogy Bécs városának nemcsak Glacis-je, hanem a wiener Kanal-ban egy, a várost csaknem egész hosszában átszelő csatornája is van. Ha tehát Poroszkay úr a körülcsatornázással járó veszélyek kimutatására , és a hajtanból merített érvei erősbítésére Bécs példáját már épen fel akarta hozni: nem lett volna-e rendén, hogy megmutassa, a bécsiek mely örömmel vennék annak hírét, hogy e csatornaárkuk betöltésére készülnek? No de ez kikerülte P. úr figyelmét. Megmondom tehát én, hogy ezen, ha nem csalódom, még a múlt század végében ásatott csatorna majdnem fennállása óta csakugyan folytonosan zavarja a bécsiek kedélyét, — zavarja el annyira, hogy a szűnni nem akaró panaszok és jajveszékléseken megindulva, a közelmúlt 40 év folytán majd a kormány, majd az alsóausztriai rendi gyűlés Isten tudja hány vegyes és nem vegyes bizottmányokat egybeléptetett a baj orvoslására. S ezek működtek is hűségesen, de szekérszámra menő terveken, műszaki véleményeken és jegyzőkönyveken kívül mindeddig mi eredményre sem jutottak. A körülcsatornázás által Bécsben valósággal okozott aggodalom tehát csakugyan megvolna. Csakhogy a jó bécsiek, vagy azért, mert P. urnái bátrabbak, vagy azért — s ez az én véleményem — mert szegények a hadtanhoz mit sem értenek, — korántsem ama csatorna-árkok betöltéséért, hanem inkább újra megnyitásáért, s a vele szoros kapcsolatban álló Bécs környékbeli Duna szabályozatáért. A baj t. i. az, hogy a nyilt és nem szekrény-zsilipes „Wiener Kanal“ hajókázható csatorna csak akart lenni, valósággal pedig nem az. Mert mikor vize volna elég, még pedig bőséggel, nem hajókázható a jég miatt. Mikor pedig a jeges árvíz már nem akadályozná a hajózást, akkor meg vize nincsen e csatornának. Azon okok közül pedig, hogy ennyi év óta e bajon nem tudtak segíteni, egyik a műszaki kapacitások bőségében rejlik. Valahányszor ugyanis valamely terv már annyira megérlelődött , hogy műszaki szempontból való megvizsgálása elrendeltetett: a bírálatra felhozott tekintélyek mindegyike saját tervével lépett elő, a többit mind vagy haszontalannak, vagy legalább a megyénél sokkal silányabbnak véleményezvén. De elég az hozzá, és annyi bizonyos, hogy a bécsiek a körülcsatornázás folytán szigetté lett városrészt az ágyuk és bombák rombolásától annyira nem féltik, hogy nemcsak a körcsatorna minden áron fenntartását, hanem újabb időkben még az öreg Dunának közelebb hozását is nyakra-főre sürgetvén, városukat még szigetebbé fenn óhatják, szóval : épen azon helyzetre jutásra törekednek minden erővel, melybe Pest jutna a tervem szerinti csatorna elkészültével, így tehát látnivaló, hogy a példázgatás Béccsel szerencsétlen ötlet vala. Ezen kis elnézést pedig P. úr annyival inkább restellteli, mert a bécsi példából, ha ide nem alkalomzó, pompás argumentumot faraghatott volna a tervem szerinti pesti Duna - csatorna felesleges voltának megmutatására. Szólhatott volna ugyanis körülbelől a következő kép: Íme, tavaly óta a bécsiek újra, mégpedig most, már igazán komoly szándékkal fogtak hozzá az ő Dunájuknak a bécsi Duna-csatornával kapcsolatos szabályozásához. A bécsi községtanács kijelentette, miszerint ezen bécsi Duna-csatornát a város élete kérdésének tekinti. E véleményben az alsó-ausztriai tartománygyűlés is osztozván, élére állott az ügynek, s amennyire én tudom, külön küldöttséget nevezett ki az ügy siettetésére. A nemzetgazdasági haladást czélzó, nemrég alakult bécsi egyletben is egyik tag a minap a bécsi Duna-csatornával kapcsolatos Duna-szabályozás nemzetgazdasági fontosságáról értekezett, javasolván, hogy „a közlekedési eszközök szakosztálya vegye fontolóra e kérdést, és tegyen róla jelentést.“ A bécsi Duna csatornára pedig expropriate sem kell. A csatorna már késben volna, még csak vizet kell neki valahogyan keríteni. Arra is vak nekik már tervök. Pedig nemcsak egy terv, mint mi nekünk, hanem, ha jól tudom, vagy négy. A költséget, igaz, ők is majd annyiba számítják, amennyibe a Reitter-féle terv kerülne, t. i. 12 millióba. De odafent az semmi akadály. Olyasmit is hallottam, mintha valami consortium már ajánlkozott volna is a szükségelt pénz kiteremtésére, csak azt kérvén, hogy valamely tervben megállapodjanak, s a partkörnyék egy részét nekik átengedjék.Bécsben tehát már csak ki kell mondani, hogy e kitűnő tervek közül,s melyik a legkitűnőbb, s mindjárt meg lesz a Duna-szabályozás, és mindjárt meg lesz a hajózható bécsi Duna-csatorna is. Annyi „vár“ lévén tehát a bécsieknek, legyünk még csak egy kis türelemmel, s meggazdálkodhatjuk mindjárt a pesti Duna-csatornával járó nagy költséget. Még csak addig kellene ugyanis várnunk, míg a Vénektől Díványig terjedő magyar Duna rész is, melyet velünk úgyis már 36 év óta szabályoztalak, valósággal szabályozva lesz; s akkor világos, hogy nem kell többé a Reitter-féle csatorna , megfelelvén ezentúl Pest meglevő rakpartjai és városhajózási forgalomnak minden időre. Lám,mily hatalmas argumentumtól fosztotta meg magát tüzeskedésével a pesti Duna-csatorna felesleges volta mellett. Mire pedig én aligha felelhettem volna egyebet, mint: tökéletes igaza van. Csakhogy én mégis szeretném, ha azon kis respiriumot, a melynek mi, jó szomszédaink tervbőségénél fogva, örvendünk, arra használnék fel, hogy a pesti Duna-csatornát hamarabb létrehozzuk legalább, mint a vének-divényi Duna szabályozva leend. Mert hiszen tetszik ismerni azt a német közmondást: Wer früher kommt stb. No de akármit feleltem volna erre, Pár Bécs példáját nem a pesti Duna-csatorna felesleges voltának bebizonyítására, hanem a hadtanból merített ellenvetése mellett hozta fel, azzal pedig önmagát igen szépen megczáfolta, saját maga lerontván ismét a hadtanból kiokoskodott megágyaztatási és bombáztatási nagy veszélyt; s én úgy hiszem, bízvást áttérhetek annak kiderítésére, miképp. urnak azon nézetei, melyeknél fogva a tervem szerinti csatornát károsnak vallja, semmivel sem alaposabbak azoknál, melyekből e csatorna veszedelmes voltát következtette. A tiszai árterek ügyében. Méltányos intézkedésnek mondható, hogy nagyobb városokban az újonnan épült házak 20 évig adómentesek, mert a tulajdonos, tőkepénzét beépítvén, csak később részesül jövedelme rendes élvezésében.