Pesti Napló, 1866. április (17. évfolyam, 4783-4808. szám)

1866-04-08 / 4790. szám

Vasárnap, april 8. 186*6. 80—4790 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám. 1. emelet. E lap szellemi részit illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó-hivatalhoz in­­tézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. é. 17* évi folyam. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirde­tésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos péti 25 uj kr. 4. Az ideiglenes országház átvételével megbí­zott küldöttség jelentése, s ennek nyomán az uj helyiségbe mikor leendő átköltözködés iránti határozat hozatal. Lehetőnek tartják, hogy a még hiányzó, a Királyhágón túliak számára fenntartott második alelnöki és hatodik jegyzői állo­­más betöltése iránt szintén megállapodás fog tör­ténni. Ezen ülés még, mint magától értetik, a mu­­seumi teremben fog megtartatni. Előfizetési felhívás H-dik % évi folyamára.. April—júniusi folyamira......................5 frt: 25 kr. A „PESTI NAPLÓ“ kiadó-hivatala. Post, april 7.1866. (Fk) Mióta oly fenyegető alakot öltött az osztrák-porosz viszály, szinte megfeled­keztünk arról, hogy ezenkívül is vannak még nagyfontosságú kérdések az úgyne­vezett magas politika terén. Hálátlan egy nép vagyunk mi, hírlapírók. Mikor a nagy politikai aszály ideje járt, hogyan örül­tünk mi annak, ha vagy Éjszak-Ameriká­­ban, vagy ott lenn az Al-Duna táján va­lami apró mozzanat történt, a­melyről írnunk lehetett, most pedig szinte restel­­jük, hogy figyelmünket a legégetőbb na­pi kérdés mellől más ügyek is vonják félre, és hogy ezekről szintén szólnunk kell, holott az olvasó minden érdeke e kérdésben központosul : lesz-e háború vagy sem! Szerencsére ezek a látszólag félreeső tár­gyak mégis kapcsol­atban állnak a par ex­cellence napi kérdéssel, s igy nem térünk le végképen azon mezőről, mely most a közönség teljes figyelmét nyűgzi le. Ugyanis az Ausztria és Poroszország közti feszültség következménye mind az, hogy a dunai fejedelemségek körüli érte­kezlet határozatlan időre napolta el ülé­seit, mind pedig az, hogy a franczia csá­szár egészen váratlanul határozta el ma­gát arra, miszerint sergének egy részét ez évi novemberben, a másikat mához egy évre, a harmadikat pedig jövő évi no­­vemberben fogja hazaszállítatni Mexicóból. E két esemény bárminél is jobban mutatja azt, hogy Közép-Európában fontos dolgok készülnek, s hogy a diplomatia ezeknek akarja szentelni osztatlan figyelmét. A dunai fejedelemségeket illetőleg mi elejétől fogva azon nézeten voltunk, hogy e kérdés nem fog elszigetelten meg­oldatni, hogy az, főleg a franczia császár szellemében, már előre is combinálva van más európai kérdésekkel, miknek sző­nyegre hozatalára így vagy amúgy majd meg fogja találni a kellő ürügyet. Azóta a porosz osztrák chronikus nyavalya oly acutus jellemet öltött, hogy a válság elke­­rülhetlennek látszik, oly válság, mely többé-kevésbé minden függő európai kér­désre vissza fog hatni. Ha Ausztria és Poroszország közt csak­ugyan kitörne a háború, kétséget nem szenvedhet az, miszerint Oroszország fel fogja használni ez alkalmat, hogy biro­dalmának déli határait kiterjes­sze. — Moszkvában még most is oly nagy a hi­deg, az oroszok még most is épen úgy fáznak ott fenn, s ép oly nagyon vágyód­nak a Sófia-mecset falai alatt sütkörészhetni, mint Nagy Péter vagy Katalin korában, s a „recueillement“ ideje, mely 1856-ban kezdődött, nem fog örökké tartani. Orosz­ország ily terjeszkedése dél felé kétség­telenül veszély volna Ausztriára nézve, melynek elejét venni érdeke parancsolja. De erre a nyugati hatalmak, főleg Fran­­cziaország támogatása szükséges, és e tá­mogatás nem lesz megnyerhető, ha Ausz­tria nem hajlandó az olasz kérdés körül engedményeket tenni. Poroszországgal a nyílt háború, Olaszország felőli fenyege­tés, Oroszország terjeszkedési viszketege, mindezek egymással összefüggő tényezők volnának. Nem akarunk nagyon sokáig időzni a conjecturák terén, hanem már az imént adott egy-két ujjmutatás is fi­gyelmeztetni fogja az olvasót a szőnye­gen forgó kérdések közti kapcsolatra, s hogy az a porosz-osztrák háború nemcsak a Schleswig-holsteini, de nem is egyedül az összes német ügy, hanem az összes európai helyzetre nézve határozó befo­lyással leend. Ily pillanatban, midőn ennyi nagy ér­dek forog koczkán, ily pillanatban hirdeti a „Moniteur,“ miszerint a francziák vis­­­szatérnek Mexicóból, és mégis határozza, hogy mikor fognak onnan visszatérni. Napoleon császár, miként már annyiszor tette, engedett a közvéleménynek, enge­dett a viszonyok hatalmának, és dicsőség nélkül fejezi be uralkodásának legdicsőbb­nek híresztelt vállalatát, melyet most já­tékszerül enged át a véletlennek. Áz a sok pénz, s a még sokkal becsesb sok ember­élet, melybe e mexicói hadjárat kerül, menthetlenül el van veszve. Ha Miksa császár trónja fennmarad, ezt nem a fran­czia segélynek fogja köszönhetni, ez nem fogja őt Francziaország lekötelezettjévé tenni; operám et oleum perdidi, mondhat­ja III. Napoleon, és hálát adhat az égnek, ha az állam vagyonán kívül, melyből oly tetemes adagot emésztett fel amaz expe­­ditió, veszendőbe nem megy azon sok magántőke is, melyet a császári kaland a tengerentúli uj császárság felé csalo­gatott. És II. Napoleon mégis visszavonul, vérző szívvel, megfogyott erszén­nyel, csorbított tekintél­lyel, de visszavonul. Tőle idegen egy­némely autocrata azon ko­­noksága, mely a maga tetszése szerint hiszi idomíthatni a viszonyokat, és fejjel — de nem a magáéval ám­­ ezt kíméli, hanem né­peinek fejével — a falnak ront. Errare humánum; a franczia császár bevallja, hogy fél-istennek ő sem tartja magát, s elkövetett hibáját jóvá törekszik tenni. Ezt őszintén el kell ismerni, s e vissza­vonulást szintoly nyíltan megdicsérni, a­mily nyiltan mondtuk ki sajnálkozásun­kat ama vállalat megkezdése felett. Éj­­szak-Amerika Egyesült Államainak ezen­túl nincs okuk Francziaország ellen síkra szállni, s ez utóbbi hatalom ereje nincs többé bénítva azon gondolat által, misze­rint a tengeren túl talán elláthatlan mérvű bonyodalom törhet rá a legközelebbi pil­lanatban. De a­mily igaz mind­ez, szintoly való­színű az is, hogy a visszavonulás hivata­los kihirdetése azon okból történik épen most, mert a tuilleriákban azon reményt táplálhatják, miszerint egyfelől épen most lesz ismét alkalma Francziaországnak az európai ügyekben döntő szót mondani, másfelől pedig talán ez a mostani pere a legkedvezőbb arra, hogy a császár Euró­pában kivívott nagyszerű siker által szo­rítsa háttérbe annak a szerencsétlen me­xicói expeditiónak emlékét. Mexikóban sok áldozat árán semmit sem nyert. Ha Európában kevés vagy semmi áldozat árán sokat nyerhetne, ezzel félig-meddig helyre volna hozva a kár, helyreállítva a császár sülyedt tekintélye, kiengesztelve az elégületlen közvélemény. Ha talán későbbi időben az utóbb le­folyt­­ hónapok titkos története fog íratni, meglehet, hogy kiderül, miszerint III. Napóleon nemcsak régóta közeledni látta, nemcsak benső megelégedéssel nézte, ha­nem alkalmasint még szította is a két németországi nagyhatalom közti viszályt. De azt már ma is szabad lesz­állítani, mi­szerint ő Felsége e viszályban véli felta­lálni azon fogantyút, melybe kapaszkodva, a mexicói hínárból ki lehet jutnia, — sőt még ennél többet is. Akármi történjék tehát a legköze­lebbi napokban Bécs és Berlin közt, akármily kövér kacsákat kölcsön ki a bé­csi tőzsde ilyen vagy amolyan békekilá­tásokról, előttünk mindezeknél többet je­lent azon két vészmadár, melyet a duna­­fejedelemségi conferentia elnapoltatásá­­nak és a mexicói franczia had visszavo­nulásának hívnak. A kacsák akármily nagy zajjal sápogjanak is, szemünk fe­szült figyelemmel fog függni azon sötét körökön, miket e sirályok az amúgy is elkomorult láthatáron vannak! — A kép­viselőház f. hó 11-én, szerdán, tartami­ja a húsvéti szünetelés utáni első országos ülését. Hallomás szerint ezen ülés tárgyai lennének: 1. Az igazolási állandó bizottmány jelentései. 2. Megválasztása azon Királyhágón túli fő képviselőnek, kik a közös ügyek kidolgozására kiküldött hatvanhetes bizottmányhoz még hiányzanak. 3. A tizenkettes bizottmány jelentése, s ezen jelentés folytán a javaslatba hozott hét bizott­mány megalakítása iránti intézkedés. Bécsi dolgok.­ ­ A „Constitutionnelle Österreichische Zei­tung“ részletes bírálatába bocsátkozik a „Pesti Napló“ azon czikkének, mely ezen sorok írójá­tól múlt vasárnap jelent meg, s mely a nevezett félhivatalos lapnak egy előbbi csikkére tett meg­jegyzéseket foglalt magában. Az „Ó. Z.“ amaz előbbi czikkében, melynek czime „Bizalmi és bizalmatlansági politika,“ azt állitá, hogy a ma­gyar országgyűlés felirata kétségessé tette a ki­­egyenlítést, sőt Ausztria existentiáját is. Mielőtt a kormány közlönyének újabb czik­­két részletesen bírálnók, egész általánosságban kijelentjük, hogy örvendünk rajta, a­mennyi­ben az újabb czikk kevéssé más hangon, és a kiegyenlítés iránti több remén­nyel íratott. Újabb csikkéből az jön ki, hogy a kormány nem élt csalódásban arra nézve, mi lesz a ma­gyar országgyűlés kivonata. — Ily csalódásban csak akkor lesz vala, „ha a feliratok­ból az jött volna ki, hogy az országgyűlés elutasít magától minden alkudozást, mielőtt az 1848-iki kormányzat helyre nem á­l­l i­t­t­a­t­i­k, mert ily mód­on az országgyű­lés ép úgy feloszlattatok volna, mint az 1861-iki. Hogy ez nem történt, épen azt bizonyitj hogy a kormány a maga várakozásaiban, melyekkel a pártvezetők bölcsesége, mérséklete és politikai belátása iránt volt, nem csalatkozott,­­ tehát ennyiben a bizalom tel­jesen igazolva lett. S nagy meg­­elége­déssel konstatáljuk, hogy a „balol­dal“ is feltétlenül követte a jobb­oldal nagy pártvezérének bölcs mérsékeltségét. Ezt a kor­mány nem várta, és ezen csalódást habozás nél­kül elismerjük.“ Az „Österreichische Zeitung“ ezen jó reményt lehellő szavai, s az előbbi csikkében kifejezett rémlátó aggodalmai közt nagy a különbség. — Igaz, épen nagy következetlenséggel nem vádol­hatjuk ; mert az országgyűlés feliratában kifeje­zett jogos politikát most sem ismeri el, — csak annyiban fejezi ki elismerését még a baloldal iránt is, a­mennyiben ama feliratok mellett is az országgyűlés a törvény helyre­állítása előtt is kész folytatni a munkálatokat. De az „Ö. Zig“ két nyilatkozata még­is nagyon külön­bözik. Míg korábbi czik­kéből az­t a vádat olvas­suk ki a magyar országgyűlésre, hogy a trónbe­széd alkalmával nyilatkozott bizalom az országgyűlés folytán bizalmatlansággá lett, mely a feliratban talált kifejezést, — most azt állítja, hogy a trónbeszéd iránt nyilatkozott tetszést sem vette úgy a kormány, mintha a nemzet kép­viselői a trónbeszéd minden részével meg lettek volna elégedve, s átalán később sem csalódott a bizalomban, melyet az országgyűlésben vetett. Az „Österreichische Zeitung“ czikke végén is biztosít, hogy a kormányban koránt sincs bi­zalmatlanság az országgyűlés iránt. „A kor­mány a legjobbat várja és re­­ményli az országgyűléstől. — Őszintén óhajtja az, hogy semmi oldalról ne tör­ténjék erre nyomás. Csak sajnálhatná, ha a kö­zös ügyekre kinevezett bizottság nem teljes bi­zalommal és biztossággal látna fontos munkála­tához. Az ausztriai kormány­­­ megtette a mit te­hetett arra, hogy a nemzetbe bizalom öntessék, és semmi sem zavará bizalmát. A két felirat a kormány nézete szerint nem veszélyezteté a kiegyenlítést. Ő Felsége élénken óhajtja a nagy m­ű befejezé­sét, s mindenki bizonyos lehet benne, hogy ő Felsége kormánya megtesz mindent a legfelsőbb kívánat mielőbbi betöltésére.“ Mindez másként hangzik, mint ugyanazon lap korábbi czikke, b ha előbb is így beszél, nem láthattuk volna alkalomszerűnek elmondani amaz igazságokat, melyek nem lehettek kelle­mesek az „Ö. Z.“-nak. Azonban még ezen enyhébb beszédre is vol­nának megjegyzéseink, — nevezetesen az, hogy nem áll, mintha ő Felsége tanácsosai megtettek volna mindent, a­mit lehet, az ország bizalmá­nak megnyerésére. Ország-világ tudja, hogy a két felirat egy-egy lényeges része azt bizonyít­ja : nem hogy minden lehető megtétetett volna, hanem sok, mind jogilag nevezetes és mulhatlan, mind gyakorlatilag üdvös intézkedés elmulasztatott. De mellőzzük a bővebb fejtege­tést, és máskorra halasztjuk az „ö. Z.“ újabb czikke többi részére a megjegyzéseket. Reítter felelete „Hasznos volna-e Pest városát körül­csatornázni ? Hasznos nem, hanem in­kább káros volna.“ (Folytatás.) „Hadtani szempontból“ is veszedelmes­nek látja Poroszkay úr a pesti Duna-csa­­tornát. „Mert ily csatorna ellenséges tá­boroknak hatalmas sáncz és gátképen szolgálna.“ Mert „ily eshetőség inkább elriasztaná az iparos tőkék idevonulását.“ Mely okból is „örömmel látjuk, hogy ily romboló eshetőségek eltávolítása, és az ipar bizto­sabb fejlődhetése végett a bé­csi sánczok is lehordatnak és árkaik b­e­t­ölt­e­tnek.“ Jobb véleménynyel lévén az „iparos tőkék“ bátorsága felől, mint P. úr, és remélve joggal is, mert hiszen különben jaj szegény Pestnek, mely hogy ipar dol­gában valamire vergődhessél, a budai hegyek és Pestet magát környező magas­latok lehordására szorulna — mondom, bátrabbnak ismervén az iparos tőkéket, meglehet, hogy ha P. ur Bécs példáját fel nem hozza, még akkor sem véltem volna szükségesnek ez­en, a hadtanból me­rített ellenvetéshez hozzá­szólani, ha a közönség nem is értette volna, épen egy­két nappal e baljóslat hirdetése előtt, ő császári királyi Felségének, legkegy­elme­­sebb urunknak válaszából, melyet a budai várerőditményi telkeken levő házak bir­tokosaiból álló küldöttségnek adott, mi­szerint magát Buda várát is többé csak városnak tekinthetni. De a Bécscsel való, pedig, mint látni fogjuk, igen szerencsét­len példázgatást szó nélkül nem hagy­hatom. Hogy nemcsak P. úrék, hanem ma­guk a bécsiek is örömmel látták ama „sánczok“ lehordását és „árkaik“ betöl­tését, abban magam sem kételkedem. Azt sem akarom itt vitatni, vajjon a bécsiek is azért örültek-e ama sánczok lehordatá­­sán, mert abban az iparos tőkéket az oda­­vonulástól elriasztó eshetőségek eltávolí­tását látták. Nekem itt csak azon meg­jegyzésem volna, hogy Bécs városának nemcsak Gl­a­c­i­s-je, hanem a­ wiener Kanal-ban egy, a várost csaknem egész hosszában átszelő csatornája is van.­­­­ Ha tehát Poroszkay úr a kö­­rülcsatornázással járó veszélyek kimuta­tására , és a hajtanból merített érvei erősbítésére Bécs példáját már épen fel akarta hozni: nem lett volna-e rendén, hogy megmutassa, a bécsiek mely öröm­mel vennék annak hírét, hogy e csatorna­árkuk betöltésére készülnek? No de ez kikerülte P. úr figyelmét. Megmondom tehát én, hogy ezen, ha nem csalódom, még a múlt század végében ásatott csatorna majdnem fennállása óta csakugyan folytonosan zavarja a bécsiek kedélyét, — zavarja el annyira, hogy a szűnni nem akaró panaszok és jajveszék­­léseken megindulva, a közel­múlt 40 év folytán majd a kormány, majd az alsó­ausztriai rendi gyűlés Isten tudja hány vegyes és nem vegyes bizottmányokat egybeléptetett a baj orvoslására. S ezek működtek is hűségesen, de szekérszámra menő terveken, műszaki véleményeken és jegyzőkönyveken kívül mindeddig mi eredményre sem jutottak. A körülcsatornázás által Bécsben való­sággal okozott aggodalom tehát csak­ugyan meg­volna. Csakhogy a jó bécsiek, vagy azért, mert P. urnái bátrabbak, vagy azért — s ez az én véleményem — mert sze­gények a hadtanhoz mit sem értenek, — korántsem ama csatorna-árkok betöl­téséért, hanem inkább újra meg­nyitásáért, s a vele szoros kapcsolat­ban álló Bécs környékbeli Duna szabá­­lyozatáért. A baj t. i. az, hogy a nyilt és nem szek­rény-zsilipes „Wiener Kanal“ hajókáz­­ható csatorna csak akart lenni, valósággal pedig nem az. Mert mikor vize volna elég, még pedig bőséggel, nem hajókáz­­ható a jég miatt. Mikor pedig a jeges ár­­víz már nem akadályozná a hajózást, ak­kor meg vize nincsen e csatornának. Azon okok közül pedig, hogy ennyi év óta e bajon nem tudtak segíteni, egyik a mű­szaki kapacitások bőségében rejlik. Vala­hányszor ugyanis valamely terv már annyira megérlelődött , hogy műszaki szempontból való megvizsgálása elrendel­tetett: a bírálatra felhozott tekintélyek mindegyike saját tervével lépett elő, a többit mind vagy haszontalannak, vagy legalább a megyénél sokkal silányabbnak véleményezvén. De elég az hozzá, és annyi bizonyos, hogy a bécsiek a körülcsatornázás foly­tán szigetté lett városrészt az ágyuk és bombák rombolásától annyira nem fél­tik, hogy nemcsak a körcsatorna minden áron fenntartását, hanem újabb időkben még az öreg Dunának közelebb hozását is nyakra-főre sürgetvén, vá­rosukat még szigetebbé fenn­ óhatják, szóval : épen azon helyzetre jutásra töre­kednek minden erővel, melybe Pest jutna a tervem szerinti csatorna elkészültével, így tehát látnivaló, hogy a példázgatás Béc­csel szerencsétlen ötlet vala. Ezen kis elnézést pedig P. úr annyival inkább restellteli, mert a bécsi példából, ha ide nem alkalomzó, pompás argumentumot faraghatott volna a tervem szerinti pesti Duna - csatorna felesleges voltá­nak megmut­atására. Szólhatott volna ugyanis körülbelől a következő kép: Íme, tavaly óta a bécsiek újra, még­pedig most, már igazán komoly szándékkal fogtak hozzá az ő Dunájuk­­nak a bécsi Duna-csatornával kapcsolatos szabályozásához.­­ A bécsi községtanács kijelentette, miszerint ezen bécsi Duna-csatornát a város élet­e kérdésének tekinti. E véleményben az alsó-ausztriai tartománygyűlés is osztoz­ván, élére állott az ügynek, s a­mennyire én tudom, külön küldöttséget nevezett ki az ügy siettetésére. A nemzetgazdasági haladást czélzó, nem­rég alakult bécsi egyletben is egyik tag a minap a bécsi Duna-csatornával kapcsolatos Duna-sza­­bályozás nemzetgazdasági fontosságáról ér­­tekezett, javasolván, hogy „a közlekedési eszközök szakosztálya vegye fontolóra e kérdést, és tegyen róla jelentést.“ A bécsi Duna csatornára pedig expro­priate sem kell. A csatorna már késben volna, még csak vizet kell neki valaho­gyan keríteni. Arra is vak nekik már tervök. Pedig nemcsak egy terv, mint mi nekünk, hanem, ha jól tudom, vagy négy. A költséget, igaz, ők is majd an­­­nyiba számítják, a­mennyibe a Reitter-féle terv kerülne, t. i. 12 millióba. De oda­fent az semmi akadály. Olyasmit is hal­lottam, mintha valami consortium már ajánlkozott volna is a szükségelt pénz ki­teremtésére, csak azt kérvén, hogy vala­mely tervben megállapodjanak, s a part­környék egy részét nekik átengedjék.Bécs­­ben tehát már csak ki kell mondani, hogy e kitűnő tervek közül,s melyik a legkitű­nőbb, s mindjárt­ meg lesz a­ Duna-szabá­­lyozás, és mindjárt meg lesz a hajózható bécsi Duna-csatorna is. Annyi „vár“ lé­vén tehát a bécsieknek, legyünk még csak egy kis türelemmel, s meggazdálkodhat­­juk mindjárt a pesti Duna-csatornával járó nagy költséget. Még csak addig kel­lene ugyanis várnunk, míg a Vénektől Díványig terjedő magyar Duna rész is, melyet velünk úgyis már 36 év óta sza­bályoztalak, valósággal szabályozva lesz; s akkor világos, hogy nem kell többé a Reitter-féle csatorna , megfelelvén ezentúl Pest meglevő rakpartjai és város­hajózási forgalomnak minden időre. Lám,mily hatalmas argumentumtól fosz­totta meg magát tüzeskedésével a pesti Du­na-csatorna felesleges volta mellett. Mire pedig én aligha felelhettem volna egyebet, mint: tökéletes igaza van. Csakhogy én mégis szeretném, ha azon kis respiriumot, a melynek mi, jó szomszédaink tervbőségé­nél fogva, örvendünk, arra használnék fel, hogy a pesti Duna-csatornát hamarabb létrehozzuk legalább, mint a vének-di­­vényi Duna szabályozva leend. Mert hi­szen tetszik ismerni azt a német közmon­dást: Wer früher kommt stb. No de akármit feleltem volna erre, P­­ár Bécs példáját nem a pesti Duna-csatorna felesleges voltának bebizonyítására, ha­nem a hadtanból merített ellenvetése mel­lett hozta fel, azzal pedig önmagát igen szépen megczáfolta, saját maga lerontván ismét a hadtanból kiokoskodott megágyaz­­tatási és bombáztatási nagy veszélyt; s én úgy hiszem, bízvást áttérhetek annak kiderítésére, mikép­p. urnak azon nézetei, melyeknél fogva a tervem szerinti csator­nát károsnak vallja, semmivel sem alapo­sabbak azoknál, melyekből e csatorna veszedelmes voltát következtette. A tiszai árterek ügyében. Méltányos intézkedésnek mondható, hogy nagyobb városokban az újonnan épült házak 20 évig adómentesek, mert a tulajdonos, tőkepénzét beépítvén, csak később részesül jövedelme rendes élve­­­­zésében.

Next