Pesti Napló, 1866. július (17. évfolyam, 4859–4884. szám)

1866-07-01 / 4859. szám

sok időnk nincs, s még kevésbé van pén­zünk, miután gondoskodtak arról, hogy ne legyen. Mit tegyünk tehát? A régi sta­tus quo-t helyre­állítani lehetetlen, hozzá hasonlót ? — talán, ha leapadt folyóinkat torkolatainknál kezdve fölfelé, vagy ahon­nét képesek vagyunk, országszerte vissza­tartjuk, hogy ez­által mindenütt egyszerre áradást idézzünk elő. A Balaton szükség­telen apadását korlátozni, a Fertőnek víz­zel ellátását, ha máshonnan nem, a tőle egy mértföldre folyó Lajtából, minden áron jó teendők közé sorolván. Az eső­­ly intézkedések megtétele után bizonynyal nem váratna magára, mig ha a ter­mészetre hagyunk mindent, újra ki le­­szünk oly csalódásnak téve, mely az idén ért bennünket, midőn pár hét alatt legszebb reményeink tönkre jutásának voltunk szemtanúi. Mert eső nélkül hiába műveli földjeit a gazda, hiába temeti por­ba drága magvait, melyek, ha kikelnek is, idő előtt elúsznak a nap égető sugarai alatt. Mi érlelné Hegyaljának királyi borát, ha rém a páratelt meleg levegő, melynek Al­­ldünkröl kellene déli szellő általa termé­­t törvényei szerint éjszak felé hajtatni, gy a bérezek oldalain felemelkedve, a­agasban éjszakról délre siető hideg lég­körbe jusson, s innét felhővé alakulva, térjen vissza szülőföldére, az alföldi zóná­ra. Kellene, mondom, mert ez most nem történik, hanem honosulni látszanak a ko­ronként Szahara Számumjára emlékeztető orkánok, melyek mindent felforgatással fenyegetnek, s csekély fellegeinket ma­gukkal ragadva, még azon kis leverődés­­töl is megfosztják terményeinket, me­lyek harmat helyett felüdülésükre szol­gálnának. Ily körülmények által legjele­sebb gabona és bortermő vidékeink jövője van fenyegetve, s hogy gabonáink és tő­kéink kifagyása, illetőleg kiszáradása úgy, mint a megma­radottak silány termé­se, a kellő nedvhiányával köszöntött be, jól tudjuk. Hegyaljától Bánátig, Balaton­tól Királyhágóig, Fertő-melléktől Eszter­gomig terjedő térségeink, úgy hiszem, elég bizonyságot nyújtanak ezen állítás igaz­sága mellett. Ha tehát azt akarjuk, hogy se dermesz­tő hideg telek tavaszi utófagyokkal, se fonnyasztó forró nyarak hazánkban ne uralkodjanak, hanem helyettük az idősza­kokhoz képest mérsékelt időjárásunk le­gyen, igyekezzünk vizeink felszínét a ré­gi arány szerint növelni, s különösen mi­nél előbb az öntöző csatorna-rendszert ki­fejteni, mert csak igy remélhetünk ha­zánk számára virágzó jövőt, csak igy fog mindnyájunknak örömére azon idő bekö­vetkezni, midőn majd alkalmazhatjuk ha­zánkra ama régi mondatot: „calor humi­­dus omnes referent.“ DOCTORICS SÁNDOR. Kstlönfélék. Pest, jun. 30.­­ Prímás­­ eminentiája e napokban Ro­­itsba megy az ottani fürdőt használandó. TARCZA. A magyar királyi szék betöltése a pragmatica sanctio története. — Irta Salamon Ferencz. — Pest, 1866. Kiadja Ráth Mór. VIII. és 25(Vlap. 3-adrét. Ara 2 frt. Salamon e munkája kizárólag történelmi ér­tekezés. Sem több sem kevesebb, mint történel­mi megfejtése a felvett kérdésnek. Tagadhatat­lanul tárgyának e pillanatban politikai érdeke is van, de azért a munkának semmi köze a po­litikával. Nem foglal el pártállást, nem tolmá­csol pártnézeteket, az igazságot akarja nap­fényre hozni. A magyar közjog egyik főmomen­­tumának alakulásait festi — de nem mint jogi, hanem mint történeti kérdést. Az elsőt, a jogi oldalt úgy is megvitatták kitűnő tudósok, az utóbbit, a történelmit, a történetírók eddigelé még kérdésbe is alig tették. Ki fogná kétségbe hozni, hogy nálunk a jog fejlődésének története a legszorosabb és legben­­s­ibb összefüggésben van magával a hazai tör­ténettel ? Minden egyes, minden újabb lapja a közjognak a históriától nyer illustratiót — nem, többet, felvilágosítást. Az mindig valamely ben­­­ső szükség következménye, kifolyása volt, me­lyet a jogban nem, csak a történetben találunk fel. Mondhatni, az egyik a lélektani mozzanato­kat, a másik az eredményeket adja. Íme, Salamon művének fő érdeke és érdeme, hogy a bőven ismert jogi fejlődést, mint a histo­r­iai szükségesség eredményeit tünteti fel. Ez nála mindig következménye az adott viszonyok­nak és előzményeinek. A hazai állapotok, me­lyek közt valamely tárgyára tartozó jogkérdés megoldatott, kapcsolatba vannak hozva az idő magasabb követelményeivel, s az európai viszo­nyokkal. Magasabb lázpontot nyer méltányolta­­tásuk. S ez kétségtelenül kötelessége a történet­írónak. Sajnálom, hogy Salamonnak egyik korábbi munkájáról írt bírálatom e lapok hasábjain nem talált felvételt, mert abban nézetemet szerző tör­ténetírói működéséről bőven kifejtettem, így az ismertetés megkezdése előtt kénytelen vagyok egyet s mást elmondani. Salamont egy kitűnő búvárunk és feldolgo­zónk a homályos kérdések történetírójának ne­vezé. Valóban, ez ítélettel lehet őt legjobban jel­­­lemezni, öt és egész működését. A hódoltság vi-­­­szonyairól, mielőtt ő e kérdést feltette és megol­dotta volna, tájékozva sem voltunk. Az oligar­chia szereplését, s a partvidékek befolyását ha­zánk történetére, behatóbban senki sem tárgyal­ta. Azon elveket, melyeket őseink a magyar királyi szék betöltése körül, nyomon haladva követtek , mígnem a leány - örökösödés elfo­gadásáig jutottak, rendezte. Ily kérdéseket csak gondolkodó kö­vet fel, és szervező tehetség old meg. Tudjuk, hogy Salamon fiatal éveiben a szép­­irodalmi kritikával foglalkozott. Ennek is a tör­ténetíró vette hasznát. A magasabb aesthheticai szempontok alkotásainak nevezetes részét kitű­nőnek fogják találni, sőt például Sziget ostro­mát irodalmunkban egyetlennek mondhatják, bár viszont minden egyes részlet correctségét kétségbe is vonandják. Az ily nézet azonban nem irodalmi viszonyainkban keres támpontot, s bár ez nézeteit saját szempontjából indokolni tudja is, de annyit be kell vallania, hogy Sala­monnál még a­hol hiányzik is a correetség, fel­található az arra való törekvés. Aztán ő a sze­mélyek, a kor s az események küzdelmei kriti­káját nyújtja, nem polemium alakban, nem a munkába szőtt vitatkozásokban, hanem meg­lepő eredményekben. Ezeket köszönheti kritikai tanulmányainak. Ily eljárás mellett az olvasó munkájában új nézeteket, váratlan megfejtéseket talál. — Sok kérdéssel tisztába jő, sok ténynek kulcsát leli fel, s gyakran összefüggetleneknek látszó ese­mények belső összefüggését találja meg. Törté­netírása tükre a kornak, melyet fest, s előadása uralkodó eszméinek, vezérelveinek , melyeket cselekvéseiben követett, vagy a melyekért küz­dött. Legtöbbnyire teljes hűséggel festi az idők jellemét. Azonban nemcsak a kort, épen ily pontosság­gal jellemzi a szereplő egyéneket is. Jellemet festeni atalán nem könnyű, s az mindig a nehe­zebb feladatok közé tartozik. De jellemet fes­teni a történetben még nehezebb. Ide valóban beható tanulmány, éles ítélő tehetség és bírói részrehajlatlanság kívántatik. — Mit sem mondó nagy szavak, üres phrasisok csak nevetséges dolgok, de a részrehajlás, ha pártérdekből tör­ténik, bűn, s még a jóhiszemű sem lelhet felol­­dozást. Salamon jellemzéseinél higgadtsággal, megfontolással járt el. Az események részletei­nek tanulmányozása,fitélő tehetségének élessége, felfogásának helyessége képessé teszik őt, hogy az egyének jellemeit a maguk valóságában fel­ismerje, és sem magasztalásaiban ne ragadtassék az idealizmus régiójába, sem megrovásaival ne lépje át a való korlátait, s az elítéltet bűnbakká ne tegye. Történetírásának e kiváló tulajdonai feltéte­lezik szerzőnél az alapos tudást. Valóban, ő a dolgok mélyébe hatol, s nemcsak ítéleteiben, hanem a felvett tárgy adatainak túlnyomozása körül is. Kútfő­ ismerete a lehetőségig teljes, és kutatásait a kiadatlan feljegyzésekre is kiter­jeszti. Gyűjti és felhasználja a kézirati adatokat, úgy hogy minden munkájával e részben is előbb viszi a történettudást. Egynémely többé ke­­­vésbé fontos tévedés nem c­áfolja meg ez állí­tást. Ilyesmit az olyan feldolgozó, ki maga előtt csaknem parlagot talált, ki sem kerülheti. íme, átalános jellem­vonásokban ilyennek tartom Salamon történetírói működését. Ha rész­letezni akarnám ez állításaimat, az ő egész mű­ködését bonczkés alá kellene vennem. Arra a mostani zaklatott viszonyok épen nem alkalma­sak, s ezért ezúttal nem is vállalkozom többre, mint épen ez utolsó munkájának jellemzésére. A munka XII. fejezetből áll: a hat első a ki­rályi szék betöltésének, a hat utolsó a pragma­tica sanctiónak adja történetét. Az I. fejezet az Árpád-ház idejében uralkodott elvet adja elő. Szerző szerint az örökösödés el­ve nem volt meghatározva, s a nemzet szabadon választa uralkodóit ama házból. Ez 1000— 1200-ig sok zavart okozott, de 1200—1300 közt már csaknem rendszeres trónöröklés volt, mert az utód mindig az uralkodó életében jön megkoronázva. De ha veszszük,hogy az első két században hányszor volt villongás nagybátya és elsőszülött közt, egy pillanatra e határozott kimondást nem is fogjuk igazolhatónak találni. Pedig valóban úgy volt, csak a szabadválasz­tás minőségét nem kell félre­értenünk. Másnemű volt ez, mint akár az erdélyi fejedelem-választás, akár I. Ferdinánd utódainak megválasztása. Pártok állottak egymással szemben, s igyekez­tek jelöltjüket a szabadválasztás elvén, de ko­rántsem az első­szülöttségi vagy testvéri követ­kezés alapján trónra juttatni, mi ellen a királyok az elsőszülött megkoronázása által mintegy praeservativot akartak felállítani. Ama pártok, kivált eleinte, elvnek is voltak képviselői, úgy hogy e kérdés nem épen meddő párttusából állott. A Il­ik fejezet az Anjoui házat adja elő. Okulva az előzményeken már az elsőszülött megkoronázása nem fordul elő, ellenben a sza­badválasztás elve nem szolgált gátul, hogy leány ne nyerje el a trónt. De e korra vihető fel még más két fontos dolognak nyoma is. Lajos vetette meg azon politikának alapját, hogy Magyarország igyekezzék más államokkal kö­zös fő alatt egyesülni, s valószínű, hogy a két anjoui hozta be azt a szokást is, hogy a főrendek előre lekössék javaikat a jövendő királyválasz­tásra. E fejezetbe (10-ik lapon) egy, mondhatni tollhiba csúszott be: schweidenitzi herczegné Károlynak, Erzsébet pedig Lajosnak lettek ne­jeivé. A III. és IV-ik fejezet a szabadválasztás elvé­nek tovább fejlődését adja, egész a Habsburg-ház trónrajutásáig. Kis Károly trónrajutását főként annak köszönhető, hogy pártja a magyar és ná­polyi trón egyesítését, s ez által Velencze elle­nében az adriai tenger szabadságát akarták el­érni. Zsigmond trónraemelésében e nézetek mel­lett országos zavarok és Mária fogsága is játsz­­tak szerepet. Hogy a trónkövetkezésben — mond­ja szerző — mily nagy szerepet játszott már az ország külügyi érdeke, arra az események egy sajátságos experimentumot rögtönöztek Zsig­mond életében. Zsigmondot egyszer az ország­­nagyok törvénytelen tettei miatt fogságra vetik. Az ország egyszerre új királyválasztáson kez­dett gondolkozni. S hogyan gondolkozott? Az éjszaki megyék a lengyel királyt, Hedvig férjét hívták, ki meg is indult; a nyugati megyék Vil­mos herczeget, Hedvig mellőzött jegyesét, és a déli részek: Horvátország, Dalmatia és Bosnia, durrazói Lászlót. Zsigmond kiszabadulván, csak utóbbi maradt meg boszniói praetendensnek, s később ennek kis pártja is szétveretett. Íme, a véletlen mily világosan kimutatta, hogy az ország már választásaiban nem a legiti­mitást, hanem a külső szövetségeket tartó szem­mel ; mert maga a legitimitás nem lehetett kü­lönböző az ország éjszaki, nyugati és déli ré­szében ; s mert a canditáltak közül Lászlónak majd semmi, és Vilmosnak legtávolabbi jogczíme sem lehetett nemcsak a magyar, hanem bármely más akkori jog szerint is. Az ország fekvéséhez képest a közvetlen külügyi érdekek szerint pár­­toskodtak. Albertre a főurak ígéreteket adtak, mert rá nézett a cseh- és németországi korona, habár előlegesen meg kellett ígérnie, hogy a német császárságot, a rendek beleegyezése nélkül, nem vállalja el. E beleegyezést nem tagadták meg a rendek, de Ulászló trónrajutásában már Len­gyel- és Magyarországnak personal unióba egyesítése forgott a rendek előtt. A szerencsét­len várnai ütközeti után már némelyek republ­iánus kormányformáért emeltek szót, miután korona csak viszontagságokba keveri a nemze­tét, mások belföldit akartak királylyá tenni, m ■tán a külső szövetség kártékonynak bizonyul be a meg nem adott ígéretek következtében .Azonban — mondja Salamon — volt még eg erős párt, mely az elkeseredésen túlemelkedve folytatni kívánta a trón betöltésében az előbi szokást. Lászlót, Albert király fiát, talán mái ilyet is megválasztandónak vélték, de neveze­tes ok volt mellette az ország külügyi v­izonya, nem annyira, mintha sokat segíthete volna, hanem mivel sokat árthatott. — Lász­lóra nézett nemcsak a magyar, hanem apj után a cseh királyi és ausztriai herczegi koron is. Mint cseh király és osztrák herczeg miatt a ország nyugati és éjszak nyugati határai nem lettek volna biztosságban.“ Ez időszak folytán a koronázás hatálya­­ csorbát szenvedett, s a szabadválasztás elve a királyi eskü lényegesebbekké lettek. Mátyás választásának körülményeit szerző­i felfogással tünteti fel. Nem volt abban erőszak hanem a főurak előleges megegyezése, s a szük­ségesség következménye. „Mátyásnak, mondj, szerző, egyfelől ugyanazon kedvező helyzete volt a mi Robert Károlynak, hogy t.i. nem is tudtál czélszerűen mást választani, mint őt. De másfe­lől még meglepőbb az analógia Robert Károl­y.S megválasztatásának okai közt A külső hatalmak közül a pápa volt Robert Ká­roly legha­r­masabb támogatója,­­ és a kü­lső hatalmak közül ugyancsak a pápa volt Mátyá király fő pártfogója. És valamint az első Anjou idejében a pápa szövetségét óhajtá mindenei felett az ország mind a belső rend, mind a kttla K­A8neHP0DSab01’ "Sí a Pia most l­egnélkülözhetlenebb, s úgy szólván az egyedül vetséges volt, kitől nemcsak szellemi, bánén anyagi segítséget lehetett várni a török ellen pápák voltak eddig is a nagy Hunyady Jáno pártfogói, s ezen pártfogásukat rá szállták fiaira is. „így Mátyás király, belföldi nemes letéve, mi­gával hozta azt, a mit II. Lajos óta minden a királyban szükséges kelléknek tartanak: a kül­öldi szövetségek azon legbiztosabbikát, mely szomszédi súrlódások és a családi összekötteté­sekből később származható kellemetlenségekbe sem járt.“­­ (Folytatása következik.) V A papi értekezletre megjelent főpapok már mind visszautaztak székhelyeikre. VA Bécsben székelő franczia követség­nél szokásban lévő hitelesítési és útlevél kiállí­tási vagy láttamozási dijak, a magyar kir. ud­vari kanczellária utján a m. kir. helytartóta­nácshoz leérkezett értesítés szerint ezentúlra olyképen állapíttattak meg, hogy: a) egy útle­vélnek franczia alattvaló részérel kiállításáért 5 ft 40 kr, b) egy franczia útlevél láttamozá­­sáért 1 ft 35 kr, c) más országbeli utazási ok­mányok láttamozásáért 2 ft 70 kr, d) közönsé­ges hitelesítésért 5 ft 40 kr, e) keresztlevelek és halotti bizonyítványok láttamozásáért 1 ft 20 kr és végül f) házassági bizonyítványok hitele­sítéséért 3 ft 24 kr lészen fizetendő. * A napnak legérdekesb­b­ leglelkesítőbb új­donsága az, hogy egy önkénytes magyar lovas csapat alakításának eszméje forog szőnyegen. Az indítvány foganatosításának élén, mint hall­juk, gróf C­z­i­r­á­k­y János magyar királyi fő­­kamarás mester, gróf A­p­p­o­n­y­i György ő exolái, s gróf Széchenyi Béla és Gyula urak e­mlittetnek. (P. H­) . A „P. C. tudni akarja, miszerint ő Felsége f. hó 26-ikán signálta a kassa-oderbergi vasut­­engedélyt kérelmező folyamodványt és a kama­tok 54 millió erejéig garantíroztattak. Legalább ezt írja a nevezett lap.­­ A fővárosi szépítő bizottmány, de még in­kább erélyes kapitányunk figyelmét felhívjuk a helyi gőzösök alsó dunaparti kikötőhídjára, mely alatt, a császárfürdő vendégeinek gyönyörére nemcsak szemet és orrot egyaránt sértő szemét­dombok tornyosulnak, hanem némely civilizál­­tabb­ polgártárs a nonchalancet annyira viszi, hogy a jobb érzés méltán megbotránkozik ben­ne. Ha többet mondanánk, a szemérmet ép úgy sértenék, mint azok, kik e sorok írására okot szolgáltattak. A rend és tisztaság nemcsak egészségi, de erkölcsi szempontból is szükséges. A szépítő bizottmánynak tere nem csupán a fö­­utczák, hanem mindenütt, hol emberi szem a rut dolgokon megbotránkozhatik. A A „Hazánk s a Külföd,“ ezen, mindig dí­szesen kiállított képes lapunk a mostani hábo­rús időben is kiváló érdekesen van szerkesztve, mert a mellett, hogy a csatatérről rajzokat és ismertetéseket közöl, s jövő számai mellett tér­képeket is fog adni, egyéb czikkei is igen be­csesek. A legközelebbi számból csak Erdély leg­kitűnőbb journalistája, Dózsa Dániel arczképét és életiratát, — lánglelkü, korán elhunyt Ma­dáchunk egy igen szép, kéziratban hátra hagyott költeményét, — Németországból, a bonyodal­mak e nagy tömkelegéből, a badeni herczegség fővárosának s a badenieknek humoros ismer­tetését, —­ Mexicóból egy ott harczoló tiszttől érdekes eredeti tudósításokat képekkel, — a Szakértő Asbóth Lajostól Ausztria területének stratégiai szempontból, — a Hugo Victor re­génye által,híressé lett óriási polyp és még két más állat-szörny leírását, rajzokkal — Jankó Jánostól „Az Ajándék­ tokaji“ czimü humoris­tikus történetet karrikaturákban, s a minden héten közölni szokott vonzó és hasznos rendes rovatait említjük meg. — Közleményeinek ezen száraz czimjegyzéke legjobb ajánlata „Hazánk s Külföld“ me lett. — A képviselőház által kiküldött bizottmá­nyok elnökei és előadói tisztelettel felkéretnek, hogy a kezeiknél lévő kérvényeket és más iro­mányokat a képviselőház irattárába beküldeni sziveskedjenek. Pest, 1866. julius 1. Bojthor Endre irodaigazgató. — Vasárnap, július 1-én, tartja a „Pesti Unió“ dalárda kirándulását Rákos-Palotára, .z elindulás a pesti pályaudvarból délután 3 órakor.­­ A főváros polgári választmánya a következő felhívást teszi közzé : Polgártársak ! Mély szomor lep el minden keblet, midőn — a helyett, hogy a béke áldásait élvezve, alkot­mányos életünk fejlődésének örvendhetnénk — a háború iszonyait látjuk fejeink felett lebegni; — midőn oly haver kezdetén állunk, mely a mo­narchiát alaposzlopaiban megingatni, s trónt és népeket egyaránt a legsúlyosabb veszedelmek­kel sújtani fenyeget, és melyben a birodalom többi fiaival, honfitársaink is vérzenek a csata­téren. S mind e komoly aggodalmak, melyeket e vészes események keltenek, csak fokozzák a hű ragaszkodás és legőszintébb hódolat érzelmeit, melyeket minden magyar fejedelme, a trón és haza iránt kebelében táplál. Bizalomteljesen fordult a fejedelem népeihez és bizalomtelj­esen fordulunk mi is polgártár­sainkhoz, hogy őket a tett és humanitás terére ki­­szólitsuk. Míg hazánk fiai a harertéren küzdenek és vérüket ontják , nekünk , kik visszamarad­tunk , jutott azon feladat, hogy a haza oltá­rán áldozva, sebesült honfiaink ápolása iránt gondoskodjunk, és szenvedéseik enyhüléséhez erőnkhöz képest hozzájáruljunk. Ezen feladat felismerésében és bízva e város lakóinak nemes érzületében, felhívjuk polgár­társainkat és a minden jó iránt lelkesülő hölgye­ket, miszerint e czélra, tehetségükhöz képest, akár pénzben, akár természetben, kegyes ado­mányokkal járulni szíveskedjenek. A készpénz adományok Weisz Bernát választ­mányi pénztárnok urnái (Deák­ utcza 12. sz. a), vagy Gamperl Alajos tanácsnok urnái (város­ház, földszint 1-ső sz. a.), a természetbeliek pe­dig, mint: tépet, sebkötök, vászon, ágy és fe­hérnemű stb., a városházán, a városi gazdasági bizottmány teremében adhatók át. Pest 1866. június hó 30-án. A pesti polgári választmány nevében : Altenburger Adolf s. k. Havas Ignácz s. k. tollnok, elnök A „P- I napló“ társü­rgön­yfil Bécs, jan. 30. A prágai lapok magán tudósításai szerint tegnap nagy csata volt Chwalkowitz-nál, Skalitz és Königinhof közt. A csata még ma is folyvást tartott, azaz ausztriákra nézve kedvező. A poro­szok a Westwasser és Mschene közt fekvő Wallowitz felé húzódnak vissza. Jungbunzlan vidékét a poroszok odá­it­agyták. A Jicinből menekülő poroszokat tegnap az ausztriaiak és szászok meg­verték, úgy hogy halottjaikat és sebe­sült­jeiket is a csatatéren hagyták. Tegnap est­e Kost­nál, Turnau köze­lében nagy ütközet volt. A poroszok tö­kéletesen megverettek. — A cseh-kanitzi kerületet a poroszok odahagyták. Frank­fur­t, jun. 30. Bingen a poro­szok által odahagyatva, a hesseni csapa­tok által megszállatott. A deutzi glacis le­­rontatott. A badeniek ma reggel éjszak­nak mentek el. Bemutatása a Statistikai és Nemzetgazdasági Közlemények­­ második kötete I. füzetének.­ (A m. tud. Akadémia jun. 18-ai ülésén.) Szerencsém van a t. Akadémiának a S­t­a­­tistikai és Nemzetgazdasági Közlemények második kötetének I. füzetét ezennel bemutatni. Tartalma a következő : A földbirtok Statistik­áj­a Magyar­­országban, tekintettel Csehország ebbeli törekvéseire, Konek Sándor 1. tagtól; Ele­mi tan­ügy a veszprémi egyház­megye területén, Barsy József bi­zottsági tagtól; Statistikai kimuta­­tása a magyar országgyűlés érdekében 1865-dik évben össze­irt választóknak; Magyaror­szág bányászati viszonyai 1862—1864-diki években Hunfalvy János r. tagtól. Kőnek ur a t. Akadémia egyik Illésében már előadta értekezésének velejét; ki­mutatja benne a földbirtok statistikájának nagy jelentőségét; elmondja, hogy mit tettek e tekin­tetben más országok, melyekben statistikai hi­vatalok működnek, s mily dicséretes buzgalom­mal és sikerrel iparkodik különösen a cseh or­szágos gazdasági társulat Csehország mező- és erdőgazdasági statistikájának létrehozásán.­­ Azután­ a­„Magyarország művelési ágak szerinti terjedelme és földjövedelme“ czimü munkálatot ismerteti, mely nemrég a magyar kir. helytartó­­tanács rendeletéből bocsáttatott közre, s kimu­tatja hiányait, s azon utakat és módokat, me­lyek által a hiányokat ki lehetne pótolni, és a hibákat kiigazítani, mígnem nálunk is a régóta sürgetett statistikai hivatal felállíttatnék. A közoktatás és népnevelés czélszerű rende­zése az országgyűlés legsürgősebb feladatai közé tartozik, mert hátramaradásunk egyik fő ténye­­zője kétségkívül annak eddigi elhanyagolt álla­potában rejlik. De ha e tekintetben helyes intéz­kedéseket akarunk tenni, okvetlenül szükséges, hogy a népnevelés ügyének mostani állapotát részletesen és alaposan ismerjük. A statistikai bizottság azért már 1862-ben felkérte a m. kir. helytartótanácsot, hogy az egyes egyházmegyék részéről beküldendő jelentéseket és adatokat feldolgozás végett neki átküldeni méltóztassék. A helytartótanács teljesíti a bizottság kérelmét, A választók képességi alapja. Közlemények előbbi köteteiben hazánk bányászati viszonyait 1861-ig ad­tam elő, összehasonlítva az 1848 előtti állapo­tokkal. A jelen füzetben folytatom a bányászati viszonyok ismertetését a legközelebb elmúlt három évre vonatkozólag. A számbeli adatokon kívül az egyes bányakapitányságok hivatalos jelentéseit is közlöm kivonatilag, hogy a bányá­szat előmenetelének akadályait mutathassam ki. A bányászat nemzetgazdasági jelentőségét senki sem fogja tagadni, kivált nálunk, hol a köz­elszegényedés szemlátomást terjed, daczára azon sok sallangos phrasisnak, melyet orszá­gunk kifogyhatlan segédforrásairól és kimerí­­letlen kincseiről mindennap hallhatunk. Azon nagyobb értekezések után az „Egyve­­leg“-ben rövid közlések következnek, nevezete­sen a bécsi nemzeti bank, alsó-ausztriai leszá­­mítolási társulat és cseh jelzálogi bank műkö­déséről, továbbá Olaszország kereskedelmi vi­szonyairól, Páris műiparáról, a hazai fürdőkről, a nyilvános ösztöndíjakról stb. Tehát e filzer is tanúságot tesz a bizottság munkásságáról, hogy ez fényesebb sikert fel nem mutathat, annak oka részint abban keresendő, hogy kormányi tekintélylyel felruházott statis­tikai hivatalunk még nincsen, részint azon kö­zönyösségben, melylyel nálunk még igen sokan viseltetnek úgy a statistikai adatok gyűjtése, mint a statistikai dolgozatok iránt. HUNFALVY JÁNOS, a statistikai bizottság előadója, a mennyiben a r. kath. egyházmegyék részéről" begyült jelentéseket megküldé, melyeket azután­ Barsy József ur dicséretes ügyszeretettel és szorgalommal feldolgozott. A veszprémi egyházmegye az utolsó volt, mely a ki­­vánt adatokat beküldé, s eredményeik a jelen füzetben vannak közölve. A jövő füzet az egyes r. kath. egyházmegyék szerint külön tárgyalt kimutatások végeredményeit egybeállitva fogja közleni. — Oly részletesen még sohasem vol­tak nálunk tárgyalva a népnevelésre vonat­kozó statistikai adatok, azért kötelességemnek tartom mindazokat, kik a népnevelés ügyét szivükön viselik, különösen pedig az ország­gyűlés tagjait is, Barsy úr idevágó érteke­zéseire figyelmeztetni, melyek a Statistikai Köz­lemények régibb folyamának IV., V. és VI., s a Statistikai és Nemzetgazdasági Közlemények I. és II. kötetében olvashatók. E füzet czikkei közül bizonyára korszerű tárgynak mondhatjuk azon kimutatást, mely az országgyűlési követek vá­lasztás érdekében 1865-ben esz­közölt választó-összeírásra vonatkozik, s melyet a m­. k. helytartótanács az egyes törvényhatóságok részéről beküldött ere­deti összeirási jegyzékekből állíttatott egybe. Az összeírt választók száma az egyes választási kerületek és törvényhatóságok szerint van ki­mutatva, s osztályozva a törvény által megálla­pított rovatok szerint, melyekből a választóké­pesség alapja tűnik ki. Legyen szabad e helyen a kimutatás végeredményeit közlenem : Iljesn­e a IMZUUSag­ikCicirnci, a Mimuaiaa vegcicumcurrcii Birtok Kézmű­vesség. Gyár. Kereske­dés. Jöve­delem. Értelmi­ség. Régi jog. Az összes választók. Összes megyékben 427,371 30,332 125 1667 41,922 24,390 91,263 617,062 Kerületekben . . 12,432 749 1 --29 48 463 5148 18,869 Városokban. . . 44,208 12,021 92 1900 1819 5902 3183 69 125 Együtt .... 484,013 43,102 21, 3596 43,789 30,755 90,584 705,066 — Távirati tudósítás a bécsi börzéről június 30-ról: 5% metalliques . . . . 59.50 Nemzeti kölcsön . . . . 62.50 Bankrészvény . . . 716.— Hitelintézet . . . 137.50 Londoni váltók . . . 129.50 Ezüst .... . . . 127.— Arany . . . . . . 6.15 K­ÜLFÖLD. Politikai és hadi események. — Poroszországban az ősválasztások jun. 25 ikén mentek végbe. A junkerpárt, úgy látszik, nyert ugyan némi tért az új választásoknál, mi abból ered, hogy sok ősválasztó kénytelen volt a honvédséghez csatlakozni, s nem élhetett vá­lasztói jogával. De az eredmény általában véve kedvező volt a haladási pártnak.­­ Egy, alkalmasint hivatalos eredetű­ berlini távirat szerint a porosz kormánynak szándéka van az európai hatalmaknál felszólalni azon, osztrák részről terjesztett hamis hírek ellen, melyek szerint a poroszok kényszerített besoro­­zásokat gyakorolnának Csehországban. Ezen nemzetközi­ jog­ellenes eljárás szándékot árul el elhitetni a néppel, hogy a lakosság ellen irtó­­háború folytattatik Poroszország részéről.­­ A porosz kormány a különféle udvaroknál levő porosz követekhez közs­z igényt intézett, melyben tudatja velük, hogy az éjszaki német államok közül Oldenburg, Anhalt, Mecklenburg- Schwerin, Mecklenburg-Strelitz, Schwarzburg- Rudolstadt, Schwarzburg-Sondershausen, Szász- Koburg-Gotha, Szász-Altenburg, Waldeck , és Lippe-Detmold a régi német szövetségből kilép­tek, s több más éjszaki német kormányok is nem sokára követni fogják e példát. — A hannover­i hadsereg, melyet a porosz hivatalos és félhivatalos közlönyök már capitu­­láltattak, nemcsak nem adta meg magát a po­roszoknak, de ezeket emberül meg is verte, s két ágyút is elfoglalt tőlük. Az eseményt egy tegnap (29-kén) kelt párisi távirat ekkér írja le: „Tegnap (28-kán) Langenzalza és Merseleben közt és az Unstrut mellett ütközet volt a poro­szok és hannoveraiak közt.“ A „Moniteur“ továbbá jelenti, hogy 5000 po­rosz a hannoverai sereget eredménytele­­n­ül támadta meg, s hogy a poroszok két ágyút vesztettek. A hannoveraiak mind e mellett is

Next