Pesti Napló, 1867. május (18. évfolyam, 5108–5133. szám)

1867-05-05 / 5112. szám

Hit TARCZA. Néhány őszinte szó operánk érdekében. A magyar színház opera-személyzete még csak néhány hó előtt is oly tagokból állott, kiknek egyetemes továbbműködése és együttmaradása, a legszebb kilátásokat biztosítá a műsor érdekessége, a művészet érdekei s a közönség élvezet /e téré nézve egyaránt. — A legnagyobb s a legtöbb közönségű operák élete biztos alapokon nyugodt, s bárminemű uj dalművek színre hozatala esetében is, nem volt szükség Diogenes-i lámpásra, hogy az igazgatóság vagy a karnagy alkalmas művésznőt keressen , vagy ama szerepkör kiváló betöltésére. — Volt is elismerés, részvét, pár fogás és a magyar színház operai előadásai, a közelmúlt télen át, rég nem élvezett aranjuezi szép napjaikat élték. — Az alkotmányos élet helyreállításának örömei és illuminatióihoz, a művészetei is hozzá csatlakozhattak minden mélyebb szőrszálhasogatás nélkül. Hogy az alkotmányos örömkönyek meddig fogják áztatni a kiszáradásnak indult hazafias remények földjét? — erre feleljenek, s ezt jósolják meg ama mély belátásu politikusok, kiknek szemei erősebb távcsövekkel vannak felfegyverezve, mint a mieink. Hanem, hogy művészeti szebb reményeink fakadó virágkelyheit ahelyett, hogy tovább fejlesztette volna, lefagyasztani készül a bekövetkezett tavasz: ezt már látjuk, s ha valami kedvező fordulat közbe nem jó, fájdalom, kevesek múlva érezni is fogjuk. * Valamint nem tartjuk sem ildomos, sem czélravezető eljárásnak, hazánk állítólagos újjászülettetési nagy munkájánál mindenféle gátfelemelés és árokhúzással nehezíteni a munkások működését, kiknek őszinte hazafiai jó szándékában oly készséggel és örömmel szeretünk megnyugodni : ép úgy gyümölcstelen s csak hátrányos szakadásokra vezetőnek tekintjük az olyan túlhajtott gáncsoskodásokat is jelenleg, melyek e vagy ama közintézet igazgatási apró részletei miatt vetik a közvélemény gyúlékony szalmájába a szikrát, hogy a bizalmatlanság, a gyanúsítás és egyenetlenség tüzét szítsák, lángra éleszszék. — Ennek most legkevésbé van szerintünk helye. Az egyetértés, a kölcsönös meggyőzésre van szükség, hogy mindenben szilárd alapot nyerjünk a további építkezésre. Azonban felszólalni, figyelmeztetni az illetőket akkor, midőn valamely közös ügy érdeke nem kis mérvben van veszélyeztetve, nemcsak kötelessége minden honpolgárnak, hanem elmulasztása bűn is volna főleg azok részéről, kik a kérdéses ügy érdekei előmozdítását tűzték — gyenge erejükhöz képest — feladatokul. — Emez indok vezetett jelen felszólalásunkra is operánk, a nemzeti színház , a művészet érdekében, melyek a legújabban nyilvánuló intézkedések folytán — meggyőződésünk szerint — nem csekély mérvben vannak fenyegetve. Őszintén és pártatlanul kívánunk szólani, mert ily esetben legjobb az egyenes út. A nemzeti színház igazgatóságát és a mirgos comitét pedig kérjük, vegye figyelembe a dolgot, s ne tulajdonítson más indokot felszólalásunknak, mint egyedül a művészet érdekét. Amint a lapok egyetemesen hirdeték : a nemzeti színházi comité, engedve Carina k. a. abbeli kérelmének, hogy még két évig tartó szerződési kötelezettsége alól mentené fel, miután előnyösebb feltételek mellett a bécsi udv. dalszínháztól nyert meghívást: k.aTMietzu«»iti a nevezett művésznő elbocsátási okmányát. Távolról sem czélunk ezúttal a t. művésznő elismert tulajdonai mellett kardoskodni. Hogy több éven át minő kiváló és buzgó tagja volt operánknak , ezt tudja mindenki, s ezt nincs szükség elsorolni. Midőn e kérdés legelőször felmerült a nyilvánosság mezején, az nem kevés aggodalmat okozott mindazoknak, kik operánk érdekét valóban szívükön viselik. A közönség, a művészi körök reménylek azonban, hogy mind a mirgos comité, mind az egyetemes sajtó nem fogja oly könnyen ráadni belenyugvását egy oly kérvénybe, mely a jelenlegi körülmények közt annyi, mint egyes érdekeknek feláldozni a nemzeti színház és a művészet érdekeit. De akik reméltek — mint legtöbbnyire megesik — ezúttal is csalatkoztak. A napi sajtó, ahelyett, hogy az opera érdekeit tolmácsolta volna, csak sajnálkozott rajta, s veleszületett lovagiasságánál fogva nem kívánta útját állani a k. a. kínálkozó szerencséjének. Az igazgatóság, a mirgos comité szintén e nézetben volt, s az összes irodalomban alig emelkedett egypár hang, mely az opera érdekét előbbvalónak tartá, mint az egyesét. Az által, hogy Carina k. a. megválik a színháztól, s jelenleg határozottan nincs senki, aki helyét, sok szerepkörben méltóképen pótolhatná; az eddigi operai műsor művészi becse és jelentősége szerintünk oly érzékeny csapást szenvedene, melyet egy időre a színházi pénztár is meg fog sínyleni. Mányik Ernesztina k. a. és Bognár Balázs V. assz. elvesztéséhez ha még ez is hozzájárul, úgy kérdjük, kivel és minő erőkkel fogjuk betölthetni a legnagyobb operák szerepköreit, minek : „Lohengrin,“ „Fidelio,“ „Hugenották,‘‘ „Faust,“ „Próféta,“ „Ördög Róbert“ stb., a a kisebbekeit: „Borgia,“ „Álarczos bál,“ „Norma“ stb.? A szini képezde egymásután felléptetett egynémely tanítványaitól sem a tehetséget sem a kifejlődésre alkalmas képességet nem kvánjuk megtagadni, de határozottan ballépésnél kellene tekintenünk, ha az igazgatóság a fentebbi operák szerepköreit részben velők szándékozók állandóan betölteni. Pauliné asz.-nak Megvannak saját kiváló szerepei, s őt a fentebbi szépekkel nem terhelheti azt igazgatóság. — Kocsis Irma k. a. nem áll még azon magaslaton, hogy a fentebbi szerepe nei hatná, s ha el is válhdtatnák vele, ez csak saját és ama dalműveknek is — legalább egyelőre inkább hátrányára,mint előnyére történnék.Kenderényi Fánik. a. épen nem drámai énekesnő, s aztán legkevésbé is részesülne talán e nagy kitüntetésben. Mire számoltak tehát, midőn Carina k. a. szerződését felbonták, mely öt még két évig köté a színházhoz, s ez által még két évig voltak biztosítva a műsoron a fentebbi operák ? Ezt elképzelni igen nehéz. De másrészt nem is tanácsos a fiatal erőket mindjárt kezdetben oly szerepek betanulása és éneklésére erőltetni, melyekhez magas művészi erő, képesség és színpadi routin szükséges, amelyek erőszakolásával csak kockára teszik a meglevő hangalapot. Az sem lehet czélja az intézetnek, hogy folyvást való szárnypróbálgatásoknak szolgáljon színhelyül, vagy hogy a legjobb operák, melyek előadásával meg lehettünk elégedve, érdeküket veszítsék és elidegenítsék a közönséget a gyengébb, a hiányos szerepbetöltések által. — Őszintén kimondjuk, hogy mindez be fog következni, ha a mostani körülmények közt a színházi comité csakugyan véglegesen beleegyezik Cárinak, a kérvényébe. — Részemről abban a nézetben vagyok, hogy ily körülmények között a mirgos comiténak nem a t. k. a. carrierejét, de a színház és az opera érdekét kellene figyelembe venni. Kivéve azt az esetet, ha netalán kéz alatt a nevezett tüvésznő képességével egyenlő, vagy pláne meghaladó színvonalon álló primadonna szerződtetésére va biztos kilátása. Ez esetben nem ártana a kedélyeket megnyugtatni. Azt hiszem, még nem lenne késő a dolgon változtatni, s ez esetben szabadjon szivére kötni a mirgos comiténak, hogy fontolja meg még egyszer ez ügyet, s ne engedje teljesedésbe menni az alapos aggodalmakat, operánk bekövetkezhető jen.r.uo.1..ri.val immy míg csak néhány hóval ezelőtt is a legszebb reményekre jogosított. Ha értesülésem nem csal, úgy Carina k. a. még nem írta véglegesen alá bécsi szerződését, s talán ez esetben oly kiegyenlítést lehetne eszközölni, mely további ittmaradását eredményezné. Az olcsóbb, de kevésbé képes primadonnákkal, sem a nagyobb összeget megtakarítani, sem a műsort emelni nem fogják. S az intézetnek arra kellene törekednie, hogy az előadások mindinkább jobbak, nem pedig gyengébbekké váljanak. Sőt, hogy a már egyszer jókat, még áldozattal is fenntartsa. Ez csinál látogatott házakat, nem pedig az ellenkező, s ez emeli a színház tekintélyét és nimbusát, nem pedig az örökös középszerűség közt való hullámzás. Azon óhajtással zárom be a színház, az opera érdekében tett őszinte felszólalásomat, hogy ha még nem késő — mit reménytek — vegye figyelembe ez ügyet a mirgos comité, melyet — nyiltan szólva — részemről kissé elhamarkodottnak tartok, s ha még lehetséges, igyekezzék akként kiegyenlíteni e szerződési differentiát, hogy későbben oka ne legyen azt megbánni, s ne nyújtson alkalmat idővel magát azon szemre hányásnak kitenni, hogy egyesek kivonatának s a lovagiasság érzületének inkább hódolt, mint a színház és művészet érdekeinek. Ábrányi Kornél: 104 5112 Vasárnap, május 5 1867. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. szént földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI NAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . , 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. 18. évi folyam. Hirdetmények díjai 7 hasábos petitsor egyszeri kirá.,tésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyilt tér: 6 hasábos petit sor 25 njkr. Rendkívüli előfizetés PESTI NAPLÓ-n Előfizetési dij: Május— juniusi 2 hóra . SS frt AO Május—Júliusi 3 hóra . . JS& „ SS Május— septemberi 5 hóra 8 „ ¥ & A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala Pest, május 4. 1867. (Fk) A bécsi lapok nem jelentek meg extra velin-papiron; egyikök sem jelenté, hogy a harangok szokatlan időben megkondultak, vagy hogy a város ünnepélyesen kivilágittatott volna, szóval mi sem sejtető velünk, miszerint valami rendkívüli vendég érkezett volna meg, s csak most tudjuk meg az „Augsb. Alig. Zi- ból a nagy eseményt. Ugyanis a nevezett lapnak egyik officiosus levelezője azt tudja urbi et orbi, hogy ő, ki „18 éven át tanulmányozta Bécsben az osztrák monarchia állapotait és ügyeit,“ félévi távollét után az imént visszatért a székvárosba, ahonnan most az augsburgi lap útján ereszti szélnek legújabb tapasztalásait. Ezeknek veleje abban áll, hogy az „Ausztria felbomlásáról“ való hit rémítő mértékben terjed, s hogy e hit — a váratlan és kéretlen vendég állítása szerint — teljesen igazolt is. Ez állítás első része felett nem vitázunk. Nincs nehezebb dolog a világon, mint a közvélemény valódi irányát szabatosítani, mert itt a legjobb akarat mellett is az egyéni felfogásnak mindig oly tág tere marad, hogy feltétlenül helyes,tárgyilagos ítéletről alig lehet szó. De nem mellőzhetjük ám hallgatással azon állítólagos okokat, melyekre a tizennyolc éves „tanulmányozó“ ama pessimisticus hangulatot visszavezetni, melyekből annak igazoltságát kimutatni törekszik. Szerinte Ausztria fennmaradása három feltételtől függ: első: következetes és erélyes központi kormány (Central Regierung); második: őszintén alkotmányos és feltétlenül szabadelvű kormányrendszer, az állam, a társadalom és az egyház minden terén; harmadik: legszorosabb csatlakozás Németországhoz. Mivel eddig soha és senki által — mondja levelező — még kísérlet sem létetett mind a három feltételnek egyszerre és következetes erélylyel való teljesítésére, ezért jutott a monarchia ily szerencsétlen helyzetbe Mivel pedig a mostani rendszer (magyar duális ticusnak nevezi azt, elég logicátlanul, a levelező) nemcsak hogy nem felel meg mind e három feltételnek egyszerre, hanem azok egyikének sem, világos, hogy e rendszer csak növelheti a bajt, csak siettetheti a monarchia felbomlását. No, ez elég rosz kilátás volna, s miután ezt a mostani rendszert mi magyarok ajánlottuk leginkább, ránk tartozik, a fentebb említett cassandrai jóslatra néhány szóval válaszolni Mindenek előtt azt kérdjük: tud-e az ar ezen ócsárolt mostani rendszer helyett mást javasolni? Háromszor is végig mentünk az ő czikkén, de ilynemű javaslatra nem akadtunk. E szerint azt kell hinnünk, hogy még most is csak annak a három feltételnek „egyszerrei és erélyes“ valósításától várna üdvöt. De akkor ismét azon kérdés merül fel: vájjon honnan van az, hogy ezen három feltételnek — rövidség okáért mondjuk : központosító, liberális és német politika — egyszerrei valósítására soha még kísérlet sem létetett? Érdemes ellenfelünk az osztrák államférfiak képességére vagy inkább képességük hiányára tolja a dolgot. E képességről, megvalljuk, nekünk sincsenek igen nagy fogalmaink, és innen magyarázható volna talán az, hogy a kísérlet nem sikerült, hanem annak indokolására, hogy általában még kísérlet sem létetett, a fentebbi ok még sem elégséges. Hiszen például Schmerling lovag erős centralista volt az úr előtt. Rechberg gróf, az ő érdemes collegája, a frankfurti fejedelmi gyűlést hozta létre, tehát német politikát is törekedett követni, aztán béke hóba egy kis liberalismus is mutatkozott volna, de ez aztán rögtön eltűnt, mert a centralisatió érdekében itt pro visoriumot kellett behozni, amott ostromállapotot hirdetni, vagy egypár makranczes újságírót bezáratni. Szintúgy az a „német“ irány is rövid tartalmú volt, és Rechberg gróf politikája nemsokára a régi határozatlanság posványában merült el ismét. Utóvégre aztán még maga a centralisatió is ad patres vándorolt, dácsára annak, hogy mindez valamikor a legszebb virágzásban állott vala. Vájjon nem kell-e innen azt következtetni, hogy akármily államférfi álljon az ügyek élén, akármennyi legyen benne az erély és jóakarat — ama három feltétel, mint természeténél fogva egymással meg nem férő, soha egyszerre nem lesz teljesíthető? Nem kell-e azt következtetni, hogy köztük kiengesztelhetlen ellentét létezik, s hogy egyik eo ipso megsemmisíti a másikat? A központosítás annyira ellenszenves a birodalom népeinek többsége előtt, hogy az soha nem férhet meg a szabadsággal, hanem mindig csak kényszer útján, tehát a szabadság megsemmisíttetése mellett volna, akárcsak rövid ideig is, valósítható. Szintúgy a Németországgali szoros összeköttetés is ellentétben áll a a központosítással, mely a birodalom német részeire nézve nem hagyna fel semmi tárgyat, mely amaz összeköttetésre vonatkozhatnék, melyet határon túli német testvéreikkel közösen intézhetnének el Ha tehát az augsbo. lap levelezője velünk együtt úgy fogja találni — őt a nyert tapasztalások után kell hogy igy találja — miszerint az általa felállított feltételek közül a második és harmada fennállhat ugyan egymás mellett, de az első — a központosítás — kizárja mind a liberális politikát, mind a Németországgali összeköttetést, akkor nem lehe azon következtetésre nem jutnia, miszerint hát az első feltételt el kell ejteni, s csak a másodikat és harmadikat fenntartani, azaz, hogy központosítás nélkül ugyan, de alkotmányosan és szabadelvűen kell kormányozni, és Németországgali összeköttetésre törekedni, amennyire ez utóbbit a körülmények megengedik. A centralisatió elejtésével azonban csak a dualismus és foederalismus közt maradván ráasztás, perezre sem kételkedünk, hogy az augolo lap levelezője is inkább a dualismus mellett fog nyilatkozni. De oly politika, melynek alapvonása a dualismus, melynek lényege az alkotmányosságban és szabadelvűségben áll, s mely végtére — amennyire Königgrätz után erre még gyakorlati lehetőség van — a Németországgali összeköttetést is tartja kívánatosnak ; az ilyen politika, mondjuk, épen az, mely most érvényben van. Hogy ez a bajor lapbeli „tizennyolcz évi tanulmányozónak“ nincs ínyére, az meg lehet, ha ő e politika sikerére nézve sem viseltetik nagy reményekkel, ez is egyéni felfogás dolga, de azt, hogy ennyi meghiúsult kísérlet után csakis ez a politika az egyetlen egy, mely észszerűen lehetséges és komoly kísérletre méltó, ezt a józan értelem megsértése nélkül ő sem fogja tagadhatni. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva Bécsi dolgok. „A horvát országgyűlés actiója — így kiált fel a „Zukunft“ — az önfenntartás ösztönének irányadása mellett megkezdődött, még pedig úgy, a hogy előre láttuk.“ Vonatkozik pedig ezen hutanás a 9-es bizottmány választására, melynek tagjai közt — mint tegnap jelentek — 6 nemzeti, 3 unió párti van. A bizottmány a kir. leirat kivonatának a magyar országgyűlésbe leendő követek küldése iránt, elmellőzését fogja indítványozni. Erre rövid válaszunk van : nem hiszszük, nem hihetjük, hogy erről biztosan lehessen az országgyűlés többségére következtetni, ez csakis annak jele, hogy a kezdet kezdetén vagyunk, s az országgyűlés többsége alakulóban van, annak most kell kiválnia a tömbből, mert nem csináltatott, hanem képződik, mint a jegecz. Addig csalódnánk, a mi egyformán szomorú, egy orma,. Várva volna mindkét félre nézve, az nem fogja az k... . ... ”. . , -''»»állapíthatni, l nem akadályozhatja a mi haladásunkat. A horvátok meg fogják találni, a mit kerestek, s »pontúl nekünk csak egy válaszunk lehet: „tu l’as „,uju Dafi din!'1—Htját igen fenkölt szavakban meg a „Neue Fr. Presse“ pénteki száma. Csodás, mihelyt itt az általános összhangba csak egyetlen hangzavar vegyül, a régi centralismus lepattogott hárfáján azonnal megfeszül egy húr, hogy feleljen a kirívó hangra. A horvát országgyűlés 9 es bizottmányának megválasztatása oly hézagot mutatott a Lajthán inneni csírjában levő bizalomnak, melyet az új „Presse,“ melynek hasábjain a dualista, autonomista, centralista és — miniszteriszta — egyforma bujasággal tenyész, a lap érdekeihez képest igen alkalmasnak talált arra, hogy „lám megmondtam Angyal Kandi“féle dagálylyal megtömje: „Horvátország védete teljesül!............. Siettek volna a horvátok a potrán és telidedtek mért provinciális önállóságot,egyet a gejlmerling-féle epochától nyertek, kelleg biztosítani az által, hogy beleilleszszék egy élő birodalmi alkotmányba, akkor valóban velünk ebül másutt volnának ma!“ Csak épen az hiányzik, hogy a jó uj „,gse”( Észrevételek Romfy urnak a „Pesti Napló“ 93-ik számában közlött hadtudományi értekezése felett. A „Hazafias nézetek“ X ik fejezetében a többi közt az is áll, hogy miután a tábori ágyuk 7000 lépésre hordanak, az apró fegyvernek is legalább 3000 lépésre kell hordani. Romiger — ezen észrevétel után ítélve — nem igen sokszor gyakorolhatta a „ Winchester“-féle fegyver 40 fontnyi lökését, mert különben nem tarthatná kívánatosnak ezen ideális fegyver hordtávolát, illetőleg annak visszalökési erejét a mostaninál még nagyobb erőre emelni. Ugyan minő bájerök által vélt értekező az apró fegyvernél eme roppant hord távolt elérhetni, anélkül, hogy a logarithmicus progressióban növekedő visszalökési erő, a katonát földre terítő nagyságig ne fokoztassék. A szerzett tapasztalatok következtében a golyó átmérőjének 5 vonalnál nagyobbnak és 2 vonalnyi átmérőnél hosszabbnak lenni nem szabad. A lövetek súlyának nagyobbítása tehát nem lehet azon momentum, mely az apró fegyvernél a hordtávolt 1400 lépésnél nagyobbra fokozhatná. De a cső csavarzata (Drall) sem mehet már tovább a fordulatnál, hacsak vagy a huragokat (Züge) mindjárt az első lövés után szétdugatni, s egyúttal a nagy ellenállás következtében a katonát földre téríttetni nem akarjuk. Nem maradna tehát egyéb hátra, mint a lőpor mennyiség nagyobbítása, mely a visszalökésnek eddig a katona által még némileg elszenvedhető maximumát, t. i. a 40 bécsi fontot, bárki belátása szerint csak növelné, anélkül, hogy az eddigi 60 szemernyi töltésnek egy-két szemerreli pótolása a lövetéket valaha is annyira elröppentené, amennyire azt Romfy úr hajtani akarná. Továbbá igen roszul van értekező arról értesítve, hogy az úgynevezett „Wrinzel“-féle lőfegyver haszonvehetlennek tarltatott. A „ Winzel“-féle fegyver egy olcsóbb todificatiója — melyet roszul felfogott gazdálkodás akart volna acceptálni — ám felelt ugyan meg azon magas követményeknek, melyeket jelenleg ilyen fgyverekhez intézni szokás, de azon minta melyet a bécsi cb. k. aprófegyver-gyár a hadügyminisztérium elébe terjesztett, s mely szerint a gyártáshoz szükséges mitafegyverek jelenleg fokozott esélylye készíttetnek, egy oly alakzatu, s oly kitűnő tulajdonságú lőfegyver, melyhez, ha azt a hadsereg megkapja, annak csak gratuláld lehet. Hogyrendszer mindamellett egészen újonnan gyártandó fegyvereknél nálunk még sem leg alkalmaztatni, s esik a jelenleg a hadseregnél használatban levő előtöltetű piskák átalakítására van kiszemelve, annak az az oka, mert a legújabban benyújtott „Werndl“féle fegyver, hasonló élesség mellett, jóval olcsóbb kiállítása kövekeztében pénzügyileg decomponált birodalmunkban valódi „Istenáldása.“ A „Winchester“-féle fegyver, értekező oly nagyon kiemel a többi közül, theoretikus szemontból tekintve, ugyan ajánlatosnak látásik , de gyakorlatilag megítélve, sok más háttöltetű fegyver által felülmutatik, és pedig a következő okoknál fogva : 1) A mechanizmus szerkezete igen komplicált, a fegyver szétszedése és öszszeillesztése, mely a tisztogatás és conserválás érdekében gyakrabban szükséges, szerfelett időrabló és nehéz, miért is csak superintelligens, és nem holmi „iskolában“ legénység kezében lehetne még tán némileg használható .) Az érintett okoknál fogva könnyen megeshetik, hogy a műszer épen a legnagyobb szükség esetében funcizióit megtagadja, sőt egészen haszonvehetlenné válik. 3) A kanyarvas tökéletlen lenyomása esetében könnyen megtörténhetik — amint meg is történt — hogy szorulások, sőt explosiók is támadhatnak a tölténytárban. 4) A mechanismus nagybani gyártása igen sok nehézséggel van egybekötve, s azonkívül oly sok időbe kerül, hogy mindkét szempontból tekintve, e fegyvernek a belföldi ipar utjáni beszerzése — melyre a praxis embereinek mindig kizárólagosan reflectálni kell — merő utópia. 5) A gyors lövés sem a „Wänzel,“ sem a „Werndl“-féle fegyverek hatását felül nem múlja. Végre az említett értekezésben Armstrong ágyúi is ajánltatnak a mostani ausztriai huzagolt 4 fontosok ellenében. Azt is ajánlja Romsy úr, hogy nekünk a porosz 4 fontos safétát kellene acceptálnunk. A maguk az angolok által felhagyottrmstrong táborlati ágyúhoz az ausztriai ívhuzagos (Bogenzügig) löveg gyakorlati jelentősége úgy aránylik, mint Jacobi electromagneticus bikája egy tengeri csavargózáshoz. Ami pedig a» poroszan fontos ,a féta könnyűségét illeti, arra csak azt , juk, hogy nálunk a hasonlíthatlanul lyosabb 8 fontos és oly nehéz, mint a porosz 4 fontos, ti. 3700 font, míg a mi 4 fontosunk emberestől, lőszerestül, szóval mindenestől csak 2660 fontot nyom, azaz : a legkönnyebb táborlati löveg a világon. D.