Pesti Napló, 1868. február (19. évfolyam, 5331–5355. szám)

1868-02-01 / 5331. szám

arrogát magának, eszébe hozzuk egy nappal a jelen czikk előtt kiadott számában foglalt, a cse­hek ellen intézett philippikája ezen szavait : „A dualismus mellett a háromszázados történelem szól.“ Lássa t. bécsi collegánk, mi ezt már oly ré­gen, még akkor ismételve és százszor ismételve mondtuk, midőn a „Presse“ még Lustkandbra esküdött, s szintén csalhatatlannak hitte magát. És nekünk lett igazunk. Most a „Pr­esse“ a hadi budget tárgyalására kiküldött delegationális bizottságot támogatja azon szándékában, hogy a delegatiók hatáskörét ..lehetőleg tágítsa, vonja bele, a­mit közel ér, az országos képviselőtestületek hatáskörének vilá­gos csonkítása mellett is. . Nem recidiva ez ?­­ És hogyan fér össze a korábbi verdictekkel, melyeket a delegátiók „nicht lebensfähig,“ „si­­­ket-néma“ stb. intézményére dörögtek oly har­­monikus k­órusban. Minek tehát ez intézményt terhelni ? Nem mutatkozik-e kívánatosabbnak, hogy első gondja a bécsi delegátusoknak is az orszá­gos képviselőtestület legyen, s a delegátiót ne bővítsék a birodalmi tanács rovására. A régi „Presse“ okoskodása szerint a hadügy egészen elvonatnék az országos képviselettől, pedig az 1867. XII. t. czikkben a védelmi rend­szernek szabályozása vagy átalakítása egyenesen a magyar törvényhozásnak van Magyarországra nézve fenntartva,­ e mellett az egész administra­­tió a magyar törvényhozást illeti , közösnek csak az egységes vezérlet, a vezénylet és a bel­szervezet lévén fenntartva. A törvény eléggé világos, arra pedig nincs szükségünk, hogy csak egy jotát is magyaráz­zunk bele, a­mi nincsen benne, vagy származ­tassunk belőle, a­mi nem következik. A delegationális intézmény fejlődési képesség­e nem ez irányban kívánatos, jelesen nem azért van, hogy egy ez alapon gondolt eszményi állam­­gépezethez idomítsuk a magyar-osztrák szövet­­séget, hanem oda fejlesztendő, hogy a törvény­ben körülírt viszonyra alkalmazható államgépe­zet legyen. Nem a viszonyon kell tehát változ­tatni, nem a törvényt formájából kinyomni, ha­nem a formát a törvényre szricte applicálni. A bécsi külvárosi újságolvasó közönség teg­nap nagy csalódásnak esett áldozatául; volt is nagy mozgalom a finére­k, kofák, targonczások, hordárok stb. között. Ugyanis a „Morgenpost," az elsoroltak „Leibjournálja,“ élére e czim­et szedette „Az álarcz lehull.“ A jámbor kö­zönség legalább is azt hitte, hogy Ebergényi Julia chanoinesse tett kimerítő vallomást, vagy Troll Péter, Petersilka kedvese tért jobbra, s bevallotta, hogy ő a gyilkos. Nem ez volt Az álarcz a magyar delegátusok arczáról hull le. A veszett fejszének nyelét fenyegeti veszély. A jó bécsi újságok, kiknek csodálatos meta­­morphosisán (a centralismusból a dualismusba) nyugalmas óráinkban most is gyakran rázzuk fejünket, szerencsésebb időkre legalább is a „Reichs“-minisztereket akarták eltenni, a ve­szett fejszének nyelét. S most ezek a furfangos magyarok ebből is kiszorítják őket. Interpellálnak, elvetik az álar­­c­ot, nem kell nekik reichsminiszter, reichs­­kanzler, mivel nincs a 65-ös elaborátumban. Bizony erre nincsen más válaszunk, mint hogy igaz egy betűig! Hanem az álarczot nem mi vetjük el. Mi kö­veteljük azt, a­mit a törvény rendel, hogy ké­sőbbi félremagyarázásoknak elejét vegyük, az álcrát azok vetik el, a­kik e jogos és méltányos követelésünkön oly mód nélkül felháborodva ki­mutatják azt, a­mi igazán eszünk ágában sem volt, hogy t. i. a „reichs“-m­inisztériummal csak­ugyan volt titkos szándékuk és utógondolatuk. A jászsági Deák-párt nyilatkozata. Jelentékeny volt már a legújabb alkotmányos alakulások folyama alatt a Jászságban azon párt, mely a választási mozgalmaktól nagyrészt visszavonult; e párt jelentőségét a birtok és A „ Pesti Napló“ tárczája. Február 1-jén, 1868. Mutatványok a „Di­plomatia szövevényei“ czimü munkából (Vége). V. Hogy ezek szerint a porosz udvart a coalitió­nak megnyerhessék, Winczinger odenczár által Berlinbe küldetett, hogy ott erre vonatko­zólag közléseket, de csak nagyon tartózkodva tegyen, minthogy Poroszország kétszínűségétől tartottak, hogy a titkot Napóleonnak el fogja árul­ni. Winczingerode utasításához képest csak lassan avatta be a porosz királyt a coalitió titkába, s minden követ megmozdított, hogy őt a fejedelmek ezen közügyének megnyerje. Midőn a fiatal Fr­í­g­y­e­s V­i­l­m­o­s észrevette, hogy az orosz követ miben sántikál, hévvel szólt Sándor czár iránt, barátságos érzelmeiről, de egyszer­smind azon méltó aggályát is kiem­elé, miszerint Napóleon csapásainak legközelebbről ő van kitéve, s nem érzi magát elég erősnek oly hatal­mas ellenségnek ellenállhatni; s ugyancsak ez­zel mentette magát mindig Napóleon előtt is a franczia-porosz szövetségre vonatkozólag az Oroszország csapásainak legközelebbről van ki­téve, s nem érzi magát elég erősnek oly hatalmas ellenségnek ellentállhatni.A mindkét részről aján­lott segítségre nézve pedig mondani szokta, hogy a segítség későn érkezhetik, s mielőtt megérke­zik, az ellenség által legyőzve, megsemmisülve, országát vesztheti. Nem sikerülvén Angliának és Oroszországnak ezúttal Poroszországot a coalitiónak megnyerni, miután tapasztalták, hogy Poroszország a coali­tió eszméjétől retteg, —­ az áltatás cselszövényé­­hez folyamodtak, Poroszországot az által remél­vén a coalitiónak megnyerhetni, ha épen az ellen­kezőt hitetik el vele, hogy t. i. itt nincs szó semminemű coalitióról. Hogy ebben czélt érhessenek, Anglia a legsa­játságosabb, hozzá ugyan méltatlan, de czéljá­­nak legjobban megfelelő cselszövényhez folyamo­dott, midőn arra beleegyezését adta, hogy ez ügy­ben egészen mellőztessék, hogy t.­­„ a Poroszországgali alkudozások alkalmával szóba se jöjjön, hogy Oroszország színlelje, mintha Angliával nem volna szövetkezve, s Poroszorszá­got mindössze is csak oly közbenjárásra szólítja fel, hogy az Európára oly régóta nehézkedő ál­lapotnak valahára már véget vethessenek, egy­úttal Oroszország Napóleonnak is felajánlaná közbenjárását azon biztosítással, hogy számára a legméltányosabb feltételeket kieszközlendi az európai hatalmaknál, ha ő is hajlandó lesz azo­kat elfogadni.­­ Ez volt azon kettős esz­köz, melyet kigondoltak, hogy Poroszországot el ne rettentsék, és Napóleon büszkeségét ne ingereljék. Anglia mindenre ráállt, csak hogy Oroszország e közbenjárása által compro­­mittálva, végre is háborúba keveredjék Franczia­­országgal, a­mi meg is történt. S ekkép sikerült P i 11 n e­k Poroszországot először a közbenjárási­­ szövetségnek, s e csalétek által később a coali- i trónak megnyerni. d) Midőn 1830-ban Belgiumban a forradalom kiütött, s a belgák hosszas habozás után Szász- Koburg Lipót herczeget királyul választot­ták , Angliának érdekében állt Belgium függet­lenségét, semlegességét és határának sértetlensé­gét biztosítani, mit az 1830-iki londoni conferen­­tia biztosított is. Érdekében állt, mert ez által két ország áll őrt Francziaország terjeszkedése ellen; mindenek felett Belgiumnak, az öt hata­lom által, és így Francziaország által is biztosí­tott semlegessége; de érdekében állhatott ez azért is, mert a két ország egyesülése, Anglia iparára, kereskedésére, valószínűleg kártékonyan hatott, s talán már érezték I. N­a­p­o­l­e­o­n azon nyilat­kozatának és jóslatának valóságát: „Anglia, Bel­gium és Hollandia egyesítése által pótolhatatlan kárt tett kereskedésének. Mert habár lényeges pont is rá nézve, hogy Belgium Francziaországtól elkülönözve maradjon, az még­is igen nagy vesz­teség, hogy Hollandiával köttetett össze. Hollan­dia nem bir­műiparral, következőleg lakhelye le­­endett az angol iparczikkeknek,melyek onnan rop­pant mennyiségben áraszthatnák el a száraz­föl­det. Most azonban Hollandia, minthogy Belgium hozzátartozik, természetesen inkább veszi saját alattvalóitól az iparczikkeket, mint külföldről, pedig Belgium, úgyszólva, egyetlen gyárvárost képez. E felett ha jövőben háború támadna Francziaországgal, Hollandia kénytelen lenne­­ ehhez csatlakozni, különben attól félhet, hogy Belgiumot elveszti. Sokkal czélszerűbb lett vol­na ennélfogva Belgiumot vagy Ausztriának ad­ni, vagy független állammá tenni, s trónjára egy angol herczeget ül­tetni.“ Francziaországnak könnyen lehetett volna az ott kitört forradalom kezdetén Belgiumot ma­gával egyesíteni. Azonban a forradalom elhala­dása Lajos Fülöp kormányát rettegéssel töltötte el, s e mellett Angliát sem merte megsérteni. S ez az oka, hogy midőn a belgák Lajos Fülöp fiát, Nemours herczeget királyul választották, ez azt el nem fogadta. Vilmos, hollandi király, a conferentia hatá­rozatai ellen hatályosan tiltakozott, s tettlegesen is ellenszegült az által, hogy Antwerpen fellegvá­rát seregével megszállva tartotta. Anglia, T­alleyrand titkos sugallatai által rávette Lajos Fülöpöt, hogy fegyveres hatalom­mal interveniáljon. Miután azonban a Belgium függetlenségét és semlegességét biztosító szerző­dés leginkább Francziaország ellen volt intéz­ve . Francziaországnak egyáltalában nem állha­tott érdekében az ellene létrejött szerződést, saját pénzével és fegyverével érvényesíteni. Mit tett tehát a franczia kormány ? Elámította a népet, az interventiónak f­é­­nyes kimenetelű vállalat nevet ad­ván. Miután a 24 czikkből álló szerződés Fran­­cziaországban, a kormány főbb hivatalnokait ki­véve, senki előtt tudva nem volt, a miniszté­rium helyesen remélhette, hogy a belgiumi expeditió a franczia nemzet harezvágyának hi­t­zelegni fog; hogy ezen vállalatban a forradalmi elvek védelmezését, s a franczia kormány eré­­lyességét fogják látni. S ezen kiszámítás egé­­rxik­ít*“8-4®* 'ifim lapra a Más részről el kell ismerni, hogy Francziaor­ S­r­szágra nézve nem csekély érdekű volt a világ­nak megmutatni, hogy hősiessége nincs ener­­válva, s bármely pillanatban képes hősi emlé­keit visszaidézni. Ámbár tehát a szándékolt expeditió, diplomatiai szempontból véve, szégye­­nítő és esztelen volt, de katonai szempontból nem csekély előnyű volt. *; (a9a831i17;4U&SBlv S ezen előny oly fontosnak látszott a franczia kormány előtt, miszerint pillanatig kétkedett Anglia beleegyezésében. Anglia húzta, halasz­totta a dolgot, tettetvén, mintha, nem örömest látná a franczia fegyverek diadalát. Pedig ez esetben igen nagy oka volt örülni, miután Fran­cziaország Anglia érdekében fegyverkezett. A­mint hogy némi tettetett húzás-halasztás után, Anglia beleegyezése meg is érkezett. E mellett figyelemre méltó volt az angol diplomatia azon kivonata, miszerint a francziák a belgák közreműködése nélkül harczoljanak. Ennek oka volt, mert Anglia nem akarta, hogy a francziák és­­belgák együtt, testvéreiükt zászlók alatt harczoljanak, s ezáltal köztök oly rokonszenv támadjon, mely egy nemzetté ösz­­szeolvadásukat kívánatossá tegye. Anglia jól tudta, hogy a belgák Francziaországot fogják azon gyaláztatásuk okául tartani, ha Antwerpen ostrománál csak nézői szerepre lesznek kény­szerítve.­­ Ekkér talált alkalmat a st. jamesi cabinet a francziák gyűlöletessé tételére, és el­lenségeket támasztott nekik azokban, kiknek segítségükre voltak. Lajos Fülöp és miniszterei a fs­lfogást észrevenni vagy nem tudták, vagy nem akarták ; a st. jamesi cabinet czélját elérte. Kármán Pál: ifflvi g .ttítt. értelmiség kiválóbb osztálya kölcsönzé. Téves lenne azonban oly feltevés, mintha ezen osztály, mely már 1848-ban közügyeink rende­zésében tevékeny részt ven, most közömbösség­ből az alkotmányos alakulás iránt, vonult volna vissza. Máshol található e visszavonulás oka, ugyan­is az 1848 iki XXV. törv. cz. kerületeink népét a legszélesb alapú választási jogokkal ruházta fel; pártunk törekvése volt e nyert szép jogo­kat teljes méltányossággal érvényesíteni, mely higgadtabb irány annál inkább szükségesnek mutatkozott, mert a Jászság ily kiterjedésű vá­lasztási jogokkal tényleg sohasem bírt, s a nép az alkotmányos gyakorlatoktól a 18 évi szüne­telés alatt 1rszágszerte elszokott. Ámde az el­lenpárt beválthatlan ígéretek és megrótt szövet­ségek által a helyzetet fokozatosan elmérgesítő, mi annál inkább sikerült, minthogy az említett kiterjedt választási jog kerületünk népének, nemcsak mint a vármegyéknél egyelőre csupán az országgyűlési képviselők választására, hanem az összes kerületi és községi viszonyok újbóli alakítására adatván, ezen kerületi és községi vi­szonyaink új alakítása a személyes érdekeknek , a tolakodó vállalkozásnak tágas tért nyitott. Előrelátható volt tehát— a miként történt is — hogy a választási mozgalmak zaklatottak és iz­galmasak lettek, s oly irányzatok fejlesztettek, melyeket, ha csak demagóg irányzatoknak ne­vezünk, az ellenpárt iránt nagyon is kíméletesek vagyunk. vá aéjsi (Ilui I Ily előzmények után pártunk a megfigyelés és várakozás állását foglalta el, nehogy erélye­sebb fellépése a már hatalomra vergődött egyé­nek elleni személyeskedésnek tekintessék. Azon­ban figyelésünk legkevésbé szolgáltatott meg­nyugtató adatokat, és várakozásunk merőben csalódott. A Jászság ugyanis termelő nép hazája lévén, hivatásszerűleg kell kívánnia az államjogi vi­szonyok rendezését, mert nem is tekintve né­pünk földadó általi túlterheltetését, s egykor dús és virágzó községeink eladósodását, maga helyzet ujjmutatása int, miszerint termékeink értékesítésében és biztonságában fekszik jövőnk és haladásunk, mi egyedül méltányosan rendezett államjogi viszonyok közt képzelhető. Méltán elvártuk tehát országgyűlési képvise­lőinktől, hogy jól felfogván érdekeinket, a nem­zet összes zöme által melegen óhajtott államjogi méltányos kiegyezésnél tehetségük szerint ők is közreműködjenek, de annál nagyobb jön megütközésünk, midőn képviseltetésünk az or­szággyűlési baloldal szélsőbb árnyalataihoz sze­gődött. Sőt saját kerületünkben és községeink­ben is az államjogi kiegyezés nagy műve nyíl­tan gyanusíttatik, s az országgyűlési többség kíméletlenül vádoltatik. Közhasznú megállapo­dások forgattatnak fel pártérdekből, s hogy a nép minden rétegében terjedjen az izgatottság, a szélsőpárt férfiai rendszeres tüntetésekkel he­lyenként és időnként dicsőíttetnek. Nem maradhatunk tovább tétlenek ! Bármily kis kör a magyar államban a Jászság, mégis számon kéri a közhaza mulasztásunkat.­­ Értekezve tehát pártunk helybeli és vidéki befolyásosabb tagjaival, elhatároztuk e baljós­latú törekvéseknek üdvösebb irányt adni. E vég­ből f. hó 12-én értelmesbjeink közül számosan gyűltek központi értekezletünkre, melyben a „Jász kerületi Deák-párt“ megalaku­lása ünnepélyesen kimondatott. Nem választhat­tunk volna dicsőbb nevet, mert e név korszakot alkot h­zánk történelmében, csak e névvel ké­pes jelölni a történész hazánk emancipitiós kor­szakát, s különben is e névhez negyvenöt éves közpályáján a legtisztább democratiai törekvé­sek, bámulandó bölcseség és szilárdság, s a leg­lángolóbb honszeretet emlékei fűződtek. Rendszeres programmot közölni egyelőre nem szándékunk, mert az országgyűlési nagy több­ség elvei, melyekhez híven ragaszkodunk, eléggé kifejtve, ismeretesek. Ki kell mégis jelentenünk, miszerint mi az államjogi kiegyezésben, neve­zetesen az 1867-ki XII. törvény­czikkben jogok feladását, melyeket nemzetünk törvényesen és tényleg gyakorolt volna, nem fedezhetünk fel, sőt jogok szerzeményét melyeket ország­­gyűlésünk ezelőtt nem gyakorolt, igenis jelentő­seket találunk. Kijelentjük továbbá, miszerint az 1867-ki tör­vények által nemcsak nem látjuk nemzetünk lé­tét veszélyeztetve — mint a baloldal vallja — sőt e törvényeket az adott európai viszonyok között a legüdvösebb intézményeknek tekintjük, melyek által kimerült nemzetünk a politikai ,hul­­lámzatoktól megóvatik és megerősbödik. És e törvényekben oly fejlesztési képességet látunk, mely által hazánk mind államiságban, mind felvir­ágzásban és jólétben biztos gyarapodást nyerene. Kijelentjük végre,miszerint az 1848. és 1867 ki törvények alapján és szellemében működő fele­lős kormányunkat mind a nyilvánosság terén, mind társadalmi körben támogatni és pártolni hazafias kötelességünknek tartjuk. Istenbe vetett bizalommal hiszszük, de hat­hatósan közre is működünk, hogy igaz ügyünk érzete a jász nép minden rétegében elterjedjen, és erős gyökeret verjen ; mert meg vagyunk győ­ződve, hogy a számos üdült bajok, melyek kerüle­tünket s egyes községeinket zaklatják, csak pár­tunk tulnyomósága által lesznek enyhítve és megszüntetve. Kelt Jászberényben, 1868. félhó 28-án. A jászkerületi Deák-párt által. Hatósági élet Pest jan. 27. Pest megye két főjegyzője Rákóczy János és gr. Ráday László urak szövetkezve lépnek fel a „Hon“ múlt pénteki számában, azon nyilatko­zatom ellen, melyet a pestmegyei viszonyokra vonatkozólag a „Pesti Napló“ I. évi 13-dik szá­mában közrebocsátottam. Szövetkezők azon okoskodása, melylyel mind­járt czikkek elején hosszas fejtegetés után ön­magammal kívánnak ellenkezésbe hozni, azon okoskodás, mondom, sajtóhibán alapszik, a mi­dőn a „Pesti Napló”ban a nekem tulajdonított kifejezés így áll : „Egészen átengedtetik a tér azoknak, kik állításaik valódiságának érvényt tudnak szerezni; hozzá teszszük azon merész állítást is, hogy nyilatkozatuk a megye szelle­mével azonos“, holott az általam írott czikkben nem teszszük, hanem teszik állott. Valóban megfoghatlan, miszerint czáfolóim, csakhogy önmagammali ellenkezést foghassanak reám, azon szócskába annyira bele­csipaszked­­nek, jóllehet, az egész czikk értelme kétségte­lenné teszi, miszerint oly értelemzavaró hibát ellenfeleim örömére el nem követhettem. Czáfolóim továbbá azon famosus kifejezésnek, miszerint a hazának nincs mit veszteni, a meg­előző kitételek felhozása által sietnek segítsé­gért. Mennyire valótlan és bombasticus azon is­meretes kifejezés hasonnemű társaival együtt, azt bővebben fejtegetni nem akarom, előbbi czikkemben nyilatkoztam már ez iránt, barátom Hunfalvy Pál pedig már bővebben kifejtette, mi legyen annak valódi értéke, mennyire enyhítsék, mennyire nem az ép oly valótlan, mint perfekt állítást az előre bocsátott hasonló gyártatú kife­jezések. Hátra volna még, miszerint a c­áfolat modo­ráról is szóljak valamit, mert hiszen úgy látszik, ezt szánták czáfolóim méltó összefoglalóul ritka észgyöngyeiknek! Úgy hiszem azonban,megbo­csát a t. olvasó, ha ellenfeleimet azon térre, hol minden higgadt és tárgyilagos vitatás megszű­nik, nem követem­. Czáfolóim politikai meg­győződése, melynek a fennforgó czikk egyik legvilágosabb bizonyítékául szolgálhat, a kö­vetkező : A megye a felelős központi hazai kormány­nyal koordinált hatóság, szabad, de sőt helyes is, hogy a megyék a központi kormánynak az engedelmességet felmondják, állítson bár vala­mely megye olyat, mi az országgyűlés, valamint a megyék többségével szembetűnőleg ellenke­zik, az ily megyének szabad, sőt szükséges, hogy elvei és állítá­sai támogatására a legmeré­szebb, a valót és a mérsékletet egyaránt megta­gadó modort kövesse; ellenben ha az ily me­gyének kisebbsége a többség ellen fel mer szó­lalni, ra már nem szabad, nem helyos, nem ille­delmes. Azon egyéni pedig, ki a megye többsége ellen valamely hírlapban nyilatkozni mer, le kell dorongolni, nem ugyan fadoronggal, hanem oly c­áfolati modorral, mely alig helyeselhetőbb amainál. Ennyit először és utoljára feleletül többször említett c­áfolóimn­ak a fennfor­gó ügyben. J­­­rj Dr. Teleki Sándor, nemzeti kormány élén több derék fia ül, a­mi mindenesetre szép öröm és fényes busz es­­. De ne politizáljunk ! Szándékom e levéllel nem az, hogy megyénk politikáját s hazafias érze­l­meit fejtegessem. Csak pár esetet akarok vázolni megyénk és városunk életéből, me­lr­t egyike kiválóan élénk tárgyát képezi nemcsak a kávé-, han­e a zöldasztalnál ülő egyéniségek napi társalgásának is. . Ez, mint hallatszik, egy „ellenzéki kör ala­kulása megyénkben. E még burokban levő kör­nek programmját nem ismervén, róla a puszta bejelentésnél többet ezúttal nem irhatok. _ Örömmel teszem közzé továbbá a s. a.-ujhelyi gör. kath. hitközség kebelében folyó hó 19-én végbement iskolaszentelés ünnepélyes tényét, mi a népnevelés terén mindenesetre szép jelenség. Még ma éve csak üres telek volt a hely, melyen most a csinos emeletes iskolaépület áll, hir­detve az illető hitközség áldozatkészségét és előretörekvő szándékát, mindenekfelett pedig a buzgó erélyes és művelt lelkű lelkész főt, Tesz­­tery Tamás esperes úrnak minden vallásfeleke­zet nélkül elismerésre érdemesült ernyedetlen fáradalmát, mit ez iskolaépület létesülése körül tanúsított. Nem nagyítom a dolgot, ha állítom, hogy ez iskolai épületet a nevezett lelkész és esperes úr a semmiből állítá elő. Találja föl a nagytiszteletü férfiú e szép tettének jutalmát sa­­­át öntudata boldogító nyugalmában. Elismerést érdemel ez alkalomból, a szentelési művelet emelésére nagy mérvben befolyt gör. kath. ta­nító Fenczik József ur, ki a polgár­ ifjak s leá­nyok, és iskolásgyermekekből alakít­ott összhang­­zatos énekkar által több alkalmi és sikerült éne­ket mutatott be a szép számú közönségnek. Lel­kes ,pohárköszöntések sem hiányzottak. Végre nem hallgathatom el azon feszültséget és izgalmas mozgalmat, mely most az újhelyi izraeliták közt az úgynevezett krupka vagyis a husvágási és metszési adók fölött foly, mely adót, vagy dist minden husvevő és baromfimet­sző községi tag tartozik fizetni a közönség pénz­tárába, melyből aztán a hitközség hivatalnokai, szolgái fizettetni s átaljában a község szükség­letei fedeztetni szoktak. Egy töredék párt min­den követ megmozgat, hogy e díjfizetés töröltes­sék el, a­mi ha megtörténnék: a szegényebb sorsú zsidóság a legkellemetlenebb és nyomasz­tóbb sorsra jutna.Most ugyanis, a­ki metszet, nagy húst vesz, legyen az gazdag vagy szegény, ese­­tenkint néhány krajczárt fizet, s a községi szük­séglet nagy mérvben fedezve van. Töröltessék el ma a krupka:­ holnap a gazdagabb adókul­csával lép föl; s azonfölül, hogy a szegénység csak ritkán és későn jutna húshoz, az is megtör­ténhetik, mint a szomszéd Szabolcs­ és Ung me­­gyében megtörtént már, hogy a gazdagabb szük­ségletéhez aránytalanul több húst erőszakolván ki, a szegénységet mintegy arra kényszerítené, hogy a szükséges húst a gazdagabbaktól ráfizetés­sel is megszerezze. Valóban csodálatos, hogy ily kézzel foghatóan igazságos és áldásos intézmény fölforgatása eszébe juthat valakinek, s nem irtó­zik az ellen törni. Reméljük, hogy a megyei bi­zottmány, melyhez az ügy benyujtatott, és az illető minisztérium, hová az fölterjesztetni fog, a többség, a szegénység és jogosság kívánalmai­hoz képest oldandja meg a Mózesvallású atya­fiakra nézve a nemzetgazdasági szempontból is fontos ügyet! Isten velünk a szerencsés viszont­látásig! Hamiskár, Szeged, jan. 27. A kereskedelmi minisz­ter úr, a városi követek ajánlata szerint, az or­szág különböző részeiből számos iparost hívott össze, egy febr. 3-kán Pesten tartandó iparos értekezletre, melynek főtárgya: egy kor­szerű szabad ipar törvény­ja­vaslat készítésére vonatkozó véleményadás lesz. Szeged városából Pozsgay Mihály asztalos, és Mozgay Károly szabómesterek hivattak meg , a­kik is belátván, hogy iparos polgártársaik nevé­ben csak akkor szólhatnak, ha előbb azokra utasítást vesznek, így ők jónak hitték, a szegedi iparosok állandó bizottmányát megkérdezni, mely bizottmány f. hó 26-án tartott ülésében, Vadász Manó, országgyűlési képviselő, és Osz­­trovszky József elnök elöl ülése mellett, elhatá­rozta , hogy a javítandó iparos ügyekben, az 1866. évben szerkesztett, „Szegedi iparosok em­lékiratát“ adja utasításul és miheztartásul a fél hivott két polgárnak; azon vezérelv kijelentése mellett, hogy Szeged város iparos polgá­rsága a szabad ipart pártolja; igen természetes, hogy a józan törvények által védve. Szintén elhatároztatott a kereskedelmi minisz­­tériumnak megkeresése, hogy a felhívott érte­kezleti tagok, mivel országos közérdekben utaz­nak, országos közköltségen utazzanak. Az emlékiratnak az országos lapokhoz való beküldése határoztatván, ezen teendővel a bizott­mány jegyzője bízatott meg. Közli: B­a­k­a­y N­á­si­­d­o­r, kötélgyáros, mint biz. jegyző. Vidéki tudósitások­ S.-A.-Uj­h­e­ly, (Zemplén megye), jan. 26-án. Ritkán és oly kevés érdekest olvashatni me­gyénkről és válásunkról a lapokban. Mindez azonban korántsem azért van így, mintha épen semmi sem történnék e megye és város terüle­tén, vagy egyes köreiben olyan, a­mi a közszel­lem mozgalmát, a haladást és művelődést jelez­né; nem ! Időnként merülnek fel itt is egy-egy élénkebb, s az életnek némi jelét feltüntető moz­zanatok , de ezek csakhamar­, és néha — fájda­lom — nyom nélkül tűnnek el, mert nincs valódi közérdekeltség. Ezt igazolja a megyénkben 3 év óta fenállott s tavaly részvéthiány miatt meg­szűnt „Zempléni Híradó“ czímű hetilap sorsa is. E tény fekete pontként sötétedik az egykor előharczos Zemplénmegye történetének lapján. Zemplén megye e tény által provincziá­­jává lett a szomszéd Borsod-, Ung-, Szabolcs- és Biharnak, mely megyékben ma összesen 10 lap jelenik meg. Egy öröme és büszkesége azonban mégis van, megyénknek, s ez az, hogy­ a jelenlegi H­ivatalos. Személyem körüli magyar minsterium el terjesztése folytán Kugler József ácstesténele­mi tanitónak, a tanpályán 51 éven 6 -168 •• ^ kitűnő szolgálatai elismeréséül, a koronás ezüst érdemkeresztet adományozom s e részben egyút­tal Ferencz József-rendem cancellárját is e­leg utasitom. n&Uá** q«i 3 Kelt Bécsben, 1868. január 22-kén. Ferencz József, s. k. ^ Gr. Festetics György,s. A magyar királyi pénzügyminisztérium által Csörgeő Ödön n-od osztályú pénzügyi fogalma­zóvá az unghvári magy. kir. pénzügyi felügye­lőséghez kineveztetett. Vitái József a m. k. pénzügyminiszter által Illik osztályú pénzügyi biztossá neveztetett ki. A keleti marhavész f. é.jan. első felében beér­kezett hivatalos jelentések szerint, biharmegyei Madarász és Rojt, pozsonymegyei Kápolna és Galanta, esztergommegyei Esztergom, Bátorkesz és Nyerges Újfalu, komárommegyei Ó-Gyalla községekben, valamint biharmegyei tamási, győr, megyei eörkenyi s hevesm­egyei hidvéghi pusz­­tákon megszűnt; ellenben pozsonmegyei Bara­­kony s nyitramegyei Farkasd helységekben, va­lamint komárommegyei bábolnai, hevesmegyei hatházi s fehérmegyei nagy gyóni pusztákon ki­­ü­tött...... ...­­ ............ A vész tehát f. é. január hó első felében Ma­gyarországon Pest városában, pestmegyei Rákos- Keresztur, biharmegyei Csobánhid és Szalonta, Pozsonmegyei Bakony, Barakony, Toós, Nyá­­rasd s Modor, veszprémmegyei Vaszar, Aka és Csernye, hontmegyei Lelkés, tre­ncsén megyei Gbelán, fehérmegyei Csákberény é­s nyitrame­­gyei Farkasd helységekben , valamint komá­­rommegyei bábolnai, fehérmegyei, nagy,-gyóni és hevesmegyei hatházi pusztákon uralgott. — ti­­zenöt községben és három pusztán (pozsonme­gyei Barakony­a és Modor, s veszprém megyei Aka és Cserne községekből a marhalétszám be nem jelentetett,) a járvány kiütésétől kezdve 8671­ marhalétszámból 76 udvarban­­összesen 746 darab betegedett meg, ezekből 116 darab meggyógyult, 325 db elhullott, 212 db lebunkoz­­tatott s 53 darab f. évi január 15 én nyolcz köz­ségben s két pusztán mint beteg, ápolás alatt aöffadtruQ-üitigol ,211!UrTnjil Az évrendszabályok pontos és szigorú fogana­tosítása a vész által meglepett helyeken elren­deltetett, s e végből helyenként katonai erő is vétetett igénybe. Pesten, 1868 diki január 21 én. A földmivelés-, ipar- és kereskedelmi m. kir. minisztériumtól. 1­ ­ K­st I a n i fe l é k. Pest, jan. 31. —­ A „Hon“ tegnapi számában egy sajátságos vezérczikk jelent meg. Szerzője a franczia lapokból összeszed egy pár erős kifa­­kadást a franczia kormány ellen, s úgy közvetve a magyar kormány ellen fordítja, melyre sehogy sem illik. Például: „Vigyázzon a kormány, mert vége van azon időszaknak, melyben tekintélye könnyen uralkodott, s akaratát senki sem ellenző. Most már egy nemzedékhez jutott, mely kevésbé engedelmes, sokkal inkább okos­kodó 63 hasonlíthatlanul elevenebb, mint volt az eddigi, az utóbbi 15 esztendő alatt.“ Ez ülhetik a franczia viszonyokra, a miénkre is illett 1859- ben, de 1868-ban valóságos anachronismus, va­lamint Girardinnek e­z szintén idézett mondata is: „A kényuraság annál tovább tart, minél összébb húzza magát, s annál rövidebb életű, minél szemtelenebb.“ A „Hond­ily czikkei bár­mily nevetségesek legyenek is, megvan egy kel­lemes oldaluk. Eszébe juttatják az embernek boldog gyermekkorát, midőn tanítója oratiót hagyott fel valamely képzelt eseményről vagy tárgyr­ól, s az ember összelopogatta az auctoro­­kat, hatalmasan szónokolt a képzelt dolgok el­len, s egész Demosthenesnek hitte magát. — A bécsi „egyetemi magyar club“ küldöttségileg tisztelgett Somssich Pál urnál, mint a magyar delegatió elnökénél. A küldött­ség tagjai, Stauber Béla orvosnövendék és Mar­­kovitz Sándor joghallgató urak, azon kérést in­tézték a delegatió elnökéhez, hogy az említett club tagjai számára a nyílt ülésekben való meg­­jelenhetés végett állandó jegyeket kieszközölni szíveskedjék. Somssich Pál úr a küldöttséget igen barátságosan fogadta, s a magyar club tö­rekvései iránt elismerését fejezvén ki, különösen kiemelte azt, hogy a nemzet jelenlegi politikai vezérei már mind megőszülének, s hogy a haza jogosan megvárja az ifjú nemzedéktől, misze­rint az a majdan nyugalomba lépendő vezéreket tudományos és politikai képzettségével pótolni

Next