Pesti Napló, 1868. október (19. évfolyam, 5529–5465. szám)

1868-10-14 / 5540. szám

236 5540 Szerda, october 14.1868. 19. évi folyam Szerkesztési iroda Úri utcza 6. szám. II. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen tételek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. sz.­m földszint. Kiadó hivatal A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatal­hoz intézendők. SAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva. Félérre . . Évnegyedre. 11 fkrt. 6 h­t 60 kr. REGGELI KIADÁS. Az esti kiadás különküldéseért felillfizetés havonkint . . 30 kr. Hirdetmények dija: 1 hasábos petittor egyezeti hir­detésnél 7 új kr. Bélyegdíj külön 30 új kr. Nyilt-tér : 6 hasábos petit­sor 26 nj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1808-dik évi 4-ik negyed­évi folyamára. Az előfizetési ár esti lappal együtt a következő: A postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Negyedévre (october 1-től december végéig) . . 5 írt 50 kr. Az esti lap külön küldéséért felülfizetés havonként 30 kr. Pest, September 10. 1868. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, oct 13. 1868. Nyílt level a békésmegyei gazdasági egy e­­■­ület elnökségéhez és bizott­mányához. Pesten, okt. 12. 1868. Azon gyakran nyilvánított nézetem folytán, hogy Magyarország jövője nagy részben miveltségi elhaladásától s köz­­gazdasági fejlődésétől feltételezve van — nem kerülhette ki figyelmemet azon, ke­reskedésünket s termelésünket zsibbasztó baj, hogy vasutaink kiviteli képességünk­nek megfelelni nem bírnak. A tiszai pálya vonalaira nézve, múltkor, azon általában elfogadott nézetnek adtam kifejezést, hogy e pálya vonalain folytono­san előforduló fennakadásnak a szállítás­ban, csak úgy lehet véget vetni, ha e pá­lya önálló­lag Pestig fog kiépittetni s ha Pesten saját pályaudvara lesz. S hogy e nézet testté váljék — siettem Csengery Antal képviselő­társammal és Schossberger nagykereskedő házzal kezet fogva, egy a Pestről a tiszai pálya vala­mely pontjához vezetendő vonal előleges munkálataihoz engedélyért folyamodni. Minthogy azonban ily előleges munkák eszközlése maga még czélhoz nem vezet,­­ mi az ügy sürgős volta miatt gyorsan óhajtunk előhaladni: felszólítottuk gróf Bethlen Farkast, Kochmeister Frigyest s gróf Széchenyi Bélát, hogy hozzánk csat­lakozzanak, s most együtt képezvén tár­­■ulatot, a közlekedési minister úr elé ter­jesztettük ez ügyben a következő kérel­meket : 1- et. Az építési költségek kímélése te­kintetéből legczélszerűbbnek látszik, hogy a tiszai pálya Pest felé Czeglédről s nem más pontról folytattassék. Miután azonban innen a vonalt két irányban lehet vezetni, vagy északi irányban N-Kátának, vagy déli irányban Örkénynek s Ócsának — okvetlenül szükséges, hogy a minisztérium az irány fölött előlegesen határozzon. 2- er. Minthogy e vonal nem oly ter­mészetű, mint az erdélyi pályák, vagy a kassa-oderbergi s­­ároly­város­ fiumei, melyekre nézve a költségvetés , a kamat­­biztosítás összege csak hosszú tanulmá­nyok után állapítható meg — e pálya kamatbiztosítás melletti kiépí­tésére, a végleges engedélyért folyamodunk. 3-­or. Fentebbi előterjesztésünk folytán felkértük a minisztériumot, hogy velünk ez ügyben a tárgyalásokat megkezdje, s erre nézve a határnapot mielőbb kitűzze, hogy a vonalt meg lehessen állapítani s az építkezési költségeket kiszámítani, hogy ez ügyet még ezen ülés­zak alatt az or­szággyűlés elé terjeszteni lehessen. E stádiumban áll jelenleg ez ügy, mely nem a mi ügyünk, de az ország ügye. A mi törekvéseink csak arra van­nak irányozva, hogy e pálya mielőbb lét­re jöjjön. — E czélból van szerencsém a­z. egyesület elnökségét s bizottmányát felkérni, hogy azon erkölcsi eszközöket felhasználva, melyek minden egyesület­nek rendelkezésére állanak , törekvé­seinket előmozdítani méltóztassék. TREFORT ÁGOSTON: Az ellenzéknek s a 25 ös bizottság­nak eljárása a népiskolai törvény­javaslat irányában. „Az angol nép rövid idő előtt az eddigi census által korlátolt választási jogot ki­szélesítette, de a nép angol államférfiai és vezérei azon meggyőződésre jutottak, hogy a választási jog kiterjesztése az al­sóbb osztályokra mit sem használ s ve­szélyessé is válhatik, ha nem emelkedik azzal egyszersmind a népnevelés is. Azért hát törekednek is a népiskolát javítani s tanintézeteket alapítni, hogy képesítsék a népet uj jogai élvezésére. Ugyane helyes nézet vezeti Ausztriá­ban az államférfiakat. A szabadelvű al­kotmány, melyet a nép számára kiküz­­döttek, terméketlen papírdarab maradna, ha reactionális hivatalnokoknak és pa­poknak sikerülne azt a tudatlan néppel elmellőztetni; azért az alkotmányt egy tanügyi javaslat követte, mely meg fogja tenni a maga üdvös ha­tását a népre. A jó népnevelésben fekszik az alkotmánynak leg­jobb garantiája: e garantiát Ausztria bírj­a, s azért remény­nyel tekinthetünk annak fejlő­dési küzdelmeire.“ Így szólt Bünger egyik legújabb mű­vében Angliáról és Ausztriáról. *) Írhat­­nak-e hasonlóul a cultura történetírói rólunk ? Vájjon követte-e a mi alkotmányunk ▼isszanyérését közoktatási törvény alko­tása? Siettünk-e mi megszerezni azon garan­tiát, mely egyedül biztathat reménynyel tekinteni fajunk jövendő nagy küzdelmei elé? nem fog-e két év óta törvényalko­tásra képes országgyűlésünk bezárulni, a­nélkül, hogy a nép művelése érdekében valamit is intézkedett volna ? Pár hét előtt a népiskolai törvényja­vaslat tárgyalását sürgető egy czikkünk­­ben komoly meggyőződéssel mondok, hogy „nem képzelünk képviselőt, ki ma­gára merné vállalni a felelősséget, hogy még egy pár évig legyen e hazában né­hány ezer község minden iskola, és több mint egy millió gyermek minden oktatás nélkül, akkor, midőn már majd két év óta visszanyervén önrendelkezési jogun­kat, e vétkes mulasztásért a vád egyedül a törvény­­hozást terheln­é.“ Azonban, úgy látszik, hogy a javaslat ellen újra­alakult ellenzék, és az általa emelt nehézségek gyorsabb elhárítására kiküldött 25-ös bizottság elég bátor magá­ra vállalni e felelősséget a nemzet értelmi­sége és az összes műveit világ előtt. A közönség türelmetlenül várta , és minden oldalról sürgette a népiskolai tör­vény előterjesztését. A képviselőházban — s épen ellenzéki oldalról — több ízben interpelláltatott iránta a cultusminiszter. Végre negyedfél hónappal ez­előtt épen egy baloldali interpellációra adott feleletül a ház asztalára téve a mi­niszter a sürgetett törvényjavaslatot. E nap után még majd két hónapig ülésezett a ház, együtt voltak az ellenzék tagjai módjukban lett volna az ép oly fontos mint égetően sürgős tárgyról tanácskozni, és nyilatkozni. Nem tevék. A hazában levő szakemberek és ügybarátok, (s még pár külföldi notabilitások is) min­den felekezet és politikai pártkülönb­ség nélkül csak elismeréssel méltány­lással szóltak a javaslatról. Sehonnét egy hanggal sem panaszkodtak, hogy az egyházak autonómiáját sértené. A máskor minden kicsinységből nagy zajt ütő ellenzéki lapok mélyen hallgattak az egész tárgyról. A dolog természeténél fogva, s az elő­jelekből joggal azt hihetők, hogy ezen egy, a nemzet belső életére nézve legfon­tosabb ügyben szünetelni fognak a köz *) Bünger B. „Staat und Volksbildung in ihrer Wechselwirkung.“ Altona 1869. jogi pártok tusái; joggal várhattuk, hogy azon testületben, melynek hivatása egye­dül az ország érdekeit képviselni, a legel­lentétesebb politikai pártok a felekezetek emberei is kezet fognak a nemzet legfőbb érdekében, a nép szellemi kifejlődésének gyors eszközlésében. — Méltán reményl­­hettük , hogy e kérdésben csak any­­nyiban fognak pártok lenni, a­mennyi­ben a nép képviselői versenyezni fognak a közművelődés oltárára a nép fiainak neveltetéséért hozandó áldozatokban. Mind e jogosult hitünkben és remé­nyünkben keserűen csalódtunk. Ország­gyűlésünkön egy kérdésben sem láttunk még annyi szűkkeblűséget, a particuláris érdekeknek oly géné nélküli előtérbe to­lását, mint a nevelésügyben.­­ Nem ar­ról van itt szó, hogy a törvényjavaslat némely pontjai módosíttassanak, hanem az újra alakult ellenzék minden erejét egyedül arra fordítja, m­i a 25-ös bizottság ugyanazon irány­ban m­ű­k­ö­d­i­k , hogy a népnevelésnek ezen az ország­gyűlésen való rendezését lehe­­tetlenné tegye. ■ Ha az ellenzék azon tagjait, kik most a törvényjavaslatot megtámadták, s a hoz­­zájuk csatlakozott ifjú ellenzékieket egye­dül a nemzet köznevelése iránti ügyszere­tet és jóakarat vezette volna, mihelyt a miniszteri javaslatot megismerték, első er­kölcsi kötelességük leomlett, netán támadt aggodalmaikat feltárni, s minden erejük­kel a sajtó és magánértekezleteken (a törvényjavaslatok sorsa úgyis ezekben dől el rendesen) oda hatni, hogy az általuk koriminált pontok minél előbb módosítas­­sanak, a nehézségek kiegyenlít­tessenek, így, hogy a népnevelés még ez ország­­gyűlésen rendeztethessék. Ha e törekvé­­sük eredménytelen lett volna, csak akkor bocsáthatnák meg ama zárt ülésbeni fel­­l­épéseket. De ők három hónapon át mélyen hall­gattak az utolsó perczig, s midőn a köz­vélemény és a miniszter újabb sürgetésére a törvényjavasla tárgyalásán 11' o­­--1 lett volna kezdődnie (s midőn az ország­gyűlés tanácskozásainak már csak két hó­napnyi ideje volt hátra), akkor léptek elő párttaktikájuk fegyvereivel, szövetségben az egyházi és nemzetiségi partikuláris ér­­­dekekkel s a pénzügyi szűkkeblűséggel.­­ És ekkor sem pozitív módosításokat kívántak, hanem Tisza oly indítványnyal­­ állott elő, melynek elfogadása egyáltalán lehetetlenné tenné akárminő népiskolai­­ törvényjavaslat tárgyalását. Tisza K. ugyanis azt kívánta, hogy a ház addig ne tárgyaljon népiskolai törvényt, míg a mi­niszter kimerítő statistikai adatokat nem terjeszt elő tanügyi viszonyainkról, s ar­ról, hogy hol mennyi iskola felállítása volna szükséges, s mennyibe kerülne az ? — Holott tudjuk, hogy épen a prot. fe­lekezetek autonomikus féltékenysége miatt is, iskolai törvény alkotása előtt lehetet­len volna összeállítani. Ez még nem minden. A zárt ülési zivatar eredménye jön, hogy egy, 25 tagú bizottságot küldött ki a ház, a czélból, hogy az a felekezet szak­embereinek meghallgatásával véle­ményt terjeszszen elő a kérdéses törvényja­vaslat felől. E bizottságnak csak úgy van értelme, ha az azért küldetett ki, hogy a valódi nehézségek constatálása, az azok megol­dására módok ajánlása, és az ellentétes né­zetek lehető kiegyenlítése által a törvény­tárgyalását minél előbb lehetővé tegye. Az ember azt várta volna, hogy e bi­zottság tűzzel vassal munkához lát, s ak­ként jár el, hogy feladatát gyorsan meg­oldja.­­ Azonban még csak itt sikerült ki­­vinniök, hogy a népiskol­ai törvény már ez országgyűlésen tárgya­lás alá sem jöhet. A bizottság, kiküldetése után nyolc­ napja tartotta az első ülését, melyben el­határozta,hogy a hitfelekezetek főnökeit ké­ri fel, hogy 10 nap alatt jelöljenek ki szak­embereket, a­kik közül majd a bizottság azután hív meg­ egyeseket, kiket consul­­tál.­­Ne menjünk tovább, számítsuk az időt. Ha nagyon sietett a jegyző, oct. 10-én elküldé a felhívást az egyházfőnökökhöz. Azok 10 nap alatt felelnek — oct. 20-én‘ Ha a bizottság nagyon siet, 2 nap alatt kiválasztja az ajánlottakból a meghívan­dó­kat, s harmadik nap a levelek postára adatnak — odt. 23. Ha a bizalmi férfiak­­ ajánlására is kellett 10 nap, megjelenésök­re is kell legalább annyi, tanácskozásaikra legalább 3. Ez már nov. 5. Tegyük fel, hogy a 25-ös bizottság, az osztályok, a központi bizottság, minden munkájukat elvégzik 15 nap alatt, ekkor is nov. 21-re kerülhet a ház elé. Mint mondják, decz. 6-án bezáratik az országgyűlés. És így ha minden nagyon gyorsan megy is, 14 nap marad a két házban leendő ki­nyom­atásra, tárgyalásra és a szentesítés­re. Elég idő-e ez épen ez oly nagy ziva­tart keltett kérdésben ? De mi szükség is volt a bizottságnak az egyh­­ázfőnökökhöz fordulnia ? Ő nem az egyházak képviselőit, hanem a k­ül­ö­n­­böző hit­felekezetű szakembere­ket meghallgatni volt utasítva. Olyan szakemberek,kiknek véleményét valamely kérdésben az országgyűlés akarja tudni, már csak azok lehetnek, kiket nem csupán egyházfőnökeik ismernek, hanem a­kik azon a téren tágabb körben is ismert ne­vet vívtak ki. Ilyen országszerte ismert szakembereink vannak főleg a tanítóké­­pezdék tanárai és igazgatói között. Ha pedig eljárásuk által — elég hibásan — azt akarták elérni, hogy az egyházaknak quasi képviselőit hallgassák meg, akkor a protestánsok iránt nagy bakot lőttek. (Pedig Tisza Kálmán uron kívül több protestáns ember is volt közöttük). Mert a katholicusoknál lehet ugyan valaki az egyház repraesentánsa azért, mert a püs­pök hatalmazta meg reá; de mi protestán­sok, egyházszerkezetünknél és elveinknél fogva soha nem tekinthetjük érdekeink és egyházunk képviselőjéül azt, kit csupán püspökünk vagy főgondnokunk nevez ki, (ha csak erre kerületi közgyűléstől specifice felhatalmazva nincsen) hanem egyedül azt, kit egyházkerületeink képviselő köz­gyűlései választanak. Elannyira, hogy a felszólított egyházfők nem is ajánlhatnak senkit qua püspökök és főgondnokok, ha­nem csak mint magánegyének , mint Máday vagy b. Vay stb. Nos tehát mit nyert a bizottság vele (pedig alkalmasint a protestánsokra tekintettel határozott szándékosan tette, hát egypár tagja által ügyetlenül tőrbe engedte magát csa­­latni. ____ Szükségesnek láttuk e dolgokról a kö­zönséget értesíteni. A felsorolt tények bizonyítják felebbi állításunkat, miként az új ellenzék összes törekvése valóban csak a népiskolai közoktatás országgyű­lési tárgyalá­snak megakadályozására irányul. Hogy azon álláspontról, melyre e kérdésben léptek, s azon nézetekkel, melyekkel a javaslatot zárt ülésekben s tanácskozásokban ellenezték, restélnek a privilegizált szabadelvű urak nyílt tanács­kozásban a művelt világ előtt előállni, azt értjük, nagy okuk van reá. De hogy ezért a nemzet műveltségi viszonyainak rendezését gátolják, ez oly eljárás, melyet alig tudunk illően megróni, ítéljen felette a közvélemény. Munkatársunk itt közlött jeles,a általunk több­nyire helyeslett fejtegetésére meg kell jegyez­nünk, miszerint a népnevelési törvényjavaslat elleni felszólamlások nem kizárólag a bal­­oldalról történtek, és hogy annak revideálá­­sát a jobboldal tagjai közül is sokan szükséges­nek tartván, az ellenzékiekkel együttesen hatot­tak arra, hogy népünk nevelését c­élzó, közszükségnek megfelelő ezen törvényjavaslat azonnali tárgyalása ne történhessék meg. Szerk. Bécsi dolgok. Cislaib­ániából érdekes hítekket registrálha­­tunk. Mindenek felett megemlíthetjük, hogy Kellersperg Ernő báró a cseh helytartósági gon­dok alól legkegyelmesebben végre fölmentetett. Több lapnak azon k­rét, mintha az alkudozá­sok a miniszterelnökségre nézve Aulersperg Adolffal fönnakadtak volna, egyik jól értesül bécsi lap alaptalannak mondja. Be­cst báróról azt beszélik, hogy a csehor­szági intézkedések ügyében két iratot intézem a magyar osztrák monarchia követeihez. A tiroliak pedig, kik fölött a tartomány­gyű­lés feloszlatásának Damokles-kardja lebeg, a csehek módjára meetingezni kezdenek. Azonban a kormány nem hajlandó még egyszer végig játszata az olyan játékot, melynek befejezéséül utóvégre is gorombáskodnia kell. Az alkotmá­nyos élet kétségkívül a legszebb s legüdvösebb állapot a népnek ; de midőn oly lábadozó körül­mények közt, minőkben Ausztria sinylik, lel­ketlen é s önző izgatok, egyes szabadalmait kiak­­názzák, akkor nagyon módjával lehet csak vele bánni, különösen, mikor a nép még nem egé­szen érett meg reá. A kormány betilta a Greuter hívei által ter­vezett „kath. meetinget.“ Végül még érdekes újdonságul megemlíthet­­hetjük, hogy a clericális Volksfreund és a feu­dális Vaterland hajba kaptak, s most „testvéri szeretettel“ czivakodnak a liberális lapok nagy mulatságára. A differencziális pontot az képezi, hogy Thun Leo lapja patrónusának gyermekét a concordatumot kezdi néha cserben hagyogat­­ni, ellenben Rauscher lapja nem igen pártolja a feudalis­­ta federalistákat." Pest, octóber 18. A bő anyag, mely a szerkesztésben, a lap be­rendezésében nem ritkán köti meg kezeinket, mozgalmasabb időkben, jelen sorainkat is ki­szorító tegnapi számunkból, hová Zsuvics József úr jeles beszédének bevezetéséül szántuk. E kitűnő beszéd, mely a horvát országgyűlésen ritka hatással mondatott el, mondhatni döntő befolyással volt a tanácskozás eredményére, mert ha pillanatig sem akartunk kétkedni azon, hogy horvát testvéreink a pillanat komolyságá­nak színvonalára emelkedve, ezúttal nem lökik el a feléjük nyújtott testvéri jobbot, s beh­ondják a számukra fenntartott fehér lapot, úgy másrészt főleg e beszéd hatásának köszönhetni a lelkese­dés azon fokát, melylyel a horvát országgyűlés, mellőzve a kalmári természetű részletes vitát, az átalános eszmecsere után en bloc elfogadta a kiegyezési elaborátumot. A­mint olvasóink lát­ták, a beszéd első-­­ nagyobb része az elaborá­­tummal foglalkozik, a szigorú hazafi lelkiisme­retességével részletezvén és latolgatván azt, hogy belőle követendő irányát elvonhassa; a második rész, mely már átmelegültebb, s mely kiváló érdekeltséggel és figyelemmel hallgatta­tott, inkább polemicus természetű. Sorra veszi az ellenzéki szónokokat, s kíméletlen logicával, sajtó érveivel, s főkép hazafias öntudatával, menthetlen kiveri végső sánczaikból is. Jelen be­széd külön lenyomatban, sok ezer példányban jár a horvát nép közt kézről kézre, s alkalmas reá, hogy a rajta végig vonuló szigorú igazság­érzet és hazafiság, nem különben, mint a szónok ismert tiszta jelleme és államférfim tekintélye dalom — annyi ideig oly sok következetesség­­gel félrevezetett horvát népre. Zlavics József, bekters-peter­loszi képviselő és kir. államfőügyész beszéde a zágrábi országgyűlés 1868. szeptember 24-ki ülésén. (Vége­) Előadván nektek t. népképviselő urak a kir. bizottság többsége javaslatának lényeges alkat­részeit, áttérek ezen a a kisebbség azon alap­jai közti különbség fejtegetésére, ahelyet igen tisztelt képviselőtársunk Zsivkovics János úr vukovári követ dolgozott ki. E különbségek ebben állnak: a) az országos küldöttség kisebbsége azt akarja, hogy hazánkban curiális nyelvül a szerb­­horvát nyelv vétessék föl. Tisztelt képviselő urak! Én elismerem hazánkban a horvát nem­zetet, s a horvát nyelvet, elismerem benne és kívüle a szerb nemzetet s a szerb nyelvet is, mely utóbbi csak az elnevezésben, de a lényeg­ben nem különbözik a horvát nyelvtől, de őszin­tén szólva, szerb-horvát nyelvet nem ismerek, s hogy ilyen van, azt csak a kisebbség munká­latából tudom meg, de kétlem, hogy ily nyelv­nek feltalálását, a horvátok és szerbek finom nemzetiségi érzülete helybenhagyná. (Hosszas éljenzés és taps.) b) a delegátiót a kisebbségi munkálat a mi országgyűlésünkön akarja választani. Én ez elvet már saját nézpontomból a 40. és 42. §§.-ban elítéltem, s ma is ismétlem, hogy a kir. bizottság többségének elvei szerint e tekintet­ben nagyobb jog gyakoroltatik, mint­sem a kisebbség elvei szerint, mely a jogi választásul bizonyos curiai eszmét tulajdonit a delegatiónak a császárságnak közös delegatiós ügyeiben. c) az államkölcsön ügyében a javadalmak túlterheltségében, az egyenetlen adó ügyében, az ujonczok állításában, a kisebbség paritást akar megállapítani a magyar királyság . Dal­­matia, Horvátország és Slavónia királyságai között. Ha mélyebben tekintem ez alapot, a komolyabban veszem fontolóra a szándékot, a kisebbségi bizottság alapjait abban talá­lom, miszerint a kisebbség Magyarországgal szemben ez ügyekre vonatkozólag ugyanazon államjogi alapra lép, amelyen a ma­yar ki­rályság állott ő Felsége apóst, királyunknak többi tartományai irányában a közös ügyek ren­dezését illetőleg, a kisebbség ezen politikai fel­fogását nem találom helyesnek, mert azon jogos állapot között, a­mely a magyar korona országai között, a ő felsége többi országai között létezik, létezhet az egyes országok között, a­melyek magyar szent korona alatt állanak, és mert mihelyt a kisebbség a nevezett ügyeket közösek­nek ismeri el, azonnal a közös törvényhozást is elismeri; ezért hát nem értem a kívánatot, hogy egy koronának népei egy államközösségben al­vá, ily ügyeket a paritás elvei szerint intézze­nek­ el. d.) a kisebbség óhajtja megtartani a közvetlen adó beszedésére vonatkozólag nem különben az illetékek és pótlékok beszedésére is a teljes törvényhozást, miután a közvetlen­­ nem a

Next