Pesti Napló, 1870. április (21. évfolyam, 74-98. szám)

1870-04-01 / 74. szám

útján felterjesztettek, azon kérdést veti fel, mi­­ként lehetséges mégis, hogy az adatok ily köl­csönös közlése mellett a zárszámadások és a 328 sz. a. kimutatás között különbség, és pedig nevezetes különbség létezik ? A képviselő úr maga megfelelt ezen kérdésre s könnyen is felelhetett azon adatok nyomán, melyeket a hetes bizottság jelentésében előter­jesztett. A bécsi számszék oly bevételeket és kiadásokat rótt Magyarország terhére és javára, melyek jogosultságát a pénzügyminiszter mind­eddig el nem ismerte. A czél, mely a pénzügy­minisztert az ez iránt még mindig folyó tárgya­lásoknál vezette, mindenesetre tiszteletreméltó, mert az a magyar kincstár érdeke volt. Szónok ezután így folytatja beszédét: T. Káz­­a J. képviselő úr azt is zokon veszi a bizottságnak, hogy miután megállapította azt, hogy az általa kimutatott ,3,602,000 frt 1867 végén nem mondható egészben megtakarításnak, mert ellene 1,383,000 frtnyi követelés létezik, a­mint előbb szóltam, a bécsi zárszámadás tételei szerint, miként tehette a bizottság, hogy midőn az összes eredményről szól, ezen összegeket az eredményhez hozzászámította? Azt hiszem, te­hát, hogy a bizottság másként nem is tehetett, (Halljuk!) nem tehetett pedig azért, mert miután constatálta magát a tényt, nem tehette azt, hogy miután a pénztár valódi elrendelése még meg­határozva nincs, miután még ki nem deríttetett az, hogy mennyiben és mily összegekig lesznek azok fizetendők, a folyó­számlából kitörölje. Mindenki, ki a bizottság jelentését figyelemmel olvasta, bizonyára tudni fogja, hogy a­mily tisz­tán és őszintén kimondotta a bizottság erre vo­natkozó nézetét, úgy mindazon fentartások, me­lyeket a bizottság soha vissza nem vont, érte­­tendők a végeredmények számításánál is. A másik észrevétele a t. képviselő úrnak az 1867-ki kimutatásra nézve az, hogy a bizottság nem volt kellő figyelemmel a földtehermentesí­­tési alapok és országos alapokra. A bizottságot nem lehet vádolni azzal, hogy ne lett volna figye­lemig­d azon alapok kiadásai és bevételeire. A bizottság azt hitte te­hát, hogy igen­is természe­tes eljárást követ el akkor, midőn a különböző nemű és természetű tételeket összevegyíti, ha­nem, mindegyikről külön a maga rendeltetése helyén szól. (Helyeslés jobbfelől.) Nem vegyít­heti pedig össze ezen alapokat azon előirányzat­tal, mely a monarchia mindkét államára elfo­gadtatott, hanem külön kellett a leszámítolást eszközölnie, a­mint meg is tette. Maga a t. képv. ur is elismeri, hogy az országos alapokra a bi­zottság nem hogy észrevételt nem tett volna, sőt kiderítette, hogy az alapok kiadásai megha­ladják a bevételeket 511.000 frttal és a bizott­­ság a szerzett felvilágosítások alapján megálla­pította, hogy ezekből, a­mint a t. képviselő úr maga is mondotta, de a bizottság is kijelentette, a túlkiadásoknak egy része fedöztetett. És ha most már figyelembe veszem azon szá­mítást, melyet a t. képv. ur eredményül állított fel, az tűnik fel előttem, hogy ő 130.000,000 f­tot mint összes bevételt, és 127.000,000 ftot mint összes kiadást hoz fel, és e kiadás eredmé­nye az, hogy a bevételekből történt levonások után maradt 2.298,150 ft. Én elfogadom ezen számítást, hanem ha ezen számítást elfogadom, akkor azon kérdést is bá­tor vagyok a t. képv. úrhoz intézni, hogy miért akarja ezen számításból levonni azon 1.383.665 frtot, melyet mint különbözetet fentebb kimutat­tunk, miután tudva van, hogy ezen különbözet nem ezen előirányzatokra , mind a kiadásban, mind a bevételben van fektetve, melyek itt a számítás alapjául felvetettek, hanem azon bevé­teli és kiadási előirányzatra, mely a bécsi zár­számadás tételei szerint fennmaradt. — És továbbá azt kérdem a t. képv. úrtól, miért akarja levonni ezen összegből azon 314,339 frtot, mely a bizottság jelentésének 31-ik lapján tett megjegyzés szerint a dohány­jövedékre vo­natkozólag a két minisztérium között szintén még kérdés alatt van, — ismételve kérdem, mi­ért akarja levonni ez összeget, miután ez még koránt sem bevégzett tény, és miután az e kér­dés megoldására vonatkozó tárgyalásoknál a miniszter 600,000 frtot elegendőnek vél, miért kívánja, hogy 914,000 frtot fizessünk ? (Tetszés jobb felől.) A zárszámadások 3-ik füzetének 16-ik oldala tisztán felfogja a t. képv. urat világosítni e te­kintetben úgy, hogy méltó azon kívánságom, hogy mindaddig, a­míg e részben is leszámolás eszközöltetik, sem le, sem felfelé, sem ezen, sem a másik oldalról valamely véleménynyel a kér­désnek ne praejudicáljunk. (Helyeslés jobb felől.) És ha ezeket levonja, azt kérdem a t. képv. úrtól, miért nem adja azon 2 millió 298,156 írt­hoz azon 39.000 forintot, melyet mint számadá­si hibát a bizottság is a kincstár előnyére irt? és ha mindezeket elfogadta, az eredmény bizo­nyára nem mi ránk, kik megállapítottuk a 3.602,000 frtot, hanem a t. képviselő úr számítá­saira fog hátránynyal kiütni. T. hát ! Azon őszinteségnél fogva, melyet a bizottság jelentésében mindenütt tanúsított, nem vonakodott kijelenteni, hogy ezen sokszor emlí­tett 3.602,000 frt az 1867. végén, mint tiszta megtakarítás tekinthető nem volt; nem volt elő­ször azért, mert — mint említettem, — ezen ösz­­szeg ellen követelés támasztatott 1.385.000 ftig. Másodszor azért, mert mint az 1868-iki zárszám­adások tanúsítják, a pótkezelésre 1868-ban 1867. évre 1.140 000 frt fizettetett. De ha mindezen összegeket a fentebb kitett megtakarításból le­vonjuk, a fenmaradt felesleg kétségkívül bizo­nyítja, hogy a kormány 1867-ben minden állami szükség fedezése után sem terjeszkedett ki mesz­­szebbre, illetőleg azon határokig sem, melyeket az 1867. mártius 2-án kelt határozat eléje szabo­to iva jövedelmek mértékéig való határig. És ha mi tekintetbe veszszük azon túlkiadáso­­kat is, melyeket tett, még­­ak­k­or sem terjedett ki, hogy ha azon 511.000 frtot, melyet a t. képv. ur ezen előirányzatból von le az országos alapok javára, a túlkiadásokhoz hozzászámítjuk, mert ha ezt hozzászámítjuk itt, akkor, miután itt le­róttuk, mint kiadást, akkor, mint követelést hoz­zá kell számítanunk azon alapoknak 1867. év elején levő maradványaihoz, és ekkor a marad­ványok mindenesetre 511.000 írttal többre fog­nak menni , mi az eredményre vonatkozólag mindegy. T. ház! Az 1868-iki zárszámadások rendsze­rét a bizottság helyesnek találta, helyesnek ta­lálta különösen azon vezérelvet, mely a zár­számadások rendszerének megállapításánál szem előtt tartatott, s mely elvet a t. képviselő úr leg­inkább megrovandónak tartott, azt t. i., hogy a bevétet és kiadást nem vegyítette össze a költ­séggel és jövedelemmel, és e kettő közti azon lényeges különbség, hogy minden bevétel csak addig jövedelem, míg az államvagyont szapo­rítja és minden kiadás csak eddig költség, míg az államvagyont csökkenti, figyelmen kívül nem hagyatott. A t. képv. ur az mondja, hogy a bizottság e tekintetben nézeteit nem indokolta. Hivatkozom a jelentésnek először 13. lapjára, hol a bizottság kimerítően adja elő mindazon okokat,melyeknél fogva a zárszámadásban felállittatott rendszert helyesnek találta,mindig említvén az elvet,mely­nél fogva a rendszer megállapittatott,mert nem­ ta­­gadja más felöl,hogy­­alkalmazásban az 1868 zár­számadások épen azért,mert a viszonyok kény­szerűségénél fogva,mintegy 2 évi számadásokat kellett,hogy foglaljanak magukban,ezen tömeges kimutatások következtében lett sokkal nehe­zebb az átvizsgálható, mint lett volna különben. Hivatkozom a bizottság jelentésének egy másik részére, a­hol t. i. a végszámadásokat megteszi, és azt mondja : „A felállított zárszámadási rends­­zert , mint azt jelentésének mindjárt elején megjegyezte , a bizottság helyesnek találja, mert, valamint az egyesek, úgy az államháztar­tásnál is az egy évi összes bevételek és kiadá­sok nem csupán az évi költségek és jövedel­mekből alakulván, magukban foglalják mind­azon összeget, melyek a szorosan vett évi jöve­delmek és költségekből a pénzforgalomnak kü­lön,részeit képezik.“ És tovább folytatja. „Mert : a zárszámadás rendszerének megálla­pításánál azon elvek szigorú keresztülvitelét látta elérni óhajtottnak, hogy a szorosan vett jövedelmek és költségek az évi bevételek és ki­adásoktól elkülönítve soroltassanak elő azon ok­ból, hogy e rovatok egymással tett szembeállítá­sával első pillantásra kiimutatható legyen : vál­jon a valódi jövedelmek és költségek között meg­van-e , vagy nincs azon arány, mely az állam pénzügyi gyarapodása, illetőleg fogyat­kozásának biztos zálogául szolgál.“ Mindamel­lett, t. ház, a példa, melyet a t. képv. ur a bécsi zárszámadásokra nézve idézett, a 7-es bizottság ellen az elvet illetőleg, a zárszámadások ellené­ben pedig a kivitelt illetőleg, nem bír bizonyító erővel, és én részemről nem tartózkodom kinyi­latkoztatni, hogy mindazon a bizottság által is elismert hiány mellett, mely a 68-ik államzár­számadásokra nézve fennforog, a zárszámadá­sok rendszere, a bécsi zárszámadások rendsze­rét,­­— a­mennyiben a bécsi zárszámadásban sem hátralék sem előleg, sem a leltár, sem a mérlegek foglalva nincsenek, — messze megha­ladja. De másrészről is figyelmeztetem a t.képv. urat, — nem is szükséges figyelmeztetnem, ő maga jól tudja, hogy Bécsben a zárszámadások két év után kerülnek csak a ház elé és az utal­ványozás a megelőzött év rovására a következő év feléig, a fizetés pedig ez egész év végéig tart, míg Magyarországon a számadások az év után beadandók, másrészről az utalványozás csakis mártius a fizetés pedig ápril végéig tart. Áttérek tisztelt ház azon legnagyobb fontos­ságú ellenvetésre, melyet a tisztelt képviselő úr a 68-ai zárszámadások megvizsgálását illetőleg a hetes bizottságnak tett, hogy t. i. a költségve­tési törvényre, az 1868. XXVIII. törvényre je­lentésében is alig hivatkozik, alapul azt számí­tásaiban semmi esetre nem vette és a­helyett, hogy a költségvetési törvény alapján hozta vol­na tisztába az állam valóságos bevételeit és ki­adásait, elfogadja a főkönyvelési osztály a tör­vénytől eltérőleg önhatalmúlag a bevétel és jö­vedelem ha költség és kiadás czímek alatt egy­­beállított számcsoportokat a nélkül, hogy azt is, hogy vájjon ezen megkülönböztetés mily elvek szerint történt, tüzetesen megvizsgálta volna. Tisztelt ház! Hogy a 7 tagú bizottság mit tar­tott szem előtt kiküldetésére nézve, azt önmaga jelentésében eléggé tüzetesen előadta, a 15 dik lapon az mondatik: „A bizottság az 1868. zár­számadást illetőleg egyedül tekintettel az 1868. évi 28. 1. czikkre adandó vélemény és jelentés tételre utasittatván, egész kötelességét vélte tel­jesíteni, midőn vizsgálatát csakis azon irányra fordította, vájjon megfelelt e a pénzügyi minisz­ter s általában a minisztérium az 1868. évi 28. törvényczikk által adott felhatalmazásnak , és ezután részletezi a bizottság mindazon kérdé­seket melyek magából a törvényből folynak. Azt hiszem tisztelt ház, ha a tisztelt képviselő úr összehasonlítja különösen a mi 3. sz. a. kimu­tatásunkat,és ott a költséget és kiadásokat meg­tekinti, és egybehasonlítja az együttes kiadásokat a törvényben megállapított kiadásokkal , nem fogja mondhatni legkevésbé sem, hogy a bizott­ság nem épen az 1868. XXVIII. törvényczikk rendeletét tartotta a kiadásokra nézve mérvadók­nak, és miért gondolja a tisztelt képviselő úr, hogy a bizottság nem tartotta magát a XXVIII. t. czikkhez ? azért, mert elfogadott egy elő­irányzatot a bevételekre nézve, mely a ház előtt még nem fordult, melyet a pénzügyi bizottság részletesen nem tárgyalt, és mely törvényes erő­vel nem bir. Tisztelt ház. A t. képviselő úr sokkal jobban fogja tudni, mint én, hogy azon előirányzatnak a fedezetre nézve minő sorsa volt 1868-ban itt a ház körében. Alig hihető, hogy a pénzügyi bi­zottság — melynek jelentése megtalálható az irományok 5-dik kötete 240. lapján 305. sz. a. — és melyben, mint magát kifejezi, arról gon­doskodott, hogy a kiadások és bevételek közt a helyes arány fentartassék, és mely a fedezetre nézve a „vágeredmény“ rovata alatt ugyanazon összegeket nevezi meg, a melyeket a zárszám­adás foglal magában, — mondom — alig hihe­tő, hogy ne tárgyalta volna részletesen, miután jelentéséhez egy mellékletet csatol, a­melyben tételek szerint számittatik fel minden adónem tételek szerint számittatik fel szűk lehető jöve­delme, és ezen összegek szóról szóra, tételről tételre megegyeznek azon irányzati összeggel, a­melyet a 7 es bizottság,valamint a zárszámadás is szem előtt tartott. Ugyanezen évi irományok 6-ik kötetében a 8. dik lapon 305. sz. a. található Deák Ferencz in­dítványa, melyet a ház elfogadott, és mely tekin­tettel a pénzügyi bizottság által kifejezett kivo­­natokra, kívánja a budget-törvényt 1868. évre a pénzügyminiszter által beadatni. A pénzügymi­niszter a törvényt beadta és mellékli összehason­­lítását mindazon tételeknek, melyeket egyfelől ő maga terj­esztett be, másfelől pedig a pénzügyi bizottság lejebb szállított, vagy felebb emelt és ezt mind apadásokra, mind a bevételekre nézve. A napló 10-ik kötetének 20-ik lapján a pénz­ügyminiszter a házat kéri, hogy úgy a törvényja­vaslat, mint a mellékletek nyomathassanak ki és az osztályokban való tárgyalás végett az osztá­lyokhoz utasíttassanak. Tehát azt kell hinnem t. képv. ház, hogy ezen javaslat a mellékletek­kel együtt, a­mely mellékletek közt be van fog­lalva a felelet is, az osztályokhoz utasíttatván, azok részéről a ház határozatához képest tár­­gyaltatott is. De t.­hát nem is oly főfontoságú dolog az, és maga a bizottság is megjegyezte, hogy a tör­vényben a fedezet nincs megállapítva; nem oly főfontosságú dolog mert csak is az összehasonlí­tás kedvéért hozatott be a bizottság jelentésébe de h­ogy mégis valami előirányzat létezhetett, maga az­ képv. ur tanúsítja beszéde későbbi folyamában, mikor azt mondja, hogy elismeri, hogy az 1868. évben ez adók és az államvagyon nagyobb mérvben jöttek be, mint az előre lát­ható volt, ez az előrelátható t. ház azon előirány­zat, a­mely itten nem ideális alapokon, hanem azon alapokon, s a­melyek a házhoz be lettek terjesztve, az osztályok által tárgyaltattak, és jóllehet, az államköltségvetési törvénybe be nem mentek, mégis úgy­szólván mint a háznak ha­tározatai elfogadhatók valának. De ez,ismétlem nem oly főfontosságú kérdés, nagyobb fontosságú kérdés a kiadásokra nézve, és itt először is megjegyzem, hogy a t. képv. úr azt mondja, hogy a 7-es bizottság nem is tartot­ta magát azon előirányzathoz sem, a­melyet elfo­gadott és számokat idéz. Ha szíves lesz a t. képv. úr és utána néz a mi második számú mellékle­tünkben, meg fogja látni, hogy épen az a 146.215.000 frt jö ki és ismét ezt a 130.618.000 frt, melyet ő maga felhozni méltóztatott. Ennek következtében tehát láthatja, hogy elfogadván az előirányzatot, nagyon is hűn tartottuk ma­gunkat ahhoz; a t. képr ar idézte a bizottság által megállapított eredményeket és azt mondja a végén, hogy ezen számít­ás magában igen he­lyes, csak az a hibája van, hogy azon számok nem állanak, melyeket a bizottság alapul fel­vett. És­ miután az általam említett előirány­zatot hozta fel és azt ragndá, hogy a mi számí­tásunk nem áll, de miután másfelől a t. képv. ur meg fogja engedni, hogy az előirányzathoz képest csakugyan áll, azt hiszem, hogy ezen in­dok elesik. Hanem egy másik számítást is tett a t. képv. ur és erre nézve engedje meg, hogy megtehes­­sem észrevételeimet. Nem is említve t. hát azt, mit a megtakarításokra nézve a képv. ur mon­dott, hogy t. i. mindaz, a­mi megtakarításot ,nem a pénzügyminiszter érdeme, hanem érdeme azon kiadások kevesebbletének, melyek a közös ügyeknél s az államadóssági járuléknál előfor­dultak, azt hiszem te­hát hogy a pénzügyminisz­ter úr nem is tehetett mást, mint csak azt, hogy az adott körülményeket jól fe tudta hasz­nálni, ezt megtette, ez volt kötelessége. Hanem azon eredményeken kívül, melyek ez ezüst fel­pénzből folynak, a pénzügyminiszter úrnak még egy más érdeme is van (Halljuk) az, t. i., mit az agio körüli eljárásával tett. Kezeimben van te­hát egy kimutatás az ezüst agiora nézve 1867. decz. 31-étől fogva egészen 1869. decz. 1 éig és itt átlagosan meg vannak a számok s a vég­eredmény az, hogy provisioval együtt 15 frt 46 kr. volt ez idő alatt az agiónak átlaga. A pénzügyminiszter ur pedig nem 15 frt és 46 krajczárral fizette az agiót, hanem 14 frt 48 krral, és ez úgy volt létesíthető, mert nem a piaczról vette az ezüstöt, hanem külföldre szóló váltók által eszközölvén a fizetést, hozta ki a kedvező eredményt, a­mi magában, ha nem is valami bűvészet, de minden esetre oly ügyes működés melyért köszönetet érdemel. (Helye­zés.) Áttérek t. ház azon számításra, melyet a képv. ur előhozott. Az összes bevétel tett 149,896,279 frtot; az összes kiadás tett 121,808,423 frtot és 16 kvért. A kiadást a bevételből levonván, marad 28,000,000. A képv. ur az általa kimuta­tott 28,870,000-nyi összegből levonandónak tart­ja : először, — én ugyan nem tudom hogy miért — azon 4,111,463 h­ot, mely a zárszámadás 54— 55-ik lapjai szerint ott mint kiadás áll. Ezt nem tudom, miért akarja a t. képv. ur levonni, mi­után ez 68-ban 67-re történt fizetés, mint ilyen a kiadásokból ki nem maradható. Itt igen ked­vező dolgot fogok mondani,­­ mondja a t. képv. ur, levonván ezt, még mindig marad 23.970.000 mint oly összeg, mely a kiadások levonása után az évi bevételekből a pénztárban megmarad és az 1868. zárszámadás activumát képezi. Most megállapítván e szerint a t. képv.ur az activumot 23 millióban, levonja mindazokat ezen activum­­ból, mit levonandónak hisz, vasúti kölcsönben 22.111.000 frtot és mindazt, mi a törvényben magában előirányozva van a rendkívüli bevéte­lekre, azon 8.558.000 60 kr ., mely összeg az országnak a közös pénztárban levő activ­um­ából az 1868-iki közösügyi rendkívüli költségek föl­dözésére utalványoztatok, tovább több kisebb vételeken kivül a régi adóhátralékból befolyt 5 millió 28,000 ftot és végre ezen passivumok összegét 37,368,000 ftban állapítja meg, s levon­va ebből az activumul kimutatott 23 millió ftot, még mindig 13 millióra számítja azon összeget, mely 1868. lefolyta alatt az állam terhére való­sággal kiadatott. Tehát 13 millió a passivum. A t. képv. ur igazságos akart lenni és most előszá­­mitja mindazon beruházásokat,melyek ezen passi­­vumból levonandók. Nevezetesem az állam­va­­gyonnál 122,000 frt,a dohány jövedéknél 206000 frt, a távirdai vonaloknál 268,000 s több kisebb tételeken kívül az államvagyon gyarapodásban 2 millió 33,000 frtot, és végre a vasúti kölcsön­ből befektetési 9 millió 667 ezer frtot, s így a be­ruházás értékét 12 millió 399 ezer írtban, a ki­mutatott passivumból levonva, megállapítja a végleges hiányt 935.000 írtban, s a hetes bizott­ság jelentésében foglalt 6.830.000 frt vagyon­gyarapodást, beruházást, illetőleg megtakarítást, mint egészen indokolatlant tünteti föl. Ha ez így van, akkor a bizottság csakugyan hibázott, mert 6 millió helyett többet mutathatott volna ki, — folytatja szónok. Ghyczy K. 22 m­l­­lió s néhány százezer frtot von le mint a vasúti kölcsönből bejött összeget és abból csak 9.667.000 frtot számít fel az állam javára. A bizottság pe­dig kimutatta, hogy a vasúti kölcsönből 12 mil­lióra rúg azon összeg, mely készpénzben és szilárd papírokban be van fektetve s a földhitel­­intézet által kezeltetik. Ezt le kell vonni a ki­adásokból. Másodszor, ha Ghyczy a bizottság kimutatásából átvette a beruházásokat, át kellett volna venni azon 3 millió s néhány százezer ftát is, mely 1868. végén tényleg megvolt az állam­­pénztárban. Ezt hozzáadva a 12 millióhoz lesz mintegy 16 millió, melyből mindössze csak 900.000 frt levonandó. Ez mutatja, hogy csakis a bevételek és kiadásokra figyelni érdekkel bír a pénztári mérlegre, de nem bir oly nagy fontos­sággal az államköltségvetésről szóló törvényre. Ezért helyesen járt el a bizottság, midőn helyee­selte a zárszámadási rendszert, mely nem­csak bevétel és kiadás, hanem jövedelem és költségről is szól.­­ Csak ezen utóbbi által válik lehetségessé az államköltségvetési törvénynyel való összehasonlítás. Senkinek sincs joga feltételezni , hogy a bizottság könnyelműen járt el. Mielőtt véleményét meg­állapította sok tanulmányozáson ment át. Ha a bizottság tételek szerint megállapítja az eltéré­seket, indokait és feltüntetik a viszonyt, a­mely a jövedelem és költség kedvezőbb vagy kedve­zőtlenebb alakjára nézve erővel bírhat, a bizott­ság teljesítette a feladatát. A bizottság kijelen­tette, hogy összehasonlítva a kiadásokat a tör­vénynyel, megvizsgálván az eltérések indokait a minisztériumot 1867. és 1868 ra a ház határo­zatában kimondott föntartás mellett igazoltnak tartja. Egyet el kell ismerni, hogy t. i. az államnak minden kiadása minden hitelmivelet nélkül fö­­dözhető volt és ha most valaki azt állítja, hogy jóllehet tagadhatlanul 3 millió frt volt 1868 végével az állampénztárban, de mivel a jöve­delmek és kiadások az előirányzatnál kedvezőbb eredményeket mutatnak fel ,­ defic­it van, ez oly logika, melyet szónok felfogni nem képes. Ajánlja Justh József határozati javaslatát. (Élénk tartós helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásra többen feljegyezve nem lé­vén, a szavazás előtt még az indítványozók szól­hatnak ; mivel 20 képviselő a szavazást holnapra kívánja halasztatni, czélszerű volna, ha az indít­ványozók is holnap szólnának. (Helyeslés.) Lónyay Menyhért pénzügyminiszter kije­lenti, hogy szintén holnap kívánna szólni. A tárgyalás befejezése ennélfogva holnapra halasztatik. Elnök öt perczre felfüggeszti az ülést. Az ülés öt perc­ múlva megnyittatván, elnök jelenti, hogy időközben beérkezett Molnár Endre Szabolcs megye egyik kerülete képviselőjének levele, melyben képviselői állomásáról lemond. Tudomásul vétetik s az elnökség intézkedni fog új választás elrendelésére. A ház áttér azon módosítások tárgyalására, melyeket a főrendi ház az államszámvevőszék­­ről szóló törvényjavaslatban tett. A központi bizottság többsége ezen módosí­tásoknak minden változtatás nélkül való elfo­gadását ajánlja. A központi bizottság kisebbsége ellenben nem látja indokoltnak a főrendiház által, az állam­­számvevőszékről szóló törvényjavaslat 6-ik sza­kaszára tett azon módosítást, mely szerint a fő­rendiház is befolyna az államszámvevőszék el­nökének kijelölésébe. Ellenkezőleg, úgy van meggyőződve, hogy az osztó igazság elvének egyedül azon eljárás felel meg, melyet a képvi­selőház állapított meg, s a­mely szerint a k­ép­viselőháznak az elnök-kijelölés, a főrendiháznak pedig az elnök feletti bíráskodás joga jut osz­tályrészül. A kisebbség továbbá úgy van meg­győződve hogy a számvevőszék intézményének függetlensége, önállósága jobban biztosíttatik az által, ha kizárólag a képviselőház gyakorolja az elnök kijelölés jogát, mintha abban a főren­diház is részt venne. Ha a főrendiház szövege­zése fogadtatik el, előfordulhat azon eset is, hogy kijelölésre nézze többszörös üzenetváltásra lesz szükség a képviselő- és főrendiház között, a­mi épen nem mozdítaná elő a számvevőszék elnö­kének annyiszor hangsúlyozott függetlenségét. A központi bizottság kisebbsége indítvá­nyozza tehát, hogy a 6-ik §. hagyassék meg a képviselőház szövegezése szerint. A főrendiház azon módosítását, mely szerint a képviselőház által elfogadott szöveg 11-ik sza­­kasza egészen kihagyatik, szintén nem tartja indo­koltnak a központi bizottság kisebbsége Sőt a fő­rendiház azon nézetével szemben, hogy a szám­vevőszék tagjai ellenében esetleg szükséges tör­vényes eljárás ne térjen el a más államhatósági tisztviselők irányában gyakorolt eljárástól, a kisebbség úgy van meggyőződve, hogy az állam­­számvevőszék intézménye csak úgy fog megfe­lelni a várakozásnak, ha alárendelt tagjai is bírnak legalább annyi függetlenséggel, a­meny­nyit az a tudat nyújt, hogy sorsuk nem csupán főnökük kegyétől vagy szeszélyétől, hanem tör­vényes bíróságuktól is függ. Horvát Sándor a kisebbség előadója : Visz­­sza­idézi a ház emlékezetébe azon elveket, me­lyekből a ház kiindult, midőn az államszámszék intézményét be kívánta illeszteni az alkotmány keretébe. Visszaidézi az eszmecserét, mely a házban az államszámszék elnökének kinevezé­séről folyt. Meglepőnek tartja, hogy a főrendiház régi jogaira támaszkodva, jogi kérdést csinál e dologból, és részt akar venni az elnök kinevezé­sében. A főrendiház már természeténél fogva a kormány híve, s a befolyásnál fogva, melyet a kormány a főrendiházra gyakorol, mindig az lenne a számszék elnöke, kit a kormány akar. Ezáltal a függetlenség lenne veszélyeztetve. Kéri a házat, hogy a 6. §-ot hagyja meg a kép­viselőház szövegezése szerint. Királyi Pál előadó: T. ház! A központi bizottság többsége, melyet szerencsém van kép­viselni, (Halljuk !) kiindulva azon gyakorlatból, melyet törvényhozásunk kezdettől fogva köve­tett, nem vélt okot találni épen ezen törvényja­vaslat tárgyalásánál arra, hogy az eddig köve­tett gyakorlattól eltérjen; eltért volna pedig ak­kor, ha azt, mit a főrendiház jegyzőkönyve ezen szakaszra vonatkozólag módos­táskép ajánl, nem fogadta volna el, mint a­hogy a kisebbség véleménye javasolja. Mert kétségbe vonhatlan az, hogy a főrendiház régi szervezetében áll, és ezen szervezetnél fogva 1848 után is, habár a képyház népképviselőházzá lett átalakítv­a, a tör­vényhozásba úgy mint azelőtt befoly ; nem vélte tehát a köz­.­bizottság többs­ége azon viszonyt, mely törvények alkotásánál a két ház közt léte­zik, csak így érintőleg elintéztetni. Nem vélt helyesen eljárni, és nem vélt megmaradni azon törvényalkotási módozatnál, melyet eddig köve­tett, ha most törvényt alkot, mely a főrendiház jövendő alkotásába bevág. Eddig a gyakorlat a főrendiház mellett szól, és hogy ezen törvény alkotásánál is a főrendiek mellett szól, azt akkor fogjuk belátni, ha az eljárás eredményét fon­toljuk. Minden kinevezésnek, mely a képr.­ház kije­lölése folytán történik, megerősíttetnie kell a korona által; és minden oly kinevezés vagy vá­lasztás , melyet ily országgyűlési tractatus után a korona tesz, csak szentesített törvény alakjá­ban nyerhet érvényt. Miként terjeszthet felelős kormány szentesítés alá oly törvényt, melynek megalkotásához az országgyűlési factorok egyik része nem járult. (Ellenmondás balfelől) ez oly ellenmondás volna, melynek megszüntetésére előbb törvény kell, mely törvény felhatalmazza a képr.­házat arra, hogy egyszerű egyoldalú ha­tározata is a korona szentesítése alá terjesztes­sék. Míg ily törvény alkotva nincs, addig ily fölterjesztés természetesen nem történhetik. De egy nevezetes argumentum szól látszólag a kisebbség véleménye mellett, és ezen argu­mentum az, hogy nem lehet a főrendekre bízni ezen kijelölésbe való befolyást, mert ezen tör­vény szerint ők volnának kihágás vagy vétség esetében az állami számvevőszék elnökének bírái. Az én nézetem szerint, t. ház, bíróság és vád alá helyezés közt igen lényeges különbség van. Ha a főrer.­d­k azért nem folyhatnak be az államszámvevőszéki elnök kijelölésébe, mert eshetőleg épen ők volnának bírái, akkor nem folyhat be a képviselőház sem annak kijelölé­sébe, mert ily eshetőségnél a képviselőházat illeti a vád alá helyezés. Pedig arra, hogy valaki felett bíráskodjunk, sokkal nagyobb lényeggel bír az, hogy vád alá vegyük, mert bíráskodás­nak csak akkor van helye, ha a vád alá helye­­zés már elhatároztatott; ha tehát a vád alá he­lyezést nem alterá­lá a képviselőház kijelölési joga, akkor nem alterálná annak elítélését sem a főrendeknek a kinevezésre való befolyása. A felhozott ellenvet­ések tehát a bizottságot véle­ményében meg nem tántoríthatván, ragaszkodott motivált nézeteihez, mely szerint a főrendek javaslatait elfogadandóknak tartotta, és én ré­szemről ajánlom azt a t. ház fi­yelmébe. (Helyes­lés jobb felől.) Tisza Kálmán : Nem fogadhatja el a módo­sítások egy részét sem. Itt nem lehet arról kér­dés, kizárható-e a főrendiház az elnök-kandi­­dátió jogából, mert ha a törvényhozás egy újabb intézkedés által kizárja, ez is törvényes lesz, daczára annak, hogy a főrendiháznak eddig más jogai voltak. Itt csak a czélszerűségről van szó, s ez bizonyára a képviselőház kizárólagos kije­lölési joga mellett szól, és e mellett szól a parl­­amenti gyakorlat is, mely a budget megszavazás s a szám­vételnél mindenütt a képviselőháznak biztosít túlsúlyt. Ha eddig nincs törvényünk, mely kizárólag a képviselőháznak biztosítana ily jogot, épen azért kell most törvényt alkotni, mely legalább ez egy speciális esetben a képvi­­selőháznak biztosítana fölényt. A módosítványok elvetésével az eredeti szerkezetet ajánlja. Halász Boldizsár szintén a módosítványok elvetése mellett szólt Nyáry Pál: A reformok korában élünk. Hogy fogadhatnánk tehát el egy oly rozsdás esz­mét, mely a születésen alapuló főrendiháznak oly jogot ad, melylyel az sehol asm­álr és soha­sem bírt Belgiumban is van felsőház, s ott a számszék elnökét nemcsak a képviselőház jelöli ki, hanem­ választja is. Ajánlja a módosítványok elvetését. Andrássy Gyula gr. miniszterelnök : En­gedelmet kérek, én csak előttem szólott­­. képv. urnák szavára kívánok egy megjegyzést tenni. Ha jól értettem előadását, úgy látszik, azon ag­godalma van, hogy itt a felsőház a candidatio jogát magának vindikálja. (Nyáry Pál közbe­szól : Részt akar a candidatióban venni.) Csak azért szólottam már most fel,­­ hogy mielőtt a dolog szavazás alá kerülne és eldöntetnék, ne értelmeztessék úgy, mint értelmezni felfogásom szerint nem lehet, azaz, úgy, mintha a felsőház a candidatio jogát akár egészben, akár pedig részben magának akarná vin­dikálni az alsóház­zal. Nézetem szerint a szerkezet ezen szavai : „a képv. háznak kezdeményezése nyomán“ elég világosan csak azt fejezik ki, hogy a képv. ház maga candidál 3 egyént, de ezen candidatio, úgy mint minden egyéb törvény és országos ha­tározat, a felsőházzal közöltetik, és annak hely­benhagyása után bír a törvénye kellékkel. (Fel­kiáltások balról: Ez még rosszabb !) Ez néze­tem szerint nem a candidationális jognak igény­be vételét jelenti, hanem egyszerűen csak azon­­ hozzájárulást, melyre nézve, a felsőház eddig se­hol és semmiben kizárva nem volt. (Helyeslés jobb felől.) Szontagh Pál (csanádi): Sajátszerűnek ta­lálja, hogy az ellenzéknek már negyedik szóno­ka kénytelen felszólalni azon javaslat mellett, melyet a kormány előterjesztett, a pénzügyi bi­zottság, a központi bizottság s a ház többsége elfogadott, s melyet a miniszterek magukévá tettek. Sajátszerűnek találja, hogy most, midőn reformról van szó, a kormány eláll attól, a­mit előbb helyeselt és a főrendiház köpönyege alá búvik, úgy látja, hogy ez elesze azon reformok­nak, melyeket a kormány annyit emleget. Ha így vagyunk, akkor egyetlen reformkérdést sem vihetünk keresztül, mert a kormány min­dig a főrendiház háta mögé bújhatik. Szónok a minisztérium által kezdeményezett s a többség által elfogadott eredeti szerkezetre szavaz. Lónyay Menyhért pénzügyminiszter: Csak azt tartja szükségesnek megjegyezni, hogy a törvényjavaslatnak illető szakasza úgy , mint az a bizottság által elfogadtatott, nem a minisz­tériumtól származik, hanem a pénzügyi bizott­ságtól, mert a minisztérium által előterjesztett eredeti szövegben úgy volt, hogy a miniszterel­nök kijelölésére és előterjesztésére a király ne­vezi ki az elnököt, és az elnök előterjesztésére a számtanácsosokat. Királyi Pál Tisza Kálmánnak néhány meg­­jegyzésére tesz észrevételeket s azt hiszi, hogy az, a­mit a főrendek kívánnak, csakugyan a pra­xison alapul és a­nélkül, hogy a főrendiház szervezetéről szóló törvény ne módosíttatnék, ezen kívánságot megtagadni nem lehet. Andrássy Gy.gr miniszterelnök: Vagy van szükség két házra, vagy nincsen, ha van, akkor szükséges, hogy a törvényhozás egyik factora se zárassák ki az őt illeti jogokból, ha pedig nincs, akkor indítványozza valaki, hogy ezen másik kamara megszüntethessék. Úgy látja, hogy az ellenzék azért gáncsoskodik csak, mert nem akarja az állam­számszéket. Ghiczy Kálmán úgy látja, hogy a miniszter ezzel pressiót akar gyakorolni a különvélemény pártolóira. A pénzügyminiszter nyíltan kijelen­tette a házban, hogy elfogadja azon szövegezést, melyet a pénzügyi bizottság az elnök kinevezés­ről szóló 6. §-nak a házban való első ir­em tár­gyalása alkalmával adott. A­mit pedig egyszer egy miniszter s így a kormány elfogad, azt min­den stádiumon át védelmeznie kellene. A felső­háznak jogait nem kívánja érinteni, de nem is akarja, hogy az oly jogokat arrogáljon magá­nak, mikkel sohasem bírt s mikkel más or­szágokban sem birnak a felsőházak. A budget

Next