Pesti Napló, 1871. március (22. évfolyam, 49-75. szám)
1871-03-01 / 49. szám
II. (Folytatás esti lapunkhoz.) (Elnöki bejelentések. Kérvények. A honvéd-lovasszázadok szaporításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása folytattatik.) Elnök : Somssich Pál. Jegyzők : Széll K., Bujanovics, Parcsetics, Jámbor. Kormány részéről jelen vannak : Andrássy gr., Szlávy, Gorove, Kerkapoly. Ürményi Miksa után, kinek beszédét utolsó lapunkban ismertettük, szót emel Csernátony Lajos. A nemzetiség eszméjéről volt szó a házban , de előtte szóló Ürményi igen hibás, midőn azt véli, hogy Keglovich Béla ezt mint egyedüli összetartó elemet állította fel. Szónok a nemzetiséget nem tartja summum bonumnak, hanem eszköznek a szabadsághoz. Helvétiában, Amerikában azért nincs nemzetiségi viszály, mert ott szabadság van. De Ausztriában szónok szerint nem vezetnek bennünket szabadságra. Semmi összetartás nincs a birodalom részei közt. Magyarországon mindenki érzi, hogy itt állami eszme van. Tehát épen arra kellene törekedni, hogy a birodalom e részei, hog a fenállás elemei megvannak, erősíttessék. Az utóbbi napokban a miniszterelnök azt mondta, hogy bizonyos tények és nyilatkozatok által a fejedelemben a bizalom megindíttatik a kiegyezkedés őszintesége iránt. Szónok ezen eszmemenet jogosultságát nem tagadja, de azt tartja, hogy fontosabb magára a trónusra, dynastiára nézve, hogy a nemzet viseltessék bizalommal iránta. A nemzetek,a dynastiák el tudnak nagyon hamar múlni,de a nemzetek megmaradnak. Szóba hozatott a házban a román és szláv egység ügye is. A román egység szerinte sokkal kisebb, semhogy azzal komolyan lehetne foglalkozni; a szláv egységre szónok azt jegyzi meg, hogy igyekeznünk kel a művelt népek sorában helyet foglalnunk,és akkor a szláv egységi mozgalom nem válik reánk veszedelmessé. Elfogadja Győrffy módosítványát. (Helyeslés balról.) Elnök: Nem akartam a t. képviselő urat beszédjének egyik helyén megszakítani anynyival inkább, mert rövid megjegyzés után mindjárt egy más tárgyra ment át. Ki kell azonban jelentenem beszédére elnökileg azt, hogy alkotmányos monarchiákban, hol a kormányt felelős férfiak kezelik, az uralkodó személyét a tanácskozásba belevonni soha sem szabad. (Felkiáltások jobbfelől: Helyes ! a baloldalon: Nem is vonatott be!) Azon férfiak, kik a kormányt kezelik, felelősségre vonhatók, de az uralkodó személye szent és sérthetlen. (Helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a balon: Nem említette senki!) A miniszterelnök úr midőn bizalmatlanságról szólt, nem az uralkodó személyét,hanem a túltartományok népeit értette. Ezt kívántam megjegyezni. Kollán Ernő államtitkár : A kormány és az ellenzék közt az első feltételekre nézve nincs különbség, csak a következményekre nézve létezik eltérés. Minden párt a honvédség harczképességét kívánja, a kisebbség ezt a honvédtüzérség által, a többség a honvédgyalogság és lovasság szaporítása és az által igyekszik ezt elérni,hogy a honvédség hatezrendébe a szükséges tüzérség a hadsereg részéről állíttassák elő. Néhány előtte szóló állítására, mely eddig válaszolatlan maradt, akit felelni. Várady Gábor hibásan hivatkozott a törvény szakaszaira, mert a honvédségi törvény általa idézett szakaszai csak a honvédgyalogság és lovasságra vonatkoznak és abból a tüzérség felállítására nem lehet következtetést vonni. A kormány a módosítványt három szempontból veti el, katonai szempontból, takarékossági és államgazdászati szempontból. Az első szempontból azért, mert sem nálunk sem egész Európában nincs más nézet, mint az, hogy a honvédkeretrendszer alapján megfelelő tüzérséget s műszaki csapatokat alakítani nem lehet. És csakugyan, hogy lehessen azt képzelni, hogy egy 8 hétig tartó kiképeztetés mellett azon legénységből, mely évenként csak 2—3 hétig ismétlő gyakorlatra gyülekezik fegyver alá, hogy ez emberekből képesek legyünk olyan tüzérséget szervezni, mely versenyképes legyen a nagy állandó hadseregek azon tüzérségeivel, melyek az utolsó 20 év alatt úgy a technikai kiképeztetés, mint a taktikai készültség tekintetében , oly nagy haladásokat tettek ? Különös az, midőn azt tapasztaljuk, hogy az újabbkori nagy csaták sorsát leginkább a tüzérség szokta eldönteni. Egy másik nagy akadály az, hogy minden organizatiónál tekintetbe kell venni azon elemeket, melyek rendelkezésre állanak. S kérdi, honnét vegyük a szükséges anyagot, a kellő számú tiszteket ? Degré tegnap a gyalog és a lovastisztek kiállítását illetőleg azt mondta, nagyon csodálkozik azon, hogy mi a tisztek hiányát emlegetjük, amidőn őneki tudomása van arról, hogy annyi egyén folyamodott tiszti állomásért, és nem nyerte el. Erre nézve megjegyzem , hogy a keretrendszer szerint, és a magyar honvédségnél is az egész tiszti létszámnak csak egy negyedrésze van úgynevezett tettleges állományban, mely rendes fizetéssel el van látva, legnagyobb része tehát azaz 3/4-e tartozik a tulajdonképi szabadságos állományhoz; ezek fizetést nem húznak, és csak akkor részesülnek minden illetékben, midőn tényleges szolgálatban is vannak. Ha már most a tettleges állománynál minden állomás teljesen be van töltve, akkor igen természetes, hogy a kormány más jelentkezést el nem fogad, valamint az is természetes, hogy a fizetéses állomásokra a jelentkezések sokkal sűrűbben merülnek fel, mint a szabadságos állomásokra. A szükséges tiszteket azért sem vehetjük a közös hadseregtől, mert itt a magyar elem igen gyengén van képviselve. A tüzérség tekintetében pedig annál nagyobb ezen akadály, mert ez magas rendű taktikát igényel. Hogy ezen nehézségek a gyakorlatban menynyire merülnek fel, erre élő példa gyanánt a legújabb időben tett tapasztalatok is szolgálnak. Midőn a honvédelmi minisztériumnak a felállított golyószórókhoz csak nagyon csekély számban, de kellő képzettségű tiszteket kellett volna kirendelni, alig volt képes a minisztérium a honvédség állományában képzett tiszteket a szükséges számban előállítani. Ezt mellékes megjegyzés gyanánt szabadjon kijelenteni azon gúnyos megjegyzésekre, melyek a golyószórókra nézve történtek. Szónok jól tudja, hogy a mitrailleuse nem ágyú, és az ágyú nem mitrailleuse, és aki ezt nem tudja, arra nézve ezen eszmék vagy illetőleg fegyvernemek felcseréléseivel szemfényvesztést csinálni nem lehet. Kiemeltetett a financiális szempont is. Az ellenzék erre azt mondta, hogy mindegy, ha a 30%-ot akár a közös hadügyminisztérium tározójába, akár ide fizetjük. Szónok ezt megengedné addig, ameddig az ágyuk első beszerzése és felszereléséről van szó, de mindenki tudja, hogy a tábori tüzérség kiegészítettnek nemtekinthető mindaddig, míg mellé nem állíthatjuk a technikai tüzérséget. Erre pedig a szükséges szellemi erő hiányzik. Különben az ellenzék maga is elismeri, hogy a 30%-nyi jutalék még elégséges nem volna. Tehát szükségkép ezt is pótolni kellene, és e pótlék igen jelentékeny lenne. Tisza László beszédére azt jegyzi meg, hogy sohasem történt, hogy a porosz landwehrben tüzérség vagy műszaki csapatok alakíttattak volna. Sőt ezek felállítása ott mindenkor ellenzőre talált. Szónok figyelmezteti a házat azon megtörtént intézkedésre, mely szerint a rendes hadseregnek egyes csapatai, az állandó házrendnek megállapításai szerint kiegészítő kerületeikhez lehetőleg közel fognak elhelyeztetni s ezzel kapcsolatban igen természetes, hogy a honvédség szervezete sem maradhat hátra, sőt szükséges azt olykér kiegészíteni, hogy már béke idején kijelölve legyenek azon helyek, melyeket az egyes csapatok háború idején elfoglalni fognak; hogy tehát a honvédségre nézve is előre meg kell állapítani a harezrendet és illetőleg azon formátiót, mely szerint a honvédcsapatok háború idején kivonulni fognak. És az utóbbira nézve bizton föltehető, hogy leszámítva azon zászlóaljakat és csapatokat, melyek őrizetre, helyőrségre és az erődített helyek megszállására lesznek a szükséges számban kirendelendők, marad még annyi, hogy a honvédcsapatoknak egy nagy részét magasabb taktikai osztályokban egyesítve, offensív és defensív hadműveletek czéljából lehet a hadsereg támogatására kirendelni. Szónok végül kiemeli azon eredményeket, amelyek a honvédség szervezése tekintetében eddig elérettek, mely szerint a honvédség létszáma még ez év felében 140.000-re fog emelkedni. Méltányolni fogja bizonyosan mindenki azon nehézségeket, melyeket erélyesen leküzdeni kellett, hogy ily szép eredményt lehessen ily rövid idő alatt előállítani. (Jobbfelől: Igaz!) A legnagyobb akadályok el vannak hárítva, a felszerelés nehézségei többé nem léteznek, a további fejlődésre nézve határozottan ki van jelölve az út és ösvény, melyen haladnunk kell. Legelőbb a szükséges keretek szaporításáról kell gondoskodnunk, nehogy a beérkező útonczok kitaníttatása, felszerelése és felfegyverzése tekintetében hátramaradás történjék, nem különben szükség arról gondoskodni, hogy a szükségelt számban kellő képzettségű tiszteink és altiszteink legyenek; mert minél jobb minél tökéletesebb a keret, annál inkább fog megfelelni a czélnak azon intézmény, mely az erőknek lehető legnagyobb kímélése mellett ezeknek lehető legnagyobb kifejtésére és concentrálására vezet. És hogy végre egyebet ne említsek, kell, hogy törvényhozás után a legszigorúbban intézkedjünk az iránt, hogy a védkötelezettség teljesítése alól senki jogosan ne vonhassa ki magát. A kormány részben már előterjesztette, részben legközelebb fogja előterjeszteni azon javaslatokat, melyek az általam jelzett irányban a szervezés munkálatának erélyes folytathatására czéloznak. Ha a kormány az imént előadott okoknál fogva a tárgyalás alatt levő indítványnak elfogadásához nem járulhat,részemről a t. házat annál inkább kell kérnem, hogy a honvédelmi miniszter úr által beterjesztett javaslatokat úgy , mint azok beadattak, elfogadni s ez által méltóztassék megadni azon eszközöket, miszerint azzá tehessük a magyar honvédséget, mivé a törvény rendelte és mi a nemzet óhajtása. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbfelől.) Tisza László szavainak félreértése miatt szót emel. Ő a porosz hadseregről szólván, nem azt mondotta, hogy ott a tüzérség benne foglaltatik a honvédség keretében, hanem azt mondotta, hogy ott az első és a második Ausgebot is tökéletesen képesítve van önálló működésre, és ezen állítását kénytelen most is fenntartani. Várady Gábor szintén helyreigazítja az államtitkár egy reá vonatkozó állítását, mert ő nézetét a védtörvény egy más szakaszára alapította, nem arra, melyet az államtitkár idézett. Paulini Tóth Vilmos a szláv egységre nézve mondja el nézeteit. Szónok úgy vélekedik, hogy ha Ausztria teljesítve a neki szánt hivatást ellentállni akar a szláv egységnek, kövesse a kis Svájcz példáját, ne küzdjön absolutisticus desideriumokkal ne a nemzeteket elnyomó erőszakkal a szláv egység ellen, de küzdjön ellene a közszabadsággal, melynek első követelménye a tökéletes nemzetiségi szabadság, mert csak azután, a nemzetiségi szabadság elérése után lehetséges a közszabadság, így van ez Svájczban. Szónok óhajtja, hogy nálunk is úgy legyen. Ezen eszközökkel tessék küzdeni a szláv egyesülés ellen, és az nem fog létre jönni úgy, amint vele Európa maga magát ijeszti, létre nem fog jönni soha. De ha absolutizmussal, erőszakkal fognak küzdeni ezen szláv egység ellen, az bizonyosan létre jön birodalmunk akármilyen állítólag nagyhatalmú állásának daczárais. Egyébiránt Győrffy módositványát pártolja. (Helyeslés balról.) Dobsa Lajos: Francziaországban,midőn, megverték a hadsereget a nép kebeléből ij rögtönzött hadseregek merültek fel, melyek megmentették Francziaország becsületét. S önok meg van győződve, ha itt franczia egyének ülnének, úgy a kérdést bizonyára a baloldal szellemében oldanák meg. (Derültség.) Azt mondják, a tüzérség megtanulásához idő kell. 1848/9-ben a pusztákban összeszedett ügyes legények pótolták a tüzérséget. Az ellentáborban azt mondta egy német tiszt ezekről: „Diese Kerl wissen gar nichts, abar treffen uns fürchterlich.“ (Derültség.) A pénzügyminiszter mindezt nem akarja észrevenni, és szemet huny ezek előtt. Ez a szruezer politika. (Derültség.) A miniszterelnök a népszerűséget a pénzhez hasonlító. Figyelmezteti őt, hogy e pénzt csak hasznos czélokra adja ki. A kisebbségi módosítványt pártolja. (Helyeslés balról.) A vita azzal bezáratván, szót emel Andrássy Gyula gr. miniszterelnök T.ház! (Halljuk !) Mielőtt a t. ház a vitát e kérdés felett bezárná, nem szándékom ugyan a kormány álláspontját e kérdéssel szemben újra tisztázni vagy tovább fejteni — megtettem ezt a múltkor magam világosan és határozottan; megtette ezt még a kormány részéről minap t. barátom, a pénzügyminiszter és legújabban t. barátom, a honvédelmi államtitkár úr; nem is szándékom érveket hozni fel álláspontunk védelmére; megtörtént ez nézetem szerint bőségesen elvbarátaink részéről a ház ez oldaláról; ha tehát felszólalok, csak azért teszem, hogy válaszoljak azokra, amik — hogy úgy mondjam — interpellációképen intéztettek hozzám. (Halljuk!) Jókai Már t. képviselő úr azt kérdezte tőlem: mit kívánok tenni a czélra, hogy a honvédség harczképes alakot öltsön ? Ő összesen három kérdést állított fel, melyek közül ez az első. S ez elsőre — sajnálattal látom, hogy a t. képviselő úr nincs jelen — bátor vagyok felelni, hogy eszközölni kívánom azt, miszerint mindenekelőtt úgy a honvédgyalogság, mint a lovasság elláttassék mindazzal, ami szükséges, hogy a rövid szolgálati idő mellett lehető legjobb legyen; hogy a lovasság és gyalogság száma telhetőleg szaporíttassék, úgy, hogy enen túl előbb elérje a 300 ezeret; végül hogy mind a haderő kellő és jó kerettel legyen ellátva. Óhajtom tehát, hogy a lovasság száma szaporíttassék, ellenkezőleg azon 1. képviselő nézetével, ki ezt téves felfogásnak tartja, mert szerinte bizonyos országokban a lovasság használata már alig lehet gyakorlati. Mi nem szándékszunk elfoglalni Olaszországot, mi nem fogunk Angliában menni, ha mi célünk megvédeni a monarchiát. Hogy pedig itt lovasságra nagy szükségünk van, és hogy constatált tény, miszerint minden fegyvernemek közt ez van viszonylag leggyérebben képviselve úgy a közös hadseregben, mint a honvédségben ezt kifejtenem nem szükséges. (Helyeslés.)Kívánom tehát a lovasság szaporítását, de kívánom azonfölül a honvédséget elegendő számú tüzérséggel látni el a közös hadsereg részéről. Elmondván így, hogy mit kívánok, bátor vagyok elmondani azt is, hogy mit nem kívánok elérni. Nem kívánom elérni azt, amit elért Francziaország, hogy a papíron volt nagy gyalogság lovasság és tüzérség, de midőn elérkezett a döntő perez, midőn bejött az ellenség, tényleg nem volt egyéb, mint caos, mely szétbomlott az első lövésre. (Igaz jobbfelől.) De tovább megyek és még azon esetre sem kívánom, hogy a honvédlovasság és gyalogság a honvédség részéről láttassék el tüzérségggel, ha ezt most már az ország ereje megengedi. Nem kívánom két okból. Először mert azt hiszem, — amit ki is fejtettem, — hogy a honvédségi törvény alapján a szolgálatidő nem elegendő arra, hogy mellette jó tüzérség alakulhasson; ez esetben pedig csakugyan kitehetnők honvéderőnket azon esélynek, hogy Kanonenfutter váljék belőle, épen azért, mert akkor a jó gyalogságot és a jó lovasságot, ezek jóságában pedig perczig sem kétkedem — nem támogatná jó tüzérség, hanem olyan, mely a szolgálatidő rövidsége és a kellő tényezők hiánya miatt nem volna képes rendeltetésének megfelelni. (Helyeslés jobbról.) Nem óhajtom másodszor azért, mert kívánatosnak tartom, hogy azon csapatok, melyek a csatatéren együtt vannak hivatva a monarchiát megvédeni, az együttműködést már otthon a békelábon szokják meg, s nem tartom kívánatosnak, azt, hogy egymást idegeneknek tekintsék. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És meg vagyok győződve, hogy ha mindez megtörténik, akkor a honvédség egy csataképes erőnek nemcsak külsejét fogja magára ölteni, hanem lírni fogja annak lényegét is, t. i. a valódi harczképességet. (Helyeslés jobbfelől.) A t. képviselő második kérdése az volt: mit kíván tenni a magyar kormány arra nézve, hogy Magyarország polgárai, kik a hadseregbe beosztatnak, alkalmat nyerjenek arra, hogy magukat a hadászat technikájában képezzék, mert azt, hogy a magyarországi tüzérezredekbe magyarokat is osztanak be argumentumul egyátalán nem fogadhatja el, minthogy köztudomás szerint azok ett a szekerészetet tanulják csak, a kocsiskodást, nem pedig az ágyukkal való technikai bánásmódot. Én a tényt tagadom; megengedem igenis, hogy ha a csikós vagy kocsis oda szegődik, abból nem csinálnak tűzmestert, hanem arról meg vagyok győződve, hogy nagy örömmel fogadtatik mindenki, aki hivatkozva a törvény azonjára, miszerint mindenki lehetőleg azon hadtestbe osztassák, a melybe beosztatni kiván s melyre a szükséges készültséget birja, a tüzérségbe felvétetni óhajt. Azonban annak elérésére, hogy a magyarok minél inkább tanulmányozzák mindazt a mi a tüzérséghez és más tudományos fegyvernemekhez szükséges; szükséges az, hogy ne vonják meg magukat a művelt osztályok a hadseregben való szolgálattól; szükséges továbbá, hogy ha valakinek több gyermeke van, ne nevelje mindnyájukat ügyvédeknek, hanem gondoljon arra is, hogy a hazának és az államnak különböző szakokra van szüksége, és adja meg nekik egyszersmind az előképzettséget, amely mindezekre szükséges. A kormány is fog gondoskodni czélirányos katonai intézetekről, és de részben különösen arról, hogy a Ludoviceum minél előbb újból felállíttassék (Helyeslés) és igy mindenki a katonai képeztetésben részesülhessen. (Helyeslés.) A t. képviselő úr harmadik kérdése az, hogy miként fog gondolkodni a kormány, hogy szükség esetében Magyarországon egy tartalék-fegyvergyár s általában hadi készletgyár legyen? Erre bátor vagyok válaszolni — amit egyébiránt. barátom, a pénzügyminiszter úr is megemlített — hogy a kormány erejéhez képest már gondoskodott bizonyos mértékben ezen irányban is : áll már egy gyár Pesten, és méltóztassanak megengedni, hogy azon nehéz viszonyok között, melyek itt a gyártásra nézve általánosan léteznek, ennek felállítása és életbe léptetése nem épen könnyű feladat volt. Most hetenként — szükség esetében — 1000 puska gyártható; gondoskodott a kormány tölténygyárról, gondoskodik a kormány posztógyárról, egy szóval, gondoskodik mindarról, ami hatáskörébe tartozik. Azonban ha a t. képviselő úr ezen tartalékgyárak alatt az érti, hogy egyszersmind arsenálok és egyéb oly gyárak legyenek, melyek a sereg szükségletének többi oldalait is fedezzék, én is őszintén megvallom, hogy ezeknek hiányát mi is érezzük de hogy ezek fölállíttassanak, és hogy a monarchia ennek folytán azon szívósságot fejthesse ki,mely csak úgy érhető el,ha a monarchia különböző helyein vannak elhelyezve az ily tartalékgyárak, annak alapja épen a közös védelem szüksége felőli meggyőződés, s csak ha ez minden irányban gyökeret vert s ha nincs többé senki, aki ezt kétségbe vonhatja, akkor áll elő, természetesen, azon eset, hogy nem egy helyen, nem centralizálva — mint azelőtt — hanem a helyes stratégia elveihez, a védelem igényeihez képest úgy osztatnak el ezen tartalékgyárak, mint azt a monarchia védelme megkívánja. (Helyeslés jobbfelől. Mozgás.) És erre nézve igen egyszerű tény az, amely sokakat a t. képv. urak közül meggyőzhetne arról, hogy e monarchia védelmének közösségét nemcsak a törvény, de a természet is megállapítja. Ha Európa ezen része a keletről támadtatik meg, senki sem fogja kétségbe vonni, hogy azt nem a Lajtha mellől, hanem Erdélyből, Bukovinából lehet és kell megvédelmezni; ha északról támadtatik meg a monarchia, kétségtelen, hogy azt nem a Kárpátokon innen, hanem a Kárpátokon túlról vagy a Kárpátok tetejéről lehet csak czélirányosan megvédeni; ha pedig nyugatról támadtatik meg, senki sem fogja kétségbe vonni, ki a hadi tudományokkal legkevésbé is foglalkozott, hogy nem a magyar síkon, hanem a cseh szorosokon lehet csak kellőleg megvédeni a monarchiát. (Helyeslés jobbfelől. Mozgás.) Tehát már a természet alkotta azt a védelmi közösséget, amelyet némelyek kétségbe vonnak, és épen e védelmi közösség s ennek elismerése azon alap, melyen egyedül lehet a monarchia véderejét és az ahhoz szükséges gyárak elhelyezését czélirányosan eszközölni. Egy másik. képviselő is, Horváth János úr, ily kérdést intézett hozzám : (Halljuk!) „Szándékozom-e még ezen év folyamában arról gondoskodni, hogy a magyar honvédség vagy saját keretéből felállítandó, vagy a közös hadseregből és ugyanannak magyar legénységéből összeállított, a magyar honvédfőparancsnokság rendelkezése alá bocsátandó kellő számú tüzérséggel láttassék el ?“ Azon általános megjegyzésem van erre, hogy nagyon bajos oly kérdésekre válaszolni, amelyekben bizonyos tény végrehajtása bizonyos időhöz van kötve, mert nehéz sokszor arra nézve, aki ígér, ha valamely körülmény nem engedi a végrehajtást, sokszor hamis reményt kelt abban, ki ígéretében netalán bizakodik. Alig lesz a házban valaki, ki ezt nem tapasztalta volna kicsiben vagy nagyban, ha másutt nem, talán saját szabójával szemben, aki mikor pl. hétfőre ígéri az öltönyt, mindig szerencse, ha szombatig már elhozta. (Derültség.) Én tehát általában véve nem szeretek felelni a kormány nevében felelősség terhe alatt oly kérdésekre, melyek egy praecis határnapot tűznek ki. Itt azonban azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy bátran felelhetek, mert amit a t. képv. úr kérdezett, azt nem kell majd még ezentúl megtenni, mivel máris megtörtént. Már a múlt évben adatott ki és fennáll jelenleg is azon rendelet, hogy az őszi gyakorlatoknál a honvédség kellő számú tüzérséggel láttassék el. Mi fog történni a honvédséggel a háború esetében a harczbeosztásra vonatkozólag, azt t. barátom, az államtitkár úr megmondotta. A t. képv. ur ezen óhajának teljesülését tehát máris biztosítottnak merem kijelenteni. Ami azt illeti, hogy kinek parancsnoksága alatt áll a tüzérség, az önmagától következik. A tüzérség kiegészítő része az illető zászlóaljnak, brigadenek vagy hadtestnek és mindig azon parancsnokság alatt áll, amely alatt az illető hadcsapat. A tüzérség a gyakorlatoknál is azok alatt áll, kik az illető hadtesteket parancsnokolják, valamint másrészről a honvédcsapatok, ha beosztatnak a hadsereg valamely részéhez, kisebb vagy nagyobb mértékben azon parancsnokság alatt állanak, mely alatt azon rész áll. Ezzel tehát a parancsnokság kérdése is tisztában van. Ezek után, tehát, nemvolna szükség többet szólanom, ha egy pár dolog nem mondatott volna itt, amelyeket egészen észrevétel nélkül nem hagyhatok. Hallottuk az ellenzék részéről azt, hogy igenis óhajtja a különálló magyar hadsereget, óhajtja ma, óhajtja holnap, és fogja óhajtani mindaddig, míg az nem létesül. Én, tisztelt ház sokkal magasabb fogalommal bírok az. ellenzék hazafiságáról és belátásáról, semhogy higgyem, hogy ezen kijelentését a szó teljes értelmében komolyan kelljen vennem. (Felkiáltások balfelől: De igen komolyan! Hoszszan tartó mozgás.) Igenis, meg vagyok győződve, hogy óhajtja ma, és óhajtja holnap, de nem fogná óhajtani akkor, ha saját felelőssége alatt meg kellene bontania oly törvényt, melynek fenállásától függ nemcsak Magyarországnak, hanem a monarchiának és Európa ezen részének biztonsága; nem fogná óhajtani akkor, ha egy fennálló és mindennel ellátott, szerves hadseregből saját felelősségére kellene kisebb és mindezekkel el nem látott, majdnem tehetetlen és könnyen ellenséges seregeket teremteni. (Mozgás.) Némelyek a túloldalról azt is mondták, hogy nem éreznek bizalmat a közös hadsereg irányában. Erre engedjék azzal felelnem, hogy a kiindulási pont, melyből ezt megítélik, nem helyes, mert ha valamely sereg a múltban nem volt szerencsés, ebből még nem következik, hogy jövőre se legyen az. A porosz hadsereg Nagy Frigyes idejében Európa legnagyobb seregei közé tartozott, később pedig mostani ellenfele által teljesen megsemmisíttetett. Ma ismét látjuk azon hallatlan katonai tényeket, melyeket ezen sereg véghez visz, s ebből egyszersmind tanulságul jegyezhetjük meg azt, hogy mindez nem egy percz alatt történt, hanem lassú gondolkozás, kitartó működés, szorgalom, tudomány és műveltség által vitetett véghez. Mondattak itt olyanok is, amik talán a honvédség és hadsereg közti viszonyt lazíthatnák, de azokra sem kívánok bővebben válaszolni, mert meg vagyok győződve, hogy e szándék azok részéről sem létezett, akik az ilyet mondták, de nem válaszolok azért sem, mert habár a honvédség és hadsereg még nem küzdetek is együtt ellenség előtt, de igen is érzi mindkettő a hivatás közösségét, s már meg is tanulták egymást becsülni. Nem látok tehát e tekintetben semmi veszélyt. (Élénk helyeslés.) És most befejezhetném beszédemet, ha egy t. barátom tegnap nem intézett volna hozzám egy oly kérdést, amelyre legalább „néhány szóval válaszolnom kell. (Halljuk!) O t. i. ezeket mondja: „Ha a miniszterelnök úrnak bensőjében van egy hang, mely az ellenzéki politikának ha nem is teljes hitelt, de valószínűséget adhat, akkor kötelessége azt bevallani s gondoskodni arról, amit az ellenzék akar,s biztosabban, bár halkabban vezet czélra. Ezen politikai erény s fölemelkedés a közönséges körön túl — hiányzott, ami már akkor kétessé tette a sikert, s ha a haza szerencsétlen lealáztatásában nem okul, kétessé teszi jövőjét is. Igaz az is, hogy gyakorlatban a szabadság előhívja a föntebbieket, de, hogy azt el is bírja tűrni, szintén szabadság kell. A képviselőház. Midőn az új állapot új intézményeket léptetett életbe, ezek szelleme szerint választottak a működő egyéniségek a legfőbb tényezőbe, a képviselőházba. Mivel az úgynevezett felsőház látta, hogy előbbi szerkezetével úgy illik az új körülményekbe, mint fakeretbe a gyémánt, a fontosabb ügyekben igenlője s helybenhagyója jön az előbbenieknek. A képviselőház vagyis törvényhozótestület, a haza akkori gondolatát fejezte ki, mert a mágnási vagyis conservativ párt gyűlöletében választatott s jobbadán a győztes szabadelvű párt s néhány hozzá közelebb álló mérsékeltebb színét viselé, azaz a középbirtokos-osztály érdekeit s hiúságát is sugároztatta vissza, mi a nagy krisisek idejében a krisisen alóli jelleget mutat. A képviselőház becsületes, de szokásaiban heveskedő, erejében bizó testületet képezett, mely sem magának irányul, sem pedig az uj kormánynak a várandó krisisben támaszul nem hozott mást, mint rövid hatályú gondolatokat, hiú szenvedélyeket s azon kis okosságot, melynek bűne s erénye a féltékenység. Ez írni, beszélni tudott, de keveset cselekedni. Magasztos, gyakran felséges, hanem jobbára tehetetlen beszélői, szónokai voltak, nem erélyes, férfiai, azért is a körülmények alatt álltak. Ész, felvilágosodás, műveltség, hazafiaság sok volt benne, de kevés kitűnő jellem, pedig az a cselekedetek lényege. Mivel pedig ez hiányzott s az államtudományban legnagyobb része utonez volt, bár a szabadság s függetlenség alakítóinak szükséges némely erénynyel bírt is, de alkotni, alapítani mit sem tudott, nem pedig tömérdek véleményelágazata s a miatt, mert szerencsétlenségére erősbíteni, kiképezni magát időt nem nyerhetett. Mégis törvényhozói rövid életének voltak fénypontjai is, tudniillik, midőn a haza uj szerzeményei megtartására s védésére egyhangúlag a szükségelt áldozatot pénzben és emberben megajánlotta; midőn védelmi eszközök és szerek hiánya daczára az udvari s császári kormány bitorlásának s jogosan feltételezett bűnös szándékának bátran ellenállott s csupán szava s akarata hatalma által gátat és védeszközt teremtett ; midőn önkénytesen elajándékozott úri jogait, szabadalmait nemcsak csonkítani hagyta, sőt azokról még egészen is lemondani kész volt. Végre midőn kinyilvánította hajlamát és készségét a népnevelésre, az ipar és gazdászat előmozdítására. Árnyékpontja a képviselőháznak később növekedett hajlékonysága volt, kevésbbé a kormány, mint annak feje irányában, ki akaratának gépévé sülyesztette. Továbbá értelmi többsége meggyőződésének daczára, azon időszakban mondotta ki a függetlenséget s űzte el a királyi családot, midőn még hazájának fentartásáért küzdenie kelletett, s annak kivivási lehetősége igen bizonytalan volt. Ezen merésznél merészebb tettel a létező és sokfelé elágazó vélemények elemei közé egy újat csempészett be, melyről a roppant hazai többségnek fogalma sem volt. Voltak ugyan némely szerencsés egyének,kik magukat elvbeli republikánusoknak vallották, mint Ujházy, Chabot hasonmása, Madarász László, s par excellentiam republicans fivére, József. Mások magukat csak körülménybelieknek mondták, mint Szemere, sőt még Kossuth maga is, s a magukat úgy nevezni szerető girondisták. Már Szirmay „Hungaria in parabolis“ czimű munkájában is szólott a quod capita tor sensusról, mihez szabad talán hozzátoldanom, hogy az jótékonyan nem hathat s nem is hatott; igy tehát a demokratikus s republikánus elem gyarapodásával még zavarosabb jön minden. Miért? — azért, mert akármiként hordja is ezégérül az egyenlőséget, a testvériséget, a szabadságot a demokratia, (az európait értem alatta s nem az amerikait.) — eddig azon hibát mutatta, hogy mihelyest az „otes toi que je m’y mette,“ azaz a „tovább innét, hogy nekem helyem legyen“ sikerült nekie, az egyenlőség jótékonyságát megrontotta, kalandoros ihletet sugallt, mit a könynyelmü fiatalság önhittségének díjul ajánlott. Meglehet, hogy egy jövő demokratia — de nem előbb, míg a világ jelen ferde s hazug társas szerkezete igaz és jó alapra nem fektettetik, — a lehető tökéletesség bélyegét fogja feltüntetni, de addig úgy látszik, hogy szörnyű sorsjátéki minőség rejlik minden demokratiában. Az igaz, hogy ezen vörös tollú szinezetnek sem volt ideje kifejlődnie, hanem már megjelenésével is többet ártott, mintsem használt, s igy értelmetlenségnek kell az hivni, bár ő is azt hitte, hogy egyedül képes a haza megmentésére s mintegy sajnálni látszott, hogy a közönséget valami rész fatum vagy ellenséges titkos hatály annyira elvakította, hogy ezt át nem látja. A közönség többi része is magyar lévén, és életrevalóságát s magát kelleténél úgyis többre becsülvén, a fatum vagyis „vak szükség“ befolyását hajlott elismerni inkább, mintsem önhibáiban keresni buktának okát. Kár pedig addig beszélni ama bűnös ismeretlenről, mig az ember maga nem csinálhatja sorsát ; s azért, mig csak csalhatatlanságát be nem tudja bizonyítani, utasítsa el magától czimboraságát, fenségesebb lévén bevallani. — hibáztam. Ekként mint láttuk, a törvényhozók mit sem forgattak fel újra, de mit sem is alapítottak, hanem segédkezet nyújtottak a sülyedésre és elesésre. Ha azonban a sülyedésben kevésbbé lesznek vala a kormány igenlői, úgy a nélkül, sőt ellene is a — római senatusként — az új Brennust bevárva, szellemileg fölemelkedni s jól meghalni tudtak volna , miként a politikai hitvallásukért áldozatul esett Batthyányi Lajos, Csányi, Perényi, Szacsvay s mások, — s igy hitek és nevök még fényesebben jut vala a késő világra. II.