Pesti Napló, 1871. március (22. évfolyam, 49-75. szám)

1871-03-01 / 49. szám

II. (Folytatás esti lapunkhoz.) (Elnöki bejelentések. Kérvények. A honvéd-lovasszá­­zadok szaporításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása folytattatik.) Elnök : Somssich Pál. Jegyzők : Széll K., Bujanovics, Parcsetics, Jámbor. Kormány részéről jelen vannak : Andrássy gr., Szlávy, Gorove, Kerkapoly. Ürményi Miksa után, kinek beszédét utolsó lapunkban ismertettük, szót emel Csernátony Lajos. A nemzetiség eszméjéről volt szó a házban , de előtte szóló Ürményi igen hibás, midőn azt véli, hogy Keglovich Béla ezt mint egyedüli összetartó elemet állította fel. Szónok a nemzetiséget nem tartja summum bo­­numnak, hanem eszköznek a szabadsághoz. Helvétiában, Amerikában azért nincs nemzeti­ségi viszály, mert ott szabadság van. De Ausztriában szónok szerint nem vezetnek bennünket szabadságra. Semmi összetartás nincs a birodalom részei közt. Magyarországon min­denki érzi, hogy itt állami eszme van. Tehát épen arra kellene törekedni, hogy a birodalom e részei, hog­ a fenállás elemei megvannak, erősít­­tessék. Az utóbbi napokban a miniszterelnök azt mondta, hogy bizonyos tények és nyilatkozatok által a fejedelemben a bizalom megindíttatik a kiegyezkedés őszintesége iránt. Szónok ezen esz­memenet jogosultságát nem tagadja, de azt tart­ja, hogy fontosabb magára a trónusra, dynas­­tiára nézve, hogy a nemzet viseltessék bizalom­mal iránta. A nemzetek,a dynastiák el tudnak na­gyon hamar múlni,de a nemzetek megmaradnak. Szóba hozatott a házban a román és szláv egység ügye is. A román egység szerinte sokkal kisebb, semhogy azzal komolyan lehetne foglal­kozni; a szláv egységre szónok azt jegyzi meg, hogy igyekeznünk ke­l a művelt népek sorában helyet foglalnunk,és akkor a szláv egységi moz­galom nem válik reánk veszedelmessé. Elfogad­ja Győrffy módosítványát. (Helyeslés balról.) Elnök: Nem akartam a t. képviselő urat be­szédjének egyik helyén megszakítani any­­nyival inkább, mert rövid megjegyzés után mindjárt egy más tárgyra ment át. Ki kell azon­ban jelentenem beszédére elnökileg azt, hogy alkotmányos monarchiákban, hol a kormányt felelős férfiak kezelik, az uralkodó személyét a tanácskozásba belevonni soha sem szabad. (Fel­kiáltások jobbfelől: Helyes ! a baloldalon: Nem is vonatott be!) Azon férfiak, kik a kormányt kezelik, felelősségre vonhatók, de az uralkodó személye szent és sérthetlen. (Helyeslés a jobbol­dalon. Felkiáltások a balon: Nem említette senki!) A miniszterelnök úr midőn bizalmatlanságról szólt, nem az uralkodó személyét,hanem a túltar­­tományok népeit értette. Ezt kívántam megje­gyezni. Kollán Ernő államtitkár : A kormány és az ellenzék közt az első feltételekre nézve nincs különbség, csak­ a következményekre nézve léte­zik eltérés. Minden párt a honvédség harczképes­­ségét kívánja, a kisebbség ezt a honvédtüzérség által, a többség a honvédgyalogság és lovasság szaporítása és az által igyekszik ezt elérni,hogy a honvédség hatezrendébe a szükséges tüzérség a hadsereg részéről állíttassák elő. Néhány előtte szóló állítására, mely eddig vá­­laszolatlan maradt, aki­t felelni. Várady Gábor hibásan hivatkozott a törvény szakaszaira, mert a honvédségi törvény általa idézett szakaszai csak a­ honvédgyalogság és lovasságra vonat­koznak és abból a tüzérség felállítására nem le­het következtetést vonni. A kormány a módosítványt három szempont­ból veti el, katonai szempontból, takarékossági és államgazdászati szempontból. Az első szempontból azért, mert sem nálunk sem egész Európában nincs más nézet, mint az, hogy a honvédkeretrendszer alapján megfelelő tüzérséget s műszaki csapatokat alakítani nem lehet. És csakugyan, hogy lehessen azt képzelni, hogy egy 8 hétig tartó kiképeztetés mellett azon legénységből, mely évenként csak 2—3 hétig ismétlő gyakorlatra gyülekezik fegyver alá, hogy ez emberekből képesek legyünk olyan tü­zérséget szervezni, mely versenyképes legyen a nagy állandó hadseregek azon tüzérségeivel, me­lyek az utolsó 20 év alatt úgy a technikai kiké­peztetés, mint a taktikai készültség tekintetében , oly nagy haladásokat tettek ? Különös az, midőn azt tapasztaljuk, hogy az újabbkori nagy csa­ták sorsát leginkább a tüzérség szokta el­dönteni. Egy másik nagy akadály az, hogy minden organizatiónál tekintetbe kell venni azon eleme­ket, melyek rendelkezésre állanak. S kérdi, honnét vegyük a szükséges anyagot, a kellő szá­mú tiszteket ? Degré tegnap a gyalog és a lovastisztek kiál­lítását illetőleg azt mondta, nagyon csodálkozik azon, hogy mi a tisztek hiányát emlegetjük, a­midőn ő­neki tudomása van arról, hogy annyi egyén folyamodott tiszti állomásért, és nem nyer­te el. Erre nézve megjegyzem , hogy a keretrend­szer szerint, és a magyar honvédségnél is az egész tiszti létszámnak csak egy negyedrésze van úgynevezett tettleges állományban, mely rendes fizetéssel el van látva, legnagyobb része tehát azaz 3/4-e tartozik a tulajdonképi szabadságos állományhoz; ezek fizetést nem húznak, és csak akkor részesülnek minden illetékben, midőn tényleges szolgálatban is vannak. Ha már most a tettleges állománynál minden állomás teljesen be van töltve, akkor igen termé­szetes, hogy a kormány más jelentkezést el nem fogad, valamint az is természetes, hogy a fizeté­ses állomásokra a jelentkezések sokkal sűrűbben merülnek fel, mint a szabadságos állomásokra. A szükséges tiszteket azért sem vehetjük a közös hadseregtől, mert itt a magyar elem igen gyengén van képviselve. A tüzérség tekinteté­­ben pedig annál nagyobb ezen akadály, mert ez magas­ rendű taktikát igényel. Hogy ezen nehézségek a gyakorlatban meny­nyire merülnek fel, erre élő példa gyanánt a legújabb időben tett tapasztalatok is szolgálnak. Midőn a honvédelmi minisztériumnak a felállí­tott golyószórókhoz csak nagyon csekély szám­ban, de kellő képzettségű tiszteket kellett volna kirendelni, alig volt képes a minisztérium a honvédség állományában képzett tiszteket a szükséges számban előállítani. Ezt mellékes megjegyzés gyanánt szabadjon kijelenteni azon gúnyos megjegyzésekre, melyek a golyószó­rókra nézve történtek. Szónok jól tudja, hogy a mitrailleuse nem ágyú, és az ágyú nem mitrail­leuse, és a­ki ezt nem tudja, arra nézve ezen eszmék vagy illetőleg fegyvernemek felcserélé­seivel szemfényvesztést csinálni nem lehet. Kiemeltetett a financiális szempont is. Az el­lenzék erre azt mondta, hogy mindegy, ha a 30%-ot akár a közös hadügyminisztérium tár­ozójába, akár ide fizetjük. Szónok ezt megen­gedné addig, a­m­eddig az ágyuk első beszerzé­se és felszereléséről van szó, de mindenki tudja, hogy a tábori tüzérség kiegészítettnek nem­­te­­kinthető mindaddig, míg mellé nem állíthatjuk a technikai tüzérséget. Erre pedig a szükséges szellemi erő hiányzik. Különben az ellenzék maga is elismeri, hogy a 30%-nyi jutalék még elégséges nem volna. Te­hát szükségkép ezt is pótolni kellene, és e pót­lék igen jelentékeny lenne. Tisza László beszédére azt jegyzi meg, hogy sohasem történt, hogy a porosz landwehrben tüzérség vagy műszaki csapatok alakíttattak volna. Sőt ezek felállítása ott mindenkor ellen­ző­re talált. Szónok figyelmezteti a házat azon megtörtént intézkedésre, mely szerint a rendes hadseregnek egyes csapatai, az állandó házrendnek megálla­pításai szerint kiegészítő kerületeikhez lehető­leg közel fognak elhelyeztetni s ezzel kapcso­latban igen természetes, hogy a honvédség szer­vezete sem maradhat hátra, sőt szükséges azt olykér kiegészíteni, hogy már béke idején kije­lölve legyenek azon helyek, melyeket az egyes csapatok háború idején elfoglalni fognak; hogy tehát a honvédségre nézve is előre meg kell állapítani a harezrendet és illetőleg azon formá­­tiót, mely szerint a honvédcsapatok háború ide­jén kivonulni fognak. És az utóbbira nézve bizton föltehető, hogy leszámítva azon zászlóal­jakat és csapatokat, melyek őrizetre, helyőrségre és az erődített helyek megszállására lesznek a szükséges számban kirendelendők, marad még annyi, hogy a honvédcsapatoknak egy nagy ré­szét magasabb taktikai osztályokban egyesítve, offensív és defensív hadműveletek czéljából le­het a hadsereg támogatására kirendelni. Szónok végül kiemeli azon eredményeket, a­melyek a honvédség szervezése tekintetében ed­dig elérettek, mely szerint a honvédség létszáma még ez év felében 140.000-re fog emelkedni. Méltányolni fogja bizonyosan mindenki azon nehézségeket, melyeket erélyesen leküzdeni kel­lett, hogy ily szép eredményt lehessen ily rövid idő alatt előállítani. (Jobbfelől: Igaz!) A legna­gyobb akadályok el vannak hárítva, a felszere­lés nehézségei többé nem léteznek, a további fejlődésre nézve határozottan ki van jelölve az út és ösvény, melyen haladnunk kell. Legelőbb a szükséges keretek szaporításáról kell gondos­kodnunk, nehogy a beérkező útonczok kitanít­­tatása, felszerelése és felfegyverzése tekintetében hátramaradás történjék, nem különben szükség arról gondoskodni, hogy a szükségelt számban kellő képzettségű tiszteink és altiszteink legye­nek­; mert minél jobb minél tökéletesebb a keret, annál inkább fog megfelelni a czélnak azon intézmény, mely az erőknek lehető legnagyobb kímélése mellett ezeknek lehető legnagyobb ki­fejtésére és concentrálására vezet. És hogy vég­re egyebet ne említsek, kell, hogy törvé­­nyhozá­­­s után a legszigorúbban intézkedjünk az iránt, hogy a védkötelezettség teljesítése alól senki jo­gosan ne vonhassa ki magát. A kormány rész­ben már előterjesztette, részben legközelebb fogja előterjeszteni azon javaslatokat, melyek az általam jelzett irányban a szervezés munká­latának erélyes folytathatására czéloznak. Ha a kormány az imént előadott okoknál fogva a tárgyalás alatt levő indítványnak elfo­gadásához nem járulhat,részemről a t. házat annál inkább kell kérnem, hogy a honvédelmi minisz­ter úr által beterjesztett javaslatokat úgy , mint azok beadattak, elfogadni s ez által méltóztassék megadni azon eszközöket, miszerint azzá tehes­­sük a magyar honvédséget, mivé a törvény ren­delte és mi a nemzet óhajtása. (Élénk helyeslés és éljenzés jobbfelől.)­ Tisza László szavainak félreértése miatt szót emel. Ő a porosz hadseregről szólván, nem azt mondotta, hogy ott a tüzérség benne foglaltatik a honvédség keretében, hanem azt mondotta, hogy ott az első és a második Ausgebot is tökéletesen képesítve van önálló működésre, és ezen állítá­sát kénytelen most is fenntartani. Várady Gábor szintén helyreigazítja az államtitkár egy reá vonatkozó állítását, mert ő nézetét a védtörvény egy más szakaszára alapí­totta, nem arra, melyet az államtitkár idézett. Paulini Tóth Vilmos a szláv egységre nézve mondja el nézeteit. Szónok úgy vélekedik, hogy ha Ausztria teljesítve a neki szánt hivatást el­­lentállni akar a szláv egységnek, kövesse a kis Svájcz példáját, ne küzdjön absolutisticus desi­­deriumokkal ne a nemzeteket elnyomó erőszak­kal a szláv egység ellen, de küzdjön ellene a köz­szabadsággal, melynek első követelménye a töké­letes­ nemzetiségi szabadság, mert csak azután, a nemzetiségi szabadság elérése után lehetséges a közszabadság, így van ez Svájczban. Szónok óhajtja, hogy nálunk is úgy legyen. Ezen eszkö­zökkel tessék küzdeni a szláv egyesülés ellen, és az nem fog létre jönni úgy, a­mint vele Európa maga magát ijeszti, létre nem fog jönni soha. De ha absolutizmussal, erőszakkal fognak küzdeni ezen szláv egység ellen, az bizonyosan létre jön birodalmunk akármilyen állítólag nagyha­talmú állásának daczára­­is. Egyébiránt Győrffy módositványát pártolja. (Helyeslés balról.) Dobsa Lajos: Francziaországban,midőn, meg­verték a hadsereget a nép kebeléből ij rögtön­zött hadseregek merültek fel, melyek megmen­tették Francziaország becsületét. S önok meg van győződve, ha itt franczia egyének ülnének, úgy a kérdést bizonyára a baloldal szellemében oldanák meg. (Derültség.) Azt mondják, a tüzérség megtanulásához idő kell. 1848/9-ben a pusztákban összeszedett ügyes legények pótolták a tüzérséget. Az ellentábor­ban azt mondta egy német tiszt ezekről: „Diese Kerl wissen gar nichts, abar treffen uns fürch­terlich.“ (Derültség.) A pénzügyminiszter mindezt nem akarja ész­revenni, és szemet huny ezek előtt. Ez a szruezer politika. (Derültség.) A miniszterelnök a népszerűséget a pénzhez hasonlító. Figyelmezteti őt, hogy e pénzt csak hasznos czélokra adja ki. A kisebbségi módo­sítványt pártolja. (Helyeslés balról.) A vita azzal bezáratván, szót emel Andrássy Gyula gr. miniszterelnök T.ház! (Halljuk !) Mielőtt a t. ház a vitát e kérdés fe­lett bezárná, nem szándékom ugyan a kormány álláspontját e kérdéssel szemben újra tisztázni vagy tovább fejteni — megtettem ezt a múltkor magam világosan és határozottan; megtette ezt még a kormány részéről minap t. barátom, a pénzügyminiszter és legújabban t. barátom, a honvédelmi államtitkár úr; nem is szándékom érveket hozni fel álláspontunk védelmére; meg­történt ez nézetem szerint bőségesen elvbará­taink részéről a ház ez oldaláról; ha tehát fel­szólalok, csak azért teszem, hogy válaszoljak azokra­, a­mik — hogy úgy mondjam — inter­­pellációképen intéztettek hozzám. (Halljuk!) Jókai Már t. képviselő úr azt kérdezte tőlem: mit kívánok tenni a czélra, hogy a honvédség harczképes alakot öltsön ? Ő összesen három kérdést állított fel, melyek közül ez az első. S ez elsőre — sajnálattal látom, hogy a t. képvi­selő úr nincs jelen — bátor vagyok felelni, hogy eszközölni kívánom azt, miszerint mindenekelőtt úgy a honvédgyalogság, mint a lovasság ellát­­­tassék mindazzal, a­mi szükséges, hogy a rövid szolgálati idő mellett lehető legjobb legyen; hogy a lovasság és gyalogság száma telhetőleg szaporíttassék, úgy, hogy enen túl előbb elérje a 300 ezeret; végül hogy mind a haderő kellő és jó kerettel legyen ellátva. Óhajtom tehát, hogy a lovasság száma szaporíttassék, ellenkezőleg azon 1. képviselő nézetével, ki ezt téves felfogás­nak tartja, mert szerinte bizonyos országokban a lovasság használata már alig lehet gyakorlati. Mi nem szándékszunk elfoglalni Olaszországot, mi nem fogunk Angliában menni, h­a mi c­é­­lünk megvédeni a monarchiát. Hogy pedig itt lovasságra nagy szükségünk van, és hogy con­­statált tény, miszerint minden fegyvernemek közt ez van viszonylag leggyérebben képvisel­ve úgy a közös hadseregben, mint a honvédség­ben ezt kifejtenem nem szükséges. (Helyeslés.)Kí­­vánom tehát a lovasság szaporítását, de kívánom azonfölül a honvédséget elegendő számú tü­zérséggel látni el a közös hadsereg részéről. Elmondván így, hogy mit kívánok, bátor va­gyok elmondani azt is, hogy mit nem kívánok elérni. Nem kívánom elérni azt, a­mit elért Fran­cziaország, hogy a papíron volt nagy gyalogság lovasság és tüzérség, de midőn elérkezett a dön­tő perez, midőn bejött az ellenség, tényleg nem volt egyéb, mint c­aos, mely szétbomlott az el­ső lövésre. (Igaz­ jobbfelől.) De tovább me­gyek és még azon esetre sem kívánom, hogy a honvédlovasság és gyalogság a honvédség részéről láttassék el tüzérségggel, ha ezt most már az ország ereje megengedi. Nem kívánom két okból. Először mert azt hiszem, — a­mit ki is fejtettem, — hogy a honvédségi törvény alap­ján a szolgálatidő nem elegendő arra, hogy mellette jó tüzérség alakulhasson; ez esetben pedig csakugyan kitehetnők honvéderőnket azon esélynek, hogy Kanonenfutter váljék be­lőle, épen azért, mert akkor a jó gyalogságot és a jó lovasságot, ezek jóságában pedig perczig sem kétkedem — nem támogatná jó tüzérség, ha­nem olya­n, mely a szolgálatidő rövidsége és a kellő tényezők hiánya miatt nem volna képes rendeltetésének megfelelni. (Helyeslés jobbról.) Nem óhajtom másodszor azért, mert kívánatos­nak tartom, hogy azon csapatok, melyek a csa­tatéren együtt vannak hivatva a monarchiát megvédeni, az együttműködést már otthon a békelábon szokják meg, s nem tartom kívána­tosnak, azt, hogy egymást idegeneknek tekint­sék. (Élénk helyeslés jobbfelől.) És meg vagyok győződve, hogy ha mindez megtörténik, akkor a honvédség egy csataképes erőnek nemcsak külsejét fogja magára ölteni, hanem lírni fogja annak lényegét is, t. i. a valódi harczképessé­­get. (Helyeslés jobbfelől.) A t. képviselő második kérdése az volt: mit kíván tenni a magyar kormány arra nézve, hogy Magyarország polgárai, kik a hadseregbe be­osztatnak, alkalmat nyerjenek arra, hogy magu­kat a hadászat technikájában képezzék, mert azt, hogy a magyarországi tüzérezredekbe ma­gyarokat is osztanak be argumentumul egyáta­­lán nem fogadhatja el, minthogy köztudomás szerint azok ett a szekerészetet tanulják csak, a kocsiskodást, nem pedig az ágyukkal való tech­nikai bánásmódot. Én a tényt tagadom; megengedem igen­is, hogy ha a csikós vagy kocsis oda szegődik, ab­­ból nem csinálnak tűzmestert, hanem arról meg vagyok győződve, hogy nagy örömmel fogadta­­tik mindenki, a­ki hivatkozva a törvény azon­j­ára, miszerint mindenki lehetőleg azon had­testbe osztassák, a melybe beosztatni kiván s melyre a szükséges készültséget birja, a tüzér­ségbe felvétetni óhajt. Azonban annak elérésére, hogy a magyarok minél inkább tanulmányozzák mindazt a mi a tüzérséghez és más tudományos fegyvernemek­hez szükséges; szükséges az, hogy ne vonják meg magukat a művelt osztályok a hadseregben való szolgálattól; szükséges továbbá, hogy ha valakinek több gyermeke van, ne nevelje mind­nyájukat ügyvédeknek, hanem gondoljon arra is, hogy a hazának és az államnak különböző sza­kokra van szüksége, és adja meg nekik egy­­szersmind az előképzettséget, a­mely mindezek­re szükséges. A kormány is fog gondoskodni czélirányos katonai intézetekről, és de részben különösen arról, hogy a Ludoviceum minél előbb újból felállíttassék (Helyeslés) és igy mindenki a katonai képeztetésben részesülhessen. (He­lyeslés.) A t. képviselő úr harmadik kérdése az, hogy miként fog gondolkodni a kormány, hogy szük­ség esetében Magyarországon egy tartalék-fegy­­vergyár s általában hadi készletgyár legyen? Erre bátor vagyok válaszolni — a­mit egyéb­iránt­­. barátom, a pénzügyminiszter úr is meg­említett — hogy a kormány erejéhez képest már gondoskodott bizonyos mértékben ezen irányban is : áll már egy gyár Pesten, és mél­­tóztassanak megengedni, hogy azon nehéz vi­szonyok között, melyek itt a gyártásra nézve általánosan léteznek, ennek felállítása és életbe léptetése nem épen könnyű feladat volt. Most hetenként — szükség esetében — 1000 puska gyártható; gondoskodott a kormány töltény­gyárról, gondoskodik a kormány posztógyárról, egy szóval, gondoskodik mindarról, a­mi hatás­körébe tartozik. Azonban ha a t. képviselő úr ezen tartalék­gyárak alatt az érti, hogy egyszersmind arse­­nálok és egyéb oly gyárak legyenek, melyek a sereg szükségletének többi oldalait is fedezzék, én is őszintén megvallom, hogy ezeknek hiányát mi is érezzük de hogy ezek fölállíttassanak, és hogy a monarchia ennek folytán azon szívóssá­got fejthesse ki,mely csak úgy érhető el,ha a mon­archia különböző helyein vannak elhelyezve az ily tartalékgyárak, annak alapja épen a közös védelem szüksége felőli meggyőződés, s csak ha ez minden irányban gyökeret vert s ha nincs többé senki, a­ki ezt kétségbe vonhatja, akkor áll elő, természetesen, azon eset, hogy nem egy helyen, nem centralizálva — mint az­előtt — hanem a helyes stratégia elveihez, a vé­delem igényeihez képest úgy osztatnak el ezen tartalékgyárak, mint azt a monarchia védelme megkívánja. (Helyeslés jobbfelől. Mozgás.) És erre nézve igen egyszerű tény az, a­mely sokakat a t. képv. urak közül meggyőz­hetne arról, hogy e monarchia védelmének közösségét nemcsak a törvény, de a természet is megállapítja. Ha Európa ezen része a keletről támadtatik meg, senki sem fogja kétségbe vonni, hogy azt nem a Lajtha mellől, hanem Erdélyből, Bukovi­nából lehet és kell megvédelmezni; ha északról támadtatik meg a monarchia, kétségtelen, hogy azt nem a Kárpátokon innen, hanem a Kárpáto­kon túlról vagy a Kárpátok tetejéről lehet csak czélirányosan megvédeni; ha pedig nyugatról támadtatik meg, senki sem fogja kétségbe vonni, ki a hadi tudományokkal legkevésbé is foglal­kozott, hogy nem a magyar síkon, hanem a cseh szorosokon lehet csak kellőleg megvédeni a mo­narchiát. (Helyeslés jobbfelől. Mozgás.) Tehát már a természet alkotta azt a védelmi közösséget, a­melyet némelyek kétségbe von­nak, és épen e védelmi közösség s ennek elis­merése azon alap, melyen egyedül lehet a mon­archia véderejét és az ahhoz szükséges gyárak elhelyezését czélirányosan eszközölni. Egy másik­­. képviselő is, Horváth János úr, ily kérdést intézett hozzám : (Halljuk!) „Szán­dékozom-e még ezen év folyamában arról gon­doskodni, hogy a magyar honvédség vagy saját keretéből felállítandó, vagy a közös hadseregből és ugyanannak magyar legénységéből összeállí­tott, a magyar honvédfőparancsnokság rendel­kezése alá bocsátandó kellő számú tüzérséggel láttassék el ?“ Azon általános megjegyzésem van erre, hogy nagyon bajos oly kérdésekre vála­szolni, a­melyekben bizonyos tény végrehajtása bizonyos időhöz van kötve, mert nehéz sokszor arra nézve, a­ki ígér, ha valamely körülmény nem engedi a végrehajtást, sokszor hamis re­ményt kelt abban, ki ígéretében netalán bizako­dik. Alig lesz a házban valaki, ki ezt nem ta­pasztalta volna kicsiben vagy nagyban, ha másutt nem, talán saját szabójával szemben, a­ki mikor pl. hétfőre ígéri az öltönyt, mindig szerencse, ha szombatig már elhozta. (De­rültség.) Én tehát általában véve nem szeretek felelni a kormány nevében felelősség terhe alatt oly kérdésekre, melyek egy praecis határnapot tűz­nek ki. Itt azonban azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy bátran felelhetek, mert a­mit a t. képv. úr kérdezett, azt nem kell majd még ezentúl megtenni, mivel máris megtörtént. Már a múlt évben adatott ki és fennáll jelenleg is azon rendelet, hogy az őszi gyakorlatoknál a honvédség kellő számú tüzérséggel láttassék el. Mi fog történni a honvédséggel a háború eseté­ben a harczbeosztásra vonatkozólag, azt t. bará­tom, az államtitkár úr megmondotta. A t. képv. ur ezen óhajának teljesülését tehát máris bizto­sítottnak merem kijelenteni. A­mi azt illeti, hogy kinek parancsnoksága alatt áll a tüzérség, az önmagától következik. A tüzérség kiegészítő része az illető zászlóaljnak, brigadenek vagy hadtestnek és mindig azon parancsnokság alatt áll, a­mely alatt az illető hadcsapat. A tüzérség a gyakorlatoknál is azok alatt áll, kik az illető hadtesteket parancsnokolják, valamint másrész­ről a honvédcsapatok, ha beosztatnak a hadse­reg valamely részéhez, kisebb vagy nagyobb mértékben azon parancsnokság alatt állanak, mely alatt azon rész áll. Ezzel tehát a parancs­nokság kérdése is tisztában van. Ezek után, te­hát, nem­­volna szükség többet szólanom, ha egy pár dolog nem mondatott volna itt, a­melyeket egészen észrevétel nélkül nem hagyhatok.­­ Hallottuk a­z­ ellenzék részéről azt, hogy igen­is óhajtja a különálló magyar hadsere­get, óhajtja ma, óhajtja holnap, és fogja óhajtani mindaddig, míg az nem létesül. Én, tisztelt ház sokkal magasabb fogalommal bírok a­z. ellenzék hazafiságáról és belátásáról, semhogy higgyem, hogy ezen kijelentését a szó teljes értelmében komolyan kelljen vennem. (Felkiáltások balfelől: De igen komolyan! Hosz­­szan tartó mozgás.) Igenis, meg vagyok győződ­ve, hogy óhajtja ma, és óhajtja holnap, de nem fogná óhajtani akkor, ha saját felelőssége alatt meg kellene bontania oly törvényt, melynek fenállásától függ nemcsak Magyarországnak, hanem a monarchiának és Európa ezen részének biztonsága; nem fogná óhajtani akkor, ha egy fennálló és mindennel ellátott, szerves hadsereg­ből saját felelősségére kellene kisebb és mind­ezekkel el nem látott, majdnem tehetetlen és könnyen ellenséges seregeket teremteni. (Moz­­gás.) Némelyek a túloldalról azt is mondták, hogy nem éreznek bizalmat a közös hadsereg irányá­ban. Erre engedjék azzal felelnem, hogy a kiin­dulási pont, melyből ezt megítélik, nem helyes, mert ha valamely sereg a múltban nem volt sze­rencsés, ebből még nem kö­vetkezik, hogy jövőre se legyen az. A porosz hadsereg Nagy Frigyes idejében Európa legnagyobb seregei közé tarto­zott, később pedig mostani ellenfele által telje­sen megsemmisíttetett. Ma ismét látjuk azon hallatlan katonai tényeket, melyeket ezen sereg véghez visz, s ebből egyszersmind tanulságul jegyezhetjük meg azt, hogy mindez nem egy percz alatt történt, hanem lassú gondolkozás, kitartó működés, szorgalom, tudomány és mű­veltség által vitetett véghez. Mondattak itt olyanok is, a­mik talán a hon­védség és hadsereg közti viszonyt lazíthatnák, de azokra sem kívánok bővebben válaszolni, mert meg vagyok győződve, hogy e szándék azok részéről sem létezett, a­kik az ilyet mond­ták, de nem válaszolok azért sem, mert habár a honvédség és hadsereg még nem küzde­tek is együtt ellenség előtt, de igen is érzi mindkettő a hivatás közösségét, s már meg is tanulták egy­mást becsülni. Nem látok tehát e tekintetben semmi veszélyt. (Élénk helyeslés.) És most befejezhetném beszédemet, ha egy t. barátom tegnap nem intézett volna hozzám egy oly kérdést, a­melyre legalább „néhány szóval válaszolnom kell. (Halljuk!) O t. i. ezeket mondja: „Ha a miniszterelnök úrnak bensőjében van egy hang, mely az ellenzéki politikának ha nem is teljes hitelt, de valószínűséget adhat, akkor kötelessége azt bevallani s gondoskodni arról, a­mit az ellenzék akar,s biztosabban, bár halkabban vezet czélra. Ezen politikai erény s fölemelkedés a közönséges kö­rön túl — hiányzott, a­mi már akkor kétessé tette a sikert, s ha a haza szerencsétlen lealázta­­tásában nem okul, kétessé teszi jövőjét is. Igaz az is, hogy gyakorlatban a szabadság előhívja a föntebbieket, de, hogy azt el is bírja tűrni, szintén szabadság kell. A képviselőház. Midőn az új állapot új intézményeket lépte­tett életbe, ezek szelleme szerint választottak a működő egyéniségek a legfőbb tényezőbe, a kép­viselőházba. Mivel az úgynevezett felsőház lát­ta, hogy előbbi szerkezetével úgy illik az új kö­rülményekbe, mint fakeretbe a gyémánt, a fon­tosabb ügyekben igenlője s helybenhagy­ója jön az előbbenieknek. A képviselőház vagyis törvényhozótestület, a haza akkori gondolatát fejezte ki, mert a mágná­­si vagyis conservativ­ párt gyűlöletében válasz­tatott s jobbadán a győztes szabadelvű párt s néhány hozzá közelebb álló mér­sékeltebb színét viselé, azaz a közép­birtokos-osztály érdekeit s hiúságát is sugároztatta vissza, mi a nagy krisi­­sek idejében a krisisen alóli jelleget mutat. A képviselőház becsületes, de szokásaiban heves­­kedő, erejében bizó testületet képezett, mely sem magának irányul, sem pedig az uj kor­­mánynak a várandó krisisben támaszul nem ho­zott mást, mint rövid hatályú gondolatokat, hiú szenvedélyeket s azon kis okosságot, melynek bűne s erénye a féltékenység. Ez írni, beszélni tudott, de keveset cselekedni. Magasztos, gyak­ran felséges, hanem jobbára tehetetlen beszélői, szónokai voltak, nem erélyes, fér­fiai, azért is a körülmények alatt álltak. Ész, felvilágosodás, műveltség, hazafiaság sok volt benne, de kevés kitűnő jellem, pedig az a cselekedetek lényege. Mivel pedig ez hiányzott s az államtudomány­­ban legnagyobb része utonez volt, bár a szabad­ság s függetlenség alakítóinak szükséges némely erénynyel bírt is, de alkotni, alapítani mit sem tudott, nem pedig tömérdek véleményelágazata s a miatt, mert szerencsétlenségére erősbíteni, kiképezni magát időt nem nyerhetett. Mégis törvényhozói rövid életének voltak fénypontjai is, tudniillik, midőn a haza uj szer­zeményei megtartására s védésére egyhangúlag a szükségelt áldozatot pénzben és emberben megajánlotta; midőn védelmi eszközök és sze­rek hiánya daczára az udvari s császári kor­mány bitorlásának s jogosan feltételezett bűnös szándékának bátran ellenállott s csupán szava s akarata hatalma által gátat és védeszközt te­remtett ; midőn önkénytesen elajándékozott úri jogait, szabadalmait nemcsak csonkítani hagyta, sőt azokról még egészen is lemondani kész volt. Végre midőn kinyilvánította hajlamát és kész­ségét a népnevelésre, az ipar és gazdászat elő­mozdítására. Árnyékpontja a képviselőháznak később nö­vekedett hajlékonysága volt, kevésbbé a kor­mány, mint annak feje irányában, ki akaratán­­ak gépévé sülyesztette. Továbbá értelmi több­sége meggyőződésének daczára, azon időszak­ban mondotta ki a függetlenséget s űzte el a királyi családot, midőn még hazájának fentartá­­sáért küzdenie kelletett, s annak kivivási lehe­tősége igen bizonytalan volt. Ezen merésznél merészebb tettel a létező és sokfelé elágazó vé­lemények elemei közé egy újat csempészett be, melyről a roppant hazai többségnek fogalma sem volt. Voltak ugyan némely szerencsés egyének,kik magukat elvbeli republikánusoknak vallották, mint Uj­h­á­z­y, C­h­a­b­o­t hasonmása, Mada­rász László, s par excellentiam republica­ns fivére, J­ó­z­s­e­f. Mások magukat csak kö­­rülménybelieknek mondták, mint S­z­e­m­e­r­e, sőt még Kossuth maga is, s a magukat úgy nevezni szerető girondisták. Már Szirmay „Hungaria in parabolis“ czimű munkájában is szólott a quod capita tor sen­­susról, mihez szabad talán hozzátoldanom, hogy az jótékonyan nem hathat s nem is hatott; igy tehát a demokratikus s republikánus elem gya­rapodásával még zavarosabb jön minden. Miért? — azért, mert akármiként hordja is ezégérül az egyenlőséget, a testvériséget, a szabadságot a demokratia, (az európait értem alatta s nem az amerikait.) — eddig azon hibát mutatta, hogy mihelyest az „otes toi que je m’y mette,“ azaz a „tovább innét, hogy nekem helyem legyen“ si­került nekie, az egyenlőség jótékonyságát meg­­rontotta, kalandoros ihletet sugallt, mit a köny­­nyelmü fiatalság önhittségének díjul ajánlott. Meglehet, hogy egy jövő demokratia — de nem előbb, míg a világ jelen ferde s hazug tár­sas szerkezete igaz és jó alapra nem fektette­­tik, — a lehető tökéletesség bélyegét fogja fel­tüntetni, de addig úgy látszik, hogy szörnyű sorsjátéki minőség rejlik minden demokra­tiában. Az igaz, hogy ezen vörös­ tollú szinezetnek sem volt ideje kifejlődnie, hanem már megjele­nésével is többet ártott, mintsem használt, s igy értelmetlenségnek kell az hivni, bár ő is azt hitte, hogy egyedül képes a haza megmentésére s mintegy sajnálni látszott, hogy a közönséget valami rész fatum vagy ellenséges titkos hatály annyira elvakította, hogy ezt át nem látja. A közönség többi része is magyar lévén, és életrevalóságát s magát kelleténél úgyis többre becsülvén, a fatum vagyis „vak szükség“ befo­lyását hajlott elismerni inkább, mintsem önhi­báiban keresni buktának okát. Kár pedig addig beszélni ama bűnös ismeret­lenről, mig az ember maga nem csinálhatja sor­sát ; s azért, mig csak csalhatatlanságát be nem tudja bizonyítani, utasítsa el magától czimbora­­ságát, fenségesebb lévén bevallani. — hibáztam. Ekként mint láttuk, a törvényhozók mit sem forgattak fel újra, de mit sem is alapítottak, hanem segédkezet nyújtottak a sülyedésre és elesésre. Ha azonban a sülyedésben kevésbbé lesznek vala a kormány igenlői, úgy a nélkül, sőt ellene is a — római senatusként — az új Brennust bevárva, szellemileg fölemelkedni s jól meghalni tudtak volna , miként a politikai hit­vallásukért áldozatul esett Batthyányi La­jos, Csányi, Perényi, Szacsvay s má­sok, — s igy hitek és nevök még fényesebben jut vala a késő világra. II.

Next