Pesti Napló, 1872. november (23. évfolyam, 253-277. szám)
1872-11-26 / 273. szám
278. szám. Kedd november 26 1872. ^ ^ „ 23. évi folyam. Szerkesztés!iroda: KiatM^hivatal: J BW fizetéstfftltótelelK Hirdetések IPwsacziekter« 1. asám. X. emelet FtrezeaUk-W« T. a. földwiaft. MTTSj 'TT ”£* "'ATV* Jk 'HB"' ^ effi*k£ SZintagy mint előfizetések * Sftji SBeilbini roxit Ulet« aaiarij» A Up tuya# iHitt) Ud* fii m fi fi B S if fi y ' 5 *** 5« A ^«lWBtey «• «erke«*ttoighta „Unytk (ri fiWiat pi«., kiadás BT fi"B I fi I *ll fl , fi fl fl fi 8 hónapra . . . TI . — „ KIADO-HIVATALBA kísült putaa&ok, knát&Biayt'fc) • Jh JWB^J JLmMmf XI XX JL XI V ferencziefc-Ur* 7. «» ESTI KIADÁS. köröktől fogadtatnak el .«jjSdH tog ulamasn. Pest, nov. 26. A franczia kormányválság fenyegető alakot kezd ölteni. A Kerdrel-féle indítvány tárgyalására kiküldött bizottság többsége határozottan ellenzi Thiers alkotmányos terveit. A bizottság Barbie urat választó előadójává. Thiers e választást az ellenséges érzelem adusának nyilvánította, s nem ok nélkül, mert Batbie és az ő politikája közt kiegyenlíthetlen eltérés nyilvánul. A bizottság 9 szóval 6 ellen több resolutiot hozott, melyek alapján az előadó jelentését elkészíteni fogja. A resolutiók legfontosabbjai következők : a statusquo fentartása a bordeauxi egyezménynek megfelelően, minden alkotmányos reformnak bizonytalan időre elhalasztása, miniszteri felelősség, a köztársaság elnöke, s a nemzetgyűlés közötti viszony szabályozása. A bizottság azt is kimondotta, hogy a nemzetgyűlés feloszlatása csak 1874-ben eszközöltessék. Ezen elvek alapján készítette el Barbie jelentését, mely, noha Thiers urat a dicséret egész özönével árasztja el, a válság beállását kikerülhetlenné teszi. Thiers absolute nem akar a jelentésben foglaltakkal megelégedni, s azért a nemzetgyűlésnek közte s a bizottsági jelentés közt kellene választania; az egyiknek diadala a másiknak bukását jelenti. A Kerdrel-féle indítvány tárgyalását valószínűleg csütörtökön kezdi meg a nemzetgyűlés. Különben Thiers a Kerdrel-bizottság nov. 22-ei ülésében terveiről és szándékairól igen részletes nyilatkozatokat ten. Több kérdést intéztek hozzá, melyekre ő egyenként válaszolt. Beszédének van néhány igen figyelemreméltó mozzanata. Üzenete általános szelleme — mondá többek közt — nem tetszett, nem azért, mert nem volt elég conservatív, e tekintetben elismerték, hogy tovább nem mehettem, hanem mert a ház egy része nagyon is republicanusnak tartja azt. Megmondom tehát önöknek , miért vagyok én republicanus. Bordeauxban a köztársaságot bízták reám, ezt és nem más államformát. Ez tehát azon kincs, melyet erőim szerint meg kell óvnom. Azt tették fel rólam, hogy a köztársaságot a monarchia javára el fogom árulni, ily árulást el nem követhettem. Ha szabad lett volna az országot szerveznem, belőle inkább Angliát mint Amerikát csináltam volna, de az utolsó három kormány hibái Francziaországot a köztársasághoz kényszerítették, s nem tekintve a becsület kötelességeit, ma meggyőződésem is azt mondja, hogy nálunk még csak ez az államforma lehetséges, így tehát a bordeauxi egyezmény szétszakításáról szó sem lehet. Mit állapítottunk meg akkor? Olvassák el beszédeimet. Azt mondom, ha constituálni akarunk, azonnal újból pártokra foszlunk, de egyelőre az ország reorganisatióján dolgozhatunk , s később majd eljő a nap, midőn szabad, lesz választanunk. Eljött már az a nap? Nem állítom, de annyit mondhatok: egymás után minden párt megszegte a bordeauxi egyezményt; kül- és belföldön más souverainokhoz folyamodtak, csak ahoz nem, ki egyedül törvényes s általános lett az érzet, hogy az a helyzet tovább fen nem tartható , hogy újat kell alkotni. Nem azt ajánlottam önöknek, hogy a convent példájára az oszthatlan és örökös köztársaságot kiáltsák ki. Az örökkévalóságot nem lehet decretálni; minden kormány öröknek nevezi magát s mindenik saját hibái miatt megy tönkre. Ily indítványnyal nevetségessé tettem volna magamat. Ellenben azt tartottam, hogy a mostani kamrának megszűnése előtt néhány egyszerű, szerény, de a kormány áldásos tevékenységéhez nélkülözhetlen reformot kell megvalósítania.“ Thiers azután alkotmányos terveiről következőleg nyilatkozott: Minek titkolnék el, mindenki a jövő kamrától fél- , félelenyi kétségkívül túlzott, de hol van a gyógyszer? Én ezt mindenekelőtt a két kamrarendszerben látom, akár köztársaság, akár monarchia, nézetem szerint ily kettős képviselet nélkül kormány egyáltalán nem létezhetik. Én azt mondom, hogy a mostani nemzetgyűlést feloszlatni addig nem lehet, míg legalább ezen reformot meg nem valósította. Itt egész conservatív szellemben jártam el. És ezt sem közvetlenül én indítványoztam, tartózkodtam a kezdeményezéstől azon aggály miatt, hogy a nemzetgyűlés souverainitását megsértem. Csak arra szorítkoztam, hogy tanácsoltam neki, mikép talán célszerű lenne néhány védő és elővigyázati intézkedést ültetni alkotmányos rendszerünkbe. Mivel sértettem meg tehát a bordeauxi egyezményt ? Már kimutattam, hogy a jelen viszonyokban más kormányforma mint a köztársaság nem lehetséges.Üzenetemben nem tettem mást, minthogy a conservativ meggyőződéseket hangsúlyoztam. Két hónap óta mindenki annak szükségéről beszél, hogy a provisoriumból ki kell jutnunk. Némelyek a nemzetgyűlés feloszlatását, mások alkotmányt kívánnak. Én nem mentem ily messze, csak azt mondtam a kamrának: „Ha a pillanatot elérkezettnek látják alkotmányos reformok megvalósítására, tegyék ezt conservativ-liberális szellemben.“ Önök azt mondják, hogy én a radicálisokkal egyetértésben állok? De hisz épen a radicálisok azok, kik a mostani nemzetgyűléstől alkotmányos reformok létesítésére minden jogot megvonnak. Hol van tehát az egyetértés ? Keserűség nélkül mondom : Azok, kik semmit sem akarnak tenni, tudva vagy akaratlanul a radicálisok malmára hajtják a vizet. Még egyszer: Noha fáradt vagyok s nyugalomra van szükségem, mégis teljesen kész vagyok engesztelékeny hangulatomról tanúságot tenni, s jó bizottsággal együttesen azon egyetértést létrehozni, mely állami ügyeink jó folya A „PESTI NAPLÓ“ TÁRCZÁJA. E11 i no r. Elbeszélés. — Az „All the Year Round“-ból. — X. (Folyt.) „Halotti ágyamon esküszöm, hogy mint igaz barátja gondolok önre, térdeimen akarok öntől bocsánatért esedezni“ .... Itt úgy látszik, elhagyta ereje a beteget, és a papír valószínűleg félretétetett azon időre,midőn az elme tisztább és a kéz biztosabb lesz. Ellinor megcsókolta e levélkét, azután tisztelet és áhítattal összehajtogató, és szent ereklyéi, anyjának utolsó befejezetlen kézi munkája, és kistestvére arany fürtöcskéje mellé helyezi. A végrendelet még azon időből származott, midőn még mr. Wilkins elég szép vagyon tulajdonosának hitte magát. E vagyon alapja Ellinorra szállandott, miután Ford-Bank a házassági szerződésben a gyermekek részére volt föltartva. Ezenkívül számos hagyomány volt még: Tisztességes évdis miss Monre számára a remény azon kifejezésével, hogy mindaddig Ellinor mellett marad, míg ez férjhez nem megy. Mr. Wilkins cselédségéről sem feledkezett meg, és ezek között természetes, hogy az első helyet Dixon foglalta el. De mire olvadt ama szép vagyon, melylyel egykor a végrendelkező birt ? Maguk a végrehajtók sem tudtak erre felelni, a számadások szerfelett zavartak voltak, az üzletek is. Egyik végrendeleti végrehajtó mr. Johnson, egy köztiszteletben álló ügyvéd, csak az árva iránti szánalomból hagyta magát reá bírni, hogy e bizalmi hivataltól vissza ne lépjen. Mr.Ness Ellinor kívánságára, a könyvtár, pergament és okiratok rendezését vállalta magára. Sir Frank Holster pedig Ford-Bank ügyein kívül semmibe sem akart beavatkozni. Ellinor még nem is sejti vagyoni helyzetét, de tekintete éshangjában oly melancholia tükröződött, mely missionrót igen elkedvetleníté. Nem látta át,hogy a szegény Ellinornak,ki majdnem egyszerre jön elhagyott mennyasszony és árva, elég oka van a bánatra. E lassú senyvedést nem akarta így nézni, örömmel segített volna bárhogy is rajta. Az idő erre is elérkezett. Midőn már minden remény eltűnt, Ellinor részére Ford-Bankon kívül egyebet is megtarthatni, midőn kiviláglott, hogy a hagyományból egy fillért sem lehet kifizetni és végre midőn azon kérdés is fölmerült, hogy a festmények és szobrok nem jogos tulajdonai-e a hitelezőknek, ekkor mr. Ness a legnagyobb kímélettel ugyan, de kénytelen volt a dolgok állását Ellinorral is közölni. Ellinor munkáját ölébe nyugasztó, fejét kezére támasztotta, hogy a lelkész szavait annál nagyobb figyelemmel hallgathassa. Szótlanul hallgatta végig az előadást, mígnem mr. Ness e szavakhoz ért: „És mindennek,mint én jól sejtem, az az alávaló Dunster az oka.“ Ekkor halvány márványszerű arczát felé forduá, és mr. Ness nagy meglepetésére halkan egész ünnepélyes nyugodtsággal így szólt: „Mr. Ness, önnek nem szabad tűrni, hogy a súlyos felelősséget mr. Dunsterre hárítsák.“ „Ez pedig, jó Ellinorom, többé kétséget sem szenved. Boldogult édesatyja is többször nyilvánító, hogy veszteségei Dunster eltűnése idejéből erednek. Ellinor elfedte kezeivel azázát. „Isten bocsásson meg mindnyájunknak, mondá, azután ismét hallgatagságába mélyedt. Mr. Ness elhatározta jövőjéről is értekezni vele, azért a beszédet folytatnia kellett. „Lássa kedves gyermekem, mint öns tudja, én gyermeksége óta ismerem, meg kell kísértenünk érzelmeinket, felindulásunkat legyőzni.“ És saját hangja reszketett, míg Ellinor tökéletesen nyugodt maradt. „Gondolja meg, mi fog következni. Ön megkapja e ház bérletárát és jelenleg már igen jó ajánlatot tettek. Valaki két évre akarja kibérelni, évenként 120 fontért. „Én e házat sohasem hagyom el!“ vágott közbe Ellinor, és hevesen felugrott. „Ford Bankot? Ezt nem értem el, bizonyára nem beszéltem eléggé világosan ? Egyedül e ház bérlete az, melyből önnek élnie kell.“ „Az mindegy, de én e házat mégsem hagyhatom el! Ah mr. Ness, ezt nem tehetem.“ „Szegény gyermek! Tudom, hogy fájdalmasan érintők e szavak, és én tiszta szívemből kívánnám, hogy mr. Corbetet bár soha se is látta volna.“ Ez utolsó szavakat csupán magához intézte, de Ellinor is meghallotta, mert egész testén reszketés vett erőt. „De végre is, önnek el kell e házat hagyni, édesem. Enni és ruházkodni csak kell, e ház jövedelmén kívül pedig semmi más nem maradt fenn, én nálam lakhatnék, de a szerződés ez urakkal már majdnem végkép megköttetett. „Ez az én házam! — kiáltott fel hevesen. — „És én tudom, hogy biztosítva van számomra.“ Barátságosan és kímélettel válaszoló mr Ness: „Nem így kedvesem,sir Frank Holster és mr. Johnson rendelkeznek ön felett. Az összes jövedelem ugyan az ön kezébe jut, de feledi, hogy ön még kiskorú és mr. Johnson és én teljes hatalommal ruháztattunk fel.“ Szótlanul ült vissza Ellinor ismét helyére. „Hagyjon kérem magamra, — szólalt meg végre. „Érzem, hogy jót akar velem, de ön még nem tud mindent. Jelenleg képtelen vagyok e tárgyról beszélni.“ Mr. Ness lehajolt hozzá, megcsókolta homlokát és szó nélkül távozott. Miss Monrót kereste fel. „Nos, hogy találta őt? — kérdő ez is. Fájdalom látni, hogy él szegényke. Számtalanszor ismételtem előtte, hogy kötelességeit elhanyagolja és hogy nem jól teszi.“ Mr. Ness azután neki is elmondó, hogy mr. Wilkins tönkrejutva halt meg, hogy az ő nyugdíja is az utolsó fillérig elveszett, hogy Ellinor összes jövedelme ama 120 fontból áll, melyet a házért ígérnek, de melyet ő elhagyni, igen természetes, vonakodik, és végre, hogy kiskorúsága folytán, önrendelkezési joggal nem bír. „Hol van mr. Corbet?“ — kérdé miss Monró. „Nem tudom. Utolsó hosszú levelére, melyet felvilágosítás, vagy inkább lépése kimentésére irt, röviden válaszoltam, kijelentve, mennyire fájlalom e szövetség fölbontását, melyre mindig örömmel gondoltam és kértem, hogy a Wilkinsházhozi viszonyom tekintetéből minden további érintkezéstől kíméljen meg.„ De ki ment el itt az ablak előtt Ellinor lóháton?“ Miss Monra kitekintett az ablakon. „Igen. Örülök, hogy ismét lovagolni látom. Épp reggel ajánlom neki.“ „Szegény Dixon! Állását ő is elveszti és aligha talál úrnőre, ki oly szives lenne lovásza iránt, mint Ellinor. Midőn mr. Ness távozott, miss Monra levelet irt Castil Chesterbe, hol ezelőtt is hosszabb ideig élt, hol atyja lakott és hová visszatérni már akkor készült, midőn Ellinor házassága még kilátásban volt. Oktatást szándékozott adni ott is, melyhez barátai megígérték közbenjárásukat és most, gondola, ott együtt élhetnének, miután Ellinornak egyszer csak el kell hagyni Ford- Bankot. Oly jól esett neki a gondolat, hogy nem kell végkép megválni kedvenczétől. Ellinor érezte, hogy Dixonnal beszélnie kell. Mintegy hat hét mértföldnyire lovagoltak sebesen ügetve. Akkor megálltak és Ellinor így szólt: „Dixon, azt beszélik, hogy el kell hagynom Ford-Bankot. „Fájdalom aligha úgy nem lesz, legalább ilyen formát hallottam után útfélen a városban mr. Wilkins halála óta.“ „Akkor bizonynyal azt is tudja, hogy atyám csak igen keveset hagyott maga után,s hogy önről nem igen gondoskodnak, szegény Dixonom. A végrendeletet, nem hiszem, hogy figyelembe vegyék. „Nem tesz semmit, — viszonz Dixon. — úgy se nyúltam volna hozzá, mindig az lebegett volna előttem, hogy e pénzen.. . . „Vér szárad, nemde ? vágott közbe Ellinor.— Nem, nem úgy, — folytató aztán kisvárlatva, a végrendelet már évek előtt kelt. De mit tehetek Dixon? Úgy hiszem, hogy gyámjaim Ford- Bankot csaknem egészen bérbe adták már. De a bérletár csak kegyedet illeti ? Azt hallottam beszélni, hogy a birtok szegény megboldogult anyjára és a kegyed nevére van írva “ „Igen, igen,de más bánt engem, ott, ott a fák alatt. „Ah tudom, válaszolá Dixon komoran. Nem ment ki az a fejemből soha sem álmomban, sem ébren. „Hogyan hagyjam el e helyet! — zokogott Ellinor. —■ A bérlők száz meg száz félét fognak készíteni, fölásatják a bokrokat és Dixon, csaknem mint bizonyosat látom már, hogy meglelik a holttestet,és én nem tudnám eltűrni atyám nevén a foltot, egy iránt megölne a fájdalom és szégyen.“ „Igaz, neki sohasem szabad az elköltözött nevét bemocskolni, — mond Dixon magába mélyedve. — A Wilkins család Hamleyben mindig köztiszteletben állott, így tudom, mióta csak f élek: így volt atyám életében, így kell lenni ezután is. De van eszköz, és mód, melylyel a felfődöldözést gátolhatjuk. Én az ön helyzetében megkérném gyámjaimat, hogy mindent csak azon föltétel mellett adjanak ki, hogy sem a házban, sem a kertben, sem a réten, sem sehol bármi cse-s hélyet is változtatni ne szabadjon.“ „S ha kegyed pártolni fog Missy, talán majd ők is meg fognak tartani az istálló körül, így mindig utánna nézhetnék ennek is annak is.“ „Végre azután majd eljön az Ítélet napja is, anélkül, hogy a fájdalmat éreznék többé. „Én már igen fáradt vagyok e világra „miss Ellinor!“ „Ne szóljon így,“ —- mondá Ellinor gyengéd hangon. — „Tudom, mily szomorú az ön élete is, de gondolja meg, mi lenne belőlem, barát, tanácsadó nélkül, ha mellőlem ön is távoznék. Csak nem érzi roszul magát jó Dixonom?“ „Nem, még eléggé erős vagyok az életre. Atyám nyolcvannégy évet élt, anyám pedig szinte felül hetvenen. Csak szívem nehéz, de az ön kedvéért, missy, még erőt veszek magamon. És ezután legalább mindkettőnket az vigasztal- s hat, hogy még holta után is tehetünk érte valamit. Egy kőnek sem szabad az ő nevére hullani.“ Ezután folytatták útjukat, anélkül, hogy egy szót is szóltak volna, Ellinor terveket készített Dixon jövőjéről, Dixon pedig a múltak emlékébe mélyedt el. (Folyt. köv.) mához szükséges, s Francziaország felgyógyulását már eddig oly hatalmasan előmozdította. Ezen higgadt államférfiúi szavak nem győzték meg a bizottság többségét, mely mint fentebb láttuk, minden egyes pontra nézve Thiers akaratával ellenkező határozatokat hozott. Pest, november 26. (A bankügy.) Bécsből, nem rendes levelezőnktől a következő sorokat vettük: „Jó forrásból írhatom,hogy De Pretis ma a nemzeti bankhoz intézett levélben kijelentette, hogy 4 és fél milliónyi dotatio felemeléssel ő az alkudozásokra való előfeltételeket a bank részéről teljesítve látja.“ (Mint látjuk, a dotatio felemelése körül, a magyar és az osztrák pénzügyminiszter felfogásai lényegesen eltérnek.) (Sopron megyének f ehó 18-án herczeg Eszterházy Pál elnöklete alatt tartott közgyűlése Arad és Nagy-Szeben városoknak a jezsuiták bevándorlása ellen a kormányhoz intézett kérelmét tárgyalván, azt határozta, hogy „miután a jezsuita rend főnökei kijelentették, mikép nincs szándékukban az osztrák-magyar birodalomban letelepedni, mert máshol találtak hazát,“ a pártolásért való megkeresések tudomásul vétetnek. Sabina Károly, Bécs, november 25. Előttem fekszik egy apró könyvecske, 40 lap az egész és benne annyi az átok, annyi a szitok, annyi a gyalázat, annyi a gyűlölet, a hány lap, a hány sor, a hány betű. Sabina Károly könyve az, melyet egy órával ezelőtt vettem. Maga a szerző küldte azt be minden bécsi szerkesztőséghez német fordításban, hadd lássák a németek is, Brutus milyen derék cseh patrióta. „Védelem rágalmazók és becsületgyilkosok ellen“ ez sokat ígérő udvarias czíme ennek a rettenetes könyvnek. Nekem legalább elment tőle egy egész napra jó kedvem. Kicsoda az a Sabina Károly ? Elmondom röviden, mert felteszem, hogy a magyar olvasóközönségnek egyéb bokros országgyűlési olvasmányai közepette, nem igen akad ideje arra, nézni még azt is, hogyan veszekszenek és kivel csehországi jó barátaink, különben is nekünk igen kedves szomszédaink. Az ember, kiről én itt szólok, és ki most gyilkos átkokat szór nemzete vezérei ellen, ennek a nemzetnek éveken át volt bálványa. Volt ő politikai szónok,népvezér, hírlapíró, zeneszerző, színmű-, vers-, regény-, irodalomtörténeti-, aesthetikus-, nemzetgazdászati- és bölcsészeti író, volt aztán politikai társulatok elnöke, ifjúsági hazafias körök protectora és rendőrkém. Alig képzelheti el az ember, hogy írhatta ugyanaz egy toll, tán egy órában felváltva egy szenvedélyes felhívást a nemzethez, és — egy rapportot a rendőrfőnöknek. Igaz az is, hogy a dicsőséges cseh nemzet hálája és kegyelméből, Sabina még arra is szorult, hogy írjon — ez tény, nem tréfa — ha nem is saját neve alatt igen érdekes— szakácskönyvet. Irt ő azonkívül boldog boldogtalannak. Elkezdve a saját élettörténetén és azon sétáján, melyet mint szegény fiú tett a harminczas években Bécsből Prágába czipő és ing nélkül, egészen a bölcsészet legnehezebb tételéig, nem volt dolog, melyet ő nem írt volna le cseh nyelven, csak hogy megélhessen — és mégsem élhetett meg. Ez idei augusztus havában volt, hogy egyszerre elterjedt a hír, az „áruló hazafiról.“ Pártja saját választására bízta, vagy kivándorolni, vagy öngyilkossá lenni, és a 60 éves beteg ember irtózott a haláltól, eljött Bécsbe, keresett munkát a német lapoknál, nem akart vele érintkezésbe lépni senki, erre aztán visszament Prágába és írta azt a „védelmet“, melyet fenn említettem. Nem tagadta, hogy árulást követett el egyszer, — csak azt tagadja, hogy azóta bárminő bűnt követett volna el pártja és nemzete ellen. Hogy ez az agg ember, elhagyatva Isten és embertől, legjobb barátaitól és mindazoktól, kik azelőtt porban csúsztak előtte, keserűen szól és véres átkot kiált, mindazokra, kik nála talántalán csak szerencsésbek, nem jobbak, ki venné ezt tőle rész néven ? Egyszer ellenségeit meg is fenyegeti: „Annyit tudok, hogy ha szenynyes ruhátokat a világ elé mutatnám egész Európa irtóznék tőletek.“ — „1849-ben elfogattam, igy adja elő azután történetét Sabina, és előbb kötélre aztán 18 évi börtönre ítéltettem el. 8 évig súlyos börtönömben ültem, aztán hazajöttem és a kényelmes úri nagy hazafiak az elitélt felségárulót kerülték, mint a halált. Épen igy tettek Kaudy és Rieger urak, Havliczek, az ünnepelt cseh demokratával is, ki, midőn egész lényében megtörtén hazatért kufsteini várfogságából, be sem bocsáttatott hozzájok.“ — Ekkor aztán irt „egy könyvet“ a rendőrség számára. Micsoda, milyen „könyv“ volt ez, arról nem szól, csak bizonyítgatja hogy a nyomor vitte rá és hogy azóta soha semmiféle szolgálatot nem tett a rendőrségnél, míg „barátai“ azzal vádolják hogy folyton állott ennek szolgálatában. Annyi áll, nem nagyon valószínű, hogy egy jól fizetett rendőrkém szakácskönyvet írjon, ha olyan szerényen él, mint elismeri mindenki, hogy élt Sabina. Különben is ez az egész derék cseh compánia igen vonzó alakokat mutat. Egy hazafi aki „egyszer“ kémkedik és más hazafiak, a kik „többször“ iratokat lopnak és végre az a „notabelek gyűlése“ a mely Sabinának — miután 8 napig adakoztak folyton a nemes czélra — egész száz forintot adott, hogy ha meghalni nem akar, hát — éljen ebből. Ezek mind nagyon derék emberek. II. A ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőházi Ülése nov. 36. Elnök: Bittó István. Jegyzők: Mihályi Péter, Széll Kálmán, Szeniczey Ödön, Kiss Miklós. A kormány részéről jelen vannak: Lónyay Menyhért gr., Trefort Ágost, Pauler Tivadar, Tóth Vilmos, Kerkapoly Károly. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észrevétel nélkül hitelesíttetik. Elnök figyelmezteti a házat, hogy a tegnapi határozat következtében a házszabályok átvizsgálására egy 9 tagból álló bizottság lesz választandó. E bizottság tagjaira a szombaton tartandó ülésben fognak a szavazati jegyek beadatni. Elnök bemutatja Közép-Szolnok megye közönségének két kérvényét, melyekben az adóvégrehajtást a megye területén felfüggesztetni és a nagykároly-tasnád-csucsai utak kiépítésére a közlekedési miniszter által javaslatba hozott összeg kiadatását kéri. A kérvényi bizottsághoz utasittatnak. Csaba Gyula benyújtván megbízó levelét, az az állandó igazoló bizottsághoz utasittatik. Elnök Horn Ede választása ellen kérvényt jelent be. A 8-ik bíráló bizottsághoz utasittatik. Paczolay János, mint az első bíráló bizottság elnöke jelenti, hogy Eszterházy István gr. választása ellen vizsgálat rendeltetvén el, a bizottság a kiküldött vizsgáló bíró jelentésének tényállása folytán azon határozatot hozta, hogy a nevezett képviselő a végleg igazoltak sorába igtatandó. E határozatnak indoka az, hogy azon formai akadály, mely a választási jegyzőkönyvre nézve fennforgott, amennyiben a választás rövid időre felfüggesztetett, nem tekinthető olyannak, mely a választás nyugodt menetét zavarta, vagy a választók akaratának szabad nyilvánítását akadályozta volna. A költségeket a ház pénztára fogja viselni, minthogy a vizsgálat a bíráló bizottság rendelkezése folytán indíttatott meg. Eszterházy István gr. ennélfogva a végleg igazolt képviselők sorába igtaztatik. Napirenden van a főváros rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Szapáry Gyula úr. mint a központi bizottság előadója általánosságban ajánlja a központi bizottság által szövegezett törvényjavaslatot elfogadásra, annál is inkább, miután úgy hiszi, nincs a házban senki, ki ne óhajtaná, hogy midőn az ország köztörvényhatóságai és községei már törvény által szervezve vannak, a főváros is rendeztessék, s hogy a két főváros egyesíttessék, nem tartja ennélfogva szükségesnek a törvényjavaslatot bővebben indokolni, hanem fentartja ezt akkorra, midőn a részletek fognak tárgyaltatni. Megemlíti egyszersmind, hogy a belügyminiszter a központi bizottság által tett módosításokat magáévá tette. Tóth Vilmos belügyminiszter szintén arra kéri a házat, hogy a tárgyalás alapjául a központi bizottság szövegezést fogadja el. Makacs torokbaja által beszélni akadályozva lévén, Havas Sándor képviselőt és miniszteri tanácsost jelenti be képviselőjeként. Mindemellett fentartja magának, hogy bizonyos elvi kérdésekben lehető röviden felszólaljon. Tisza Kálmán csupán azért szólal fel, hogy körvonalazza saját és elvtársai álláspontját e törvényjavaslattal szemben, mely sok oly rendelkezést foglal magában, melyek ellen a baloldal részéről a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvény tárgyalása alkalmával heves viták folytattattak. Kijelenti, hogy ez alkalommal nem szándékozik ezek ellen felszólalni, amennyiben azt hiszi, hogy azok megváltoztatásáról külön a fővárosokra nézve beszélni nem lehet; de reménye, hogy nemsokára elkövetkezik az idő, midőn azok valamennyi törvényhatóságra nézve meg fognak változtattatni. Jelenleg csak a legfőbb és legfontosabb pontok megváltoztatását fogja kívánni. Ezt szükségesnek tartja kijelenteni, nehogy valaki abból, hogy a tvjavaslat valamennyi elve ellen fel nem szólalt, azt következtesse, hogy megszűnt azokat roszaknak és helyteleneknek tartani s hogy nem szólal fel valamennyi ellen, ez csak azt jelenti, hogy ezen elveknek megváltoztatását valamennyi törvényhatóságra nézve egyszerre fogja annak idejében követelni; most ezt nem tartja időszerűnek. Kijelenti végül, hogy a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. (Helyeslés.) Szólásra senki nem lévén felírva, elnök kijelenti, hogy a ház a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadja.