Pesti Napló, 1874. május (25. évfolyam, 100-124. szám)
1874-05-08 / 106. szám
106. szám. Budapest rétitek, május 8.1874 Szerkesztési iroda. Kiadó-kivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. Barátok-tere, Athenaeum-ép illat. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendőkiPESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek! Postán küldve, vagy Budapesté® há-hoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán * minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 25. évifolyam, ^Hirdetések szintugy^’mint^előfizetések a KIADÓ-HIVATALRAl Barátok tere, Athenaeum-épitc küld emlék Előfizetés „PESTI KAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 84 frt. Félévre ..... IS frt. Negyedévre ... 6 frt Egy hóra .... S frt. IgSÜT' Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (ferencziek tere, Athenaeumépület.) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és kiadó-hivatala. Budapest, május 7. A magyar delegátió külügyi albizottságának mai ülésében, mely a »magas » politika kérdéseinek tárgyalására volt hivatva, nem történtek nagyobb mérvű viták. Meglehet, hogy Andrássy gróf e zárt bizottsági tanácskozásban egyéb dolgokat is mondott, mint a mi a bizottsági előadó diskrét közleményei nyomán, a lapok tudósításaiban nyilvánosságra került; előttünk, mint a nyilvánosság egyik közlönye előtt, azonban természetesen csak az lehet mérvadó, ami e tudósításban, mely a delegáció elé terjesztendő jelötés alapvonásait képezi, foglaltatik. E szerint a külügyi albizottság tagjai igen szerények voltak a kérdésekben és a külügyminiszter tartózkodó a válaszban. Kiválólag érdekes a vitából az, hogy a spanyol követ nemsokára ki fog neveztetni, ami valószínűleg a spanyol köztársaság elismertetésének előjeléül tekinthető. Különös figyelemre pedig a Fak által a német sajtónak az erdélyi szász ügyben folytatott agitatióra vonatkozólag tett kérdése s gróf Andrássynak erre adott felelete tarthat számot. Részünkről élénken helyeseljük, hogy ez ügy ily tapintatosan szóba hozatott s megelégedésünkre vált hallani, hogy az külügyminiszterünk figyelmét — ki pedig a sajtó iránt különben nem nagy érdeklődéssel viseltetik — nem kerülte el. Andrássy gróf kijelente, hogy »mathematicus bizonyossággal« tudja, hogy a német sajtó e magatartására a német kormánynak befolyása nincs, a miből azt következtethetjük, hogy a külügyminiszter az ügygyel igen tüzetesen foglalkozott , ami a jövendőt illeti, megígérte, hogy gondot fog fordítani arra is, hogy a külföldi sajtó s ennek útján a közönség, a szász ügy mibenállásáról kellőleg felvilágosíttassék. A két részlet mindenesetre eléggé érdekes s fontos ügy is, de a legutóbbi év nagy eseményeivel szemben mégis alig számba vehető. Keleti politikánk nem egy részlete bővebb felvilágosításra vár s ezt hasztalan keresnők a külügyi albizottság jelentésében. Milán szerb fejedelem konstantinápolyi utazása és gr. Zichynek konstantinápolyi internuntiussá kineveztetése e politika örvendetes folyama és jelentékeny sikerének fényes külső jelei; az egyes eseményeket azonban még szívű fátyol fedi, melyet az albizottság nem lebbent fel. A múlt évi nagy fejedelmi találkozások s a kezdeményezett nagy arányú békeactió hasonló sorsban részesül, s római politikánkról szintén egy árva szó sem hallatszott. Andrássy gróf nagy lojalitással járt el, midőn a vörös könyv szerény tartalmát a maga részéről is constatálván, kijelenté, hogy mint alkotmányos miniszter, kötelességének ismeri a hozzá intézett interpellatiókra felelni; — úgy látszik azonban, hogy delegátusaink alkalomszerűtlennek tátták a bővebb informálást, vagy ha ilyesmit egy és más kérdésben nyertek is, az egyelőre az ő mélységes titkuk marad. Általában úgy látszik, hogy az osztrák bizottsági külügyi tárgyalások, melyek már a legközelebbi napokban várhatók, nagyobb érdekességet ígérnek. A pápai encyclika, az osztrák törvények miatt, az osztrák püspökökhez lévén intézve, a külügyi hivatalunk által ez ügyben tett lépések megbeszélése speciálisan e bizottságot illeti. Ezenkívül figyelembe veendő, hogy e bizottság közvetlenül azon izgatottság hatása alatt tartja üléseit, melyet a »Times« legújabb leleplezései és az angol parlamentben a Russel-féle interpelláló folytán történt kormánynyilatkozat világszerte keltettek, s különben is az osztrák delegáció rendszerint tüzetesebben szokott foglalkozni a külügyi politika kérdéseivel, mint a magyar. Mi ezt nem panaszkép említjük. Hisz a nagy bizalomban, melylyel összes törvényhozásunk s mondhatni, az egész nemzet gr. Andrássy külügyminiszteri működését kiséri, mi kiválólag osztozunk s az Andrássy által inaugurált politika külső eredményei oly szembetűnők, hogy minden okmány és minden szónál meggyőzőbben szólnak. Azt véljük azonban, hogy a befejezett tények tízetes ismeretéhez nemcsak egy szűkebb kör, hanem az összes nemzetnek joga van s minthogy a külügyminiszter, alkotmányos testületeink szervezeténél fogva, a nyilvánosság előtt évenként csak egy alkalommal,igen szűken kimért időben szólhat : örvendeni fogunk, ha ezúttal is, midőn, úgy látszik, a teljes szélcsend és majdnem zavartalannak feltűnő viszonyok közepette a jövendő bonyodalmak magva mindegyre gyűl; — mondjuk, örvendeni fogunk, ha Andrássy gróftól ezúttal is megtudjuk mindazt, a mi még mondani valója van. A „Pesti Napló“ tárczája. A magyar országgyűlések története. (Magyar országgyűlési emlékek. Történeti bevezetésekkel. A m. tud. Akadémia tört. bizottsága megbízásából szerkeszti dr. Fraknói Vilmos. Első kötet 1526—1536. Budapest 1874. Ráth Mór. XXXII. és 6501.) Országgyűléseink története történetünknek nevezetesebb felét teszi, s igen sok esetben hadi, politikai, diplomatiai s művelődési viszonyainknak helyes megértéséhez vagy méltatásához annak lapjain találjuk meg a magyarázatot. Némely kérdésben irányadója, másban kifejezése volt a nemzeti érzületnek — de mindig és minden körülmények közt legnevezetesebb factora a nemzeti életnek, mint a melyből merítette saját existentiáját is. A pártküzdéseknek legutolsó fóruma — de akár compromissum, akár többség hatalma hozta létre a törvényt, hogy annak szövegét tisztán érthessük, méltathassuk, ismernünk kell e küzdelmeknek lefolyását. A kép, mit ekkér nyerünk, sok balítéletet ledönt, sok hibás nézetet kiigazít. De ha igaz az, mit jogászaink és történészeink annyi előszeretettel állítanak, hogy alkotmányunk nemzeti életünkkel csaknem egy idős, közönbös lehet-e előttünk tisztán, az igazsághoz híven, ferdítésektől menten ismernünk a fórumot, melyen életere legélénkebben lüktetett? Midőn parlamentünk a magyar Akadémiát, dotatiója felemelésével abba a helyzetbe hozta,hogy a Magyar Történeti Emlékek III-ik osztályát, a magyar országgyűlési emlékeket is megindíthassa, lehetővé tette, hogy történeti ismeretünk ez irányban is oly mérvben kiszélesíttessék, mint a kutatók és feldolgozók azt már több más irányban eszközlék is. Ezúttal már a nemzet adta az első lökést; ő szabta meg az irányt. Nem úgy, mint 1790-ben, nemzeti ébredésünk egyik legemlékezetesebb évében, midőn egy kiváló tudor hasonló tervekkel hasztalanul zörgetett, könyörgött, esdeklett nála. A mondott év sept. 28-án történt. Kovácsics Márton György a pozsonyi országgyűlés elé egy tervrajzot nyújtott be a régi magyar országgyűlések történetének felderítése és emlékeinek kiadása ügyében. Ez országgyűlés, mely az alkotmány helyreállításán kívül számos nevezetes kérdést megpendített vagy megoldott, csak a jövő felé irányzó tekintetét, a múlt nem birt becsesei előtte. Semmi. A lemondásokhoz szokott tudós maga fogott a munkához, talán úgy hive, a kész eredmény bemutatása meg fogja szerezni a nemzeti pártfogást, melyre szüksége volt, hogy kutathasson és publicálhasson. Még azon évben egy gazdag kötettel a »Vestigia Comitiorum«-mal lépett világ elé. — Aztán egymásután adta ki köteteit s ujitá meg zörgetéseit. — Hasztalan, kísérletei úgy mint az első, mindig eredménytelenek maradtak. De a nehézségek nem fárasztók ki, a részvétlenség nem csüggeszté el, hisz a mit a nemzet nem tett, kisebb mérvben bár, de pótiák egyesek, s anyagja és kötetei egyaránt szaporodtak. De végre elnémult s ő vele elnémult az ügy is, több mint 80 évre. Ma már elfeledett tervei újra életre keltek, b óhajtása a valósulás küszöbén áll, sőt több : már előttünk a kezdet, melyből láthatjuk, hogyan felelt meg az Akadémia a nemzet kívonatának. Amint Horváth Mihály indítványára az országgyűlés felemelte az Akadémia subventióját,hogy ez az országgyűlési emlékeket megindíthassa, ennek történelmi bizottsága tüstént intézkedéseket tett a levéltárak átkutatására, hogy a kellő anyag holléte s az összegyűjtés módozataira nézve tájékozva lehessen. A törvényhatóságok levéltárai — egyes városokéi kivételével — aránylag kevesebb anyagot szolgáltattak, mint azt remélték, de annyival gazdagabb volt az anyag a bécsi állami és kamarai levéltárakban, a cancelláriai levéltárban. — E kutatások eszközlésével Fraknói lett megbízva, de az Akadémia történelmi bizottsága, hogy az elpusztult hazai levéltárak hiányait a követjelentések adataiból pótolhassa, egyidejűleg a külföldi, jelesül: olaszországi (velenczei, turini, nápolyi, milánói, florencei, római, modenai stb.) spanyolországi (simancasi, a spanyol követek jelentései), és oroszországi levéltárakban, is eszközöltetett, még pedig fényes eredménynyel búvárlatokat. S midőn az anyag együtt volt, legalább részben, de az egész anyag hollétére s összegyűjtésére nézve biztos tájékozással birt az akadémia, elhatározá a publicatiók megindítását. Az eddigi megállapodások szerint az egész vállalat három osztályban látand világot. A magyar országgyűlések kezdetétől a mohácsi vészig, továbbá a mohácsi vésztől az ujabb időig, s végre az erdélyi országgyűlések 1541- től kezdve. E felosztást maga a tárgy természete hozta magával. A mohácsi veszedelem a magyar államéletet két egymástól teljesen különböző korszakra osztó — melyek közül mindenik önmagában oly bevégzett egészet képez, hogy a fennmaradt országgyűlési emlékek közzététele bízvást sorozható külön gyűjteményekbe, míg Erdély csak a separatio tényleges végrehajtása után lett külön állammá. A publicatiók sorát a mohácsi vészt követő országgyűlési emlékek I. kötete nyitá meg. E kor legközelebb van hozzánk; igaz, hogy nem legdicsőségesebb, de legtanulságosabb. Fejlődésünk történetének sok szála oda vezet vissza, institutióink közül nem egy amaz időkből veszi eredetét. A kiállott balesetek, csapások megérdemlik rokonszenvünket, a bölcsesség, melyet őseink a viharok elfordításában tanúsítottak, bámulatunkat ébresztheti fel, abból pedig, ha az eddig nem ismert adatok részletessége meggyőz bennünket, hogy küzdelmeik sikeretlenségét mulasztásaikon vagy bűneiken kívül sok esetben a körülmények viszássága vagy a viszonyok idézték elő, vigasztalást, tanulságot menthetünk. A magyar államélet ez időbeli felactorait nem csak a csatatéren, az annyira fontos várvédelemi rendszerben, s jelentékeny szerepet játszott diplomáciájában kell keresnünk — az országgyűlési terem heves és ingerült tusái vagy a körülmények által parancsolt alkotásai nem egyszer adtak irányt vagy lökést az eseményeknek. S minő élénk, mozgalmas, tevékeny élet volt az! A harcz a törökkel szünet nélkül folyó küzdelem volt; a béke csak annyit jelentett, hogy nem vívnak várakat, s nem szállitnak ágyukat a harcz térre — de az sem a portyázásoknak sem a behódolásoknak nem szabott határt. A harcz az alkotmányért épen oly szívós, tartós küzdelem volt , s az articulusok csak fegyverszünetet jelentettek, de nem állandó békét, mely nem szabott határt sem a küzdés folytatásának, sem a sérelmek megújulásának. A veszély pedig mindkét irányban oly gyakori, s az intézkedés szükségessége azok elhárítására oly sürgős volt, hogy a rendes országgyűlések tartamát nem lehetett bevárni. Alkotmányos életünk egész sereg felső magyarországi, tizenhárom vármegyei, dunántúli partialis országgyűlések előcsatározásait élte addig át, míg az igazi országgyűlések tusájára megjelenhetett. De a pártok tusájából, országgyűlések harczaiból vajmi keveset ismerünk eddig elé! Még az eredményeket sem ismerjük teljesen, nemhogy az azokat megelőző küzdelmek történetét. Azonban minél fontosabb, életbe vágóbb volt országgyűléseink szereplése, annál jelentékenyebb annak története s szükségkép annál gazdagabb magának a történetnek anyagja. S úgy van , amint együtt volt az anyag, kitűnt, hogy olyan halmaz az, melyet az akadémia eddigi publicistái modorában nem tehet közzé. Itt olyan középutat kelle eltalálni, hogy a nagy közönség feldolgozott munkát s a búvár anyagot találjon. Fraknói könyve igen szerencsésen eltalálta a modort, hogy mind az olvasó, mind a búvár igénye kielégítést találjon. Minden országgyűlésnek történetét kidolgozta külön, s e történethez melléklé a legfontosabb actákat egész terjedelmükben: úgy, hogy mig maga a történeti rajz az egész eszményről tiszta világos képet ad, mely a mellett kimerítő és részletes is — a mellékletek az összes történetnek nagybecsű forrásait képezik. S hogy e részben mily lelkiismeretesen dolgozott Fraknól, jegyzetei mutatják , melyekben szó szerint vannak idézve a még kiadatlan forrásoknak, állítása megerősítésére vonatkozó helyei. A kötet, melyet ekkép tárgya teljes ismeretével, az anyag kitűnő rendezésével s az összes források épen oly jeles felhasználásával állított össze, tiz év (1526—1536) országgyűléseinek történetét foglalja magában s történeti irodalmunknak legbecsebb termékei közé tartozik. És minő tanulságteljes könyv az! Egy nagy válság után, mely csaknem egész állam életébe került, meggyengülten ékelve be két nemzet közé, melyekkel már régóta küzd, és gyakran fényes eredménynyel, állam élete fennállásáért s melyeknek gőgjét nem egyszer alázta meg, államéletének eddigi feltételeivel szakitnia kellett. Hogy fennmaradhasson s biztosíthassa lételét, meg kelle oszlania. Hogy az egyesülhetés jövő reményét még fenntarthassa, szét kelle magát darabolnia. Hogy ne legyen kénytelen egészen akár egyikévé, akár másikévé lenni, mindkettőre kelle támaszkodnia. Ez állítás igazságát merítjük az uj adatokban gazdag könyvből, mely ez alakulás, e fejlődés kezdetének processusait tárja fel előttünk. Szemben látjuk a pártokat, és személyeket, a tömegeket és egyéneket czéljaikkal, terveikkel, küzdelmeikkel, s ha e hasonlattal szabad élni, történetünknek alig van könyve, mely az események színfalai mögé annyira engedne bepillantanunk. Mily élet, mily tusa, minő szenvedélyes küzdelem volt az s még is mennyi eszély, bölcsesség, higgadtság mindenik oldalon! hány elitélt nem tűnik föl itt hazafiasb színben,mint hittük; hány rejtélynek nem találjuk meg a kulcsát; hány kétséges helye történetünknek nem lel megoldást, hány pártcsere nem nyeri a politikai kényszerűség színét. És menynyi új, mennyi nem ismert dolog, majdnem minden lapján! Hisz a tíz év alatt 12 nagyobb és 53 kisebb részletes, erdélyi, horvát, tótországi, felső magyarországi országgyűlés tartatott, melyek közül többet ismertünk ugyan, de azt sem oly részletesen, mint itt tanuljuk ismerni, nehánynak tudtuk tartási helyét és idejét, de annál nem sokkal többet s közel felét épen nem ismertük. Pl. Ferdinánd 1528-iki pozsonyi, 1532-iki pozsonyi, János király 1536-iki nagyváradi gyűlései a nagyobbak közül, a marosvásárhelyi, ágotai, baráthelyi, enyedi 1528-iki, a marosvásárhelyi s két zágrábi 1529-iki, a részleges pozsonyi gyűlés 1530. május s ugyanaz évben a körösi s ivánicsi, a medgyesi 1531-iki, a zágrábi 1532-iki és 1533-iki, a kolozsvári, topozkai, rippachi és zágrábi gyűlések stb., stb. eddigelé még névleg sem voltak ismerve. A küzdelmes 1531. és 32-ik években a pártok fusionálásának, az ország egysége helyreállításának megkísérlése végett tartott kiváló fontosságú hat gyűlésről — a bélavári, veszprémi, székesfehérvári, zákányi, kenesei és berenthidairól— vajmi keveset tudtunk, most előttünk állanak oly részletesen kidolgozva, hogy lefolyásukra nézve tisztán tájékozhatjuk magunkat. De a többieknek is lehetőleg részletes történetét kapjuk, melyek közül több egész teljes képpé domborul ki s mint pl. az 1536-ik októberi, nem is sejtett érdekes részleteket tár fel. Szóval, államférfinak, történésznek, történetkedvelőnek egyaránt nélkülözhetlen könyv, melyet annyival szívesebben üdvözölhet, mert a szerkesztés és feldolgozás a tárgy fontosságához méltó, s amellett folyékonyan velős magyarsággal írva — úgy, hogy igen jól és kellemesen olvastatja magát. Az Akadémia,tekintve a nagy közönség igényét,kiért kiadást rendezett: az egyik teljes az okmányokkal, a könyvtárak s szakemberek számára, a másik, mely Ráth Mór vállalata s a nagy közönség számára magát a történetet adja, az okmányok mellőzésével, s igy mondhatni, az anyagot és feldolgozást egyszerre nyújtja. Most a közönségen áll az akadémiát továbbra is buzdítni hasonló vállalatokra. Szilágyi Sándor, Budapest, május 7. (Minisztertanács.) Mint a »P. C.« írja, ma délután minisztertanács tartatott, melyen Wenckheim Béla b. kivételével valamennnyi miniszter és Mazuranics Iván horvát bán vett részt. A tanácskozás két óráig tartott s annak tárgyát a szerb egyház ügye képezte. A minisztertanács határozatilag kimondta,hogy a szerb egyházi congressus még a nyár folyamában összehívandó, s a congressus első feladata a patriarcha megválasztása leend. (A magyar delegátió külügyi albizottságának mai üléséről esti lapunkban közlött tudósítást néhány részlettel ki kell egészítenünk, így gr. Kegevich Béla, Andrássynak a vörös könyvről mondott megjegyzései után a vörös könyv megszüntetésére vonatkozó indítványát visszavette se körülmény folytán nem említtetik meg ez indítvány a vörös könyvben Fálk Miksa pedig nem azt mondta, hogy hasson gr. Andrássy a német kormányra, a német sajtónak a szász ügyben elkövetett izgatásai dolgában, hanem hogy a mi képviselőink által világosíttassa fel az ellenünk dühöngő lapokat a valódi tényállásról, hogy ezek lássák, miszerint a szászok által dupíroztatnak. Ezt Andrássy megígérte. (A képviselőház osztályai ma a nyilvános ülés után összeülvén, tárgyalás alá vették a honvédelmi hivatalházról és az erre megkívántató költségek fedezéséről, a hamis vagy vétkes gondatlanságból származott bukás eseteiben követendő eljárásról és a középtanodai oktatásról szóló tvjavaslatokat. Az első tvjavaslat tárgyalását befejezték és elfogadták: az I. II. m. IV. VII. és IX. osztályok a II. osztályt kivéve, egyhangúlag fogadtatott el a javaslat; a II. osztályban 21 közül 10—10 ellenében az elnök szavazata döntött az elfogadás mellett. Ugyanis az ellene szavazóknál azon kétely merült fel, hogy vajjon a honvédelmi hivatalhoz a jelenlegi tervezet mellett a megállapított 400 ezer frtnyi költséggel fel lesz-e építhető s nem kellend-e majd a túlkiadásokat pótolni, melyek előreláthatólag az épület befejezéséig az előirányzott költséget tetemesen túlhaladják. A hamis bukás eseteiben követendő eljárásról szóló törvényjavaslatot csak a IV. és VII. osztályok végezték el és csekély styláris módosításokkal elfogadták. A középtanodai oktatásról szóló törvényjavaslat tárgyalását mindenütt megkezdték s általánosságban elfogadtatott. A II. és IV. osztályok a részletes tárgyalás megkezdését holnap d. e. 10 órára halasztották. A részletes tárgyalásnál az I. osztály az 53. §-ig haladt s legnagyobbrészt a deákpárti módosítások fogadtattak el eddig; a görög nyelv csupán facultative fogadtatott el. A III. osztály a 18. §-ig haladt; a görög nyelvet csak a VII. osztálytól kezdve mondta ki kötelezőnek; az állami nyelv azonban általában kötelezővé tétetett. A V. osztály a görög nyelvet általában csak facultative fogadta el, különben a III. fejezetig haladt. A VI. osztály a görög nyelv tanítását a miniszteri javaslat szerint fogadta el, mely szerint a tantárgy facultativ tétele mellett ösztöndíjak tűzetnek ki; a német nyelv csak a III. osztálytól kezdve taníttassék; különben a 19. §-ig haladt. A VII. osztály az egész törvényjavaslatot elvégezte és csekélyebb módosításokkal elfogadta. A VIII. osztály a 7. §-ig haladt; a görög nyelv facultativ fogadtatott el, ösztöndíj kitűzésével ; a német nyelv alíll. osztálytól kezdve; a 3. §. Paczolay azon módosítványával fogadtatott el, hogy a felekezetekre nézve a jelenlegi status quo fenntartatik. A IX. osztály a 3. §-ig haladt; az eddigi részt a tanügyi bizottság szövegezése szerint fogadta el. (Az igazságügyminiszter valamennyi kir. törvényszék elnökéhez, járásbíróságok és ügyészségekhez) a következő kör rendeletét intézte : A bűnvádi általány kezelése tárgyában 1872. évi junius hó 5-ről kiadott szabályrendeletnek átvizsgálása s az időközben felmerült kérdések figyelembevételével való kiegészítése, s illetőleg módosítása szükségessé vált, részint azért, mert a rendelet kiadásakor tervezett közegek egy része nem lépett életbe, ellenben időközben szerveztetek oly intézmény, mely a rendelet kiadásakor nem létezett s számításba nem jött,részint azért,mert a bűnvádi általány kezelésével megbízott közegek változtak, részint végre azért, mert a rendelet több pontjának nem eléggé határozott szövege, úgy a felek,mint az államkincstár érdekében hátrányos gyakorlatra, és téves értelmezésre vezetett; s mert általában a kérdéses rendelet, a fennálló bűnvádi eljárással kellő öszhangban nem állott Ez okokból a bűnvádi költségek meghatározása s a bűnvádi átalány kezelése tárgyában, 1872. junius 5-én kelt szabályrendeletet, f. évi ápril 30-tól kezdve, hatályon kívül helyeztem, s az ez ügyre vonatkozó utabbi szabályrendeletet foganatosítás és az e szerinti intézkedések pontos megtartása végett ezennel megküldöm. dr. (Az erdélyi kir. törvényszéki elnökök) arról értesittettek, hogy a Budapestre felszállitott erdélyi országos levéltárnak azon iratai, melyek annak szerves kiegészítő részét nem képezik — milyenek az 1848. előtti adótabellák is — kiválasztva, a kolozsvári kir. törvényszék őrizetére bízattak és hogy ennek folytán az iránt intézkedjenek, hogy az említett levéltárból kívánt hason ilatok megküldése végett ezentúl ne a belügyminiszterfelügyelete alatt álló erdélyi országos levéltár igazgatósága, hanem a kolozsvári kir. törvényszék elnöke kerestessék meg. dr. (A német sajtó és az erdélyi szászok.) A »P. Lloyd« mai vezércikke igen élesen kel ki azon magyarfaló tendentiák ellen, melyeket a német sajtó egy része az erdélyi szászok kedvéért tanúsít. Laptársunk többi között így ír: »Ha a német lapok viszonyaink ismeretét nem Löher gyalázatos röpiratából vagy egynéhány malcontens szász lázító levelezéséből merítették volna, akkor tudnák először is, hogy ők nem a szász népet, hanem egy bureaucrata cliquet védnek, mely fenyegetve látja szabadalmait; tudnák továbbá azt is, hogy a szászok oly politikai állást foglalnak el, mely végtelenül túlhaladja számszerű és értelmiségi súlyukat; hogy a 200,000 lélekre menő szász lakosság nem kevesebb, mint huszonkét követ által van az országgyűlésen képviselve; tudnák még azt is, hog a szászok községeik, iskoláik, törvényszékeikben teljes nyelvszabadságot élveznek; hogy nemzeti fejlődésüket pedig magyar részről támogatják, mert nem akarják,hogy az erdélyi románok túlnyomó tömegében elenyészszenek; tudnák végül azt,hogy a tervezett reform, mely miatt a szász izgatók oly éktelen lármát csapnak, épen nem támadja meg a szászok autonomiás életét, sőt annak megerősítését czélozza, mert a teljesen haszontalan administratió főforumként figuráló u. n. egyetem leendőit az egyes törvényhatóságokra ruházza. És — hincillae lacrymae — mert a szász bureaucrata clique kapzsi önző érdekeit veszélyeztetve látja az u. n. egyetem reformoltatása által, eget és földet hoz mozgásba a magyarok ellen és a német sajtó jégre vitetvén magát, »pártolja az ily semmirekellőséget.« ———————! Egy volt „ifjú szász képviselődnek. Budapest, május 7. Ne vedd rósz néven, ha felszólalok, s ne vedd tolakodásnak, ha én, ki a távolból nézem működésieket, féljaj dúlok; azonban nem tehetem, hogy tovább hallgassak, és nem tehetem, hogy pár baráti szóval ne forduljak hozzád. Te messze vagy, s messzire haladtál minden tekintetben azon kortól, melyben gyakrabban voltunk együtt, messze azon állásponttól, melyet elfoglaltál oly korszakban, midőn itt hazánkban küzdél az elveszett alkotmány visszaszerzésére, oly elemek ellen, melyek előtt, a vélt diadal mámorában, sem magyar alkotmány, sem Magyarország már többé nem létezett. Az események folyama ezeket megcáfolta, a tények logikája megmutatta, hogy van Magyarország, és hogy az alkotmány erősebb gyökeret vert a népben, mintsem azt elérni lehessen. Megmutatta, hogy az osztrák birodalom oly alakban fennállása, minőben az az európai nemzetek közt számít, csak akkor és úgy lehetséges, ha Magyarországnak a legitimitással egybekötött törvényes jogai érvényesülnek, és így azoknak küzdelmét, kik akkor emellett viaskodtak, siker koronázta s te is egyike talál ekkor ezeknek, s mi több mint szász, az akkori szász hatalom ellen működtél, mely súlypontját nem Szt-István‘ koronája alatti tartományok határán belül helyezé. Emlékezzél vissza te „Jung Sachs« stb. korodra, nem az volt-e nézetetek, hogy a szászság fennállásának egyedüli jövője az, ha a magyar nemzettel azonos irányt követ, s a magyar állam teljes épségében reménylhető csak e nép töredék fennmaradása ? — Nemde te és ti az unió mellett voltatok, nemde az unió mellett minden követelményével együtt ? Te tudtad, hogy annak okvetlen követelménye az, hogy bárha lesznek ezután is Magyarországon nemzetiségek, de az unió valósulása által, a magyar államiság eszméje fog Lajthán innen diadalmaskodni, mint a dializmus által a Lajtán túl a német és így a német nemzetiség uralma túl a Lajtán, a magyaré innen, egymással kapcsolatban vannak , pedig lásd, az osztrák birodalmi részben kevesebb jogosultsága van annak, mint a magyar birodalom részében a magyarnak. A cseh és lengyel tartományok jogai léteznek, de azért a cseh és a lengyel mégis a reichsratban látja törvényhozó testületét, s a reichsratban a német többség dönt, a kormány német s a tartományi jogok csak annyiban érvényesülhetnek, amennyiben az állami jogokba nem ütköznek, és te az országgyűlésen mondott, s a közjegyzőség tárgyában tartott beszédben épen a magyar államjogot támadod meg, s a magyar országgyűlésen akarod kimondatni a közjegyzőt1, a német nyelv kötelezettségét, és így azt, hogy határozza el a magyar országgyűlés, hogy más állam nyelve is létezik Magyarországon, mint saját nyelve. — bocsáss meg, de nem hiszem, hogy meggondoltad volna javaslatod horderejét, mert ha lehetséges lenne, hogy az országgyűlés ezt egy tárgyban egy nyelvről kimondja, úgy lehetséges minden tárgyban, s hogy minden nemzetiség hasonlót tegyen, és ekkor a magyar államiság eszméje van gyökerében megtámadva. Vannak az államéletben oly dolgok, melyekről az állam le nem mondhat, anélkül, hogy saját tételét ne kockáztassa. Ilyen nálunk a többek között az államnyelv meghatározása, mert ha ez nem állana, akkor ugyanoly logikával lehetne aztán azt is határozni, hogy a törvénykezés is németül folyjon s ugyanily jogon, hogy a többi, az államban létező nemzetiségek nyelvén is, hova vezetne ez? Meggyőződésem, barátom, hogy te magad sem óhajtod ezt; az esetben, ha nem változtál meg egészen és ha a magyar államiság buzgó barátainak sorából nem csaptál át az ellentáborba. És most engedd meg,hadd fűzzem tovább gondolatom lánczolatát, engedd, hogy reátérjek azon agitatiókra , melyeket sokan saját nemzetük keblében folytatnak, s kimutassam, hogy ha azt vélitek, hogy az által saját nemzetiségtek erősbül, úgy felette csalatkoztok. Legelsőbben engedd megírnom, hogy mikor vették ezek kezdetüket Erdélyben a legújabb aerában,amely név alatt értem az alkotmányos kiegyezés utáni időt, kezdődik az agitatio ? Attól fogva, mióta Germania győzelmes seregei a franczia hatalmat megtörték. — A német diadal Erdély szász városaiban má