Pesti Napló, 1874. május (25. évfolyam, 100-124. szám)

1874-05-08 / 106. szám

106. szám. Budapest rétitek, május 8.1874 Szerkesztési iroda. Kiadó-k­i­vatal: Barátok-tere, Athenaeum-ép­ül­et. Barátok-tere, Athenaeum-ép illat. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendőkiPESTI NAPLÓ REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek! Postán küldve, vagy Budapesté® há-hoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra . . . 6 frt — kr. 6 hónapra . .­­12» — » Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán * minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. 25. évi­folyam, ^Hirdetések szintugy^’mint^előfizetések a KIADÓ-HIVATALRAl Barátok­ tere, Athenaeum-épitc küld emlék Előfizetés „PESTI KAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre .... 84 frt. Félévre ..... IS frt. Negyedévre ... 6 frt Egy hóra .... S frt. IgSÜT' Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló» kiadó-hivatalának (ferencziek tere, Athenaeum­­épület.) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és kiad­ó-h­ivatala. Budapest, május 7. A magyar delegátió külügyi albizottsá­gának mai ülésében, mely a »magas » politi­ka kérdéseinek tárgyalására volt hivatva, nem történtek nagyobb mérvű viták. Megle­het, hogy Andrássy gróf e zárt bizottsági ta­nácskozásban egyéb dolgokat is mondott, mint a mi a bizottsági előadó diskrét közle­ményei nyomán, a lapok tudósításaiban nyil­vánosságra került; előttünk, mint a nyilvános­ság egyik közlönye előtt, azonban természete­sen csak az lehet mérvadó, ami e tudósítás­ban, mely a delegáció elé terjesztendő jel­ö­­tés alapvonásait képezi, foglaltatik. E szerint a külügyi albizottság tagjai igen szerények voltak a kérdésekben és a külügyminiszter tartózkodó a válaszban. Ki­válólag érdekes a vitából az, hogy a spa­nyol követ nemsokára ki fog neveztetni, a­mi valószínűleg a spanyol köztársaság elismertetésének előjeléül tekinthető. Különös figyelemre pedig a F­a­­­k által a német sajtónak az erdélyi szász ügyben folytatott agitatióra vonatkozólag tett kérdése s gróf Andrássynak erre adott felelete tart­hat számot. Részünkről élénken helyeseljük, hogy ez ügy ily tapintatosan szóba hozatott s megelégedésünkre vált hallani, hogy az külügyminiszterünk figyelmét — ki pedig a sajtó iránt különben nem nagy érdeklődéssel viseltetik — nem kerülte el. Andrássy gróf kijelente, hogy »mathematicus bizonyosság­gal« tudja, hogy a német sajtó e magatartá­sára a német kormánynak befolyása nincs, a miből azt következtethetjük, hogy a külügy­miniszter az ügygyel igen tüzetesen foglal­kozott , a­mi a jövendőt illeti, megígérte, hogy gondot fog fordítani arra is, hogy a külföldi sajtó s ennek útján a közönség, a szász ügy mibenállásáról kellőleg felvilágosíttassék. A két részlet mindenesetre eléggé ér­dekes s fontos ügy is, de a legutóbbi év nagy eseményeivel szemben mégis alig számba ve­hető. Keleti politikánk nem egy rész­lete bővebb felvilágosításra vár s ezt haszta­lan keresnők a külügyi albizottság jelentésé­ben. Milán szerb fejedelem konstantinápolyi utazása és gr. Zichynek konstantinápolyi in­ternuntiussá kineveztetése e politika örven­detes folyama és jelentékeny sikerének fényes külső jelei; az egyes eseményeket azonban még szívű fátyol fedi, melyet az albizottság nem lebbent fel. A múlt évi nagy fejedelmi találkozások s a kezdeményezett nagy arányú békeactió hasonló sorsban részesül, s római politikánkról szintén egy árva szó sem hal­latszott. Andrássy gróf nagy lojalitással járt el, midőn a vörös könyv szerény tartalmát a maga részéről is constatálván, kijelenté, hogy mint alkotmányos miniszter, kötelességének ismeri a hozzá intézett inter­­pellatiókra felelni; — úgy látszik azonban, hogy delegátusaink alkalomszerűtlennek tát­ták a bővebb informálást, vagy ha ilyesmit egy és más kérdésben nyertek is, az egyelőre az ő mélységes titkuk marad. Általában úgy látszik, hogy az osztrák bizottsági külügyi tárgyalások, melyek már a legközelebbi napokban várhatók, nagyobb érdekességet ígérnek. A pápai encyclika, az osztrák törvények miatt, az osztrák püspö­­kökhez lévén intézve, a külügyi hivatalunk által ez ügyben tett lépések megbeszélése speciálisan e bizottságot illeti. Ezenkívül figyelembe veendő, hogy e bizottság közvetle­nül azon izgatottság hatása alatt tartja üléseit, melyet a »Times« legújabb leleplezései és az angol parlamentben a Russel-féle interpel­láló folytán történt kormány­nyilatkozat vi­lágszerte keltettek, s különben is az osztrák delegáció rendszerint tüzetesebben szokott foglalkozni a külügyi politika kérdéseivel, mint a magyar. Mi ezt nem panaszkép említjük. Hisz a nagy bizalomban, melylyel összes törvény­­hozásunk s mondhatni, az egész nemzet gr. Andrássy külügyminiszteri működését kiséri, mi kiválólag osztozunk s az Andrássy által inaugurált politika külső eredményei oly szembetűnők, hogy minden okmány és min­den szónál meggyőzőbben szólnak. Azt vél­jük azonban, hogy a befejezett tények tí­ze­­tes­ ismeretéhez nemcsak egy szűkebb kör, hanem az összes nemzetnek joga van s mint­hogy a külügyminiszter, alkotmányos testü­­leteink szervezeténél fogva, a nyilvánosság előtt évenként csak egy alkalommal,igen szű­ken kimért időben szólhat : örvendeni fo­gunk, ha ezúttal is, midőn, úgy látszik, a tel­jes szélcsend és majdnem zavartalannak fel­tűnő viszonyok közepette a jövendő bonyo­dalmak magva mindegyre gyűl; — mondjuk, örvendeni fogunk, ha Andrássy gróftól ezút­tal is megtudjuk mindazt, a mi még mondani valója van. A „Pesti Napló“ tárczája. A magyar országgyűlések története. (Magyar országgyűlési emlékek. Történeti bevezetésekkel. A m. tud. Akadémia tört. bizottsága megbízásából szer­keszti dr. Fraknói Vilmos. Első kötet 1526—1536. Bu­dapest 1874. Ráth Mór. XXXII. és 650­1.) Országgyűléseink története történetünknek nevezetesebb felét teszi, s igen sok esetben hadi, po­litikai, diplomatiai s művelődési viszonyainknak he­lyes megértéséhez vagy méltatásához annak lapjain találjuk meg a magyarázatot. Némely kérdésben irányadója, másban kifejezése volt a nemzeti érzü­letnek — de mindig és minden körülmények közt legnevezetesebb factora a nemzeti életnek, mint a melyből merítette saját existentiáját is. A párt­küz­déseknek legutolsó fóruma — de akár compromis­­sum, akár többség hatalma hozta létre a törvényt, hogy annak szövegét tisztán érthessük, méltathas­suk, ismernünk kell e küzdelmeknek lefolyását. A kép, mit ekkér nyerünk, sok balítéletet ledönt, sok hibás nézetet kiigazít. De ha igaz az, mit jogászaink és történészeink annyi előszeretettel állítanak, hogy alkotmányunk nemzeti életünkkel csaknem egy idős, közönbös lehet-e előttünk tisztán, az igazsághoz hí­ven, ferdítésektől menten ismernünk a fórumot, me­lyen életere legélénkebben lüktetett? Midőn par­lamentünk a magyar Akadémiát, dotatiója felemelésével abba a helyzetbe hozta,hogy a Magyar Történeti Emlékek III-ik osztályát, a ma­gyar országgyűlési emlékeket is megindíthassa, lehe­tővé tette, hogy történeti ismeretünk ez irányban is oly mérvben kiszélesíttessék, mint a kutatók és fel­dolgozók azt már több más irányban eszközlék is. Ezúttal már a nemzet adta az első lökést; ő szabta meg az irányt. Nem úgy, mint 1790-ben, nemzeti ébredésünk egyik legemlékezetesebb évében, midőn egy kiváló tudor hasonló tervekkel hasztalanul zörgetett, könyörgött, esdeklett nála. A mondott év sept. 28-án történt. Kovácsics Márton György a pozsonyi országgyűlés elé egy tervrajzot nyújtott be a régi magyar országgyűlések történetének felderítése és emlékeinek kiadása ügyé­ben. Ez országgyűlés, mely az alkotmány helyreállí­tásán kívül számos nevezetes kérdést megpendített vagy megoldott, csak a jövő felé irányzó tekintetét, a múlt nem birt becsesei előtte. Semmi. A lemondá­sokhoz szokott tudós maga fogott a munkához, talán úgy hive, a kész eredmény bemutatása meg fogja szerezni a nemzeti pártfogást, melyre szüksége volt, hogy kutathasson és publicálhasson. Még azon évben egy gazdag kötettel a »Vesti­gia Comitiorum«-mal lépett világ elé. — Aztán egy­másután adta ki köteteit s ujitá meg zörgetéseit. — Hasztalan, kísérletei úgy mint az első, mindig ered­ménytelenek maradtak. De a nehézségek nem fá­rasztók ki, a részvétlenség nem csüggeszté el, hisz a mit a nemzet nem tett, kisebb mérvben bár, de pót­iák egyesek, s anyagja és kötetei egyaránt szaporod­tak. De végre elnémult s ő vele elnémult az ügy is, több mint 80 évre. Ma már elfeledett tervei újra életre keltek, b óhajtása a valósulás küszöbén áll, sőt több : már előttünk a kezdet, melyből láthatjuk, hogyan felelt meg az Akadémia a nemzet kívonatának. A­mint Horváth Mihály indítványára az or­­szággyűlés felemelte az Akadémia subventióját,hogy ez az országgyűlési emlékeket megindíthassa, ennek történelmi bizottsága tüstént intézkedéseket tett a le­véltárak átkutatására, hogy a kellő anyag holléte s az összegyűjtés módozataira nézve tájékozva le­hessen. A törvényhatóságok levéltárai — egyes váro­sokéi kivételével — aránylag kevesebb anyagot szolgáltattak, mint azt remélték, de annyival gazda­gabb volt az anyag a bécsi állami és kamarai levél­tárakban, a cancelláriai levéltárban. — E kutatások eszközlésével Fraknói lett megbízva, de az Akadémia történelmi bizottsága, hogy az elpusztult hazai levél­tárak hiányait a követjelentések adataiból pótolhas­­sa, egyidejűleg a külföldi, jelesül: olaszországi (velen­­czei, turini, nápolyi, milánói, florencei, római, mode­­nai stb.) spanyolországi (simancasi, a spanyol kö­vetek jelentései), és oroszországi levéltárakban, is eszközöltetett, még pedig fényes eredménynyel bú­­várlatokat. S midőn az anyag együtt volt, legalább rész­ben, de az egész anyag hollétére s összegyűjtésére nézve biztos tájékozással birt az akadémia, elhatá­­rozá a publicatiók megindítását. Az eddigi megálla­podások szerint az egész vállalat három osztályban látand világot. A magyar országgyűlések kezdetétől a mohácsi vészig, továbbá a mohácsi vésztől az ujabb időig, s végre az erdélyi országgyűlések 1541-­­ től kezdve. E felosztást maga a tárgy természete hozta magával. A mohácsi veszedelem a magyar ál­laméletet két egymástól teljesen különböző korszak­ra osztó — melyek közül mindenik önmagában oly bevégzett egészet képez, hogy a fennmaradt ország­gyűlési emlékek közzététele bízvást sorozható kü­lön gyűjteményekbe, míg Erdély csak a separatio tényleges végrehajtása után lett külön állammá. A publicatiók sorát a mohácsi vészt követő or­szággyűlési emlékek I. kötete nyitá meg. E kor leg­közelebb van hozzánk; igaz, hogy nem legdicsősége­sebb, de legtanulságosabb. Fejlődésünk történetének sok szála oda vezet vissza, institutióink közül nem egy amaz időkből veszi eredetét. A kiállott balese­tek, csapások megérdemlik rokonszenvünket, a böl­csesség, melyet őseink a viharok elfordításában ta­núsítottak, bámulatunkat ébresztheti fel, abból pedig, ha az eddig nem ismert adatok részletessége meg­győz bennünket, hogy küzdelmeik sikeretlenségét mulasztásaikon vagy bűneiken kívül sok esetben a körülmények viszássága vagy a viszonyok idézték elő, vigasztalást, tanulságot menthetünk. A magyar államélet ez időbeli felactorait nem csak a csatatéren, az annyira fontos várvédelemi rendszer­ben, s jelentékeny szerepet játszott diplomá­­ciájában kell keresnünk — az országgyűlési terem heves és ingerült tusái vagy a körülmények által pa­rancsolt alkotásai nem egyszer adtak irányt vagy lökést az eseményeknek. S minő élénk, mozgalmas, tevékeny élet volt az! A harcz a törökkel szünet nélkül folyó küzde­lem volt; a béke csak annyit jelentett, hogy nem vív­nak várakat, s nem szállitnak ágyukat a harcz térre — de az sem a­ portyázásoknak sem a behódolásoknak nem szabott határt. A harcz az alkotmányért épen oly szívós, tartós küzdelem volt , s az articulusok csak fegyverszünetet jelentettek, de nem állandó békét, mely nem szabott határt sem a küzdés folytatásának, sem a sérelmek megújulásának. A veszély pedig mind­két irányban oly gyakori, s az intézkedés szük­ségessége azok elhárítására oly sürgős volt, hogy a rendes országgyűlések tartamát nem lehetett bevárni. Alkotmányos életünk egész sereg felső magyaror­szági, tizenhárom vármegyei, dunántúli partialis or­szággyűlések előcsatározásait élte addig át, míg az igazi országgyűlések tusájára megjelenhetett. De a pártok tusájából, országgyűlések harczai­­ból vajmi keveset ismerünk eddig elé! Még az ered­ményeket sem ismerjük teljesen, nemhogy az azokat megelőző küzdelmek történetét. Azonban minél fontosabb, életbe vágóbb volt országgyűléseink sze­replése, annál jelentékenyebb annak története s szük­ségkép annál gazdagabb magának a történetnek anyagja. S úgy van , amint együtt volt az anyag, ki­tűnt, hogy olyan halmaz az, melyet az akadémia eddigi publicistái modorában nem tehet közzé. Itt­­ olyan középutat kelle eltalálni, hogy a nagy kö­zönség feldolgozott munkát s a búvár anyagot ta­láljon. Fraknói könyve igen szerencsésen eltalálta a modort, hogy mind az olvasó, mind a búvár igénye kielégítést találjon. Minden országgyűlésnek történe­tét kidolgozta külön, s e történethez melléklé a leg­fontosabb actákat egész terjedelmükben: úgy, hogy mig maga a történeti rajz az egész eszményről tiszta világos képet ad, mely a mellett kimerítő és részle­tes is — a mellékletek az összes történetnek nagy­becsű forrásait képezik. S hogy e részben mily lelki­­ismeretesen dolgozott Fraknól, jegyzetei mutatják , melyekben szó szerint vannak idézve a még ki­adatlan forrásoknak, állítása megerősítésére vonat­kozó helyei. A kötet, melyet ekkép tárgya teljes ismereté­vel, az anyag kitűnő rendezésével s az összes forrá­sok épen oly jeles felhasználásával állított össze, tiz év (1526—1536) országgyűléseinek történetét fog­lalja magában s történeti irodalmunknak legbecsebb termékei közé tartozik. És minő tanulságteljes könyv az! Egy nagy válság után, mely csaknem egész állam életébe ke­rült, meggyengülten ékelve be két nemzet közé, me­lyekkel már régóta küzd, és gyakran fényes ered­ménynyel, állam élete fennállásáért s melyeknek gőgjét nem egyszer alázta meg, államéletének eddigi feltételeivel szakitnia kellett. Hogy fennmaradhas­son s biztosíthassa lételét, meg kelle oszlania. Hogy az egyesülhetés jövő reményét még fenntarthassa, szét kelle magát darabolnia. Hogy ne legyen kény­telen egészen akár egyikévé, akár másikévé lenni, mind­kettőre kelle támaszkodnia. Ez állítás igazságát merítjük az uj adatokban gazdag könyvből, mely ez alakulás, e fejlődés kezde­tének processusait tárja fel előttünk. Szemben lát­juk a pártokat, és személyeket, a tömegeket és egyéneket czéljaikkal, terveikkel, küzdelmeikkel, s ha e hasonlattal szabad élni, történetünknek alig van könyve, mely az események színfalai mögé annyira engedne bepillantanunk. Mily élet, mily tusa, minő szenvedélyes küzde­lem volt az s még is mennyi eszély, bölcsesség, hig­gadtság mindenik oldalon! hány elitélt nem tűnik föl itt hazafiasb színben,mint hittük; hány rejtélynek nem találjuk meg a kulcsát; hány kétséges helye történetünknek nem lel megoldást, hány pártcsere nem nyeri a politikai kényszerűség színét. És meny­nyi új, mennyi nem ismert dolog, majdnem minden lapján! Hisz a tíz év alatt 12 nagyobb és 53 kisebb részletes, erdélyi, horvát, tótországi, felső magyaror­szági országgyűlés tartatott, melyek közül többet ismertünk ugyan, de azt sem oly részletesen, mint itt tanuljuk ismerni, nehánynak tudtuk tartási he­lyét és idejét, de annál nem sokkal többet s közel felét épen nem ismertük. Pl. Ferdinánd 1528-iki pozsonyi, 1532-iki po­zsonyi, János király 1536-iki nagyváradi gyűlései a nagyobbak közül, a maros­vásárhelyi, ágotai, barát­helyi, enyedi 1528-iki, a marosvásárhelyi s két zá­grábi 1529-iki, a részleges pozsonyi gyűlés 1530. május s ugyanaz évben a körösi s ivánicsi, a med­­gyesi 1531-iki, a zágrábi 1532-iki és 1533-iki, a kolozsvári, topozkai, rippachi és zágrábi gyűlések stb., stb. eddigelé még névleg sem voltak ismerve. A küzdelmes 1531. és 32-ik években a pártok fusioná­­lásának, az ország egysége helyreállításának megkí­sérlése végett tartott kiváló fontosságú hat gyűlésről — a bélavári, veszprémi, székesfehérvári, zákányi, kenesei és berenthidairól­­— vajmi keveset tudtunk, most előttünk állanak oly részletesen kidolgozva, hogy lefolyásukra nézve tisztán tájékozhatjuk ma­gunkat. De a többieknek is lehetőleg részletes történe­tét kapjuk, melyek közül több egész teljes képpé domborul ki s mint pl. az 1536-ik októberi, nem is sejtett érdekes részleteket tár fel. Szóval, államférfinak, történésznek, történet­kedvelőnek egyaránt nélkülözhetlen könyv, melyet annyival szívesebben üdvözölhet, mert a szerkesztés és feldolgozás a tárgy fontosságához méltó, s amel­lett folyékonyan velős magyarsággal írva — úgy, hogy igen jól és kellemesen olvastatja magát. Az Akadémia,tekintve a nagy közönség igényét,kiért ki­adást rendezett: az egyik teljes az okmányokkal, a könyvtárak s szakemberek számára, a másik, mely Ráth Mór vállalata s a nagy közönség számára magát a történetet adja, az okmányok mellőzésével, s igy mondhatni, az anyagot és feldolgozást egyszerre nyújtja. Most a közönségen áll az akadémiát tovább­ra is buzdítni hasonló vállalatokra. Szilágyi Sándor, Budapest, május 7. (Minisztertanács.) Mint a »P. C.« írja, ma délután minisztertanács tartatott, melyen Wenckheim Béla b. kivételével valamennnyi minisz­ter és M­a­z­u­r­a­n­i­c­s Iván horvát bán vett részt. A tanácskozás két óráig tartott s annak tár­gyát a szerb egyház ügye képezte. A minisztertanács határozatilag kimondta,­­hogy a szerb egyházi con­gressus még a nyár folyamában összehívandó, s a congressus első feladata a patriarcha megválasztása leend. (A magyar delegátió­ külügyi al­bizottságának mai üléséről esti lapunkban közlött tudósítást néhány részlettel ki kell egészítenünk,­­ így gr. K­e­g­­­e­v­i­c­h Béla, Andrássynak a vörös könyvről mondott megjegyzései után a vörös könyv megszüntetésére vonatkozó indítványát vissza­vette se körülmény folytán nem említtetik meg ez indítvány a vörös könyvben Fálk Miksa pe­dig nem azt mondta, hogy hasson gr. Andrássy a né­met kormányra, a német sajtónak a szász ügyben elkövetett izgatásai dolgában, hanem hogy a mi kép­viselőink által világosíttassa fel az ellenünk dühöngő lapokat a valódi tényállásról, hogy ezek lássák, mi­szerint a szászok által dupíroztatnak. Ezt Andrássy megígérte. (A képviselőház osztályai­ ma a nyilvános ülés után összeülvén, tárgyalás alá vet­ték a honvédelmi hivatal­házról és az erre megkí­vántató költségek fedezéséről, a hamis vagy vétkes gondatlanságból származott bukás eseteiben köve­tendő eljárásról és a középtanodai oktatásról szóló tvj­avaslatokat. Az első tvjavaslat tárgyalását befejezték és elfogadták: az I. II. m. IV. VII. és IX. osztályok a II. osztályt kivéve, egyhangúlag fogadtatott el a javaslat; a II. osztályban 21 közül 10—10 ellené­ben az elnök szavazata döntött az elfogadás mellett. Ugyanis az ellene szavazóknál azon kétely merült fel, hogy vajjon a honvédelmi hivatalhoz a jelenlegi tervezet mellett a megállapított 400 ezer frtnyi költ­séggel fel lesz-e építhető s nem kellend-e majd a túl­­kiadásokat pótolni, melyek előreláthatólag az épület befejezéséig az előirányzott költséget tetemesen túl­haladják. A hamis bukás eseteiben követendő eljárásról szóló törvényjavaslatot csak a IV. és VII. osztályok végezték el és csekély styláris módosításokkal elfo­gadták. A középtanodai oktatásról szóló törvényjavas­lat tárgyalását mindenütt megkezdték s általános­ságban elfogadtatott. A II. és IV. osztályok a részle­tes tárgyalás megkezdését holnap d. e. 10 órára halasztották. A részletes tárgyalásnál az I. osztály az 53. §-ig haladt s legnagyobbrészt a deákpárti módo­sítások fogadtattak el eddig; a görög nyelv csupán facultative fogadtatott el. A III. osztály a 18. §-ig haladt; a gö­rög nyelvet csak a VII. osztálytól kezdve mondta ki kötelezőnek; az állami nyelv azonban általában kö­telezővé tétetett. A V. osztály a görög nyelvet általában csak facultative fogadta el, különben a III. fejezetig haladt. A VI. osztály a görög nyelv tanítását a miniszteri javaslat szerint fogadta el, mely szerint a tantárgy facultativ tétele mellett ösztöndíjak tűzet­nek ki; a német nyelv csak a III. osztálytól kezdve taníttassék; különben a 19. §-ig haladt. A VII. osztály az egész törvényjavas­latot elvégezte és csekélyebb módosításokkal elfo­gadta. A VIII. osztály a 7. §-ig haladt; a gö­rög nyelv facultativ fogadtatott el, ösztöndíj kitűzé­sével ; a német nyelv alíll. osztálytól kezdve; a 3. §. Paczolay azon módosítványával fogadtatott el, hogy a felekezetekre nézve a jelenlegi status quo fenntar­­tatik. A IX. osztály a 3. §-ig haladt; az eddigi részt a tanügyi bizottság szövegezése szerint fogadta el. (Az igazságügyminiszter va­lamennyi kir. törvényszék elnö­kéhez, járásbíróságok és ügyész­ségekhez) a következő kör rendeletét intézte : A bűnvádi általány kezelése tárgyában 1872. évi junius hó 5-ről kiadott szabályrendeletnek átvizs­gálása s az időközben felmerült kérdések figyelem­bevételével való kiegészítése, s illetőleg módosítása szükségessé vált, részint azért, mert a rendelet ki­adásakor tervezett közegek egy része nem lépett életbe, ellenben időközben szerveztetek oly intéz­mény, mely a rendelet kiadásakor nem létezett s számításba nem jött,részint azért,mert a bűnvádi álta­lány kezelésével megbízott közegek változtak, részint végre azért, mert a rendelet több pontjának nem elég­gé határozott szövege, úgy a felek,mint az államkincs­tár érdekében hátrányos gyakorlatra, és téves értel­mezésre vezetett; s mert általában a kérdéses ren­delet, a fennálló bűnvádi eljárással kellő öszhangban nem állott Ez okokból a bűnvádi költségek meghatáro­zása s a bűnvádi átalány kezelése tárgyában, 1872. junius 5-én kelt szabályrendeletet, f. évi ápril 30-tól kezdve, hatályon kívül helyeztem, s az ez ügyre vo­natkozó utabbi szabályrendeletet foganatosítás­ és az e szerinti intézkedések pontos megtartása végett ezennel megküldöm. dr. (Az erdélyi kir. törvényszéki elnökök) arról értesittettek, hogy a Budapestre felszállitott erdélyi országos levéltárnak azon iratai, melyek annak szerves kiegészítő részét nem képezik — milyenek az 1848. előtti adótabellák is — kivá­lasztva, a kolozsvári kir. törvényszék őrizetére bízat­tak és hogy ennek folytán az iránt intézkedjenek, hogy az említett levéltárból kívánt hason ilatok megküldése végett ezentúl ne a belügyminiszter­­fel­ügyelete alatt álló erdélyi országos levéltár igazga­tósága, hanem a kolozsvári kir. törvényszék elnöke kerestessék meg. d­r. (A német sajtó és az erdélyi s­z­á­s­z­o­k.) A »P. Lloyd« mai vezércikke igen élesen kel ki azon magyarfaló tendentiák ellen, me­lyeket a német sajtó egy része az erdélyi szászok kedvéért tanúsít. Laptársunk többi között így ír: »Ha a német lapok viszonyaink ismeretét nem Löher gyalázatos röpiratából vagy egynéhány malcontens szász lázító levelezéséből merítették volna,­ akkor tudnák először is, hogy ők nem a szász népet, ha­nem egy bureaucrata cliquet védnek, mely fenye­getve látja szabadalmait; tudnák továbbá azt is, hogy a szászok oly politikai állást foglalnak el, mely végtelenül túlhaladja számszerű és értelmiségi sú­lyukat; hogy a 200,000 lélekre menő szász lakosság nem kevesebb, mint huszonkét követ által van az or­­szággyűlésen képviselve; tudnák még azt is, ho­g a szászok községeik, iskoláik, törvényszékeikben tel­jes nyelvszabadságot élveznek; hogy nemzeti fejlődé­süket pedig magyar részről támogatják, mert nem akarják,hogy az erdélyi románok túlnyomó tömegé­ben elenyészszenek; tudnák végül azt,hogy a tervezett reform, mely miatt a szász izgatók oly éktelen lármát csapnak, épen nem támadja meg a szászok autono­miás életét, sőt annak megerősítését czélozza, mert a teljesen haszontalan administratió főforumként figu­ráló u. n. egyetem­ leendőit az egyes törvényhatósá­gokra ruházza. És — hinc­illae lacrymae — mert a szász bureaucrata clique kapzsi önző érdekeit veszé­lyeztetve látja az u. n. egyetem reformoltatása által, eget és földet hoz mozgásba a magyarok ellen és a német sajtó jégre vitetvén magát, »pártolja az ily semmirekellőséget.« ———————! Egy volt „ifjú szász képviselődnek. Budapest, május 7. Ne vedd rósz néven, ha felszólalok, s ne vedd tolakodásnak, ha én, ki a távolból nézem működésie­ket, félj­aj dúlok; azonban nem tehetem, hogy tovább hallgassak, és nem tehetem, hogy pár baráti szóval ne forduljak hozzád. Te messze vagy, s messzire haladtál minden tekintetben azon kortól, melyben gyakrabban voltunk együtt, messze azon álláspont­tól, melyet elfoglaltál oly korszakban, midőn itt hazánkban küzdél az elveszett alkotmány vissza­szerzésére, oly elemek ellen, melyek előtt, a vélt di­adal mámorában, sem magyar alkotmány, sem Ma­gyarország már többé nem létezett. Az események folyama ezeket megc­áfolta, a tények logikája meg­mutatta, hogy van Magyarország, és hogy az alkot­mány erősebb gyökeret vert a népben, mintsem azt elérni lehessen. Megmutatta, hogy az osztrák birodalom oly alakban fennállása, minőben az az európai nemzetek közt számít, csak akkor és úgy lehetséges, ha Magyarországnak a le­gitimitással egybekötött törvényes jogai érvénye­sülnek, és így azoknak küzdelmét, kik akkor emel­lett viaskodtak, siker koronázta s te is egyike talál ekkor ezeknek, s mi több­ mint szász, az akkori szász hatalom ellen működtél, mely súlypontját nem Szt-István‘ koronája alatti tartományok határán belül helyezé. Emlékezzél vissza te „Jung Sachs« stb. korodra, nem az volt-e nézetetek, hogy a szász­­ság fennállásának egyedüli jövője az, ha a ma­gyar nemzettel azonos irányt követ, s a magyar ál­lam teljes épségében reménylhető csak e nép töredék fennmaradása ? — Nemde te és ti az unió mel­lett voltatok, nemde az unió mellett minden köve­telményével együtt ? Te tudtad, hogy annak ok­vetlen követelménye az, hogy bárha lesznek ezután is Magyarországon nemzetiségek, de az unió való­­sulása által, a magyar államiság eszméje fog Laj­­thán innen diadalmaskodni, mint a dializmus által a Lajtán túl a német és így a német nemzetiség uralma túl a Lajtán, a magyaré innen, egymással kapcsolatban vannak , pedig lásd, az osztrák biro­dalmi részben kevesebb jogosultsága van annak, mint a magyar birodalom részében a magyarnak. A cseh és lengyel tartományok jogai léteznek, de azért a cseh és a lengyel mégis a reichsratban látja törvényhozó testületét, s a reichsratban a német többség dönt, a kormány német s a tartományi jogok csak annyiban érvényesülhetnek, a­mennyiben az állami jogokba nem ütköznek, és te az országgyűlé­sen mondott, s a közjegyzőség tárgyában tartott be­szédben épen a magyar államjogot támadod meg, s a magyar országgyűlésen akarod kimondatni a köz­jegyzőt1, a német nyelv kötelezettségét, és így azt, hogy határozza el a magyar országgyűlés, hogy más állam nyelve is létezik Magyarországon, mint saját nyelve. — bocsáss meg, de nem hiszem, hogy meggondoltad volna javaslatod horderejét, mert ha lehetséges lenne, hogy az országgyűlés ezt egy tárgyban egy nyelvről kimondja, úgy lehetséges minden tárgyban, s hogy minden nemzetiség hason­lót tegyen, és ekkor a magyar államiság eszméje van gyökerében megtámadva. Vannak az államéletben oly dolgok, melyek­ről az állam le nem mondhat, anélkül, hogy saját té­telét ne koc­káztassa. Ilyen nálunk a többek kö­zött az államnyelv meghatározása, mert ha ez nem állana, akkor ugyan­oly logikával lehetne aztán azt is határozni, hogy a törvénykezés is németül foly­jon s ugyanily jogon, hogy a többi,­ az államban lé­tező nemzetiségek nyelvén is, hova vezetne ez? Meggyőződésem, barátom, hogy te magad sem óhaj­tod ezt; az esetben, ha nem változtál meg egészen és ha a magyar államiság buzgó barátainak sorából nem csaptál át az ellentáborba. És most engedd meg,hadd fűzzem tovább gondolatom lánczolatát, engedd, hogy reá­térjek azon agitatiókra , melyeket sokan saját nemzetük keblében folytatnak, s kimutassam, hogy ha azt vélitek, hogy az által sa­ját nemzetiségtek erősbül, úgy felette csalatkoztok. Legelsőbben engedd megírnom, hogy mikor vették ezek kezdetüket Erdélyben a legújabb aerában,a­mely név alatt értem az alkotmányos kiegyezés utáni időt, kezdődik az agitatio ? Attól fogva, mióta Germa­nia győzelmes seregei a franczia hatalmat megtörték. — A német diadal Erdély szász városaiban má­

Next