Pesti Napló, 1874. augusztus (25. évfolyam, 175-198. szám)
1874-08-01 / 175. szám
175. szám. Budapest, Szombat, augusztus 1.1874. 25. évi folyam. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető küzlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek? Postán küldve, vagy Budapestem házhoz hordva reggeli és esti ki° adás együtt, 3 hónapra . . . 6 frt — kr* 6 hónapra . . 12 » — . Az esti kiadás postai különküldöseór* felülfizetés évnegyed énként 1 érint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó elsl ■apjától számittatik.| Hirdetések szintúgy’ mintáéi összetégel a KIADÓHIVATALRA, Barátok tere, Athenaeure-épül küldendők, Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre.........................24 frt. Fél évre..............................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hóra...........................2 frt. rJ^T’ Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadó - hivatalának (Ferencziek tere, Athenaeumépület) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és kiadó-hiivatala Budapest, július 31. Amiben oly sokan kételkedtek, amit némelyek lehetetlennek hittek , beteljesedett. A képviselőház befejezte ma a választási javaslat tárgya-ását, s élénk a remény, hogy a javaslat még ez ülésszak alatt törvénynyé lesz. A munka legnehezebb része mindenesetre mögöttünk van; az oly sok izgatottságot keltett, nagy tanulságokkal telt, s ami az időt is illeti, oly nagy arányokat öltött képviselőházi vita befejeztetett. A helyzet nem volt könnyű, s a feladat, melyet a kormánynak teljesítnie kellett, rendkívül súlyos. Egy választási javaslat mindenütt, minden parlamentben, minden viszony között, rendkívül megpróbálja a kormány s a pártok erejét. A legfontosabb alkotmányi kérdések fűződnek ily javaslathoz, s e kérdéseken kívül, melyek általános jellegűek, ez ügyhöz nálunk még más, nem kevésbé fontos szempontok csatlakoztak, melyek speciális viszonyainkból fejlődtek. Míg másutt gazdag statistikai adatok, hosszas tapasztalat derítik ki, hogy a választási jog körüli minden lépésnek mily következménye lesz a parlament alkotására , mi ily megbízható adatokkal nem rendelkezhettünk. Az egyéni felfogás és számítások legkülönbözőbb eredményeivel állottunk szemben, és ez szerfelett nehézzé tette a biztos tájékozást. Mi igen sokat beszéltünk a választási census, a választási visszaélések s ez utóbbiak orvoslásáról, a kérdés mélyébe azonban csak kevéssé hatoltunk be. Nagyon kevéssé vitattatok a kérdés és bizonyos igazolatlan félénkséggel tértünk ki bővebb megvitatása elől, hogy a census ez vagy ama megszorítása vagy kitágítása a haza lakossága mily sajátsága körének válnék javára vagy hasznára, ami a választási javaslatnál — nézetünk szerint — mindenesetre egyik első rendű fontosságú kérdés. Nem mondjuk mi azt,hogy a párttekintetek szolgáljanak a választási javaslat megalkotásánál zsinórmértékül , de azt hiszszük, jogosult óhaj, hogy a törvényhozó tisztában legyen a felett, hogy a választók nagy tömegeinek alakulása miként hat vissza a parlamentre, s ebben a legfontosb állami érdekek kezelésére. Ismételjük, hogy mi — minthogy eddig az összeírások a legkülönbözőbb módon történtek — nem is ereszkedhettünk le e kérdés mélyébe, s tán innen ered az a szorongó érzés, mely némelyekben feltámad most is, midőn a javaslat vitája befejeztetetett. Mi ezt az érzést nem tartjuk épen jogosulatlannak , de azt véljük, hogy a rendelkezésünkre álló adatok szerint ezen a bajon nem vagyunk képesek segíteni. Akárhogy forgassuk is a dolgokat, mindig fenn fog maradni valami, ami némileg hasonlít a sötétben tapogatódzáshoz, s ebből nem találhatunk más kimenekvést, mint ha hosszú, kimerítő viták után azok véleményének compromissumában megnyugszunk, kik viszonyaink gondos ismeretével az állami érdekek meleg szeretetét kapcsolják össze. A javaslat fő pontjaiban ily compromissum eredménye. Számos fontos határozatai a pártok közös megegyezésén alapulnak, egy igen fontos rendelkezése a Deákkör többségének határozatából jött létre s nincs egy pontja sem, melyet a kormány a miniszteriális csalhatatlanság elbizakodottságával, abinet-kérdés vagy más pressio alkalmazásával erőszakolt volna akár a pártra, akár a házra. A törvényjavaslat ellen inkább az ellenkező kifogás tehető, az t. i. hogy nagyon is sok concessiót tartalmaz, melyet a kormány vagy a háznak, vagy a saját pártjában túlsúlyra emelkedett áramlatnak tőn. Természetes, hogy miután a kormány a tett módosításokat elsajátító, övé ezekért is a felelősség, nem tagadjuk azt sem, hogy fontos és döntő állami tekintetek sugallhatták egy és más módosítás elfogadását, de constatálnunk kell a tényt és pedig főleg azért, mert ha — mint említettük — a felelősség e javaslatért természetesen a kormányt illeti, a keresztülvitel érdeme egyedül az övé, a megalkotás műve azonban eloszlik sokakra. A javaslat számos oly njítást tartalmaz, mely mindnyájunk legteljesb helyeslését bírja. Az állandó választói lajstromok, a váltösszeírás szabályozása, s a választói reclamacióknak a bíróságok általi elintézése, valamint a választási visszaélések megtorlásának szabályozása , a magyar törvényhozás állandó dicsőségére fognak válni. Már-már nemzeti betegségekké fajult visszaéléseknek alkottatott meg orvosszere, s a legfontosabb alkotmányos jog gyakorlata a mindenkinek egyenlőn mérő törvény ellenőrzése alá helyeztetett. Oly haladás ez, melynek meggondolása mérsékelheti a választási javaslat egyéb rendelkezései ellen itt-ott támadó aggodalmakat, és eloszlathat sok kételyt. Mi örömmel üdvözöljük e haladást és meg vagyunk győződve, hogy az nemzetünk üdvére fog szolgálni. Hogy ez létesülhetett, és pedig létesülhetett még most , az oly meddő ülésszak egy nevezetes reformtörényt mutathat fel, az főleg azon szívósság és kitartásnak köszönhető, melyet ez ügyben a kormány és különösen a belügyminiszter tanúsított. Csak aki közelből látta azon ernyedetlen munkát, az önfeláldozás azon számos nyilvánulását, melyekkel a javaslat tárgyalása és keresztülvitele járt , — csak az méltányolhatja azt kellőleg. Nem szólunk a roppant munkáról, bár ez is nagyon kipróbálja a legkomolyabb akaratot is, s a három hónapon át a minisztérium körében, a Deákkörben, az ostályokban és a közp.bizottságban, valamint a ház plénumában folyó majdnem szüntelen tanácskozások kifáraszthatják a legedzettebb férfiút is. De voltak sokkal nagyobb bajok. A pártok közötti ingerlékenység, a küzdelem az egyes ambitiókkal, visszautasítása a parliamenti hajráknak: mindez előfordult bőven és számtalan változattal, mindez a magyar kormányférfiak speciális gyönyörűségét szokta alkotni. De ne szóljunk bővebben erről most, a munka végén; s ha szükségét látjuk, visszatérünk erre máskor. Ma örömünknek akarunk kifejezést adni a felett, hogy a képrház tanácskozásai nem voltak sikertelenek és visszhangoztatjuk ama szíves éljeneket, melyekkel a képv. ház a tárgyalás befejezését üdvözlé. A „Pesti Napló“ tárnája. Sziv története. Regény két kötetben. Irta : Castelar Emil. Spanyolból: Beksica Gusztáv. ELSŐ KÖTET. I. FEJEZET. Nagy jellem. Ismertem, bámultam életében, és halálában, kikisértem a temetőbe. Életének tragoediája örökké szivembe és emlékezetembe lesz vésve. Száműzetésem alatt barátom volt Párisban. Erényeinek emlékét hagyta mindenütt azon társaskörökben, melyek szerencsések voltak ismerhetni. Halálának titkát csak kevesen, igen kevesen ismerik. Kétségkívül szív és lélekteljes ifjú volt. Egyetlen magasztos áldozat, melyet bemutathatok neki, az, ha elbeszélem történetét. Halljátok. Ricardónak hívták. Alacsony termetű volt, de azért alakjára nézve is eléggé kimagasodott azon számtalan egyén közül, kik nem ütik meg a katonamértéket, s fegyverrel nem szolgálhatják hazájukat Teste hajlékony, mozdulata fesztelen, magatartása szerény volt, semmi rendkívüli rajta. A természet azonban minden erejét abban központosította, hogy ezen kissé gyengéd termetre rendkívüli főt helyezett, mely nagy szellemének tükre volt. Fejének előrésze az agyvelő felett magasan volt boltozva, úgy, hogy bátran kiadhatta volna az összehasonlítást Rafael di Urbino, az istenfőke nagy festőjének legszebb rajzaival. Gesztenyeszínű, kissé fürtözött haja, mint dicskör övezte homlokát. Büszke, magas, széles homloka nagy gondolat tükre volt; e gondolat — habár a nyugalom, vagy közöny óráiban rejtve volt is — kisugárzó fényét és melegét. Világos kék szemei véghetetlen jóságot, tengermélységet tüntettek fel, mintha lelkének fényes örvényébe engednének pillantást vetni, vagy eszményi inspiratióinak álomképeit mutatnák.Arczának tojásdad alkata, pelyhező, s könnyű árnyéknak látszó bajusza, tökéletes metszetű ajkai, apollói arra oly kifejezést adtak e főnek, mint csak az ókorból fennmaradt és kiásott szobrokon észlelhető, melyek mintha az eszményi öszhang és szépség szemléletében volnának elmélyedve, mely elmélyedés mintha az istenek olympi nyugalmát sugároztatná homlokukra. Ily alakban tükröződött benne szép lelke. Természeténél fogva rajongó lévén, vallásos ihlettel csüggött minden nagy eszmén, nagy értelmen. Bár valódi, isteni sugallattal megáldott költő volt, költészetét sem versekben, sem prózában, sem semmiféle műalakban nem testesítette meg. E költészet életében nyilatkozott. E költészet sohasem tért el az igaz és jótól. A természetet és emberiséget egyaránt szeretvén, nem elégedett meg csak a csillagok szemlélésével, s a mezőkön való sétákkal, s nem elégítette ki embertársai java iránt táplált jó szándéka, hanem leszállt a társadalom mélységeibe, hogy ott harczoljon a rész ellen és enyhítse a nyomort. Hányszor állította beszélgetései közben, hogy nemcsak erkölcsi, hanem szép dolog belépni a ragályos udvarokra, sötét, nedves lakásokba, melyek csak ragályos anyaggal telitettséget lehelhetnek, s itt — mily szép ! — segíteni a betegeken, vigasztalni a haldoklókat, megmenteni ifjak életét, leányok becsületét, a jótékonyság csillagát ragyogtatni a társadalom sártengere felett, és saját homlokunkat a felebaráti szeretet dicssugaraival övezni. Ezen szigorú elvek mellett azonban nem tartózkodott az élet jogos örömeinek élvezésétől. — Tánczmulatságba, hangversenybe, színházba ünnepélyekre, hirlapszerkesztőségekbe rendesen eljárt, hogy a közélet ezen ütereinek verését megtapinthassa, hogy erényeinek melegét mindenütt kisugároztassa, és szavainak harmatos cseppjeit mindenütt szétszórja. Hányszor történt, hogy a tánczteremből távozva, a nyomor fészkét kereste fel, s a zenekar visszhangjával fülében a haldoklók nyögését ment hallgatni. Nagy szive, mintegy ösztönszerüleg megtanította az élet szükséges ismereteire. Hogy ismereteket gyűjtsön, s azokat embertársainak hasznára fordíthassa, beállt sebésznövendéknek, felkereste a kórházakat és sebeket kötözött be , majd valamely festőhöz csatlakozott, felmászott a hegyekre, szemlélte a hókoronás csúcsokat, hallgatta a rengetegnek a vízesések által felkevert zaját,vagy leheveredett valamely pompás tó partjára.Sajátságos tulajdona volt e rendkívüli jellemnek, hogy nem tüntetett fel határozott hivatást. El lehet mondani, hogy szellemi képzettsége szavaiban, lelkének eme villanyos szikráiban érte el tetőpontját. A művészek, politikusok, s a világ fiai felkeresték, hogy ellessék fenséges inspiratióit, összeszedjék bölcs véleményeinek elszórt tükördarabjait, kitágítsák szellemi látkörüket s hogy lelkének mélységét megvilágítsák ama lángoló szavakkal, melyek nagy erkölcsi vulkánt képeztek, s e vulkánban minden össze volt vegyítve: világosság, tűz, izzó láva s föld, mind fenséges, mind rendkívüli. II. FEJEZET. A tettek költészete. Ricardo e tulajdonságai daczára soha egy szót sem írt vagy mondott a nyilvánosság számára. Mindenki barátjának tekintette őt. Különösen a nők keresték e nagy lélek társaságát, mely a női gyengédséget az erősebb nem teljes erélyével egyesítette. A nő ideges természetére nézve madárhoz, szépségére csillaghoz és virághoz hasonlít. Ha van kanárid, fülemüléd kalitkában, vagy kertedben, s zongorádon játszol, vagy dalolsz, lelkesülésed magával ragadja a kis madarat, mely csakhamar csicsergésével kiséri zenédet. A nő is, ha nagy értelem, nagy eszme nyilatkozatát hallja, lelkében csatlakozik a nagy eszme röptéhez, s kedélyének titkos mélyében után csicsergi a férfi fenséges gondolatait. A kereszténység első századainak története kimutatja, hogy több nő szenvedett vértanúságot, mint férfiú. Ricardo minden szavának talismánt kellett képeznie a társadalom, de főleg a nők számára. Eme jellem és külső tulajdonokhoz roppant vagyon által biztosított függetlenség járult. Gazdag amerikai özvegy egyetlen fia volt, a fényűzés csillogása, kényelme közepett látott napvilágot, s így nem volt kénytelen önfeltartása felett gondolkozni. Ő fel volt mentve a napi munka alól,mely a vagyonnal meg nem áldott emberek életének legnagyobb részét igénybe veszi. Ha valamely gazdag örökös rész hajlamokkal születik, gazdagsága állandó oka romlottságának : a vagyon neveli és még elfajultabbakká teszi vétkes hajlamait. A kiváltságolt természet azonban, ha nem kell sokat törődnie a talajjal, melyben gyökerezik, sem gyökereinek irányával, növekszik, gyarapodik, szétterjeszti lombjait, mint óriási fa, mely gyümölcscsel és virággal van megrakva, menhelyül szolgál a madaraknak, és sudarát égig emeli. Roppant vagyona által engedett üres idejét szellemének kiművelésére, s embertársai javának szentelte. Ricardo anélkül, hogy hitküldér, erényhajhászó volt, vagy reformátor színében akart volna feltűnni, ugyan azon természetes egyszerűséggel munkálkodott embertársai javán, mint melylyel életének legelemibb kötelességeit teljesítette. (Folyt, köv.) Az etetés, itatás. Az 1872-ik évi országgyűlés végén volt, a mikor a Tóth Vilmos-féle választási törvényjavaslatnak ama hires agyonbeszéltetése történt. A bal és a szélsőbal akkor még nagyon közel állott egymáshoz. Az uj választások is közeledtek s már akkor el volt határozva köztük, habár nem formaszerűen is, hogy az általános választásokra coalitiót fognak kötni a Deákpárt ellen. Nagy volt bennük a lelkesültség tönkre tenni a törvényjavaslatot s vele — mint ők hitték — a Deákpártot. A leggyakrabban hangoztatott kifogás az volt a törvényjavaslat ellen, hogy az az etetés és itatásra vonatkozólag semmi lényeges intézkedést nem foglal magában. Tóth Vilmos belügyminiszter — ha jól emlékezünk — az általános vita alatt kijelente, hogy neki és a kormánynak semmi kifogása az elv ellen és ha valaki talál elfogadható módot az etetésitatás megbüntetésére anélkül, hogy a választók haszontalan zaklatásoknak tétetnének ki, ő kész lesz azt elfogadni, habár a lehető legszigorúbb intézkedésekkel lesz is összekötve. E kijelentésre Irányi Dániel kapja magát s pár nap alatt összeül egy törvényjavaslatot nem ugyan Hondurasnak, nem is Angliának mintájára, hanem mégis elég részleteset arra, hogy belőle semminemű furfangosság az éhes és szomjas publikum kelepczébe ejtésére ne hiányozzék. A tvjavaslat 10 vagy 20 szakaszból s minden szakasz többnemű részletes intézkedésből állott. Le is tette a ház asztalára, a ház által ki is nyomatott, sőt a képviselők közt ki is osztatott. A kit érdekel, megtekintheti az 1869—72. országgyűlési irományok 23-dik kötetében. Megjegyzendő, hogy e törvényjavaslatban mindennemű evés-ivás határozottan tiltva van. A választónak a faki erényeket kell elsajátítani, ha botba ütközni nem akar. A bűnvádi eljárás megindítása és kezelése a királyi ügyészekre van bízva. Annyira szigorú intézkedéseket tartalmaz, hogy amikor a javaslat kiosztatott, egy baloldali képviselő azonnal egy másik törvényjavaslatot készített, melyben 60 millió államkölcsön felvétele javasoltatik ideiglenes börtönhelyiségek készítése czéljából fél millió fegyencz számára. Ennyire jön ugyanis felvéve azoknak száma, kik ellen a bíróság kétségtelenül bebizonyítottnak fogja tekinteni az etetés és itatás bűntettét. Hanem Irányi egyben mégis kegyelmes volt. Megengedte ugyanis, hogy a rokonok és jó barátok temetés, keresztelés, disznótor, lakodalom, névnap s egyéb szokásos öszejövetelek alkalmával magán háznál választási idény alatt is megehessék egymás kenyerét s megihassák egymás borát büntetés nélkül. Sőt még tovább is ment, a mennyiben a nőkre nem terjeszte ki az etetés-itatás rettenetes büntetését. Hanem azt mégis megszabta, hogy 20 egyénnél több még ilyen tiszteletre méltó czimen sem lakmározhat együtt. E törvényjavaslatot az idők és beszédek árja eltemeté. Elaludt a leányka, de meg nem halt. A folyó évben ugyanis, midőn a mostani választási törvényjavaslat az osztályokban tárgyaltatott, Irányi hívei magukkal hoztak egy rettenetesen elsárgult incunabulum-féle nyomtatványt, melyről Pulszky Ferencz szakavatott sejtelmei nyomán csakhamar kiderült, hogy ez ama híres Iványiféle törvényjavaslat. Magukkal hozták azért, hogy annak szakaszait a törvényjavaslat szövegébe beleamandirozzák. Lázár Ádám nem igen szokott a hallgatótól, ha beszélni kezd, bocsánatot kérni, de amikor módosítványaival előállott, ő is bocsánatot kért a harmadik osztály tisztelt tagjaitól. Eredménye az lett, hogy még Tisza Lajos is végig hallgatta módosítványait s csak a végén kérdező Eötvös Károlytól: »ezért kellett nekem Itáliából haza jönni ?« Kerkapoly hajlandónak mutatkozott a módosítványokat elfogadni, mert a fővárosi küldöttség épen előtte való napon constatálta, hogy csillagutczai háza bizonyára összedül, ha előbb békességes után le nem szedeti. Természetes, hogy a módosítványok sorra buktak minden osztályban. De egy pár központi előadónak utasítás adatott arra, hogy a központi bizottság próbáljon — ha tud — az etetés-itatás ellen, valamit a javaslatba behozni. Biztosítjuk Szontagh Pált, hogy a központ ezt meg is tette volna, mert hiszen boszorkánykonyhája eléggé el volt látva requisitumokkal, de föltett szándékában egy véletlenül közbejött incidens által megakadályoztatott. Ez pedig abból állott, hogy a központi bizottság dr. Szapáry Gyula belügyminiszter indítványára elhatározta, hogy minden nap reggeli 9 órától délutáni 4 óráig fog tanácskozni, hogy munkáját minél előbb bevégezze. De amikor a déli 12 óra elmúlt s a buffet üresnek találtatott, általános lett az óhajtás az ülésnek fél óráig leendő felfüggesztése iránt, hogy ezalatt ki-ki a hogy tudja, szórakoztathassa étkező orgánumait. Azonban a fél óra Szilágyi Dezsőnek nem lévén elég, nélküle pedig a tanácskozás folytathatónak nem tekintetvén, a drága időből több mint egy egész óra elpazaroltatott. E sajnos körülmény a belügyminiszter úrban megérlelé azon elhatározást, hogy a következő napra kellő mennyiségű virslit, páros zsemlét, pogácsát és sört hozasson saját számlájára a központi bizottság tanácskozási helyiségébe. S miután ezen egyúttal végrehajtott tény ellen sem Nagy Gyuri , sem Benes Döme kifogást nem tett, sőt ebben Péchy Tamás is semmi olyast nem látott, mely a házszabályokkal ellenkeznék : mind a miniszter, mind a központi bizottság nolens-volens nyakig esett az etetés-itatás bűntettébe. (Folytatása következik.) Budapest, julius Ül. Ismételve fölhívtuk a közfigyelmet azon fontos körülményre, mely iránta függő államadósságok ellenőrzésére hivatott bizottság már most, az esti lapunkban közlött jelentés szerint, a képviselőház intézkedését tartja elutasíthatlanul szükségesnek. Magyarország ugyanis annyival járul az államadóssági átalányban a sóbányautalványok kamatoztatásához, mintha állandóan 100 millió lenne forgalomban és mintha 5 % lenne kamatlábuk. Az 1867. XV. t. sz. 5§-a szerint azonban nem szükséges, hogy a teljes 100 milliónyi salinajegyek legyenek forgalomban és a különbözet, a mennyivel 100 milliónál kisebb ezen forgalom, közös államjegyekkel pótolható. Ezen rendelkezésnek természetesen nem az volt a czélja, hogy a sóbánya utalványokát kezelő osztrák pénzügyminiszter azon helyzetbe juttassák, miszerint mindenféle mesterkedéssel redukálhassa a salinajegyek forgalmát és ez után minél többet megtakaríthasson egyoldalulag az osztrák kincstár javára a magyar állam járulékából, hanem czélja az volt, hogy azon természetes hullámzásnál, mely a sóbányautalványok kibocsátása s visszafolyásából ered , átmenetileg kisebb Az orosz klastromok. — A »Revue des deux Mondes«-l»ól. — Kát közlemény. II. A seminariumok legkitűnőbb növendékei belépnek az akadémiába, mely a theologiai kar helyét pótolja. Itt, miután választottak az egyház és a világ között, választaniok kell a két papság között: a pápa élete között , mely megengedi a családi örömöket, és a szerzetesi élet között, mely utat nyit az egyházi méltóságokra. A szerzetesek, akik az utolsó időkig kizárólag igazgatták az akadémiákat, mindent elkövettek, sokszor cselhez, erőszakhoz folyamodtak, hogy a szép reményű fiatal embereket a maguk részére vonják. Közönségesen azonban az ilyen fogásokra nincs semmi szükség; az önszeretet és a pópák nyomorúságos helyzete elegendő rugók az ilyen fiatal emberekre nézve, hogy szerzetes nahát öltsenek. Mihelyt a seminarista a szerzetesi fogadalmat letette, a lehető legkönnyebb és leggyorsabb a pályája. Férfiaknak a törvény csak harmincz éves korukban engedi meg a fogadalmat; az akadémiák növendékeire nézve a törvényes határ huszonöt évre szállt le ; ezek a noviciatus alól is fel vannak mentve. Tanulmányai befejeztével az ilyen seminariumi felügyelővé vagy tanárrá neveztetik ki; azután superior vagy rector lesz és állásról állásra a püspökségig emelkedhetik, még mielőtt érett korát elérte volna. A szerzetesek alsóbb része egészen különböző életet él. Ezek számára nem nyílik semmi pálya, életük egyhangú, leggyakrabban aprólékos ájtatossági gyakorlatokkal töltik el. Klastromuk fenntartása, templomaik szolgálata, a görög szertartás hosszú isteni tiszteletének énekei, ebben áll életük főfoglalkozása ; a testi vagy szellemi munka csak a második helyet foglalja el. Az utolsó időig a közös élet ritka volt az orosz szerzetesek között; több patriarcha vagy metropolita hasztalan fáradozott annak terjesztése körül. A szerzetesek többnyire egy fedél alatt laktak, anélkül, hogy azért közös életet éltek volna. Együtt imádkoztak, közönségesen együtt étkeztek is, de mindeniknek meg volt a maga része a klastrom jövedelméből és azzal kénye-kedve szerint rendelkezett. Most a szent synodus az összes klastromokban közös életmódot és szigorúbb fegyelmet akar életbe léptetni. A klastromok reformja a központi egyházi hatóságot, tehát a kormányt illeti. Az orosz klastromok ugyanis nem magántestületek, mint a nyugatiak, melyek többé-kevésbé függetlenek a rendes egyházi hatóságtól, hanem teljesen alá vannak vetve a kormány gyámságának. Az orosz klastromok tehát elvesztették a jogot felsőbbjeik választására, feltétlenül a szent synodus fennhatósága alá vannak rendelve; ennek jóváhagyása nélkül klastrom nem alapítható, fogadalom le nem tehető. A legújabb reformig a synodus nevezte ki a szerzetesi méltóságokat, és a hegumeni vagy archimandritai állások némileg az egyházi pálya külön fokozataivá lettek, a klastromok tehát gyakran püspököknek vagy püspökjelölteknek adományoztattak. A tervezett reform az eddigi szokásnak véget fog vetni. A klastromokban szigorúbb életmód fog behozatni, de egyszersmind a szerzeteseknek vissza fog adatni felsőbbjeik választási joga. Az ilyen rendszabály becsületére válnék az egyháznak és a kormánynak, és összhangban állana II. Sándor uralkodásának nagy reformjaival. Ezáltal a szerzetesek úgy, mint a nemzet többi osztályai, visszanyernék részben az önkormányzatot, a szerzetes intézmények lelkét. Kérdés csak az, vájjon az ilyen újítás méryben felhasználtassanak a közös államjegyek. Ha szükséges volna még e felfogást igazolni, ott áll a függő adósságok ellenőrzéséről közös egyetértéssel alkotott törvény, mely az ellenőrző bizottságok egyik feladatául kitűzi, felügyelni arra, hogy az 1867. XV. t. sz. 5. §-ában a sóbányai utalványok és államjegyek között megállapított viszony a törvény értelme szerint akképen tartassék fönn, hogy a sóbányautalványok időnkénti kereskedése folytán az államjegyekből és váltópénzjegyekből álló és összsen 312 milliót tevő függő adósságnak növekedése állandóvá ne váljék. Az osztrák pénzügyminiszter fölhasznál azonban minden eszközt arra, hogy az államjegyek növekedése állandó legyen, hogy ezek minél nagyobb mérvben meghaladják a 312 milliót, a salinajegyek pedig mennél kisebb mérvben maradjanak a forgalomban. 1872-ben és 1873. egy részében a túlhajtott speculatio segítségére volt az osztrák pénzügyminiszternek, mert 5 százalékos salinajegyek nem képeztek akkor nagyon keresett czikket és igy az osztrák kincstár egy időben csak 33 milliónyi sóbányautalványok után fizetett kamatot, holott Magyarország kamatjáruléka 100 milliónyi forgalomnak felel meg. Interpellate tárgyává is létetett annak idején a magyar érdeklik ezen megrövidítése a magyar delegátióban. Az akkori közös pénzügyminiszter válasza azonban arra szorítkozott, hogy e kérdés nem tartozik a delegációk illetékességéhez. Az országgyűlésen nem ismételhetett az interpellate, hihetőleg azért, mert a kérdést tevő belátta, hogy nem lenne méltányos követelni az osztrák kincstártól, hogy emelje magasabbra a kamatlábat annál, amely alapul szolgált Magyaroság államadóssági járulékának kiszámításánál. De e méltányosság nem talált viszonzásra a másik részről. Mihelyt a crisis beálltával a salinajegyek ismét keresettek lőnek, és az osztrák pénzügyminiszter ismét kénytelen volt a sóbányautalványok kamatoztatására az egész államadóssági illetményt fizetni, két ízben leszállította a kamatlábat és elérte azt, hogy megfogyott ezen utalványok forgalma s a forgalomban maradottak után is egészben jóval kevesebb kamat fizettetik. A mellett csökken azon papírok forgalma, mely csupán Ausztria adósságát képviseli s szaporíttatnak ugyanannyival a közös államjegyek, amelyek Magyarországnak is jótállása alatt állanak. Teljesen indokolt ennélfogva a függő államadósságok ellenőrzésére hivatott magyar bizottság jelentésében foglalt azon indítvány, hogy utasítandó lenne a magyar pénzügyminiszter, miszerint hasson oda az osztrák kormánynál, hogy az államjegyek ne szaporíttassanak állandóan a 312 millión túl. Kérdés ugyan, hogy a kamatlábnak 5 százalékra visszaszállítása megtermi-e teljes mérvben ezen hatást, csak annyi bizonyos, hogy megközelíti, de e visszásságnak végleges megszüntetésére egyedül a közös függő adósság konsolidálása vagy megosztása vezethet. Akkor azután ám vonja ki az osztrák kincstár a sóbányajegyeket a forgalomból és takarít