Pesti Napló, 1874. augusztus (25. évfolyam, 175-198. szám)

1874-08-01 / 175. szám

175. szám. Budapest, Szombat, augusztus 1.1874. 25. évi folyam. Szerkesztési iroda, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap Szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület A lap anyagi részét illető kü­zle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek? Postán küldve, vagy Budapestem házhoz hordva reggeli és esti ki° adás együtt, 3 hónapra . . . 6 frt — kr* 6 hónapra . .­­ 12 » — . Az esti kiadás postai különküldöseór* felülfizetés évnegyed énként 1 érint. Az előfizetés az év folytán­ minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó elsl ■apjától számittatik.­­| Hirdetések szintúgy’ mintáéi összetégel a KIADÓ­HIVATALRA, Barátok­ tere, Athenaeure-épül küldendők, Előfizetés „PESTI NAPLÓ“-ra. Előfizetési árak: Egész évre.........................24 frt. Fél évre..............................12 frt. Negyed évre .... 6 frt. Egy hóra...........................2 frt. rJ^T’ Az előfizetés Pestre, a »Pesti Napló« kiadó - hivatalának (Ferencziek­­ tere, Athenaeum­­épület) küldendő. A „P. Napló“ szerkesztő- és kiadó-hiivatala Budapest, július 31. A­miben oly sokan kételkedtek, a­mit némelyek lehetetlennek hittek , beteljesedett. A képviselőház befejezte ma a választási j­a­v­a­s­lat tárgya-­­­á­s­á­t, s élénk a remény, hogy a javaslat még ez ülésszak alatt törvénynyé lesz. A munka legnehezebb része mindenesetre mö­göttünk van;­­ az oly sok izgatottságot kel­tett, nagy tanulságokkal telt, s a­mi az időt is illeti, oly nagy arányokat öltött képviselő­házi vita befejeztetett. A helyzet nem volt könnyű, s a feladat, melyet a kormánynak teljesítnie kellett, rend­kívül súlyos. Egy választási javaslat min­denütt, minden parl­amentben, minden viszony között, rendkívül megpróbálja a kormány s a pártok erejét. A legfontosabb alkotmányi kérdések fűződnek ily javaslathoz, s e kérdé­seken kívül, melyek általános jellegűek, ez ügyhöz nálunk még más, nem kevésbé fontos szempontok csatlakoztak, melyek speciális viszonyainkból fejlődtek. Míg másutt gaz­dag statistikai adatok, hosszas tapasztalat derítik ki, hogy a választási jog körüli min­den lépésnek mily következménye lesz a par­l­ament alkotására , mi ily megbízható ada­tokkal nem rendelkezhettünk. Az egyéni fel­fogás és számítások legkülönbözőbb eredmé­nyeivel állottunk szemben, és ez szerfelett nehézzé tette a biztos tájékozást. Mi igen sokat beszéltünk a választási census, a választási visszaélések s ez utóbbiak orvoslásáról, a kérdés mélyébe azonban csak kevéssé hatoltunk be. Nagyon kevéssé vitat­tatok a kérdés és bizonyos igazolatlan fé­lénkséggel tértünk ki bővebb megvitatása elől, hogy a census ez vagy ama megszorítása vagy kitágítása a haza lakossága mily sa­­játsága körének válnék javára vagy hasznára, a­mi a választási javaslatnál — nézetünk szerint — mindenesetre egyik első rendű fontosságú kérdés. Nem mondjuk mi azt,hogy a párttekintetek szolgáljanak a választási javaslat megalkotásánál zsinórmér­tékül , de azt hiszszük, jogosult óhaj, hogy a törvényhozó tisztában legyen a felett, hogy a választók nagy tömegeinek alakulása miként hat vissza a parl­amentre, s ebben a legfon­­tosb állami érdekek kezelésére. Ismételjük, hogy mi — minthogy eddig az összeírások a legkülönbözőbb módon történtek — nem is ereszkedhettünk le e kérdés mélyébe, s tán innen ered az a szorongó érzés, mely néme­lyekben feltámad most is, midőn a javaslat vitája befejeztetetett. Mi ezt az érzést nem tartjuk épen jogosulatlannak , de azt véljük, hogy a rendelkezésünkre álló adatok szerint ezen a bajon nem vagyunk képesek segíteni. Akárhogy forgassuk is a dolgokat, mindig fenn fog maradni valami, a­mi némileg ha­sonlít a sötétben tapogatódzáshoz, s ebből nem találhatunk más kimenekvést, mint ha hosszú, kimerítő viták után azok véleményé­nek compromissumában megnyugszunk, kik viszonyaink gondos ismeretével az állami ér­dekek meleg szeretetét kapcsolják össze. A javaslat fő pontjaiban ily compromis­­sum eredménye. Számos fontos határozatai a pártok kö­zös megegyezésén alapulnak, egy igen fontos rendelkezése a Deákkör többségének határo­zatából jött létre s nincs egy pont­ja sem, melyet a kormány a miniszteriális csalhatatlan­­ság elbizakodottságával,­­ a­­b­i­n­e­t-k­érdés vagy más pres­­sio alkalmazásával erősza­kolt volna akár a pártra, akár a házra. A törvényjavaslat ellen inkább az ellenkező kifogás tehető, az t. i. hogy nagyon is sok concessiót tartalmaz, me­lyet a kormány vagy a háznak, vagy a saját pártjában túlsúlyra emelkedett áramlatnak tőn. Természetes, hogy miután a kormány a tett módosításokat elsajátító, övé ezekért is a felelősség, nem tagadjuk azt sem, hogy fon­tos és döntő állami tekintetek sugallhatták egy és más módosítás elfogadását, de consta­­tálnunk kell a tényt és pedig főleg azért, mert ha — mint említettük — a felelősség e javaslatért természetesen a kormányt illeti, a keresztülvitel érdeme egyedül az övé, a megalkotás műve azonban eloszlik sokakra. A javaslat számos oly njítást tartalmaz, mely mindnyájunk legteljesb helyeslését bír­­ja. Az állandó választói lajstromok, a vált­összeírás szabályozása, s a választói reclama­­cióknak a bíróságok általi elintézése, valamint a választási visszaélések megtorlásának sza­bályozása , a magyar törvényhozás állandó dicsőségére fognak válni. Már-már nemzeti betegségekké fajult visszaéléseknek alkottatott meg orvosszere, s a legfontosabb alkotmányos jog gyakorlata a mindenkinek egyenlőn mérő törvény ellenőrzése alá helyeztetett. Oly ha­ladás ez, melynek meggondolása mérsékel­heti a választási javaslat egyéb rendelkezései ellen itt-ott támadó aggodalmakat, és elosz­lathat sok kételyt. Mi örömmel üdvözöljük e haladást és meg vagyunk győződve, hogy az nemzetünk üdvére fog szolgálni. Hogy ez létesülhetett, és pedig létesül­hetett még most , az oly meddő ülésszak egy nevezetes reformtörényt mutathat fel, az fő­leg azon szívósság és kitartásnak köszönhető, melyet ez ügyben a kormány és különösen a belügyminiszter tanúsított. Csak a­ki közel­ből látta azon ernyedetlen munkát, az önfel­áldozás azon számos nyilvánulását, melyek­kel a javaslat tárgyalása és keresztül­vitele járt , — csak az méltányolhatja azt kellőleg. Nem szólunk a roppant munká­ról, bár ez is nagyon kipróbálja a legkomo­lyabb akaratot is, s a három hónapon át a minisztérium körében, a Deákkörben, az o­s­tályokban és a közp.­bizottságban, valamint a ház plénumában folyó majdnem szüntelen tanácskozások kifáraszthatják a legedzettebb férfiút is. De voltak sokkal nagyobb bajok. A pártok közötti ingerlékenység, a küzdelem az egyes ambitiókkal, visszautasítása a parlia­ment­i hajrák­nak: mindez előfordult bőven és számtalan változattal, mindez a magyar kormányférfiak speciális gyönyörűségét szok­ta alkotni. De ne szóljunk bővebben erről most, a munka végén; s­ ha szükségét lát­juk, visszatérünk erre máskor. Ma örömünk­nek akarunk kifejezést adni a felett, hogy a képr­­ház tanácskozásai nem voltak sikerte­lenek és visszhangoztatjuk ama szíves éljene­ket, melyekkel a képv. ház a tárgyalás befe­jezését üdvözlé. A „Pesti Napló“ tárnája. Sziv története. Regény két kötetben. Irta : Castelar Emil. Spanyolból: Beksica Gusztáv. ELSŐ KÖTET. I. FEJEZET. Nagy jellem. Ismertem, bámultam életében, és halálában, kikisértem a temetőbe. Életének tragoediája örökké szivembe és emlékezetembe lesz vésve. Száműzeté­sem alatt barátom volt Párisban. Erényeinek emlé­két hagyta mindenütt azon társaskörökben, melyek szerencsések voltak ismerhetni. Halálának titkát csak kevesen, igen kevesen ismerik. Kétségkívül szív és lélekteljes ifjú volt. Egyetlen magasztos áldozat, melyet bemutathatok neki, az, ha elbeszélem történetét. Halljátok. Ricardónak hívták. Alacsony termetű volt, de azért alakjára nézve is eléggé kimagasodott azon számtalan egyén közül, kik nem ütik meg a katona­mértéket, s fegyverrel nem szolgálhatják hazájukat Teste hajlékony, mozdulata fesztelen, magatartása szerény volt, semmi rendkívüli rajta. A természet azonban minden erejét abban központosította, hogy ezen kissé gyengéd termetre rendkívüli főt helyezett, mely nagy szellemének tük­re volt. Fejének előrésze az agyvelő felett magasan volt boltozva, úgy, hogy bátran kiadhatta volna az összehasonlítást Rafael di Urbino, az istenfők­e nagy festőjének legszebb rajzaival. Gesztenyeszínű, kissé fürtözött haja, mint dicskör övezte homlokát. Büszke, magas, széles homloka nagy gondolat tükre volt; e gondolat — habár a nyugalom, vagy közöny óráiban rejtve volt is — kisugárzó fényét és melegét. Vilá­gos kék szemei véghetetlen jóságot, tengermélységet tüntettek fel, mintha lelkének fényes örvényébe en­gednének pillantást vetni, vagy eszményi inspiratiói­­nak álomképeit mutatnák.Arczának tojásdad alkata, pelyhező, s könnyű árnyéknak látszó bajusza, töké­letes metszetű ajkai, apollói arra oly kifejezést ad­tak e főnek, mint csak az ó­korból fennmaradt és kiásott szobrokon észlelhető, melyek mintha az esz­ményi öszhang és szépség szemléletében volnának el­mélyedve, mely elmélyedés mintha az istenek olympi nyugalmát sugároztatná homlokukra. Ily alakban tükröződött benne szép lelke. Ter­mészeténél fogva rajongó lévén, vallásos ihlettel csüggött minden nagy eszmén, nagy értelmen. Bár valódi, isteni sugallattal megáldott költő volt, költé­szetét sem versekben, sem prózában, sem semmiféle műalakban nem testesítette meg. E költészet életé­ben nyilatkozott. E költészet sohasem tért el az igaz és jótól. A természetet és emberiséget egyaránt szeretvén, nem elégedett meg csak a csillagok szemlélésével, s a mezőkön való sétákkal, s nem elégítette ki ember­társai java iránt táplált jó szándéka, hanem leszállt a társadalom mélységeibe, hogy ott harczoljon a rész ellen és enyhítse a nyomort. Hányszor állította be­szélgetései közben, hogy nemcsak erkölcsi, hanem szép dolog belépni a ragályos udvarokra, sötét, ned­ves lakásokba, melyek csak ragályos anyaggal teli­tett­séget lehelhetnek, s itt — mily szép ! — segíte­ni a betegeken, vigasztalni a haldoklókat, megmente­ni ifjak életét, leányok becsületét, a jótékonyság csil­lagát ragyogtatni a társadalom sártengere felett, és saját homlokunkat a felebaráti szeretet dicssugarai­val övezni. Ezen szigorú elvek mellett azonban nem tartózkodott az élet jogos örömeinek élvezésétől. — Tánczmulatságba, hangversenybe, színházba ünnepé­lyekre, hirlapszerkesztőségekbe rendesen eljárt, hogy a közélet ezen ütereinek verését megtapinthassa, hogy erényeinek melegét mindenütt kisugároztassa, és szavainak harmatos cseppjeit mindenütt szétszór­ja. Hányszor történt, hogy a tánczteremből távozva, a nyomor fészkét kereste fel, s a zenekar visszhang­jával fülében a haldoklók nyögését ment hallgatni. Nagy szive, mintegy ösztönszerüleg megtanította az élet szükséges ismereteire. Hogy ismereteket gyűjt­sön, s azokat embertársainak hasznára fordíthassa, beállt sebésznövendéknek, felkereste a kórházakat és sebeket kötözött be , majd valamely festőhöz csatla­kozott, felmászott a hegyekre, szemlélte a hókoronás csúcsokat, hallgatta a rengetegnek a vízesések által felkevert zaját,vagy leheveredett valamely pompás tó partjára.Sajátságos tulajdona volt e rendkívüli jellem­nek, hogy nem tüntetett fel határozott hivatást. El lehet mondani, hogy szellemi képzettsége szavaiban, lelkének eme villanyos szikráiban érte el tetőpont­ját. A művészek, politikusok, s a világ fiai felkeres­ték, hogy ellessék fenséges inspiratióit, összeszedjék bölcs véleményeinek elszórt tükördarabjait, kitágít­sák szellemi látkörüket s hogy lelkének mélységét megvilágítsák ama lángoló szavakkal, melyek nagy erkölcsi vulkánt képeztek, s e vulkánban minden össze volt vegyítve: világosság, tűz, izzó láva s föld, mind fenséges, mind rendkívüli. II. FEJEZET. A tettek költészete. Ricardo e tulajdonságai daczára soha egy szót sem írt vagy mondott a nyilvánosság számára. Mindenki barátjának tekintette őt. Különösen a nők keresték e nagy lélek társaságát, mely a női gyen­gédséget az erősebb nem teljes erélyével egyesítette. A nő ideges természetére nézve madárhoz, szépsé­gére csillaghoz és virághoz hasonlít. Ha van kaná­rid, fülemüléd kalitkában, vagy kertedben, s zongo­rádon­ játszol, vagy dalolsz, lelkesülésed magával ra­gadja a kis madarat, mely csakhamar csicsergésével kiséri zenédet. A nő is, ha nagy értelem, nagy eszme nyilatkozatát hallja, lelkében csatlakozik a nagy eszme röptéhez, s kedélyének titkos mélyében után csicsergi a férfi fenséges gondolatait. A keresztény­ség első századainak története kimutatja, hogy több nő szenvedett vértanúságot, mint férfiú. Ricardo minden szavának talismánt kellett képeznie a társa­dalom, de főleg a nők számára. Eme jellem és külső tulajdonokhoz roppant vagyon által biztosított függetlenség járult. Gazdag amerikai özvegy egyetlen fia volt, a fényűzés csillo­gása, kényelme közepett látott napvilágot, s így nem volt kénytelen önfeltartása felett gondolkozni. Ő fel volt mentve a napi munka alól,mely a vagyonnal meg nem áldott emberek életének legnagyobb részét igény­be veszi. Ha valamely gazdag örökös rész hajlamok­kal születik, gazdagsága állandó oka romlottsá­gának : a vagyon neveli és még elfajultabbakká teszi vétkes hajlamait. A kiváltságolt természet azonban, ha nem kell sokat törődnie a talajjal, melyben gyö­kerezik, sem gyökereinek irányával, növekszik, gya­rapodik, szétterjeszti lombjait, mint óriási fa, mely gyümölcscsel és virággal van megrakva, menh­elyül szolgál a madaraknak, és sudarát égig emeli. Rop­pant vagyona által engedett üres idejét szellemének kiművelésére, s embertársai javának szentelte. Ri­cardo anélkül, hogy hitküldér, erényhajhászó volt, vagy reformátor színében akart volna feltűnni, ugyan azon természetes egyszerűséggel munkálkodott em­bertársai javán, mint melylyel életének legelemibb kötelességeit teljesítette. (Folyt, köv.) Az etetés, itatás. Az 1872-ik évi országgyűlés végén volt, a mi­kor a Tóth Vilmos-féle választási törvényjavaslatnak ama hires agyonbeszéltetése történt. A bal és a szél­sőbal akkor még nagyon közel állott egymáshoz. Az uj választások is közeledtek s már akkor el volt ha­tározva köztük, habár nem formaszerűen is, hogy az általános választásokra coalitiót fognak kötni a Deákpárt ellen. Nagy volt bennük a lelkesültség tönkre tenni a törvényjavaslatot s vele — mint ők hitték — a Deákpártot. A leggyakrabban hangoztatott kifogás az volt a törvényjavaslat ellen, hogy az­ az etetés és itatásra vonatkozólag semmi lényeges intézkedést nem foglal magában. Tóth Vilmos belügyminiszter — ha jól emlékezünk — az általános vita alatt kijelente, hogy neki és a kormánynak semmi kifogása az elv ellen és ha valaki talál elfogadható módot az etetés­­itatás megbüntetésére a­nélkül, hogy a választók ha­szontalan zaklatásoknak tétetnének ki, ő kész lesz azt elfogadni, habár a lehető legszigorúbb intézke­désekkel lesz is összekötve. E kijelentésre Irányi Dániel kapja magát s pár nap alatt összeül egy törvényjavaslatot nem ugyan Hondurasnak, nem is Angliának mintájára, hanem mégis elég részleteset arra, hogy belőle sem­minemű furfangosság az éhes és szomjas publikum ke­­lepczébe ejtésére ne hiányozzék. A tvjavaslat 10 vagy 20 szakaszból s minden szakasz többnemű részletes intézkedésből állott. Le is tette a ház asztalára, a ház által ki is nyomatott, sőt a képviselők közt ki is osztatott. A kit érdekel, megtekintheti az 1869—72. országgyűlési­ irományok 23-dik kötetében. Megjegyzendő, hogy e törvényjavaslatban min­dennemű evés-ivás határozottan tiltva van. A válasz­tónak a faki­ erényeket kell elsajátítani, ha botba üt­közni nem akar. A bűnvádi eljárás megindítása és kezelése a királyi ügyészekre van bízva. Annyira szi­gorú intézkedéseket tartalmaz, hogy a­mikor a javas­lat kiosztatott, egy baloldali képviselő azonnal egy másik törvényjavaslatot készített, mely­ben 60 millió államkölcsön felvétele javasolta­­tik ideiglenes börtönhelyiségek készítése czéljából f­él millió fegyencz számára. Ennyire jön ugyanis felvéve azoknak szá­ma, kik ellen a bíróság kétségtelenül bebizonyított­nak fogja tekinteni az etetés és itatás bűntettét. Hanem Irányi egyben mégis kegyelmes volt. Megengedte ugyanis, hogy a rokonok és jó barátok temetés, keresztelés, disznótor, lakodalom, névnap s egyéb szokásos öszejövetelek alkalmával magán háznál választási idény alatt is megehessék egymás kenyerét s megihassák egymás borát büntetés nél­kül. Sőt még tovább is ment, a mennyiben a nőkre nem terjeszte ki az etetés-itatás rettenetes bünteté­sét. Hanem azt mégis megszabta, hogy 20 egyénnél több még ilyen tiszteletre méltó czimen sem lakmá­­rozhat együtt. E törvényjavaslatot az idők és beszédek árja eltemeté. Elaludt a leányka, de meg nem halt. A folyó évben ugyanis, midőn a mostani vá­lasztási törvényjavaslat az osztályokban tárgyalta­tott, Irányi hívei magukkal hoztak egy rettenete­sen elsárgult incunabulum-féle nyomtatványt, mely­ről Pulszky Ferencz szakavatott sejtelmei nyo­mán csakhamar kiderült, hogy ez ama híres Iványi­­féle törvényjavaslat. Magukkal hozták azért, hogy annak szakaszait a törvényjavaslat szövegébe bele­­amandirozzák. Lázár Ádám nem igen szo­kott a hallgatótól, ha beszélni kezd, bocsánatot kérni, de a­mikor módosítványaival előállott, ő is bocsánatot kért a harmadik osztály tisztelt tag­jaitól. Eredménye az lett, hogy még Tisza Lajos is végig hallgatta módosítványait s csak a végén kér­dező Eötvös Károlytól: »ezért kellett nekem Itáliából haza jönni ?« Kerkapoly hajlandónak mu­tatkozott a módosítványokat elfogadni, mert a fővá­rosi küldöttség épen előtte való napon constatálta, hogy csillagutczai háza bizonyára összedül, ha előbb békességes után le nem szedeti. Természetes, hogy a módosítványok sorra buk­tak minden osztályban. De egy pár központi előadó­nak utasítás adatott arra, hogy a központi bizottság próbáljon — ha tud — az etetés-itatás ellen, vala­mit a javaslatba behozni. Biztosítjuk Szontagh Pált, hogy a központ ezt meg is tette volna, mert hiszen boszorkánykonyhája eléggé el volt látva re­­quisitumokkal, de föltett szándékában egy véletle­nül közbejött incidens által megakadályoztatott. Ez pedig abból állott, hogy a központi bizott­ság dr. S­z­a­p­á­r­y Gyula belügyminiszter indít­ványára elhatározta, hogy minden nap reggeli 9 órá­tól délutáni 4 óráig fog tanácskozni, hogy munkáját minél előbb bevégezze. De a­mikor a déli 12 óra elmúlt s a buffet üresnek találtatott, általános lett az óhajtás az ülésnek fél óráig leendő felfüggesztése iránt, hogy ezalatt ki-ki a hogy tudja, szórakoztat­hassa étkező orgánumait. Azonban a fél óra Szi­lágyi Dezsőnek nem lévén elég, nélküle pedig a tanácskozás folytathatónak nem tekintetvén, a drága időből több mint egy egész óra elpazaroltatott. E sajnos körülmény a belügyminiszter úrban megérlelé azon elhatározást, hogy a következő napra kellő mennyiségű virslit, páros zsemlét, pogácsát és sört hozasson saját számlájára a központi bizottság ta­nácskozási helyiségébe. S miután ezen egyúttal vég­rehajtott tény ellen sem Nagy Gyuri , sem Benes Döme kifogást nem tett, sőt ebben P­é­­c­h­y Tamás is semmi olyast nem látott, mely a házszabályokkal ellenkeznék : mind a miniszter, mind a központi bizottság nolens-volens nyakig esett az etetés-itatás bűntettébe. (Folytatása következik.) Budapest, julius Ül. Ismételve fölhívtuk a közfigyelmet azon fontos körülményre, mely iránta függő állam­­adósságok ellenőrzésére hivatott bizottság már most, az esti lapunkban közlött jelentés sze­rint, a képviselőház intézkedését tartja eluta­­síthatlanul szükségesnek. Magyarország ugyanis annyival járul az államadóssági átalányban a sóbányautalvá­nyok kamatoztatásához, mintha állandóan 100 millió lenne forgalomban és mintha 5 % lenne kamatlábuk. Az 1867. XV. t. sz. 5§-a szerint azonban nem szükséges, hogy a teljes 100 milliónyi salinajegyek legyenek forgalomban és a különbözet, a mennyivel 100 milliónál kisebb ezen forgalom, közös államjegyekkel pótolható. Ezen rendelkezésnek természetesen nem az volt a czélja, hogy a sóbánya utalvány­okát kezelő osztrák pénzügyminiszter azon hely­zetbe juttassák, miszerint mindenféle mester­kedéssel redukálhassa a salinajegyek forgal­mát és ez után minél többet megtakaríthasson egyoldalulag az osztrák kincstár javára a magyar állam járulékából, hanem czélja az volt, hogy azon természetes hullámzásnál, mely a sóbányautalványok kibocsátása s visszafolyásából ered , átmenetileg kisebb Az orosz klastromok. — A »Revue des deux Mondes«-l»ól. — Kát közlemény. II. A seminariumok legkitűnőbb növendékei be­lépnek az akadémiába, mely a theologiai kar helyét pótolja. Itt, miután választottak az egyház és a vi­lág között, választaniok kell a két papság között: a pápa élete között , mely megengedi a csalá­di örömöket, és a szerzetesi élet között, mely utat nyit az egyházi méltóságokra. A szerzetesek, a­kik az utolsó időkig kizárólag igazgatták az aka­démiákat, mindent elkövettek, sokszor cselhez, erő­szakhoz folyamodtak, hogy a szép reményű fiatal embereket a maguk részére vonják. Közönségesen azonban az ilyen fogásokra nincs semmi szükség; az önszeretet és a pópák nyomorúságos helyzete elegendő rugók az ilyen fiatal emberekre nézve, hogy szerzetes nahát öltsenek. Mihelyt a seminarista a szerzetesi fogadalmat letette, a lehető legkönnyebb és leggyorsabb a pályája. Férfiaknak a törvény csak harmincz éves korukban engedi meg a fogadalmat; az akadémiák növendékeire nézve a törvényes határ huszonöt évre szállt le ; ezek a noviciatus alól is fel vannak mentve. Tanulmányai befejeztével az ilyen seminariumi felügyelővé vagy tanárrá neveztetik ki; azután superior vagy rector lesz és állásról állásra a püspökségig emelkedhetik, még mielőtt érett korát elérte volna. A szerzetesek alsóbb része egészen különböző életet él. Ezek számára nem nyílik semmi pálya, éle­tük egyhangú, leggyakrabban aprólékos ájtatossági gyakorlatokkal töltik el. Klastromuk fenntartása, templomaik szolgálata, a görög szertartás hosszú is­teni tiszteletének énekei, ebben áll életük főfoglalko­zása ; a testi vagy szellemi munka csak a második helyet foglalja el. Az utolsó időig a közös élet ritka volt az orosz szerzetesek között; több patriarcha vagy metropolita hasztalan fáradozott annak ter­jesztése körül. A szerzetesek többnyire egy fedél alatt laktak, anélkül, hogy azért közös életet éltek volna. Együtt imádkoztak, közönségesen együtt ét­keztek is, de mindeniknek meg volt a maga része a klastrom jövedelméből és azzal kénye-kedve szerint rendelkezett. Most a szent synodus az összes klastro­­mokban közös életmódot és szigorúbb fegyelmet akar életbe léptetni. A klastromok reformja a köz­ponti egyházi hatóságot, tehát a kormányt illeti. Az orosz klastromok ugyanis nem magántestületek, mint a nyugatiak, melyek többé-kevésbé függetlenek a rendes egyházi hatóságtól, hanem teljesen alá van­nak vetve a kormány gyámságának. Az orosz klastromok tehát elvesztették a jogot felsőbbjeik választására, feltétlenül a szent synodus fennhatósága alá vannak rendelve; ennek jóváha­gyása nélkül klastrom nem alapítható, fogadalom le nem tehető. A legújabb reformig a synodus nevezte ki a szerzetesi méltóságokat, és a hegumeni vagy archimandritai állások némileg az egyházi pálya kü­lön fokozataivá lettek, a klastromok tehát gyakran püspököknek vagy püspökjelölteknek adomány­­oztat­­tak. A tervezett reform az eddigi szokásnak véget fog vetni. A klastromokban szigorúbb életmód fog behozatni, de egyszersmind a szerzeteseknek vissza fog adatni felsőbbjeik választási joga. Az ilyen rend­szabály becsületére válnék az egyháznak és a kor­mánynak, és összhangban állana II. Sándor uralko­dásának nagy reformjaival. Ez­által a szerzetesek úgy, mint a nemzet többi osztályai, visszanyernék részben az önkormányzatot, a szerzetes intézmé­nyek lelkét. Kérdés csak az, vájjon az ilyen újítás méryben felhasználtassanak a közös állam­jegyek. Ha szükséges volna még e felfogást iga­zolni, ott áll a függő adósságok ellenőrzéséről közös egyetértéssel alkotott törvény, mely az ellenőrző bizottságok egyik feladatául kitűzi, felügyelni arra, hogy az 1867. XV. t. sz. 5. §-ában a sóbányai utalványok és államjegyek között megállapított viszony a törvény értel­me szerint akképen tartassék fönn, hogy a­ sóbányautalványok időnkénti kereskedése folytán az államjegyekből és váltópénzjegyek­ből álló és összsen 312 milliót tevő függő adósságnak növekedése állandóvá ne váljék.­­ Az osztrák pénzügyminiszter fölhasznál azonban minden eszközt arra, hogy az állam­jegyek növekedése állandó legyen, hogy ezek minél nagyobb mérvben meghaladják a 312 milliót, a salinajegyek pedig mennél kisebb­ mérvben maradjanak a forgalomban. 1872-ben és 1873. egy részében a túlhajtott speculatio segítségére volt az osztrák pénzügyminiszter­nek, mert 5 százalékos salinajegyek nem ké­peztek akkor nagyon keresett czikket és igy az osztrák kincstár egy időben csak 33 mil­liónyi sóbányautalványok után fizetett kama­tot, holott Magyarország kamat­járuléka 100 milliónyi forgalomnak felel meg. Interpellate tárgyává is létetett annak idején a magyar érdekli­k ezen megrövidíté­se a magyar delegátióban. Az akkori közös pénzügyminiszter válasza azonban arra szo­rítkozott, hogy e kérdés nem tartozik a dele­­gációk illetékességéhez. Az országgyűlésen nem ismételhetett az interpellate, hihetőleg azért, mert a kérdést tevő belátta, hogy nem lenne méltányos követelni az osztrák kincs­tártól, hogy emelje magasabbra a kamatlábat annál, a­mely alapul szolgált Magyaro­ság államadóssági járulékának kiszámításánál. De e méltányosság nem talált viszon­zásra a másik részről. Mihelyt a crisis beáll­tával a salinajegyek ismét keresettek lőnek, és az osztrák pénzügyminiszter ismét kény­telen volt a sóbányautalványok kamatoztatá­sára az egész államadóssági illetményt fizet­ni, két ízben leszállította a kamatlábat és elérte azt, hogy megfogyott ezen utalványok forgalma s a forgalomban maradottak után is egészben jóval kevesebb kamat fizettetik. A mellett csökken azon papírok forgalma, mely csupán Ausztria adósságát képviseli s szaporíttatnak ugyanannyival a közös állam­jegyek, a­melyek Magyarországnak is jótál­lása alatt állanak. Teljesen indokolt ennélfogva a függő államadósságok ellenőrzésére hivatott magyar bizottság jelentésében foglalt azon indítvány, hogy utasítandó lenne a magyar pénzügymi­niszter, miszerint hasson oda az osztrák kormánynál, hogy az államjegyek ne sza­­poríttassanak állandóan a 312 millión túl. Kérdés ugyan, hogy a kamatlábnak 5 százalékra visszaszállítása megtermi-e teljes mérvben ezen hatást, csak annyi bizonyos, hogy megközelíti, de e visszásságnak végleges megszüntetésére egyedül a közös függő adósság konsolidálása vagy megosztása vezethet. Ak­kor azután ám vonja ki az osztrák kincstár a sóbányajegyeket a forgalomból és takarít­

Next