Pesti Napló, 1876. február (27. évfolyam, 25-49. szám)
1876-02-02 / 26. szám
26. szám. Budapest, Szerda, február 2.1876. 27. évi folyam. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap imnemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghe intézendő. Bár mentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal , Barátok-tere , Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az Mtl kiadás postai ktdlönkfüdéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti IS Napló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ-ra. F. évi febr. 1-sején új előfizetés kezdődik lapunkra, melyre felhívjuk a közönség figyelmét. Előfizetési árak : (reggeli és esti kiadás, t/z legnagyobb év és közgazdasági melléklet) Egész évre......................................24 frt. Fél évre.......................................12 frt. Negyed évre............................. 6 frt. Egy hónapra ....... 2 írt. jjfF" Az előfizetés Budapestre a »Pesti Napló« kiadó hivatalába (Barátok tere 7. sz. Athenaeum-épület) intézendő. A »Pesti Napló« szerk. s kiadó hivatala. Budapest, február 1. Sokáig szenvedtél, kedves öregünk! A mesterség minden fogásaival hosszabbítottad a haldoklás kínjait hónapokon át. Megmutattad mily nehéz a te jó szivednek megválni tőlünk. Tudtad, hogy egy más hazába költözésed a te édes hazádat búval, bánattal tölti el, hogy egy ország fog elsiratni, s senki sem mélyebb érzéssel, mint annak koronás Ura és Asszonya. Ugye, épen ezt nem akartad! Te, akinek életed fő törekvése volt, könyeket törülni , most magad fakasztasz könyet hazád és embertársaid szeméből, melyeket többé képes nem vagy letörülni! Vannak emberek, kik gyermekes képzelgéssel szeretnék látni saját temetésök pompáját és nagyszerűségét, óhajtanák olvasni vagy hallani az érzékeny búcsúztatókat. Te bizonyára nem tartoztál ezek közé. — Kínos látvány volt neked mások szenvedése és bánata, nem szeretted a világ hiúságaira emlékeztető pompát, fényt, látványos demonstrátiókat, a hízelgő magasztalásokat. Pedig, azt gondolom, alig volt ember, kinek hozzá méltóbb lett volna temetése. Sem igen sok, sem igen kevés az, amivel Deák Ferencz koporsóját körülveszi a nemzet. Nem a külső formák teszik azt nagyszerűvé, hanem a valódi érzelmek azon vegyülete, melyek ritkán párosulnak egy--egy méltán siratottnak ravatala körül. — Őszintén fájlaljuk a közpályák egy-egy nevezetességének elvesztését, — megindító látni gyászos özvegyet, árvát a családapa koporsója után, vagy férfiakat a valódi, őszinte barát sírjánál. Deáknál mindezen érzelmek egyesülnek, s talán túlnyomó az, mely az embert, az egyént illeti, a felett, mely egy első rendű államférfiú tehetségei iránt nyilatkozik. Deák temetése, ha minden hivatalos környezet nélkül volna, ha elképzeljük mellőle az állam politikai és társadalmi testületeinek minden képviseletét, mint magánember temetése is egyike volna a legritkább és meghatóbb látványoknak. Szorosabb értelemben vett családot nem hagyott maga után, s mégis valódi családias érzelmekkel veszi körül koporsóját férfiak és nők oly nagy száma, mint egy hajdani patriarcha ravatalát, kik kínos aggodalmakkal virrasztottak, ápolva őrködtek mellette, mondhatni együtt szenvedték vele végig hosszas, kínos betegségét, s vetélkedve igyekeztek enyhítni szenvedéseit, oly önfeláldozással, melyhez egyáltalán nem férhet a családokban előforduló öröklési elsőbbség fölötti versenyzés gyanúja. Deák családja, kevés számú közelebbi vagy távolabbi rokont kivéve, kikhez szíves rokoni érzelmekkel volt mindig, az ország minden részéből ujonczozta magát. A Dunán túl, a felvidék s Erdély nemeslelkű képviselőket bírt ezen család kebelében. Mindenki ismeri őket, s nem szándékom elősorolni, mert a nagy szám miatt könnyen a kifelejtés hibájába esném. Csak egyet emelek ki, akiről mentül ritkábban volt említés téve a nyilvánosság előtt, annál méltóbb most az ország színe előtt lerónunk a bála, és rokonszenv adóját. Számos éveken át legállandóbb, legbelsőbb meghittje gróf Mikes János volt, a ki sem politikában, sem irodalomban szerepet nem vitt, — sem pedig a főúri körök szokott foglalkozásaiban és szórakozásában nagy részt nem vett, hanem független önállóságát s minden gondját arra fordította, hogy az öreg mellett egy valódi édes testvér helyét pótolja, úgy hogy a Mikes név a történelemben már mint a legönzéstelenebb, önfeláldozóbb ragaszkodás példája van megörökítve. Ki ne emlékeznék a múlt század Mikes Kelemenére, a »Törökországi levelek« halhatatlan szerzőjére, — a ki Rákóczy Ferenczet önkénytelen, s minden politikai ok nélkül, csupán a fejedelem személye iránti benső vonzalomból kisérte külföldre, s kitartott mindvégig ama hosszú és unalmas számkivetésben oldalánál ? — Ily nemes önfeláldozás, ily emberek ragaszkodása egy magában is elég bizonyság tárgyának nemes szivüségéről! De nemcsak egyik fényes oldal e nemesszivüség az elköltözött emlékezetében. Ez központja minden nagy tulajdonainak s netaláni fogyatkozásainak, sőt a ki ezt nem érti, nem birja fölfogni azon utat és módot, melyen oly elvitázhatlan vezérszerepet birt játszani hazánk egyik legkritikusabb korszakában — 1850-től 1867-ig, mely életrajzában is egészen új, egész külön korszak. Deák rendkívüli hatásának titka, bármily kiváló, hatalmas szónok volt, nem nyilvános szónoklataiban, s még kevésbé, különben is gyér, irodalmi fellépéseiben, hanem társadalmi működésében áll. Ha valamiben, újat teremtett Magyarországon a társadalomban. Amit gróf Széchenyi lóversenyeivel, casinóival, színházával stb. csak hiányosan tudott elérni, hogy Magyarországon magyar társadalmi életet teremtsen, azt Deák teljesen elérte sokkal egyszerűbb eszközökkel, csupán egyéniségének varázserejű vonzásával. — Elég volt neki téli szállásra az »Angol királynőben« megtelepedni — hová a legnagyobb pontossággal minden novembernek 4-dikén megérkezett Puszta-Szt.Lászlóról, hogy az összes közértelmiség, főrangúak, papok, írók, helybeli és vidéki táblabírák körülötte seregeljenek. Ő volt központja a bennmaradt magyar emigratiónak. A mi Francziaországban oly gyakori eset, hogy az azonban döntetnek el az ország legfontosabb ügyei, az történt a múlt évtizedekben Magyarországon, csakhogy itt nem nő, hanem egy mind észre, mind akaratra, mind hazafiságra nézve hatalmas egyéniség volt a szóvivő és hangadó. Volt salon és saloni élet Magyarországon azelőtt is. De az nyelvére nézve német, vagy franczia, — szellemben pedig bécsies volt. — Hogy mi a bécsi salon, azt igen híven jellemezte Marmont tábornagy, ki nemcsak katona, hanem kitünően művelt ember és egyik legkiválóbb alakja Napóleon korának. Azt találta, hogy a bécsi salonokban még tán simább, műveltebb hang uralkodik, mint a párisiakban, hogy aki belefut, sehol a világon fesztelenebbül nem érzi magát s kellemesebben nem tölti az időt. De két tekintetben nagy a különbség. Egyik, hogy Párisban már a forradalom előtt is nem kizárólag a születési aristocratia szerepelt a központi salonokban, hanem minden, aki valami részben kitűnőség volt; míg Bécsben a születési aristocratia egészen egy külön községet, coloniát képez, mely gondosan elzárja magát a többi osztályoktól. A másik különbség, hogy Bécsben, bár igen kellemesen érezheti magát az ember, de a valódig belső bizalmasság hiányzik, s nem köttetnek valódi barátságok, mint a franczia salonokban. A korábbi magyar salonra illik mindaz, ami a bécsire, s alig is volt az egyéb, mint ennek kicsiben való utánzása, sőt fiókja. A Deák alkotta salon különbözött talán a világ valamennyi salonjától. Nemcsak abban, hogy mindig és mindenkinek nyitva állott, hívatlanul jártak oda, s adták egymásnak az ajtót nagy és középszerű emberek, mágnások és proletáriusok, hanem különbözött főképen hangra és szellemre nézve. Nemcsak otthon találta magát nála minden rendű és ízlésű ember, hanem a baráti bizalomnál is több volt az uralkodó hang. Az a családias kedélyesség, az őszinte szívesség, az egyenes egyszerűség, mely a régi magyar táblabíró páratlan vendégszeretetét jellemezte, uralkodott körében. A mily kisded volt salonnak Angol királynőbeli két szobája, oly nagy volt az ő szive, mely a basa minden valamire való gyermekét be tudta fogadni. Íme, a nem csupán úri, hanem valódi magyar, s valódi emberi salon, mely habár azon kiadásban, mint Deák rendezte, utánozhatlan minta, minthogy sok vonása kiválóan az alkotó egyéni tulajdonainak lenyomata, de alapjaiban vajha megmaradna, s hitünk szerint fenn is kell annak maradnia. Ezen salon hatását látjuk ma is, ha nem épen széles körökben, de a törvényhozási testületeink tagjai közti magán érintkezésben. Az idegen a múlt országgyűlési párttusákat ha a gyűlés teremben szemlélte, nem bírt helyes fogalommal a személyes érintkezések természetéről. Meglepte volna az, amit a coulissák mögött a folyosókon látott. Itt a pártok egyénei nemcsak megbecsülték egymást, hanem telhetőleg kerülve a politika égető kérdéseit, igen jól megfértek. Akiket az értelem elválasztott, ellenfelekké tett, a kedélyben találtak érintkezési pontokat. Habár talán gyengébbeknél ez némi kárral is jár, amennyiben az adomahajhászat, enyelgés, tréfa elterelheti a figyelmet az országos ügyek komolyságáról, de megbecsülhetlen haszna van, kivált nálunk, hol a szenvedély, s személyes gyűlölködés nagyobb tanácskozó testületeknél könnyen árad túl, s bizonyos esetekben vészhozóvá válhatnék. Bármint legyen ez, aligha tévedek, midőn azt állítom, hogy országgyűlésünk tagjainak mai társadalmi szelleme egyenes öröksége Deák salonjainak; mert hiszen Deák salonja 67-ben maga költözött át az »Angol királynő «-ből a Deák-clubba, s ennek habituéi nem mások voltak, mint az országházbeli folyosók népesítői. Ha tekintjük magának a nagy államférfiunak országgyűlési beszédeit, azt találjuk, hogy legtöbbnyire nem hasonlítnak oratiókhoz, speechekhez. Kivált ha előadva hallotta az ember, hatásuk titkát abban találta, hogy a társalgásbeli, bár higgadt és nyugodt eszmecsere hangján vannak tartva , inkább ahhoz hasonlítottak, amit az angol table-talk-nak, a franczia causerie-nek nevez, s amit magyar köznyelven beszélgetésnek mondanak, mely fegyverét különösen akkor használta, mikor a pártszenvedélyek nagyon neki kezdtek hevülni a harcznak. Nem az ügyvédi perlekedő, ellenfelét megsemmisítni akaró érzet, mely az értelemhez akar szólani, de a kedélyre ingerlően hat, hanem az értelem mellett egymás kölcsönös megbecsülésére appelláló irány uralkodott benne. Úgy szólalt meg, s úgy folytatta gyakran, mintha nem egy zsúfolásig telt roppant teremben, hanem egy kis baráti körben mondaná el nézeteit, s szándékosan halkította hangját, úgy, hogy a távolabb állók beszéde elejéből sokszor mit sem hallottak. És ez soha sem tévesztette el csillapító hatását. Annálfogva nem áll az, mintha Deák csupán az értelem szónoka lett volna, hatalmában állott a hangulat is, melyre majd mindig nemesítőleg hatott. Egy nagy különbség mindig volt parliament fellépése s magántársalgása közt. Itt kifogyhatatlan volt igen találó adomákban, de nyilvánosan nem emlékszem, hogy azokat fegyverül használta volna, holott ha sújtani lett volna czélja, akárhányszor széttiporja az ellenfelet, amennyiben szóval szét lehet tiporni valakit. — Volt más különbség is. Az öreg, bármily áldott szivü, kedélyes volt is, de komoly ügyekben nem értette a tréfát, — magánúton szigorú volt, sőt néha talán az igazságtalansággal határos szenvedélyességig ment. S megjegyzendő, hogy épen legmeghittebb hívei részesültek olykor ilyesekben, úgy, hogy ez némi magas bizalom jelének volt vehető. Azonban ilyes szenvedélyességnek országgyűlési beszédeiben igen ritkán találni csak nyomát is. Mindezen különösnek látszó tüneményt megfejti az, hogy nyilvános beszédeivel nem csupán az értelemre akart hatni, hanem az indulatok fékezésére is. A társadalom salonjának korántsem csupán értelemre ható, hanem ép kedélyű hangját így tudta Deák átültetni a politikai küzdelmek terére. Azonban volt idő, s tartott huzamosan, midőn egyedül az »Angol királynő «-beli salonban vitattattak meg és döntettek el Magyarország életbevágó ügyei. Ez idő a 61-en túli és 61-en inneni öt-hat év. — Nem hiszem, hogy Bécsben a belügy- és financzminiszter oly jól tudta volna, mi történik az ország minden részében, mint tudták Deák lakásán. Koránt sem valami rendezett és szervezett organisatió, valami titkos szövetkezésszerű gépezet volt az, mely az informatiókat szállította. Egészen önkénytesen jutott oda mindennemű érdekesnél érdekesebb újság és gravamen. Minden vidék nevezetesebb férfiai Pestre jőve meglátogatták az öreget, ki nagy figyelemmel hallgatta ki a történteket s tartotta meg emlékezete roppant tárházában, biztosabban, mint egy-egy archívumban. Azt lehet mondani, hogy Deák tudományát sokkal nagyobb mértékben a praktikus élet, mint a könyvek ismerete tette, s nem volt senki, aki az ország állapotát csak távolról is annyira ismerte volna, mint ő. De a politikai actióknak is, mihelyt alkalmas idejök elérkezett, Deák salonja volt a kiindulási pontjuk, és ebben munkatársai, futárai, ágensei szintén mind önkénytesen vállalkozó férfiak, kik maguk megerőltetése nélkül alávetették magukat irányadó akaratának és bölcs vezérletének. Hogy ez minden tulajdonképi szervezet, minden formális fegyelem nélkül nemcsak ment, hanem fényes sikerre vezetett, az csak Deák társadalmi óriási hatásának köszönhető. Mint rendesen lenni szokott a politikai actiók terén, a vezérnek gyakran több bajba kerülnek barátjai, mint ellenségei, nagyobb gondot ad saját seregek illő korlátok közt tartása, mint az ellenséggel való megverekedés , úgy Deáknak a túlbuzgalom fékezése, az éretlen kisérletek meggátlása, a kislelkűség felbátorítása, a hiú ábrándok szétoszlatása vette igénybe leginkább figyelmét s meggyőző rábeszélését. Mindezt egyedül társadalmi utón tehette, azon társadalom terén, melyet ő alkotott maga körül, s melyhez a szív és kedély vonzották és bilincselték az embereket, — az az őszinte baráti és testvéri érzelem, mely a szoros értelemben vett család nélküli Deák családját oly számos tagra növesztette, hogy valóban senki sem tudná megmondani, hogy ezen majd mind csak szellemi kötelékekkel összefűzött család hol végződik, s hol kezdődik már az idegen. Mert még olyanok is tartoznak hozzá, kik vele ritka és kevés közvetlen érintkezésben voltak, s mégis köréhez tartozóknak számítják magukat. Minden, aki csak rövid érintkezésben volt vele, a bizalommal vegyült tisztelet értelmével járul koporsójához benne többet látva, mint egy országos nevezetességet. Egy minden ízében ép szív és ész, minden tettében bölcs és nemes lélek, az embernek egy remekül sikerült minta képe, számos nagynál nagyobb, mert valódi ember volt, egészen magyar kiadásban. És midőn egy egész ország mint embert siratja őt, az egész világ szemei rajta függenek, mert magas fogalmat ad a nemzet mind józan eszéről, mind morális érzületéről. SALAMON FERENCZ. 1456. aug. 11 én, — mások szerint September 10-én péntek napon, — 1606. decz. 28-án hasonlag péntek napon hasonló gyásza volt a magyar nemzetnek ahhoz, mely az 1876-ik év januárjának utolsó péntek napján érte. A nándorfehérvári gyászt a kassaitól másfélszázad, ezt a budapestitől 270 év választja el. S ez időközökben is voltak a nemzetnek nagy halottjai, kiket megsiratott: kiály, ki politikájával beragyogta egész Európát, fejedelem, ki factor volt egy világráró mozgalomban; államférfi, ki kiegyenlité az ellentétet trón és nemzet közt, s egy másik államférfi és költő, kinek ideális alakja az antik jellemek megújuló példányaként maradt meg a nemzet emlékében, — de e hosszú századok alatt senki sírjához nem zarándokolt a bála és kegyelet oly mély és megrendítő érzetével a nemzet, mint a Hunyady Jánoséhoz, a Bocskayéhoz és a Deák Ferenczéhez. Mert míg Mátyás király és Bethlen Gábor műveik betetőzhetése előtt szállván sírjukba, nemzetük letereltetett az útról, melynek irányát ők szabták meg, s Eszterházy és Zrínyi korukat szolgálták , ama három a jövendő útját jelölte ki. Hunyady János száz évre visszanyomta a törököt, Bocskay száz évre szabta meg a nemzet politikáját, és Deák Ferencz egy háromszázados viszályos kérdés gordiusi csomóját oldotta meg, s csak úgy, mint ama kettő, ő is a jövendőnek alkotott . 1396 -ban Európa legvirágzóbb államaiból Franczia-, Német-, Lengyelországból jöttek keresztes hadak Magyarországba, hogy a keresztyénség egyetemét fenyegető veszélyt elfordítsák, visszanyomják. De Nikápolynál Bajazid lett győztes, s többé senki sem volt képes egyetemes európai actiót hozni létre, bár mennyire élt is annak eszméje, bár mennyire meg volt a szükség érzete. Egy félszázad se telt el, s a»középkori keresztes vitézek egyik legmagasztosabb alakja« — mint Salamon nevezi — csak nem egészen a maga erejére hagyatva, egyedül barátaitól segitve s ritka esetekben tudva még hazája egyetemének részvétét is megnyerni, megkezdi a támadó háborút az ozmánok ellen. Ő bandériumokat vezetett janicsárok, nem rendes katonákat rendes hadsergek ellen , s oly nagy csatákat viv, milyeneket a népvándorlás óta nem látott Európa s oly eldöntő ütközeteket nyer meg, melyek következményei évek sorára terjednek ki. A szolgálat, mit hazájának tett, egyszersmind szolgálat volt az összes keresztyénségnek, s midőn ama diadal után, melynél bámulatosabbat, fényesebbet alig jegyzettek fel a történet lapjaira, a nándorfehérvári diadal után hivő lélekkel s a teljesített kötelesség érzet nyugodt öntudatával sírjába szállt: a pápa könyei s a szent Péter egyházában tartott gyász ünnepély hirdették, hogy a halott az emberiség halottja.* 1607. febr. 2-án egy péntek napon Kassán a magyar haza tartott temetést. Bocskayt szállították fejedelmi udvarából a nagy székesegyházba. A menet imposans volt: a tanács urak, az országgyűlés, a nemzet követte a három gyászlobogót, melyek egyikén Magyarország, másikán Bocskay s harmadikán Erdély czimere lengett, és a három apródot, kik közül az egyik a sceptrumot, a másik a szultántól nyert diademát, a harmadik a kihúzott kardot tartotta kezében. A menet másnap Gyula-Fehérvárra indult. Húsz napon át tartott útja, míg megérkezett rendeltetése helyére, hogy a drága hamvakat az egyházban helyezzék el, melyben Hunyady János nyugodott. És e merész alkotású boltívek alatt pihentek — ő is, ki visszanyomta a magyar haza határáról a törököt s száz évre megakasztá ennek diadal útját; és ő is, ki, midőn már ez többé vissza nem volt nyomható, szabályozta nemzetközileg a két nemzet viszonyát — sőt többet tett: szabályozta épen oly szabatosan mindkettőjük nemzetközi viszonyát a harmadikéval, a magyar királyéval — ki egyszersmind német császár is volt — szemben. Mert a bécsi és zsitvatoroki békék hosszas idő óta függő kérdéseket oldottak meg s hosszas időre megjelölék az utat, melyen a nemzet politikáját vezetni kell. Nem lehet azt csekélyleni, mely csaknem a bukás szélén megmentette a trónt és csaknem az örvény torkából visszarántotta a nemzetet, s ez egészen a Bocskay műve volt. Kardját rettegetté tudta tenni annyira, hogy a hosszú tizenöt éves küzdelem után német és török meggyőződött, hogy a kinek mérlegébe veti azt, azé lesz a diadal. S még Zsitvatorkánál először történik az, hogy a török nem Stambulban, hanem rá nézve idegen területen alkuszik a »római császárral« s míg ugyanott Erdély,mint szöveséges, mint szerződő fél nemzetközileg elismerve szerepel: a bécsi béke a vallásos és politikai szabadság alaptörvényeivel békíti ki a trónt és nemzetet. Mert előtte a vallásszabadság csak az élet gyakorlata volt — a »Lutherani comburantur« nem eltörölve, csak mellőzve lévén — mely ellen próbát tehetett a hatalom országgyűlésen kívül alkotni articulust s oly szabatosan, mint ama béke tévé, a politikai szabadság sem volt formulázva, mely a maga függő kérdéseivel különböző értelmezésekre s eltérő magyarázatokra tág kaput nyitott. Abban állott Bocskay nagysága, hogy felismerte az utat, melyre lépnie kellett s azon tántoritatlanul haladt, meg nem zavartatva a szélsőségek áramlatai által, s abban alkotásának állandósága, hogy egyszer tisztában lévén a nemzet valódi szükségeivel, követeléseit azokkal szemben, kikkel alkudozott, egészen amaz igényekhez szabta. Az utána következő kor nyomain haladt, az ő alkotására épített, valamint utódai is művét vették kiindulási pontul, annyira, hogy a békék egész sora újítja meg a zsitvatorokat s a törvények egész lánczolatban 1791-ig hivatkoznak a bécsi pontokra. És mert az ország kívánalmainak kielégítése benn foglaltatott ama békékben: nem a bizonytalan jövő kétségbeesésének baja, hanem a valódi nagyság elvesztésének fájdalma kisérte a drága hamvakat Kassától Fehérvárig. A fájdalom ma sem kisebb, s a megnyugvás a jövő biztosságában ma sem gyengébb, mint 270 év előtt volt. S nem kisebb értékű az alkotás sem, mi Deák nevéhez van fűzve, mint az, melylyel Bocskay ajándékozta meg nemzetét. Nem először történt 1527-ben, hogy egy erős pártja a hazafiaknak a magyar koronát idegen koronával kivánta összefűzni, bár personálunió alapján, de közös védelem eszközlésére, közös érdekek előmozdítására. Többször megújult a törekvés: hol a lengyel, hol a cseh korona birtokosaival. Hatalmas Árpádházi királyok déli államokat, Mátyás nyugatiakat hajtott jogara alá. De 1527. előtt egyik szövetkezés sem volt állandó, az 1527- ben létrejött pedig nem volt békés, mert egyik sem találta meg azt a formát, melylyel a czél elérve, az együttlét biztosítva, s a nemzet megnyugtatva lett volna. Negyedfél század óta alig múlt el ötven év, hogy azalatt a törvényhozás ismételve ne mondotta volna ki Magyarország függetlenségét az örökös tartományoktól s ne igyekezett volna önállóságát törvénynyel biztosítani. Harczok, forradalmak, hosszú küzdelmek és fényes diadalok árán nyert törvényeket papiron, melyek nem mentek át az életbe s a mint a meghozattak, mindjárt meg is lettek szegve. Oly együttlét volt ez, melyben sem együtt lenni, sem elválni nem tudtak. E ténynek egy nevezetes tanulsága van: az élet szüksége megkívánta az együttlételt, de annak feltételei nem voltak szabatosan körülírva. Lehet logikailag valamely törvény a legtisztább igazság, de ha az mindig megszegetik, okunk van ,gyakorlati értékét legalább is kétesnek találni. Elméleti értékök természetesen megvolt, mert a mindig megújuló küzdelemben megmutatták a czélt, melyre a nemzetnek törekednie kell. r És Deákot a törvényesség hosszú harczában, melynek végét oly fényes diadal koszorúzta, a jogfolytonosság biztos útjáról semmi csábító kilátások sem terelhették le, de másfelől a kiegyezés művének megalkotásában a gyakorlati élet követelményeit sem hagyta figyelmen kívül. Merev negatív helyett a fejlődtetés minden követelményét magán hordozza a mű, melyet ma méltán nevezünk az ő nevéről. S ebben különbözik az mind ama törvényektől, melynek betetőzését, befejezését, zárkövét képezi. Magyarország befolyását saját sorsának s európai szereplésének eldöntésére a külesemények alakulásai s azon körülmény határozzák meg: mikép tudák államférfiai érvényesitni magukat. A harmincz éves háború lángjaiban egy Eszterházy az örökös tartományok sorsának, s az európai események fejlődésének vezetésére is döntő befolyással bir. Egy félszázad se telik el, s Magyarország összes törvényei fel vannak függesztve. Ugyan e fluctuatió nyilatkozik az állam életében mndenharmig nem Deák megtalálta az Archimedesi pontot, mely a további ingadozást kizárja: a kiegyezést. S