Pesti Napló, 1882. április (33. évfolyam, 90-118. szám)

1882-04-08 / 97. szám

hogy nem az a fő dolog, hogy miként verekednek katonáink, miként mászszák meg a sziklákat, hanem az, hogy diplomácziánk miként tudja féken tartani Montenegrót, s ezt arra kényszeríteni, hogy ne szol­gáljon a fölkelőknek gyülekező és szervezkedő he­lyül. A diplomáczia erélyes föllépésének hírét várjuk s csak e hir szerint mondhatunk arról véleményt, hogy a fölkelés le van-e verve ? * * * Belgrádban tegnap, mint onnan nekünk sür­gönyzik, azon hóbortos hir volt elterjedve, hogy a monarchia békét kötött a fölkelőkkel. Egy szerb lap e hirt még azzal is túlozta, hogy a békét a mon­archia kérte. A legújabb harczokról a P. Lloyd tudó­sítója Kasztelnnovóból tegnapról a következőket jelenti: Krivosczia meg van tisztítva. Winterhalder tá­bornok hadosztálya, támogatva Herczegovinából a Kober-hadosztály egy része által Hranilovits de Cvetlics ezredes parancsnoksága alatt- április 3—5-e közt Krivoscziának a fölkelők által még megszállva tartott legészakibb részét szerencsésen megjárta, a fölkelőket kiugratta búvóhelyeikről, a Poznán, vala­mint más pontokon új állásokat foglalt el, hogy a­­császári és királyi fegyverek hatalmát egészen a mon­tenegrói határig kiterjeszsze. A Pozna, Lizacz, a Ma­­d­a-Planina és az egész Bjelamora, a drágályi fensik lejtői és maga az egész sík is meg vannak szállva. A hadcsapatok gyakori ellenállásra találtak. A Bjelamorából kiszorított felkelők különböző helységek, nevezetesen Dragalj házaiban akartak el­lenállást kifejteni. Ennek folytán csapataink, hogy meggátolják a fölkelők további ellenállását, kényte­lenek voltak minden helységet felgyújtani. Az ope­­rác­iók rendkívül ügyes taktikai végrehajtásának tu­lajdonítható, hogy a három napi harczban a csapatok oly csekély veszteséget szenvedtek. Eddig még nincs halott, csak kilencz sebesült, köztük több súlyo­san sebesült. E sebesültek a 24. (cseh) vadász­zászlóaljból, a 14. (felső-ausztriai) ezredből va­lók , a többi csapatban u. m. a 3. tábori vadászzászló­aljban, a tiroli vadászezred 10. zászlóaljában és a 43. (karansebesi) ezredben csak könnyű sebesülések fordultak elő; a sebesültek sebjeik bekötése után visszatérhettek csapataikhoz. Az ellenség veszteségei, most is, mint rendesen azért nem voltak megállapit­­hatók, mert a fölkelők igen nagy távolságból lődöztek s csapatainknak már 5 — 6 száz lépésre közeledtekor visszavonultak. Három holt fölkelőt 5-én találtak meg. A se­besülteket övéik magukkal vitték. A lupoglavai szo­rulat bejáratánál erősebb harcz folyt. A Versanikon és a Percsinagorán, a dragalji katlantól délkeletre a krivoscziaiak hatalmas kőbatteriákat állítottak föl. A csapatok három napi járatokban sok mivel­­hetetlen hegyhátakra jutottak, melyeken eddig nem jártak katonák s a­hol nem is találni emberi lakások­ra, elhaladtak a montenegrói kordonőrségek előtt is, a­kik külsejükről ítélve, alig különböztethetők meg a krivoscziaiaktól. Katonáink felé »Kordo«-t kiáltottak, hogy tévedésből rájuk ne lőjjenek. Mikor csapataink elvonultak előttük, katonai tisztelgéssel üdvözölték őket. Néhány őrségen, Zivili bratoi! kiáltással fo­gadták őket. A legélénkebb harcz 5-én délelőtt a dragalji fen­sik lejtőin folyt. A Veliki-Zagvordakon, hol Winter­­halder tábornok is volt törzsével, ki az előtte való nap a Macia-Planináról vezette az operácziókat, két ágyú hatásosan tüzelt egy felkelő csapatra, mely egy magaslaton, a Cerni-Nugle felett fészkelte be magát. Dél felé a heves vihar miatt egy időre be kellett szün­tetni a hadiműveleteket. Miután a Krivosczia egész északi területét bejárták, némely hosszabb megszál­lásra rendelt helyen kisebb osztályokat hagytak, a többi csapatokat részint Cerkviczébe, részint Hauba és Cserkováczba indították vissza. Alig távoztak azon­ban a csapatok, a dragalji fensik keleti szélein s nem­sokára a fensikon is a krivoscziaiak új csoportjai tűn­tek fel. Ezek nyilván oly távolságban voltak a monte­negrói kordonőrségektől, hogy a határra való átlé­pésüket a szaggatott s részben erdős sziklaterepen nem lehetett megakadályozni vagy ellenőrizni s a csa­patok visszatérése után ők is visszatértek. Az összes fölkelők mintegy 400-an lehettek, a­mi bizonyítja, hogy Trisko Vukalovics segédcsapatai már az utóbbi veszteségek után Herczegovinába vetődtek s már sok krivoscziai nincs honában, hanem Montenegróban. Az utak, erődök és szállások építése a Krivos­­cziában az utóbbi hetekben jelentékenyen haladt, da­czára annak, hogy az építő­anyagot leírhatatlan ne­hézséggel és költséggel kell a hegyek közé szállítani. A Grebenbe vezető szerpentinák ki vannak javítva, a grebeni és ledeniczei erődök legközelebb jó álla­potba helyeztetnek. A Vratlo-szorosban már kész a karaula. Kasztelinovotól a Vratlo-erődig legközelebb megkezdik egy út építését. A krivoscziaiak által szét­rombolt cerkviczei őrház már annyira helyre van ál­lítva, hogy a táborkari posta- és táviróhivatal már működhet benne, feléves működésük csupán szerény kezdetnek tekint­hető. Reméljük, hogy a magyar zene művelésére szö­vetkezett négy-öt zeneszerző nem fogja különben nemes ügyét a magyar zene ügyével azonosítani. Sorsa nem függ egyedül tőlük. Igyekezzenek vala­mennyi kiválóbb zeneszerzőinket szövetkezetükbe vonni s műveiket több szigorral megbírálni, mi­előtt a közönség ítélete alá bocsátanák. A ma­gyar zene anyaga, melyből már sok szép virág fa­kadt, sokkal termékenyebb talaj, hogysem a szövet­kezet föllépésére oly szerény mértéket kellene alkal­maznunk. Az egyesülés igen helyes, de erősebb alap­ra kell helyezkednie, ha azt akarja, hogy működését siker koronázza. A lefolyt hangverseny-évadban elég hangver­seny tartatott, számuk vagy harminczra rúg. Idegen művész is több látogatta meg fővárosunkat. Legna­gyobb feltűnést egy új csillag keltett : H e y m a n­n zongoraművész, ki gyorsan egymásután tartott há­rom hangversenyével teljesen megnyerte közönségün­ket. Örömmel hallgattuk az alapos, kissé exc­entri­­kus, de mindig érdekes és tanulságos B­ü­r­o­w-t, az energikus, rendkívül korrekt, szellemes és virtuóz Leschetitzkyt, majd az összjátékban páratlan T­h­e­r­n-t­e­s­t­v­é­r­e­k­e­t, kik két év óta Bécsben tele­pedtek meg. Kevésbbé elégítette ki közönségünket egy Krancsevics-féle kamara­zene-estélyen Brüll; zongorajátéka hideg, élettelen. E zongoraművészek mellett hallottunk egy híres gordonka­művészt is : Grützmachert Drezdából, ki nagy hírét csak bámulatos technikájával igazolta, majd Grün buda­pesti származású, jelenleg bécsi hegedűművészt, ki sok jeles tulajdonságai mellett híressé vált hamis já­tékáról egy filharmóniai hangversenyen fényes bi­zonyságot adott. W­a­­­d­n­e­r kamara­énekes S­c­h­u­­bert-estélye szintén az érdekesebb előadások közé számítható. A szép molnárné dal-cziklus nemes poézise közönségünk körében szintén fogékony keblekre talált. Ha kiemeljük még Juhász Aladár kevéssé látogatott, de művészi tekintetben igen érde­mes hangversenyét, akkor befejezhetjük szemlénket. Csak a lényegesebb mozzanatokat emeltük ki, habár még akadna egynéhány szép sikerű előadás, melyek elismerésre érdemesek. A többi jótékonyczélű hang­verseny, tánczmulatsággal egybekötött zene-előadás, vagy nagyreményű szárnypróbálgatás művészeti szem­pontból nem esik bírálat alá; igazolja ezeket a jóté­kony czél, a mulatság kedve, vagy a jövő reménye. Különben már úgyis feledésbe mentek. A zene­mű­vészet fontos tényei mellett ne újitsuk meg emlé­küket­­­. Rizanótól Cerkviczéig már foganatba vették a tábori tárvirdának állandóval helyettesítését, végre az őrház alatt két szétrombolt házat anyira helyre­állítottak, hogy most jó tanyát szolgáltatnak. E hó közepéig Cerkviczénél 10 fabarakkot építenek, egy szikla­barlangot felrobbantanak, hogy 264000 litert magában foglalható cziszternát nyerjenek. Az esküdtszék. — ápril 7. Az Ellenőr ma hosszabb czikkben re­flektál az esküdtszékről írt sorainkra. A mi polémiájának hangját illeti, hát az bizony neveletlen, de sokkal nagyobb baja ennél az, hogy reakczionárius terveinek védelmére a nemzetiségeket akarná felizgatni s előre is feltüzeli őket, hogy protestáljanak a magyar esküdtszék ellen. Mi erre a térre az Ellenőrt nem követ­jük. Okokból, melyeket nem kell fejteget­nünk, nem élünk a fegyverrel, melyet majd­nem erőszakosan a kezünkbe nyom. Nem élünk a fegyverrel s nem intézünk felhívást az Ellenőr mintájára a nemzetiségekhez, fel­szólítván azokat: maguk akarnak-e bírás­kodni magyar nyelven, vagy pedig azt akar­ják, hogy magyar nyelven a magyar állam bíróságai teljesítsék a jogszolgáltatást ? E lapok egyáltalán igen tüzetesen meg­feleltek mindazon kifogásokra, melyek az esküdtszék ügyénél nyelvi tekintetből tehe­tők s kezdettől fogva az volt a nézetünk, hogy az életben ez a kérdés nem oly éles, mint ezt a reakczió emberei, az esküdtszék ellenfelei, felállítják. Az élet, a gyakorlat el fogja simí­tani a nehézségeket, s hogy különben még a többnyelvű tárgyalás (mely ma is elkerülhet­­len és másutt is előfordul) sem volna »bábeli zűrzavar«, mutatja az osztrák kormány utolsó törvényjavaslata a különböző nyelvek pari­tásáról s együttes használatáról a tör­vénykezésben.* Az Ellenőrt tehát arra figyelmeztetjük, hogy a nemzetiségi kérdésnek hagyjon békét, s ha a jury fölényét in absztrakto, amint ma teszi, úgy politikai, mint igazságszolgáltatási szempontból nyíltan bevallja, ne akarja mind­untalan azt rá­fogni Magyarországra, hogy az ő állami érdekei a haladással ellentétben állanak. Befejezésül az Ellenőr még néhány té­vedését rektifikáljuk. A régi megye, Deák Ferencz tervei stb. kizárólagos ismeretét vindikálni kissé sajátszerű azok részéről, kik most is tényeket tagadnak és ferdítenek és tudva valótlant állítanak. Mert Deák Ferencz 43-ks esküdtszéki ja­vaslata nem a képesítetteket, hanem csak a szolgálatra behivandókat választatá és Deák Ferencz 1868-ban nem lett rene­gát, mert 1869-ben a bírósági szerve­zeti vitában a képviselőházban ki­­fejezte reményét, hogy a bűnvádi eljárás esküdtszéki alapon mielőbb szerveztetni fog, arról pedig nem tehet, hogy csak halála után léptek fel ily reakc­io­nárius javaslat becsempészésének kísérletével, melyet éltében nem merészeltek volna. A nyelvkérdésben feleljenek a munic­ipiumok, határozzanak a politikusok. Az azonban ne szédelegjen jogtudomány­nyal, ki csak »auk­torokkal, melyeket nevezhetne«, dicse­kedni és ismerethiányt a valóság megha­misításával leplezni tud. Különfélék. Napirend, április 8. Naptár: Szombat, ápr. 8. Róm. kath.: Nagy szom­bat. Prot.: Nagy szombat. Görög-orosz: (márcz. 27.) Nagy szombat. Zsidó : (nizan 19.) Sabbat Vajek. — Nap kel 5 óra 28 perez, nyugszik 6 óra 36 perez. — Hold kel 11 óra 53 perez este, nyugszik 7 óra 49 perez reggel. Az orsz. könyvészeti kiállitás az akadé­mia palotájában délelőtt 10—délután 5. Belépti dij 30 kr. Margitszigetre a felső kikötőhöz a hajó indul óránkint. Állatkert nyitva egész nap. Merre van az út a pokolba ? Egy katonától. Zászlóaljunk október 21-ikén Szerajevóból me­netparancsot kapott. Egy órával később készen vol­tunk , de alig múlt el egy óra, ismét rendelet érke­zett, hogy utunkat, mert tényleg már uton voltunk, holnapra halaszszuk. Rogaticzában tehát még egyszer főztünk burgonyát, még egyszer ettük az ottani törö­kök szilváját és még egy éjen át aludtunk ott. Minden reményünk, hogy végre haza bocsátanak bennünket, füstbe ment és azért mindenki rossz kedvű volt. Kora reggel, majdnem sötétben, vonultunk ki a városból. Az ablakokból senki sem intett szívélyes istenhozzádot, senki sem lobogtatott kendőt, senki sem hintett utunkra virágot. A törökök azt gondol­ták magukban : vigyen el benneteket az ördög! Ez a jó kívánság élénk visszhangot keltett volna keblünk­ben, ha innen hazafelé mehettünk volna. Őrmesterünk térképén megkerestük Csajniczát, s midőn láttuk, hogy az Novi Bazár határán fekszik, azonnal tudtuk, hányadán vagyunk. Csajnicza a Bosz­niából és Herczegovinából általunk kiűzött s Török­ország minden részéből összesereglett söpredék fő gyülhelye volt. Már egy óra járásnyira hagytuk magunk mö­gött Rogaticzát, mire megvirradt. Az út meredek hegyi szorosban vezetett végig. A félelmetesen vad regényes szoros oldalait majdnem függőleges szikla­falak képezik. Közbe-közbe a sziklák meghasadnak, s óriás kövek között tekervényesen bigyódzó hegyi patakok rohannak alá. Több helyen fel kellett rob­bantani a sziklákat, hogy a szoros járható legyen. Völgyről-völgybe, hegyről-hegyre másztunk, de utunk mindig felfelé vezetett, így értük el a Plaza hídját, mely magas, merész kőívekben boltozik a Praza vi­ze felett. Két órai hegymászás után a vidék barátsá­gosabbá kezdett válni. Itt-ott egy nyomorult viskót és egy-két bokrot láttunk. Ilyen volt a vidék jellege Gorazdáig. Gorazda elsőrendű török helység­e a Drina völ­gyében fekszik. A folyón meglehetős erős fahíd vezet át, melyen nemcsak nagy társzekereket, de ágyukat is lehet szállítani. Innen 8—9 óra járásnyira fekszik Focsa, melyhez meglehetősen jó karban tartott út ve­zet. Egy másik út Csajniczán át Szerajevóba, egy Novi Bazárba és Mitroviczába vezet. E helység tehát a mellette levő folyó és jó karban tartott országutai által van a többi városokkal összeköttetésben, s igy egyik legfontosabb pontját képezi déli Boszniának. De oly nyomorult kunyhói és házai vannak, hogy ta­lán sehol a világon sincsenek ehhez hasonlók. A Drina itt meglehetősen széles válaszvonalat képez Herczegovina és Bosznia között. Herczegovina a fo­lyó jobb, Bosznia a folyó baloldalán terül el. Mi a boszniai parton, a híd mellett, a városon kívül, a sza­bad ég alatt ütöttük fel táborunkat. Csak későn, al­konyat felé fogyaszthattuk el ebédünket. Éjjeli pihe­nésről alig lehetett szó. A nedves, hideg talajon sohá nem tudtunk elaludni s mikor végre a fáradság foly­tán elszunnyadtunk, megeredtek az egek csatornái. Valóságos felhőszakadás volt s a tábor egész tóvá változott. Ehhez járult az éj sötét ege, csak ily körül­mények közt érzi az ember gyengeségét a természeti erőkkel szemben. A hatalmasnak képzelt emberi szel­lem a nagy mindenség hatalmához képest egész nyo­morult tehetetlenségében tűnt fel előttünk. Reggel 8 órakor még egyre esett, sőt 9 óra felé a zápor növekedett, de végre 11 órakor meg­szűnt az eső s délután 1 órakor ismét kisütött a nap és pompás idő köszöntött be. A délután folyama alatt a városba mentünk sétálni. Meglátogattuk a második zászlóaljbeli legénységet és szilvát és birkahúst vásá­roltunk. Egy török kereskedő szőlőt is árult. De a drága szőlő bogyói oly savanyuak voltak, hogy a znaimi eczetes uborka hozzá képest még édesnek mondható. Naplemente előtt politizáltunk s e közben ter­mészetesen Andrássynak történelmi nevezetességűvé vált katonai parádémorsáról is megemlékeztünk. Egy szakaszvezető, ki mindig sok újságot tudott mondani, azt beszélte, hogy távirat érkezett a főparancsnok­sághoz, mely szerint­­Andrássyt nyugdíjazták, a mi­nisztérium tagjait Gráczba küldték és a parlament­­ nem akarja megadni az engedélyt Bosznia megszállá­sához. E szerint mi kénytelenek leszünk bocsánatot kérni a felkelőktől, vissza kell nekik adni elfoglalt ágyúikat, hadifoglyaikat és váraikat, sőt kénytelenek leszünk az országot is elhagyni. Örvendetes lett vol­na maga a hír, de ilyen áron nem kellett, így beszél­getés közben gyorsan tűntek az órák s alig vettük észre, hogy a nap rég letűnt a láthatárról. Az eső a földet egészen felpuhította. Egyik őr­mesterünk vezetése alatt száraz szalmát kerestünk, mert a nedves földön feküdni alig volt lehetséges. Félórás keresés után végre egy szerb emberre buk­kantunk, ki egy pár tízesért nagy csomó szalmát és szénát adott, mert megígértük neki, hogy oda fogunk törekedni, hogy a jelenleg kezelése alatt lévő földnek valóságos tulajdonosává leszen. — Adja Isten! — mondá­s olyan arczc­al né­zett az ég felé, mintha csak azt akarta volna meg­tudni, hogy vájjon hallotta-e szavait az isten. Este­felé kellemes meglepetésben részesültünk. Közelünkben egy társaság dalokat énekelt, még pe­dig igen érzelmesen, sőt szenvedélyesen. Hallottuk a Kde domov máj, Moravo, Maravicsko mn­á, Zahucsaly hory, Prijde járó, zase a bude máj dalokat. Az ének messze elhangzott a csendes éjben. Csak a Drina vize háborgott és az erdők lombjai közt suttogott a szellő. Mintha csak otthon, a hatalmas hársfák alatt pihen­tünk volna! Reggel újra megeredt az eső. Elhagytuk a tábort, holminkat a lovakra és öszvérekre raktuk, s megindultunk Csajnicza felé. Az után, mint mindig, most is éheztünk, mert Gorazdában sem pénzért, sem jó szóért nem lehetett kenyeret kapni. Az államtól csak fél adag kenyeret kaptunk, de ezzel nem lakha­­tik jól az ember. A Csajniczába vezető 6—7 órányi hosszú út nagyobbára köves pusztaságon vezet ke­resztül. E helyet »Köves Arábiának« keresztel­tük el. Az eső síkossá tette a köveket, s így csak nagy nehezen haladhattunk előre. Néhány szeren­csétlenség is fordult elő. A meredek hegyol­dalt elhagyva, szép kilátást nyújtó völgybe értünk, melynek oldalait szintén meredek sziklafalak képe­zik. A völgy egyik oldalán fekszik Csajnicza, a leg­nyomorultabb helységek egyike, a­melyeket csak láttam. De fekvése igen érdekes. A völgyet a Lim folyam egyik mellékágának zuhogó habjai szelik keresztül. A baloldalon katlan alakú mélyedés tá­tong, s ebbe van beépítve Csajnicza. Ha az Isten valakit meg akar büntetni, azt bizonyosan Csajni­czába küldi s ha valaki már a földön ki akarja szen­vedni a pokol büntetését, vagy annak kínjairól akar magának fogalmat alkotni, az csak menjen Csajniczába. Ha valaki sorsával elégedetlen, az tar­tózkodjék két napig Csajniczában, s bizonyára a leg­boldogabb embernek fogja magát tartani, ha onnan eltávozhatik. Hetvennyolc­ napot töltöttem e helyen. Azokat a bűnöket, melyekért én ottan megszenved­tem, a föld összes lakói száz esztendő alatt sem követ­hetnék el. A város kicsiny, de azért három mecsetje van. Ezeknek egyikét, az állami mecsetet,igen régi épü­letnek mondják, míg a másik imaház magántulajdon volt. Az osztrák-magyar monarchia e két mecsetet kibérelte, és élelmezési raktárrá alakította át. Ott, hol előbb az imám Mohamed szavait magyarázta, tengerit, zabot és burgonyát halmoztak fel. A város mellett görög kolostor áll. Kőből épült hatalmas épület ez, mely a város és a hegyoldal felé fallal van körülvéve, a völgy felé pedig palánkkal van ellátva. Tizenhárom kupola emelkedik a kolos­torhoz tartozó templomon. De egyik toronyban sincs harang, mely imára hívta volna a keresztény hívőket, mert a törökök a harangszót nem tűrik. E helyett a sírboltban felállított deszkafalon kalapácsütések által jelezték az isteni tisztelet kezdetét. Csak vasárnap volt szabad deszka helyett vaslemezt verni. Ez idő­tájt csak egy sekrestyés lakott a kolostorban. Az iskola az épület mellékszárnyában volt elhelyezve. Megérkezésünk peremében Csajniczában öt zászlóalj állomásozott. Ezek a városon kívül, desz­kákból és ágakból készített kunyhókban táboroztak, melyek azonban nem otalmazhatták meg a legénysé­get sem a hideg, sem a folytonosan szakadó eső ellen. Az utászok és a műszaki csapatok földkunyhókat készítettek, melyeket mohával födtek be. Itt kellett volna a telet tölteni, félig a föld alatt! Hideg borzon­gás fogott el, midőn e kunyhókat megláttam. Szeren­csére előbb összedőltek, mielőtt elfoglalhattuk volna. Az első éjszakát a kolostor folyosójában töltöttem. Borzasztó szél dühöngött, s jól meg kellett fogaznom, hogy el ne sodorjon magával. Oly erős volt a szél, s én oly tehetetlennek éreztem magamat. fp®"* Lapunk mai mellékletének tartalmát a következő közlemények képezik: Carrara az esküdt­székről. (Vége.) — A tárczában: Argantini mar­­quisné. — Közgazdaság: Az uj vasvámok. — A fagy. — Heti jelentés a budapesti értéktőzsdéről. — Vegyes hirek. — Szakirodalom.­­— Heti jelentés az ipar állásáról Budapesten. — Üzleti hirek: A budapesti gabona- és értéktőzsdékről. — A buda­­pest-kőbányai sertéskeresk. csarnok távirata. — A vi­déki piaczokról. — Kivonat a Budapesti Közlöny­ből. — Meghaltak Budapesten ápril 6. — Nyilttér. — A budapesti gabnatőzsde hivatalos árjegyzései. — A szent István szoborról az ünnep hetében sem feledkezett meg a hazafias kegyelet. Ma két helyről vettünk lelkes adományt. Az aradi ipa­r- és népbank derék részvényesei 10 frtot adomá­nyoztak, mely összeget Kneffel igazgató úrtól ma vettük. Továbbá Szécsi M.­ár Bécsből, ki a hazafias czélra már tett adományt, újabban 1 frtot küldött be hozzánk. Fogadják a lelkes adományozók őszinte kö­­szönetünket s hazafias példájok buzdítson minél töb­beket követésre. A gyűjtés eredménye következő : Aradi ipar- és népbank . . 10 frt — kr. Szécsi M. (Bécs) . . . . 1 » — » Eddig begyült .... 9120 » 60 » Összesen : 9131 frt 60 kr. — A nagypénteki ájtatosságok a közönség tö­meges nagy résztvétele mellett folytak le. A derült szép tavaszi napon a templomlátogatók hosszú, vég­telen sora vonult el utczáinkon, melyekről felhang­zott az áhitatos bucsusok zsolozsmája. A szent sírok körül mindenütt nagy volt a tolongás, de a sírok be­rendezésének disztelensége s az e körül nyilvánuló ízléstelenség ma is oly szembetűnő volt, mint egyéb években. — A román királyné C. A. Rosettihez, a bukaresti hirlapirók segélybizottsága elnökéhez érdekes levelet intézett, melyet a Románul lapja élén közöl. A levél igy hangzik: »Rosetti ur! Alig hogy a tél kellemet­lenségei elmúltak s jogunk volt várni, hogy a tavasz megjöttével öröm és remény fog a lelkekbe szállani, a mint síkjainkra leszállt a kikelet, egyszerre új baj közeledik és sújtja sok helyen testvéreinket. A tűz rettentő eleme, mely az életet fenyegeti s ugyanegy pillanatban fölemészti a vagyonosak gazdagságát, va­lamint a szegényeknek nehéz munkával szerzett jó­szágát, a tűz, az utóbbi hónapok szárazságától és aszálytól kisérve, számos és sajnálatra méltó áldoza­tot követelt az ország városaiban és falvaiban. A szerencsétlenség nagy, de hinnünk kell, hogy ha is­ten az ínséget s a nehéz időt ránk küldi, melyek az embereket sújtják, lelkünkben egyszersmind föl akarja ébreszteni a részvétet, a könyörületességet és az önfeláldozást embertársaink iránt, alkalmat ad­ván nekünk jótékonyságunkat gyakorolni. Ennek bi­zonyítéka a buzgalom, mely ez alkalommal kifejtve jön, hogy a tűzvészek szerencsétlen áldozatain segít­ve legyen. A fővárosban s a tartományokban bizott­ságok alakultak, mindenütt felhívásokat bocsátottak ki s igyekeztek az eszközöket előteremteni, hogy a nagy számú szerencsétlenek sorsát enyhítsék. A sajtó azon feladatához híven, hogy felvilágosodást terjesz­­szen és érdemes cselekedeteket idézzen elő, ez alka­lommal is élére állt a mozgalomnak. Nem kételke­dem ennyi nemes erőlködés sikerében. A­mi engem illet, szerencsésnek fogom magam érezni, ha a jóté­konyság műve rendezőit a legteljesebb közreműkö­désemben részesíthetem. Fogadja, Rosetti úr, nagyra­becsülésem kifejezését. Erzsébet.« — Nagyérdekű­ virágkiállítás nyittatik meg Bu­dapesten Seyderheim, e kitűnő kertész helyiségeiben. A virágkedvelők bizonyára köszönettel veszik, hogy különösen is figyelmeztetjük őket e gazdag kiállí­tásra, melyről a többi tudni való hirdetési rovatunk­ban megolvasható. — A palermói csónakverseny. A palermói nagy­szerű öbölben e hó elsején d. u. 2 órakor nagy csó­nakverseny tartatott. Az óriási öbölben, melynek legszélső pontjai a Cap Mongebino és a Cap Gallo, egész sora állott az ünnepiesen díszített csónakoknak, míg a Florio gőzhajótársaság két lobogós gőzöse a verseny irányát jelölte meg. A szokásos jelzőlövésekre megindultak a csónakok s a legérdekesebb látvány tárult a közönség szemei elé. Különösen magára vonta mindenkinek figyelmét a gazdagon díszített négy velenczei gondola versenye. Mint négy kígyó ju­­hannak el egymás mellett a tenger­ felszínén kanyargó vonalakban, s a fehérbe öltözött gondola-evező­sök ügyesen men­ték a vízbe evezőiket. A Foro Italico tömve volt közönséggel, mely nagy érdekkel szemlélte a festői látványt. A nap gyönyörűen sütött, a tenger alig hullámzott, míg a háttérben a napsugarakban fürdő hegyek és az óriási közönség, mely a víztükörre nézett, elragadóan pompás képet nyújtottak.­ A re­­­gáttó folytatása volt az este tűzijáték mellett rende­zett tengeri csata, mely fogalmat adhatott a tengeri­­ csaták ijesztően szép lefolyásáról. A hegyek, a par­tok, a hajók és a tenger hullámai vörös bengáli tűz­ben úsztak s a Villa Giulia kivilágitása felülmúlt minden várakozást. Valóságos népünnep volt e na­pon Palermóban, mely hosszú ideig mindazok emlé­kezetében lesz, kik abban résztvehettek. — A száműzött javai, Makov volt orosz belügy­miniszter és Levits államtanácsos ellen pert indított Krupski megkegyelmezett lengyel száműzött. Krups­­kit 1863-ban, mint lázadót Szibériába száműzték, jogaitól megfosztották s vagyonának nagy részét le­foglalták, 1879-ben II. Sándor czár megkegyelme­zett neki. Visszatérve hazájába, azt tapasztaló, hogy legnagyobb birtokait Makov és Levits potom áron megszerezték, s ezenkívül hitelezői azt követelték, hogy fizesse meg azokat az adósságokat, melyekkel elitéltetése előtt terhelte a jószágokat. A szennyes ügy most a pétervári szenátus előtt van. Hír szerint Makov sok ilyen vásárt csapott. — Sörforrás. Ez is csak Amerikában történhe­tik. Az Egyesült Államok petroleumvidékének Frank­lin nevű városa mellett, a patak partján igen gazdag petroleum források vannak. Különösen a Rial és társa ezég fedözött fel ott bő forrásokat. Az olaj azonban mégis csak kifogyott egyszer. A czég paran­csot adott a munkásoknak, hogy mélyebbre fúrjanak. A munkások teljesítették a parancsot, de mikor a szivattyú működni kezdett, egészen más folyadék jött felszínre. A folyadéknak sem színe, sem szaga nem volt olyan, mint a kőolajé s nem is fogott tüzet. Egy bátor ficzkó végre megizlelte. Alig kóstolt azonban bele, csattintott a nyelvével s biztatta a többit is, hogy lássanak hozzá. Egy csövet dugott a szájába s addig-addig szívta, hogy társai megsokalták. A kí­váncsiság őket is ösztökélte s követték a suhancz pél­dáját. Egy óra múlva mind a földön hevertek — része­gen. A városban hamar hire terjedt, hogy Rial és fia petroleum-forrásaiból valami sajátságos folyadék ered. Majdnem az egész város kiszaladt a csodára, mindegyik meg akarta ízlelni a különös folyadékot s nem sokára az egész tömeg kezdett tántorogni, da­dogni. Végre Rial is megérkezett segédjével. Ez is megizlelte a folyadékot s kijelenté, hogy furcsa sör­ize van. Rial gyorsan Groszman sörfőzőért, az egész kerület legjobb sörismerőjéért küldött. A sörfőző is ivott­ a folyadékból s irjedten kiáltott fel: Nagy is­ten, hisz ez sör, az én söröm, beástak az én pinczém­­be! — Csakugyan úgy volt. A pincze épen a forrás alatt terjed el; egy 2000 akós hordót ért a fúró s az ingyen fogyasztók majdnem az egész hordót kiszivo­­gatták. S azóta mindig azt kívánják, vajba mentői többször esnek meg rajtuk ilyen furcsa véletlenség. — A párisi esküdtszék nemsokára fogja tár­gyalni egy asszony ügyét, a­ki anyósát, a nyolc­vanöt éves Kratznét halálra kínozta. A szörny az Aman­­diéres-utczában lakott anyósával. Ütötte-verte az agg nőt. A szegény öreg asszony a bántalmazások miatt a napokban meghalt. A szomszédok rettenetes dolgokat fedeztek föl róla. Kratznét kényszerítette, hogy naponkint öt órakor keljen föl s a legterhesebb munkákat végezze. Pár hete az öreg asszony fára­dalmai miatt kissé elkésett. Menye berohant hozzá s ütni kezdte. Mikor az öreg asszony álmosan kérdez­te, miért riasztja fel álmából, a dühöngő asszony egy gyertyatartót kapott fel s addig verte őt, mig orrán­­száján nem buggyant ki a vér. Kratzné pár nap múlva belehalt. A gyilkosnőt elfogták.­­ Egy 105 éves embert temettek a napokban Sarkadkeresztúron. Az öreget Mundrucz Jánosnak hívták. Hatvannyolc­ évig kondáskodott a Sántha családnál. Temetése hagyományos ünnepélyesség kö­zött ment végbe. A koporsó előtt egy falka sertést hajtottak. A koporsót négy czimeres ökör vonta. Az öreg cselédet a Sántha család tagjai is kikisérték.­­ A nagyváradi várban feltalált Szt.­László templom ásatásának főfelügyeletével a vallás- és közoktatási miniszter Römer Flórist, az országos műtörténelmi bizottság rendes tagját, nevezte ki. Az ásatások tartamára mellé lesz még rendelve egy mű­építész, ki a leletekről pontos rajzokat fog felvenni. Az ásatási munkálatok rövid idő múlva meg fognak kezdetni. — Uj-Arad a Schulvereto ellen szintén fog nyi­latkozni. Több ujaradi polgár következő felhívást intézte az Új-Aradon és környékén lakó németajkú polgárokhoz. Polgártársak! A berlini német Schul­­verein — rosszakaratú izgatók által félrevezetve — agitácziót indított Németországban Magyarország el­len, melynek czélja a németajkú magyar állampolgá­rokat Magyarország elnyomása alól felszabadítani, Magyarország németajkú népességének német-nemzeti önállóságát megóvni, egyszóval nekünk Magyaror­szág költött erőszakoskodásai ellen segélykezet nyúj­tani. Miután mi, mint Magyarország németjei, ezen rosszakaratú izgatások és alaptalan rágalmazások által hazafias érzelmeinkben sértve érezzük magun­kat, nyilvánosan kifejezésre akarjuk juttatni jogos megbotránkozásunkat és ezáltal bebizonyítani azt, hogy a berlini német Schulverein a németajkú ma­gyar polgárok egyetértését rosszakaratúlag akarja megzavarni. Miután a mi német anyanyelvünk a köz­ségben, az iskolában, az egyházban, úgy mint a köz­életben mindenütt teljes szabadságot élvez és él­vezett és a törvények által biztosított szabadság a legkisebb mértékben se támadtatott meg, sem megtá­­madtatni nem fog, a berlini német Schulverein rágal­mazásait megbotránkozással kell visszautasítanunk. Hogy jogos megbotránkozásunkat kifejezhessük, a berlini Schulverein rágalmazásait határozottan vissza­utasíthassuk, alálírottak elhatározták, hogy Új-Arad és környékének valamennyi németajkú polgártársát vasárnap, ápr. 16-ának d. e. 10 órájára Uj-Aradra, a »Szőlő« vendéglőbe szabad gyülekezetre hívják meg és remélik, hogy minden jó hazafi meg fog jelenni e népgyűlésen. Polgártársak! Ezennel fel­hívunk benneteket, jelenjetek meg minél számosabban. Mint a magyar állam szabad polgárai, szabadon meg­fogjuk beszélni az ezen ügyben adandó nyilatkoza­tunkat és ezáltal bebizonyítjuk­ a világnak, hogy nem vagyunk elnyomva és a berlini német Schulverein nem kért segélyét megbotránkozva utasítjuk vissza. Éljen drága hazánk ! — Éljen Magyarország! Uj- Arad, ápr. 2. 1882. (Következnek az aláírások.) — Bernays gyilkosa. Bernays, brüsszeli ügyvéd gyilkosa, Peltzer Leo bevallotta vétkét, visszavonván egyúttal előbbi állítását, hogy Bernays véletlen sze­rencsétlenség által vesztette életét. De azt tagadja, hogy fivére, Armand, részes a gyilkosságban. — Egy rablókapitány emlékiratai. Pietro Gas­­parone, az Abruzzók egykor rettegett rablóvezére múlt vasárnap egy Nápolytól nem messze fekvő sze­gény házban meghalt. Gasparone 19 éves korában kezdte meg rabló­pályáját. Előbb három évig egy majorban szolgált. Beleszeretett gazdája leányába, de az megtagadta tőle a leány kezét. Gasparone ba­jában egy rablóbandába állt, később a bandának kapitánya lett. Kegyetlenségei miatt rettegtek tőle. Az akkori nápolyi kormány több ezer aranyat tűzött ki fejére, de senki sem merte elárulni. Mikor azonban ereje elhagyta, maga adta fel magát, de előbb bizto­­síta magát a bocsánatról. Betették a szegényházba, a­hol megírta emlékiratait. — Batizfalvi Sámuel budapesti orvos-sebészeti és orthopédiai magángyógyintézete fennállásának XXIII-dik évében — 1881-dik évi január­ 1-től 1881. deczember 31-ig — összesen 618 beteg vette igénybe annak gyógysegélyét. Ezek, közül 540 járólag, 78 pedig az intézet helyiségeiben kezelte­­tett. Az intézetben kezeltek közül a testegyenészeti osztályon ápoltatott 31, az elkülönített orvossebészeti osztályon pe­dig 47. A bennápoltak korát tekintve volt: 1—5 éve­sig 5; 6 — 10 évesig 6; 11 — 15 évesig 17; 16—20 éve­sig 5; 21—30 évesig 13; 31—40 évesig 14; 41—50 évesig 5; 51 — 60 évesig 3; 61—70 évesig 2, össze­sen 78. A tulajdonképeni betegeken kívül több szülő, ro­kon és kísérő nyert rövidebb vagy hosszabb ideig el­látást a gyógyintézetben. A betegek hazánk következő megyéi­ből voltak: Abaúj, Arad, Bars, Bács-Bodrog, Békés, Bihar, Csanád, Csongrád, Esztergom, Fehér, Gömör, Hont, Heves, Hunyad, Jász-Nagy-Kun-Szolnok, Kolozs, Küküllő, Liptó, Maros-Torda, Máramaros, Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun, Szat­­már, Temes, Tolna, Torontál, Veszprém, Zala; ezen kivül egy Horvátországból, egy Szlavóniából, egy Szerbiából. A múlt évről maradt 15 beteg ; 1881. január 1 — 1881. decz. 31-ig felvétetett 78 ; összeg : 93. Ezek közül gyógyulva távo­zott 40, javultan 28, nem­ javultan 6; meghalt 1; további gyógy­kezelés alatt maradt 18. Az intézet betegeit a legjobb sikerrel gyógyították: Antal Géza, Farkas László, Horváth Gyula, Janny Gyula, Kézmárszky Tivadar, Korányi Frigyes, Laufe­­nauer Károly, Lumnitzer Sándor, Mezey Adolf, Navratil Imre, Papp Samu, Petz Lajos, Réczey Imre, Siklósy Gyula, Schulek Vilmos, Schwimmer Ernő, Tauffer Vilmos, Unterberg Adolf tudorok és tanárok, valamint az intézet igazgató főorvosa.­­ Pranger Károly úr tudassa tartózkodási he­lyét. V. Ödön, Abrudbánya. Vizbeszakadás a „Kunigunda“-aknában. A Kunigunda-aknában történt vizbeszakadás­­ról a Máramaros a következőket közli: A­ki a Kunigunda-aknát meglátogatja, okve­­tetlenül feltűnik előtte a Kunigunda gorcz kapuján kívül egy fa­vázos téglaberakattal ellátott épület, melyben gépzakatolást hall. Tudakozódó kérdésére azt a feleletet kapja, hogy az a volt »Albert« akna, melybe már igen régen édes víz fakadt fel, elöntötte az egész aknát, ebből kell a vizet naponkint szivat­­­tyúzni. Húzták ebből a vizet régen is bőrvedrekkel, mig most a szivattyu­gép végzi e munkát. A­mint az »Albert« aknát elborította a viz, mely időszakonkint nőtt vagy apadt, s nem egyszer hatolt be oly nagy mennyiségben, hogy azt a benyo­mulást éveken át tartott folytonos húzással sem lehe­tett kellő módon apasztani, a mi miatt a viz által dúlt akna belsejét, régibb időben megvizsgálni nem volt lehetséges s a régiek megelégedtek azzal, hogy kiseb időközökben megmérték a viz mélységét az üregben s a bőrvedrekkel igyekeztek azt a mennyisé­get apasztani. A bőrvedrek azonban folytonos hul­lámzó mozgásban tartották a víztömeget, mely hullá­mok verődése az oldalfalakat is folyton olvasztotta s mig olykor örömmel tapasztalták, hogy a viz mély­sége csökken, nem is gondoltak arra, hogy annak

Next