Pesti Napló, 1882. április (33. évfolyam, 90-118. szám)
1882-04-08 / 97. szám
hogy nem az a fő dolog, hogy miként verekednek katonáink, miként mászszák meg a sziklákat, hanem az, hogy diplomácziánk miként tudja féken tartani Montenegrót, s ezt arra kényszeríteni, hogy ne szolgáljon a fölkelőknek gyülekező és szervezkedő helyül. A diplomáczia erélyes föllépésének hírét várjuk s csak e hir szerint mondhatunk arról véleményt, hogy a fölkelés le van-e verve ? * * * Belgrádban tegnap, mint onnan nekünk sürgönyzik, azon hóbortos hir volt elterjedve, hogy a monarchia békét kötött a fölkelőkkel. Egy szerb lap e hirt még azzal is túlozta, hogy a békét a monarchia kérte. A legújabb harczokról a P. Lloyd tudósítója Kasztelnnovóból tegnapról a következőket jelenti: Krivosczia meg van tisztítva. Winterhalder tábornok hadosztálya, támogatva Herczegovinából a Kober-hadosztály egy része által Hranilovits de Cvetlics ezredes parancsnoksága alatt- április 3—5-e közt Krivoscziának a fölkelők által még megszállva tartott legészakibb részét szerencsésen megjárta, a fölkelőket kiugratta búvóhelyeikről, a Poznán, valamint más pontokon új állásokat foglalt el, hogy acsászári és királyi fegyverek hatalmát egészen a montenegrói határig kiterjeszsze. A Pozna, Lizacz, a Mada-Planina és az egész Bjelamora, a drágályi fensik lejtői és maga az egész sík is meg vannak szállva. A hadcsapatok gyakori ellenállásra találtak. A Bjelamorából kiszorított felkelők különböző helységek, nevezetesen Dragalj házaiban akartak ellenállást kifejteni. Ennek folytán csapataink, hogy meggátolják a fölkelők további ellenállását, kénytelenek voltak minden helységet felgyújtani. Az operációk rendkívül ügyes taktikai végrehajtásának tulajdonítható, hogy a három napi harczban a csapatok oly csekély veszteséget szenvedtek. Eddig még nincs halott, csak kilencz sebesült, köztük több súlyosan sebesült. E sebesültek a 24. (cseh) vadászzászlóaljból, a 14. (felső-ausztriai) ezredből valók , a többi csapatban u. m. a 3. tábori vadászzászlóaljban, a tiroli vadászezred 10. zászlóaljában és a 43. (karansebesi) ezredben csak könnyű sebesülések fordultak elő; a sebesültek sebjeik bekötése után visszatérhettek csapataikhoz. Az ellenség veszteségei, most is, mint rendesen azért nem voltak megállapithatók, mert a fölkelők igen nagy távolságból lődöztek s csapatainknak már 5 — 6 száz lépésre közeledtekor visszavonultak. Három holt fölkelőt 5-én találtak meg. A sebesülteket övéik magukkal vitték. A lupoglavai szorulat bejáratánál erősebb harcz folyt. A Versanikon és a Percsinagorán, a dragalji katlantól délkeletre a krivoscziaiak hatalmas kőbatteriákat állítottak föl. A csapatok három napi járatokban sok mivelhetetlen hegyhátakra jutottak, melyeken eddig nem jártak katonák s ahol nem is találni emberi lakásokra, elhaladtak a montenegrói kordonőrségek előtt is, akik külsejükről ítélve, alig különböztethetők meg a krivoscziaiaktól. Katonáink felé »Kordo«-t kiáltottak, hogy tévedésből rájuk ne lőjjenek. Mikor csapataink elvonultak előttük, katonai tisztelgéssel üdvözölték őket. Néhány őrségen, Zivili bratoi! kiáltással fogadták őket. A legélénkebb harcz 5-én délelőtt a dragalji fensik lejtőin folyt. A Veliki-Zagvordakon, hol Winterhalder tábornok is volt törzsével, ki az előtte való nap a Macia-Planináról vezette az operácziókat, két ágyú hatásosan tüzelt egy felkelő csapatra, mely egy magaslaton, a Cerni-Nugle felett fészkelte be magát. Dél felé a heves vihar miatt egy időre be kellett szüntetni a hadiműveleteket. Miután a Krivosczia egész északi területét bejárták, némely hosszabb megszállásra rendelt helyen kisebb osztályokat hagytak, a többi csapatokat részint Cerkviczébe, részint Hauba és Cserkováczba indították vissza. Alig távoztak azonban a csapatok, a dragalji fensik keleti szélein s nemsokára a fensikon is a krivoscziaiak új csoportjai tűntek fel. Ezek nyilván oly távolságban voltak a montenegrói kordonőrségektől, hogy a határra való átlépésüket a szaggatott s részben erdős sziklaterepen nem lehetett megakadályozni vagy ellenőrizni s a csapatok visszatérése után ők is visszatértek. Az összes fölkelők mintegy 400-an lehettek, ami bizonyítja, hogy Trisko Vukalovics segédcsapatai már az utóbbi veszteségek után Herczegovinába vetődtek s már sok krivoscziai nincs honában, hanem Montenegróban. Az utak, erődök és szállások építése a Krivoscziában az utóbbi hetekben jelentékenyen haladt, daczára annak, hogy az építőanyagot leírhatatlan nehézséggel és költséggel kell a hegyek közé szállítani. A Grebenbe vezető szerpentinák ki vannak javítva, a grebeni és ledeniczei erődök legközelebb jó állapotba helyeztetnek. A Vratlo-szorosban már kész a karaula. Kasztelinovotól a Vratlo-erődig legközelebb megkezdik egy út építését. A krivoscziaiak által szétrombolt cerkviczei őrház már annyira helyre van állítva, hogy a táborkari posta- és táviróhivatal már működhet benne, feléves működésük csupán szerény kezdetnek tekinthető. Reméljük, hogy a magyar zene művelésére szövetkezett négy-öt zeneszerző nem fogja különben nemes ügyét a magyar zene ügyével azonosítani. Sorsa nem függ egyedül tőlük. Igyekezzenek valamennyi kiválóbb zeneszerzőinket szövetkezetükbe vonni s műveiket több szigorral megbírálni, mielőtt a közönség ítélete alá bocsátanák. A magyar zene anyaga, melyből már sok szép virág fakadt, sokkal termékenyebb talaj, hogysem a szövetkezet föllépésére oly szerény mértéket kellene alkalmaznunk. Az egyesülés igen helyes, de erősebb alapra kell helyezkednie, ha azt akarja, hogy működését siker koronázza. A lefolyt hangverseny-évadban elég hangverseny tartatott, számuk vagy harminczra rúg. Idegen művész is több látogatta meg fővárosunkat. Legnagyobb feltűnést egy új csillag keltett : H e y m a nn zongoraművész, ki gyorsan egymásután tartott három hangversenyével teljesen megnyerte közönségünket. Örömmel hallgattuk az alapos, kissé excentrikus, de mindig érdekes és tanulságos Bürow-t, az energikus, rendkívül korrekt, szellemes és virtuóz Leschetitzkyt, majd az összjátékban páratlan Thern-testvéreket, kik két év óta Bécsben telepedtek meg. Kevésbbé elégítette ki közönségünket egy Krancsevics-féle kamarazene-estélyen Brüll; zongorajátéka hideg, élettelen. E zongoraművészek mellett hallottunk egy híres gordonkaművészt is : Grützmachert Drezdából, ki nagy hírét csak bámulatos technikájával igazolta, majd Grün budapesti származású, jelenleg bécsi hegedűművészt, ki sok jeles tulajdonságai mellett híressé vált hamis játékáról egy filharmóniai hangversenyen fényes bizonyságot adott. Wadner kamaraénekes Schubert-estélye szintén az érdekesebb előadások közé számítható. A szép molnárné dal-cziklus nemes poézise közönségünk körében szintén fogékony keblekre talált. Ha kiemeljük még Juhász Aladár kevéssé látogatott, de művészi tekintetben igen érdemes hangversenyét, akkor befejezhetjük szemlénket. Csak a lényegesebb mozzanatokat emeltük ki, habár még akadna egynéhány szép sikerű előadás, melyek elismerésre érdemesek. A többi jótékonyczélű hangverseny, tánczmulatsággal egybekötött zene-előadás, vagy nagyreményű szárnypróbálgatás művészeti szempontból nem esik bírálat alá; igazolja ezeket a jótékony czél, a mulatság kedve, vagy a jövő reménye. Különben már úgyis feledésbe mentek. A zeneművészet fontos tényei mellett ne újitsuk meg emléküket. Rizanótól Cerkviczéig már foganatba vették a tábori tárvirdának állandóval helyettesítését, végre az őrház alatt két szétrombolt házat anyira helyreállítottak, hogy most jó tanyát szolgáltatnak. E hó közepéig Cerkviczénél 10 fabarakkot építenek, egy sziklabarlangot felrobbantanak, hogy 264000 litert magában foglalható cziszternát nyerjenek. Az esküdtszék. — ápril 7. Az Ellenőr ma hosszabb czikkben reflektál az esküdtszékről írt sorainkra. A mi polémiájának hangját illeti, hát az bizony neveletlen, de sokkal nagyobb baja ennél az, hogy reakczionárius terveinek védelmére a nemzetiségeket akarná felizgatni s előre is feltüzeli őket, hogy protestáljanak a magyar esküdtszék ellen. Mi erre a térre az Ellenőrt nem követjük. Okokból, melyeket nem kell fejtegetnünk, nem élünk a fegyverrel, melyet majdnem erőszakosan a kezünkbe nyom. Nem élünk a fegyverrel s nem intézünk felhívást az Ellenőr mintájára a nemzetiségekhez, felszólítván azokat: maguk akarnak-e bíráskodni magyar nyelven, vagy pedig azt akarják, hogy magyar nyelven a magyar állam bíróságai teljesítsék a jogszolgáltatást ? E lapok egyáltalán igen tüzetesen megfeleltek mindazon kifogásokra, melyek az esküdtszék ügyénél nyelvi tekintetből tehetők s kezdettől fogva az volt a nézetünk, hogy az életben ez a kérdés nem oly éles, mint ezt a reakczió emberei, az esküdtszék ellenfelei, felállítják. Az élet, a gyakorlat el fogja simítani a nehézségeket, s hogy különben még a többnyelvű tárgyalás (mely ma is elkerülhetlen és másutt is előfordul) sem volna »bábeli zűrzavar«, mutatja az osztrák kormány utolsó törvényjavaslata a különböző nyelvek paritásáról s együttes használatáról a törvénykezésben.* Az Ellenőrt tehát arra figyelmeztetjük, hogy a nemzetiségi kérdésnek hagyjon békét, s ha a jury fölényét in absztrakto, amint ma teszi, úgy politikai, mint igazságszolgáltatási szempontból nyíltan bevallja, ne akarja minduntalan azt ráfogni Magyarországra, hogy az ő állami érdekei a haladással ellentétben állanak. Befejezésül az Ellenőr még néhány tévedését rektifikáljuk. A régi megye, Deák Ferencz tervei stb. kizárólagos ismeretét vindikálni kissé sajátszerű azok részéről, kik most is tényeket tagadnak és ferdítenek és tudva valótlant állítanak. Mert Deák Ferencz 43-ks esküdtszéki javaslata nem a képesítetteket, hanem csak a szolgálatra behivandókat választatá és Deák Ferencz 1868-ban nem lett renegát, mert 1869-ben a bírósági szervezeti vitában a képviselőházban kifejezte reményét, hogy a bűnvádi eljárás esküdtszéki alapon mielőbb szerveztetni fog, arról pedig nem tehet, hogy csak halála után léptek fel ily reakcionárius javaslat becsempészésének kísérletével, melyet éltében nem merészeltek volna. A nyelvkérdésben feleljenek a municipiumok, határozzanak a politikusok. Az azonban ne szédelegjen jogtudománynyal, ki csak »auktorokkal, melyeket nevezhetne«, dicsekedni és ismerethiányt a valóság meghamisításával leplezni tud. Különfélék. Napirend, április 8. Naptár: Szombat, ápr. 8. Róm. kath.: Nagy szombat. Prot.: Nagy szombat. Görög-orosz: (márcz. 27.) Nagy szombat. Zsidó : (nizan 19.) Sabbat Vajek. — Nap kel 5 óra 28 perez, nyugszik 6 óra 36 perez. — Hold kel 11 óra 53 perez este, nyugszik 7 óra 49 perez reggel. Az orsz. könyvészeti kiállitás az akadémia palotájában délelőtt 10—délután 5. Belépti dij 30 kr. Margitszigetre a felső kikötőhöz a hajó indul óránkint. Állatkert nyitva egész nap. Merre van az út a pokolba ? Egy katonától. Zászlóaljunk október 21-ikén Szerajevóból menetparancsot kapott. Egy órával később készen voltunk , de alig múlt el egy óra, ismét rendelet érkezett, hogy utunkat, mert tényleg már uton voltunk, holnapra halaszszuk. Rogaticzában tehát még egyszer főztünk burgonyát, még egyszer ettük az ottani törökök szilváját és még egy éjen át aludtunk ott. Minden reményünk, hogy végre haza bocsátanak bennünket, füstbe ment és azért mindenki rossz kedvű volt. Kora reggel, majdnem sötétben, vonultunk ki a városból. Az ablakokból senki sem intett szívélyes istenhozzádot, senki sem lobogtatott kendőt, senki sem hintett utunkra virágot. A törökök azt gondolták magukban : vigyen el benneteket az ördög! Ez a jó kívánság élénk visszhangot keltett volna keblünkben, ha innen hazafelé mehettünk volna. Őrmesterünk térképén megkerestük Csajniczát, s midőn láttuk, hogy az Novi Bazár határán fekszik, azonnal tudtuk, hányadán vagyunk. Csajnicza a Boszniából és Herczegovinából általunk kiűzött s Törökország minden részéből összesereglett söpredék fő gyülhelye volt. Már egy óra járásnyira hagytuk magunk mögött Rogaticzát, mire megvirradt. Az út meredek hegyi szorosban vezetett végig. A félelmetesen vad regényes szoros oldalait majdnem függőleges sziklafalak képezik. Közbe-közbe a sziklák meghasadnak, s óriás kövek között tekervényesen bigyódzó hegyi patakok rohannak alá. Több helyen fel kellett robbantani a sziklákat, hogy a szoros járható legyen. Völgyről-völgybe, hegyről-hegyre másztunk, de utunk mindig felfelé vezetett, így értük el a Plaza hídját, mely magas, merész kőívekben boltozik a Praza vize felett. Két órai hegymászás után a vidék barátságosabbá kezdett válni. Itt-ott egy nyomorult viskót és egy-két bokrot láttunk. Ilyen volt a vidék jellege Gorazdáig. Gorazda elsőrendű török helysége a Drina völgyében fekszik. A folyón meglehetős erős fahíd vezet át, melyen nemcsak nagy társzekereket, de ágyukat is lehet szállítani. Innen 8—9 óra járásnyira fekszik Focsa, melyhez meglehetősen jó karban tartott út vezet. Egy másik út Csajniczán át Szerajevóba, egy Novi Bazárba és Mitroviczába vezet. E helység tehát a mellette levő folyó és jó karban tartott országutai által van a többi városokkal összeköttetésben, s igy egyik legfontosabb pontját képezi déli Boszniának. De oly nyomorult kunyhói és házai vannak, hogy talán sehol a világon sincsenek ehhez hasonlók. A Drina itt meglehetősen széles válaszvonalat képez Herczegovina és Bosznia között. Herczegovina a folyó jobb, Bosznia a folyó baloldalán terül el. Mi a boszniai parton, a híd mellett, a városon kívül, a szabad ég alatt ütöttük fel táborunkat. Csak későn, alkonyat felé fogyaszthattuk el ebédünket. Éjjeli pihenésről alig lehetett szó. A nedves, hideg talajon sohá nem tudtunk elaludni s mikor végre a fáradság folytán elszunnyadtunk, megeredtek az egek csatornái. Valóságos felhőszakadás volt s a tábor egész tóvá változott. Ehhez járult az éj sötét ege, csak ily körülmények közt érzi az ember gyengeségét a természeti erőkkel szemben. A hatalmasnak képzelt emberi szellem a nagy mindenség hatalmához képest egész nyomorult tehetetlenségében tűnt fel előttünk. Reggel 8 órakor még egyre esett, sőt 9 óra felé a zápor növekedett, de végre 11 órakor megszűnt az eső s délután 1 órakor ismét kisütött a nap és pompás idő köszöntött be. A délután folyama alatt a városba mentünk sétálni. Meglátogattuk a második zászlóaljbeli legénységet és szilvát és birkahúst vásároltunk. Egy török kereskedő szőlőt is árult. De a drága szőlő bogyói oly savanyuak voltak, hogy a znaimi eczetes uborka hozzá képest még édesnek mondható. Naplemente előtt politizáltunk s e közben természetesen Andrássynak történelmi nevezetességűvé vált katonai parádémorsáról is megemlékeztünk. Egy szakaszvezető, ki mindig sok újságot tudott mondani, azt beszélte, hogy távirat érkezett a főparancsnoksághoz, mely szerintAndrássyt nyugdíjazták, a minisztérium tagjait Gráczba küldték és a parlament nem akarja megadni az engedélyt Bosznia megszállásához. E szerint mi kénytelenek leszünk bocsánatot kérni a felkelőktől, vissza kell nekik adni elfoglalt ágyúikat, hadifoglyaikat és váraikat, sőt kénytelenek leszünk az országot is elhagyni. Örvendetes lett volna maga a hír, de ilyen áron nem kellett, így beszélgetés közben gyorsan tűntek az órák s alig vettük észre, hogy a nap rég letűnt a láthatárról. Az eső a földet egészen felpuhította. Egyik őrmesterünk vezetése alatt száraz szalmát kerestünk, mert a nedves földön feküdni alig volt lehetséges. Félórás keresés után végre egy szerb emberre bukkantunk, ki egy pár tízesért nagy csomó szalmát és szénát adott, mert megígértük neki, hogy oda fogunk törekedni, hogy a jelenleg kezelése alatt lévő földnek valóságos tulajdonosává leszen. — Adja Isten! — mondás olyan arczcal nézett az ég felé, mintha csak azt akarta volna megtudni, hogy vájjon hallotta-e szavait az isten. Estefelé kellemes meglepetésben részesültünk. Közelünkben egy társaság dalokat énekelt, még pedig igen érzelmesen, sőt szenvedélyesen. Hallottuk a Kde domov máj, Moravo, Maravicsko mná, Zahucsaly hory, Prijde járó, zase a bude máj dalokat. Az ének messze elhangzott a csendes éjben. Csak a Drina vize háborgott és az erdők lombjai közt suttogott a szellő. Mintha csak otthon, a hatalmas hársfák alatt pihentünk volna! Reggel újra megeredt az eső. Elhagytuk a tábort, holminkat a lovakra és öszvérekre raktuk, s megindultunk Csajnicza felé. Az után, mint mindig, most is éheztünk, mert Gorazdában sem pénzért, sem jó szóért nem lehetett kenyeret kapni. Az államtól csak fél adag kenyeret kaptunk, de ezzel nem lakhatik jól az ember. A Csajniczába vezető 6—7 órányi hosszú út nagyobbára köves pusztaságon vezet keresztül. E helyet »Köves Arábiának« kereszteltük el. Az eső síkossá tette a köveket, s így csak nagy nehezen haladhattunk előre. Néhány szerencsétlenség is fordult elő. A meredek hegyoldalt elhagyva, szép kilátást nyújtó völgybe értünk, melynek oldalait szintén meredek sziklafalak képezik. A völgy egyik oldalán fekszik Csajnicza, a legnyomorultabb helységek egyike, amelyeket csak láttam. De fekvése igen érdekes. A völgyet a Lim folyam egyik mellékágának zuhogó habjai szelik keresztül. A baloldalon katlan alakú mélyedés tátong, s ebbe van beépítve Csajnicza. Ha az Isten valakit meg akar büntetni, azt bizonyosan Csajniczába küldi s ha valaki már a földön ki akarja szenvedni a pokol büntetését, vagy annak kínjairól akar magának fogalmat alkotni, az csak menjen Csajniczába. Ha valaki sorsával elégedetlen, az tartózkodjék két napig Csajniczában, s bizonyára a legboldogabb embernek fogja magát tartani, ha onnan eltávozhatik. Hetvennyolc napot töltöttem e helyen. Azokat a bűnöket, melyekért én ottan megszenvedtem, a föld összes lakói száz esztendő alatt sem követhetnék el. A város kicsiny, de azért három mecsetje van. Ezeknek egyikét, az állami mecsetet,igen régi épületnek mondják, míg a másik imaház magántulajdon volt. Az osztrák-magyar monarchia e két mecsetet kibérelte, és élelmezési raktárrá alakította át. Ott, hol előbb az imám Mohamed szavait magyarázta, tengerit, zabot és burgonyát halmoztak fel. A város mellett görög kolostor áll. Kőből épült hatalmas épület ez, mely a város és a hegyoldal felé fallal van körülvéve, a völgy felé pedig palánkkal van ellátva. Tizenhárom kupola emelkedik a kolostorhoz tartozó templomon. De egyik toronyban sincs harang, mely imára hívta volna a keresztény hívőket, mert a törökök a harangszót nem tűrik. E helyett a sírboltban felállított deszkafalon kalapácsütések által jelezték az isteni tisztelet kezdetét. Csak vasárnap volt szabad deszka helyett vaslemezt verni. Ez időtájt csak egy sekrestyés lakott a kolostorban. Az iskola az épület mellékszárnyában volt elhelyezve. Megérkezésünk peremében Csajniczában öt zászlóalj állomásozott. Ezek a városon kívül, deszkákból és ágakból készített kunyhókban táboroztak, melyek azonban nem otalmazhatták meg a legénységet sem a hideg, sem a folytonosan szakadó eső ellen. Az utászok és a műszaki csapatok földkunyhókat készítettek, melyeket mohával födtek be. Itt kellett volna a telet tölteni, félig a föld alatt! Hideg borzongás fogott el, midőn e kunyhókat megláttam. Szerencsére előbb összedőltek, mielőtt elfoglalhattuk volna. Az első éjszakát a kolostor folyosójában töltöttem. Borzasztó szél dühöngött, s jól meg kellett fogaznom, hogy el ne sodorjon magával. Oly erős volt a szél, s én oly tehetetlennek éreztem magamat. fp®"* Lapunk mai mellékletének tartalmát a következő közlemények képezik: Carrara az esküdtszékről. (Vége.) — A tárczában: Argantini marquisné. — Közgazdaság: Az uj vasvámok. — A fagy. — Heti jelentés a budapesti értéktőzsdéről. — Vegyes hirek. — Szakirodalom.— Heti jelentés az ipar állásáról Budapesten. — Üzleti hirek: A budapesti gabona- és értéktőzsdékről. — A budapest-kőbányai sertéskeresk. csarnok távirata. — A vidéki piaczokról. — Kivonat a Budapesti Közlönyből. — Meghaltak Budapesten ápril 6. — Nyilttér. — A budapesti gabnatőzsde hivatalos árjegyzései. — A szent István szoborról az ünnep hetében sem feledkezett meg a hazafias kegyelet. Ma két helyről vettünk lelkes adományt. Az aradi ipar- és népbank derék részvényesei 10 frtot adományoztak, mely összeget Kneffel igazgató úrtól ma vettük. Továbbá Szécsi M.ár Bécsből, ki a hazafias czélra már tett adományt, újabban 1 frtot küldött be hozzánk. Fogadják a lelkes adományozók őszinte köszönetünket s hazafias példájok buzdítson minél többeket követésre. A gyűjtés eredménye következő : Aradi ipar- és népbank . . 10 frt — kr. Szécsi M. (Bécs) . . . . 1 » — » Eddig begyült .... 9120 » 60 » Összesen : 9131 frt 60 kr. — A nagypénteki ájtatosságok a közönség tömeges nagy résztvétele mellett folytak le. A derült szép tavaszi napon a templomlátogatók hosszú, végtelen sora vonult el utczáinkon, melyekről felhangzott az áhitatos bucsusok zsolozsmája. A szent sírok körül mindenütt nagy volt a tolongás, de a sírok berendezésének disztelensége s az e körül nyilvánuló ízléstelenség ma is oly szembetűnő volt, mint egyéb években. — A román királyné C. A. Rosettihez, a bukaresti hirlapirók segélybizottsága elnökéhez érdekes levelet intézett, melyet a Románul lapja élén közöl. A levél igy hangzik: »Rosetti ur! Alig hogy a tél kellemetlenségei elmúltak s jogunk volt várni, hogy a tavasz megjöttével öröm és remény fog a lelkekbe szállani, a mint síkjainkra leszállt a kikelet, egyszerre új baj közeledik és sújtja sok helyen testvéreinket. A tűz rettentő eleme, mely az életet fenyegeti s ugyanegy pillanatban fölemészti a vagyonosak gazdagságát, valamint a szegényeknek nehéz munkával szerzett jószágát, a tűz, az utóbbi hónapok szárazságától és aszálytól kisérve, számos és sajnálatra méltó áldozatot követelt az ország városaiban és falvaiban. A szerencsétlenség nagy, de hinnünk kell, hogy ha isten az ínséget s a nehéz időt ránk küldi, melyek az embereket sújtják, lelkünkben egyszersmind föl akarja ébreszteni a részvétet, a könyörületességet és az önfeláldozást embertársaink iránt, alkalmat adván nekünk jótékonyságunkat gyakorolni. Ennek bizonyítéka a buzgalom, mely ez alkalommal kifejtve jön, hogy a tűzvészek szerencsétlen áldozatain segítve legyen. A fővárosban s a tartományokban bizottságok alakultak, mindenütt felhívásokat bocsátottak ki s igyekeztek az eszközöket előteremteni, hogy a nagy számú szerencsétlenek sorsát enyhítsék. A sajtó azon feladatához híven, hogy felvilágosodást terjeszszen és érdemes cselekedeteket idézzen elő, ez alkalommal is élére állt a mozgalomnak. Nem kételkedem ennyi nemes erőlködés sikerében. Ami engem illet, szerencsésnek fogom magam érezni, ha a jótékonyság műve rendezőit a legteljesebb közreműködésemben részesíthetem. Fogadja, Rosetti úr, nagyrabecsülésem kifejezését. Erzsébet.« — Nagyérdekű virágkiállítás nyittatik meg Budapesten Seyderheim, e kitűnő kertész helyiségeiben. A virágkedvelők bizonyára köszönettel veszik, hogy különösen is figyelmeztetjük őket e gazdag kiállításra, melyről a többi tudni való hirdetési rovatunkban megolvasható. — A palermói csónakverseny. A palermói nagyszerű öbölben e hó elsején d. u. 2 órakor nagy csónakverseny tartatott. Az óriási öbölben, melynek legszélső pontjai a Cap Mongebino és a Cap Gallo, egész sora állott az ünnepiesen díszített csónakoknak, míg a Florio gőzhajótársaság két lobogós gőzöse a verseny irányát jelölte meg. A szokásos jelzőlövésekre megindultak a csónakok s a legérdekesebb látvány tárult a közönség szemei elé. Különösen magára vonta mindenkinek figyelmét a gazdagon díszített négy velenczei gondola versenye. Mint négy kígyó juhannak el egymás mellett a tenger felszínén kanyargó vonalakban, s a fehérbe öltözött gondola-evezősök ügyesen menték a vízbe evezőiket. A Foro Italico tömve volt közönséggel, mely nagy érdekkel szemlélte a festői látványt. A nap gyönyörűen sütött, a tenger alig hullámzott, míg a háttérben a napsugarakban fürdő hegyek és az óriási közönség, mely a víztükörre nézett, elragadóan pompás képet nyújtottak. A regáttó folytatása volt az este tűzijáték mellett rendezett tengeri csata, mely fogalmat adhatott a tengeri csaták ijesztően szép lefolyásáról. A hegyek, a partok, a hajók és a tenger hullámai vörös bengáli tűzben úsztak s a Villa Giulia kivilágitása felülmúlt minden várakozást. Valóságos népünnep volt e napon Palermóban, mely hosszú ideig mindazok emlékezetében lesz, kik abban résztvehettek. — A száműzött javai, Makov volt orosz belügyminiszter és Levits államtanácsos ellen pert indított Krupski megkegyelmezett lengyel száműzött. Krupskit 1863-ban, mint lázadót Szibériába száműzték, jogaitól megfosztották s vagyonának nagy részét lefoglalták, 1879-ben II. Sándor czár megkegyelmezett neki. Visszatérve hazájába, azt tapasztaló, hogy legnagyobb birtokait Makov és Levits potom áron megszerezték, s ezenkívül hitelezői azt követelték, hogy fizesse meg azokat az adósságokat, melyekkel elitéltetése előtt terhelte a jószágokat. A szennyes ügy most a pétervári szenátus előtt van. Hír szerint Makov sok ilyen vásárt csapott. — Sörforrás. Ez is csak Amerikában történhetik. Az Egyesült Államok petroleumvidékének Franklin nevű városa mellett, a patak partján igen gazdag petroleum források vannak. Különösen a Rial és társa ezég fedözött fel ott bő forrásokat. Az olaj azonban mégis csak kifogyott egyszer. A czég parancsot adott a munkásoknak, hogy mélyebbre fúrjanak. A munkások teljesítették a parancsot, de mikor a szivattyú működni kezdett, egészen más folyadék jött felszínre. A folyadéknak sem színe, sem szaga nem volt olyan, mint a kőolajé s nem is fogott tüzet. Egy bátor ficzkó végre megizlelte. Alig kóstolt azonban bele, csattintott a nyelvével s biztatta a többit is, hogy lássanak hozzá. Egy csövet dugott a szájába s addig-addig szívta, hogy társai megsokalták. A kíváncsiság őket is ösztökélte s követték a suhancz példáját. Egy óra múlva mind a földön hevertek — részegen. A városban hamar hire terjedt, hogy Rial és fia petroleum-forrásaiból valami sajátságos folyadék ered. Majdnem az egész város kiszaladt a csodára, mindegyik meg akarta ízlelni a különös folyadékot s nem sokára az egész tömeg kezdett tántorogni, dadogni. Végre Rial is megérkezett segédjével. Ez is megizlelte a folyadékot s kijelenté, hogy furcsa sörize van. Rial gyorsan Groszman sörfőzőért, az egész kerület legjobb sörismerőjéért küldött. A sörfőző is ivott a folyadékból s irjedten kiáltott fel: Nagy isten, hisz ez sör, az én söröm, beástak az én pinczémbe! — Csakugyan úgy volt. A pincze épen a forrás alatt terjed el; egy 2000 akós hordót ért a fúró s az ingyen fogyasztók majdnem az egész hordót kiszivogatták. S azóta mindig azt kívánják, vajba mentői többször esnek meg rajtuk ilyen furcsa véletlenség. — A párisi esküdtszék nemsokára fogja tárgyalni egy asszony ügyét, aki anyósát, a nyolcvanöt éves Kratznét halálra kínozta. A szörny az Amandiéres-utczában lakott anyósával. Ütötte-verte az agg nőt. A szegény öreg asszony a bántalmazások miatt a napokban meghalt. A szomszédok rettenetes dolgokat fedeztek föl róla. Kratznét kényszerítette, hogy naponkint öt órakor keljen föl s a legterhesebb munkákat végezze. Pár hete az öreg asszony fáradalmai miatt kissé elkésett. Menye berohant hozzá s ütni kezdte. Mikor az öreg asszony álmosan kérdezte, miért riasztja fel álmából, a dühöngő asszony egy gyertyatartót kapott fel s addig verte őt, mig orránszáján nem buggyant ki a vér. Kratzné pár nap múlva belehalt. A gyilkosnőt elfogták. Egy 105 éves embert temettek a napokban Sarkadkeresztúron. Az öreget Mundrucz Jánosnak hívták. Hatvannyolc évig kondáskodott a Sántha családnál. Temetése hagyományos ünnepélyesség között ment végbe. A koporsó előtt egy falka sertést hajtottak. A koporsót négy czimeres ökör vonta. Az öreg cselédet a Sántha család tagjai is kikisérték. A nagyváradi várban feltalált Szt.László templom ásatásának főfelügyeletével a vallás- és közoktatási miniszter Römer Flórist, az országos műtörténelmi bizottság rendes tagját, nevezte ki. Az ásatások tartamára mellé lesz még rendelve egy műépítész, ki a leletekről pontos rajzokat fog felvenni. Az ásatási munkálatok rövid idő múlva meg fognak kezdetni. — Uj-Arad a Schulvereto ellen szintén fog nyilatkozni. Több ujaradi polgár következő felhívást intézte az Új-Aradon és környékén lakó németajkú polgárokhoz. Polgártársak! A berlini német Schulverein — rosszakaratú izgatók által félrevezetve — agitácziót indított Németországban Magyarország ellen, melynek czélja a németajkú magyar állampolgárokat Magyarország elnyomása alól felszabadítani, Magyarország németajkú népességének német-nemzeti önállóságát megóvni, egyszóval nekünk Magyarország költött erőszakoskodásai ellen segélykezet nyújtani. Miután mi, mint Magyarország németjei, ezen rosszakaratú izgatások és alaptalan rágalmazások által hazafias érzelmeinkben sértve érezzük magunkat, nyilvánosan kifejezésre akarjuk juttatni jogos megbotránkozásunkat és ezáltal bebizonyítani azt, hogy a berlini német Schulverein a németajkú magyar polgárok egyetértését rosszakaratúlag akarja megzavarni. Miután a mi német anyanyelvünk a községben, az iskolában, az egyházban, úgy mint a közéletben mindenütt teljes szabadságot élvez és élvezett és a törvények által biztosított szabadság a legkisebb mértékben se támadtatott meg, sem megtámadtatni nem fog, a berlini német Schulverein rágalmazásait megbotránkozással kell visszautasítanunk. Hogy jogos megbotránkozásunkat kifejezhessük, a berlini Schulverein rágalmazásait határozottan visszautasíthassuk, alálírottak elhatározták, hogy Új-Arad és környékének valamennyi németajkú polgártársát vasárnap, ápr. 16-ának d. e. 10 órájára Uj-Aradra, a »Szőlő« vendéglőbe szabad gyülekezetre hívják meg és remélik, hogy minden jó hazafi meg fog jelenni e népgyűlésen. Polgártársak! Ezennel felhívunk benneteket, jelenjetek meg minél számosabban. Mint a magyar állam szabad polgárai, szabadon megfogjuk beszélni az ezen ügyben adandó nyilatkozatunkat és ezáltal bebizonyítjuk a világnak, hogy nem vagyunk elnyomva és a berlini német Schulverein nem kért segélyét megbotránkozva utasítjuk vissza. Éljen drága hazánk ! — Éljen Magyarország! Uj- Arad, ápr. 2. 1882. (Következnek az aláírások.) — Bernays gyilkosa. Bernays, brüsszeli ügyvéd gyilkosa, Peltzer Leo bevallotta vétkét, visszavonván egyúttal előbbi állítását, hogy Bernays véletlen szerencsétlenség által vesztette életét. De azt tagadja, hogy fivére, Armand, részes a gyilkosságban. — Egy rablókapitány emlékiratai. Pietro Gasparone, az Abruzzók egykor rettegett rablóvezére múlt vasárnap egy Nápolytól nem messze fekvő szegény házban meghalt. Gasparone 19 éves korában kezdte meg rablópályáját. Előbb három évig egy majorban szolgált. Beleszeretett gazdája leányába, de az megtagadta tőle a leány kezét. Gasparone bajában egy rablóbandába állt, később a bandának kapitánya lett. Kegyetlenségei miatt rettegtek tőle. Az akkori nápolyi kormány több ezer aranyat tűzött ki fejére, de senki sem merte elárulni. Mikor azonban ereje elhagyta, maga adta fel magát, de előbb biztosíta magát a bocsánatról. Betették a szegényházba, ahol megírta emlékiratait. — Batizfalvi Sámuel budapesti orvos-sebészeti és orthopédiai magángyógyintézete fennállásának XXIII-dik évében — 1881-dik évi január 1-től 1881. deczember 31-ig — összesen 618 beteg vette igénybe annak gyógysegélyét. Ezek, közül 540 járólag, 78 pedig az intézet helyiségeiben kezeltetett. Az intézetben kezeltek közül a testegyenészeti osztályon ápoltatott 31, az elkülönített orvossebészeti osztályon pedig 47. A bennápoltak korát tekintve volt: 1—5 évesig 5; 6 — 10 évesig 6; 11 — 15 évesig 17; 16—20 évesig 5; 21—30 évesig 13; 31—40 évesig 14; 41—50 évesig 5; 51 — 60 évesig 3; 61—70 évesig 2, összesen 78. A tulajdonképeni betegeken kívül több szülő, rokon és kísérő nyert rövidebb vagy hosszabb ideig ellátást a gyógyintézetben. A betegek hazánk következő megyéiből voltak: Abaúj, Arad, Bars, Bács-Bodrog, Békés, Bihar, Csanád, Csongrád, Esztergom, Fehér, Gömör, Hont, Heves, Hunyad, Jász-Nagy-Kun-Szolnok, Kolozs, Küküllő, Liptó, Maros-Torda, Máramaros, Pest-Pilis-Solt-Kis-Kun, Szatmár, Temes, Tolna, Torontál, Veszprém, Zala; ezen kivül egy Horvátországból, egy Szlavóniából, egy Szerbiából. A múlt évről maradt 15 beteg ; 1881. január 1 — 1881. decz. 31-ig felvétetett 78 ; összeg : 93. Ezek közül gyógyulva távozott 40, javultan 28, nem javultan 6; meghalt 1; további gyógykezelés alatt maradt 18. Az intézet betegeit a legjobb sikerrel gyógyították: Antal Géza, Farkas László, Horváth Gyula, Janny Gyula, Kézmárszky Tivadar, Korányi Frigyes, Laufenauer Károly, Lumnitzer Sándor, Mezey Adolf, Navratil Imre, Papp Samu, Petz Lajos, Réczey Imre, Siklósy Gyula, Schulek Vilmos, Schwimmer Ernő, Tauffer Vilmos, Unterberg Adolf tudorok és tanárok, valamint az intézet igazgató főorvosa. Pranger Károly úr tudassa tartózkodási helyét. V. Ödön, Abrudbánya. Vizbeszakadás a „Kunigunda“-aknában. A Kunigunda-aknában történt vizbeszakadásról a Máramaros a következőket közli: Aki a Kunigunda-aknát meglátogatja, okvetetlenül feltűnik előtte a Kunigunda gorcz kapuján kívül egy favázos téglaberakattal ellátott épület, melyben gépzakatolást hall. Tudakozódó kérdésére azt a feleletet kapja, hogy az a volt »Albert« akna, melybe már igen régen édes víz fakadt fel, elöntötte az egész aknát, ebből kell a vizet naponkint szivattyúzni. Húzták ebből a vizet régen is bőrvedrekkel, mig most a szivattyugép végzi e munkát. Amint az »Albert« aknát elborította a viz, mely időszakonkint nőtt vagy apadt, s nem egyszer hatolt be oly nagy mennyiségben, hogy azt a benyomulást éveken át tartott folytonos húzással sem lehetett kellő módon apasztani, a mi miatt a viz által dúlt akna belsejét, régibb időben megvizsgálni nem volt lehetséges s a régiek megelégedtek azzal, hogy kiseb időközökben megmérték a viz mélységét az üregben s a bőrvedrekkel igyekeztek azt a mennyiséget apasztani. A bőrvedrek azonban folytonos hullámzó mozgásban tartották a víztömeget, mely hullámok verődése az oldalfalakat is folyton olvasztotta s mig olykor örömmel tapasztalták, hogy a viz mélysége csökken, nem is gondoltak arra, hogy annak