Pesti Napló, 1884. február (35. évfolyam, 32-59. szám)

1884-02-19 / 49. szám

ha a törvény nem intézkedhetik ez irányban, minisz-­­ teri rendelet sem tehet semmit. Az iparhatóságok ok-­­ vétlen meghallgatandók lennének e kérdésben. Járócsy Péterffy József felvilágosításul elmondj­a, hogy ilyen ipariskolai tanterv van már kidolgozva. Ismeri ezt s azért is nem érti, hogy a javaslat 7 órai heti taní­tási időt szab meg. A tanterveket a helyi körülmé­nyek szerint kell megállapítani. A 77., 78. és 79. §§. változatlanul elfogad­tattak. A 80. §. a tanoncziskolák költségeinek fede­zéséről szól. Utal e tekintetben a befolyó díjakra és pénzbüntetésekre. Amennyiben a községek a tanoncz­iskolák fedezésére nem képesek, az egyenes adó két százaléka erejéig külön adót vethetnek ki, vagy eset­leg a közoktatásügyi miniszterhez fordulhatnak se­gélyért. Gr. Zichy Jenő indítványozza, hogy a ta­noncziskolák költségeit a díjak és bírságpénzek, a tandíj, melynek összege azonban az iskola fentartá­­sára szükséges összeg egyharmadánál több nem lehet, a másik harmadot a községek járulékai, a harmadik harmadrészt pedig államsegély s az iparkamarák já­rulékai fedezzék. M u d r­o n y Soma azt, hogy a kamarák is hoz­zájáruljanak e költségekhez, nem fogadja el, mert ez az iparosok kettős megadóztatása lenne. E szempont­ból ellene van annak is, hogy a törvényben általáno­san a tandíjszedés kimondassák. Ezt Ráth Ká­roly sem szeretné a törvényben kimondatni, azért sem, mert a törvény rendelkezései szerint ott, a­hol arra szükség van, az nincs kizárva. Az iparkamarákat sem terhelné. Az eredeti szöveg fentartása mellett szól. Jágócsi P­éter­ffy József a 2°/0 pótadó ellen szól. Szontágh Pál szerint a javaslat intézkedései a tanoncz-iskolák költségeinek fedezését nem biztosítja. A tandíjszedéshez mindazonáltal nem járul. Az ipar­kamarák hozzájárulását helyesli, mert a kamaráknak többnyire van megtakarított pénzök. Gróf Zichy Jenő meg kívánja jegyezni, hogy az iparosok, bár alkalmuk lett volna hozzá, nem igen kifogásolták a tandíj­fizetést. A külföldi példák is e mellett szólnak. Eori Farkas Kálmán a javas­latban nem látja a kormány hozzájárulását az isko­lák költségeihez kimondva. Az iparkamarák vélemé­nye szerint is hivatva vannak az iskolák pártolására. A tandíjszedést ő sem helyesli. Steinacker a községekre bízná annak elhatározását, hogy tandíj szedessék-e vagy nem; a törvényben azonban ezt ki nem mondaná. Tudomása szerint a kamaráknak, a budapestin kívül, tőkéjük nincs; jövedelmeik nagyobb részét ezenkívül a kereskedőosztály szolgáltatja. Ezért a kamarák hozzájárulását a költségekhez nem fogadja el. A §-t prec­ízebben kellene formulázni. Heltai indítványozza, hogy a tandíjszedés fa­kultativ vétessék fel a javaslatba. Csepreghi a tan­díjszedést olyannak tekinti, mely a czélt koc­káztatja. Ezt legalább a törvénybe nem venné fel. Az iparkama­rák hozzájárulását sem fogadja el. A §-t változatlanul fogadja el. R­a­dics kijelenti, hogy az iparosság nagy áldozatokra kész, ha a kvalifikácziót szentesítik. Ez esetben a tandíjat is szívesen fogják fizetni. Gróf Zichy Jenő ezután visszavonván indítványát, a bi­zottság elfogadta a szakaszt változatlanul. A 81. §. változatlanul fogadtatott el. A 82. §-nál Heltai a vasárnapi munkaszünetre hívja fel a bizottság figyelmét. A javaslat indokolását, hogy a társadalom tehet csak ez irányban, tévesnek tartja, s felemlíti a könyvnyomdászok ez iránti mozgalmát a fővárosban, mely a társadalom nagy támogatása mel­lett is, egy ember ellenzésén megtört. A képviselő­házhoz intézendő feliratban kellene erre a figyelmet felhívni. A bizottság e kérdésre nem terjeszkedett ki. A szakasz változatlanul elfogadtatott, úgyszintén a 83., 84. §§. is. A 85. §-nak a kereskedősegédekre vonatkozó in­tézkedéseit külön §-ba kívánja sorolni a bizottság. A 86—91. §§. változatlanul, a 92. §. azzal a toldás­sal, hogy a munkakönyv rovatai közé a segéd erkölcsi magaviseletére vonatkozó megjegyzés ne tétethessék, fogadtatott el; a 93. §. változatlanul. A 94. §. e) pontja kihagyatott. A 95. 96. §§. változatlanul, a 97. §, a 85. §-nál elfogadott megjegyzéssel fogadtatott el. A 98—103. §§, úgy­szintén a gyári munkásokról szóló 104—113. §§. csekélyebb módosításokkal fo­gadtattak el. Az idő előrehaladottsága folytán a ta­nácskozás folytatása holnapután d. u. 4 órára ha­­lasztatott.­­ II. Egerből Írják: Az ipartörvény ügyében Eger városában f. hó 17-én az iparosok Gyü­rek Lajos elnöklete alatt nagygyűlést tartottak. Szederkényi Nándor orsz. képviselő meghívásra megjelenvén, be­hatóan ismertette az ipartörvény főbb pontjait. A nagygyűlés zajos és beható tanácskozás után a követ­kező határozatot hozta: A beadott törvény főbb pontjaiban az országos iparos-kongresszus határoza­taival ellentétben állván, az iparos közönségnek e feletti illetékes véleményes nyilvánítása végett a har­madik iparoskongresszus összehívását sürgeti. Te­kintve, hogy az országgyűlési bizottság néhány nap múlva már a törvény tárgyalásához fog, felirat intéz­­tetik az összes egervárosi iparosság nevében az ország­­gyűléshez, hogy a törvényjavaslat tárgyalását úgy tűzze ki, hogy Magyarország iparosai s az iparkon­gresszus véleménynyilvánítására kellő idő legyen. Az orthodox rabbik nyilatkozata. — febr. 18. Az orthodox rabbik ma a fővárosban értekez­letet tartottak, a­melyben a függetlenségi párt mani­­fesztuma ellenében a következő nyilatkozatot állapították meg: »A történelem tanúskodik a mellett, hogy az emberek a múltak eseményein okulni nem akarnak. Ezen igazságot mi sem igazolja annyira, mint a füg­getlenségi pártnak a magyar nemzethez intézett ma­­nifesztuma. Az ezen manifesztumban kifejezést nyert politikai, nemzetgazdászati és jogi fejtegetésekkel, érintsenek azok bár hatalmi vagy jogi kérdéseket, mi természetesen foglalkozni nem fogunk. Mi csupán csak a »zsidókérdés«-hez, helyesebben a zsidó vallási kérdéshez kívánunk hivatásunkból kifolyólag szólni. Mielőtt azonban a függetlenségi párt ezen ar­­kánumát kellőleg megvilágítanók, az antiszemitiz­musra quande mém­e kívánunk reflektálni. Hogy a zsidókérdés a 19. század keretébe bele nem illik, azt minden liberális gondolkozású férfiú teljesen elis­­merte. Ezt hiába tagadná bárki is! Meg lett oldva a »zsidókérdés« igenis azon fenkölt férfiak által, a­kik komolyan figyeltek a történelem jelenségeire és a nagy kulturállamok jóváhagyólag vették tudomásul ezen megoldást. És éppen a liberális Magyarországban komo­lyan tervezik társadalmi és felekezeti bilincsek ková­csolását azon hazai polgárok számára, akik még alig hogy felvétettek a nagy népcsaládok kötelékébe, szol­gálataikat forró szeretettel felajánlják és mindenben teljesítik. És a­helyett, hogy a valódi emberszeretet rová­sára elkövetett régi mulasztásokat jóvátennék, a­he­lyett, hogy a történelem intő szózatát figyelembe vennék, a­helyett, hogy hallgatnának az igazság sza­vára, mely veszteglést követel a több ezer éves téve­désekért , mindezek helyett az emberiség géniuszán régente elkövetett bűnöket újakkal akarják halmozni és halmozzák is. De minek lebbentsük föl a múltak fátyolát, hiszen mi nem akarjuk, hogy a múltak szenvedései fölötti fájdalom érzete a szívekben újra föléledjen. Ám lapozzák a történelem könyvét az antisze­miták és meg fogják tudni abból, hogyan zárattak el a zsidók elől a társadalomhoz vezető összes utak, és ugyanazok, a­kik leginkább kizárták a zsidókat a tár­sadalomból, éppen azok ráfogták aztán a zsidóra, hogy exkluzív, alapozzanak a történelemben, ebből megtudhatják, hogy meg lett tagadva a zsidóktól min­den, a­mi az emberi élet élvezetét, az erők üdvös fej­lesztését idézhette elő. Úgy de az antiszemiták semmibe se veszik a tör­ténelmet ; ők az antiszemitizmus szellemétől vannak áthatva. Ezen szellem pedig nem a szeretet és nem az igazság szelleme! A függetlenségi párt perkorreskálja ugyan e szellemet, azonban csak feltételesen véli oltalomba ve­hetni a zsidót, és a zsidók polgári szabadságát csak akkor tartja lehetségesnek megvédeni, ha ez a vallási szabadság árán történik. Publikáljuk hitczikkelyeinket! ezt követelik tő­lünk. A zsidó hitczikkelyek sok ezer évvel ezelőtt let­tek publikálva, még­pedig a könyvek könyvében, a bibliában. E kiapadhatlan forrásból, hitvallásunk for­rásából merítették a föld összes czivilizált nemzetei a legtisztább igazságokat, sok millió ember ezekből nyert oktatást és vigaszt. A Sinai hegyén nyilvánított zsidó hittörvényeket ki ne ismerné ? Hol exisztál törvénykezés, mely nem alapulna a tíz­i­parancsolaton ? Hol van az a czivilizált állam, mely el­­ nem fogadta volna a mózesi alapelvet: »Szeresd feleba­rátodat, mint tenmagadat« ? Hol az a jogrend, melynek alapelvét ne képezné a talmudból vett ama mondat •­ »Ne tégy mással olyat, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek« ? Ki ne ismerné a talmud amaz alapelvét, hogy »Minden nem-zsidó, aki a humanitás törvényeit kultiválja, főpap az emberiség templomában« ? Valóban, bibliánk, prófétáink és erkölcstanaink a szabadság és jogegyenlőség eszméinek érvényesítése érdekében hathatósabban közreműködtek, mint az ó­kor klasszikus népei, mert míg ezek első­sorban az eszthetikát, amazok az etnikát, az erkölcsiséget taní­tották. A zsidó vallás eszméinek üdvös behatását a népek szellemére és erkölcseire minden korban a nem­zsidó tudósok is elismerték. A múltból nevekre hivatkozni fölösleges, elég az élők közül ha hivatkozunk Hugó Viktorra, Renan­­ra, több katholikus és anglikánus püspökre, a­kik mindannyian az orosz zsidó­üldözések alkalmával rá­mutattak arra, hogy mennyi köszönettel tartozik az emberiség, a zsidóságnak és miként rovatik le a hála velük szemben. Elég rámutatnunk boldogult emlékű nagy hazánkfiára, Deák Ferenczre és mindama hazai­­ czelebritásokra, a­kik az igazi szabadságért lándzsát törtek. A zsidók publikálják hitczikkelyeiket! Évezre­dek óta szívünk vérével írtuk le hitágazatainkat a történelem könyvébe. Irodalmunk örök idők óta a tu­dományos világ kutatói előtt fekszik. A nem-zsidó theológiák egyik tantárgyát képezi a zsidó­ irodalom ’ és Oxford, Cambridge, Páris, Lipcse, Berlin, Róma,­­ Flórencz, Parma, Leyden, Amsterdam, Utrecht, Ko­­penhága, Upsala, Christiania stb. városokban bizo­nyára fölöslegesnek fogják tartani, hogy a zsidók új­ ’­ból publikálják hitelveiket. Mi több ezer éves históriai alapon állunk, mi nem proklamálunk új tanokat, hogy talán e miatt szükséges lenne kodifikálás végett azo­­kat valamely fórum elé terjeszteni. Hívjuk egybe az összes hazai rabbikat szinó­­dusra és rendezzük hitelveinket. — A zsidó vallás is univerzális. Valamint vannak ugyan magyar katholi­­kusok, magyar protestánsok, de nincsen magyar katholiczizmus, se magyar protestantizmus, épp úgy nincsen magyar judaizmus, de vannak magyar zsidók. Egyáltalában a hitvallás nem ösmer geográfiai fogal­mat ; istenben való hit nem ösmer geográfiai határt. Ismerünk magyar patriotizmust, melytől át vagyunk hatva, de nem ismerünk magyar judaizmust. Elimi­­náljuk hitelveink közül azokat, melyek a kor követel­ményeinek meg nem felelnek! A zsidó vallás ilyen hit­el­veket nem foglal magában. Múltunkban nincsen mit takargatni, a jelenben nincs mit eltagad­nunk és a jövőtől nincsen mit félnünk. Avagy talán alkalmazzuk hitvallásunkat az antiszemitizmus köve­telményeihez ? Vagy talán igazán azt hiszik a manifesztum ki­bocsátói, hogy hitvallásunk publikálása vagy annak reformálása ki tudná békíteni az antiszemitákat ? Egyáltalán nincs szándékunkban, kvalifikálatlan békekisérletekkel laborálni. Mi támaszkodunk a jog­ra, az igazságra. Mi feltétlenül megfelelünk minden polgári kötelességeinknek és kötelességtudatunkat még legrosszabb ellenfeleink sem vonták kétségbe. Azon ellenfeleink, kik prosperálásunkat nem szívesen látják, vegyék tudomásul, hogy az, a­­mi a zsidókat fentartja, az önmérséklet, a szeretet győzelme a gyűlölet fölött. Minden nyomás, mely kívülről jött, előidézte a benső összetartást a zsidóságban. Egy lélekzet alatt állíttatik a zsidókról, hogy fölötte hatalmasak és hogy a kultúra követelményei­nek meg nem felelnek. Az egyik kizárja a másikat, mert hatalmas csak az lehet, a­ki korának szimpto­­máira figyelemmel van. Rámutatnak néhány megyére, ahol a zsidók állítólag annyira primitívek. Egy igen zseniális költő erre nézve oly képét adta az ottani viszonyoknak, mely ha természethű volna is, csak azt mutatná, hogy az ottani zsidók vétenek ugyan az eszthetia ellen, de nem az ethika ellen. Különben erre a legjobb feleletet találjuk Scheiden nem-zsidó tudós egyik művében, a­ki következőleg nyilatkozik : »Ha mostanában a zsidók egy részével szemben kellemetlen külső megjelenésük folytán visszatetszést érez minden nem-zsidó, úgy nem szabadna soha meg­feledkezni arról, hogy voltaképen ki juttatta az illető­ket annyira. Úgy állunk mostanában a zsidósággal szemben, mint azok, a­kik valamely pompás temp­lomot felgyújtottak és a füstölgő romokat szemlélik­. Ha valakinek csak az erkölcsi érzet szikrája él keblé-­­ ben, úgy a bánat és szégyen kell, hogy erőt vegyen rajta és minden eszközhöz kell nyúlnia, hogy a koráb­bi gyalázatosságokat jóvátegye...« A függetlenségi párthoz végezetül még csak azon kérelmet intézzük: akadályozzák meg, hogy minden adott alkalomból zsidókérdést csináljanak és bizonyára nem is lesz zsidókérdés. Kelt Budapesten, 1884. február 18-án. Az orthodox zsidó rabbik gyűlése nevében : Lipsicz Lipót, a­­ szántói főrabbi,« sodronyzománczos teljes ékszerkészletére — most gr. Csekonics János tulajdona, — b. Gerliczey Árpád-kori övrészeire hívjuk fel a figyelmet, mely utóbbi, mint ötvösmunka nem kiváló ugyan, de régi voltánál fogva igen jelentékeny darabja kiállításunknak. Thaly Kál­mán II. Rákóczi Ferencz egy mentegombját állította ki, melyet a szerencsétlen fejedelem Szathmáry Ki­rály nevű apródjának adott emlékül, midőn Boroszló­ban volt. A terem egyik sarkában áll VIII-ik Orbánnak aranyos díszítésű broncz-szobra, a híres Bernini olasz szobrász munkája a XYII-ik századból; azé, aki a zágrábi Sz.­István mellszobrot is, mely a kiállítás II-ik termében áll, ő csinálta ; gróf Zichy Ferencz tulajdonát képezi. Ugyancsak itt áll Carlo Dol­­cenak (XYII-ik század) egy remek, korallokkal ékesített foglalványú festménye, mely a kis Jézust ábrázolja, ki egyik kezében a keresztet tartja. Kárász Géza tulajdona. A IV-ik terembe lépve, ismét első pillanatra a pompás billikomok, kupák, serlegek és poharak ötle­nek szemünkbe, melyek a XVI. és XVII-ik század főúri háztartásában oly kiváló szerepet játszanak. Őseink nagy becsben tartották azokat. Boros hordó, tele kupa járta nálunk, úgy mint a lengyeleknél és muszkáknál. Őseink az ivás eszközeivel bizonyos gyön­gédséggel bántak, szól is róla a XVII-ik századbeli ének: »Ej korsó, kis korsó, torkomat ujjitó.« Bámu­latos az a formagazdagság, mely e kupákat és billi­­komokat jellemzi. Az állat- és növényvilág változatos alakjaitól a mithologia ezernyi csodás szüleményéig felhasználtak mindent. S a­mi igazi érdeket kölcsönöz e daraboknak, hogy jobbára magyar ötvösök munkái, bizonyítékául annak, hogy a magyar műiparnak igen nagy előzményei vannak. Régente nemzedékről nemzedékre szállott egy­­egy műdarab, melyet az egész környék ismert, s mindig nagy becsülete volt az ötvösnek Czéheik a XVI. század elején mondhatni, megmagyarosodtak: a kassai és kolozsvári ötvösök szabályai mind magyarok. Az erdélyi fejedelmek serlegeket, billikomokat küldtek ajándékul Bécsbe, Konstantinápolyba; igy Bethlen, Rákóczy s a kiválóan billikomcsináltató Apafi Mihály, kinek 1680—90 közt tizenhat ötvös dolgozott. Elterjedt szokás volt ily poharakat ajándékul adni, nagyobb megtiszteltetésnek is az volt a módja, hogy pohara­kat vagy serlegeket készíttettek a hálálkodók. A czé­­heknek és társulatoknak külön poharaik voltak; innen, az a temérdek masszája az itt kiállított daraboknak. Az első szekrényben mindjárt asztalneműeket, poharakat, kannákat, hólyagos ananász formájuakat, serlegeket látunk a XV—XVI. századból. Kiváló darabok vannak azonban különösen a második magas szekrényben. Itt látjuk a törökverő Eszterházy Lászlónak lovagszobrát, a­mint egy alatta vergődő törökre lecsap. E hős a vezekényi csatában esett el 1652-ben. Két óriási, egy méter magas,fedeles Erdődy­billikom díszeleg a legfelső sorban, az egyiken: Co­­mitissa Anna Erdődy felírás 1633. évszámmal; Er­­dődy Anna, Tamás horvátországi bánnak volt a leánya és Thurzó Kristófnak a felesége. A kiál­lító gróf birtokában még 11 db ilyen billikom van, kár, hogy mindannyit be nem küldte, mert igy a raj­tuk kivert jelenetek, melyek szintén egybefüggő czik­­lust képeznek, meg nem érthetők. A szekrény alján állanak az állatfejes poharak, kezdve a baglyon és végződve a szarvason, mindenféle alakok. Itt látjuk Michel Angelo Pietájának egy kis bronczpéldányát és gróf Nyáry Lőrincznek nagyszabású elefántcsont faragásu kannáit. Itt van a Radvánszky-féle hires nászpohár, melyet az egyik Radvánszkynak Selmecz­­bánya városa készíttetett és ajándékozott 1576-ban, továbbá a nemzeti múzeumból egy Krisztus életéből vett jelenetekkel s »Gott alein die Ehre« felirattal díszített serleg, számos u. n. nautilus csigákból alakí­tott serleg s majd gyömbér szárú erdélyi ivó csészék. A szászok híres műiparáról a szebeni Hann Sebestyén ötvösmester művei egész véletlenül össze­került nagy sorozata tesz tanúságot. Van összesen öt kannája, egy könyve, két kristály­pohara, korall szár­ral és egy vert miva képe. Az egyik kanna alján kö­vetkezőleg becsüli meg magát Hann uram: So oft mit kühlen Wein Die Kanne man wird heben, Soll Herr Sebastian Hann In Lieb und Lob leben. 1697. E pohár Lindecke Ernő úré Szebenben. Párja a ma­gyar nemzeti muzeum tulajdona, melyen, valószínűleg a ezek által rávésetve, következő megemlékezés van: Hermanstatt ist durch der Kunst dieser Meister Augsburg worden Lebe Herr Sebastian Hann in werther Menschen Orden. 1697. A terem oldalfalán tizenkét, régi módira fel­­kantározott, forgókkal díszített lófejet látunk csopor­tosítva, alattuk régi nyergek sorozata vonul el, meg­annyi kövekkel, aranyozottan bevarrt skófiumokkal s néhol zománczozásokkal is ékített. Köztük legdísze­sebb a gróf Teleki Samué. A csoportozat felett zászlók trófeáinak, melyek egyikén, a Pestmegye által a mú­zeumnak ajándékozott sárga selyem lovagzászlón két­fejű sas alá e nem minden czérzás nélküli fölirat van festve : »Minél többet emésztek, annál nagyobb fényt­­ vetek.« Jobboldalt egy törökösen felszerszámozott­­ lovat látunk fegyveres trofeum alatt állani. A tro-­­­feumon pánczéling mellett széles pallos függ, melyet állítólag Teleky Mihály viselt a zernyesti csatában,­­ hol el is esett 1690-ben. A legutolsó szekrényben u. n. i verejtékes poharakat látunk vert ezüstből, oldalukon­­ könycseppformákkal vannak díszítve, valószínűleg in- I nen vették nevüket. Itt áll gróf Teleky Mihály ezüst-­­ csobolyája, oldalán antik érmekkel. Cserei krónikás­­ panaszolja, hogy vadászatok alkalmával sokat kellett [ ] neki benne utálatos hideg vizet czepelnie. 1 . Az Y-ik terembe érve, az első szekrényben ott találjuk ismét a kókuszdióból foglalva alakított s a XYI—XYII-ik századokban annyira kedvelt serle­geket és apró poharakat. Az egyiken következő fel­irat áll: »Az ki izik XII. meg eves, rezeg lezen 1574.« Olyan jókora czinkotai izeze formán néz ki, hát bizon elhihetjük neki, a mit mond. A középső szekrényben XYI. és XYII-ik szá­zadbeli kiválóbb diszórákat és zománcz-tárgyakat látunk. Ugyanott vannak Kárász Géza khinai zo­­máncz-tárgyai és Révay Ferencz báró gyönyörű zománcz-tála és kannája. A fali szekrényben látjuk a Teleky Mihály és Weér Judith czimerével ellátott gyönyörűen ezüst és aranynyal zománczozott 18 drb egybenjáró arany poharat és ugyanannyi hatszögletes vert mívű ezüst tányért és tálat. A falakat három nagy fegyvertrófeum disziti. Látunk rajtuk hosszú egyenes szúró kardokat, pallosokat, buzogányokat, csatacsillagokat s tőröket. Legszebb darabja a gyűj­teménynek a gróf Khun tulajdonát képező spanyol pallos, — Toledo — közepén a táblának, mely telje­sen olyan, mint a madridi gyűjteményben őrzött hír­neves Cid-kard. Nevezetesebb darabok még az állítólagos Má­tyás-sisak, a ritka szép markolatú Gisi-kard, Báthory István, Eszterházy Antal, Potoczky, Bethlen István és Rákóczy László sárosi főispán kardja 1664-ből, valamint egy kis vasbuzogány Nagy Ambrusé, Bocs­­kay egyik hadnagyáé 1606-ból. A harmadik trófeu­­mon különösen kitűnik az a nagy fejű zománczos filigrán-művü buzogány, melyet ő Felségének koro­názási ajándékul készítettek a bécsi ötvösök. Mindezekben kiállításunknak csak éppen leg­szembeötlőbb darabjait ismertettük, az egésznek ta­lán csak század vagy ezredrészéről szólhattunk, csak egy nagy általános képet igyekeztünk nyújtani, hogy e nagy vonásokkal ecsetelt képben annál szembeöt­lőb­­bekké tehessük mindazt, ami dicsőséget sugároz vissza a magyar ötvösművesség nagyemlékű múltjára és így kultúránkra is. Már tárczasorozatunk elején jeleztük, hogy mit és mely irányban várunk mi föllendülni a jelen kiállítás hatása alatt. Hogy várjuk a történet és mű­történet, a régészet és segédtudományainak gyarapo­dását s reméljük különösen a nemzeti ipar nemes ön­­becsészetének lelkes föltámadását. Mondják, a modern nemzetek sorsa iparuk. Az ős­idők regeszerű harczai lejártak. A hazaszeretet lángja ma a munka verejtékében olvad fel. Ősi fringiá­kon, hadverő buzogányon, áldomást köszöntő billiko­­mon sokat, százszor olvashatjuk a meg-megújuló jel­mondatot »Pro patria.« — A nemzet álomképe egy közgazdasági jobb jövő — s nekünk úgy tetszik, mint­ha a gépek moraján, az ülők és pörölyök csattogásán keresztül is folyton ez a két szó csengene fülünkbe: ►Pro patria.« Szendrei János: KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, február 19. Naptár: Kedd, február 19. Róm. kath.: Zsuzsanna, Konrád vértanú. Prot.: Eleuther. Görög-orosz : (február 7.) Parthén püspök. Zsidó : (feb. 23.) 10. t­. Benjámin. — Nap kel 7 óra 2 percz, nyugszik 5 óra 27 perez. — Hold kel 1 óra 16 perez reggel, nyugszik 10 óra 47 perez délelőtt. — Utolsó negyed 4 óra 28 perezkor reggel. — Nap a halak jegyébe lép 5 óra 52 perezkor reggel. Pénzügyminiszter fogad délután 3—4. Honvédelmi miniszter fogad délután 4—5 óráig. Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter fogad délután 5—6. Horvát miniszter fogad délelőtt 10—délután 2 óráig. Főrendiház ülése d. e. 11 órakor. A fővárosi egylet ülése délután 5 órakor a régi városháza tanácstermében. Az országos iparegyesület bútoripari szak­osztályának ülése délután 5 órakor. Az állatvédő egyesület nyilvános felolvasása délután 5 órakor a fővárosi iparosok körében. Felolvasók: Borosnyay Kamilla, Herman Ottó és Havas Sándor. A budapesti kerékpár-egylet első férfi-es­télye az István főherczeg szállóban. «The dansant« a várszínházban, Mészáro­s­ b­á­l a Vigadóban. Ötvösműkiállítás a nemzeti múzeumban dél­előtt 10—délután 5 és este ‘­,7—10 (villamos világítás mel­lett). Belépti díj 5 frt. Iparművészeti múzeum a műcsarnokban d. e. 9 — d. u. 1 óráig. Technológiai múzeum a Kerepesi utón (Be­lezs­­aj’-kert) nyitva délelőtt 9 — délután 1 és délután 3—5 óráig. Egyetemi fő ré­s­z­t ért az Üllői-utón délelőtt 8—12 és délután 2—4. Múzeumban az összes tárak zárva. Akadémiai könyvtár d. u. 3 — 7 Egyetemi könyvtár d. u. 3—7 Múzeumi könyvtár d. u. 9—d. u. 1­ Állatkert nyitva egész nap. — Calice báró nagykövet, a ki ma Tisza Kál­mán miniszterelnöknél, Orczy báró miniszternél és Andrássy Gyula grófnál tett látogatást, ma este a gyorsvonattal, Orsova-Várnán át, visszautazott Kon­stantinápolyba. — Tisztelgés gróf Tisza Lajosnál. A budapesti ref. egyházközség közgyűlésének küldöttsége, -a­mely V­á­r­a­d­y Károly kir. tanácsos és egyházgondnok elnöklete alatt G­ö­n­c­z­y Pál egyházgondnok, Petri Elek b. lelkész, Szilágyi Sándor egy­házjegyző, továbbá B­a­l­l­a­g­i Mór, G­h­y­c­z­e­y Samu, dr. Takács Lajos, dr. K­o­v­á­c­s­y Sán­dor és dr. Darányi Ignácz egyháztanácsosokból állott, — ma tisztelgett gróf Tisza Lajosnál. V­á­­rady Károly meleg szavakban emelve ki gróf Tisza Lajosnak a ref. egyház körüli bokros érde­meit s azon határtalan bizalmat, melyet az ő nevéhez köt az egyházközség, azt a kérést terjesztette elő, hogy a főgondnoki tisztet egyéb terhes elfoglaltatásai da­czára elfogadni méltóztassék. Ezen tetszéssel kísért beszédre gróf T­i­s­z­a Lajos körülbelül a követke­zőket válaszolta: Önök legjobban tudják, hogy ezen állást, ezen kitüntetést nem kerestem, az iránt verse­nyezni senkivel nem kívántam, s hogy épp ellenkező­leg e bizalom elől ki óhajtottam térni. Oly rég voltam ugyanis távol a fővárostól, hogy magán és családi ügyeim szempontjából indokolva lett volna, hogy a köz­ügyekben való részvételtől legalább egy ideig tartóz­kodjam. Most azonban,midőn irántam a bizalom ily fé­nyesen nyilvánult, nem tehetem, hogy mint protestáns ember kivonjam magamat azon kötelességérzet alól, mely most már azt követeli, hogy a bizalomnak meg is feleljek. Fogadja tehát a tisztelt küldöttség, mint az egyházközség képviselője, mélyen érzett köszönetemet ezen kitüntető bizalomért; — támogassanak, kérem, úgy tisztelt elnöktársaim, valamint gondnoktársaim is az egész egyháztanácscsal együtt, hogy hivatásomat minél sikeresebben tölthessem be s hogy a különben is virágzó budapesti ref. egyházat még virágzóbbá tehessük. Ajánlom magamat szíves barátságukba! E beszédet lelkes éljenekkel fogadták a küldöttség tag­jai. Mint halljuk, a főgondnok beiktatása és az egy­háztanács felesketése márczius 2-án (vasárnap) fog történni. — A Gazdakör igazgatósága 1. évi február hó 20-án, szerdán 5 órakor ülést tart, melyre a tagok tisztelettel meghivatnak. Tárgya: a közgyűlés elé ter­jesztendő jelentés. Ezután dr. P­ó­­­y­a Jakab fog ér­tekezni a svájczi tűzbiztositó intézetekről. Minthogy a múlt igazgatósági ülés a közgyűlés idejét 1884. évi márczius hó 5-ére tűzte ki, a kör tagjai figyelmez­­tettetnek, hogy a számadásokat s az évi mérleget a tit­kári órák alatt naponkint 5—7 óra közt megte­kinthetik. — Grünwald Béla közigazgatási kézikönyvének második kiadása nem sokára meg fog jelenni Ráth Mórnál, kinél egy példányra 10 írtjával lehet előfi­zetni. Az első kiadás már másfél év előtt teljesen el­fogyott s csak antikváriusoknál kapható egy-egy pél­dány az eredetinél jóval magasabb áron. Az első ki­adás azonban majdnem telj­esen hasznavehetetlenné vált a megjelenése óta alkotott törvények és rendeletek ál­tal a közigazgatási jog minden ágában előidézett jelen­tékeny változások következtében. A második kiadás, mely tetemesen bővült s részben át van dolgozva, ha képét fogja nyújtani a közigazgatási jogszabályoknak, a­mennyiben a törvényhatóságok hatáskörébe tartoz­nak, biztos kalauz lesz a közigazgatási tisztviselőre nézve s egy egész könyvtárt pótol, s fölöslegessé teszi reá nézve az eddigi törvények s rendeletek megszer­zését. A mű öt vaskos kötetre terjed. — A magy. kir. természettudományi társulat február 20-ikán, szerdán délután 5 órakor a műegye­tem vegyipar műtani termében (Eszterházy­ utcza 9. sz. politechnikumi kis­ épület II. emelet c. 5.) szakülést fog tartani, melyre a t. közönség ezennel meghivatik. Előadást tartanak: dr. W­a­r­t­h­a Vincze : Az elek­tromosság és a világitó gáz alkalmazásáról a labora­tóriumban ; dr. T­ö­m­ö­s­v­á­r­y Ödön: A Bánságban tömegesen tenyésző légyfajról. — Az országos középiskolai tanáregyesület má­sodik szakosztályának keddre hirdetett gyűlése közbe­jött akadályok miatt nem fog megtartatni. — Az »Adria« magyar tengeri hajózási rész­vény­társaság eddig helyben létezett üzletvezetősége­t, évi márczius 1-ével Fiuméba helyeztetik át. — »Az antiszemita pártkörből« ma hosszabb tudósítást vettünk, melyből mint lényeges dolgot azt említjük fel, hogy a pártkör minden általa felállítan­dó jelöltnek nyilt levelet ad a választóközönséghez s a párt jelöltjeiül csak azok tekinthetők, kik ily nyilt levelet felmutatnak. — Temesvárról jelentik: Nagy feltűnést kelt, hogy R. itt állomásozó százados két ügyvédet párbajra hivott. Az esetet következőkép beszélik: R. száza­dosnak állítólag szokása, hogy ha megvetését akarja kifejezni, azt mondja: olyan mint a magyar igazság­szolgáltatás. Pár nap előtt L. és P. ügyvédekkel mu­latván, szokásos hasonlatát használta. Az ügyvé­dek kifogást tettek ez ellen, miből szóvita keletkezett, mely R. százados részéről kihívással végződött. P. azt felelte, hogy ő nem sértett, hanem csupán a magyar igazságszolgáltatást vette védelmébe és azért a kihí­vást nem fogadja el. P. ennek folytán a katonatiszti kaszinóból, melynek tagja, kigolyóztatott. P. és R. közt most mégis meg fog történni a párbaj. — Nagyérdekü és bonyodalmas zsarolási per tárgyalása kezdődött ma meg a bécsi esküdtszék előtt A perben Better Amália és fia Zsigmond, leánya Anna, valamint négy más egyén szerepel vádlottként, míg a tanuk száma 48-ra megy. A banda egész re­gén­yszerű módon űzte a legbrutálisabb zsarolást. A két főszereplő Better Zsigmond és nővére Anna volt. Egy bécsi orvostól, kiről megtudták, hogy 1879-ben valami katonasorozási ügyben közbenjárásáért 50 frtot kapott, négy év alatt nem kevesebbet mint tizenkét ezer frtot zsaroltak ki, folyton azzal fenyegetve a szerencsétlen orvost, ki ritka becsületes ember s az említett sorozási ügyben sem az 50 írtért, hanem inkább jószívűségből járt k­­özbe,hogy följelentik a hatóságnak. De még szemérmetlenebb dolgot mű­veltek dr. Rhousopoulos Athanáz athéni egyetemi tanárral. Ez 1882-ben Bécsben volt s a színházban megismerkedett Better Annával, ki az első pillanattól kezdve felismerte a 61 éves öreg tanárban, a ki nős és 9 gyermek atyja — az alkalmas áldozatot. Azon­nal 100 frankot kért tőle s más vásárlásait fizettette ki vele s azután arra kérte, vigye el magával Párisba, hova az öreg tanár utazott. A tanár vonakodott s azt mondta, hogy előbb Berlinbe megy fiához. Bécsben el is vált tőle a leány. De alig hogy a tanár Párisba érkezett, két órával megjötte után már bekopogtatott szobájába Better Anna. Nem hitt tőle szabadulni, hasztalan mutatott neki ajtót. A leány azzal fenyege­tőzött, hogy mindent megír a tanárnénak Athénbe, mire a tanár kifizette adósságait s visszakisérte Bécs­be. Itt annyira boszantotta a dolog, hogy nyolcz na­pig fekvő beteg volt. Végre 1000 frankot adott a leánynak s­­elutazott Triesztbe. A leány utána uta­zott , itt ismét 200 frtot csikart ki tőle. De a zsaro­lás tovább folyt. Alig érkezett a tanár haza Athénbe, egymás után jöttek Annától a fenyegető levelek. A tanár végre bevallotta nejének a dolgot s újabb ö­t­ezer frankot küldött Annának, ezzel akarta őt végkép kielégíteni. De akkor új fordulat állt be. Athénbe érke­zett Better Zsigmond,mint nővére becsületének boszóló­­ja, s húszezer frankot követelt. De ekkor ú­ tanár, nem félve többé feleségétől, nem adott többet 450 franknál útiköltségül Betternek, ki haza is ment. Ugyanez időben a család Bécsben több más apró zsa­rolási eseten kívül Auer Lipót nevű kereskedőtől ki­­lenczezer fotot csalt ki. Ma a vádlevél felolva­sása után a vádlottakat hallgatták ki. Better Zsig­mond, a fővádlott, beismerő vallomást tett. A tár­gyalás hat napig fog tartani.­­ A máramaros megyei börtönben feledés esetéről szóló közlemény alatt lapunkban az illető czikk be­küldőjének neve tévesen nyomattatván ki, fölemlítjük utólag, hogy az illető czikk szerzője : Gavallér La­jos ur. — Viktória angol királynő könyvét, melyet 10 ezer példányban nyomattak, a közönség még megje­lenésének napján elkapkodta. A kiadó, Smith, Edler és Co., még e hóban új kiadást rendez. A könyv köze­lebb német és franczia fordításban is meg fog jelenni.­­ Különös kegyelmi kérvényt adott be Spanga Mária, Spanga Pál nénje. Ebben a kérvényben Spanga megkegyelmeztetéséért esedezik első­sorban, de nyomban hoz­záteszi, hogy amenyiben ezt a kérését nem teljesítenék, ad­ják neki Spanga ingóságait. Helyi hírek.­ ­ A főváros közgyűlésének legérdekesebb tár­gyai most szerdán lesznek: a Nagy­körút kiépítése tárgyában tett javaslatok és az omnibuszközlekedés rendezésére irányuló munkálat. Lesz több nagy te­lekeladási ügy is: a magyar államvasutak kérvénye a rendező pályaudvarhoz szükséges területekért és a kőbányai sertéskereskedőké 43.000­­ méter földért.­­ A fővárosi magánépítési bizottság mai ülésén már mutattak be terveket a Nag­y­k­örút men­tén emelendő házakra; a bizottság ki is adta az enge­délyt Emerling Vilmosnak Teréz-körut 14. szám alatt építendő háromemeletes házra; és gróf Batthyány Gézának Teréz-körut 3987 /3990 b) és 3990 a) sz. a. telken kétemeletes palotára és a 3986. sz. telken háromemeletes házra; ezenkívül en­gedély adatik:Hortoványi Józsefnek Só-utcza 7. és 8. sz. a. kétemeletes lakházra; a skót apát­ságnak I. Uri-utcza 64—66. sz. a. kétemeletes házra; M­a­r­t­i­n­y Henriknek Külső-Stáczió-utcza 37. sz. a. egyemeletes házra; Jamniczky Lipót­­nak Damjanich-utcza 4. sz. a. egyemeletes házra; Rankovszky Antalnak XI. k. Lendvay-utcza 15. sz. a. egyemeletes házra; Trafnicsek Jó­zsefnek X. k. Halom-utcza földszintes házra; Böhm Károlynak a Délibáb- és Bakony-utcza sarkán egy­emeletes nyaralóra; S­­­ö­c­k­­ Ferencznek Lend­vay-utcza 8. sz. a. földszintes nyaralóra; G­e­r­b­e­r­t Károly és Herminnek II. ker. Oszlop utcza földszin­tes nyaralóra; Kovács Zsigmondnak Dohány­­utcza 73. sz. a. földszintes háza fölé egy emelet rá­építésére és emeletes toldalékra, ezenkívül 7 fél szá­mára nagyobb toldalék építésére adtak engedélyt stb.­­ A szétrobbantott játékbank birtokosát ki­hallgatta ma délutáni fél 1 órakor a főkapitányság. Azt mondá, hogy D’Ecquevilley marquisnak hívják, 40 éves, róm. kath. vallású, nőtlen, portugáll állam­polgár. Beismeri, hogy a játékbank az övé volt s iga­zolására azt hozta fel, hogy nem tudta, miként a trente-et-guarante Magyarországon tiltott játék. A kihallgatás után közölte vele a főkapitány azon vég­zést, hogy idegen tulajdon veszélyeztetése miatt ki­­utasíttatik Budapestről, 48 óra alatt el kell hagynia a fővárost s csak »extra dominium« lehet felebbeznie. A végzés indokolása szerint d’Ecquevilley marquis hazárdjáték miatt több helyütt meg volt már büntet­ve, Budapesten is titokban törvény által tiltott játé­kokat rendezett s ez által mások vagyonát megkáro­sította, illetőleg veszélyeztette. A marquis aktiv részt vett a török-orosz háború alatt az erdélyi pucsban; a marosvásárhelyi törvényszék vizsgálat alá fogta, de utóbb a pucs többi részeseivel együtt felmenté. Innen Párisba, utóbb Bécsbe ment s ott is játékbankot tar­tott, a mi egy ismert magyar sportsman-nel való ösz­­szeszólalkozása folytán tudomásra jévén, 1878. decz. 12-én kiutasították Bécsből. Azóta Magyarországon tartózkodott. A reáliskola-utczai játékbank negyedfél év óta áll fenn.Nehány lap azon hire, hogy a marquis fiókbankokat is tartott Budapesten, nem felel meg a valóságnak. — Az összeégett leány, Miskolczy Juliánna 18 éves hajadon cseléd, ki pár nap előtt a Sugárút 97. számú házban petróleummal összeégette magát, tegnap délután a Rókus-kórházban iszonyú kínok közt meghalt. A szerencsétlen leány, mint később he

Next