Pesti Napló, esti kiadás, 1887. augusztus (38. évfolyam, 210-238. szám)

1887-08-01 / 210. szám

210. szám. Budapest, 1887. Hétfő, augusztus 1.­38. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p ü let, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségben intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények, a kiadói hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 írt 50 kr. — 8 hónapra 9 írt. Ha a att kiadi» postai kü­nküldésa kívántatik, postabélyeír« havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a­z Ipesti Napló* kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, augusztus 1. Depretis halála folytán Európa minden államából ér­keznek a részvétkifejezések. Oly férfiú emlékét illetik meg ezek, ki méltán kiérdemelte Európa rokonszenvét. Az elnök halála következtében a kormány most csak ideiglenesen vezeti az ország ügyeit; Umberto király még nem bízott meg senkit az új kor­mány alakításával. Párisból a sok botrány Iliihez, melyek szenzácziós leleplezésekről és párbajokról szólanak, most egy, úgy látszik, jelentéke­nyebb forradalmi tüntetés hire is csatlako­zott. A tüntetés a tegnapi párisi meetingen történt, melyen a forradalmárok túlkiabálták s végre a teremből kiűzték a mérsékelt pártot. A szólásszabadságot és gyülekezési jo­got tehát nem tűri a franczia radikalizmus. A forradalom így szokta kompromittálni az al­kotmányosságot. A krétai ügy sima elintézése a gö­rög-török viszonyokat is igen szívélyesekké tette. A török kormány ez alkalomból egész szerelmi nyilatkozatot intézett a görög kor­mányhoz. A török, úgy látszik, megbízik a görög hűségben. A kötelező polgári házasság. Bécsi lapok azt újságolják s budapesti német kormánypárti lapok utánnyomatják, hogy a Tisza-kormány törvényjavas­latot készít elő a kötelező polgári házas­ság behozataláról (?). Az igazságügyminisztérium, egyetértésben a bel- és kultuszminisztériummal, az erről szóló törvényjavaslatot már ki is dolgozta volna. A csehek és Oroszország. A prágai Politik oroszbarát czikke alkalmából a N. Fr. Presse a követ­kezőleg nyilatkozik: A német-osztrák -magyar szövetség fennállása óta a két szövetséges állam talán sohasem érezte any­­nyira e szövetség szükséges voltát, mint mostanában. Jelenleg már világos, hogy Bismarck ama kísérletei, hogy Oroszországot e békeszövetségbe belevonja, ered­ménytelenek maradtak. A czár merev álláspotját nem volt képes megingatni sem az az Oroszországnak tett világos kijelentés, hogy Németországnak a keleten nincsenek érdekei, sem pedig a német tőzsdéknek és sajtónak az orosz értékek ellen katonai pontossággal folytatott küzdelme. Nem használt sem a jó, sem a fenyegető szó. Ez ideig a hatalmas kanc­ellárnak a béke határán belül minden eszközt megmozgató poli­tikája nem tudott győzedelmeskedni a Moszkvában haldokló Katkov makacs fanatizmusa fölött. Német­országnak az orosz politikával szemben attól kell tar­tania, hogy azon a napon, mikor egy férfiú hatalma vagy valamely esemény súlya Francziaországban jelt ad a megtorló háborúra, Oroszország hátulról neki esik, hogy egyszers mindenkorra megszabaduljon attól a nehéz nyűgtől, melyet Bismarck herczeg hatalmas karja Európa minden békebontója fölé helyezett. Ausztria-Magyarországnak folyton attól kell tartania, hogy a keleten föl kell vennie e harczot, ami abból is eléggé kitűnik, hogy Oroszország mindenké­pen meg akarja akadályozni a bolgár kérdés megol­dását. A félt orosz-franczia szövetségre nincs is szük­ség, hogy a helyzet komolynak és fenyegetőnek tessék. S ilyen időben a csehek úgy növelik Ausztria-Ma­gyarország önbizalmát a külveszélylyel szemben, hogy nyíltan bevallják Oroszországhoz való vonzal­mukat. Hát maradhat ez befolyás nélkül a gasteini és kissingeni tárgyalásokra ? Nem , önkéntelenül föl­merül ez a gondolat: ha a prágai eseményekkel szem­ben a belügyminiszter közönyös is marad, a külügy­miniszternek cselekednie kell. Ily elementáris nyilat­kozatokkal szemben az a körülmény, hogy a csehek eddig nem képeztek akadályt a külpolitikára nézve, nem szolgálhat biztosítékul az iránt, hogy valamikor, még­pedig a legkedvezőtlenebb időben, nem lesznek-e azzá. A cseh sajtó dühönghet tetszése szerint, az a szláv szolidaritás, mely szerintük a csehek és oroszok között létezik, Ausztria-Magyarország és Oroszország között nem áll fenn. Inkább megfordítva. E tények fölött szemet hunyni a legrosszabb politika volna s ha kormányunk számon veszi az el­döntésnek talán küszöbén, hogy mily faktorok állanak mellette s milyenek ellene, ezt a morális faktort sem hagyhatja figyelmen kivül. Ha az eldöntés pillanatá­ban a kötelesség győz a csehekben hajlamuk fölött — annál jobb. De hogy egy óvatos és hazafias politika ilyen pártokra ilyen időben számítson, azt nem tudjuk és nem is lehet felfognunk. Hogy Vilmos császárnak Taaffe grófhoz küldött üdvözlete birt-e politikai fon­tossággal, nem tudjuk, de kétségbe merjük vonni. De hogy az az üdvözlet, melylyel Taaffe emberei Vilmos császárnak felelnek, fontossággal bír, az nyilvánvaló s talán Ischlben, Gasteinban vagy Kissingenben beha­tóbban meg fogják azt fontolni, mintsem Prágában gondolnák. Vilmos németalföldi király utóda. Óriási feltű­nést kelt Luxemburgban a Kölnische Zeitung egy offi­­cziózus czikke, mely a súlyosan beteg németalföldi ki­rály elhalálozása e­stére a luxemburgi nagyherczeg­­ségre vonatkozólag kétségtelennek tartja a nasszaui herczeg trónralépését és kijelenti, hogy Németország e jelöltséget támogatni fogja. A német dinasztiára való kilátás mindenütt a legnagyobb visszatetszést kelti. Ha a jelöltséget fenntartják, új luxemburgi kér­dés fog keletkezni. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Esti lapunkban holnap kezdjük meg e regény ISZI ábrándulva. irta H. Castellane. Francziából: Helvey Laura. közlését: Láttuk csillagát napkeleten. (Beszély.) Irta Keresztszeghy Etta.­­ S midőn már felserdült, atyám Önelégülten gyö­nyörködve szemlélte, s boldog mosolylyal tette keze­met övébe. Most Helén kezeibe vetté arczát, pár perczig hallgatott, aztán ismét kezdé: — József megfogadta, hogy nőül veend, s ezt esküvel is megerősítette, midőn atyám haldokolt. De még akkor nem sejtettem atyám nehéz halálának okát. Vagyon nélkül hagyott hátra bennünket, vagyona a börzének esett áldozatul, becsületes lelke nem visel­hette el e nagy csapást, meghalt bánatában, hátra­hagyva nejét és gyermekét, egy gyenge ifjú támaszára. De az ifjú hákoatos volt, nemes, jó szív. S He­lén most rajongással ejte ki férje nevét. Pár pillana­tig maga elé merengve, kék selyem kendőjével meg­­törü­lte homlokát, aztán folytatá elbeszélését. — József 23 éves korában, mint segédorvos működött az Er­­zsébet-kórházban s a szaktudományi lapokban dol­gozott, csakhogy mi szükséget ne szenvedhessünk s mi ezt nem is éreztük, bár úgy nem élhettünk, mint atyám életében, de nem is voltunk nélkülözéseknek kitéve. Én zárdában nevelkedtem s midőn 16 éves koromba kiléptem, József már, mint főorvos vala alkalmazva s igy nagyobb kényelemben tarthatott minket. Anyám, bár nagy társaságot nem fogadott, de gyakori látogatója volt házunknak dr. D . . . huszár­­­hadnagy, anyám egyik távoli rokona. Helén lehunyta pilláit, mintha rémképet akart volna elűzni. A tiszt magas, barna, érdekes ifjú ember volt, szellemes, élénk társalgó s könnyen meghóditá az ifjú leánysziveket. Helén bűnbánóság emelé tekintetét a magasba, mig Mária mozdulatlan maradt, áhítattal hallgatta. Hiszen oly nagyon érdekelte. A báró gyakori vendége volt házunknak, daczára, hogy József nem rokonszenvezett vele, bár sohasem nyilatkozott róla rosszalólag, de én tudtam, hogy ke­­veset tartott róla. E­miatt Józsefre nehezteltem, mert az ifjú tiszt mindig előzékeny, finom és udva­rias volt. Hónapok múltak s éreztem, hogy mint lopód­zik szivembe egy eddig ismeretlen érzelem. Szerettem i­s . . . bárót ifjú lelkem egész hevével. József észrevette érzelmem növekedését s jól hallottam, hogy intette anyámat, miszerint ne fogad­ná el a bárót, mert ez komoly következményeket von­hat maga után. De anyám nem tilthatta ki házából rokonát, Helén felsóhajtott és szemei könyekkel tel­tek meg. — D . . . báró feltűnően kezdett udvarolni s egy napon vallomást tett, de mély titoktartás mellett kért, ne árulnám ezt el sem Józsefnek, sem anyám­nak, mert frigyünkhöz még hiányzik a szülői bele­egyezés, különösen lelkemre kötötte, hogy mit se szól­jak anyámnak. Telt, múlt az idő s a szülői beleegye­zés késett. Én igen gyermekleányka valók akkor s csak 17 éves koromban kelletett volna Józsefhez nőül mennem, de én hittem a csábitónak s ezáltal elját­szottam József szeretetét — szerelemről nem beszélek, ily érzelemmel nem viseltetek irányomban. Ő csak egy szent fogadalmat teljesített. A bárón egy idő óta feltűnő nyughatatlanság vett erőt, tapasztaltam, hogy igen szórakozott, keve­sebbet járt házunkhoz, egyszer végkép elmaradt és semmi tudósítás nem jött tőle; később megtudtam anyámtól, hogy párbaja volt Józseffel s ez őt meg­sebesítő. Kétségbe valók esve, s kérdőre vontam Józse­fet, bevallám szerelmemet, nem hallgatva el a báró szerelmi vallomását sem. Nyugodtan fogadta nyilat­kozatomat, de véghetetlen fájó tekintettel szemlélt, midőn átnyújtott egy levelet. Midőn elolvastam, eszméletlenül rogytam Jó­zsef karjaiba. D ... . báró megtagadta vallomását József előtt, ezért történt a párbaj. Nem beszéltünk többé erről, s én mihamarább kiábrándultam csalódott szerelmemből s látva Józse­fet napról-napra, mint fárad és munkálkodik érettünk, egy sajátságos érzelem támadt szivemben, úgy tünt fel előttem József, mint a megváltó. Elhallgatott, fullasztó köhögés lepte meg, s is­mét csak pár kanál enyhítő szer csillapítható. — El kell beszélnem — el kell mindent beszélnem — susogó Helén. József sohasem változott meg, olyan volt hoz­zám, mint gyermekkorában, sőt akkor tán több örö­met igyekezik nekem szerezni, mint most. Így múlt el fél év, tavasz volt, s én 17. évemet betöltöttem, s ki volt tűzve esküvőnk határideje. Jó­zsef nem ellenkezett. Gondolom április havában volt, József vidékre utazott egy műtét végrehajtá­sára, nem tudom kihez, mert József sohasem közölte velünk betegeinek neveit. Csakhamar visszatért, az­tán ismét elutazott s midőn másodszor visszatért, csur­­dálatos átalakulás vala rajta észrevehető, nyugtalan, izgatott, majdnem elmerengő leny­ő, a komoly tudo­mány embere, éjfélig állt ablakánál s keresztbefont karokkal a holdat bámulá. — József ábrándozó lett, mondá anyám s epedő, sóvárgó szerelemmel van eltelve. Közeledett esküvőnk ideje, végre elérkezett — óh, hogy dobogott szivem, mintha most is hallanám hangos dobogását.. . Pár pillanatig elhallgatott és szivére nyomta kezét. Mária mohón leste minden szavát. — József úgy nézett ki az esküvő napján, mint az elitélt a halálnapon. Mária megmozdult s előre hajlott testtel, s maga elé tartott kezekkel hallgatott. — Oh, folytatá Helén, sohasem fogom feledni, minő halotthalvány volt akkor József, de anyám a rendkívüli megindultságnak vette, s reményteljesen biztatott, így történt meg esküvőnk július első napjai­ban. A budai hegyekben béreltünk nyári lakást, s ott éltük le a mézesheteket József gyengéd férj volt, és én nem panaszkodhattam, boldognak kelle magam vallani, oh! és én még sem voltam az, mert férjem inkább gyermeknek tekintett, kire atyailag gondos­kodni és felvigyázni kell, sem mint nejének. Nem közölte velem jövendő életczélját, nem beszélt annak nehézségeiről, nem avatott lelkének titkaiba s nem tárta fel előttem szivvilágát, nem bírtam bizalmát. Örökre elveszítettem, örökre, kiáltá megfeszített erővel. — Édes egyetlenem ! — szólt Mária körülka­rolva Helént. Ifjú fantáziád szülte ezen rémeket, férjed bizonyosan nagyon szeretett, susogó halvány arczc­al. — Szeretett, szeretett! ismétlé Helén, de nem az én fogalmam szerint. Nincsenek-e nekünk asszo­nyoknak jogaink ? Igen, jogunk van szeretni és sze­rettetni és jogunk van a férj bizalmához. Mária igyekezék őt megnyugtatni, pedig maga legkevésbbé volt nyugodt. E vallomás úgy hatott reá, mintha egy hatalmas kéz elvonná előtte a sötét leplet, mely múltjának titokteljes szerelmét födte s feltámadva, uj életre ébredne. Szinte megijedt e gondolattól s nem kérdezé többé Helént, szerette volna hallgatásra kérni, de Helén mindent el akart mondani s igy folytatá: — Egy év telt el s mi sem változott, anyám előtt eltitkoltam szenvedéseimet s igyekeztem boldognak mutatkozni, József hírnévre tett szert és igen elfoglalta ko­moly hivatása, majd a minisztérium hosszú tanul­mányútra küldte külföldre s midőn visszatért, tudo­mányos tapasztalatai folytán, a kísérletekben lelte fő örömét. A csodás tudomány volt az ő élete és becse, mondá Helén szenvedélyteli hangon. Láttam őt sokszor éjfélig görnyedni íróasztala felett; szaktudományi munkán dolgozott, mely rend­kívüli sikert aratott, külföldön is, mint híres könyv szerepelt. Oh milyen volt akkor József. Lelkén keresztül húzódott a villanyfény, éreztem villanyos hatását, midőn megöleltem őt. Akkor egyetlen egyszer szorított forróbban kar­jaiba s ama csók, melyet homlokomra lehelt, most is ég. Helén végighuzta kezét homlokán, mintha álom­ból ébredne, körülnézett s megpillantva Máriát, folytatá. — S még sem változott közöttünk semmi — érted ezt, Mária? Mi sem változott. Betegségem fáj­dalmat okoz neki, ezt tudom, ezt érezem, de nem bir oly varázszsal, hogy szerelemre éleszsze. Ha csak a­­ halál. — Oh ne beszélj a halálról, te meg fogsz gyó­gyulni — mondá Mária megragadva Helén kezét. Helén az ihlet hangján felelé: — Nem félek a haláltól s örömmel üdvözlöm — ott találkozom József elhunyt kedvesével. — Elhunyt kedveséről beszélsz ? kérdé Mária reszkető hangon, egyik kezével elfödve szemeit. — Egy halálig hű kedvesének kelle lennie, Jó­zsefnek szeretni kellett valakit, tört ki szenvedélye­sen ; — egyszerre hangja elhalt, a fárasztó vallomás kimerítette erejét s mint megtört liliom hajolt Mária vállára, ki gyöngéd szavakkal vigasztalta. — Még nincs vége, folytatá néhány pillanat múlva, és a legborzasztóbb most következik. Amaz ember, kinek éltem nyomorát köszönhetem, itt van, láttam őt, de nem akarom őt látni, nem, — soha. Lázban égő feje ismét lehanyatlott Máriára, mozdulatlan voltak mindketten, fejekre a hold glóriát övedzett. Helén elszenderült, Mária a kerevetre helyezé, oly könnyű volt, mint tollpehely. Kilépett, hogy behívja anyját, a szenvedő gyer­mek mellett keresztül ment a széles verandán, mely két épületet köte össze, a nagy folyosóra befordulva susogó hangot hallott. .... közelebb jött. . . majd visszatántorodott. Helén anyja volt az ifjú tiszttel; a finom érzésű nő észrevette Mária alakját, s gyorsan tűnt el ellenkező irányban. Mária szívéhez kapott, most már tudta, hogy az anya okozta a gyermek nyomorát. A tiszt vidám dalt fütyörészve szembe jött Máriával, ki felismerte férje ezredének egyenruháját. L-------- --------------------'Ll* 1 II —1111!-1-—ÜL!---J-...........--«1 Megvetéssel mérte végig a tisztet s a felháboro­dás hangján mondá: — Megálljon, D . . . báró. A tiszt habozólag állott meg. — Ön még ez órában elhagyja e helyet. Egy haldokló nyugalmát, Dárday Helén végnapjait nem szabad önnek megszentségteleniteni, én parancsolom ezt, Szerednyey tábornok neje. D . . . báró meglepetve hátrált és Mária egy távozásra intő mozdulattal elsietett. VI. Dárday Helén mind inkább rosszul lett. Mária ápolá oly gonddal, a minőre csak nemes lelkek ké­pesek. Alkonyatkor igen rosszul lett Helén, Mária ke­zét fogta s vigasztalólag bátoritá: — Oh Mária! — susogá Helén, boldogan halok meg, ott találkozom József elhunyt szerelmével s szá­mon kérem tőle férjem elrabolt boldogságát. Utolsó szavai szenvedélyesen hangzottak. Mária megdöbbent, mert Helén mindvégig susogá. Számon kérem tőle, vagy ha életben van ő . . . átkom ... — Nem, Helén — nem — mondá Mária, fáj­dalmasan ajkára helyezve kezét, hogy ki ne mond­hassa az iszonyú szót. Ne átkozd — téve hozzá sze­líd, kérő hangon ... ne cselekedd ... Én vagyok, le­helé­s forró homlokát a feszülethez támasztá, mely Helén ágya előtt volt elhelyezve. Helén merevült tekintettel szemlélte Máriát, vonásai eltorzultak s szó nem jött ajkára. Mária összekulcsolta kezeit, aztán erőt véve magát, felemelkedett, megragadta Helén kezét s igy szólt: — Meg kell hallgatnod vallomásomat, oly őszin­te igaz leszek, mint te voltál, Helén. Rövid ideig tartott a vallomás s midőn bevégré Mária, véghetlen lelki nyugalom terült el Helén ar­­czán, fejét Mária keblére hajtá s szemei át voltak szellemülve.* * * Történetünk végén vagyunk. A tábornok betegsége is aggasztóvá lett — kö­­vette Helént a halálba, igen rövid idő múlva. Az emberek sorsát az Isten vezérli. Mária visszatért a festészethez, oly szenvedél­lyel csüggött azon, mint azelőtt. Első képe egy régi fogadás teljesítése volt, le­­festé a tervezett bibliai képet: »Láttuk csillagát napkeleten.« Együtt nézték gyönyörködve a képet; együtt ő és férje, dr. Dárday József. (Vége.) A magyar gyermekek Horvátországban. (Saját levelezőnktől.) Zágráb, július 31. Magyarországon sok történik az állami nyelvnek lehető terjesztésére, úgy állami, mint társa­dalmi utón. Viszont azonban sajnálattal kell konsta­tálnunk, hogy a Horvátországban létező magyar elem teljesen elhanyagoltatik s annyira magára hagyatik, hogy a magyar elem folyton keresbedik. A magyar gyermekek nagy száma Horvátor­szágban vagy minden iskoláztatás nélkül nő fel, vagy kénytelen horvát iskolákba járni s a második gene­­ráczióban már mutatkozik az eredmény: az erede­­tileg magyar család a legtöbb esetben teljesen elvesztette nemzetiségét. Csak ahol erős magyar telepek vannak, tarthatnak fenn magyar népiskolákat­, melyek azonban szintén csak vegetálnak. Száz és száz oly magyar gyer­mek van azonban, kiknek egyáltalában nincs alkalmuk magyar nyelven ta­nulni. A horvát kormány nem segíthet ezen visszássá­gon, mert a horvát iskolai törvény csak a felekezet­­nélküli iskolát ismeri, mint állami intézményt, e­b­b­en pedig a horvát-szerb nyelv képezi a tannyelvet. Az egyes nemzetiségeknek és a felekezeteknek meg van engedve, hogy saját erélyükből magántanin­tézeteket állítsanak fel, melyekben a tannyelvet az iskola fen­tartó maga határozhatja meg s igy magyar iskolák felállításának semmi sem áll útjában, mint a magyar elemnek aránylag nagyon szétszórt volta és az, hogy e czélra nem rendelkeznek a kellő pénz­esővel. Ha a Horvátországban élő magyarok honfitársaikat segélylyel látnák el, a­mint, hogy ezt a német Schulverein teszi, nem sokára azt látnák,hogy pl. Hrtkoviczben,a­hol körülbelül negy­ven tanköteles magyar gyermek van és más, hasonló helyzetben levő községekben, iskolák keletkeznének, melyek megakadályoznák azt, hogy a magyar csalá­dok elveszítsék nemzetiségüket. A magyar elem 1880-ban Horvát-Szlavonországban 42 ezer főt számlált.. Azóta e szám nemcsak születések által, hanem utóbbi megtelepedések által is tetemesen szaporodott­, úgy, hogy ma a lélekszám az 52 000 számot megha­ladja. Daczára azonban ezen aránylag tetemes szapo­rodásnak, a magyar népiskolák száma nem növekedett, a­mi mindenesetre nagyon sajnálandó dolog s méltó arra, hogy azon körök figyelmét magára vonja, melyek kultúrái után a magyar nyelv terjesztésének szép és hazafias czélját tűzték ki maguk elé s ennélfogva hi­vatásukban áll gondoskodásukat a Horvátországban élő magyarok nemzetiségének fentartására és ápolására fordítani. Minthogy Horvátországban már csak azon nagy eltéréseknél fogva is, melyek a volt határőrvidék is­kolai törvényei és a többi Horvátország tanügyi in­tézményei között léteznek, új egy­séges iskolai tör­vényt kell nemsokára alkotni s erre nézve a javaslat, mint halljuk, alapvonalaiban már meg is van állapít­va, talán alkalomszerű lesz egy oly pontra utalni, mely megfigyelést érdemel és a nemzetiségek egyen­jogúsítása elvének is megfelel. Valamint az állami, úgy a községi adókat, bele­értve azokat, melyek az iskolák fentartása czímén vettetnek ki, a község összes lakói fizetik. Ily körül­mények között a méltányosság azt követeli, hogy azon kisebbség számára is, mely egy népiskola felállítására szükséges tanköteles gyermek­számot felmutathat, az iskolai költségekhez való járulásának arányában se­gély nyújtassék, ha külön iskolát akar felállítani. Ez jelenleg nem történik, mert a törvény a nem-horvát és különösen a felekezeti iskolák fentartását kifeje­zetten az illetők kizárólagos feladatává teszi. Az is­kolai törvények ily értelemben leendő megváltoztatá­sára a szerbek is törekszenek. A­mi különösen a magyarokat Horvát­országban illeti, azoknak a népiskolai törvény ily módosítása nagy könyebbségére lenne, de azért még segélyre volnának szorulva. Ezen okból nagyon kí­vánatos volna, ha a Horvátországban élő magyarok gyermekeinek kiképzése tekintetében a hivatott körök minél előbb a szükséges támogatásról gondoskodnának. BELFÖLD. Szamosujvárról írják nekünk: Az ötvenes évek elején, az abszolút korszakban, a románok még egy püspökséget nyertek és pedig a legfelsőbb akarat s jóváhagyás szerint Szamosujvár székhelylyel. Ezt a tényt az alkotmányos korszakkal a magyar király és a törvényhozás magáévá tette, törvénybe iktatta. Szabó János gör. kath. püspök alatt azonban a do­log oda nőtte ki magát­, hogy ma már kétessé vált, váljon Szamosujvárott marad-e, avagy Somkút, N.-Bá­­nya, Naszód vagy Deésre fog áthelyeztetni a püspöki székhely. Elszigeteltség, magunkra hagyás, mellőzés és lassú enyészet úgyis aláásta már városunk jólétét, a város sok terén dudva, gyom terem, mert az alkotmányos korszak autonómiánkat, megyét, tör­vényszéket stb. mindent elvett mitőlünk, s törzspol­gáraink a várost, mint a sülyedő hajót a patkányok, egyenkint hagyogatják el. S e nyomasztó állapotok között még az is előttünk áll, hogy a gör. kath. püs­pökséget is el akarják innen vinni. Tényleg már a lapok kolportálták is, hogy a gör. kath. püspöki székhely Deésre fog áttétetni, mert ott a román fészkelődéseknek nem lesz nagy tere. — Ez nevetséges indokolás.E püspöki megye közönségét hazafiatlansággal vádolni nem le­het , mert eddig is tapasztalhatták az irányadó körök, hogy e püspöki megye román ajkú közönsége hazafi­­ságban, a magyarok iránti rokonszenvben, felülmúlta a többi gör. kath. püspöki megyéket. Nem is az anyagi érdek óhajtatja velünk a gör. püspökség itt maradását, hanem az erkölcsi haszon, és a tiszta hazafius érdek. Erkölcsi, mert a román papságban bármely város is intelligens elemet nyerne; hazafias, mert iskoláink a kétharmad részben román ifjúsággal hazafias missziót töltenek be ingyen ; mert e városban e püspökség végelhelyezése az államnak is sokkal kevesebbe fog kerülni, mint bárhol más részén e hazának. Aztán,­­ a püspök úr kivételével — az összes káptalan is, csak a tapasztalt rokonszenv, tü­­relmesség, s főkép városunk előnyeinél fogva, mely sokkal felette áll Deésnek, — óhajtja az itt maradást; mert itt többen már házakra tettek szert, fürdő, szép sétány,olcsó világ van s nincs községi stb. rovatai. Aztán a városi képviselő testületnek jul. 12-én tartott közgyű­lésén közönségünk mindenekelőtt kifejezést adott an­nak, hogy komolyan s forrón óhajtja a g. kath. püspök­ség itteni állandósítását , s e czélból tehetségéhez mérten kész ez ügyet anyagilag is támogatva, a kö­vetkező áldozatokat hozni : Adja az u­n. Szt.-Antalrétből, a fiárvaháztól kezdődőleg a 15 holdnyi területet ingyen s kötelezi magát a kellő járda, világítás és rendőri felügyelet beállítására. Ha ez el nem fogadtatik, ez esetben ad ennek megfelelő értéket 6000 írtban ; vagy ha ez sem tetszik, akkor átengedi a felső vizit ezában, a napsoron, nagy kerttel biró két házas telkét, a­me­lyet tízezer írton a kir. törvényszék, bíróságok elhe­lyezésére jóreménység fejében előre megvett. Ebből áll az ajánlat, ennél többre közönségünk nem képes, mert úgy is csekély jövedelme a közeli jövőben éven­­ként 9—10 ezer frttal fog megapadni. Ez ajánlat bármelyike elfogadható, de nézetünk szerint a leg­utolsó ajánlat a legészszerűbb, mert azon a két ház­helyen a szeminárium kényelmesen elfér s marad tá­gas udvara, kertje és lesz vize, fürdőhelye. Ezzel szemben lehetne elhelyezni a templomot, melynek helyét, 4 házhelyet, 8 — 10.000 írton kisajá­títhatni. Ugyancsak a Vizutczában van több nagy szép ház, melyek mindenikét 6 — 8 ezer írton meg lehetne venni kanonoki lakoknak s melyeket, ha újó­lag kellene építeni, minden egyes 15—20 ezer írtba kerülne. S végül püspöki rezidencziának ott van a jelenlegi szállás és a szomszéd telek a főtéren, melye­ket 30 ezer írton megszerezhetni s ugyanannyival pompás palotává átalakíthatni. E terv szerint tehát a püspöki épületeknek tel­jes elrendezése és elhelyezése, a legmagasabb egységi árakat véve, kerülne 230—250 ezer írtba; s igy az előirányzott összegből még tetemes részt takaríthat meg az állam s nyerne a püspökség kényelemben, maga a város egyik főutczája szépségben. A templom elhelyezésére van ugyan a püspök urnak egy óhaja, t. i. hogy az a főtéri házak helyén épüljön. Ez azonban nem helyeselhető, mert a kisze­melt terület 600 négyszögöl s értéke 38 ezer frt; míg az általunk említett 815 négyszögöl, legfeljebb 12 ezer frt értékkel, tehát 28 ezerrel kevesebb ; s e­m­ellett ez nem rontaná az összhangot, mert amúgy 3 templom állana fenn egy tenyérnyi területen. P. A. KÜLÖNFÉLÉK­ — A legforróbb napunk talán ma van az egész nyári idényben. Legalább eddig az idén még nem ural­gott oly roppant hőség Budapesten, mint ma. Délben árnyékban 27­­. fok melegünk volt, a Duna vize 21 fok. Az aszfalt olvad, a város tele van fojtó párával, s az utczákon járókelők iszonyukat izzadnak. Oh, jövel, eső! — A kaposvári képviselőválasztásnál elkövetett visszaélések tárgyában Matolcsy Imre ügyvéd az oda­való függetlenségi és negyvennyolczas párt megbízá­sából feljelentést tett a kaposvári törvényszéknél. — A kistiszai zsilipnél a helyszíni szemle, a közlekedési miniszter rendelete folytán, aug. 5-én tar­­tatik meg. A vizsgálatot a L­u­d­v­i­g­h Gyula állam­­vasúti elnök-igazgató vezérlete alatti bizottság fogja teljesíteni. — Posta. A Szent-Jobb és Székelyhid közt napon­ta közlekedő kocsiküldöncz-postajáratnak f. évi július hó vé­gével való beszüntetése mellett, hasonminőségü naponkinti postajárat augusztus hó 1-vel Szent-Jobb és Bihar-Diószeg közt rendeztetik be. — Névmagyarosítások. Kiskorú Schattelesz József makói illetőségű újpesti lakos Sebő­k­re, Spitzer Herman kecskeméti illetőségű czeglédi lakos S­z­é­k­e­l­y­re, kiskorú Kohn Miksa klenóczi illetőségű ugyanottani lakos Kend­e-re változtatták vezetékneveiket. — Tizenkét év előtt elkövetett gyilkosság tettese került most kézre Nagy-Szombatban. Még 1875-ben meggyilkolták Nagy-Szombatban Neumann Venczel földbirtokost, dr. Neumann József odavaló ügyvéd atyját. A gyilkost akkor hiába keresték, nem akadtak rá. Sohasem is tudják meg, ki volt a Neumann gyil­kosa, ha most saját felesége fel nem jelenti a törvény­széknek. Stanno Ignácz nagy­szombati földmíves neje ugyanis mintegy két héttel ezelőtt megjelent az oda­való járásbíróságnál, bűnbánó vallomást tett, hogy férje volt az, a­ki Neumann Venczelt, a­kinél akkor szolgált, meggyilkolta. Stannot, ki már a gyilkosság idején is el volt fogva, de alibit tudott bizonyítani, e vallomás alapján természetesen azonnal elfogták. A szenzácziós bűnügy nemsokára végtárgy­alásra kerül. — Hírlapok és folyóiratok. A közmunka- és közlekedésügyi minisztérium jelentéséből kitűnik, hogy a magyar korona területén megjelenő hírlapok és folyóiratok száma évről-évre emelkedik. Míg 1885-ben a Magyarorszá­gon m­gjelenő hírlapok és folyóiratoknak száma nem haladta meg a 706-ot, addig a múlt 1886- ks év folyamán azoknak száma 739 volt. E szám következőleg oszlik meg: politikai tartalmú lap volt 95, helyi érdekű 227, szépirodalmi 52­ szaklap 339, életlap 26. A szépirodalmi lapoknál és életlapok­­nál az 1885-iki számmal szemben visszaesés mutatkozik, de annál örvendetesebb jelenség, hogy a szaklapok száma 312-ről

Next