Pesti Napló, 1888. szeptember (39. évfolyam, 242-270. szám)

1888-09-18 / 258. szám

Budapest, 1888. Kedd, szeptember 18­­58. szám. 39. évi folyam­­szerkesítési iroda: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­­­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p ft 1 e t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerri­ küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 írt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 fig. H. a. esti kiadás postai különküldése­ kivántatik, postabélyeftre havonként 56 kr­­évnegyedenként 1 forint felü­lfizetendo Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »"Pesti VSTapló" kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. Nemzetiségek kielégítése. — szept. 17. Doda Traján elitéltetése előreláthatólag nagy nemzetiségi panaszokra és vádakozások­­ra fog alkalmat adni. Annál is inkább, mert ezen a résen most ki fognak tódulni mind­azok a keserűségek is, melyeket a király be­­lovári villámcsapásai okoztak. A­miket a ki­­rálylyal szemben nem mertek elmondani, most majd elmondják a magyar állam ellen. Nézzünk e vádaknak és panaszoknak szemébe. És hogy ezekkel foglalkozzunk, éppen kapóra jön nekünk a csehek vezérének, Rieger Lászlónak nyilatkozata a dualizmusról. Rieger őszintén kimondja, hogy a csehek na­gyon meg lennének elégedve, ha annyi önkor­mányzatot bírnának, mint a horvátok. Ennél nem lehet csattanósabb bizonyítványa ama vádak és panaszok alaptalanságának, melye­ket Strossmayer és hívei képviselnek. A­mi pedig a mi nemzetiségeinket illeti, azok egész Európában a legkedvezőbben van­nak szituálva. Nézzék meg, mit tesz Oroszor­szág a más nyelvű­ alattvalókkal. Nézzék meg, mit tesz Németország Elzász és Lotharingiá­­val. Nézzék meg, mit tesz Románia a zsidók­kal és a magyarokkal. De nálunk hallatlan az, hogy a nemzeti­ségek egyenesen az állam ellen törnek és an­nak alapjait támadják meg. Folyton panasz­kodnak, hogy a magyarok elnyomják őket, de ők maguk esnek abba a nagy hibába, hogy míg egyrészről kizárják magukat az alkotmá­nyos élet küzdelmeiből, addig másrészről éppen ők azok, a­kik minden képviselőválasz­tásnál eladják szavazataikat a kormánynak. Nézzük végig azokat a megyéket, me­lyekben a román, tót vagy a szerb nemzetisé­gek a túlnyomók, s azt fogjuk találni, hogy ezek túlnyomó részben kormánypárti képvi­selőket küldenek, így pl. Árva, Krassó, Liptó, Temes, Trencsén, Turócz egyetlen egy ellen­zéki képviselőt sem választott, hanem mind csupa kormánypártit. Arad megyében két ellenzékivel szemben öt kormánypárti áll, Beregben ellenzéki 1, kormánypárti 3, Hu­­nyadban ellenzéki 2, kormánypárti 4, Már­­marosban ellenzéki 1, kormánypárti 5, Szi­­lágyban ellenzéki 2, kormánypárti 3, Zólyom­ban ellenzéki 1, kormánypárti 2, Nyitrában ellenzéki 1, kormánypárti 10. E számok meggyőzőleg bizonyítják, hogy Magyarországon a nemzetiségi vádak és pa­naszok semmi etnikai alappal nem bírnak. Mutatja, hogy az agitátorok nagy része üzlet­ből izgató. Mert tényleg úgy áll a dolog, hogy a kormány, ha a magyar közvéleménynyel ellentétben áll , a nemzetiségek segítségével majorizálja a magyarságot. És a­mennyiben a nemzetiségek állam­ellenes programmokat állítanak fel, a ma­gyar pártok mindenikére nézve teljes lehe­tetlenség, hogy a nemzetiségekkel politikát együtt csinálhassanak. S így aztán, akármi­­ történik velük a közigazgatásban, az adó­behajtásban, az igazságszolgáltatásban, nem lehet őket védelembe venni, mert az állam­ellenes törekvéseket semmiféle párt nem istá­­polhatja. Ezt a helyzetet a kormány nagyon ügyesen, habár sokszor lelkiismeretlenül ak­názza ki a maga előnyére. De ennek maguk a nemzetiségek az okai, mert ott is lehetet­lenné teszik, hogy bajaikon segíthessenek, a­hol segíteni lehetne, sőt kellene is. Nem tudjuk, mennyiben igaz, hogy Mo­­csáry Lajossal kezet fogva, Eötvös Károly és Pázmándy Dénes pártot akarnak alakítani a nemzetiségek kielégítésére. De ha igaz lenne is, e kísérletet nem tarthatnék kivihetőnek. Mert nem magyar részről kell megtörténni a közeledésnek. Minden közeledés, mely ma­gyar részről történnék, csak a nemzetiségek szarvait növesztené. És részünkről sohasem járulhatnánk oly politikához, mely ígérgeté­sekkel és biztatásokkal akarná a nemzetiségi aspirác­iókat megszelidíteni. Mi Magyarországon a nemzetiségi kér­dés megoldásának és a nemzetiségek ki­elégítésének csak egyetlen egy módját tud­juk, és csak ezt valljuk. S e mód : a szó szoros értelmében vett jogállam; pártatlan igazságszol­gáltatás; pontos, gyors és becsü­letes közigazgatás; jó kereske­delmi és földmivelési politika; és méltányos adóbehajtás. Ha egyszer a magyar állam ilyenné lesz és ha egyszer a román, a tót és a szerb azt fogja látni, hogy a jog és az igazságszolgálta­tás terén nem tesznek különbséget a magya­rok és a nemzetiségek közt, akkor ezt a kü­lönbséget ők maguk sem fogják érezni, sem kiélesíteni. Míg azonban látni és tapasztalni fogják, hogy a magyar állam nem valódi jog­állam, mindaddig a saját nyomorúságuk kö­vetkeztében prédái lesznek a bűnös izgatók­­nak. A közigazgatásban rejlő lazaság és er­kölcstelenség az, mely fegyvert ad a nemzeti­ségi izgatók kezébe. De viszont maguk a nem­zetiségek azok, melyek a mai kormány­­rendszernek mindig megadják a biztos majo­ritást. Ez a legnagyobb baja a magyar parlamentarizmusnak, mely ekként a maga útján nem képes kifejlődni, hanem a pártura­lom hatalmába esik. Nem képes megalkotni azokat a reformokat, melyek nemcsak a ma­gyarságot, hanem a nemzetiségeket is kielé­gíthetnék. Mert a magyarság meg van oszol­va és a hatalmon levő rész biztos támaszát a nemzetiségekben találja meg. Ez egy olyan circulus vitiosus, melyből kijönni ez idő sze­rint nem lehet; de melyet akként orvo­solni, hogy a nemzetiségeket oly ígéretekkel akarnák kielégíteni, melyeknek megvalósítása a magyar állam létalapjait támadná meg, — még rosszabb és válságosabb helyzetet te­remtene. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Szept. 17. — S­zalonikiből. — A Pesti Napló eredeti tárczája.— — szept. 12. A­ki csak két év előtt látta Szalonikit, hihetet­lenül fogja rázni fejét, látva a nagy átalakulást, mely e városban e rövid idő alatt végbe ment. Ha pedig valaki évek óta kísérte figyelemmel a keleti városokat, azok életmódját és természetét, az őszinte csodálko­zással és bámulattal fogja nézni Szalonikit, mely ellen­tétben a többi keleti városokkal, nagy, mondhatni európai haladást tanúsít. Szaloniki teljesen a czivili­­záczió útjára lépett. Külsőleg alig van az európai török birodalomban város, még Konstantinápolyt is bátran bele lehet sorolni, mely annyi gondot fordí­tana az utak, utczák épségben és tisztán tartására, mint Szaloniki. Három év előtt csupán a tengerpar­ton és néhány raktár előtt volt kövezet, ma Szaloniki kereskedelmi része, kivéve az apróbb, szűk utczákat, kitűnő kövezettel bír s e tekintetben az európai már éppenséggel nem panaszkodhatik. A­mi pedig az európai látogatót szintén kellemesen lepi meg, ez az a tény, hogy e rövid idő alatt több kényelmes szálló épült úgy a városban, mint a tengerparton. Ezelőtt csak egy szálló volt, hova az idegen bátran elmehe­tett : a Colombo. Ha eddig bárhol tudakozódott valaki Szalonikiről, a válaszban a Colombo szálló­ját is megemlítették. De méltán. — A szállodás olyan, mintha csak az isten is arra teremtette volna, hogy a keleten, de kivételképen a kelet poliglott városában legyen vendéglős. Szép, kellemes modorú, erőteljes ember, a­ki minden képzelhető nyelven be­szél, még magyarul is. Bárhonnan érkezzék meg a vendég, őt bátran megszólíthatja a saját anyanyelvén, s a Colombo vendéglőse a legnagyobb előzékenység­gel fog ugyanazon nyelven válaszolni. Különben a város lakossága, kivévén a török katonaságot és hi­vatalnokokat, egytől egyig olyan, hogy legalább 3—4 nyelven beszél, a kereskedelmi osztály azonkívül 5—6 sőt nyolc­ különböző nyelvet ért. A város lakossága különben ma is azt a képet nyújtja, a­mit évekkel ezelőtt. Ugyanaz a tarkaság, ugyanaz a zaj, lárma, élénkség, ugyanaz a bizarr színgazdag össze-visszaság, mint máskor. Az erőteljes hamalok még most is czipelik hátukon az óriási ter­heket, a kaidzsik még most is ugyanoly tolakodó mó­­don veszekednek egy-egy olcsó csónakázás fölött, mint régente, minden úgy van, mint volt... de nem. Itt robog a Hamidie részvénytársaság társas­kocsija, mely zsúfolva próbál keresztülhatolni a tengerpar­ton zsongó néptömegen át, ki a zöldbe, azaz, hogy zöldnek az sem nevezhető, mert széles Szalonikiben alig látni csak egyes fát is, hanem a nyaralók felé. Két-három év óta igen díszes nyaraló külváros épült a nagy vártornyon túl. Ott laknak a gazdag izraelita családok nyáron át. De bár rendkívül ékes épületek díszelegnek félkörben e tengerparton, valami kellemes üdülő­helynek nem lehet nevezni ezt sem, mert a hőség meg az eső hiánya nyáron át itt oly nagy, hogy képtelenek valamirevaló kertet is teremteni. Inkább kipihenni a napi fáradalmakat mennek ki, mint üdülni. Az omnibuszok azonban mindig tele vannak, majdnem fülszaggatást okoz a kocsi­vezetők folytonos sípolása. De nemcsak társaskocsik közle­kednek, hanem díszesbnél díszesebb magánfogatok és bérkocsik egész sora, az arany ifjúság pedig lovat ül meg délczegen s igy tart kifelé. A társaskocsik után figyelmünket magukra vonják a nagyszabású uj épüle­tek. Az elmúlt két év alatt bámulatos sok európai épületet emeltek Szalonikiban. Nemcsak a város gazdagodott meg számos dí­szes épülettel, nagy raktárral, árucsarnokokkal, a­mint azt a nyugaton is ritkán látjuk, hanem a ten­gerpart képe is teljesen megváltozott. A rozzant fa­bódék helyébe igen díszes keleti stilű­ kőépületek emelkedtek, melyek most a városnak tengerfelül bi­zalmat keltő képet nyújtanak. De ha már az utóbbi jelenségekről írok, melye­ket Szalonikiben most észrevettem, lehetetlen meg nem emlékezni az idegenekről kik most e városban észrevehetőig megszaporodtak. Nem azt az ide­genek forgalmát értem, melynek nálunk Budapes­ten némelyek szintén oly vérmes reményekkel néz­tek elébe, nem azt a forgalmat értem, melyet a keleti vasutak csatlakozásával azonnal megkezde­ni láttak némelyek, mert az vajmi kis mérték­ben nyilvánul, s ha nyilvánul bizonyos tekintetben, az csakis személyekre szólhat, mert az áruforgalom még sokáig fog váratni magára. Annak a szabályo­zása, bár az lenne a fontosabb és csak annak nyomán fejlődik a személyforgalom is, még mindig sok időbe fog telni. Az áruk jelenleg épp úgy, mint azelőtt, csak azt az utat veszik, melyet azelőtt, mintha mi sem történt volna. Az említett idegenek alatt értem ama hazai kereskedőinket, fiatal ügynökeinket, kik a meg­változott helyzetet, a vasúti kapcsolatot tartva szem előtt, ide jöttek messze földre, itt letelepedtek, hogy a mi hazai iparunknak és kereskedelmünknek hasz­nos pionírjai legyenek, hogy piaczot teremtsenek iparterményeinknek a keletnek e mondhatni legfon­tosabb kereskedelmi pontján. Ha az otthon levők csak felényire is meg fog­ják érteni az általuk kifejtett nézeteket az itteni fo­gyasztó piaci természetéről, úgy törekvésüket a hazai ipar érdekében csakhamar siker fogja koronázni. Különben most módjában lesz látni Budapest­nek is egy kis szaloniki társadalmat. (Már említettük is. Szerk.) Kéjvonatot rendeznek szalonikiak Buda­pestre és Bécsbe. Hogy ez a kéjvonat Budapesten is megáll és az utasok két napot töltenek Budapesten, azt az itt levő magyaroknak köszönhetjük. Az utazók többsége nem volt hajlandó Budapesten megállani, és csak nagy rábeszélés után sikerült végkép a magyar érdeknek őket megnyerni. Mindenesetre nagy nye­reség lesz, ha a budapesti körök e kedvező alkalmat felhasználják és személyesen megismerkednek Szalo­niki nagy­kereskedőivel és bankáraival, mert már az eddigi lajstrom szerint az itteni körök szine-java van e kirándulásban képviselve. E pillanatban Szaloniki lakossága levetkőzve óriási közönyét, nagy érdeklődéssel várja az angol flotta megérkezését az öbölbe. Már két napja, hogy a hajóhad jelző hajója teljes zászlódíszben az öbölben pompázik. Tizennégy tengeri szörnyetegből fog állani a flotta, ide nem számítva a torpedó és más termé­szetű kisebb rendű hajókat. Nem csoda tehát, ha a szalonikiek szinte lázas kíváncsisággal várják a pilla­natot, a­mikor ez a flotta bekanyarodik a festőileg gyönyörű öbölbe. Az öbölbe való vonulás díszbe öltöztetett páncélosokkal, néhány ezer angol ten­gerészszel és közöttük három herczeggel; üdvlö­vések a hajókon, rá néhány rövid perezre viszonzásul ágyulövések a szalonikii fellegvárban , ekkor kiszáll a flotta parancsnoka, kit Blunt angol főkonzul a parton üdvözöl, és látogatás a vali pasánál, ennek viszontlá­­togatása, mi­alatt ismét ágyak dörögnek, számos zene­kar ráhúzza a hymnust, szóval szebbnél szebb jelene­tek váltják fel egymást. Az idevaló ember pedig mindennek elébe tesz valami szép festői látványt. Már azzal kevesebbet törődnek, hogy Blunt hány nap óta készül több száz dolgos kézzel a házában rende­zendő estélyt a nagy flotta tiszteletére minél fénye­sebbé és emlékezetessé tenni. De nemcsak a kínálkozó ünnepségek és a kifejtendő fény és pompa az, a­mi érdekli a szalonikiakat, ők sokkal gyakorlatibb gon­dolkozásúak. Kiszámították már jó eleve, hogy meny­nyit fog az angol flotta tisztikara és legénysége ki­szállás után költekezni. Ez pedig nem csekély dolog. Több mint fél millió forintra számítanak a városban és én bízvást elhiszem nekik, mert az előttem már két­ségkívül áll, hogy a szalonikiak jól tudnak számolni, és e tekintetben ritkán csalódnak — a maguk kárára. Stkausz Adolf: Strossmayer otthon. — Saját tudósítónktól. — Zágráb, szept. 16. A­mint a viszonyok ma állanak Horvátország­ban, most a törvényes tényezők s a közvélemény tör­vényes és alkotmányos módon nyilatkozó és érvénye­sülő nagy többsége szigorúan ragaszkodnak a kiegye­zésben megállapított testvéri viszonyhoz és ez min­den kétséget kizárólag a mostani bán, K­h­u­e­n-Hé­­derváry gróf érdeme, ki valósággal nagy ön­tudattal s államférfim erélylyel szorította le számos hatóságnak s hatósági közegnek Magyarországgal való ellenségeskedési hajlamát. Pánszláv párt nincsen Horvátországban, mint­hogy egyáltalán Strossmayernak nincsen igazi pártja, de az a tendenczia, mely Strossmayer eljárását külö­nösen az utóbbi tíz év óta vezérli, az igen nagyon el van terjedve a horvát nép bizonyos rétegei között. Maga Strossmayer, mint a horvát kormány el­lensége, különösen a belovári eset óta, épenséggel egyenlő a semmivel, — de ne éljen Magyarországon abban az illúzióban senki, hogy azzal, hogy Stross­mayer politikája megbélyegeztetett, hogy ez által ez a politika teljesen kiirtatott. Az kétségtelen, hogy a félre nem érthető királyi szavak igen sok eltévelyített elmét visszavezettek a helyes útra, igen sok Strossmayer-párti embert kiáb­rándítottak,­­ de másrészt a mozgalmat nem szüntették meg egészen, hanem csak a titkos homályba kergették, hol az még most is to­vább folyik. Legjobban bizonyítja ez állításunkat az a vilá­gítás, melyben a belovári esetet itt Zágrábban felfog­ták s legjobban bizonyítja a horvát ellenzéki lapok­nak magatartása az egész affaire-rel szemben. A horvát nyelvű ellenzéki lapok Stross­mayer megleczkéztetését egyszerűen agyonhallgatták,­­ de a belovári ünnepélyek­ről közölt tudósításaikból kihagyták a király összes beszéde­it is. És Strossmayer hivatalos lapja az »Obzor« azon a napon, a melyen a király beszédeit kellett volna közölnie és Strossmayer meg­­leczkéztetéséről tudomást vennie, vezérczikkében egy röpiratot ismertet, melynek czime : » A­u­s­z­t­r­i­a és a szláv népes melynek tendencziája e szavakban kulminál: »Mi szlávok meg voltunk Ausz­tria előtt és megleszünk Ausztria után is!« Egy nappal később az egész belovári esetről a következő sorokat közölte az »U b z o r« : Az összes magyar és német sajtó a monarchiá­ban, mint előre volt látható, azon szavakkal foglalko­zik, a­melyekkel ő Felsége I. Ferencz József király szemére vetette Strossmayer püspöknek, hogy Kiewice Oroszország kereszténynyé lételének 900 éves évfor­dulója alkalmából táviratot küldött. Több verzió fo­rog a Felség szavai felől, a­mi különben a dolgon magán nem változtat. Ezen lapok most a király sza­vai mögé bújnak, hogy a horvát nemzet,jó­tevőjét a legnagyobb piszkálódásokkal áraszszák el. A mi bennünket illet, mi ehhez már hozzá szok­tunk és meg tudjuk becsülni kijelentéseik valódi értékét. Ezt mondjuk a bán itteni német lapjának (»Agramer Zeitung«) is. Különben a viszont­látásra! Ezzel a rövid fenyegetéssel sem érte be az »Obzor«, hanem harmadnapra hosszú vezérczikket közölt, a­melyben egyenesen forradalommal fenyegetődzött, mint az a czikknek táviratilag már ismertetett tartalmából kitűnik. A czikk nyíltan mondja azt, a­mit mi is fen­tebb említettünk,hogy a pánszláv mozgalom e­z­e­n­t­úl ti­t­o­k­b­an fog terjedni és ter­jesztetni, sőt elég vakmerő azzal is fenyegetőzni, hogy az erővel elfojtott pánszláv érzel­mek egykor elementáris erővel fognak kitörni! Midőn délután megjelent az »Obzor« e száma, természetesen konfiskáltatott a lap, de mégis sok pél­dány a publikum közé került. A lap konfiskálásával egyidejűleg az »Obzor« megnevezett felelős szerkesz­tőjét is elfogták. A Strossmayer-párt azonban eleve el van ké­szülve az ilyen dolgokra s e czélból felelős szerkesz­tőül, a hatóság kijátszása czéljából, a lapnak nem igazi szerkesztőjét, hanem a lap­­ főszedőjét nevezte meg a lapon, így az igazi bűnös valószínüleg ki fogja kerülni a törvény szigorát. Hogy mennyi árnyalata van magának a hor­vát ellenzéknek, azt maguk a horvátok nem igen tudják, mert az árnyalatok majdnem hónaponkint változnak. A főfészke azonban a horvát ellenzéknek még mindig Zágráb, a­hol a városi testület, az egyetem és az akadémia egy szoros ellenzéki kapcsolatot képeznek. Budapest, szept. 17. Tisza Kálmán Pápán. Tisza Kálmán miniszter­­elnök a dun­ántúli ref. egyházkerület közgyűlését kö­vető banketten ma azt a fontos kijelentést tette, hogy a királynak Belováron Strossmayerhez intézett szavai teljesen a k­i­r­ály i­nt­er­­­a­ti­v­á­j­áb­ól ered­tek. — Erre vonatkozó távirati tudósításunk így szól: Pápa, szept. 17. Ma d. e. 9 órakor nyitotta meg Tisza Kálmán a dunántúli egyházkerület közgyűlé­sét rövid beszéddel. Az alakulásnál B­e­g­e­d­i Ist­ván újonnan választott somogyi esperes és Antal Gábor tanácsbíró tették le az esküt. Főgimnáziumi vallástanárul megválasztatott Antal Géza, német nyelv­tanárul J­u­r­á­n­y­i Gusztáv. Olvastatott és tár­gyaltatott a püspöki jelentés és néhány iskolai ügy. Délután 2 órakor közebéd volt a Griff-vendéglő nagytermében 120 személyre, melyen Pap Gábor ő Felségére és a királyi családra, R­e­g­e­d­i Tisza Kál­mánra, Báné Pap Gábor püspökre, Pap Gábor Tisza Kálmánnéra emelte poharát. Azután felszólalt Tisza Kálmán s a következőket mondotta: Uraim, az igazság nevében emelek szót és ez rám nézve annál kellemesebb, mert míg igen sok más esetben az igazság kimondása kellemetlenséget okoz, jelen esetben úgy az én mint minden igaz magyar ember keblét örömmel tölti el. Czélzás történt itt előbb arra, hogy azon hideg, de jól kiérde­melt zuhany forrása, mely Horvátországban legközelebb lezuhant, itt körünkben kere­sendő. Az igazság uraim az, hogy ennek forrása ama jó szív, a mely mindig és egyedül a haza érdeke és a királyi lel­kűlét által vezettetik. Adja az ég, hogy ama nemes szív minél későbben szűnjék meg dobogni. A M U L T.­­ Eredeti regény. 45 Irta: Gosztonyiné Biró Kornélia, Sorody Gábor. A mily áldásos volt e nő befolyása mindenkire nézve, oly végzetessé vált reám nézve. Nekem határozott szándékom volt Mathildeot törvényes nőmmé tenni, de azt gondoltam magamban, reá érünk! Magam sem tudom, miért késtem, csak naponta elodáztam. És lassacskán azt vettem észre, hogy nem illünk össze; akaratom ellenére magától lazult köztünk a kötelék, míg végre üzleti dologban el kellett utaznom. Bal végzetem valami fürdőhely kö­zelébe sodort, és mivel még betöltetlen fél napom volt, megnéztem a fürdőt, itt találkoztam először Olgával. Őt látva, megértettem és elhatároztam, hogy Mathild nem soha sem lehet. E pillanattól fogva el volt hagyatva! Mindig azon gondolkodtam, hogyan tépjem szét teljesen a laza köteléket, hogy helyébe ujjat köthes­sek ? Első pillanattól fogva Olga grófné határozott ellenszenvével találkoztam, de anyja szívessége elvakí­­tott, és reméltem, hogy idővel leánya szerelmét meg­nyerem. Az anyával már tisztában voltam, midőn a te közbelépésed folytán szerepet cseréltünk. A többit tudod. Ha Olga beismeri szerelmemet, és egy jó szót szól hozzám, legalább egy kenyérmorzsát dob dús asztaláról, visszavonulok és megengedem, hogy boldog legyen. De az a megmagyarázhatlan el­lenszenv, — annál a nőnél, ki még a légynek sem akart ártani — az ingerelt! Miért gyűlölt annyira ? Hisz az ő parancsára kész lettem volna Mathil­­dehoz visszatérni, de ő kételkedett őszinteségemben, becsületességemben. És látni még hozzá azt a határ­talan bizalmat, azt a szeretetet, mivel hozzád viselte­tett !... tantalusi kínokat szenvedtem! És kapva kaptam az alkalmon, midőn Mária meg­­boszulta atyját. Fogalmam sem volt, hogy az az én gyermekem, de folyton szítottam a tüzet, hogy egymástól jobban elidegenítselek. Bármily indokolatlan volt, de én reméltem. Vádat vádra halmoztam ellened, hogy meggyű­­löltesselek nőd előtt. Mind hiába: ő napról-napra jobban szeretett, és soha sem voltam biztos, mely nap vallja azt be neked! A gyermekről azt hittem, hogy valóban az övé, sőt házasságtok előtt sejtettem annak létezését........ Mindent megvallottam.. . Ha kigyógyulok és van még lehetőség, hogy belőlem becsületes ember váljék, 10 év múlva­­ visszatérek, kérve tőled barátságod, melyre ed­­­­dig valóban méltatlan voltam, és a grófné bocsána­tát ! Tiz év hosszú idő, kivált Amerikában! egyedül, dolgozva, nélkülözve, midőn még jó lelkiismerettel sem birunk.... Hátra hagyom gyermekemet, hogy vétkes atyja bűneiért kiengeszteljen. Ha maradok, jövőjét kocz­­káztatom, ha reád hagyom, jövője biztosítva leend! Ennyi volt az egész. Egy szó, egy vonatkozás sem volt benne arra az asszonyra, kit tönkre tett ? Alkonyat volt.----------­Olga fáradtan dőlt hátra a kereveten.... Tibor az ablakmélyedésbe húzódva, várt... Ar­­czán tisztán visszatükröződtek : várakozás, aggoda­lom, sőt kíváncsiság... Végre hallatszott egy szerény kopogás, az ajtó nesztelenül megnyílt, belépett egy öreg apác­a, kezé­nél vezetve egy gyászba öltözött leánykát. Hosszú, szőke haja fürtökben omlott nyakára, míg szégyenkezve süté le szemeit. Az öröm legkisebb jele sem látszott vonásain, inkább zavar és megilletődés.­­ Az ajtó zajára Olga is feltekintett, a váratlan látogatás meglepte, bá­gyadtan emelkedett fel, hogy üdvözölje a gyermeket. Egymáshoz gyorsan közelítve, félúton mindketten megálltak: várjon mit mondjanak egy­másnak? Azt találták, hogy oly kevés mondanivalójuk van egymásnak... A testvér sietve oda sugá a gyer­meknek, hogy csókoljon kezet a grófnénak, ez ide-oda hatolva, grófnénak szólította azt, kit ezelőtt »anyának« hívott. Tibor várakozásteljesen leste minden mozdula­tukat, minden szavukat. Olga hidegen hajolt a gyer­mekhez és egy fagyos csókkal érintő homlokát, míg kezét végigsimító haján. Volt valami mesterkélt, valami erőltetett min­den mozdulatában: talán mindegyik szíves akart len­ni egymás iránt, és épp ez tette formaszerűvé az első találkozást. Tibor keserűen mosolygott: most senki sem kételkedhetett, hogy Olga nem volt a gyermek anyja! Különben az anya szeretetének is az nyújt folytonos tápot, hogy gyermekét maga előtt látja fel­nőni, osztozik legkisebb és legnagyobb örömében és bámulatában : a szegény asszony dolgozik érte, a gaz­dag aggódik érte! Az a sok álmatlan éj, mit remény és félelem közt töltünk gyermekünk ágyánál, az vonz oly ellenállhatatlanul az ártatlan, tehetetlen lélek felé. Az az öntudat, hogy reánk szüksége van, hogy csak tőlünk istápolva nőhet fel, az erősbiti szere­­tetünket. * ** Általános lelkesült éljenzés követte a minisz­terelnök szavait. Tisza Esterházy Móricz gróf kas­télyába szállt s a nőegyleti »kóstolón« tegnap este rövid ideig jelen volt. A kamatláb a vidéken. — szept. 17. L­u­k­á­c­s­y Miklós, az aradi első takarékpénz­tár vezérigazgatója, az aradi pénzintézetek vezérigazgatói nevében a következő czikk közlésére kéri fel lapunkat: Arad, szept. 16. Amaz indokból, hogy az osztrák-magyar bank főtanácsa elhatározta, hogy ezen inté­zet leszámítolási kamatlábát félszázalékkal felemeli, e lapok 252-ik számában egy érte­kezés foglaltatik ama probléma felett: »vár­jon a kamatláb alacsony vagy magas színvo­nala abszolút előnyt vagy hátrányt gyako­­rol-e a forgalmi élet egyetemleges egészére ?« Hogy czikkiró e kérdés megkisérlett megoldásánál, a mezőgazdasági hitel helyze­tét tekintve, mily következtetések terére jut? — ennek más iránybani elbírálása minden egyes olvasó sajátlagos felfogásától függ. De czikkíró ama dedukcziója, hogy : » az osztrák­ma­agyar bank mostani félszázalékos kamatláb­­emelése egyértelmű azzal, hogy a vidéki ta­karékpénztáraknál a pénz 4 — 5 százalékkal fog megdrágulni, — így általánosság­ban feltételezve, a magyarországi taka­rékpénztárak jó hírnevének érdekében, — sem nem jogosult, sem nem méltányos. Először is, ha czikkíró, saját nézpontjából kiindulva, általánosságban pálctát tör a vi­déki takarékpénztárak működése felett, — miért nem vonja be rosszulása körébe a kü­lönféle kereskedelmi, ipar- és népbankokat, valamint a pénzintézeti szövetkezeteket és se­gélyegyleteket is, — melyek a takarékpénz­tárakkal majdnem egyenlő számban állnak fenn? Vagy talán ezeknél a pénz nem fog megdrágulni ? Nem vagyok ugyan sem hivatva, sem felszólítva a hazai vidéki takarékpénztárak szószólójaként fellépni, és nem is szándékom a »takarékpénztár« czímen a leg­újabb időben majdnem minden mezőváros­ban gomba módjára felszaporodott pénzinté­zeteket, melyeknek czikkíró által fel sem is említett okok miatt létjoguk sincsen, ál­talánosságban védszárnyaim alá venni, de a helytelenül megtámadottak álláspontjának igazolása végett fel kell említenem, hogy ha más indokból nem is, de a kényszerhelyzet szüleményeként a nagyobb vidéki vá­rosok pénzintézeteit illetőleg, hol az osztrák magyar banknak fióktelepei létez­nek, czikkíró feltevése legalább is nem mél­tányos. Aradon ugyanis tudtommal az összes pénzintézeteknél, évek hosszú sora óta, a rö­vid lejáratú üzletek kamatlába: 1—11/2,vagy legfeljebb 2 százalékkal magasabb az ősz-

Next