Pesti Napló, 1888. szeptember (39. évfolyam, 242-270. szám)
1888-09-18 / 258. szám
Budapest, 1888. Kedd, szeptember 1858. szám. 39. évi folyamszerkesítési iroda: Ferencziek tere, Athenaeum-épüet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p ft 1 e t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerri küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 írt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 fig. H. a. esti kiadás postai különküldése kivántatik, postabélyeftre havonként 56 krévnegyedenként 1 forint felülfizetendo Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »"Pesti VSTapló" kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. Nemzetiségek kielégítése. — szept. 17. Doda Traján elitéltetése előreláthatólag nagy nemzetiségi panaszokra és vádakozásokra fog alkalmat adni. Annál is inkább, mert ezen a résen most ki fognak tódulni mindazok a keserűségek is, melyeket a király belovári villámcsapásai okoztak. Amiket a királylyal szemben nem mertek elmondani, most majd elmondják a magyar állam ellen. Nézzünk e vádaknak és panaszoknak szemébe. És hogy ezekkel foglalkozzunk, éppen kapóra jön nekünk a csehek vezérének, Rieger Lászlónak nyilatkozata a dualizmusról. Rieger őszintén kimondja, hogy a csehek nagyon meg lennének elégedve, ha annyi önkormányzatot bírnának, mint a horvátok. Ennél nem lehet csattanósabb bizonyítványa ama vádak és panaszok alaptalanságának, melyeket Strossmayer és hívei képviselnek. Ami pedig a mi nemzetiségeinket illeti, azok egész Európában a legkedvezőbben vannak szituálva. Nézzék meg, mit tesz Oroszország a más nyelvű alattvalókkal. Nézzék meg, mit tesz Németország Elzász és Lotharingiával. Nézzék meg, mit tesz Románia a zsidókkal és a magyarokkal. De nálunk hallatlan az, hogy a nemzetiségek egyenesen az állam ellen törnek és annak alapjait támadják meg. Folyton panaszkodnak, hogy a magyarok elnyomják őket, de ők maguk esnek abba a nagy hibába, hogy míg egyrészről kizárják magukat az alkotmányos élet küzdelmeiből, addig másrészről éppen ők azok, akik minden képviselőválasztásnál eladják szavazataikat a kormánynak. Nézzük végig azokat a megyéket, melyekben a román, tót vagy a szerb nemzetiségek a túlnyomók, s azt fogjuk találni, hogy ezek túlnyomó részben kormánypárti képviselőket küldenek, így pl. Árva, Krassó, Liptó, Temes, Trencsén, Turócz egyetlen egy ellenzéki képviselőt sem választott, hanem mind csupa kormánypártit. Arad megyében két ellenzékivel szemben öt kormánypárti áll, Beregben ellenzéki 1, kormánypárti 3, Hunyadban ellenzéki 2, kormánypárti 4, Mármarosban ellenzéki 1, kormánypárti 5, Szilágyban ellenzéki 2, kormánypárti 3, Zólyomban ellenzéki 1, kormánypárti 2, Nyitrában ellenzéki 1, kormánypárti 10. E számok meggyőzőleg bizonyítják, hogy Magyarországon a nemzetiségi vádak és panaszok semmi etnikai alappal nem bírnak. Mutatja, hogy az agitátorok nagy része üzletből izgató. Mert tényleg úgy áll a dolog, hogy a kormány, ha a magyar közvéleménynyel ellentétben áll , a nemzetiségek segítségével majorizálja a magyarságot. És amennyiben a nemzetiségek államellenes programmokat állítanak fel, a magyar pártok mindenikére nézve teljes lehetetlenség, hogy a nemzetiségekkel politikát együtt csinálhassanak. S így aztán, akármi történik velük a közigazgatásban, az adóbehajtásban, az igazságszolgáltatásban, nem lehet őket védelembe venni, mert az államellenes törekvéseket semmiféle párt nem istápolhatja. Ezt a helyzetet a kormány nagyon ügyesen, habár sokszor lelkiismeretlenül aknázza ki a maga előnyére. De ennek maguk a nemzetiségek az okai, mert ott is lehetetlenné teszik, hogy bajaikon segíthessenek, ahol segíteni lehetne, sőt kellene is. Nem tudjuk, mennyiben igaz, hogy Mocsáry Lajossal kezet fogva, Eötvös Károly és Pázmándy Dénes pártot akarnak alakítani a nemzetiségek kielégítésére. De ha igaz lenne is, e kísérletet nem tarthatnék kivihetőnek. Mert nem magyar részről kell megtörténni a közeledésnek. Minden közeledés, mely magyar részről történnék, csak a nemzetiségek szarvait növesztené. És részünkről sohasem járulhatnánk oly politikához, mely ígérgetésekkel és biztatásokkal akarná a nemzetiségi aspirációkat megszelidíteni. Mi Magyarországon a nemzetiségi kérdés megoldásának és a nemzetiségek kielégítésének csak egyetlen egy módját tudjuk, és csak ezt valljuk. S e mód : a szó szoros értelmében vett jogállam; pártatlan igazságszolgáltatás; pontos, gyors és becsületes közigazgatás; jó kereskedelmi és földmivelési politika; és méltányos adóbehajtás. Ha egyszer a magyar állam ilyenné lesz és ha egyszer a román, a tót és a szerb azt fogja látni, hogy a jog és az igazságszolgáltatás terén nem tesznek különbséget a magyarok és a nemzetiségek közt, akkor ezt a különbséget ők maguk sem fogják érezni, sem kiélesíteni. Míg azonban látni és tapasztalni fogják, hogy a magyar állam nem valódi jogállam, mindaddig a saját nyomorúságuk következtében prédái lesznek a bűnös izgatóknak. A közigazgatásban rejlő lazaság és erkölcstelenség az, mely fegyvert ad a nemzetiségi izgatók kezébe. De viszont maguk a nemzetiségek azok, melyek a mai kormányrendszernek mindig megadják a biztos majoritást. Ez a legnagyobb baja a magyar parlamentarizmusnak, mely ekként a maga útján nem képes kifejlődni, hanem a párturalom hatalmába esik. Nem képes megalkotni azokat a reformokat, melyek nemcsak a magyarságot, hanem a nemzetiségeket is kielégíthetnék. Mert a magyarság meg van oszolva és a hatalmon levő rész biztos támaszát a nemzetiségekben találja meg. Ez egy olyan circulus vitiosus, melyből kijönni ez idő szerint nem lehet; de melyet akként orvosolni, hogy a nemzetiségeket oly ígéretekkel akarnák kielégíteni, melyeknek megvalósítása a magyar állam létalapjait támadná meg, — még rosszabb és válságosabb helyzetet teremtene. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Szept. 17. — Szalonikiből. — A Pesti Napló eredeti tárczája.— — szept. 12. Aki csak két év előtt látta Szalonikit, hihetetlenül fogja rázni fejét, látva a nagy átalakulást, mely e városban e rövid idő alatt végbe ment. Ha pedig valaki évek óta kísérte figyelemmel a keleti városokat, azok életmódját és természetét, az őszinte csodálkozással és bámulattal fogja nézni Szalonikit, mely ellentétben a többi keleti városokkal, nagy, mondhatni európai haladást tanúsít. Szaloniki teljesen a czivilizáczió útjára lépett. Külsőleg alig van az európai török birodalomban város, még Konstantinápolyt is bátran bele lehet sorolni, mely annyi gondot fordítana az utak, utczák épségben és tisztán tartására, mint Szaloniki. Három év előtt csupán a tengerparton és néhány raktár előtt volt kövezet, ma Szaloniki kereskedelmi része, kivéve az apróbb, szűk utczákat, kitűnő kövezettel bír s e tekintetben az európai már éppenséggel nem panaszkodhatik. Ami pedig az európai látogatót szintén kellemesen lepi meg, ez az a tény, hogy e rövid idő alatt több kényelmes szálló épült úgy a városban, mint a tengerparton. Ezelőtt csak egy szálló volt, hova az idegen bátran elmehetett : a Colombo. Ha eddig bárhol tudakozódott valaki Szalonikiről, a válaszban a Colombo szállóját is megemlítették. De méltán. — A szállodás olyan, mintha csak az isten is arra teremtette volna, hogy a keleten, de kivételképen a kelet poliglott városában legyen vendéglős. Szép, kellemes modorú, erőteljes ember, aki minden képzelhető nyelven beszél, még magyarul is. Bárhonnan érkezzék meg a vendég, őt bátran megszólíthatja a saját anyanyelvén, s a Colombo vendéglőse a legnagyobb előzékenységgel fog ugyanazon nyelven válaszolni. Különben a város lakossága, kivévén a török katonaságot és hivatalnokokat, egytől egyig olyan, hogy legalább 3—4 nyelven beszél, a kereskedelmi osztály azonkívül 5—6 sőt nyolc különböző nyelvet ért. A város lakossága különben ma is azt a képet nyújtja, amit évekkel ezelőtt. Ugyanaz a tarkaság, ugyanaz a zaj, lárma, élénkség, ugyanaz a bizarr színgazdag össze-visszaság, mint máskor. Az erőteljes hamalok még most is czipelik hátukon az óriási terheket, a kaidzsik még most is ugyanoly tolakodó módon veszekednek egy-egy olcsó csónakázás fölött, mint régente, minden úgy van, mint volt... de nem. Itt robog a Hamidie részvénytársaság társaskocsija, mely zsúfolva próbál keresztülhatolni a tengerparton zsongó néptömegen át, ki a zöldbe, azaz, hogy zöldnek az sem nevezhető, mert széles Szalonikiben alig látni csak egyes fát is, hanem a nyaralók felé. Két-három év óta igen díszes nyaraló külváros épült a nagy vártornyon túl. Ott laknak a gazdag izraelita családok nyáron át. De bár rendkívül ékes épületek díszelegnek félkörben e tengerparton, valami kellemes üdülőhelynek nem lehet nevezni ezt sem, mert a hőség meg az eső hiánya nyáron át itt oly nagy, hogy képtelenek valamirevaló kertet is teremteni. Inkább kipihenni a napi fáradalmakat mennek ki, mint üdülni. Az omnibuszok azonban mindig tele vannak, majdnem fülszaggatást okoz a kocsivezetők folytonos sípolása. De nemcsak társaskocsik közlekednek, hanem díszesbnél díszesebb magánfogatok és bérkocsik egész sora, az arany ifjúság pedig lovat ül meg délczegen s igy tart kifelé. A társaskocsik után figyelmünket magukra vonják a nagyszabású uj épületek. Az elmúlt két év alatt bámulatos sok európai épületet emeltek Szalonikiban. Nemcsak a város gazdagodott meg számos díszes épülettel, nagy raktárral, árucsarnokokkal, amint azt a nyugaton is ritkán látjuk, hanem a tengerpart képe is teljesen megváltozott. A rozzant fabódék helyébe igen díszes keleti stilű kőépületek emelkedtek, melyek most a városnak tengerfelül bizalmat keltő képet nyújtanak. De ha már az utóbbi jelenségekről írok, melyeket Szalonikiben most észrevettem, lehetetlen meg nem emlékezni az idegenekről kik most e városban észrevehetőig megszaporodtak. Nem azt az idegenek forgalmát értem, melynek nálunk Budapesten némelyek szintén oly vérmes reményekkel néztek elébe, nem azt a forgalmat értem, melyet a keleti vasutak csatlakozásával azonnal megkezdeni láttak némelyek, mert az vajmi kis mértékben nyilvánul, s ha nyilvánul bizonyos tekintetben, az csakis személyekre szólhat, mert az áruforgalom még sokáig fog váratni magára. Annak a szabályozása, bár az lenne a fontosabb és csak annak nyomán fejlődik a személyforgalom is, még mindig sok időbe fog telni. Az áruk jelenleg épp úgy, mint azelőtt, csak azt az utat veszik, melyet azelőtt, mintha mi sem történt volna. Az említett idegenek alatt értem ama hazai kereskedőinket, fiatal ügynökeinket, kik a megváltozott helyzetet, a vasúti kapcsolatot tartva szem előtt, ide jöttek messze földre, itt letelepedtek, hogy a mi hazai iparunknak és kereskedelmünknek hasznos pionírjai legyenek, hogy piaczot teremtsenek iparterményeinknek a keletnek e mondhatni legfontosabb kereskedelmi pontján. Ha az otthon levők csak felényire is meg fogják érteni az általuk kifejtett nézeteket az itteni fogyasztó piaci természetéről, úgy törekvésüket a hazai ipar érdekében csakhamar siker fogja koronázni. Különben most módjában lesz látni Budapestnek is egy kis szaloniki társadalmat. (Már említettük is. Szerk.) Kéjvonatot rendeznek szalonikiak Budapestre és Bécsbe. Hogy ez a kéjvonat Budapesten is megáll és az utasok két napot töltenek Budapesten, azt az itt levő magyaroknak köszönhetjük. Az utazók többsége nem volt hajlandó Budapesten megállani, és csak nagy rábeszélés után sikerült végkép a magyar érdeknek őket megnyerni. Mindenesetre nagy nyereség lesz, ha a budapesti körök e kedvező alkalmat felhasználják és személyesen megismerkednek Szaloniki nagykereskedőivel és bankáraival, mert már az eddigi lajstrom szerint az itteni körök szine-java van e kirándulásban képviselve. E pillanatban Szaloniki lakossága levetkőzve óriási közönyét, nagy érdeklődéssel várja az angol flotta megérkezését az öbölbe. Már két napja, hogy a hajóhad jelző hajója teljes zászlódíszben az öbölben pompázik. Tizennégy tengeri szörnyetegből fog állani a flotta, ide nem számítva a torpedó és más természetű kisebb rendű hajókat. Nem csoda tehát, ha a szalonikiek szinte lázas kíváncsisággal várják a pillanatot, amikor ez a flotta bekanyarodik a festőileg gyönyörű öbölbe. Az öbölbe való vonulás díszbe öltöztetett páncélosokkal, néhány ezer angol tengerészszel és közöttük három herczeggel; üdvlövések a hajókon, rá néhány rövid perezre viszonzásul ágyulövések a szalonikii fellegvárban , ekkor kiszáll a flotta parancsnoka, kit Blunt angol főkonzul a parton üdvözöl, és látogatás a vali pasánál, ennek viszontlátogatása, mialatt ismét ágyak dörögnek, számos zenekar ráhúzza a hymnust, szóval szebbnél szebb jelenetek váltják fel egymást. Az idevaló ember pedig mindennek elébe tesz valami szép festői látványt. Már azzal kevesebbet törődnek, hogy Blunt hány nap óta készül több száz dolgos kézzel a házában rendezendő estélyt a nagy flotta tiszteletére minél fényesebbé és emlékezetessé tenni. De nemcsak a kínálkozó ünnepségek és a kifejtendő fény és pompa az, ami érdekli a szalonikiakat, ők sokkal gyakorlatibb gondolkozásúak. Kiszámították már jó eleve, hogy menynyit fog az angol flotta tisztikara és legénysége kiszállás után költekezni. Ez pedig nem csekély dolog. Több mint fél millió forintra számítanak a városban és én bízvást elhiszem nekik, mert az előttem már kétségkívül áll, hogy a szalonikiak jól tudnak számolni, és e tekintetben ritkán csalódnak — a maguk kárára. Stkausz Adolf: Strossmayer otthon. — Saját tudósítónktól. — Zágráb, szept. 16. Amint a viszonyok ma állanak Horvátországban, most a törvényes tényezők s a közvélemény törvényes és alkotmányos módon nyilatkozó és érvényesülő nagy többsége szigorúan ragaszkodnak a kiegyezésben megállapított testvéri viszonyhoz és ez minden kétséget kizárólag a mostani bán, Khuen-Héderváry gróf érdeme, ki valósággal nagy öntudattal s államférfim erélylyel szorította le számos hatóságnak s hatósági közegnek Magyarországgal való ellenségeskedési hajlamát. Pánszláv párt nincsen Horvátországban, minthogy egyáltalán Strossmayernak nincsen igazi pártja, de az a tendenczia, mely Strossmayer eljárását különösen az utóbbi tíz év óta vezérli, az igen nagyon el van terjedve a horvát nép bizonyos rétegei között. Maga Strossmayer, mint a horvát kormány ellensége, különösen a belovári eset óta, épenséggel egyenlő a semmivel, — de ne éljen Magyarországon abban az illúzióban senki, hogy azzal, hogy Strossmayer politikája megbélyegeztetett, hogy ez által ez a politika teljesen kiirtatott. Az kétségtelen, hogy a félre nem érthető királyi szavak igen sok eltévelyített elmét visszavezettek a helyes útra, igen sok Strossmayer-párti embert kiábrándítottak, de másrészt a mozgalmat nem szüntették meg egészen, hanem csak a titkos homályba kergették, hol az még most is tovább folyik. Legjobban bizonyítja ez állításunkat az a világítás, melyben a belovári esetet itt Zágrábban felfogták s legjobban bizonyítja a horvát ellenzéki lapoknak magatartása az egész affaire-rel szemben. A horvát nyelvű ellenzéki lapok Strossmayer megleczkéztetését egyszerűen agyonhallgatták, de a belovári ünnepélyekről közölt tudósításaikból kihagyták a király összes beszédeit is. És Strossmayer hivatalos lapja az »Obzor« azon a napon, a melyen a király beszédeit kellett volna közölnie és Strossmayer megleczkéztetéséről tudomást vennie, vezérczikkében egy röpiratot ismertet, melynek czime : » Ausztria és a szláv népes melynek tendencziája e szavakban kulminál: »Mi szlávok meg voltunk Ausztria előtt és megleszünk Ausztria után is!« Egy nappal később az egész belovári esetről a következő sorokat közölte az »U b z o r« : Az összes magyar és német sajtó a monarchiában, mint előre volt látható, azon szavakkal foglalkozik, amelyekkel ő Felsége I. Ferencz József király szemére vetette Strossmayer püspöknek, hogy Kiewice Oroszország kereszténynyé lételének 900 éves évfordulója alkalmából táviratot küldött. Több verzió forog a Felség szavai felől, ami különben a dolgon magán nem változtat. Ezen lapok most a király szavai mögé bújnak, hogy a horvát nemzet,jótevőjét a legnagyobb piszkálódásokkal áraszszák el. A mi bennünket illet, mi ehhez már hozzá szoktunk és meg tudjuk becsülni kijelentéseik valódi értékét. Ezt mondjuk a bán itteni német lapjának (»Agramer Zeitung«) is. Különben a viszontlátásra! Ezzel a rövid fenyegetéssel sem érte be az »Obzor«, hanem harmadnapra hosszú vezérczikket közölt, amelyben egyenesen forradalommal fenyegetődzött, mint az a czikknek táviratilag már ismertetett tartalmából kitűnik. A czikk nyíltan mondja azt, amit mi is fentebb említettünk,hogy a pánszláv mozgalom ezentúl titokban fog terjedni és terjesztetni, sőt elég vakmerő azzal is fenyegetőzni, hogy az erővel elfojtott pánszláv érzelmek egykor elementáris erővel fognak kitörni! Midőn délután megjelent az »Obzor« e száma, természetesen konfiskáltatott a lap, de mégis sok példány a publikum közé került. A lap konfiskálásával egyidejűleg az »Obzor« megnevezett felelős szerkesztőjét is elfogták. A Strossmayer-párt azonban eleve el van készülve az ilyen dolgokra s e czélból felelős szerkesztőül, a hatóság kijátszása czéljából, a lapnak nem igazi szerkesztőjét, hanem a lap főszedőjét nevezte meg a lapon, így az igazi bűnös valószínüleg ki fogja kerülni a törvény szigorát. Hogy mennyi árnyalata van magának a horvát ellenzéknek, azt maguk a horvátok nem igen tudják, mert az árnyalatok majdnem hónaponkint változnak. A főfészke azonban a horvát ellenzéknek még mindig Zágráb, ahol a városi testület, az egyetem és az akadémia egy szoros ellenzéki kapcsolatot képeznek. Budapest, szept. 17. Tisza Kálmán Pápán. Tisza Kálmán miniszterelnök a dunántúli ref. egyházkerület közgyűlését követő banketten ma azt a fontos kijelentést tette, hogy a királynak Belováron Strossmayerhez intézett szavai teljesen a király interativájából eredtek. — Erre vonatkozó távirati tudósításunk így szól: Pápa, szept. 17. Ma d. e. 9 órakor nyitotta meg Tisza Kálmán a dunántúli egyházkerület közgyűlését rövid beszéddel. Az alakulásnál Begedi István újonnan választott somogyi esperes és Antal Gábor tanácsbíró tették le az esküt. Főgimnáziumi vallástanárul megválasztatott Antal Géza, német nyelvtanárul Jurányi Gusztáv. Olvastatott és tárgyaltatott a püspöki jelentés és néhány iskolai ügy. Délután 2 órakor közebéd volt a Griff-vendéglő nagytermében 120 személyre, melyen Pap Gábor ő Felségére és a királyi családra, Regedi Tisza Kálmánra, Báné Pap Gábor püspökre, Pap Gábor Tisza Kálmánnéra emelte poharát. Azután felszólalt Tisza Kálmán s a következőket mondotta: Uraim, az igazság nevében emelek szót és ez rám nézve annál kellemesebb, mert míg igen sok más esetben az igazság kimondása kellemetlenséget okoz, jelen esetben úgy az én mint minden igaz magyar ember keblét örömmel tölti el. Czélzás történt itt előbb arra, hogy azon hideg, de jól kiérdemelt zuhany forrása, mely Horvátországban legközelebb lezuhant, itt körünkben keresendő. Az igazság uraim az, hogy ennek forrása ama jó szív, a mely mindig és egyedül a haza érdeke és a királyi lelkűlét által vezettetik. Adja az ég, hogy ama nemes szív minél későbben szűnjék meg dobogni. A M U L T. Eredeti regény. 45 Irta: Gosztonyiné Biró Kornélia, Sorody Gábor. A mily áldásos volt e nő befolyása mindenkire nézve, oly végzetessé vált reám nézve. Nekem határozott szándékom volt Mathildeot törvényes nőmmé tenni, de azt gondoltam magamban, reá érünk! Magam sem tudom, miért késtem, csak naponta elodáztam. És lassacskán azt vettem észre, hogy nem illünk össze; akaratom ellenére magától lazult köztünk a kötelék, míg végre üzleti dologban el kellett utaznom. Bal végzetem valami fürdőhely közelébe sodort, és mivel még betöltetlen fél napom volt, megnéztem a fürdőt, itt találkoztam először Olgával. Őt látva, megértettem és elhatároztam, hogy Mathild nem soha sem lehet. E pillanattól fogva el volt hagyatva! Mindig azon gondolkodtam, hogyan tépjem szét teljesen a laza köteléket, hogy helyébe ujjat köthessek ? Első pillanattól fogva Olga grófné határozott ellenszenvével találkoztam, de anyja szívessége elvakított, és reméltem, hogy idővel leánya szerelmét megnyerem. Az anyával már tisztában voltam, midőn a te közbelépésed folytán szerepet cseréltünk. A többit tudod. Ha Olga beismeri szerelmemet, és egy jó szót szól hozzám, legalább egy kenyérmorzsát dob dús asztaláról, visszavonulok és megengedem, hogy boldog legyen. De az a megmagyarázhatlan ellenszenv, — annál a nőnél, ki még a légynek sem akart ártani — az ingerelt! Miért gyűlölt annyira ? Hisz az ő parancsára kész lettem volna Mathildehoz visszatérni, de ő kételkedett őszinteségemben, becsületességemben. És látni még hozzá azt a határtalan bizalmat, azt a szeretetet, mivel hozzád viseltetett !... tantalusi kínokat szenvedtem! És kapva kaptam az alkalmon, midőn Mária megboszulta atyját. Fogalmam sem volt, hogy az az én gyermekem, de folyton szítottam a tüzet, hogy egymástól jobban elidegenítselek. Bármily indokolatlan volt, de én reméltem. Vádat vádra halmoztam ellened, hogy meggyűlöltesselek nőd előtt. Mind hiába: ő napról-napra jobban szeretett, és soha sem voltam biztos, mely nap vallja azt be neked! A gyermekről azt hittem, hogy valóban az övé, sőt házasságtok előtt sejtettem annak létezését........ Mindent megvallottam.. . Ha kigyógyulok és van még lehetőség, hogy belőlem becsületes ember váljék, 10 év múlva visszatérek, kérve tőled barátságod, melyre eddig valóban méltatlan voltam, és a grófné bocsánatát ! Tiz év hosszú idő, kivált Amerikában! egyedül, dolgozva, nélkülözve, midőn még jó lelkiismerettel sem birunk.... Hátra hagyom gyermekemet, hogy vétkes atyja bűneiért kiengeszteljen. Ha maradok, jövőjét koczkáztatom, ha reád hagyom, jövője biztosítva leend! Ennyi volt az egész. Egy szó, egy vonatkozás sem volt benne arra az asszonyra, kit tönkre tett ? Alkonyat volt.----------Olga fáradtan dőlt hátra a kereveten.... Tibor az ablakmélyedésbe húzódva, várt... Arczán tisztán visszatükröződtek : várakozás, aggodalom, sőt kíváncsiság... Végre hallatszott egy szerény kopogás, az ajtó nesztelenül megnyílt, belépett egy öreg apáca, kezénél vezetve egy gyászba öltözött leánykát. Hosszú, szőke haja fürtökben omlott nyakára, míg szégyenkezve süté le szemeit. Az öröm legkisebb jele sem látszott vonásain, inkább zavar és megilletődés. Az ajtó zajára Olga is feltekintett, a váratlan látogatás meglepte, bágyadtan emelkedett fel, hogy üdvözölje a gyermeket. Egymáshoz gyorsan közelítve, félúton mindketten megálltak: várjon mit mondjanak egymásnak? Azt találták, hogy oly kevés mondanivalójuk van egymásnak... A testvér sietve oda sugá a gyermeknek, hogy csókoljon kezet a grófnénak, ez ide-oda hatolva, grófnénak szólította azt, kit ezelőtt »anyának« hívott. Tibor várakozásteljesen leste minden mozdulatukat, minden szavukat. Olga hidegen hajolt a gyermekhez és egy fagyos csókkal érintő homlokát, míg kezét végigsimító haján. Volt valami mesterkélt, valami erőltetett minden mozdulatában: talán mindegyik szíves akart lenni egymás iránt, és épp ez tette formaszerűvé az első találkozást. Tibor keserűen mosolygott: most senki sem kételkedhetett, hogy Olga nem volt a gyermek anyja! Különben az anya szeretetének is az nyújt folytonos tápot, hogy gyermekét maga előtt látja felnőni, osztozik legkisebb és legnagyobb örömében és bámulatában : a szegény asszony dolgozik érte, a gazdag aggódik érte! Az a sok álmatlan éj, mit remény és félelem közt töltünk gyermekünk ágyánál, az vonz oly ellenállhatatlanul az ártatlan, tehetetlen lélek felé. Az az öntudat, hogy reánk szüksége van, hogy csak tőlünk istápolva nőhet fel, az erősbiti szeretetünket. * ** Általános lelkesült éljenzés követte a miniszterelnök szavait. Tisza Esterházy Móricz gróf kastélyába szállt s a nőegyleti »kóstolón« tegnap este rövid ideig jelen volt. A kamatláb a vidéken. — szept. 17. Lukácsy Miklós, az aradi első takarékpénztár vezérigazgatója, az aradi pénzintézetek vezérigazgatói nevében a következő czikk közlésére kéri fel lapunkat: Arad, szept. 16. Amaz indokból, hogy az osztrák-magyar bank főtanácsa elhatározta, hogy ezen intézet leszámítolási kamatlábát félszázalékkal felemeli, e lapok 252-ik számában egy értekezés foglaltatik ama probléma felett: »várjon a kamatláb alacsony vagy magas színvonala abszolút előnyt vagy hátrányt gyakorol-e a forgalmi élet egyetemleges egészére ?« Hogy czikkiró e kérdés megkisérlett megoldásánál, a mezőgazdasági hitel helyzetét tekintve, mily következtetések terére jut? — ennek más iránybani elbírálása minden egyes olvasó sajátlagos felfogásától függ. De czikkíró ama dedukcziója, hogy : » az osztrákmaagyar bank mostani félszázalékos kamatlábemelése egyértelmű azzal, hogy a vidéki takarékpénztáraknál a pénz 4 — 5 százalékkal fog megdrágulni, — így általánosságban feltételezve, a magyarországi takarékpénztárak jó hírnevének érdekében, — sem nem jogosult, sem nem méltányos. Először is, ha czikkíró, saját nézpontjából kiindulva, általánosságban pálctát tör a vidéki takarékpénztárak működése felett, — miért nem vonja be rosszulása körébe a különféle kereskedelmi, ipar- és népbankokat, valamint a pénzintézeti szövetkezeteket és segélyegyleteket is, — melyek a takarékpénztárakkal majdnem egyenlő számban állnak fenn? Vagy talán ezeknél a pénz nem fog megdrágulni ? Nem vagyok ugyan sem hivatva, sem felszólítva a hazai vidéki takarékpénztárak szószólójaként fellépni, és nem is szándékom a »takarékpénztár« czímen a legújabb időben majdnem minden mezővárosban gomba módjára felszaporodott pénzintézeteket, melyeknek czikkíró által fel sem is említett okok miatt létjoguk sincsen, általánosságban védszárnyaim alá venni, de a helytelenül megtámadottak álláspontjának igazolása végett fel kell említenem, hogy ha más indokból nem is, de a kényszerhelyzet szüleményeként a nagyobb vidéki városok pénzintézeteit illetőleg, hol az osztrák magyar banknak fióktelepei léteznek, czikkíró feltevése legalább is nem méltányos. Aradon ugyanis tudtommal az összes pénzintézeteknél, évek hosszú sora óta, a rövid lejáratú üzletek kamatlába: 1—11/2,vagy legfeljebb 2 százalékkal magasabb az ősz-