Pesti Napló, 1889. április (40. évfolyam, 90-118. szám)
1889-04-02 / 91. szám
91. szám. Budapest, 1889. Kedd, április 2. 40. évi folyam. "%■!■■* ...................gaSBi!Bg-----II. Szerkesztési Iroda: Ferencziek tere, Athsnaen mé p n 1 a t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr m^mm»mSSBBSSBSBSSSSSSSSS 'g——S! ,!■■ I ■ III—■ !■« PESTI NAPIÓ Politikai napilap_______ _ Előfizetési feltételek ! A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 írt 60 kr. — 8 hónapra 4 írt 60 kr. — 0 hónapra • írt. HíveiU kledés portal kOUnkfűdése klvintstik, portsbélysan twVenként H évnegyedokdaltortál feUlflMtuuUt WSTv Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi Napló« kiadó hivatalába Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 6 kr. Vita után. A legnagyobb parlamenti ütközet, mely valaha Magyarországon vitatott, zajos befejezést nyert, az ellenzék támadó kiáltásaival a kormány feje és pártja ellen s a kormánypárt tüntetésével Tisza mellett. Ez jellemzi a helyzetet vita után, hogy ha szűnt is az izgalom, nem szűnt meg az ellentét a pártok között s az oppozíció és a kormány közt nem lehet béke. Elkeseredés és elszántság a gyümölcsei e vitának az ellenzéken, a kormánypárton zavar és harag. Visszapillantva, mi csak azt mondhatjuk, hogy gyönyörű vita volt. Bezzeg a kormánypárt nem mondhatja ezt, vereséget vereség után szenvedett a házban, szégyent aratott az országban s végül egy rossz törvénynyel verte meg a nemzetet. Dicsősége egyedül az, hogy Tisza Kálmán meg nem bukott. De mivé lett a hatalmas nagy ur ? Tisza Kálmán ma egy sajnálatos körülmény a magyar politikában, melylyel senki sem tudja, mit tévő legyen? Egy megsebzett alak a miniszterelnöki székben, de melyet sajnálni még sem lehet, mert megtartotta állását. Mint saját árnyéka jelen meg a képviselőházban s épp úgy távozik onnét s egy üres hely a miniszterelnöki asztal mögött jelöli, hogy Magyarországnak más miniszterelnök kellene. Vezérszerepét a parlamentben elvesztette és soha többé vissza nem nyerheti. Minő ellenzék volna az, mely a véderőtörvény megszavazása után eltűrné, hogy annak alkotói a nemzet vezéreiként szerepeljenek? Tekintélyét az országban eljátszotta, úgy hogy talán magyar államférfin nem járta le magát ennyire, mint Tisza. Nincs egyebe, mit a vita végén megtartott, csak a hivatalos hatalom és a kormánypárti szavazatok. Ideiglenes birtok mind a kettő, mert akárki higgadt tárgyilagossággal bírálja meg a helyzetet, kénytelen beismerni, hogy a Tisza-kormány Magyarországon tarthatatlan, az általános ellenszenv és az elvesztett hit miatt. Tarthatatlan azért is, mert politikája nincs s pártot politika nélkül, olyan engedelmes, gondolatszegény és akarat nélküli pártot, mint a szabadelvű párt ezelőtt volt, jövőre a szabadelvű körben sem találhat Tisza, ő pedig más lenni, mint volt, nem tud, nem is akar. Hozzá szokott nagyon ahhoz, hogy minden szava hódolattal találkozzék s pártja képviselői hozzá csak kérésekkel járuljanak. Nem kérni, nem fogadni el tanácsot a politikában senkitől, csak bizalmas barátaival suttogva állapodni meg az ország sorsának intézésében, második természetévé vált s erről leszokni oly kevéssé tud, mint hozzászokni a parlamentben ahhoz, hogy az ellenzék beszél és ő hallgasson. Pártjában azonban igen eltérők a nézetek a fölött, hogy hát most mit csináljanak, miután a kormány a véderőtörvényt velük megszavaztatta. Megbánták ezen törvényt rettenetesen és szégyenük örökre s igen jól tudják, hogy az nekik nem fog megbocsáttatni. Azt is tudják, hogy az ellenzék Tisza ellen a harczot folytatni fogja kérlelhetlenül s nekik őt védelmezni fog kelleni, úgy a mint e három hónap alatt védelmezniök kellett. S ki tudja mit hoz a jövő, mert nagy halmazelégedetlenséget hordott össze a védtörvény meg a szeszadó és regáleváltság s az ellenzéknek hő alkalma lesz a budget-vitánál a kormányt megostromolni. A gyöngeség érzete fogta el a minisztériumot s az aggodalom a kormánypártot, a politikai döntő körök pedig belátták szükségét az irányváltoztatásnak és a személyváltoztatásnak, minthogy azonban a többség a véderőtörvény és Tisza mellett szavazott, az irányváltoztatást Tiszának kell megtenni úgy, amint tőle követelik s a személyváltoztatásoknak a szabadelvűpárti majoritás támogatásával kellene eszközöltetniük, csakhogy úgy látszik, a 253 kormánypárti képviselő között nyolc miniszternek való ember nem akad. Kölcsön kérnek tehát politikát és minisztereket a szomszédból s ezt hivják rekonstrukcziónak. A szabadelvű párt ezen belügyeibe avatkozni nincs szándékunk. Ha ők személyes uralmat támogattak idáig, egyéni érdekeket szolgáltak s legfeljebb pártpolitikát csináltak, nekünk országos politika kell s örvendünk, ha ők is arra térnek. Lássuk mivel kínálják meg a nemzetet, s kik azok, kik az uj irány keresztülvitelével megbizatnak. Ma nincs tárgya a bírálatnak, de igenis van miniszteri felelősség, mely a múltra vonatkozik. Ezen felelősség alól a védtörvény megszavazása nem hogy felmentette volna a kormányt, ellenkezőleg helyzetét súlyosbította. Nemcsak az ellenzékkel szemben feszült, sőt kiállhatatlan a viszony, nemcsak a nemzettel szakított a kormány, saját pártjában is helyzete megromlott az által, hogy sokan vannak olyanok, kik reformokat követelnek, melyekkel a szabadelvű párt létjogosultságát a nemzet előtt bebizonyítsák s legalább a pártot mentsék meg, ha talán a kormányt meg nem menthetnék is. Viszont mások a kormány megmentésén fáradoznak s a politikai irányváltoztatást perkorreskálják. Lehetetlennek tartjuk azonban, hogy a legbefolyásosabb politikai körök is, a nagy vita után végig tekintve az eseményeken, melyeknek tanúi voltunk mindnyájan a házban és a házon kívül, visszagondolván azokra a nagy szónoklatokra, nagy mozgalmakra és nagy szenvedélyekre , melyek megrázták egész Magyarországot, de ne lássák, hogy itt nagy baj van, mely azáltal orvosolva nincs, hogy a véderővita kimerült és befejeztetett. Hogy ezt az országot fogásokkal, erőszakkal és korrupczióval tovább kormányozni immár lehetetlen, hogy itt rendet kell csinálni s a rend az országban nem azt jelenti, ha rendőrök kisérik a miniszterelnököt s katonaság zárja el az utczákat, hogy a nép fel ne lázadjon a kormány ellen. Megnyugvást csak megelégedés adhat a polgároknak s a minisztereknek szükségük van nem csak a korona, hanem a nép bizalmára is. Ahol ez elenyészett, minek ott erőltetni a kormányt, hogy maradjon helyben? Sokkal jobb volna új kormányt nevezni ki. És ezen belátásnak féleredményét látjuk a véderő-vitában erkölcsileg megbukott Tisza-kormány rekonstrukciójának kísérletében. Ám ezen rekonstrukció ismét félrendszabály, hasonló ahhoz,mikor a 14-dike-t kiigazították, a 25-diket pedig Graják-féle javaslattal és miniszteri nyilatkozatokkal hitték kioperálhatni. A megfejelt Tisza-kabinet nem lesz erős, ha tagjai kicseréltetnek, mert annak feje beteg. De a kormánypárt új politikája sem lesz sikeres, mert nem lesz szilárd. Tiszta munkát végezni nem akarnak azok, kik a jelen állapotok fentartásában vannak érdekelve, tehát pancsolnak a politikában. Az ellenzék nem törődve ezekkel, haladjon tovább a maga útján, forduljon a nemzethez s tartsa fenn vele a kontaktust. Ott van minden ereje a nemzetben, hagyja a politikai intrikát a kormánypártnak. Nincs távol az idő, midőn a nemzettel számolni lesznek kénytelenek azok, kik ma a védtörvényt rákényszerítették. A nemzet pedig számolni fog azokkal, kik azt megszavazták. Budapest, április 1. A képviselőház holnapi ülésén valószínűleg el fogják intézni a véderőről szóló törvényjavaslat egyetlen, még függőben levő szakaszát és azután szerdán megtörténik a harmadszori olvasás, úgyhogy e javaslat a főrendiház bizottságában e hét végén letárgyalható és jövő hétre a főrendiház plénumában napirendre tűzhető lesz. Minthogy e tárgyalások alatt hosszú ideig szükséges lesz, hogy a honvédelmi miniszter a főrendiház ülésein jelen legyen, a kormány — mint a Bud. Korr. jelenti — a honvédségről szóló törvényjavaslatot csak a húsvéti szünetek után szándékozik tárgyalás alá vétetni. — A sorozásra vonatkozólag a véderőről szóló törvényjavaslat tartalmazza az összes szükséges intézkedéseket, tehát a véderőtörvény megalkotása után az ez évi újonctjutalékra vonatkozó törvényjavaslat előterjeszthető és annak megszavazása után a sorozás, anélkül, hogy a honvédségről szóló törvényjavaslat elintézését bevárni kellene, eszközölhető lesz. A sorozás ennélfogva május elejére okvetlenül várható. A képviselőházban a 12. vagy 13-án kezdődő húsvéti szünetekig különböző vasúti és kisebb törvényjavaslatok fognak tárgyalás alá vétetni. Szögyény-Marich Lászlóról, a külügyminisztérium osztályfőnökéről, rendkívüli elismeréssel nyilatkozik a »Times« ma érkezett száma. A City-lap ama hir kapcsán szól Szögyényről, hogy a Tisza-kabinetben a belügyi tárczát fogja átvenni s azt mondja róla, hogy egyike ama szerencsés férfiaknak, kiknek nincsenek ellenségeik. »Mint igazi gavallér, fényes tehetségével, — igy szól a »Times« — és ritka tapintatával A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Április 1. — Árverés a műcsarnokban. A képzőművészeti társulat ma ismét egy újabb lépést tett arra, hogy a műtárgyak kedvelését minél szélesebb körökben meghonosítsa. Modern képeket és szobrokat bocsátott árverés alá a műcsarnokban, melynek termei ez ideig csakis kiállítások rendezésére szolgáltak. Hosszabb idő óta ez volt az első komoly műárverés a magyar fővárosban , mert ilyen gyanánt nem fogadhatjuk el azokat a pár év előtt rendezett kótyavetyéket, melyekkel egy-egy bécsi vagy helybeli műárus boldogította a nagy nevek után kapkodó, de se ízléssel, se műismeretekkel nem bíró közönséget. Ma már, hála az égnek, finomodott annyira a képvásárlók ízlése, hogy az ilyen szerencsevadászok nem kockáztatnak újabb kísérleteket. Pettenkofeneket és Vineákat nem találunk az Andrássy-uti kirakatokban , de a vevők is megtanultak annyit, hogy az ilyen elsőrangú mesterek művei nem minden bokorban találhatók s ha olykor-olykor elvetődnek is hozzánk, egy-két száz forinton meg nem vásárolhatók. A nagy Raffaello képeinek tömeges elárusitása, mely pár év előtt a külföldi műbarátoknak drága pénzen meg nem szerezhető mulatságot szerzett, nagy tanulság volt arra nézve, hogy a pénz még nem pótolhatja sem az ízlést, sem az ismereteket. Ma már nem merészelne senki egyszerre harmincz Rafaellót vásárolni, de olyan műárus is alig akadna, aki az isteni mester eredeti alkotásait tucat számra merné ajánlani vásárlóinak. A magyar amateur összes utódaiért lefizette az iskolapénzt, egyszer s mindenkorra. Köszönet érte a kevésbé tehetősek nevében. * Azt azonban még ma is merészség volna kockáztatnunk, hogy a magyar közönség öntudatos becslője a művészet alkotásainak; hogy a kiállítások és árverések ma már nálunk teljesen tájékoztatott, a kiállított tárgyak értékét helyesen mérlegelni tudó pumblikumra találnak. Mindettől ma még távol állunk. De valljuk be őszintén, mindeddig az előfeltételek is hiányzottak, hogy a nagyközönségtől a művészeti dolgokban teljes vagy számottevő tájékozottságot is kívánhassunk. A magyar műbarátok, leszámítva azokat a szerencsésebb anyagi viszonyok közt élő kivételes egyéneket, kik külföldön képezték ízlésüket s előszeretetből vagy számításból rendes látogatói a világvárosok internaczionális tárlatainak, idehaza mindezideig kevés alkalmat találhattak arra nézve, hogy ízlésüket kiműveljék s művészi kérdésekben számot tevő ítélet kimondására jogot szerezzenek. Nyilvános képtáraink aránylag még mindig szegények a modern művészet termékeiben, s mindeddig nem tudtunk odáig jutni, hogy csak egy jóravaló műárus is érdemesnek találta volna, hogy állandó üzletet nyisson a magyar fővárosban. Festőink, szobrászaink évről-évre szaporodnak; műtermeikből évenként több kép kerül a kiállításokba s ezekről elismeréssel, sokszor magasztalólag szól a bírálat; de nincs állandó műkereskedésünk, ahol ezek a képek a tárlatok bezárása után helyet találhatnának, s ahová a művészek időről-időre elküldhetnék kisebb igényű alkotásaikat. Ami szintén nagy baj: nincs szakközlönyünk sem, mely a művészet aeszthetikáját magyarázná, az újabb iskolákat ismertetné, itthon és künn élő művészeink tevékenysége felől értesítene, szóval írásban és képben mindent megtenne arra nézve, hogy azok, kik a magyar képzőművészet iránt érdeklődést mutatnak, egyúttal a felől is kimerítő és becsületes tájékoztatást nyerjenek, mi módon díszíthetik szobáikat, termeiket, ha már egyszer arra szánták el magukat, hogy falaikra képeket függeszszenek, egy-egy sarokba szoborműveket helyezzenek. Pedig a magyar közönségnek van érzéke a szép dolgok iránt, s ha ezen a téren kellő útbaigazítást nyerne, nem dobna ki aránylag jelentékeny összegeket hitvány színnyomatokért, hanem ezek helyett eredeti képeket, szobrokat vagy legalább is művészi értékű rézkarézokat vásárolna. De a legtöbb műbarát még megvárja az utasítást erre nézve, amint megvárta más országokban is, ahol most már csak kissé rendezett viszonyok közt élő ember is szégyenletes dolognak tartaná gyárilag előállított, értéknélküli másolatokat függeszteni szobája falaira. Meg vagyok arról győződve, hogy a mi közönségünk ízlése is, nagy és gyors fejlődésnek indulna, ha egy lelkiismeretesen szerkesztett szakközlöny kalauzolására támaszkodhatnék vagy jól rendezett műkereskedések és állandó kiállítások nyújtanának neki alkalmat arra, hogy ízlését folyvást szép tárgyak látása által finomíthassa. Ekkor aztán fiatal képiróink nem volnának arra kényszerítve, hogy folyvást a hazai közöny felett panaszkodjanak s ujabb munkáikat, az őszi kiállítások bezárása után, potom árakon adják fel a megszorult helyzetükre spekuláló külföldi műárusoknak. A képzőművészeti társulat mellett a kormány is tagadhatatlanul sokat tett arra nézve, hogy a fiatal tehetségek idehaza s a külföldi akadémiákon művészi kiképeztetést nyerhessenek, de buzgalmából mindezideig mégis csak kevés haszna volt a hazai művészetnek. Mert nem elegendő művészeket kiképezni ; amennyire a viszonyok engedik, arról is gondoskodni kellene, hogy ezek a művészek műveit közönségre és működési térre találjanak. A művészeti iparnak közlönyt teremtett Trefort Ágoston éles látása s ez a közlöny a közönség szélesebb köreibe is elvitte a szép iparczikkek kedvelését; ilyen közlönyről kellett volna gondoskodni már régen a képzőművészetek számára is, hogy ne csak termelők, hanem egyúttal fogyasztók is támadjanak. Mert hiába vannak művészeink, ha nincs közönség, mely a művészeket megértse s azokat anyagi segítséggel is támogatni kész legyen. Műértő közönség nélkül csak a művészi proletariátust szaporítjuk, vagy legfölebb a külföld számára nevelünk szobrászokat és képírókat. * Az öntudatos, biztos ítéletre támaszkodó közönség hiánya, mint fentebb mondom, a műcsarnok árverésén is érezhető volt. Mintegy ötven, hatvan árverező jelent meg a teremben; köztük alig egykettő olyan, kinek gyűjtői szenvedélye szélesebb körben is ismeretes. Nagyobbára fővárosi polgárok, kik nemcsak kényelemmel, hanem díszszel is szeretik berendezni lakásaikat, de arra nézve már nem eléggé válogatósak, hogy egy tenyérnyi, de művészileg festett képecskét a nagyterjedelmű, hivalkodó vásznaknál többre becsüljenek. Az árverésen legjobb árakat azok a képek értek el, amelyek vagy nagyságuk által imponáltak, vagy tetszetős thémáikkal kötötték le a vevők érdeklődését. A legtöbben egyszerű szobadíszt, a fal bizonyos térségét jól fedő vásznat, s nem igazi műtárgyakat kerestek. Ezért az értékesebb számokat vissza kellett vonni s azok a jobb képek, amelyek a szomorú auspiciumok daczára is árverés alá kerültek, aránylag sokkal kisebb árakon mentek el, mint a közepes, vagy éppen értéknélküli festmények. Nem akarom senki illúzióját megrontani, de mégsem hallgathatom el, hogy az árverés legszebb darabjai megmaradtak, vagy csak kínos erőfeszítés után találtak vevőre az első árverés közönségében, így a külföldön, különösen Angliában nagy elismerésnek örvendő Joanovics Pál »Montenegrói családi élet« czímű vázlatát, egyikét a gyűjtemény legértékesebb darabjainak, csak 206 forintért váltotta magához dr. Mészáros, Skuteczky Döme »Nehéz ! számolás« a, Baditz Ottó »Szegedi árviz«-es Karcsay Lajos pompás »Vásári jelenet«-e pedig épenséggel nem találtak árverezőre. Böhm Pál erős naturalisztikus érzékkel jellemzett genre-képe: a »Ködmönös paraszt«, 80 forinton kelt el, Ligeti Antal hangulatos nagy tájképéért a »Retyezát hegysége«-ért csak 301 forintot fizettek, a Bruck Miksa »Hazafelé« czímű képe, melyről az őszi kiállítás alkalmával az egész sajtó nagy elismeréssel szólt, nem talált még csak olyan árverezőre sem, aki érte a szerény kikiáltási árt megígérte volna. Külföldön bizonyára jobban meg fogják becsülni. Nagy érdeklődést keltett a »Divatürelempróbájá«-nak sorsa. A nagy kép a geniális Vágó Pál műve s amint általánosan tudva van, a Strobl Alajosnak minta gyanánt ülő Pálmai Ilka aszszonyt ábrázolja. Többen versenyeznek érte s mégis Kolozsvárra kerül, ahol szintén számos tisztelője van a művésznőnek. Lutz Károly odavaló műárus váltotta magához, aránylag csekély áron, 610 forinton. Lutz úr általában mindvégig nagy kitartással vett részt az árverésben; a képeknek közel egyharmada hozzá kerül. A legtöbb esetben ízléssel válogatott megérkezését érdeklődéssel várhatják a kolozsvári műbarátok. Kívüle Hegedűs Sándorné úrnő és Bischitz Mór úr vásároltak értékesebb képeket.* Az árverés közel négy óra hosszáig tartott s belőle nagy tanulságot vonhattak le fiatal művészeink. Megtanulhatták, hogy a magyar fővárosnak van művásárló közönsége, de a képíróknak, ha állandó sikerekre számítanak, ma még e közönség erszényéhez kell alkalmazkodniok. Képeikre a kiállításokon hiába függesztenek több száz, vagy ezer forintos árakat; e magas igényekről egyelőre még le kell mondaniuk, ha azt akarják, hogy nevetséges alkudozásokkal egészen tönkre ne tegyék hitelüket, vagy saját műtermeik számára ne dolgozzanak. A magyar közönség örömest vásárol képeket, ezt a mostani árverés is megmutatta, de viszonyai nem engedik meg, hogy olyan árakat fizessen, aminőket a külföldön is csak elismert hírnévnek örvendő művészek követelnek. A művészet pártolása mi nálunk még mindig dicséretre méltó fényűzés s nem a műveltebb szellemek szükséglete, a mivé az a műveltebb népek között vált. Hogy erre a fokra emelkedjék, abban elsősorban maguknak a művészeknek kell közreműködniök. Tegyék lehetővé, hogy műveikben ne csak sokan gyönyörködhessenek, hanem hogy azokat minél többen meg is szerezhessék. A műtárgyak ára a műértő közönség gyarapodásával együtt növekedik, azt mesterségesen fokozni lehetetlen. így volt ez a világon mindenütt; így lesz nálunk is. Csak az első kép megszerzése jár nehézségekkel ; akinek már egy festménye vagy szobra van, vesz az többet is. Mert a művészet szeretete szintén szenvedély, s mint ilyen folytonos táplálékot kíván. Szana Tamás minden alkalommal képes volt eloszlatni azokat a visszásságokat, melyek a nemzetközi érintkezésben időnkint fel-felmerülnek s a diplomácziai karban kiváló állást biztosított magának.« Említettük, hogy az a kombináczió, melyről a »Times« szól, hogy t. i. Szögyény-Marich László belügyminiszterré neveztetik ki a Tisza-kabinetben, meghiúsult. Pártértekezletek. Az országgyűlési mérsékelt ellenzék ma este Királyi Pál elnöklete alatt értekezletet tartott, melyben az elnök meleg hangon emlékezett meg a korán elhunyt báró Bánffy Györgyről. A párt jegyzőkönyvileg ad kifejezést fájdalmának, a ravatalra koszorút helyez és a gyászszertartáson küldöttségileg képviselteti magát gr. Károlyi László és Fenyvessy Ferencz által. Ezután az értekezlet tárgyalás alá vette Fenyvessy Ferencz indítványát, mely szerint íróknak és művészeknek kitűnő szolgálataik esetére az egyéves önkéntesség megadassék. Az értekezlet tudomásul vette az indítványozó ama kijelentését, hogy a honvédelmi miniszter megnyugtató nyilatkozata következtében indítványát visszavonja. Nagy István indítványát illetőleg az értekezlet elhatározta, hogy annak 1., 3. és 5. pontjának a törvényszövegébe leendő felvételéhez feltétlenül ragaszkodik, akik pontot illetőleg megnyugszik a honvédelmi miniszter amak ígéretében, hogy a szükséges rendelkezés az utasításba felvétetik. A 4-ik pontot, mely az első pontban implicite hen foglaltatik, elejti az értekezlet arra az esetre, ha az első elfogadtatik, de ha ez nem történnék, a negyedikhez is ragaszkodik. A tárgyhoz hozzászólottak Nagy István indítványozó, Apponyi Albert gróf, Bolgár Ferencz, Hodossy Imre és mások. A függetlenségi és 48 as párt ma este értekezletet tartott, melyen Irányi Dániel elnök több bejelentést tett. Bejelentette többek közt, hogy a budapesti lengyel egyesület a pártkör tagjait zászlószentelési ünnepélyére meghívta s felkérte, hogy a pártkor nevében egy megbízott szeget verjen a zászlóba. E tisztre az elnököt, akadályoztatása esetére Madarász Józsefet kérték fel. A napirend előtt szót emelt Posonyi Géza s a debreczeni jogakadémia polgárai küldöttségének köszönetét és háláját tolmácsolja a párttal s kivált Thaly Kálmán debreczeni képviselővel szemben a véderőtörvényjavaslat ellen kifejtett hazafias munkálkodásért. Ugyancsak Polonyi Géza felemlíti, hogy a többi politikai perek közt Herman Ottó ellen is indíttatott egy, pedig Herman ékesszólásával arra intette az ifjúságot, hogy megtévén kötelességét, immár szüntesse be a további akciót. Indítványozza, hogy mihelyt e tendenciózus politikai per komolyabb stádiumba jut, a párt a további lépések megtétele végett azonnal értekezletet tartson, melyre a párt öszszes tagjai a tárgy megjelölésével meghivassanak. Ez indítványt az értekezlet egyhangúlag magáévá tette. A Fenyvessy Ferenc és Nagy István-féle módosítványok kerülvén tárgyalás alá, az értekezlet elhatározta, hogy azokra nézve a párt tagjai az eddigi megállapodások szerint fognak szavazni, megmentendő a megmenthetőket. Az országgyűlési szabadelvű párt ma este 61 /2 órakor Podmaniczky Frigyes báró elnöklete alatt tartott értekezletet, melyen a véderő-bizottságnak Nagy István és Fenyvessy Ferencz képviselők által a véderőről szóló törvényjavaslat 25. és 26. §§-ai közé iktatni javasolt új szakaszokra vonatkozó jelentését tárgyalta. Münnich Aurél előadó és Fejérváry báró honvédelmi miniszter felszólalásai után a véderő-bizottság határozatát fogadta el a párt. Magyarok a párisi kiállításon. Az Eiffel-torony tetejére feltűzték a lobogót. A nagy rau elkészült és vele a kiállítás egész telepe gyorsan halad a befejezés felé. Egy hónap múlva megnyílik a nagyszerű tárlat, mely egyesíteni fogja magában a világipar legújabb csodáit. Nemzetek és világrészek gazdasági alkotásai adnak egymásnak Párisban találkozót a nagy versenyre. És amit az anyaföld gyümölcseitől kezdve az emberi mesterség különböző ágazatain át a munka csak termelhet : minden fel lesz halmozva abban a nagy panorámában, melynek legnagyobb csodatárgyába tegnap ütötték az utolsó szöget. A szárazföldi és a tengeren túl való világ országai felhalmozzák munkáik legjavát és várjon ebben a színgazdag képben milyen helyet foglal el majd a magyar ipar és gazdálkodás ? Senki nem ütközött meg rajta, sőt csak természetesnek látszott, hogy a kormány arra az álláspontra helyezkedett, miként Magyarország hivatalosan nem vehet részt azon a kiállításon, melyet 1889-ben a forradalom évszázados emlékének szentelnek. De a hivatalos részvétel elől való elzárkózásban senki veszélyt nem láthatott, mert ez a forma egyáltalán nem hátráltathatott volna egyetlen magyar iparost és termelőt sem abban a szándékában, hogy magán után részt vegyen a gazdasági munka 1889. évi nemzetközi monstre-versenyén. Így gondolkozott maga Tisza Kálmán miniszterelnök is, midőn a magánosok erkölcsi támogatását biztos kilátásba helyezte. Meg is indult a mozgalom országszerte. Kereskedelmi kamarák, szaktestületek szolgáltak útmutatással. A legszélesebb körben készültek,hogy Magyarország a párisi kiállításon méltón képviseltessék, midőn egyszerre sarkon fordult a miniszterelnök és a magyar képviselőház előtt oly nyilatkozatot tett, mely után nem csoda, ha lelohadt az a lelkesedés, mely a budapesti országos kiállítás fényes erkölcsi sikere által ébresztetvén, arra buzdította a nemzetet, hogy ne csak saját, de a nemzetközi mérkőzés tükrében is vizsgálja meg önmagát. Kitűnő közgazdasági miniszterünk jóvoltából kerültek ki titkos rendeletek is, melyek arra intették a kamarákat, hogy kezet fogva a magyar kormánynyal, óvakodjanak attól, hogy a magyar iparnak használjanak. Félt a kormány attól, hogy magyarellenes tüntetések lesznek a párisi kiállításon, hogy meg fogják sérteni a magyar zászló és a magyar színek becsületét. És mert ily rémképei támadtak, tehát eltiltotta az intézőket köteles tisztük teljesítésétől és belekényszerítette egy oly rendelkezés jármába, mely a milyen káros, épp oly nevetséges és indokolatlan is. A medve. Regény, egy kötetben. (8) Irta: ERDÉLYI GYULA. — Magam akarok lenni... szólt sajtót mutatott a három udvariénak. Mikor ezek távoztával egyedül maradt, felhangolta ábrándjait s ábrándozott Csenkeszy Paliról... Miért nem lehetett az övé ? Miért nem őt s miért Derenteyt hozta a sors útjába. Az élet rossz vegyész, a háborgó és egymással nem egyező elemekből akar egyet alkotni, de ez kegyetlenül megbosszulja magát. Az emberek egyesülnek, sírigtartó szövetséget kötnek a nélkül, hogy A a B-t ismerné. Még a közönséges anyagi vásárlásoknál sem nézik, tartós-e a kelme, a tárgy. A divat maga is egy nagy összhangtalanság. Az élet harmóniái kivesztek... Amintegy ábrándjait folytatta, arra is rájött, hogy a szerelmet nem keresni kell, hanem találni... Ő nem találta meg, de meg fogja találni. Joga van az elváláshoz, hiszen nem börtön az élet... Mesebeszéd az, hogy a váláshoz nincsen ok, s az inkább csak divat, vagy társadalmi kórtünet. A fa elhullatja levelét, a kőtől elválik a por, felhőből esik az eső, a madár elszáll, a nap leáldozik, virág elejti himporát, az ember sem lehet helyhez kötve és egyhez lánczolva érzelmeiben, ha egyszer Pálos Muki vagy néhány hozzá hasonló ósdi ember talán már egyebeket jegyeztek volna meg okoskodásaira, de ő saját ügyének a legjobb védője lehet. Senki nem ismerheti úgy. Erre is azt szokták mondani idősebb rokonai, hogy az a baj, hogy nem ismeri magát, annyit foglalkozott külsőségeivel, hogy lelkét, szívét nem vizsgálta. Milyen bolondok az emberek, még háziorvosuk is. Ez a kegyetlen ember az elválást majdnem elmebajnak tekinti. Higyelejűségnek, hibás agyrendszernek, idegességnek, pedig a válásra akkor gondolnak, mikor komolyan szemügyre veszik az illetőt egy éles bírálat után. Azt mondja a háziorvos, hogy a bírálat felületes. Minden betegnek egyforma adagot rendel ő ? Ugye nem ? Az embereket nem formára öntik s nem lehet valamennyi egyenlő. Lehet, hogy az anyag talál, illik egymáshoz, de a lélek és szív kirívó