Pesti Napló esti kiadás, 1889. július (40. évfolyam, 178-208. szám)

1889-07-02 / 179. szám

- ■ - -fi..-: ■ '■ 1- -tét Budapest, 1889. 179. szám. —­ Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. Kedd, julius 2. A külügyi jelentés. — Külön tudósítónk távirata. — A magyar delegáczió külügyi albizott­sága ma délelőtt 11 órakor tartott ülésén hitelesí­tette a jelentést. Fáik jelentésének első része kül­politikánk általános irányát akként jel­lemzi, hogy az mindenben a szerződéses állapotok fentartására és szilár­dítására törekszik. Ez irány vezetett minket természetszerűleg szorosabb viszony­ba Németországhoz és Olaszországhoz. Azért maradandó e szövetség. A jelentés továbbá hangsúlyozza ugyan­azt a mit Apponyi Albert gróf az ér­dekszférák megosztásáról mondott és ehhez csatlakozik, elutasítva azt, hogy a Balkán-félsziget érdek­szférák szerint osztassák fel. A jelentés különösen hangsúlyozza, hogy a hármas szövetségben nemcsak az aka­rat van meg a béke fentartására hanem megvan az anyagi erő is, mely mindenkire nézve a béke meg­zavarását meggondolandóvá teszi. Ezért bízhatunk a jelenlegi viszo­nyok között is a béke fennmara­dásában. A balkán államokkal szemben hang­súlyozza a jelentés, hogy ezekkel szemben ál­láspontunk nem lehet más, mint úgy a magunk, mint más hatalmak jo­gosulatlan beavatkozásának kizá­rásával a szerződéses állapotokat fen­ntartani. Ezen államokkal szemben tehát a ba­ráti tanácsadáson túl mindaddig nem mehetünk, míg érdekeink nem érin­tettek. A jelentés bízik ama népek ildomossá­­gában és saját érdekeik felismerésében. Bulgária —úgymond a jelentés — már eddig is ezen az ösvényen ha­lad. A jelentés örömmel hangsúlyozza, hogy Bulgária nehéz viszonyok közt erősödött meg és meg van győződve, hogy Bulgária nem fogja kicsinyelni azt az erkölcsi elismerést, melyben királyunk részéről részesült és ki­emeli, hogy Bulgáriának az eddigi itt elszánt folytatása által, már a nem távol jövőben, si­kerülni fog legyőzni mindazon aka­dályokat, melyek ezen fiatal és életre való nép teljes állami kon­­szolidácziójának útjában állanak. Szerbiáról a jelentés kiemeli, hogy ott oly változások történtek, melyeknek elejét venni nem sikerült és mely közvélemé­nyünkben lehangoló benyomást tett, de ezen változásokkal szemben is másképp be­avatkozni eddig sem okunk, sem jogunk nem volt. Kormányunk éberséggel és az erő­i­­nek nyugalmával kiséri ezen eseménye­ket és míg Szerbiában a jelenlegi törvényes kormány vezeti az ügyeket, és mig ezen kor­mány a nekünk adott ígéretének megfelel kormányunk helyesen jár el, ha a szívélyes viszonyt fentartja Szerbiával. De a jelentés ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a köztünk és Szer­bia közti viszonyra nézve nemcsak a ber­lini szerződés a döntő, hanem mióta Szerbia önálló lett, azóta ránézve a n­e­m­ze­t­k­ö­z­i jogok és kötelességek is kötelezők főként mindazokra nézve, melyek a szom­széd államok békéjére és nyugal­mára vonatkoznak, még akkor is ha az illető szomszéd állam elég erős a­r­r­a, h­o­g­y b­é­­k­éj­ét és nyugalmát maga is meg­véd­j­e. A jelentés reméli, hogy a szerb kor­mány ezt szintén szemmel fogja tartani. Fajk előadó felolvasván a jelentést, meg­kezdődött annak pontonkénti tárgyalása. Az első pontok minden észrevétel nélkül elfogadtattak. Azon pontnál, mely a Balkán államokra vonatkozik, volt vita egy kifejezés fölött, melyben részt vettek Ábrá­nyi Kornél, Cser­nátony Lajos és Szé­chenyi A kifejezés módosíttatott. Gyurkovics az érdekszférák kérdéséhez szólt az erről szóló pont ki­hagyását kérve. Fálk, Asbóth, Visi, Apponyi, az illető pont fenntartását kívánják. Végül az albizottság az illető pont fenntartását mondta ki. A jelentésnek Bulgáriára és Szerbiára vonatkozó részeinél gróf Mikes, mielőtt a szerb döntő körökre vonatkozó kifejezést el­fogadná, kérdést intéz a koszovói tünte­tések iránt, melyeknél a szerb király és a régensek jelen voltak. Erről hosszabb eszmecsere támadt, mely­ben résztvettek Gyurkovics, Apponyi, Csernátony és gróf Ká­l­noky külügy­miniszter. A vita igen nagyérdekű volt. A jelentés végül egészen elfogad­tatott és ezután a külügyi jelentés hitele­síttetett. A múltkor függőben maradt tételre nézve a kiküldött albizottság (S­z­é­c­h­e­n gróf el­nök, Falk előadó és Apponyi Albert gróf) jelenti, hogy a Berlinben megveendő pa­lota, melyért 1.100.000 márka póthitel kívántatik, a külügyminisztériumban előterjesztett hivatalos ada­tok szerint 1873-ban, midőn Berlinben az ingatlanok értéke még sokkal csekélyebb volt, 900.000 márkába került, legújabban pedig a külügyminisztérium ál­tal kiküldött szakközegek részéről 990.000 márkára becsültetett; a terület 635 négyszögöl, a beépített ré­sze 464 négyszögöl; ehhez hozzávezetik egy új csak ezután beépítendő 171 négyszögölnyi telek. Az előadó részletes adatokat közöl amaz épületekről, melyeket a berlini nagykövetség részére felajánlottak, de mind tetemesen drágábbak voltak a szóban forgónál. Az albizottság megszavazta a fennálló épület részére, to­vábbá a mellette levő új telek megszerzésére és utóbbi kiépítésére kívánt póthitelt 1 millió 500 ezer márka, vagyis 750.000 arany forintban. * A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Julius 2. — Egy nő naplója. (16) Irta: FEUILLET OKTÁV. Francziából fordította : Ábrányi-Katona Klementin. MÁSODIK RÉSZ. Türelmetlenül vártam távozását. Amint Cécil­­lel egyedül maradtam, elébe térdeltem, s kezeit meg­csókolva mondom : — Engedd meg, hogy pár komoly szót intézzek hozzád. — Beszélj, aranyszájú Saroltám!... de gyor­san beszélj.. . mert föl kell öltözködnöm... hiszen tudod, ebédre vagyok híva. — Nem tennél-e meg értem egy óriási szives-­séget, édesem ?.. Ne öltözködjél, hanem mentsd ki magadat pár sorban Godfreyné asszonynál, kiről nem sok jót beszélnek. .. s ebédelj a te régi barátnőddel! — Ah! már újra kezded! szólt Cécil kissé eről­tetett nevetéssel. Nos! merítsük ki a kérdést: — le­gyen, hát megteszem. De mit vethetsz határozottan sze­memre ?.. Lássuk ! azt hiszed talán, hogy rosszul vise­lem magamat?.. Nem, te azt nem hiszed! jól tudod, hogy egyszerűen az vagyok, a­ki mindig voltam — olyan kis teremtés, kinek kényese van az ereiben, a ki szereti a mozgást, mulatást, vidámságot, a bókokat, a tánczot. . . szóval az élet csillámait ... de azért becsületes asszonyka, a­ki semmi rosszat nem mivel, őszinte barátnő , hű feleség !... mi kell még an­nál több ? — Drágám, én nem azt kifogásolom, hogy sze­reted a szórakozást, hanem azt, hogy semmi egyebet nem szeretsz . . . Engedd mondanom, hogy régebben komolyabb s igazabb felfogásod volt az életről,... fiatal leánykori csevegéseink közt, valami magasztosabbat képzeltünk mint a szünetnélküli szórakozást, e má­mor féle állapotot, melyben egyedül találod magadat jól; jövendő életünkben nagy helyet utalunk a ben­sőbb, szorosabb, méltóbb boldogság számára ... Is­tenem ! hiszen igaz, hogy nem teszel semmi rosszat... de . . . semmi jót nem teszel . . . például semmi sem teszel ízlésed, érzelmeid, eszméid nemesítésére . . . csak hibáidat fejleszted . . . aztán hiddj nekem, ez örökös léhaság a viselkedés, magatartás és társalgás­ban idővel nem jár minden veszély nélkül, mert min­den a­mi komoly a világon, megkötött és szilárd... a becsület, az erény komoly dolgok, melyek komoly életalapot igényelnek... elenyésznek egy egészen fö­­lületes élet léha légkörében... Lassankint elvesztik benne a lényüket képező tartalmasságot és szilárdsá­got, melyek nélkül nem bírnak többé elegendő erővel a szenvedélyek felett uralkodni; Így találja aztán egy nőt, a legcsekélyebb kisértés és vonzás lefegyverezet­­ten. .. Esedezem, drágám, állj meg a lejtőn... s en­gedd megjegyeznem, hogy férjed távolléte megadja erre a természetes alkalmat, sőt kötelességeddé is teszi azt! Fájdalom! egy nemével a türelmetlenségnek hallgató szavaimat, kicsi lábaival a szőnyeget ve­regetve : — Nos, hát legyen! felesé, — lehetséges; talán van igazság prédikácziódban, gondolkozni fogok fe­lette ... de a­mi a mai estét illeti, határozott ígére­tet tettem Godfroyné asszonynak —­­ el fogok menni ! — Kérlek, ne tedd ! — De végre is, miért ragaszkodál annyira óha­jodhoz? Miért fektetsz oly különös súlyt arra, hogy ne menjek ma Godfroynéhez ? . . . Nos, légy őszin­te!... ugy­e Viviane herczeg miatt ... kit nálam találni tégedet bosszantott. — Igazad lehet. . . mondám. — Ah! ez valóban mulatságos! . . . amint lát­szik kizárólag a magad számára akarod megtartani. — Oly kevéssé akarom azt, hogy öt nappal ez­előtt visszautasítom szivét és kezét, melyet nekem fölajánlott. . . Ha a titkot elárulom, azért történik, mert majdnem kötelességemnek tartom, óvni téged e férfitól, kit végtelenül veszélyesnek tartok ... De most már nyugodt leszek, mert föltéve, hogy eszébe jutna neked udvarolni, — a­mint hogy ezt tenni hajlandónak látszik — tisztában lehetsz érzelmei őszintesége felől, melyeket előtted kifejezend... Is­merem érzékeny büszkeségedet s tudom mily fogad­tatást remélhet részedről oly elutasított szerelmes, ki nálad keresne vigaszt. Lángoló szemekkel ugrott föl. — Nem hiszek neked! kiáltá, egy szót sem hi­szek abból, a­mit mondtál!. .. Valld meg az igazat: féltékeny vagy. . . punktum! —­ Cécil, te beszélsz így ? — Igen én . . . ismétlem, hogy féltékeny vagy !. . . Hogy is ne!... mindjárt­ két éve, hogy majdnem mindennap négy­szemközt látod magadnál a herczeget... ez egészen természetes.. . egészen tö­kéletes dolog!.. .de mihelyt kétszer vezérli hozzám a véletlen, már mindennek vége!... nyugtasd meg ma­gadat . .. visszaküldöm neked herczegedet, úgy sem érdekel különösen. — Ott­ szegény gyermekem, honnan veszed a hangot?.. .Tudod-e, hogy megsértesz vele ? — De te sértegetsz engemet már egy órája. . . mindig úgy bánsz velem, mint esztelen gyermekkel s becsületnélküli nővel!... Most pedig engedj öltöz­ködnöm ! A fájdalmas meglepetéstől félig megzavarodott tekintetem a Cécil szemeit kereste, de hiába­ kerülő tekintetemet. — Néhány lépést tettem az ajtó felé. — Sarolta! szóla, nyújtsd kezedet! — Nem, felelém, nem érdemied. — S azzal ki­mentem. Mardosó szívfájdalommal értem haza. Az, e jelenetet követő első aggály pillanatában, úgy rémlett előttem mintha minden elveszne, szétmállana. Elvesz­tem legdrágább barátnőmet s vele együtt amaz óriási érdeket, mely hozzá fűződött s melyre számí­tottam, hogy általa elfoglaljam magamat s megnyug­tassam szivemet. A Cécil makacs eltévelygése által képtelen voltam beváltani ama kötelezettséget, melyet férjével szemben elvállaltam... Hogyan kérhessek ezután tőle jóakaratot és nejéhez való közeledést, mi­dőn ez utóbbi mindezt megtagadja a maga részéről ? Miként adjam tudtára a szomorú valót ? Sőt hogyan láthassam őt viszont? Azonban bővebb gondolkodás után, izgatott­ságom kissé csillapult. Elgondoltam, hogy lehetetlen, miként Cécil oly mértékben átalakult s megrögzött volna, hogy rá sem ismerhetek ; fölidéztem emlékem­be, hogy annakelőtte is voltak neki velem szemben rossz hangulata s haragjának ily kitörései, de mindig megbánta s kitűnő jó szive csakhamar felülkereke­dett. Reméltem, hogy ezúttal is úgy lesz és hogy másnap zavartan és bűnbánólag jövend hozzám. De e másnapot nem tölthetem Párisban. Reg­gel Hemarcynétől Louvercyné asszony házvezetőnőjé­től levelet vettem, anyósom súlyos betegségét tudatva velem, s hogy engemet s unokáját kíván látni. Minden más nyugtalanságomról megfeledkezve, leányommal együtt azonnal útra keltem Louvercy felé. Anyósomnak heves idegrohama volt, melynek eleinte oly tünetei voltak, hogy orvosát megijesztet­ték. De a baj csakhamar csökkent, s nyolcz napra megérkezésünk után, már minden veszélyen túl volt. Nagy kedvem lett volna Párisba visszatérni, de ez lehetetlen volt, mert már deczember havában valánk, a megállapodásunk volt, hogy minden évben kará­csony és újévre nagyanyjához hozom leányomat s minthogy csak rövid idő választott el ez ünnepektől semmi ürügyet nem találhattam arra, hogy itt be ne várjam.­E közben levél érkezett hozzám Ceciltől, mely megszabadított ugyan gondjaim egy részétől, de a mely sok más súlyos gondot okozott nekem. Íme a levél, mely később egy igen fájdalmas esetnél nagy szere­pet volt játszandó. »D'Eblis Cécil, de Louvercy Saroltának.« »Szeretett kedves Saroltám ! Mindjárt hétfőn őrültként futottam hozzád... Elutazásod híre elré­­mített. Vissza kellett tehát térnem, pedig óriási súly nehezült szivemre... Óh ! kedvesem, mondd, hogy nem vagyunk haragban! Midőn a múlt este megtagadtad tőlem kezedet, úgy rémlett előt­tem, mintha jó angyalom hagyott, volna el s én nem tudom hova buktam le. . . óh ! kedves Sa­roltám, egy szót se hittem én ama méltatlan­ságokból, melyeket neked mondtam. . . térdeimen ké­rem azokért bocsánatodat... Ezer milliomszor iga­zad volt engemet nyomorult életmódom miatt kor­holni ; de lásd, mindennek az az alapja, hogy boldog­talan vagyok! . . Férjem kitűnő, tele érdemekkel és becsülettel, de egy rettenetes hibája van, nem szeret engem! . . Régóta, majdnem az első nap óta érzem ezt, és ez megöl!.. Nem bánik rosszul velem. Nagy isten! hiszen jó hozzám, de jósága olyan, hogy meg­fagyaszt... nem szeret engem !... Nos hát mond, mit tehet egy nő, ha ezt észreveszi ? — Csak egy gyógymód létezik... nem gondolkozni... zörgőket rakni kezeinkre, lábainkra, s zörgésükkel elkábítani magunkat! — És még ez sem használ mindig . . . Vannak pillanatok, midőn elcsüggedek s tökéletesen elvesztem fejemet; midőn azon a ponton vagyok, hogy valami kétségbeesett dolgot kövessek el . . . egy utolsó s helyrehozhatlan bolondságot! . . . Ebből lát­hatod, mily szükségem van szeretetedre! — Én imádlak! Cécil. E levél nemcsak ama zűrzavaros lelkiállapot miatt ijesztett meg, melynek kinyomatát viselő, de még inkább, mert oly sajátszerű mohósággal ecsetelte Cécil most először férje iránta való hibáit, melyekkel különben eddig oly keveset látszék törődni. Majd­nem úgy tetszett, mintha most először fedezte volna fel azokat, mintha azon törte volna fe­jét, hogy sérelmeket teremtsen magának, mintegy mentséget alkotandó vagy előkészítendő. Még aznap hosszasan feleltem neki. Iparkod­tam lecsillapítani izgatottságát, mindenekelőtt arról biztosítván őt, hogy habár egy pillanatra sértve érez­tem is magam, iránta való barátságom azért teljes és változatlan maradt; aztán igyekeztem meggyőzni őt, hogy férje csakis a túlságos elnézéssel vétkezett ellene, hogy nem vetheti komolyan szemére azt, hogy nem hagyott föl munkásságával, pályája s jövőjével, hogy m­ese minden szórakozásaiban részt vehessen; hogy Cécil leendett az első őt ezért megróni s büsz­keségében is szenvedne miatta s hogy igazság szerint d’Eblisnek több oka lenne szeretethiányról panasz­kodni, miután ő sok áldozatot hozott nejéért, mig ez egyet sem; hogy talán, sőt bizonyosan, szive mélyé­ben d’Eblis is ugyanazokkal a szemrehányásokkal illeti nejét; hogy föltétlenül Céciltől függ a közibük torlódott jeget felolvasztani s hogy okom’­van hinni, mi­szerint a legcsekélyebb igyekezet részéről a közele­désre, hálával s boldogsággal fogadtatnék; s hogy azonkivül én is föltettem magamban elenyésztetni köztük a szomorú félreértést, s hogy ha ő némileg segélyemre akarna jönni, s a bekövetkező új év a boldogságát látná megtelepülni házitűzhelyüknél, ugyanakkor, midőn ő maga is elfoglalná ott helyét. Befejezésül eszébe juttatom, hogy elutazása előtt férje felkérte, irna neki minden nap, s kértem venné ko­molyabban e fölszólitást, mely bizonynyal nem a kö­zöny jele, mint azt előbb hitte. E levél elküldése után kissé megnyugtatva lettem, de még jobban megnyugodtam, midőn né­hány nappal később egy elég rövid levelet vettem ugyancsak Céciltől, melyben nagy nyugalomról 03 sok okosságról látszék tanúskodni. Nagyon gyöngéd köszönetet mondott nekem. Beismerő, hogy igazam van, s hogy ő maga vonta meg boldogságát, de elha­tározta hibáit helyrehozni; türelmetlenül várja férje hazaérkeztét, hogy azonnal megkezdhesse reformj­át ; de mindamellett kissé remegve várja, mert iránta való mély vonzalma némileg mindig a félelem érzeté­vel volt vegyes. (Folyt. köv.)Js A magyar delegáczió hadügyi albizottsága ma délelőtt tíz órakor tartott ülé­sében az extraordinárium tárgyalását kezdte meg. Jelen vannak az ülésen Bauer b. közös had­ügyminiszter, Wekerle pénzügyminiszter, Lam­bert osztályfőnök, Dobrudsky intendáns, H­er­­mann ezredes, Barkassy alezredes és Páter százados. A fegyverügynél az új ismétlőpuskák és a karabélyok száma és költségei tekintetében Beöthy Bolgár, Hegedűs, Wahr­mann és Bauer b. hadügyminiszter közt hosszabb eszmecsere fejlő­dött ki. Bauer b. hadügyminiszter kijelentette, hogy 1890-ben az összes puskák mind a 13 hadtest részére be lesznek szerezve. A tárgyalás folyik. Budapest, július 2. Sándor czár Németországban. A német sajtó még mindig azon tanakodik, eljön-e Sándor czár az idén Németországba vagy nem. A lapokban mindin­kább tért kezd hódítani az a felfogás, hogy Sándor czár az idén sem viszonozza a látoga­tást. Más lapok azonban egyre azon nézethez ra­gaszkodnak, hogy a két uralkodó valamelyik német kikötővárosban mindenesetre ta­lálkozik, de a helyet és az időt olyan tekintetek­ből , melyek a politikával semmi kapcsolatban sincsenek, az utolsó pillanatig titokban tartják. Annyi azonban már mégis körülbelül bizonyosnak mondható, hogy Sándor czár nem Berlin­ben viszonozza Vilmos császár láto­gatását, pedig a német hivatalos világ, de különö­sen a közvélemény ezt óhajtotta volna. Az udvar azonban úgy látszik nem fektet reá nagy súlyt, hisz Vilmos császár is tulajdonképen nem Péter­­várt, hova csak egy ízben rá­ndott le, hanem Peter­­hofban kereste föl a czárt. Legközelebb pedig az an­gol királynőt szintén nem Londonban fogja megláto­gatni. Reá tehát a czárral való találkozás helye csak másodrangú jelentőséggel bír. Ellenben a német közvélemény nagyon rossz néven venné a czártól, ha a biroda­lom fővárosát meg nem látogatná. A közvéle­ményt a stuttgarti eset is nagyon elkeserítette. Csakugyan igaz az, hogy a múlt heti ünnepélyekre küldött orosz katonai küldöttség egy tagja nem akart a német hadseregre mondott felköszöntéskor poharat üríteni. A dolog roppant megütközést keltett, hiva­talos jelentést tettek róla a katonai hatóságoknak, mire az orosz trónörökös megdorgálta az illető tisztet, egy kapitányt. Az orosz katonai küldöttség feje ment­ségül azt hozta föl, hogy az illető nem tud elég jól németül. Ez eltusolás daczára az eset Németország­ban nagy elkeseredést keltett. A franczia képviselőházban ülésről ülésre is­métlődnek a botrányok. Mint távirataink jelen­tik a tegnapi ülés sem múlt el viharos jelenetek nél­kül. A kormány a köztársasági párttal egyetértésben azon fáradozik, hogy az ülésszakot mielőbb be lehessen rekeszteni. Ez annál kívánato­sabb, mert most már a Boulanger-per tárgya­lása fog napirendre kerülni. Holnaputánra várják a szenátus vizsgáló bizottságának ülését, mely a végle­ges vád alá helyezés iránt fog határozni. Hogy a bi­zottság ki fogja mondani a vád alá helyezést, az tel­jesen kétségtelen. Az angol-portugál viszály. A londoni és a lissza­boni kormányok közt igen komoly összeütközés tá­madt. Portugál már régebben engedélyt adott egy társaságnak, hogy Dél-Afrikában a Delagoa-öböltől Tra­nvral határáig vasutat építsen. A vasút ki is épült még pedig nagyobb részt angol pénzzel. Most azon­ban a portugál kormány egyszerre visszavonta az engedélyt s kijelentette, hogy az építést ma­ga fogja folytatni. Minthogy ez intézkedés igen érzé­kenyen sérti az angol érdekeket, az ügy Angliában nagy elkeseredést kelt. A »Times« az el­járást önkényesnek mondja, mely számos brit és amerikai alattvaló érdekét sérti. Salisbury lord már csakugyan beleavatkozott az ügybe s Lissza­bonba erélyes jegyzéket küldött, melyben tiltakozik a jogsérelem ellen. Egyszersmind több hadi­hajót ren­delt a Delagoa-öbölbe. Hír szerint Amerika is támo­gatja az intézkedéseket. Hogy angol részről minő fontosságot tulajdonítanak az esetnek, az kitűnik a »Standard« nyilatkozatából. A lap felhívja a kor­mányt, hogy az érdekelteknek teljes pénzbeli kárpót­lást adasson Portugálliával s ha ez vonakodik, v­e­­gye ostromzár alá Lisszabont. Salisbury lord egyébiránt már tegnap kijelentette a felsőház­ban, hogy Portugált kötelezettnek te­kinti arra, hogy teljes kárpótlást nyújt­son, hogy követelni is fogja azt tőle. Az angol mi­niszterelnök azt is mondotta, hogy Portugál el­járását provokálónak és igazságtalan­nak tekinti. Hír szerint Lisszabonban válasz­tott bíróság elé akarják az ügyet utasítani. A pénzügyi közigazgatáshoz. (Levél a szerkesztőhöz.) A pénzügyi közigazgatásra vonatkozó törvény életbeléptetéséből kiindulva, az 1883. évi 44. t.-cz. 81. §-ával rendszeresített tisztviselői osztályról alkalom­szerűnek és szükségesnek találjuk annak úgyszólván törvényen kívüli állapotát szellőztetni. Az 1883. évi 44. t.-cz. 81. §-ával a kir. adófel­ügyelők mellé, mint azoknak segédközegei, az állan­dóan alkalmazott m. kir. állami végrehajtók, mint ál­lami tisztviselők (adóhivatali tiszti minőségben) egy­előre ideiglenesen rendszeresítettek, kimondatván,hogy 3 évi fedhetlen szolgálat után véglegesittetnek s kimondatván az is, hogy nyugdíjigényük véglegesíte­­tésük esetén ideiglenes kinevezésük napjától számitta­­tik. Ugyanakkor szabályrendeletileg biztosíttattak ar­ról is, hogy ha a pénzügyminisztérium által meghatá­rozott teendőkből — melyek kevés híján azonosak az adófelügyelői szakvizsga tárgyaival — három éven belül a szakvizsgát leteszik, igényt tarthatnak rá, hogy véglegesíttetésük előtt, tehát három éven belül magasabb díjosztályzatba előlépjenek. S mi történt eddig az idézett törvény­i utasítás világos rendeletének végrehajtására ? Semmi. Mert ha már ma az első ízben kinevezettek h­a­­todik szolgáló évükben vannak, habár a szakvizsgát a kellő időben letették, ha mind ezideig fedhetlen magukok élete, használhatóságuk beigazo­­lása mellett folyton szolgálnak, daczára annak, hogy a törvény világos szavaira támaszkodva úgy egyesek, mint testületileg véglegesíttetésüket a magas minisz­tériumnál nem eg­yszer, de többbször kérelmezték: üres biztatásnál egyebet nem nyertek. Ha már a törvény világos rendelkezései a leg­felsőbb végrehajtó közeg által ennyire semmibe nem vétetnek nem méltán tekintheti-e ez osztály ma­gát törvényen kívülinek, nem méltán jajdulhatnak-e fel ez osztály tagjai a velük szemben elkövetett, hogy ne mondjam — törvényellenes s igazságtalan eljárás miatt ?! Pedig ha a lefolyt öt éven át ez osz­tály legtöbb tagjainak hivatali beosztását és mű­ködését tekintjük, azt látjuk, hogy a kir. adófel­ügyelők által — egy-két adófelügyelőt talán kivéve — ők legkevésbbé mint végrehajtók, de egyenes előadók, úgy a számszaki, mint a fogalmazási teendőkben önállóan alkalmaztattak, mert hiszen — talán egyharmad részük kivételével — bírnak a kine­­veztetésükhöz kötött nyolcz gimnáziális osztály végzettsége és érettségi vizsga minősültségével. Jogi s államszámviteltani végzettségük nincs ugyan, de hát az nincs az egyszerre fogalmazókul kinevezett nyilvántartási biztosok kétharmad részének sem, — mindazonáltal szorgalmuk s igyekezetük által ké­­pesíttetnek, és hasznosan alkalmazhatóknak be­bizonyultak, a­miről maga a pénzügyminisztérium is a beterjesztett hivatalos jelentésekből és előter­jesztésekből meggyőződést szerezhetett­, mert min­den ilyen jelentés és előterjesztésre a fogalmazó nevé­nek is fel kell jegyezve lennie. A tapasztalás öt éven át beigazolta, hogy ez az adófelügyelői osztály, a tulajdonképpeni hivatására, a végrehajtásra — már a két forint napi fizetési térít­­mény miatt is, melyet ugyanis a községi elöljáróság tartozik az államnak visszatéríteni, a kir. adófelügye­lők által csak a legkivételesebb körülmények között alkalmaztattak, még a felelősség kimondása esetén is; a behajtás menetének ellenőrzése, a községi köze­gek serkentésére stb. való alkalmaztatásuk habár ezt a minisztérium úgy általános, mint specziális rende­leteiben körvonalazta s elrendelte, bizonyos hivatali belső okok s személyes érdekek miatt lehetőleg mel­­lőztetett, így tehát egész éven át a legnagyobb részük belszolgálatban, mint akár­mely számtiszt, fogalmazó­k lettek ez ideig felhasználva, s oda szorítva, hogy az egyenes adó kivetése, felülvizsgálata, erő­s leírása s a végrehajtási teen­dők minden ágazatában a kellő jártasságot elsa­játítsák, mert ellenkező esetben ki voltak téve an­nak az esélynek, hogy szolgálati és minősítvényi táb­lázatukban mint hasznavehetetleneket tün­tetik fel őket. Sokat, igen sokat lehetne ez ügyről mondani, de czikkem tárgya nem ez lévén, azt el is ejtem. Hanem a dolog valódi érdemére térve most, midőn a rendezés stádiumában vagyunk, most mi­dőn beszéd tárgyává vált, hogy ezen osztály meghatá­rozott létszámát leszállítani akarják, mi­által talán többen a törvény által nyert hivatali állásuktól való megfosztásnak nézhetnek elébe, nem mulaszthatom el, hogy e dolgot szellőztetve, reá­mutassak a velük szemben követett törvényellenes eljárásra, hogy mind ez ideig az 1883. 44-dik törvény­­czikk értelmében a szolgálati szabályzat követelmé­nyéhez képest ez ideig sem véglegesítettek. Azonban bízva a jelenlegi pénzügyminiszter jó­indulatában, nem tudom hinni, hogy e legnagyobb részt a megélhetés és családfentartás gondjaival küz­dő, a felette nehéz hivatali állás kezdetleges teendőibe már beavatott osztály továbbra is meghagyassék ideiglenes minőségében. S hiszem, hogy a pénzügymi­niszter eltekint hivatali elődjének e tekintetben követett eljárásától, s ez osztálybelieket nemcsak véglegesí­ti már a törvény világos rendelete értelmében, de reájuk a megillető rangbeosztást és fizetési osztályzatot is el­rendeli s igy az ígért malaszt megtestesülve leend. Mert ha a törvény világos szavai ennyire semmibe nem vétetnek, akkor miként volna lehetséges, hogy egy állampolgár nem a kormány szóbeli biztosításá­ban, de utoljára magában a törvényben is bízzék. Akkor méltán el lehetne mondani: »ments meg Isten a magyar törvény a magyar igazságszolgáltatástól!« KÜLÖNFÉLÉK. — julius 2. A hír­­lapból. Uj kamarás. A király ő Felsége : vajai és surkodi gróf V­a­y Gábor tüzérfőh­adnagynak a kamarási méltóságot adományozta. E­x­e­q­u­a­t­u­r­a. A király ő Felsége a svájczi konzullá kinevezett Chaudoux Károly meghitelező iratához az exequaturát megadta. Czim-és érdem­je­l-a­dományozás. A király ő Fel­ége Klyucharich Artúrnak a politikai levelezések kiadóhivatala főnökének a külügyminiszté­riumban, a kormánytanácsosi czimet és jelleget, Kohn János csendőrkerületbeli őrmesternek pedig a koronás ezüst érdemkeresztet adományozta A miniszter köszönete. A kultuszmi­niszter Rottermann Dániel sopron megyei nagybirtokos­nak iskolai czélokra tett kétezer forintnyi adományozásá­ért elismerő köszönetét fejezte ki. Kinevezések. A belügyminiszter ifj dr. Kautz Gyula és dr. S­o­ó­s Zoltán miniszteri segéd­fogalmazókat főispáni titkárokká, dr. R­u­p­p Jánost a belügyminisztériumhoz fogalmazó­ gyakornokká, a vallás és közoktatásügyi miniszter dr. V­e­r­é­d­y Károlyt kir. tanfelügyelőt az orsz. tanszermúzeum állandó bíráló bi­zottságának tagjává, a kereskedelemügyi miniszter Schmidt Ede mármaros­ szigeti, Szendrey János sátoraljaújhelyi, K­r­a­u­s­z József budapesti, Michel­­b­a­c­h Fülöp nagykikindai, Manh­old István bajai, R­á­c­z István beregszás­i, Rozenberg Manó zó­lyomi, M­i­k­s­z Ferencz trencséni és Madzsar Bé­la nagykárolyi posta és távirdatiszteket posta- és távírda főtisztekké nevezte ki. Névmagyar­osítások. A belügyminiszter megengedte, hogy K­o­h­n Rebeka budapesti lakos »Kó­­vári«-ra, Löwy József prágai lakos »Lévaiéra, R­o­­senspitz Samu bécsi lakos »Rónai«-ra, Spitz Sán­dor fehérgyarmati lakos »Szőké«-re, K­o­h­n Dávid szol­noki lakos »Kertészére és H­a­y Ferencz ráczmecskei lakos »Szénási«-ra magyarosította vezetéknevét. Alapszabályjóváhagyás :A kolozsvári kaszinóegylet, a dévaványai iparos olvasókör, a nagylányi, baglyasaljai és bácsai önkéntes tűzoltó egylet alapszabá­lyait a belügyminiszter jóváhagyta. Apátság adományozása. A király ő Felsége dr. W­o­­­a­f­k­a Nándor osztálytanácsos és csanádmegyei áldozátnak — mint a hivatalos lapban olvassuk — a királyhegyi czimzetes apátságot díjmentes­n ado­mányozta. Uj királyi tanácsosok. A király ő Felsége B­o­­r­o­s Béni az aradi és Csanádi vasutak igazgatójának, továbbá Bexhert Mór a magyar nyugati vasút másodigazgatójának a vasutügy terén szerzett érde­meik elismeréséül, és Garlathy Szilárd számta­nácsosnak sok évi buzgó és hű szolgálataiért a kirá­lyi tanácsosi czímet adományozta. A Theresianum s a magyar nyelv. A hivatalos lap mai száma különböző királyi kéziratok közt egy legfelsőbb elhatározást is közöl, mely miután a magyar nyelvre vonatkozik, külön kieme­lésre tarthat számot. A hivatalos lap rövid értesítése így hangzik : Ő császári és apostoli királyi Felsége, f. évi junius hó 17-én kelt legf. elhatározásával legk. kijelenteni méltóztatott, hogy a cs. kir. Theresia­­numba magyar alapítványi helyrevaló fölvételre csak olyan ifjak tarthatnak igényt, kik hitelesen igazolják, hogy a magyar nyelvben kellően jártasak.

Next