Pesti Napló esti kiadás, 1891. január (42. évfolyam, 2-31. szám)
1891-01-03 / 3. szám
Budapest, 1891. 3. szám. — Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Szombat, január 8. Budapest, január 3. Hontmegye uj főispánja. A hivatalos lap mai száma közli a következő királyi kéziratot : »A belügyminisztérium vezetésével megbízott magyar miniszterelnököm előterjesztésére: dr. báró Roszner Ervin kamarást és országgyűlési képviselőt, Hont vármegye, valamint Selmecz- és Bélabánya ez. kir. városok főispánjává kinevezem. Kelt Bécsben, 1890. évi deczember hó 31-én. Perencz József, s. k., Gr. Szapáry Gyula, s. k.. Az uj főispán életrajzi adatait röviden a következőkben közöljük: Báró Roszner Ervin 1854-ben Rimóczán született. Tanulmányait a bécsi egyetemen, az egri érseki jogakadémián és a budapesti egyetemen végezvén, ugyanott 1876-ban a jog- és államtudományok tudorává avattatott. 1876-ban a nagyváradi jogakadémia helyettes tanára lett és jogtörténetet és egy hárjogot adott elő. 1878- ban egyetemi magántanárrá képesíttetett az egyházjogból. 1879-ben nyilvános rendkívüli, 1880- ban nyilvános rendes tanárrá neveztetett ki Nagy- Váradon. 1877-ben a főrendiházba hivatott meg és annak újjászervezéséig tagja volt. 1883-ban cs. kir. kamarás lett. 1887-ben kormánypárti képviselővé választatott, minek következtében leköszönt a tanárságról. Tagja volt a közoktatási bizottságnak. A régi magyar házassági jogról terjedelmes művet irt Az elkeresztelési kérdés mai állásáról az N. Fr. Pressernek a következőket jelentik Budapestről: A magyar kormány egy hajszálnyira sem hajlandó eltérni eredeti álláspontjától. A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a bejelentések esetről-esetre történjenek s nem hajlandó abba beleegyezni, hogy a bejelentéseket bizonyos időközökben tegyék meg. Rómával folynak ugyan tárgyalások, de nem lényegbevágók s inkább csak azt czélozzák, hogy a Kúria a dolgok állásáról helyes információt nyerjen. E pillanatban Rómában már tudják, hogy a kormány nem gondolt és nem is gondol arra, hogy a klérustól olyat követeljen, ami a dogmákba ütközik. Csak egyszerűen érvényt akar szerezni egy törvénynek. Az ellen a kormánynak, mint a miniszter a parlamentben is kijelentette, nincs kifogása, ha a bejelentéseket a politikai hatóságok közvetítik. Egyébként a kormány már előkészített egy törvényjavaslatot a vegyes házasságok és az azokból származott gyermekek tekintetében vezetendő anyakönyvek államosításáról. Csak az nincs még elhatározva, hogy e törvénybe fektessék-e le az összes anyakönyvek államosításának alapjait is. Itteni illetékes körökben nem kételkednek, hogy a kúria államférfim tapintata hozzá fog járulni, hogy a senkitől sem óhajtott konfliktus teljesen elháríttassék. Itt megemlítjük, hogy most már körülbelül tudják, miként kerültek Rampolla bíbornok levelei a püspöki konferenczia akarata ellenére nyilvánosságra. A konferenczia összeülése előtt el voltak határozva, hogy a leveleket egy közös pásztorlevél keretében kiadják s mikor aztán a pásztorlevél kibocsájtásától elálltak, elfelejtették azt is kijelenteni, hogy most már a leveleket sem szabad nyilvánosságra hozni. * A franczia szenátorválasztások. Szűkebb körben ugyan, mert kevesen vesznek részt a szavazásban, de élénk érdeklődés mellett folynak Francziaországban az előkészületek a holnaputáni szenátorválasztásokra. Seine megyében, mint már jelentettük, de ez. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A feledhettem írta : RIDER HAGGARD. 2 — Az istenért, Carson, csak nem gondol arra .... mondá atyám. — Nem, arra nem gondolok. A halál mindig elég jókor jön. De én el akarom hagyni ezt a czivilizált világot, mely maga a megtestesült hazugság. A vadak közé kívánkozom, gyermekemmel együtt, hogy elrejtsük szégyenünket. Hogy hova, még magam sem tudom. De mindenesetre messze megyünk, olyan messze, ahol nem látunk fehér arczokat, nem látunk csaló mosolyt az arezon, s nem hallunk művelt beszédet. — Ön őrült, Carson, szólt atyám. Hogyan akar ön ott élni. Mint fogja nevelni Stellát ? Legyen férfi és férfiasan viselje e csapást. — Férfi akarok lenni és férfiasan akarom viselni sorsomat, Quatermain, de nem itt. Nevelésről beszél ön. Nem volt-e nagyon nevelt nő az az aszszony, aki megcsalt és elhagyott? Ügyesebb és eszesebb asszonyt hasztalan keres ön messze földön. Nagyon is eszes volt hozzám képest, Quatermain, nagyon is eszes! Nem, nem, Stellának más iskolába kell járnia. Ha lehetséges, azt szeretném, hogy még az igazi nevét is felejtse el. Isten áldja meg, öreg barátom, isten áldja meg, örökre! Ne igyekezzék megtalálni engem. Ezután halott ember leszek önre nézve és mindazokra, akiket ismertem! És elment. — Megőrült, szólt atyám, nagyot lélegzve. Fájdalma megzavarta eszét. Csak abban reménykedem, hogy még meggondolja magát. E pillanatban a dajkalány rohant be a szobába és valamit atyám fülébe súgott. Atyámra néztem és láttam, hogy elhalványodott. Halotthalványnyá változott. Két kezével az asztalra dőlt s azután inogva ment ki a szobából. Anyám haldoklott. Néhány nappal későbben, nem emlékezem határozottan mennyi idő telt el, atyám meg fogta kezemet , felvezetett abba a nagy szobába, mely anyám hálószobája volt. Itt feküdt, halva a koporsóban s virág volt kezei között. Az oldalfal hosszában három kicsike ágy volt elhelyezve. Mindegyiken egyik fivérem feküdt kiterítve. Szinte azt hittem, hogy csak alszanak. Virág volt az ő kezeikben is. Atyám azt mondá, hogy csókoljam meg őket, mert nem fogom többé látni egyiket sem. Sem anyámat, sem fivéreimet. Megcsókoltam őket, de nagyon féltem. Erre atyám karjaiba vett fel és megcsókolt. — Az Úr adta, mondá, és az Ur elvette őket. Legyen áldott az Ur neve! Nagyon sírtam, midőn levezetett a lépcsőn. — Csak homályosan emlékezem vissza, hogy fekete emberek jöttek nemsokára, a kik a koporsókat elvitték a temető felé. Az azután történtek csak mint vizió élnek emlékemben. Nagy hajó és óriási hullámok. Atyám nem tudott többé Angliában maradni ama súlyos csapás után, mely érte. Elhatározta, hogy kivándorol Dél- Afrikába. Azt hiszem, hogy abban az időben nagyon szegények lehettünk. Atyám jövedelmének egy része anyám halálával megszűnt. Az utazás a hajón nem volt kényelmes, mert a legszegényebb emberekkel utaztunk. Arra nagyon jól emlékezem még, mennyit kellett szenvednem és nélkülöznöm útközben és mily durva modoruk volt azoknak a kivándorlóknak, akikkel együtt voltunk a hajón. De utoljára mindennek vége van s a mi utazásunk is véget ért. Megérkeztünk Afrikába, ahol azután hosszú-hosszú éveken át laktam. Abban az időben a czivilizáczió nem igen nagy haladást tett Délafrikában. Atyám hosszú keresés után hittérítői állást kapott a kafferek között, közel ahhoz a helyhez, ahol most Csadrek város áll. Itt nőttem fel emberré. Szomszédságunkban néhány boór telepitvényes volt s lassanként egész kis telepitvény, melyeket fehérek alapítottak, keletkezett körülöttünk. A hittérítői állomás képezte a központot. Legérdekesebb volt a telepitvényesek között egy részeges skót kovács, aki, ha józan volt, Burnst kívülről elmondta az első betűtől az utolsóig. Ő tőle sajátítottam el az irodalom iránti szeretetet, mert ez volt akkor egyedüli szórakozásom, melyhez nem lettem soha hitelen. Burnst nem igen tudtam megkedvelni, meglehet azért, mert a skót dialektust nem tudtam szenvedni. Ami kis nevelésem és műveltségem volt, azt atyámnak köszönhetem , de nagyon ritkán jutottam könyvekhez és atyám is ritkán ért reá, hogy velem foglalkozzék. Másfelől azonban éles megfigyelő tehetségem volt s az emberek modorát és a természet tüneményeit nagyon megvigyáztam. Midőn húsz éves kort értem el, jól beszéltem már németül és alaposan elsajátítottam három-négy kafferdialektust. Kétlem, hogy volt Délafrikában valaki, aki oly ismerős lett volna a benszülöttek észjárásával, modorával és egész gondolkozásmódjával, mint én. E mellett nagyon jó lovas és vadász voltam és, mint a későbbi események bebizonyították, sokkal jobban bírtam a fáradságot, mint az emberek legnagyobb része. Bár akkor is, mint most, karcsú és alacsony termetű voltam, semmi sem tudott kifárasztani. Nagyon sokat tudtam tűrni és nélkülözni és soha sem találkoztam benszülöttel, aki ebben túltett volna rajtam. Az igaz, hogy ez nem a mostra vonatkozik, mert férfikorom első szakáról van szó. Mondhatom, csodálatos, hogy ama környezetben, melyben éltem, én is nem lettem egészen vaddá. De ettől megmentett atyám társasága. Ő egyike volt a legkedvesebb és legműveltebb férfiaknak, akikkel valaha találkoztam. Még a legvadabb kaffer is dicsérte őt és a befolyás, melyet reám gyakorolt, természetesen rendkívül előnyös volt. Midőn elvégezte este munkáját, kezébe vette imakönyvét és az állomáshely verandáján elmondta a zsoltárokat Gyakran megtörtént, hogy nem volt világító szerünk. Nem tudtunk világot gyújtani, de ez nem akadályozta őt, mert könyv nélkül tudta a zsoltárokat. Midőn egy esti imáját elvégezte, végig nézett a kafferek műveit földjein, melyek telve voltak apró kunyhókkal. El-elmerengett e nézésben. Csakhogy én nagyon jól tudom, hogy nem oda nézett. Lelki szemei előtt megjelent az a szürke kis templom, melyet a helységbeli sírok vesznek körül. Itt a verandán halt meg. Hosszabb ideje betegeskedett már, csak este élénkült egy kissé fel. Midőn egy este egymással beszélgettünk, szóba hozta Oxfordshiret és anyámat. Hosszan beszélt róla s elmondta, hogy a lefolyt évek alatt nem múlt el egyetlen egy nap, melyen ne gondolt volna reá. Azután megkérdezett engem, emlékszem e arra az estére, midőn Carson utoljára meglátogatott bennünket a plébánia házirodájában, s elmondta, hogy felesége megszökött, s hogy ő is világgá megy, megváltoztatja nevét s eltemetkezik valamely távoli földrészen. Azt válaszoltam, hogy minderre élénkem emlékezem. — Nem tudom, merre mehettek, szólt atyám Ugyan él-e ő és leány-e a Stella ? Sohasem fogok vele találkozni az életben. De a sorsnak különös játékai vannak. Te Allan még találkozhatol velük. Ha ez megtörténik, mondd meg nekik, hogy nagyon szerettem őket. Ekkor eltávoztam atyámtól. Nagyon sokat kellett az utóbbi időben szenvednünk a kaffer-tolvajoktól, akik elrabolták juhainkat éjnek idején s kezünkbe kerítettek, amit csak lehetett. Elhatároztam magamat, amit előbb már sikerrel tettem meg, hogy magam fogok őrt állani és meglesem a tolvajokat. Gyakran állottam igy őrt s ettől kaptam első nevemet a benszülöttek között. Makumarahunak hívtak, ami olyan embert jelent, a kinek alvás közben is ébren van az egyik szeme. Kezembe vettem fegyveremet és felkeltem, hogy útnak induljak. De atyám visszahívott magához. Megcsókolta homlokomat s igy szólt: — Az Isten áldjon meg, Allan! Reményem, meg fogsz emlékezni néha öreg atyádról s hogy jó és örömteljes lesz a te életednek folyása. E Emlékszem, hogy nem igen tetszett nekem akkor ez a beszéd. De azt gondoltam, hogy a fáradtság és gyengeség nyilatkoznak abban, ami az utóbbi években, midőn atyám mind korosabb lett, gyakran jelentkezett nála. Kimentem és egész éjjel őrködtem. Már a nap is felkelőben volt, midőn visszatértem házunkba. Tolvajok nem mutatkoztak. A verandát megpillantván, atyám karszékében egy idegen alakot láttam ülni. Kezdetben azt hittem, hogy egy részeg kaffer helyezkedett abba bele. Csak azután láttam, hogy szegény apám ül lenne. Meg volt halva. II. Fejezet. Az élethalál-harcz. Midőn eltemettem atyámat s láttam, hogy utódja elfoglalja az ő állását, — mert a hittérítői állással itt a társulat rendelkezett, — elhatároztam, hogy végrehajtom a tervet, melyet régóta nagy kedvteléssel forgattam agyamban. Nem tudtam eddig ennek élni, mert el kellett volna válnom atyámtól, amit nem akartam tenni. Kereskedelmi és egyúttal fölfedező utazásra határoztam el magamat azon területeken keresztül, melyek most Transvalt képezik és még ezenken is túl északra. Nagyon kalandos volt ez a terv, mert bár a kivándorolt bverek már állást kezdettek itt-lett foglalni ezeken a területeken, maguk e területek gyakorlati czélokra nem voltak még átkutatva. Most azonban egyedül állottam a világon és nagyon keveset törődtem azzal, mi fog történni velem. A kalandnak ellenállhatatlan vágya ejtett hatalmába s tart még ma is uralma alatt, annyira, hogy talán ez fogja okozni halálomat. Megindultam. Eladtam mindent, a mi vagyonunk volt a mi kis gazdaságunkban. Csupán a legjobb kocsit és két pár ökröt tartottam meg. Ami az eladásból befolyt, azon felsereltem magamat az utazásra. Fegyvert és lőszert vettem kellő mennyiségben. A fegyvereket, melyekkel rendelkeztem valamely modern utazó nagyon megmosolyogta volna. De én minde mellett azoknak igen jó hasznát vettem. Egyike a puskáknak egycsövű volt, sok puskaport igényelt, de jó nagy golyó járt hozzá. Meglehetős sok elefántot ejtettem el ezzel a fegyverrel, noha midőn elsütöttem, olyant rúgott rajtam hátrafelé, hogy majd elestem. Ezért csak a legvégső esetben használtam. Volt e mellett egy finom kétcsövű fegyverem, bár ez sem volt egészen kifogástalan , azután egy néhány városi muskéta, melyekről nem voltam biztos, hogy mindig egyenesen lőnek-e és hogy messzire visznek-e. Hat koffert vittem magammal és három jó lovat, melyek nem igen voltak kitéve annak, hogy megbetegszenek. A kofferek között volt egy öreg legény, akit Indaba-Zimbinek hívtak, ami annyit tesz, mint aczél nyelv. Úgy gondolom, hogy ezt a nevet onnan szerezte, mert rendkívül lármás hangja volt és nagyon sokat beszélt... Ez az ember a maga nemében páratlan jelen- iség volt. Egy szomszédos tömnél hosszabb ideig mint híres bűvész-kuruzsló szerepelt. A mi állomásunkra igen sajátságos körülmények között jutott, amit el kell mondanom, mert igen nagy szerepet játszik elbeszélésünkben és érdemes is elbeszélni. Atyám halála előtt két évvel néhány ökrünk veszett el és én ezek után bejártam az egész vidéket. Miután hosszú ideig és eredmény nélkül keresgéltem, azt gondoltam magamban, hogy legczélszerűbb lesz, ha egyenesen ahhoz a kaffer-főnökhöz megyek, akihez a lopott ökröket rendesen vinni szokták. Ennek a kaffer-főnöknek nevét már elfeledtem; csak annyit tudok, hogy az ő kralja körülbelül ötven mértföldnyire volt a mi lakásunktól. Meglátogattam tehát őt és mire hazaértem, az ökrök is otthon voltak sértetlenül. A főnök igen barátságosan bánt velem s a következő nap reggelén, mielőtt eltávoztam, elmentem hozzá búcsúzni. Nagyon meglepett, amit ott láttam. A főnök a középen ült s körülötte egy pár száz férfi és aszszony, kik az égre néztek fel, ahol fenyegető fellegek tornyosultak. — Jobb lenne, ha várnál, fehér ember, mondá a főnök és megvárnád a villámharczot. Tudakozódtam, hogy mit akar ezzel mondani s megtudtam, hogy Indaba-Zimbi több éven keresztül a fővarázsoló állását és szerepét foglalta el a törzs kebelében, daczára annak, hogy ő nem tartozott a törzshöz, mert azon a vidéken született, melyet ma Zuluföldnek ismerünk. De a főnökök egyikének fia, egy körülbelül harmincz éves ember, az utóbbi időben vetélytársa lett Indaba-Zimbinek a varázsoló művészetben. Természetfeletti erőkkel rendelkezett ő is s ez Indaba-Zimbit rendkívül felingerelte. A dolog vége az lett, hogy a két varázsoló összeveszett és egymást kihívta Istenítéletre. Ez élet-halálharc a villámfénynél. A feltételek a következők voltak: Az ellenfeleknek meg kell várniok egy komoly zivatart, mert közönséges vihar nem elég az ő komoly harcrukra. Ekkor, kezükben assagájokkal, egymástól ötven lépésnyi távolságban állanak fel oly helyen, ahol a villámlás a legnagyobb és legállandóbb. Itt titkos erőikkel és a villámokhoz intézett felhívásokkal arra kell működniök, hogy magukról elhárítsák a villámcsapást és hogy az ellenfelet érje az. Ennek a különös harcznak feltételeit már egy hónappal azelőtt állapították meg. De nem volt addig oly zivatar, melynek kiállani érdemes és méltó lett volna. Most a törzsnek időjósai azt mondták, hogy igazi és komoly zivatar keletkezik. Kérdezősködtem, hogy mi fog történni akkor, ha egyiket a küzdők közül sem éri a csapás. Erre azt mondták, hogy meg kell ez esetben várniuk egy másik zivatart. Ha másodízben szintén megmenekülnek, akkor teljesen egyenlő természetfeletti erővel rendelkezőknek ismertetnek el és közösen kérdeztetnek meg fontos alkalmakkor a törzs által. (Folyt. köv.) 28-án mutatták be magukat a jelöltek a szavazatra jogosítottaknak, kik közül valami háromszázötvenen jelentek meg. Nem kevesebb mint tizenhat jelölt tartotta programmbeszédét. Köztük volt Freydinet miniszterelnök is, kinek beszéde nagy tetszést keltett s valószínűnek tartják, hogy a háromszázötven választó, tehát az egész választótestület többsége minden esetre rá fog szavazni. — Eddig valami tizenkét megyében sikerült a köztársaságiak különböző árnyalatai közt oly megegyezést létesíteni, hogy mindnyájan az előzetesen megállapított jelöltekre szavazzanak. Ellenben 10 más megyében — köztük Seine megyében — nem birik ily megegyezést kötni s minden frakczió más jelöltekre fog szavazni. Öt megyében a köztársaságiak ma, a választás előtti napon közös értekezletet tartanak a jelöltek megállapítása ügyében. A monarchisták eddig csak hat megyében léptettek fel külön jelöltet s a legtöbb megyében meg sem indították a választási mozgalmat, ámbár a szavazástól nem fognak tartózkodni. A porta és Görögország. A napokban egy athéni táviratot közöltünk, mely szerint a görög kormány neszét vette annak, hogy a krétai menekültek újra valami rosszban törik fejüket, hogy haza akarnak térni , otthon új mozgalmat igyekeznek kelteni, minek folytán görög részről több hadihajó küldetett ki, hogy a menekültek a terveit meghiúsítsa. Delyanisz, a porta ismert ellenségének a túlbuzgalma már az első pillanattól kezdve gyanút kelthetett mindenütt. Konstantinápolyban azonban méltán nagy izgatottságot ébresztett. Oda a görög kormány intézkedéseinek híre oly alakban érkezett, hogy a Pireusban állomásozó görög hajóraj hirtelen lepecsételt rendelettel útnak indult. A távirat, mely ezt a portának tudomására adta, azt is jelentette, hogy Athénben olyan hírek keringenek, mintha Szmirnában komoly zavargások törtek volna ki és hogy az ottani konzul táviratilag azért fordult Athénbe, hogy a kormány néhány hadihajót küldjön a görög alattvalók védelmére Szmirnába. A porta köreiben ez a jelentés szokatlan izgatottságot keltett, mert a törökök tudják, hogy Szmirnában teljes nyugalom uralkodik s ha valahol rendzavarások támadhatnak, ez jelenleg csupán Kréta szigetén történhetnék, még pedig csakis görög bujtogatásra. Török részről ez irányban megtették a kellő intézkedéseket s úgy látszik, ideje korán, mert mostanig még nem érkezett hir, hogy Kréta szigetén a nyugalmat megzavarták volna. De kétségtelen, hogy azok az aggodalmak, melyek Delyanisz miniszterelnökké való kinevezésekor fölmerültek, nem voltak minden alap nélküliek. Ha nem is mert még teljesen az akció terére lépni, legalább mindenféle rémhíreket hozat forgalomból és pedig kettős czélból. Először a portát igyekszik nyugtalanítani, másodszor pedig folyton csalfa reményekben ringatja a krétai görögöket, hogy mihelyt elérkezettnek tartja az alkalmas pillanatot, ismét fegyverfogásra bírja őket. Egyelőre pozitív baj még nincs, sőt a görög flotta állapota nem olyan, hogy nagyon imponálhatna Törökországnak s a kormány maga éppen most találta is szükségesnek két új hadihajót vásárolni. De kétségtelen, hogy Delyanisz szándékai nem őszinték s hogy törekvései nem teljesen állanak összhangban azzal a békepolitikával, melyet a hármas szövetség hatalmai követnek. Válság Szerbiában. Belgrádból egyre-másra demontálják a hirt, hogy a szerb kormányban nézetkülönbségek forognak fenn, melyek válságra fognak vezetni. Noha minduntalan megcáfolják, a hir folyton tartja magát s nem akar a napirendről letűnni. A válság okaira nézve két különböző verzióval találkozunk a külföldi lapokban. Az egyik szerint a szkupstina pénzügyi bizottsága minden egyes minisztérium budgetjében olyan tetemes törléseket eszközölt, hogy néhány miniszter nem akar a dologba belenyugodni s a szerb újév után leköszön állásáról. Ez a hir azonban kevéssé valószínű s ha a nézetkülönbségek csakugyan a budget, vagy más törvényjavaslatok körül forognak, akkor bizonyára békésen el is intéztetnek. A másik verzió szerint a válság a szerb királyi család ismert perpatvarával áll kapcsolatban, s ha e föltevés valóban igazolt, úgy ez a baj már komolyabban fenyegethetné a Gruics-kormány fenmaradását. Mert bármint tagadják is Belgrádban, az bizonyos, hogy a radikális párt még mindig engesztelhetetlenül gyűlöli Milán exkirályt s nagyon szívesen venné, ha a kormány és a régensség megszegné azon kötelezettségeket, melyeket kinevezésekor, illetve Milán lemondásakor a királyi család ügyeit illetőleg elvállalt s melyek Milánnak Natália rovására bizonyos előjogokat biztosítanak gyermekük, Sándor király nevelése körül. Most tagadják ugyan, hogy ily megállapodások egyáltalán köttettek volna. Talán nem is foglaltattak írásba s csak szóbeli alakban létesültek. De a dolog természetéből következik, hogy az érdekelt felek annak idején bizonyos modus vivendiben állapodtak meg, melyet a régensség és a kormány eddig megtartott, mibe azonban a szkupstina radikális többsége éppen nem szívesen nyugodott bele. Ha tehát ez a párt most a kormányt arra ösztönözné, hogy e viszályban, ha nem is éppen Natália mellett, de legalább Milán ellen foglaljon állást, ebből alighanem komoly válság támadna. Még nem mondhatni egész bizonyosnak, hogy ilyesmi a legközelebbi időben nem fogna történni. Nem érdektelen az sem, mit a »Times« ma tött számában a szerbiai dolgokról ír. E szerint a radikálisok körében egyre nagyobb mérveket ölt az a mozgalom, mely a jelenlegi szerb alkotmány revíziójára irányul. Eddig még csak egy kisebbség az, mely határozottan követeli a revíziót, de a régensek attól tartanak, hogy e párttöredék nagyon rövid idő alatt megnőhet s azért minden lehető koncessziót készek megadni a radikális pártnak, mert félnek, hogy az elégedetlenség a párt körében folyton szaporítja az intranzigens radikálisok számát. Ily engedmény volt a »Times« szerint legutóbb a milicziának felfegyverzése tekintetében adott felhatalmazás. Az igaz, hogy csak a Peabody fegyverek osztatnak ki, de kezdetnek ez elég veszedelmes lépés. A radikálisok ugyanis azért kívánják a milicziának, vagyis jobban mondva választóinak felfegyverzését, hogy azon esetben, ha Milán király ne talán a hadsereg által támogatva megkísérelné visszafoglalni trónját, ez meghiúsíttassék. A régensség már most azt hiszi, hogy a radikális kormánypártiaknak adott ez a koncesszió arra fogja bírni e pártot, hogy megszavazza azt a törvényjavaslatot, mely Natália királynénak az országból kitiltását czélozza. De a kilátás e tekintetben, mondja a »Times« tudósítója, nagyon kétséges. A régenseknek és a radikálisoknak nincs e kérdésben közös érdekük. A recensek Milán királynak engedelmes szolgái, míg a radikálisok meg akarják szabadítani az országot attól, hogy Milán királynak akarata állami ügyekben teljesedjék. Eddig a radikálisok, mert félnek a hadseregtől, végre mégis engedni szoktak sok kérdésben. De ha egyszer a miliczia fel lesz fegyverezve, a régensek meg fognak győződni, hogy oly törvényjavaslat, mely Natália királyné kitiltását czélozza, csak akkor fog elfogadtatni, ha a hozandó törvény egyúttal Milán király száműzetését is elrendeli. KÜ L O N FEL EK. — jan. 3. A hív. lapból. Czimadományozás. A király zejesdai Patachich József m. kir. pénzügyminiszteri titkárnak saját kérelmére történő nyugalomba helyezése alkalmából sokévi hű szolgálata elismeréséül az osztálytanácsosi czimet díjmentesen adományozta. Kinevezések. A király Serly Károly szentszéki ülnököt, nagykárolyi kerületi esperest és válaji plébánost a szatmári székesegyház tiszteletbeli kanonokjává — Orosz Antal huszti kerületi esperest, tanfelügyelőt és huszti plébánost pedig ugocsai főesperessé kinevezte, továbbá báró Fiáth Gyula rendelkezés alatti kincstári tiszttartót a pancsovai m. kir. államjószágigazgatósághoz kincstári tiszttartóvá, Baross Kálmán okleveles gazdászt a budapesti III. ker. jószágigazgatósághoz ideigl. minőségű III. oszt. számtisztté, Stucker István sümegi II. oszt. ellenőrt a girálti adóhivatalhoz III. oszt. adótárnokká, Beznek Károly nagy-kanizsai V. oszt. adótisztet pedig a sümegi adóhivatalhoz III. oszt. ellenőrré, ifj. Szentgyörgyi Imre és dr. Töry Jósef díjtalan fogalmazó-gyakornokokat évdíjas fogalmazó-gyakornokokká, Heverdle Frigyest, az ungvári adóhivatalnál alkalmazott díj talán adóhivatali gyakornok-jelöltet ugyanoda díjtalan adóhivatali gyakornokká, a nagyváradi adóhivatalnál üresedésben levő adótiszti állomásra Pap Lajost, az élesdi adóhivatalnál alkalmazásban levő V. oszt. adótisztet saját kérelmére és költségén áthelyezte, s az élesdi adóhivatalnál ez által üresedésbe jött V. oszt. adótiszti állásra ideiglenes minőségben Bernstein Lajost, a nagyváradi pénzügyigazgatóságnál alkalmazásban levő számgyakornokot, Borsi János adóhivatali gyakornok-jelöltet a nagykákói adóhivatalhoz dijtalan gyakornokká, Szakmáry Gyula beszterczebányai kir. törvényszéki dijtalan joggyakornokot a zólyomi kir. járásbírósághoz és Tóth Aurél dijtalan joggyakornokot a debreceni kir. törvényszékhez segélydijas joggyakornokká nevezték ki. Minisetén elismerés. A közoktatásügyi m. kir. miniszter Lengyel Jakab és neje Bene Erzsébet albisi lakosoknak, kik az ottani községi iskolához saját költségükön egy tanhelységet építtettek és az említett iskola tanítója javára 60 főnyi alapítványt tettek, ezen a tanügy előmozdítását ezérzó nemes és áldozatkész tettükért, elismerését és köszönetét fejezte ki. Alapszabály megerősítések. A torontálvásárhelyi ipartestület, a dévai vadásztársulat, a bpesti sütő munkások szakegylete és a csorvási katholikus kör alapszabályait jóváhagyták. Személyi hírek. Persiani belgrádi orosz követ és Sergujev ugyane követség titkára tegnap Pétervárról Bécsbe érkeztek. — Petelei István, az ismert novelláiról a »Kolozsvár« szerkesztője, pár nap óta súlyos betegen fekszik; állapotában tegnap javulás állott be. A király a pozsonyi szegényeknek. A király Pozsony városában legközelebb tett látogatása alkalmából az ottani szegények részére egyezet, és az ő cs. és kir. fensége Izabella főherczegasszony magas védnöksége alatt álló ugyanottani gyermekmenház részére ötszáz frtnyi segélyösszeget adományozott. Búcsúzó főispán. Újév napján búcsúzott el megyéjéből báró Bánffy Dénes, Besztercze-Naszódvármegye volt főispánja. A bucsúzás igen élénk volt s a volt főispán igen jelentős nyilatkozatokat is tett. Távozása okául kiegyenlíthetetlen elvi és személyi differencziákat hozott fel, melyek közte és a kormány néhány tagja között felmerültek. Ehez az este tartott nagybanket alkalmával még hozzátette, hogy hét év előtt kedve ellenére vállalta el a megye kormányzását, de azt akkor állami érdek parancsolta. Ő akkor hódító hadjáratra jött, mert a határszéli nemzetiségi megye csak névleg tartozott Magyarországhoz. Ter mészetes, hogy ily viszonyok között a népszerűséget nem kereshette, nem akarhatta mindenki tetszését megnyerni, de akarta egész lelkével a magyar nemzeti állam kiépítését. A magyar nemzeti állam kiépítése érdekében tett hivatalos tettei közül nem bánt meg semmit, szerencséjének tartja, hogy a nemzetiségi túlzók gyűlölik és távoztakor örömujongásba törnek ki, mert ez bizonyítja, hogy jó úton járt akkor, amikor a nemzetiségek politikai törekvéseit elnyomta, de igyekezett kárpótlást nyújtani nekik anyagi téren, helyi érdekeik előmozdításában. A távozó főispán e nyilatkozatai igen nagy hatást tettek. Báró Bánffy állítólag el van tökélve, hogy a politikai életben ezentúl is tevékeny részt fog venni és a nemzetiségiekkel szemben erélyes politikát fog sürgetni. A szabadságszobor bírálóbizottsága e hó 6-án kedden tartja ülését, amelyen átvesz a beérkezett pályaműveket, megválasztja elnökét és az előadót, kit a pályadíjak odaítélésére vonatkozó javaslat kidolgozásával fog megbízni. A bizottság tagjai: Geróczy Károly alpolgármester, Pulszky Ferencz, Keleti Gusztáv rajztanárképezdei igazgató, báró Lipthay Béla, Ybl Miklós építész, Ledinez Lajos középítési igazgató és Darányi Ignácz. A bizottság tagjai eredetileg Andrássy Gyula gróf és Weber Antal közokt. min. építész is voltak, de elhalálozásuk után helyükbe a két utóbbit választották be. A héttagú jury ugyanez ülésében, mint értesülünk, szóba kerül az is, vájjon nem volna-e megengedhető, hogy a közönség még az ítélet meghozatala előtt megtekinthesse a pályaműveket. Az ügy érdekében mindenesetre kívánatos, hogy a szoborminták — miként ez az Arany-szobor pályázatán történt, alkalmas helyen, még a díjak odaítélése előtt kiállíttassanak. Horvát Boldizsár és választói. A magyar parlament egyik legkiválóbb alakjához, Horvát Boldizsár volt igazságügyminiszterhez temesvári választói az újév alkalmából üdvözlő táviratot intéztek, melyre a képviselő most a temesvári magyar lapban a következő távirati választ teszi közzé: »Az újév napján egy üdvözlő távirat lepett meg Temesvárról név nélkül »számos választói« aláírással. Ezt sem levélben, sem táviratban nem viszonozhatván, engedjék meg az illetők, hogy nagyrabecsült bizalmuk és ragaszkodásukért mélyen érzett hálámat ezen az utón róhassam le. Budapest, 1891. évi január 1. Hálás tisztelőjük Horvát Boldizsár.« Gajári Ödön, a »Nemzet« szerkesztője a következő nyilatkozatot küldi hozzánk: Tisztelt szerkesztő ur! A »Budapesti Hírlap« mai számában »A kulisszák mögül« czimű czikkben a néhai Visi Imre családja részére Dániel Gábor, Darányi Ignácz, Hegedűs Sándor, Horváth Gyula, józsefvárosi választók, Münnich Aurél, Neményi Ambrus, »Neue Fr. Presse«, Ullmann Sándor, Wodinner Béla és általam eszközölt gyűjtésről is van szó. E gyűjtés körüli eljárásom oly tendencziával van az olvasó elé állítva, hogy az olvasó nem tudja mit gondoljon ? elköltöttem e én a Visi-árvák pénzét ? magamnál tartottam-e ? talán nem számoltam el helyesen ? vagy az időközi kamatok okából későn tettem ezt ? Szóval az olvasó gondolkozóba esik a felett, hogy miféle dolog az, amit Gajári Ödön a Visiféle gyűjtésben helytelenül csinált s a miért gyanúba keverni akarják ? Az olvasó e kérdésekre nem talál választ, de azokat mégis föltenni kénytelen. A gyanúsítások ilyetén formáját egyszerűen megvetem. De mert e gyanúsítás oly módon követtetik el, hogy általam az adományozóknak »kézirat gyanánt« (mert kétszáz tizenkilenc) példányban a gyár