Pesti Napló, 1891. augusztus (42. évfolyam, 209-237. szám)

1891-08-01 / 209. szám

lyes lidérczfenyét kergetik, szerezzenek másutt veszteségeikért kárpótlást s különö­sen ne áldozzák fel a czár kedvéért hazá­juk régi dicsőséges tradiczióit, azokat a nagy politikai és polgárosodási érdekeket, melyeket Francziaország, bármily kormány­forma alatt élt, folyton hűségesen szol­gált, több ízben kardjával védett, Oroszor­szág ellen. Csakhogy az a diplomata, ki e tanácsokat osztogatta, nagyon öreg ember, egy már csaknem egészen kihalt nemzedék érdemes tagja, ki most teljesen süket fülek­nek prédikált. Szavai elhangzottak a pusztá­ban, tanácsai csodabogár számba mentek, mert a ma irányadó generáczió, mely egészen át van hatva az orosz bálványozástól, meg sem értette azokat és jelentőségüket. Külö­nösen most, hogy a czár megengedte a mar­­seillaise eljátszását, Párisban azt hiszik, hogy az orosz arisztokráczia már kibékült a nagy forradalom eszméivel és hogy ennek folytán a radikális köztársaságnak nincs is természetesebb barátja és szövetségese, mint Oroszország. A franczia miniszter nyilatkozatának fontossága nem a szónok egyéniségében, vagy hivatalos állásában rejlik, ámbár kétségkívül az utóbbi sem hagyható figyelmen kívül, mert annak, mit egy miniszter mond, mégis csak több a nyomatéka, mint annak, mit egy magánember hirdet. A beszédnek jelentősé­get az kölcsönöz, hogy alapeszméje teljesen öszhangban áll az egész franczia nemzet fel­fogásával s hogy Bourgeois úr tegnap, noha e végből nem kapott formális meghatalma­zást, tényleg a franczia nép igazi érzelmei­nek tolmácsa volt. Hogy ez iránt a külföl­dön kétség fenn ne foroghasson, a hivatalos távirat nem mulasztotta el megjegyezni, mi­lyen lelkesedést keltett a beszéd ezen pasz­­szusa; ezzel a kormány is magáénak vallja azt, különben alig sietett volna ily alakban való elterjesztésével. Francziaország nem akarja tehát fentartani a status quot, mely­ről huszonnégy órával előbb Anglia minisz­terelnöke azt mondotta, hogy fentartásától függ Európa békéje. Ha már most az angol nyilatkozat sze­rint a status quot minden áron fenn kell tartani, a franczia nyilatkozat szerint pedig minden áron meg kell dönteni, akkor az a kérdés, mi fog tehát e téren történni? Egyelőre semmi­ minden marad a régiben s legfölebb a franczia sovinizmus, mely eddig nyíltan főleg csak társadalmilag lépett elő­térbe, fog a hivatalos világban is zajosab­ban, henczegőbb módon érvényesülni. Csak­hogy nagyobb veszedelem még ebből sem hárul az európai békére, melynek védelmére a status quot fentartani óhajtó hatalmak összetartanak, mig a többi államok még nem érezik magukat elég erőseknek arra, hogy ezt a status quot s vele a békét, mással mint üres szavakkal fenyegessék. Hadi készülő­déseik még mindig nincsenek befejez­ve ; várnak és készülődnek tehát to­vább s csak csörtetik a kardot, de nem húzzák ki hüvelyéből. Üt majd az az óra, mikor ezt megteszik. De ma még fékezik magukat, ámbár türelmetlenségöket minden alkalommal elárulják. Magában véve még nem nagy baj s az se ijeszszen meg senkit, hogy az efféle tüntetések jövőre Francziaor­­szágban még gyakoriabbak lesznek. Az utóbbi időben a francziák önérzete feltűnő módon kezd nyilvánulni; ma egész más arczot mu­tatnak Európának, mint valami tizennyolcz éven át. De azért még most sem mernek ak­­czióba lépni s igy tüntetéseik és szóbeli fe­nyegetéseik aktuális veszélyt nem rejtenek magukban. E manifesztácziók csupán azért fontosak, mert megvilágítják a franczia poli­tika törekvéseinek lényegileg harczias jelle­gét. Erről azonban eddig is kellően tájékzova voltak azok a körök, melyek e törekvések meghiúsítására első­sorban illetékesek­ köthet. Ebben az okmányban a hajó minéműsége (yacht, logger, brigg stb.), neve, lobogója, hor­dóképessége tonnákban, anyakikötője, terhe, ren­deltetése, parancsnokának neve, legénységének és utasainak száma pontosan meg van nevezve. A két hajóácscsal együtt, kik ideiglenesen, mint matrózok szegődtek be, hogy Fiuméban a még befejezetlen apróbb munkákat is elvégezzék, nyolc­an voltunk : a kapitány, ennek kis fia, egy geográfus, egy mű­vésznövendék, egy filozófus és én. Nagyon fájlaltuk egyik társunk, egy fővárosi tanár elmaradását. Elutazásom előestéjén levelet intézett hozzám, mint a társaság visszamaradt tagjainak vezetőjéhez és rendkívüli idegességét és a nagy meleget emlegetve felkért, mondanám meg kapitányunknak, hogy egészsége az indulás pil­lanatában olyan aggasztó fordulatot vett, hogy velünk tervezett utazásáról kénytelen lemondani. Mivel a dolgon nem másíthattunk, belenyugod­tunk társunk elmaradásába és hozzáláttunk a a horgony felszedéséhez. Antonio és Giovanni, a két matróz, kik csak pár héttel előbb érkeztek haza Dél-Amerikából, legelöl, mi pedig sorban egymásután belekapaszkodtunk a lánczba és a tengerészek sajátságosan modulált, de azért melodikus­­hió — hó — á — hió —­ á — lúg­jának taktusára kezdtük a vasmacskát felhúz­ni. Egy darabig csak vígan és szaporán jött fel a rozsdás, kátrányos láncz, de egyszer csak el­akadt és nyolc­an sem bírtuk felebb húzni. A vas­macska beleakadt egy közelünkben horgonyzó hajó lánczába és nem akart megmozdulni. Hiába erőlködtünk, fáradságunk kárba veszett. Kényte­lenek voltunk hajónkon egyet fordítani, a lánczot újra megereszteni. Valahogyan, hogy hogyan, azt nem láttuk, mert a mélyebb vízben már nem kü­lönböztethettünk meg semmit sem, — a horgony kiszabadult és tíz percz múlva rozsdásbarna levet eresztve, fenn volt a hajó orrán. A parthoz erősí­tett köteleket már előbb leoldották, hajónk tehát szabadon lebegett a vizen és még csak a vitorlákat kellett felhúzni, hogy a kedvező szellővel meg­kezdhessük utazásunkat Fiume felé. Vitorláink az erőske szellő első fuvallatára felduzzadtak és sebesen vitték ki a porto­réi kikö­tőből. Harsány »éljen«-t kiáltottunk a parton állók felé, kik szerencsés utat kívántak. »Bon viaggio!«­­jukra »Buona rimanenza !«-val és még egy hatal­mas »éljen«-nel feleltünk, melyet a horvát tenger­part kelletlenül vert vissza. Az öreg tengerész, kire az épülő hajó télen át bízva volt, lassan ballagva követett bennünket a parton és még mindig azon látszott gondol­kozni, hogy miképen tudott az a magyar nyelv­mester ilyen szép és jól járó vitorláshajót építeni ? Hajónk nem sok időt hagyott neki a gon­dolkozásra, mert Porto-Ré világítótornya, a ki­kötő, a város, a jezsuita szeminárium csakhamar a távol ködébe burkolódott. Mély csendesség vett bennünket körül, me­lyet csak a hullámok egyhangú locscsanása és a vitorlarudak halk nyikorgása zavart meg. Mi is mindnyájan elhallgattunk, el voltunk a tünedező partok nézésébe mélyedve. Nem tudom, melyikünk mit gondolt ? mit érzett ? Én nagyon kicsinynek éreztem magamat azon a végtelen nagy vizen, me­lyet tengernek neveznek és hajónkat is kisebbnek, sokkal kisebbnek láttam, mint mikor a parthoz kötve, szép háttérrel, házak és hajók szomszédsá­gában legelőször megpillantottam. Vígan haladtunk Veglia felé, midőn a zápor megeredt. Hajónkat Jupiter pluvius keresztelte meg, mert más ünnepélyes keresztelője nem volt. A »Kurul« jól viselte magát és csakhamar meg­kerülte a Puntasottilét, honnan már látszott Castel- Muschio, a Frangipanek egykori fészke. Szép fes­tői hegygerinczen keskeny csíknak látszott a hely­ség ; egészben jól ki lehetett venni, de arra, hogy részletei is tisztán láthatók legyenek, messze esett tőlünk. Veglia szigetét a 13. században a tengeri rablók támadásai annyira zaklatták, hogy a sziget lakói oltalomért a hatalmas Velenczéhez voltak kénytelenek fordulni. Velencze, mint már azelőtt is, készségesen segítségükre ment, a szigetet párt­fogása alá vette és az akkori doge, Rainero Zeno egész Vegliát a két Zuane Schinella testvérnek adta hűbérbe. A két vegliai nobili a Frangipani névvel a grófi czímet is felvette és a velenczei sze­nátus kimondta a család méltóságának és javainak öröklékenységét. Este hat óra felé a mirinei öbölbe vitorláz­tunk. Az eső még mindig szakadt. A szó szoros ér­telmében bőrig áztunk és még a hajó belseje sem nyújtott a zivatar ellen menedéket, mert az abla­kokat csak Fiuméban tetettük be. A szél és eső egy cseppet sem hűtötte le ér­deklődésünket, és türelmetlenül vártuk, hogy kö­zelebb érjünk a parthoz és megláthassuk Mirine romjait, hol IV. Béla magyar király a tatárok által űzetve Veglián kikötött és oltalmat talált. A ve­­gliaiak attól való félelmükben, hogy a tatárok őket is megrohanják, Béla királynak készségesen segéd­kezet nyújtottak egy kis sereg toborzására. A kis sereg, élén Nicolo Frangipane-val, egyesült a me­nekült magyarokkal és a Fiumétól 8 kilométer­nyire eső Grobniknál megverte a királyűző tatá­rokat, kik a hagyomány szerint 300,000 embert vesztettek. Mirine, mely egykor a menekülő királyt és népét falaival oltalmazta, ma már csak szép, festői rom, melyet befutott a repkény, körülölelt a fo­lyondár, mely szép zöld szőnyegként borul a ko­pasz, néma falakra és segít a szélnek és viharnak követ bontani. Minden eső, minden vihar, a zöl­­delő folyondárral szövetkezve, közelebb viszi az enyészethez Mirinét, mely ma még rom, de idők múltán csak porladozó kőhalmaz lesz, melynek lá­bánál a Quarnero fehértarajú hullámai zúgva és tombolva fognak megtörni. A nap kibújt a felhők mögül és alkonyodó vörös fényét rávetette a barna viharverte romokra, melyek oly sokat tudnának beszélni azokról a ko­mor időkről, mikor a szép magyar hazát vad ellen­ség hordái pusztították és királya hontalanná lett és futott városról városra, országról országra, mint az üldözött vad. Az esővel a szél is elállt. Vitorláink lomhán lebegtek fölöttünk. Hogy meglássuk hajónkat ki­­feszített vitorlákkal, úgy a­hogy más távolabbról látja, beleültünk a hajó kis csónakjába és körül­eveztük vitorlásunkat. Olyan szép volt, mint egy fehér pillangó és szabályos szép vonalai olyan kel­lemes benyomást tettek ránk, hogy alig tudtunk nézésével betelni. Jó ideig egy helyen vesztegeltünk a szél­csend miatt, míg végre este 9 óra körül ismét egy kis szellő kerekedett és lassan Fiume felé vitt. A felhők kezdtek oszlani, mindig több és több csil­lag villant meg fejünk fölött, míg végre az egész égbolt kitisztult és szemünk a ragyogó végtelen­ségbe mélyed­t. Lassacskán a szellőből szél, a szélből erős borin lett. A »Kurul« tánczolt a habokon, mint a szilaj csikó és sebesen szeldelte a fodros hullámokat, melyek a sötétben foszforeszkáló intenzív fényben úsztak. Úgy tetszett, mintha hajónk nem is vízben, hanem tűzben úsznék. A messzeségben egy fényes vonal látszott. Fiume kivilágított partja volt. A jó szél daczára éjfél lett, mire megkerültük a kikötő vörös lám­páját, bejáratánál egy úszó bójóhoz kötöttük ki hajónkat és az éjjeli őrködés rendjén megegyezve, nyugalomra hajthattuk fejünket a dédelgetett vá­ros biztos kikötőjében. Ez volt a »Kurul« első útja. Néhány nap múlva ismét elhagytuk Fiumét, hogy azzal a kis darabka Magyarországgal, melyet,»Kurul«-ra ke­resztelt a záporeső, bejárjuk a rettegett Quarnerót és Adriát, melynek csaknem minden szirtje, min­den köve egy történelmi emlék, mely szép hazánk viharos múltjához fűződik. Szinnyei Otmár: Budapest, julius 31. A nápolyi herczeg Londonban. Említettük, hogy az olasz trónörököst nagy ünnepélyességgel fogad­ták a Mansion­ Houseban, hol a lord-mayor az ő tiszteletére ebédet adott, melyen az angol királyi család több tagja és többen a Londonban levő nagykövetek közül részt vettek. A lord-mayor-nek felköszöntője, mint a ma érkezett londoni lapok­ban olvassuk, szószerinti szövegében így hangzott: »Örömmel emelem poharamat Olaszország királyáért és királynéjáért, valamint a mi fensé­ges vendégünkért, Viktor Emánuel kir. fenségéért, a nápolyi herczegért. Olaszország, Európa hódító czivilizátorainak régi bölcsője, a költészet, iroda­lom és művészet hazája, Európa kertje, évek hosz­­szú során át és ma is a világ lelkesült csodálkozá­sát kelti fel. Mi angolok, kik szeretjük az alkot­mányos szabadságot, csodáljuk azt az országot, mely felszabadította magát az egyenetlenség bé­kéiből, és jelenlegi nemzeti függetlenségében és egységében költőinek és hazafiainak álmát és as­­piráczióit valósította meg. Ön, uram, unokája an­nak a hírneves férfiúnak, a ki épen harmincz éve Olaszország első királyának kiáltatott ki, s a kinek eszélyes uralkodása az újonnan alapított királyság sorsát megalapította és sikerrel vezette. Olaszország most az ön atyjának jótékony ural­kodását élvezi, akinek törekvése az, hogy birodal­mát a béke áldásaival áraszsza el és aki egy nagy, tenger­ övezte ország fölött uralkodván, felismerte egy hatalmas hajóhad fontosságát. Úgy a király, mint a királyné népük jóléte és boldogsága iránti személyes gondoskodásuk által minden néposztály­­nak benső szeretetét nyerték el. Mi kir. fenséged­ben nemcsak Olaszország trónjának örökösét, nemcsak igazán nagy férfiak fiát és unokáját ünnepeljük, hanem üdvözöljük kiváló személyes tulajdonságaiért. Ön tanulmány, utazás és önfel­áldozás által készül arra a feladatra, melyet egykor be kellene töltenie. A londoni City nevében mon­dok fenségednek Isten hozott­at s felkérem önö­ket, hölgyeim és uraim, hogy velem együtt emel­jenek poharat ő felségeik az olasz király és ki­rályné és ő kir. fensége a nápolyi herczeg egész­ségére.« A zajos éljenzéssel fogadott e beszéd után a nápolyi herczeg igy válaszolt: »Lelkem mélyéből emelek poharat a király­nő és császárné ő felségéért. Az a szívélyes fogadta­tás, melyben önök a City első tisztviselőjének felkö­­szöntőjét részesítették, mely a City nevében Olasz­ország királyára, királynéjára és reám mondatott, londoni látogatásom egyik legszebb és legfeled­­hetlenebb emléke lesz. Ezért őszinte köszönet­tel tartozom. Hálásan fogom értesíteni ő felségét Olaszország királyát a lord-mayor nemes és ro­konszenves jó kívánságairól és meg vagyok gyö­­tötve, e szavak mély és őszinte visszhangot fognak kelteni szeretett hazám közérzületében. Fővárosi ügyek. A pénzügyi és gazdasági bizottság augusztus 5-én, szerdán, rendkívüli ülést tart. Tárgyalás alá kerül a közgazdasági és közélelmezési bizottság előterjesztése a Városház­ tér és Duna­ utcza közt fekvő u. n.­ zöld-udvar megvétele tárgyában, to­vábbá a vasúti albizottság javaslata a budapesti városi vasúti vállalat (Siemens és Halske) vég­legesítése és a szerződésének egységesítése tár­gyában. Változások a főváros lelkészi karában. B­r­e­s­tyenszky János erzsébetvárosi káplánt az Üllői­ úti uj kórházba lelkészszé nevezték ki s he­lyébe dr. K­o­v­á­t­s Kálmán krisztinavárosi káp­lán jött. Ez utóbbi helyet viszont Horváth Jó­zsef fővárosi hitoktató foglalta el. A józsef­városi plébánia­templom átalakítási és javítási munkálataiból az idén csak a külső díszí­téssel és javításokkal fognak elkészülni, míg a templom belsejének díszítését a jövő évre hagyják. Jelenleg a kőműves- és kőfaragó-munkákon dol­goznak s hozzáfogtak a templom főhomlokzatán álló Szent­ József szobrának renoválásához. A tem­plomba két új mellék bejárás is vezet, melyek tel­jesen készen állanak. Az eddigi tornyokat kupolák fedik, melyek aranyozása most folyik. A kereszte­ket a jövő héten, valószínűleg csütörtökön fogják ünnepélyesen elhelyezni a két nagy toronyra. A vásárcsarnokok. Az élelmezési vásárcsarno­kok létesítése ügyében május hó 13-ikán hozott közgyűlési határozatot május hó 27-ikén terjesz­tették föl a belügyminiszterhez, tehát a törvény­ben kiszabott 40 nap régen letelt, a­nélkül, hogy a miniszter ez ügyben nyilatkozott volna. E sze­rint a közgyűlési határozat végrehajtható. A fővá­rosi törvényhatóság szervezéséről szóló törvény 4-ik §-a ugyanis a következőket mondja: »Ha a kormány a fölterjesztéstől számított 40 nap alatt egyáltalában nem nyilatkozik, a fölterjesztett határozatok helybenhagyottaknak tekintetnek és végrehajthatók.­ A tanács mindezeknél fogva be­jelenti a belügyminiszternek, hogy a végrehajtás iránt való intézkedéseket megtette s kéri az ide vonatkozó iratok visszaküldését. Ugyancsak a tanács felkéri a pénzügyminisztert is, hogy a vásárcsarnokokkal kapcsolatos kedvezményeket he­lyezze kilátásba, mert ezek megadása nélkül az intézmény keresztülvitele meg lenne akadályozva. A főváros közkórházai. »Budapest főváros köz­kórházainak évkönyve« czímmel legközelebb vas­kos kötet fog megjelenni a fővárosi közkórházak­ról. A könyv tartalmazni fogja a Szent-Rókus­­kórház és összes fiókjainak, az üllői-úti közkórház és a Szent-János-kórház betegforgalmát, összes statisztikai anyagát, továbbá az egyes osztályok­nak tudományos közleményeit. A könyvet a fővá­rosi hatóság megbízásából a Szent­ Rókus-kórház igazgatósága adja ki. A szerkesztéssel dr. Purjesz Ignácz igazgatósági titkár van megbízva. KÜLÖNFÉLÉK. Napirend, augusztus 1. A képviselőház ülése d. e. 10 órakor. — A miniszterek nem fogadnak. — Nemzeti m­u­z­e­u­m : képtár, nyitva d. e. 9— d. u. 1-ig. — Nyilvános könyvtárak Zárva. — Állatkert nyitva egész nap. Belépti dij 30 krajczár. — julius 31. Személyi hirek. Ő Felsége este 1/29 órakor kü­lön vonattal Lendből Feld-Alfingba megy. — Erzsé­bet királyné befejezvén kúráját, Badgasteinból a legjobb egészségben távozott. — Károly Lajos főherczeg — mint Bécsből távirják — két hó­napra Kis-Tapolcsányra utaz. —* Leuchtenberg her­czeg ma Badgasteinba érkezett. — Báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszter ma reggel elutazott a fővárosból. — Dr. Schulek Vilmos egyetemi rektor egy hónapi szabadságidejéről, melyet Párisban és Svájczban töltött, visszaérkezett a fővárosba s ma átvette hivatala vezetését. — Dr. Timon Ákos bu­dapesti egyetemi tanár, József Ágoston főherczeg jog- és államtudományi oktatója, egyelőre befejez­vén előadásait Alcsuthon, Tátra-Füredre utazott. Az öszszes azonban tovább tart jogi oktatásokat J­ózsef Ágost főherczegnek.. A király ő­felsége úti dispozícziói felöl az őszi fegyvergyakorlatok alkalmával a legkülönbö­zőbb, egymásnak ellentmondó közlemények kerül­tek nyilvánosságra. A következőkben közölhetjük ő Felsége hiteles úti programmját: A király augusztus 29-én Bécsből nagy kísé­rettel Cilisbe megy, hol a kastélyban fog lakni; 30-án több küldöttséget és a hatóságokat fogadja; augusztus 31-én és szeptember 1-én jelen lesz a 3. hadtest zárgyakorlatain, mely alkalommal a 6. és 28. gyaloghadosztály fognak egymással szemben állani. Szeptember 1-én este a király Cilisből Bé­csen át Schwarzenauba utaz, hol részt vesz a 2. és 8. hadtestnek a monarchiában arányaira néz­ve mindeddig példátlan nagy zár-hadgyakorla­tain. E hadgyakorlatokat, melyek Waidhofennél a Thaja mellett fognak végbemenni, maga Albrecht főherczeg fogja vezetni báró Beck táborszernagy vezérkari főnökkel. A déli fél parancsnoka báró Schönfeld táborszernagy hadtestparancsnok lesz, az északi felé pedig gróf Griinne táborszernagy, hadtestparancsnok. Mindkét hadtest nagyobb lo­vas és landwehr­ csapatokkal lesz megerősítve, úgy hogy körülbelül 70,000 ember lesz a harcrtéren. E záró gyakorlatok szeptember 2-tól bezárólag 7-ig fognak tartani és ezeken II. Vilmos csá­szár, Albert szász király és a főher­­czegek nagy része jelen lesz. A három uralkodó Schwarzenaubann báró Widmann kasté­lyában fog lakni. Albrecht főherczeg a gyakorlat­­i övezetőséggel Göpfritzben száll meg. 7-én este ő Felsége Galgóczra indul, hol gróf Erdődy kastélyába száll ; 8-dikán a király néhány küldöttséget fogad, 9., 10. és 11-én pedig jelen lesz az 5. hadtestnek Galgócz és Aranyos-Maróth közt végbemenendő zárhad­gyakorlatain. E hadtestnek, mely a 37. honvéd gyalog-hadosztálylyal lesz megerősítve, gyakorla­tait Frigyes főherczeg altábornagy hadtestparancs­nok vezeti s a 14. és 33. gyalog-hadosztály fog egymással küzdeni. Ez alkalommal a király valószínűleg meglátogatja Károly Lajos főherczeget is kis­ tapolcsányi birtokán. Szeptember 12-én ő Felsége Buda­pesten át Beszterczére megy. Itt 13-án különböző küldöttségek fogadtatása menend végbe s 14., 15. és 16-dikán részt vesz ő Felsége a 12-dik had­test zárgyakorlatain. A 38. honvéd-gyalog-hadosz­­tálylyal megerősítendő e hadtestnek gyakorlatait, melyek Besztercze és Szászrégen közt folynak le, báró Szvetenay lovassági tábornok hadtestparancs­nok fogja vezetni. A két félt a 16. és 25. gyalog­hadosztályok képezendik. 16-án délután a király Temesvárra utaz, hova 17-én reggel érkezik meg és Dessewffy püspökhöz száll. A püspöknél dejeuner lesz. Tervben van a kiállítás beható megtekintése, küldöttségek azonban nem fognak fogadtatni. Prágába való utazás az eddigi dispozícziók szerint nincsen kilátásba véve. Ferdinand Salvator föherczeg. Mély gyász vo­nult be a traunkircheni föherczegi villába, hol Károly Salvator föherczeg legifjabb fia Ferdinánd Salvator föherczeg — mint irtuk — kedden este fél 9 órakor elhunyt. Még előtte való nap délután az alig hároméves fiúcska vígan játszadozott s sem­mi baja sem volt, midőn este lefektették, úgy éj­jel 11 óratájt újra felébredt s rosszullétről panasz­kodott, mire az aggódó szülők Gallasch gmundeni orvost hivatták. Kedden délelőtt a kis főherczeg va­lamivel jobban lett. Csevegett és tréfálódzott ágyá­ban , ezért atyja és bátyja délután a király kérésének engedve nyugodtan mentek el Langwiesbe, mert az Ischlből elhitt dr. Wiederhofer udvari orvos sem találta aggasztónak a kis­fiú baját. Két óra felé a beteg elaludt, de csakhamar heves fájdalmai feléb­resztették álmából. A főherczegnő, ki az előtte való este óta virrasztott beteg fiacskája mellett, felis­merte a veszélyt. Msgr. Cecconi házi lelkész és az épen látogatóban ott volt Jézusrendi atya mondták el a szokásos imákat, míg a fivé­rek a házi kápolnában imádkoztak. Gyorsan kocsit küldtek Langwiesba Károly Salvator főh­erczegért, ki fiacskáját már nem találta életben. Ha öt perc­c­el korábban érkezik, még életben láthatta volna a kis főherczeget, kinek utolsó lehelletét anyja, Mária Immaculata her­­czegnő s ennek fivére II. Ferencz nápolyi király az ágy mellett térdelve fogta fel. Ferencz király igy szólította meg a hazatért atyát: »Bármily szo­morú is az eset, bizonyos örömömre szolgál, hogy teljesítettem keresztapai kötelességemet kereszt­fiamért.« Károly Salvator főherczeggel, midőn a kocsiról leszállt, az orvos kímélettel tudatta a ha­lálhírt. »Szegény nőm!« jegyezte meg a föher­czeg a szemközt jövő lelkésznek. Még sokáig tér­deltek a szülők fiacskájuk holtteste mellett, csendesen zokogva, mígnem a lelkész kértő­­nek engedett a bánatos anya és még egy­szer kezeit kulcsolva elhunyt gyermeke fölé s lezárva kis szempilláit, nyugodni tért. — A részvét általános. A szolgaszemélyzet úgy zo­kogott, hogy egyik is, a másik is kénytelen volt távozni a halottas szobából. A kis­fiú nagyanyja Antónia toskanai nagyherczegnő, ki a három állo­máson túl fekvő Gmundenben lakik, reggel 6 óra­kor kapta meg a sürgönyt s már 7 órakor fiánál volt és részt vett a házikápolnában tartott misén. Korán ér­kezett meg a király részvétirata Ischlból, délután pedig ő­felsége személyesen jött el az ex­­presszvonattal, hogy vigasztalja a bánatos szülőket. A királyné Gasteinból táviratozott, épp úgy Mária Valéria főherczegnő, kinek tudvalevőleg az el­hunyt gyermek sógorkája volt. — Salvator Ferdi­nánd főherczeg holtteste holnap este érkezik Bécsbe s ideiglenesen a kapuczinusok sírboltjába helyezik el. Az aradi vértanú-szobor átvétele — hir sze­rint — újabb nehézségekbe ütközik. Zala György szobrász két munkást küldött le a talapzat be­­forrasztására s a domborművű arczképek bronz festésére, de azokat rendőri karhatalom­mal kellett eltávolítani, mert csak rongálták az emlékművet. A szoborbizottság elhatározta, hogy az arczképek megtisztítására felkéri Zala Györgyöt s az átvétel előtt a belügyminisztertől kért szakértővel fogja a szobrot megvizsgáltatni. A szobor lépcsőjét, mely 7000 írtnál többe ke­rülne, majd csak akkor csináltatják meg, ha a deszka­lépcsővel tett próba jobban kiemelné a szobor alakjait. A bizottsághoz Zichy Mihály az­zal a kéréssel fordult, hogy a »Vértanúk albu­­má«-ba készített képei fejében adjanak 100 frt segélyt egy Kardos Matild nevű nyomorban levő tanítónőnek, mihez a bizottság hozzájárult. A szo­boralap állása, miként Salacz Gyula elnök jelenté, 9920 frt 69 kr. Magyarok a londoni közegészségügyi kongres­­­SZUSon. A londoni nemzetközi közegészségügyi és demográfiai kongresszusra hazánkból eddig a kö­vetkező hivatalos képviselők vannak bejelentve: A vallás- és közoktatásügyi minisztérium részéről dr. Markusovszky Lajos és dr. Fodor József, a fő­város részéről dr. Müller Kálmán, Haberhauer Já­nos, Kőrösy József, dr. Kresz Géza, az országos közegészségügyi tanács részéről dr. Csatáry La­jos, az országos statisztikai hivatal képviseletében dr. Keleti Károly, a budapesti orvosegyetem ré­széről dr. Hőgyes Endre, dr. Laufenauer Károly és Tauffer Vilmos, továbbá Debreczen város ré­széről dr. Tihanyi Sándor t. főorvos, a debrec orvosegylet részéről dr. Sárváry Gyula és dr. Lányi Gyula, Kassa város részéről dr. Moskó Jakab t. főorvos, a nagyváradi orvosegylet re­röl dr. Berkovics és dr. Rezs. Dom Pedro excsászár állapotára vonatkozó azt távírják Vichy­ből, hogy a császár két nap rosszabbul érzi magát, a­mit a hirtelen beál hideg időjárásnak tulajdonítanak. Kitüntetett osztrák államférfiak. Bécsből i gényzik : Ő Felsége Galiczia helytartójának,­­ deni grófnak a Lipótrend nagy keresztjét Sanguszko herczeg tartományfőnöknek,­­s mint J­a­w­o­r­s­k­i-nak, a lengyel klub elnöke, a titkos tanácsosi méltóságot adományozta A román trónörökösről az a legújabb hír, de nem tér vissza Bukarestbe, hanem Jassyban­­ állandó lakása. Moldova fővárosában már keresn is számára alkalmas palotát és melléje külön ha­zai és polgári személyzetet adnak. Hir szerint E­roly király 250,000 frankot ad magánpénztárát a trónörökös háztartásához. A szabadságharcz emlékeinek kiállítása. A­­ városi vigadóban nagyban folynak az előkészíti­sek a magyar szabadságharcz emlékeinek kiállít­sára. Legújabban Tápió­ Györgyről küldtek be darab kaszát, melyeket a szabadságharczban hasz­náltak s melyek különös készitésmódjukkal tűn­nek fel. Eddig 1600 darab különféle képet küldte be, melyek legnagyobb része Kossuth­ot ábrázolt. Van ezenkívül még mintegy 150 darab érdeke fegyver: kardok, puskák, pisztolyok kaszák stb. A kiállítás a vigadó első emeletén lesz s mintegy 7 termet fo­g elfoglalni. A megnyitást valószínűleg augusztus 12-ére tűzik ki. A német birodalmi banknál történt csalásról a következőket beszélik : Schwieger alkusz, a berlin kereskedelmi társaság volt igazgatója, a német banknál alkalmazásban levő Frankkal együtt rubel-jegyekben júliusi határidőre haussera spe­kulált 5.270.000 rubel erejéig. Frank nem ve­zette be a kötleveleket a könyvekbe és a köny­veket csak az ultimo­ scontro idejére hamisí­totta meg. Schwieger, a­ki előre látta, hogy az ultimo alkalmával felfedezik a dolgot, tegnap Mankievics igazgató előtt vallomást tett, mire le­tartóztatták. Frank tegnap óta nyomtalanul eltűnt. Hir szerint a bank a körleveleket magára nézve kö­telezőknek fogja elismerni. Még nem bizonyos, vár­jon a terheltek a júliusi kötésen kívül nem eszkö­zöltek-e kötéseket későbbi határidőkre is. A bank, a­mint mondják, a Schwieger és Frank által ru­belekre tett kötéseket mintegy 12,000,000 márka értékben készpénzfizetésre átvállalta. Hire jár, hogy az igazgatóság felügyelőbizottsága elhatá­rozta, hogy az 1891. évi tantiemekről lemond. — Egy újabb berlini távirat a következőket jelenti A német bank elismerte a csaló hivatalnoka által kötött ügyletek érvényességét. Az hírlik, hogy az eltűnt Frank öngyilkosságot követett el. A bank igazgatósága összeült, hogy a közjegyek hitelesí­tésénél követett eljárás reformálása iránt tanács­kozzék. A kontinens valamennyi tőzsdéjén, sőt Londonban is kizárólag ez ügy foglalkoztatta a kereskedelmi köröket. A Széchenyi-szobor leleplezésekor tartandó ünnepély sorrendje, mely augusztus 30-án lesz a Svábhegyen, a következő : A Széchenyi-szobor le­leplezése a Széchenyi-hegy oldalán; himnusz; a leleplezési beszéd, tartja az elnök ; »Széchenyi em­lékezete«, költemény Arany Jánostól, elszavalja Bercsényi Béla ; a szobor átadása a fővárosi ható­ságnak s végül »Szózat,« éneklik a svábhegyi isko­lásgyermekek. Délután 2 órakor diszebéd az »Eöt­vös« vendéglőben. Este 8 órakor tánczvigalom. A »Stankó király és Xenia királyné« czimü könyv elárusitását, mint lapunknak Belgrádból sürgönyzik, Gyula belügyminiszter megtiltotta. Az erre vonatkozó rendeletet ma közli a szerb hiva­talos lap. A német színház ügyével a németországi sajtó is bőven foglalkozik. A »Berliner Börsen­­kourier« ma érkezett száma a következőket írja : »Budapestet jelenleg egy színházi kérdés fog­lalkoztatja, mely a tőzsdét izgalomba ejtette. A mindenesetre nem épen tapintatos és még kevésbbé okos felségfolyamodvány, a­melyet visszaszármaz­tattak a nélkül, hogy legalább határozott elutasí­tásra is méltatták volna, a magyar sajtóban szen­vedélyes megvitatás tárgyát képezi. Különösen hevesen kifakadnak a folyamodvány aláírói ellen. A kérvény tartalma igen nagy hiba. Nevezett lap beszámolva ezután a képviselőházi in­­terpellác­iókról, azt hiszi, hogy most már lehetet­lenség a magyar fővárosban német színházat létesí­teni és kijelenti,hogy a­mennyire e vita Németorszá­­got illethetné, teljesen tárgytalanná vált Lesser igazgató ama kijelentése következtében, hogy ő nem folyamodott a német császárhoz. Szenvedé­lyesebb hangot használ a müncheni »Allge­meine Zeitung«, mely szerint a dhauvinizmus valóságos hajszát űz a színházvállalat és azok elő­mozdítói ellen. Fölemlítve, a kérvény »ügyet­lenül stilizált« tartalmát, azt is tudni véli, hogy ez ügyet csakhamar az »utcza« vette kezébe, melyben a közélet komoly férfiai is szekundáltak. Hogy a nemzeti szenvedélyeket még jobban feliz­gassák, hazug állításokhoz folyamodtak, igy hogy a színházigazgató a német császárhoz fordult szub­­venczióért, hogy Bismarck herczegtől már évek óta kap ilyet és élvezte a német Schulverein anyagi segélyét is. A pesti »Otthon« hirlapíró­­egylet még olajat öntött a tűzre, a­mennyi­ben oly határozati javaslatot fogadott el, a­melyben a magyar nemzet megsértéséről, a hazafias érzület elleni merényletről van szó és melyben a német színháznak Pesten való lé­tesítését minden módon megakadályozni szük­ségesnek tartják. Sajnos, hogy a megtámadott kérvény aláírói nélkülözik a férfi­ bátorság ama mértékét, mely egyedül imponálhatna az izgatók­­nak; közzétett nyilatkozataikban azzal mentege­­tődznek, hogy vagy nem olvasták, vagy nem ér­tették a folyamodványt és sajnálatukat fejezik ki, a­miért aláírták azt. Az annak idején sokat megbe­szélt Steinacker-eset épületes jelenete ismétlődik most, melyben a kereskedelmi kamara tisztviselője magára vonva az ultra-magyarok haragját, nyil­vánosan kért bocsánatot, hogy állását megmentse.« A komáromi kiállítás megnyitása, mint már em­lítettük, holnap, szombaton, délelőtt megy végbe. A programmot a következőkben állapították meg: Délelőtt 9 órakor a bizottság, a közönség s a ban­dériumok Komáromból az új­szőnyi vasúti állo­máshoz mennek, a­hol gróf Eszterházy Miklóst és gróf Eszterházy Móricz Miklóst, mint a kiállítás védnökeit ünnepélyes fogadtatásban részesítik. Tiz

Next