Pesti Napló, 1891. december (42. évfolyam, 330-359. szám)

1891-12-01 / 330. szám

330. szám. Budapest, 1891. Kedd, deczember 1.­42. évi folyam. l§E®rfeesaí.Sség, S’erencziai-tera, Athenaes isi­é p 61 * t a lap szeSteati részét illető minden közlemény * exerkeast'W^h«-'? intézendő. Kéziratok nem adatBsik rissza. S’ersstJKiek-tere, Athenaen m­é p fi !­a t A 1»?' anyagi részét illető közlemények (elő­zszési pénz, kiadta körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. Előfizetési feltételek: * reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétezer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt, ** es ti kiadás postai különküldése kii­atátik., postbélyegre havonként 85 kr., évnegyedenként 1 forint felfilé­etendo. Hirdetések szintúgy mint előözetesek a »Pesti Naplót kiad­ó­ hivatal ítba Budapest, Ferencziek-tszs, Athenaeum-opolót küldendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) A nemzeti párt és a nemzet. I Ama nagy siker után, melyet a nemzeti párt Miskolczon elért — s ezt a sikert nem­csak önmagával, hanem sokkal inkább azon akadályokkal és intrigákkal kell megmérni, melyeket útjába gördíttettek . H ama nagy siker után most már minden optimizmus nélkül meg lehet jövendölni, hogy­ a nemzeti párt oly erős gyökereket vert már eddig is s még erősebbeket fog verni ezután a nem­zeti közérzületben, hogy azokat nem lehet többé sem kiintrigálni, sem kitaktikázni ab­ból; sőt meg lehet jövendölni, hogy minél számosabbak lesznek ezek az intrigák, annál többet fognak használni a nemzeti pártnak mert annál inkább fogják feléje hajlítani a nemzet figyelmét és rokonszenvét. Gróf Apponyi Albertnek neve, nagy ál­lamférfiúi hivatottsága és politikai harczai­­nak úgy ideális önzetlensége, mint szabad­elvű és nemzeti iránya eddig is oly nagy szellemi és erkölcsi tőke volt, hogy képes volt nemcsak összetartani, hanem fenn is tar­tani a mérsékelt ellenzéket. De a mérsékelt ellenzék, mint ilyen, daczára a nagy szellemi és erkölcsi erőnek, melyet Apponyiban birt, nem tudott mély gyökeret verni a nemzet szívében, mert akármilyen kimagasló tehetségek és jellemek tábora volt is e párt, mégis a nemzet nem tudta megérteni, hogy azon erősen kidombo­rodó nemzeti irány mellett, melylyel minden téren küzdött, miért nevezi magát mégis »mérsékelt ellen­z­é­k”­­nek ? A volt mér­sékelt ellenzék politikai ellenfelei ügyesen tud­ták ezt a kérd­ő­j­elet, mely állandóan a mérsékelt ellenzék fölött lebegett, kizsákmá­nyolni a saját czéljaikra, s ez volt oka, hogy a hosszú küzdelmek alatt a mérsékelt ellen­zék csak annyit tudott kivívni, hogy semmi­féle intrigával és taktikával nem tudták megsemmisíteni, de azt nem tudta elérni, hogy a nemzeti közérzület felkarolja és zászlóit diadalra segítse. Ma már a dolog másképen áll. Mert valamint eddig oly kevesen tudták meg­érteni, hogy daczára az erősen kidomborodó nemzeti és szabadelvű iránynak, mely e párt­nak minden akc­ióját jellemezte, miért tar­totta meg mégis azt a nevet, mely mindazt, amit ez a párt képviselt, nem fejezte k­i, úgy ma annál többen vannak, a­kik ab­ban, hogy a mérsékelt ellenzék fölvette a nemzeti párt nevet, nemcsak egy ré­gen várt névcserét látnak, hanem látnak egy nagy politikai igazságot és látnak egy épp oly bátor mint őszinte obligácziót, mely biz­tosít, hogy e párt harczaiban nem személyes politikáról és nem személyes ambicziók ki­elégítéséről van szó. És ez okozta a nagy és üdvös fordula­tot, mely a nemzeti párt iránt a nemzet köz­érzületében beállott s melyet a miskolczi szervezkedés sikere pecsételt meg. S ha eddig a mérsékelt ellenzék jóformán csak az Apponyi nevéből szívta létfeltételeit, viszont most Apponyi is érezheti már, hogy mily különbség az, ha a pártvezér a saját pártján kívül az ország és az egész nemzet rokon­­szenvére támaszkodhatok. Olyan különbség ez a múlthoz képest, mint mikor egy vitor­lás hajó, melynek mindig az ellenkező sze­lekkel kell küzdenie s azok ellen kell szem­be haladnia, vagy melynek ha szélcsend áll be, egy helyen kell vesztegelnie, s egyszer­re gőzgépet nyer és hatalmas kerekeivel szelheti a hullámokat. S hogy ez a kedvező különbség tényleg beállott a nemzeti pártra, azt a miskolczi értekezlet sikere után ta­gadni csak azoknak lehet, a­kik nem félnek a kinevettetéstől. A miskolczi szervezkedés azért nagy siker és azért bír nagy jelentőséggel a nem­zeti pártra nézve, mert : 1. oly sokféle érdekbe belenyúló és oly sokfelé elágazó, rendszeresen szőtt intriga,és oly sokféle rosszakarat és féltékenység által táplált ellenakczió daczára sikerült, hogy ennek az intrigának és ellenakcziónak fele is elég lett volna a múltban arra, hogy a szervezkedési kísérlet eklatáns kudarczc­al végződjék; 2. mert a nemzeti párt most először bizonyította be, hogy önálló önerővel bír, és hogy arra, hogy politikai attrakc­iót fejtsen ki és terjedni tudjon, nem kénytelen senkitől sem támogatást kérni kölcsön.Vagyis, hogy a nemzeti párt nemcsak a parlamentben erős, hanem a parlamenten kí­vül is az. Most nem akarjuk részletesen előso­rolni azokat az intrigákat, melyek a nem­zeti párt miskolczi szervezkedését politikai kudarczczá akarták tenni s melyek program­­mal tűzték ki, hogy: 1. Apponyit Miskolczon ne fogadják lel­kesen és ünnepélyesen; 2. hogy Miskolcz városa hidegen viselje magát és ne részesítse Apponyit semmiféle tiszteletnyil­vánításban; 3. hogy ha Apponyi mellett elvtársai tüntetni akarnának, ezt ellentüntetés­sel viszonozzák. Nekünk elég az, hogy e programainak minden pontja fényesen­­ megbukott. Elég az, hogy Apponyit már a vasút­nál csupa befolyásos polgárból álló nagy tö­meg fogadta s oly impozás kocsisor kisérte a városba, minőt Miskolcz város még sohase látott. Elég, hogy a szervezkedésre megjelent öt vármegye közönsége, s a terem szűk volt a közönség befogadására. Elég, hogy Miskolcz város polgársága áttörve a mesterségesen felállított, korlátot, melylyel Apponyitól elválasztani akarták és fáklyát ragadva óriási lelkesedéssel ment Apponyihoz, hogy kinyilvánítsa tiszteletét és rokonszenvét. És elég nekünk, hogy láthatjuk a nem­zeti akarat ébredését és láthatjuk a nemzet­ben a politikai függetlenség föltámadását. Nekünk nem a káröröm kell ellenfe­leink felsülése felett, hanem a valódi öröm, a nemzeti akarat nyilvánulásának látványa előtt. S ebből a szempontból tekintjük a mis­kolczi sikert nagy és örvendetes eseménynek és meg vagyunk győződve, hogy ennek az egész országra nagy kihatása lesz. Új szellem ébredése ez, s ez ellen a régi elkoptatott fegyverekkel nem lehet küzdeni. S meg vagyunk győződve, hogy e siker után az a kísérlet, mely minden áron a nemzeti párt és a függetlenségi párt közt akarja a visszavonás sárkányfogait elhinteni, még lehetetlenebbé fog válni, mint a­milyen volt eddig. Budapest, nov. 30. Beöthy Ákos a magyar delegáczió holnapi tel­jes ülésén, melyen a hadügyi költségvetés kerül szőnyegre, határozati javaslatot nyújt b­e s abban több rendbeli törlést ajánl. A határo­zati javaslat két részre oszlik, az egyik a töltet­len redukc­iót hangsúlyozza, a másik a feltételes redukc­iót kívánja. A képviselőház közoktatásügyi bizottsága mai ülésében megállapította a tanítói nyugdíjtörvény módosítása iránti törvényjavaslat tárgyában a ház elé terjesztendő jelentését. A Sponer előadó által szerkesztett jelentés kiemeli, hogy a bizottság meggyőződött arról, miként az országos nyugdíj és gyámalap új bevételi forrás igénybevételével ugyan, de a jogosultak hozzájárulásának fokozása nélkül, sőt részben leszállítása mellett fedezni fogja a jelentékenyen emelkedő igényeket. Egy­úttal — Jónás Ödönnek a bizottság által elfoga­dott indítványához képest — kiemeli a jelentés, hogy tekintve azt, miként az országos nyug­díj és gyámintézet mathematikai mérlegének jelen állapotából kitetsző vagyongyarapodás arra enged következtetést, hogy tíz év múlva min­den valószínűség szerint oly tekintélyes tőke fog rendelkezésre állani, mely a rokkantak szá­mának emelkedése s nagyobb halálozás esetén az özvegyi segély s árvák gyámpénzei rendkívüli hullámzása esetében is képes lesz kamataival a kiadásokat ellensúlyozni; a bizottság azon remé­nyének is kifejezést ad, hogy a tíz év múlva újab­ban összeállítandó mathematikai mérleg kedvező A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Irodalmi botlások. Ha a lapban, fekete kávé mellett, egy kis kronológiai, vagy földrajzi botlást veszünk észre, akkor a gúny minden­nyira a szerencsétlen újság­író ellen fordul, ki poros asztala előtt bóbiskolva fűz sort sor után, hogy beírt lapjaival etesse ezt a telhetetlen fenevadat, melynek neve marioni gép. Pedig az újságnak igen szerény és ephemer igényei vannak s egy kis böngészés fáradsága mellett mennyivel nagyobb irodami botlásokat lehet tű­hegyre szedni oly művekből is, melyeket alapos, komoly tudósok a forrástekintély teljes pretenziói­­val írtak meg. Megtörtént egy ujabbkori német tudóssal, Wizelius György­gyel is például, hogy Nagy Ká­roly császár életét Plutarch által íratta meg görö­gül. És egy tekintélyes franczia lexikonban, Prud­­homme »Dictionnaire uni­verselj­ében« áll megörö­kítve egy nem kevésbbé vastag »blunder« — hogy t. i. Dortrecht angol város. Legkülönösebb, hogy némely Leiteriád mint­egy polgárjogot váltott magának és ma már nincs hatalom, a­mely száműzhetné akár a közbeszédből, akár az irodalomból, hol egészen kiszorították he­lyéből a valódi értelmet. A legfrappánsabbak egyi­ke az a bibliai idézet, hogy »könnyebb a tevének egy tű fokán átbújni, mint a gazdagnak mennyor­szágba jutni.« Máté evangéliumának idevágó XIX. 24. verse szerint: »Facilius est camelum per fora­men acus transire, quam divitem intrare in reg­­num coelorum.« Nos, a biblia Leiter Jakabja el sem képzelte, minő óriási badarságot követ el. Összetévesztette a görög szöveg k­a m i l­o­s sza­vát a k­a m e l­o­s-szal. Pedig a »kamilos« szó egy­szerűen sodrott kötetet jelent, tehát egész érthe­tően van összeköttetésbe hozva a tűvel, holott a teve (kamelos) képtelenség. Ha a Hermolaus Barbaras híres és mindeddig megfejthetlen maradt négy görög szava, a »to ti én evnai« egész irodalmi harczot idézett fel a filo­lógusok és kommentátorok táborában, ez még érthe­tő. Ámde sokkal jelentéktelenebb dolog felett is hajba kaptak a középkori scholastikusok. Aristote­­les egyik tudós magyarázója például ezt az Aristo­­telesi tételt: »ho­nusz esztin aülosz« hűségesen lefordította akkép, hogy »a lélek — flóta.« Akadtak, akik azután a tudomány minden appará­tusát mozgásba hozták annak bizonyítására, hogy a lélek csakugyan flóta, mindaddig míg valakinek eszébe nem jutott, hogy igaz, hogy az »aülosz« szó görögül flótát is jelent, de jelenti a »halha­tatlant« is és a két értelem között csak az ékezet tesz különbséget. Valószínű tehát, hogy Aristote­­lész mégis csak inkább halhatatlannak hitte a lelket. Szere-száma nincs azoknak a mulatságos félreértéseknek, melyeket már a fordítók elkövet­tek, a fordított nyelv tökéletlen ismerete, vagy fe­lületes felfogása által. Egy tudós franczia abbé, Thiers volt az, aki valamelyik polémiájában Philo ismert helyét: »omnis bonus liber« így alkalmaz­ta : minden könyv jó valamire — holott az azt je­lenti, hogy »minden jóravaló ember szabad.« Volt a múlt században egy sokat játszott angol színmű: »Love’s last shift« (a szerelem utolsó menedéke), melyet franczia fordítója — kérem ne nevessenek ■— ekkér ültetett át: »A szerelem utolsó — in­ge.« Egyébiránt a francziák tudvalevőleg nagy kedvenczei Szent Leiter Jakab ö kegyes patrónu­­suknak. Franczia volt, a­ki egy alkalommal azt írta, hogy a canterbury-i érsek a székesegyház stal­­lumait »ágyukkal« töltötte be; t. i. canon — ka­nonokokkal. Gallia szülötte volt az is, a ki az an­gol Towston hajózásairól írva, ott a­hol elmondja, hogy a hires hajósnak nem leven több vitorlája, bonnette-et használt, véletlenül bonnet-t (sipka) olvasott s ekkép fordította a kérdéses helyet: »Towston árbocz­ fájára egy ócska sipkát akasztott s úgy hajózott Wight szigete felé.« Igaz, hogy az angol is visszaadta a kölcsönt a francziá­­nak egy Guthrie nevű író személyében, a­ki­ a »nouvelle« és »neuviéme« szék zátonyaiban fenn­akadva a franczia »kilenczedik hold 26-ik napja« helyett »újhold 26-ik napját« irt, már pedig tud­valevőleg a hold minden 28-dik napon újra meg­telik. Furcsán járt az az angol kritikus, a­ki Pope egy jegyzetéből, melyben az Shakspere »Szeget szeg­gel« czímű vígjátékéról kifejtette, hogy Cinthio va­lamelyik novellájából van véve, mégpedig a »dec. 8. nov. 5-ből« (8-dik decade 5 ik novella) deczem­ber 8-át, november 5-diket csinált. De tévedne, a­ki azt hinné, hogy Leiter úr és társa csak a szerkesztőségi szobák éjjeli gáztól fül­­ledt levegőjét bújják, vagy legfeljebb egy-egy nagy­­képű tudós dolgozó szobájában tesznek látogatását néha belevegyülnek ők a köznapiasabb emberek tár­saságába is. Készségesen megjelennek egy-egy bá­jos hölgy vagy rátartó udvaron ez mosolygó ajakán és habár kevésbbé tartós, de nem kevésbbé őszinte derültséget okoznak. Például az a hölgy, a­ki Gui­­bert katonai taktikájának megjelenése alkalmá­ból, ezekkel a hízelgő szavakkal gratulálta meg a szerzőt: »Olvastam t­i k-t a k­­­á t, igazán elragadó«, vagy a ki Boileau-t ennek Longinus-fordítása meg­jelenése óta a »fenségesről« (Du sublime) egész ko­molyan valami tudós vegyésznek vélte, a­ki a sublimatokról írt könyvet. Hogy az olaszokat se engedjük el szárazon, említsük fel Fernando Fabiani-t, aki egy franczia útleírásból czitálva, melynek czimlapján ez a megjegyzés állott: »Enrichi de deux listes« — »két tárgymutatóval ellátva« — ezt a szerző ne­vének vélte, s ismételten akkép is idézte, teszem azt: »Enrichi de Deux­ Listes úr nem ha­bozik kijelenteni«.... »Igazat kell adnunk Enri­chi de Deux-Listes urnak«.... több efféle. Könnyű volna tetszés szerint folytatni a példák idézését a világ minden nemzetének irodalmából. Itt van például Richard Simon, ki »Histoire cri­­trique du vieux testament« czimű művében két tisztet, Saniát és Frotelát, német kiasszonyok­nak tart; ott van maga a nagyérdemű Pli­­nius, ki a görög Democritosból fordítva, azt mondja utánna, hogy a »chameleon hasonlít a krokodilushoz s épen olyan nagy is« — holott a a Democritos által használt »crocodeilos« görög szó nála nem épen krokodilust, hanem általában gyíkot jelent. Coeffetau, ki Cortinium városá­ból Cortinius kapitányt csinál, De Pinet, a­ki Pliniusnál említett két ásványfajt római patri­­c­iusok gyanánt mutat be, De Tressen, a­ki Ariosto-fordításában »alacsony fok« (capo basso) helyett »Capo Basso«-fokról beszél, a miért rajta is maradt a Capo-Basso gróf gúnynév — mind a Leiter Jakabok elágazó családjával tartják a rokonságot. Legszerencsétlenebb az olyan író, ki nem éri be botlásával, hanem tudományos hevétől elra­gadtatva, azt a jobb ügyre méltó fáradságot is ve­szi magának, hogy tévedésének magyarázatára a legmesszebb menő hypotheziseket merészli felállí­tani, nem sejtve, hogy minél beljebb gázol az ál­okoskodások hínárjába, annál nevetségesebbé vá­lik. Így tesz a máskülönben kiváló tudományit Thomas Wharton, a­ki egy régi angol ballada fordítása közben, mely oroszlánszívű Richardnak Saladinnal való mérkőzéséről szól, e sorra akadt: »a faucon brood in hand he bare.« A ballada t. i. azt mondja Saladinról, hogy »széles pallost hordott kezében.« De Whartont megzavar­ta a pallos és sólyom angol kitételének rokon hangzása a régies írásmódban s nemcsak sólyom­mal kezében tünteti föl Saladint, de jegyzeteiben egész értekezést is csatol mellé, hogy mert tartott Saladin sólymot kezében s kisüti, hogy ezzel ellen­fele lenézését akarta kifejezni. Nem egészen igazságos tehát csakis a sze­gény újságírók »téllhibái« ellen indítani hajszát, a­mikor idővel, tudományos eszközökkel bőven rendelkező komoly tudósok is oly gyakran áldoza­taiul esnek annak a közös emberi gyarlóságnak, melynek neve tévedés. Y. S. voltához képest lehetséges lesz vagy a nyugdíj­illetmény fokozása, vagy a hozzájárulás mérvének leszállítása, vagy esetleg a szolgálati időnek le­szállítása is. A jelentés megállapítása után Schvarcz Gyula elnök a bizottság nevében szerencsét kíván a miniszternek ezen alkotásához, mely sok szenvedő család sorsát fogja enyhíteni. Gróf C­s­á­g­y miniszter köszönetet mond az el­nök­e szavaiért, hozzátévén, hogy a tanítói fizetésekre vonatkozó törvényjavas­latot már a jövő héten beterjeszt­hetni reméli. Ezzel az ülés véget ért. A 48-as pártkör holnap, kedden, délután 5 órakor értekezletet tart. Caprivi és Bismarck herczeg. Az exkanczellár maga még nem nyilatkozott ugyan utódjának múlt heti nagy figyelmet keltő beszédéről, de lapjai már foglalkoznak vele s fölötte érdekes, hogy ezt minő szellemben teszik. A müncheni »Alig. Zig« a többek közt azt találja, hogy Caprivi úr beszé­dén olyan erős önérzet vonul végig, mint nála eddig még nem nyilvánult. A lap nem mondja ugyan ki határozottan, de egész czikke elárulja, hogy ezt az önérzetes hangot Caprivi ur eddigi működésében igazoltnak nem igen találja. Azt is irányzatosan hangsúlyozza a müncheni lap, hogy a beszédet főleg a baloldal és a czentrum helye­selte. A beszéd velejét illetőleg a lap nem ért egyet Caprivi azon nyilatkozatával, hogy a hely­zet megítélésében semmi ok sincs a pesszimiz­musra s itt azt a helyes megjegyzést teszi, hogy a nyugtalanságot, mely a közönségben nyilvánul, ép­pen nem az újságok keltik. Csakhogy abban már alig van igaza, hogy e nyugtalanság fő okát abban leli, hogy a közélet minden terén olyan új irányok ér­vényesülnek, melyek ellentétben állanak a Bis­marck politikájával. Ez ellentét csakugyan meg­van, de sem Németországban, sem a külföldön nem kelt aggodalmakat, hanem ellenkezőleg a legszé­lesebb körök helyeslésével találkozik. A lap e nyi­latkozata csak újabb tanúbizonysága annak, ha Bismarck személyes hívei köréből nagyban terjesz­tik a nyugtalanságot, ha más czélból nem, úgy csak azért, hogy elhitessék a közönséggel, ha Bismarckot meg nem buktatják, ma Európa a béke legidillibb korszakát élvezné, a­mi pedig kézzel fog­ható valótlanság. Még alaptalanabb az az állítás, hogy az orosz-franczia barátság létrejötte a német politika tekintélyének csökkenését jelenti, melyért tehát Caprivit terheli a felelősség. Ez súlyos és a Bismarck-táborból ismételve hangoztatott vád, mely azonban semmivel sem lesz igazabb azzal, hogy minduntalan hangoztatják. A brazíliai forradalom. A Rio de Janeiróban legutóbb lezajlott eseményekről most már részlete­sebb jelentések vannak előttünk. A lázadás szom­baton egy hete kezdődött, mikor a fölkelők szét­rombolták a vasúti töltést. Erre Fonseca elnök­diktátor az ellenzék több vezérét, Vandenvolk Irodalom. Angol és franczia irodalmi újdonságok egész halmaza hagyta el a sajtót. Az érdekesebbek közül való Mrs. Hungerfordnak »A little Irish girl« (A kis ír leány) czímű regénye. Könnyed, hogy úgy mondjuk, k a e z é r styljével meg fogja nyer­ni a hölgy olvasó-közönséget. Az elbeszélés kissé felületes rajzocskákkal van megtoldva. Maxwell Gray »In the Heart of the Storm« (A vihar szí­vében) mély lélektani tartalmával bilincsel le. A szerző iránya szép, formás, lendületes ; az olvasó­val egészen megérteti magát. — René Ba­zin »Une tache d’encre« (Egy tenta­­folt) czímű regénye (a Spielhagen értelmében vett Id­. Roman) a franczia irodalom legbájosabb termékei közé számítható. Ifjú orvosnövendék tör­ténete ez, ki egy tentacsöppel tönkretesz valami incunabulumot. Ebből a tentafoltból aztán bájos szerelmi történet kerekedik. A pompás könyvet a franczia akadémia megjutalmazta. »1848—49-ki Történelmi Lapok« czim alatt egy két hetenkint megjelenő képes folyóirat indul újévtől kezdve Kolozsváron. A folyóirat hivatalos lapja lesz az 1848 — 49-ki ereklye múzeumnak s a honvédegyleteknek. A lapnak feladata lesz egybe­­gyüjteni a nagy napok eseményeire vonatkozó részleteket s a még élő honvédek nyilatkozatai alapján kiegészíteni a már megjelent munkákban a hézagokat, stb. A lap minden számának első czikke az események egy-egy nagyobb alakját, színhelyét, vagy műemlékét mutatja be írásban és képben. A lapot Kuszkó István, az 1848—49-ki orsz. ereklye-muzeum őre állítja össze s előfizetési ára évnegyedre 1 frt. A magyar történelmi társulat decz. 3-án d. f1. 4 órakor az akadémia I. em. ülés­termében választ­mányi ülést tart. Bartalus István »A magyar palotás zene eredetéről« olvas fel. »Divatos hazugságok« czímű két kötetes tár­sadalmi regényre hirdet előfizetést Székely Béla, fiatal író, ki különösen párizsi tárczáival s kri­tikai dolgozataival keltett figyelmet. A regény tár­gya a modern társadalmi életből van merítve, annak jellemzését nyújtja és annak fonákságait tükröz­­teti vissza. A könyv Révai Testvérek kiadásában január hó végén két kötetben jelent meg. Elő­fizetési ára: 1 frt 50 kr. Bolti ára: 2 frt. Az elő­fizetési pénzek és gyűjtőivek deczember 20-ig szerző czimére (Budapest, Andrássy­ út 48. sz.) küldendők. »Magyar Géniusz.« Ezzel a czímmel újévtől kezdve új hetilap indul meg Hevesi József és K­a­r­c­z­a­g Vilmos szerkesztése mellett. A lap fényesen lesz kiállítva, legkiválóbb művészeink által illusztrálva és a párisi »Illustration« mintá­jára, minden számhoz színes műmelléklet lesz csatolva. Az uj lap mutatványszáma már kará­csonyig megjelenik. Előfizetési ára 10 forint lesz. A szerkesztőség és kiadóhivatal ideiglenes irodája VI. ker. Rózsa­ u. 46., ahová az előfizetési pénzek küldendők. Folyóiratok. A »Magyar nők lapja« vasárnapi számában közli Zilahi Ágnes, ismert írónő s a »Valódi magyar szakácskönyv« szerzőjének sike­rült arczképét. Az orosz irodalom külföldön. A muzsikák ho­nából Angliába az idén szállítottak először na­gyobb mennyiségben orosz könyveket. A szállít­mány negyvenhat nagy ládából állt s 1500 padot nyomott s egyik legelső pétervári könyvkereskedő ezég szállíttatta a tengeren át Londonba. E na­gyobb mennyiségben való szállítás azért történt, mert a legtöbb nyilvános és magánkönyvtár, to­vábbá egyes irodalombarátok azt a kívánságukat fejezték ki, hogy a könyvállványaikra a többi külföldi termékek mellé az orosz irodalmat is el­helyezni akarják. Zeneművek: Pap Zoltán, ki rövid idő alatt egymásután adott ki néhány nótát, melyet az tett érdekessé, hogy a zenét is a poéta írta, legújabban »Ide azzal a kupával« cz. verset irt, melyet Sipu­­lusz-nótának nevezett el. A pesti könyvnyomda­­részvénytársaság adta ki a megzenésített verset, melynek ára 80 kr. — Kitűnő öt eredeti népdalt vettünk az előbb említett szerzeménynyel egyide­jűleg. »A dorozsmai csárdában« czim alatt adta ki Méry Béla Dankó Pistának gyönyörű népdalait, melyeket Palotássy Gyula alkalmazott zongo­rára. A szép kiállítású s dicséretre érdemeis kiad­vány­ára­­ írt 50 kv. tábornagyot, Simon tábornokot és Bocayuva volt minisztert elfogatta. Viszont Mello tengernagy, a lázadók vezére hatalmába kerítette a Rio-Chullo torony­haj­ót s azután a többi hajókat. A vasárnap és hétfő közti éjjel a hajók támadólag léptek föl, mire hétfőn délelőtt kilencz órakor Fonseca alá­írta lemondását. Peixoto tábornok neveztetett ki a köztársaság elnökévé. Az alkotmány szerint azonban az elnököt általános szavazás útján a nép választja, csakhogy ezt most nem vették figye­lembe, mert félnek a nép szavazatától. Azt sem tartják kizártnak, hogy ha a monarchia vissza nem állíttatik, a brazíliai unió felbomlik s az északitól a déli államok külön és önálló államcsoporttá fog­nak alakulni. Egy ellenzéki alispán. A most lefolyt miskolczi eseményeknek egyik legszebb és legkiemelkedőbb mozzanata volt, mi­dőn Mel­cz­er Gyula Borsodmegye alispánja, a ki daczára politikai meggyőződésének, mely őt a nemzeti párthoz köti, mint köztisztviselő sem Apponyi fogadtatásához el nem ment, sem a párt­értekezlet zöld asztala mellett meg nem jelent­ este a fehér asztalnál, hol a független em­ber meggyőződésének szabadságát nem korlátoz­zák többé a közhivatalnoknak kötelességei, poha­rat emelt és konfessziót tett. Az a vallomás, melyet a fehér asztalnál Mel­­czer Gyula elmondott, megérdemli, hogy külön méltassuk, mert az a nemes politikai irány, mely igazságot, pártatlan törvénytiszteletet követel a tisztviselőtől, de tiszteli benne az önálló polgár jogát a politikai meggyőződéshez, és csak az fáj neki, hogy ezt a közhivatalnokok legtöbbjében fel nem találja, megtestesülve állt mindenkinek szeme előtt Melczer Gyulában. Melczer Gyula kiemelte, hogy hosszú közpá­lyája alatt sohasem tagadta meg politikai meg­győződéseit, melyek egykoron őt a Deák Ferencz politikájához fűzték, s később a fuzionált szabad­elvű pártnak élére állították Borsod megyében. Kiemelte, hogy midőn a szabadelvű kormányban megcsalódott, lemondott elnöki tisztjéről s az el­lenzéki zászlót ragadta kezébe, kiemelte, hogy az ellenzéki harcrok alatt is csalódások érték, migyen Apponyiban és most a nemzeti pártban föl nem találta azt a szellemet és irányt, melyhez egész lelkével csatlakozhatott. De kiemelte, hogy bár­mily erős politikai meggyőződései voltak is min­dig, mégis mikor a megye bizalma­it, akarata ellenére, a közigazgatás élére állította, ő mint köztisztviselő, ha politikai érzelmeit soha egy perezre sem tagadta meg, de azokat soha egy perezre sem bocsátotta be hivatalos szobájába. Mint köztisztviselő soha mást nem ismert, mint a vármegye egész közönségének érdekét és alárendeltjei közül soha egyre sem gyakorolt poli­tikai pressziót, a minthogy ugyan­ezt a maga részére sem tűrte volna

Next