Pesti Napló esti kiadás, 1892. január (43. évfolyam, 2-30. szám)
1892-01-04 / 4. szám
Budapest, 1892. 4. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Hétfő, január 4. Budapest, január 4. A román kormányváltozásról s a junimisták és onzervativok közti fúzióról Bukarestből érdekes őszieteket jelentenek. Ezek szerint a fúzió a juimista reformtörekvések teljes szerét jelenti. Catargiu, midőn Carppal meggyőzött, határozottan elfogadta a junimista proramm ama két legfőbb pontját, hogy először Románia szerződésszerűen csatlakozzék a ármas szövetséghez, másodszor pedig a párt agárpolitikai és közigazgatási törekvései megvalósítassanak. Ez a két főkérdés volt az, mely annak fején a junimistákat a konzervatívokkal való zakításra s önálló párt alakítására birta. Mihely a zonban Catargiu elfogadta a junimista programot, a pártra nem volt többé ok arra, hogy megtagadják a konzervatív részről ellenengedményül emelt azon kívánságot, hogy a két párteljesen összeolvadjon s egységes vezetés alatti kormánypárttá változzék át. Abból, hogy maga Carp vette át az államjavak, földmivelési és kereskedelmi minisztérium vezetését, bizonyosra vezető, hogy a junimista párt teljes komolysággal és mielőbb hozzá akar látni agrárpolitikai tervei valósításához ; ezek közt első helyen áll a földesurak és parasztok közti mezőgazdasági szerződéseket szabályozó mostani törvényhozás gyökeres átalakítása. Ezt a konzervatívok eddig önérdekből határozottan ellenezték, most azonban a kormány az újonnan választott törvényhozás első ülésszakában megteszi az ide vonatkozó előterjesztéseket. Az ideiglenes pénzügyi felhatalmazás Francziaországban. Az 1892-ik évi budgetet, mint említettük, a franczia szenátus nem intézhette el s ennek következtében a pénzügyminiszter a képviselőház elé terjesztette az ez év január havának végéig terjedő ideiglenes pénzügyi felhatalmazást. Érdekesnek tartjuk ezúttal megemlíteni, hogy a franczia alkotmányjog nem ismeri azokat az ideiglenes felhatalmazásokat, melyekben nálunk egy negyedév, mint rendszerinti minimum, szerepel az időtartam tekintetében. A most véget érő magyar országgyűlés mint láttuk, mér fél évre terjesztette ki a tévesen indemnitynek nevezett ezen felhatalmazást s nincs kizárva, hogy legközelebb egy egész évre fog e felhatalmazás meghosszabbittatni. A franczia alkotmányjog, az ily pénzügyi felhatalmazás ideiglenes jellegének megfelelőleg, elvileg csak tizenketted részekben bocsátja a kormány rendelkezésére az állam jövedelmeit s ehhez képest az ideiglenes tizenketted rész, — le douziéme provisoire — mindig csak az év megfelelő hónapjára szükséges kiadásokat és bevételeket foglalja magában. A franczia kormány a szükséghez képest egy, két, a legrosszabb esetben három tizenketted megszavazása iránt terjeszt elő javaslatot, amint a szükség hozza magával, de mindig úgy, hogy az ily pénzügyi felhatalmazás a budgetettárgyaló parlament által a budget tárgyalása folyamában ideiglenesen és azon időre előlegezett részösszegekre terjed ki, míg a budget tárgyalása előreláthatólag befejeztetik. Azt az eljárást azonban, hogy a pénzügyi felhatalmazás önálló törvényhozási intézkedés jellegét öltse fel, hogy az ne a budgettárgyalás folyamában engedélyezett á kontó előlegezés legyen, hanem megtörténhessék az, hogy egy feloszlatandó parlament adjon ily felhatalmazást s egy másik parlament tárgyalja magát a budgetet, sem a franczia, sem semmiféle más alkotmányosnak nevezhető állam közjoga meg nem engedi, sőt a lehetőségek sorából egyenesen kizárja. Mint említettük, a franczia parlament ezúttal egy tizenkettedet szavaz meg, ami körülbelül a januárban esedékes kiadások és bevételek összegének felel meg s igy nem is tizenkettede az évi összes bevételeknek és kiadásoknak, hanem a kiadások tekintetében annál több, (mert nagyobb fizetések teljesítendők az év első havában) a bevételek tekintetében pedig valamivel kevesebb. Amint a helyzet ma áll, a második tizenketted megszavazására alig lesz szükség, mert a budget január végéig valószínűleg törvénynyé fog válni. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 4-én. Az 1887—92-iki képviselőház ma tartotta utolsó ülését. A végtisztességre számosan jöttek el nemcsak a képviselők, hanem az a közönség is, mely a karzatokról szokta hallgatni a képviselőház tanácskozásait. A ház képe komoly volt és ünnepélyes , pedig a hangulat meglehetősen élénknek, sőt izgatottnak mutatkozott. Péchy Tamás elnök díszmagyarban és teljes ornátussal foglalta el az elnöki széket és nyitotta meg az ülést. Az első tárgy volt a kir. leirat felolvasása; ezt J o s ipov ich jegyző olvasta fel, de oly halk hangon, hogy többen az ellenzék soraiból a hangos felolvasást követelték. Péchy Tamás nyugtatta meg a békétlenkedőket, hogy majd el fogja ő mondani a leirat tartalmát hangosabban. Ki is jelentette aztán, hogy ő Felsége holnap délelőtt 11 órakor fogja a budai váriakban az országgyűlést berekeszteni. Erre felállott Irányi Dániel s ünnepélyes csöndben emelte ki, hogy a kormány meglepte a házat a gyors feloszlatással s a téli választásokért a felelősséget viselni fogja. Kiemelte, hogy a kúriai bíráskodásról szóló javaslat tárgyalása elmaradt s ennélfogva a kormánynak becsületbeli kötelessége szigorúan őrködni a választások tisztasága fölött. Irányi beszéde alatt az ellenzék többször zajongott és különösen Szilágyi Dezső irányában mutatott ingerült hangulatot. Ezután a gazdasági bizottság jelentését terjesztette be Csávossy Béla, a jelentésben a januári lakbérek kifizetése javasoltatik. A jelentést a ház elfogadta. Következett gr. Károlyi Gábor interpellácziója a székesfehérvári eset miatt, melynél a főispán nem engedte meg Kossuth Lajos arczképét leleplezni a városháza termében s az erre vonatkozó kísérletet alkotmányos mezbe bujtatott felségsértésnek nevezte. Gróf Károlyi Gábor éles sarkazmussal és heves indignáczióval kommentálta ezt az esetet. Tiltakozva az ellen, hogy a kik Kossuth Lajost tisztelik s ennek kifejezést adnak, ezáltal felségsértést követnének el. Az ötvenes évek sötét korszakára emlékeztet az a theória, mely a Kossuth-kultuszban felségsértést lát, s szóló azt kérdezte a kormánytól, hogy e sötét korszakba akarja-e visszavezetni az országot. Gróf Károlyi Gábor a Kossuth képének eltiltásával szemben állította Jellasics sírjának megkoszorúzását s ebben az alakban terjeszté elő az ellenzék zajos helyeslése közt interpelláczióját. Gróf Szapáry rögtön válaszolt, de válaszában kitért a kérdés elől. A miniszterelnök válaszát a többség tudomásul vette, az ellenzék nem. Ezután Iszákovics Milán terjesztett be két interpellácziót a polgárosított határőrvidék dominális földjeinek kedvezményei ügyében. Ezzel a napirend ki lévén merítve, következett Péchy Tamás elnöknek búcsúbeszéde, mely a mai ülésnek nagyfontosságú és nagyérdekű mozzanata volt. Péchy Tamás állva mondta el búcsúbeszédét, melynek első része az általa beterjesztett elnöki jelentés főbb pontjainak kommentárja volt. Mikor azután Péchy Tamás áttért a saját elnöki működésének ecsetelésére, itt az ellenzék rögtön zajos éljenzésben tört ki, melyben a kormánypárt nem vett részt, hanem mély hallgatásával tüntetett. Péchy Tamás kiemelte, hogy lehettek talán, akik az 5 elnöki működésével nem voltak megelégedve, de ő azért nyugodt lelkiismerettel tekint vissza mindarra, amit tett és viseli a felelősséget tetteiért. Kiemelte: a képviselőháznak nincs szentebb joga, mint a szólásszabadság , s ennek korlátozására vannak a házszabályok és van az elnöki hatalom. De e korlátozás nem léphet át szerinte a szólásszabadság elfojtására. Még a legszigorúbb eljárás mellett is, mely a parlamentben a rendet fentartani van hivatva. Kiemelte Péchy Tamás, hogy bármily izgatott és bonyodalmas ülésszakok voltak is, de az elnöknek mindig sikerült a legnagyobb izgalmak után is visszaterelni a parlament tanácskozásait a rendes mederbe. Kiemelte Péchy Tamás hogy bármily nagy izgalmak voltak is, soha a par’lamentben semmi nem történt, ami két szent dolgot érintett volna: a trónt és az államrendet. Beszéde végén éltette a királyt, a királynét és a hazát. Péchy Tamás beszéde rendkívül nagy hatást tett. E hatás az ellenzéken a folytonos tetszésben és zajos helyeslésekben, a kormánypárton pedig az ünnepélyes hallgatásban nyilvánult. Péchy Tamás után az ellenzéki pártok vezérei]: Irányi, Apponyi, Ugrón egymás után keltek föl, hogy Péchy Tamásnak tárgyilagos s hazafias elnöki működéséért köszönetet szavazzanak s azon óhajtást fejezzék ki, hogy a képviselőház elnöki székén a jövőben is Péchy Tamást láthassák. A kormány tagjai közül senki sem szólalt fel, a kormánypártról azonban felszólalt Gajári Ödön és hideg udvariassággal, nehogy a képviselőház utolsó ülésén az összhang megzavartassék, a maga részéről is hozzájárult az ellenzéki szónokok elismeréséhez. Gajári Ödönnek azon kijelentése, hogy ugyanazon illetékességgel szólal fel, mint az előtte szólók, meglepetést keltett az ellenzék padjain s többen kérdezték, hogy ő is pártvezér-e? Gajár aztán megmagyarázta szavait s felszólalását kormánypárti részen helyesléssel fogadták. Ezzel az ülés az elnök éltetése mellett feloszlott s a képviselők e szavakkal búcsúztak el egymástól : »A viszontlátásra !« Az ülés berekesztése után a nemzeti párt gróf Apponyi Albert vezetése alatt testületileg jelent meg a képviselőház elnöki szobájában, hogy külön is elbúcsúzzék Péchy Tamástól. Gróf Apponyi Albert tartott beszédet Péchyhez. Kiemelte nemcsak erkölcsi működésének korrektségét, hanem a jóságos barátságot is, melylyel a ház minden tagja iránt pártkülönbség nélkül viseltetett. Péchy Tamás meghatva felelt Apponyi szavaira s nagyon köszönte a nemzeti párt figyelmét s újból kiemelte, hogy a parlamentnek szólásszabadsága szerinte nem lehet kevesebb, mint a sajtószabadság. Szerinte a parlamenti szólásszabadságot nem korlátozhatja más, csak a rend s a parlamenti illem. Ezután a nemzeti párt tagjaival kezet szorítva, a tisztelgés véget ért. Mint értesülünk, a függetlenségi és 48-as párt és a 48-as párt is hasonlóképen vettek búcsút Péchy Tamástól. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Josipovics Géza, Széll Ákos, Madarász József. A kormány részéről jelen vannak: Gróf Szapáry Gyula, gr. Csáky Albin, Josipovich Imre, dr. Fejérváry Géza, Szögyény-Marich László, Szilágyi Dezső, gróf Bethlen András. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesittetik. Az elnök bemutatja a beérkezett kérvényeket, melyek kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Felolvasásra kerül a miniszterelnök átirata, mely szerint ő Felsége a jelen országgyűlést jan. 5-én d. e. 11 órakor fogja a budai kir.váriakban ünnepélyesen berekeszteni. Irányi Dániel nem akarja ismételni azt, amit akkor mondott, midőn a miniszterelnök az országgyűlés berekesztését bejelentette. Viselje a felelősséget a miniszterelnök és éreztesse vele a felelősséget a nemzet. De az utolsó pillanatban konstatálnia kell, hogy a kúriai bíráskodásról szóló javaslat ... Kiáltások: Svindli! Piruljon legalább! Elnök kéri a képviselőket, hogy válogassák meg kifejezéseiket. Iványi Dániel folytatólag megjegyzi, hogy a kúriai bíráskodásról szóló javaslat az ismételt ígéretek daczára sem vált törvénynyé. De éppen azért követelnie kell a kormánytól, hogy legyen gondja tiszta választásokról. Egyebet ő nem kíván, csak tiszta választásokat, s aztán ítéljen a nemzet. Elnök azt hitte, hogy Irányi a napirendre nézve kíván nyilatkozni, azért nem szakította félbe, de neki még van előterjesztése. Felolvasásra kerül az elnök hadi előterjesztése a függőben levő ügyekről. Ezután Csávossy Béla előadó beterjeszti a ház januári költségvetését, mely nyomban elfogadtatik. Elnök jelenti, hogy gr. Károlyi Gábor sürgős interpellácziót jelentett be. Gr. Károlyi Gábor megtartja interpelláczióját. Elmondja, hogy Székesfehérvárott a király által kinevezett főispán a közgyűlés határozata ellenére megtiltotta a Kossuth-kép kifüggesztését, azt állítva, hogy e kép kifüggesztése nem volna egyéb, mint alkotmányosságba burkolt felségsértés. A főispán nem merte volna ezt tenni, ha gr. Szapáry jóváhagyásáról biztos nem lett volna. Gr. Szapáry Gyula előbb vállalkozott arra, hogy Kossuthot hontalanná tegye, most pedig még képeit is üldözi. Ha e kép kifüggesztése felségsértés, akkor állítsák őt illetékes bíróság elé. Gr. Szapáry aranygyapjas arczképét hány helyen függesztik ki s talán csak nem akarja azt állítani, hogy több érdeme van, mint Kossuth Lajosnak ? A következő interpellácziót intézi a belügyminiszterhez: »Emlékezik-e a miniszterelnök úr, hogy még 1891. nyarán, Novigorodban a katonatisztek Jellasics szobrát ünnepélyesen megkoszorúzták, holott Jellasicsot koronás királyunk V. Ferdinánd lázadónak és árulónak jelentette ki és másodszor tudja-e a miniszterelnök úr, hogy a fehér megyei főispán, az állam egyik hivatalnoka, Kossuth arczképének ünnepélyes leleplezését hivatalosan felségsértésnek jelentette ki, holott Kossuth nemzetünk legdicsőbb férfia ? Büntetésre, vagy jutalomra számíthatnak-e a novidvori katonatiszt és a székesfehérvári főispán ?« Gr. Szapáry Gyula belügyminiszter megjegyzi, hogy a közgyűlés iratai még nem terjesztettek fel hozzá. Ha föl lesznek terjesztve, hatáskörén belül intézkedni fog. Gr. Károlyi Gábor megszokta már az ilyen válaszokat s csak azt mondhatja róla, hogy mulatságos. A választ tudomásul nem veszi. A ház többsége a választ tudomásul veszi. Ezután Iszakovich Milán a következő interpellácziót olvassa fel: A polgárosított határőrvidéken létező úgynevezett dominális föld — mindig költségi legelőként használtatván — azok legnagyobb része időközben az egyes községeknek, mint korporácziónak a pénzügyminisztérium által örök áron eladattak. A paritás és méltányosság szempontjából kiindulva, kérdezem a t. földmivelési miniszter urat, kinek hatáskörébe a kérdéses földek jelenleg tartoznak . Miért nem részesüttetnek a többi községek is, u. m. Uzdin, Orlovácz, Tomasevácz és Turkaszdin hasonló eladási kedvezményben ? Quod un aegum alteri justum! Közöltetni fog a miniszterrel. Az elnök beszéde. Ekkor Péchy Tamás, aki diszmagyarban jelent meg, felállott s a következő beszédet tartotta: T. ház! (Halljuk! Halljuk !) Méltóztatott a miniszterelnök urnak mai napon felolvasott átiratából értesülni, hogy az 1887. évi szeptember hó 26-ára összehívott ezen országgyűlés ő császári és apostoli királyi Felsége által Budán holnap d. e. 11 órakor ünnepélyesen be fog záratni. Ez az ülés tehát a képviselőháznak utolsó ülése. Van szerencsém ennélfogva a t. háznak beterjeszteni az egész országgyűlés működésére vonatkozó elnöki előterjesztésemet, kérvén a t. házat, hogy méltóztassék azt most olvasatlanul átvenni és annak kinyomatását s a házt. tagjai közt való szétosztatását elrendelni. (Általános helyeslés.) Ezen elnöki előterjesztésemben fel vannak sorolva mindazon mozzanatok, melyek e házban ötödfél év lefolyta alatt felmerültek, mindazon törvényjavaslatok, melyeket a ház törvényerőre emelt s mindazon intézkedések, melyek a házat az ötödfél év alatt foglalkoztatták. Ezeknek felsorolásával most nem foglalkoztathatom a t. ház tagjait; nem foglalkoztatom azért, mert igen jól tudom, hogy azok a t. ház tagjainak emlékezetében még igen élénken élnek s ha el fogják zárjelentésemet olvasni, fel fog előttük tűnni a kép, mely ezen rövid szavakban vázolt működésnek élő keretet ad. Csak annyit említek fel, hogy ami ez elnöki jelentésemben el van mondva, ezen ötödfél év alatt képviselőtársaim sorából 41-et ragadt el a halál. Ez kétségkívül rendkívül nagy szám, s a ház tagjainak csaknem tized része. (Halljuk! Halljuk !) de én azon meggyőződésben vagyok, hogy ennek magyarázatát adja azon körülmény, hogy a magyar nemzet azokat, akik hosszú éveken át szerencsések voltak szolgálni a hazát, azokat, akik tettel és munkával teljesítették hazafiúi kötelességeiket, nem ejtette el könnyen és nem dobta el magától, hanem azokat beválasztotta a törvényhozó testületbe, és így nagyon természetesen sok oly koros ember volt e ház tagja, aki már az élet rendje szerint is könnyen lehetett a halál martalékává. Méltóztassanak megengedni, hogy ezen tárgyat most újólag felemlítettem, habár mindegyiknek elhunyta alkalmából megtettem szomorú elnöki kötelességemet, de azon kegyelet és azon barátság, amely engem igen sokhoz közülök fűzött, kötelességemmé teszi, hogy elismerjem még most utoljára is érdemüket, és koszorút tegyek hangjaikra. (Élénk helyeslés.) Elnöki előterjesztésemben — mint mondom — fel vannak sorolva mindazon törvények, melyeket a ház alkotott. Lehetetlen, hogy ezek közül most is röviden rá ne mutassak a legfőbb irányokat képviselő azon törvényekre, amelyek mutatják, hogy mi volt tulajdonképeni czélja, iránya és elve a háznak ezen ötödfél év alatt. Számos törvény egyenesen arra volt irányozva, hogy Magyarország pénzügyi egyensúlya helyreállíttassék. Sok áldozatot hozott e tekintetben az ország, de ezek az áldozatok nem voltak meddők, mert siker koronázta az országgyűlés igyekezetét, amivel, úgy gondolom, érdemessé tette magát a ház a nemzet hálájára. (Élénk helyeslés.) Az iparnak, kereskedelemnek és földmivelésnek felvirágoztatása szintén egyik legfőbb gondját képezte a háznak. (Halljuk! Halljuk!) Mindazon törvények, melyek kereskedelmünk fejlődésének huzamosabb időre való biztosítását czélozták, amelyek külországokkal évek hosszú sorára kötött szerződések beczikkelyezését tartalmazzák, bizonyítják, hogy a t. ház nagy súlyt helyezett azon körülményre, hogy mindenki hosszú időre tudja, hogy melyik irányban folytathatja helyesen és hasznosan működését. Azon törvények, melyek a földmivelés emelésére szolgáltak; azok, amelyeket a ház az iparnak, a munkások személye és nyugdíja biztosítása tekintetében hozott, mutatják, hogy az ipar, kereskedelem és földmivelés a háznak mindenkoron kedves gondjai közé tartoztak. Azon törvények, amelyeket a ház a közlekedés emelése szempontjából hozott, melyek közül felemlítem az osztrák-magyar államvasút és az észak-keleti vasút államosítását, a budapestpécsi vasút átvételét és a magyar-nyugati vasút államosítását, eléggé bizonyítják, hogy a ház ezen közlekedési politikával Magyarországnak súlyát emelni kívánta. Azon számos vicinális vasút, amely a ház gondoskodása folytán ezen időszak alatt épült, szintén mutatja, hogy a ház rendkívüli súlyt helyezett mindarra, ami a földmivelés, ipar és kereskedelem érdekeinek előmozdítására szolgál. (Úgy van!) Számos törvényt alkotott a ház, amely honvédelmünk gyarapítását célozza. Akkor, amidőn egész Európa nagy áldozatokkal szaporítja hadseregét, mi itt, Európának legkényesebb pontján, bizonyára helyesen jártunk el, ha nem akartunk elmaradni mások mögött, mert ha valakinek, úgy nekünk jelszavunk : Bizzunk Istenben és tartsuk lőporunkat szárazon! (Halljuk! Halljuk !) Ezeken kívül méltóztatott a t. háznak intézkedni arról, hogy Magyarország népszámlálása 1890. évben végrehajtassék, hogy ekként a ház az ország népességének gyarapodásáról és a magyar nemzet szaporodásáról biztos adatokat szerezhessen. (Helyeslés.) Méltóztatott a t. ház gondoskodni arról, hogy az 1895. évben országos kiállítás tartassák, mely mig egy részről hazánk jelenlegi iparának fejlettségét lesz hivatva bemutatni, addig másrészről kegyeletes emléket is fog ünnepelni, mely ezen nemzet ezredéves fennállásához fűződik. T. ház! Tizenkét éve vagyok szerencsés a ház tanácskozásait vezetni. (Általános lelkes éljenzés). Meg kell vallanom, hogy ezen 12 évi elnökségem alatt ezen, most befejezett, országgyűlés volt a legnehezebb. Elismerem, hogy a pártszenvedély ezen —«14- e m voljöneh hullámzásban és ha nekem ezen országgyűlés alatt néha sikerült a t. ház megelégedését kiérdemelnem, fogadja azért a t. ház hálás köszönetemet. (Hoszszas élénk éljenzés). Fogadják köszönetemet elnöktársaim, a jegyző urak és a háznagy ur, kik engem ezen működésemben támogatni voltak szívesek. (Élénk éljenzés). Fogadja köszönetemet a ház minden tagja, a kik iránti hálával tartozom s a kiket kérek, hogy irántam és tisztviselő társaim iránt eddig tanúsított jó indulatukat továbbra is megtartani méltóztassanak. (Élénk éljenzés.) Hogyha azonban voltak olyan napok, amidőn nem lehetett a ház minden tagjának megelégedését megnyernem, azokért a felelősséget egyedül magamra vállalom. (Élénk éljenzés a bal és szélső baloldalon.) Az én hitem szerint, t. ház, a magyar képviselőház éltető eleme a szólásszabadság. (Élénk hosszas éljenzés, tetszés és taps a bal- és szélsőbaloldalon.) Igen jól tudom, hogy a házszabályok azért alkottattak, hogy a házban a rend fentartassék. Én ragaszkodtam is a házszabályokhoz (Úgy van a baloldalon.) és én a szerint, amint azokat legjobb meggyőződésem szerint értelmeztem, jártam el. (Hosszas élénk éljenzés a bal-, és szélsőbalon.) Elvállalom azért a felelősséget. (Élénk éljenzés és tetszés a bal és szélsőbaloldalon.) Azokat tehát akik nem voltak megelégedve eljárásommal, arra kérem, hogy ítéletüket ne akkor mondják ki, midőn még a szenvedélyek hullámzása élénk emlékezetükben van, (Élénk helyeslés a bal és szélsőbal oldalon) hanem mondják el akkor, midőn idők múltán a szenvedélyek hullámzásainak emléke már elmosódik s a mikor talán én már nem leszek. (Általános élénk éljenzés.) Kettőt azonban ezen időkről is meg kell jegyeznem. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy még akkor is, midőn a legviharosabb ülések voltak, minden fennakadás nélkül sikerült átmenni a tanácskozások rendes medrébe. (Igaz! Úgy van! a baloldalon. Élénk helyeslés és éljenzés.) Meglehet, hogy ez nem az én érdemem, de akárkié, a házé mindenesetre. (Úgy van! balfelől.) A másik pedig, hogy a legszentebb érzületet, a mely minden magyar ember szivében él, a melylyel szavaimat bezárni fogom és a mely e két szóban foglalható össze: király és haza, soha, a legviharosabb ülésekben sem tettben, sem gondolatban senki sem sértette meg. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) És így azt hiszem, hogy elnöki működésem tizenkettedik évében nem végezhetem szavaimat mással, mint azzal, és e tekintetben azt hiszem, hogy a ház minden tagja, sőt a haza minden hit fia egyet fog érteni velem — hogy Magyarország alkotmányos és apostoli királya sokáig éljen (Hosszantartó élénk éljenzés), hogy szeretett királynénkat a mindenható isten sokáig éltesse (Hosszas, élénk éljenzés), vigasztalja meg anyai szivét azon nagy csapás után, melyet vele a magyar nemzet együtt érez (Élénk helyeslés), s hogy éljen és virágozzék a haza! (Élénk, általános éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) 1 5 Irányi Dániel nem hallgathatja el, hogy a tanácskozások tapintatos és részrehajlatlan vezetéséért Péchy Tamást a legnagyobb elismerés illeti. (Zajos éljenzés az ellenzéken.) Ő, mint ellenzéki ember, azt hiszi, az egész ellenzék óhajának ad kifejezést, mikor reméli, hogy a ház többsége a jövő országgyűlésen is Péchyt fogja az elnöki székbe ültetni. (Zajos éljenzés.) Gróf Apponyi Albert : T. képviselőház! Teljes meggyőződésből és szivem teljes melegével csatlakozom a tiszteletnek azon szavaihoz, amelyeket Irányi Dániel t. képviselőtársam a ház mélyen tisztelt elnökével szemben az imént elmondott. (Helyeslés balfelől.) T. elnökünkben a házszabályok szigorú őrét és mint ő találóan mondotta, a magyar parlamentarizmus lelkének, a szólásszabadságnak megvesztegethetlen védelmezőjét ismerjük. (Hosszantartó helyeslés és éljenzés a bal- és szélbaloldalon.) Én is csatlakozom azon óhajtáshoz, hogy őt a jövő országgyűlésen ismét lássuk az elnöki székben . (Élénk helyeslés balfelöl.) de bármint történjék is, biztosíthatom őt, hogy az iránta való tisztelet és ragaszkodás, kiváló tulajdonságaira és tiszteletet gerjesztő egyéniségére való rokonszenves visszaemlékezés szíveinkből soha ki nem fog halni. (Hosszantartó tetszés és éljenzés a bal- és szélsőbaloldalon.) Ugron Gábor az elnök férfias szavaira megjegyzi, hogy a nemzetnek mindig lesz annyi ereje, hogy a szólásszabadság ellen intézett támadásokat visszaverje. Élteti a ház elnökét. Gaják Ödön azt hiszi, hogy az összhangot zavarná, ha a szabadelvű párt érzelmeinek épp oly illetékességgel, mint az előtte szólók, kifejezést nem adna. (Mozgás.) Az elnök személye iránti jó kivonatokhoz szívből csatlakozik. Elnök a jelen országgyűlés utolsó ülését ezzel bezárja. (Zajos, hosszantartó éljenzés a bal- és szélsőbaloldalon.) A mai ülés jegyzőkönyve hitelesíttetik. Ülés vége 12 órakor. Választási mozgalmak. A nemzeti párti képviselőválasztási mozgalmakról a tegnapi és mai nap folyamán örvendetes távirati tudósításokat vettünk. Jelentéseinket a következőkben foglaljuk össze : A. c i v^ ‘j 1 1^*1*. zeti párt — mint tudósítónk távirta — jan. 3-án tartotta meg Mohácson alakuló értekezletét. A kerület majd minden községe képviselve volt. Mintegy 500 mohácsi és kerületi választó jelent meg az értekezleten, daczára a járatlan utaknak. A párt elnökéül dr. Tarnai Károly mohácsi ügyvéd választatott meg, kinek indítványára lelkes éljenzések között Jagics József mohácsi ügyvéd kiáltatott ki a nemzeti párt jelöltjéül. Jagics lelkes és emelkedett hangon köszönte meg a személye iránti bizalmat. Egyik kezében —úgymond — pártunk vezére, gróf Apponyi Albert politikai elveinek programmját, a másikban a párt lobogóját tartva, megy a kormány elleni harczba, kijelentvén, hogy e programm az alkotmány tisztaságát, a lobogó pedig a nemzeti eszmék diadalát jelenti. A választók szűnni nem akaró éljenzések közt fogadták a jelöltnek egy óráig tartó nagy hatású beszédét s a gyűlés gróf Apponyi Albert és a kerület jelöltje, valamint a nemzeti párt éltetése közben oszlott szét. A választók körében rendkívüli a lelkesedés. A kormánypárt e kerületben mindeddig várakozó álláspontot foglal el. Csongrádról távírják lapunknak. Hock János, a paktumra lépett két ellenzék jelöltje, 5 —6000 főre menő közönség előtt ma tartotta leirhatlan lelkesültség mellett programmbeszédét. Hock Jánoson kívül beszéltek Hegyi plébános, a pártelnök, Horánszky Nándor és Sima Ferencz, a szentesi 48-as párt elnöke. Már az est leszállt, mikor a szónokok befejezték beszédeiket, s a választók lelkesülten ott álltak mindvégig. Hock János Szivák ellenében fényes eredménynyel lesz megválasztva. Bármi erőfeszítést tegyen is a kormánypárt, Hock mellett példátlan a nép lelkesültsége. Udvarhelyen, egy sürgöny szerint, a nemzeti párt véglegesen megalakult. A több mint 400 főnyi választóközönség Bod Károly és Aldor Imre gyújtó beszédei után egyhangúlag gróf Bethlen Gábort kiáltotta ki jelöltül. A lelkesedés óriási volt s Bethlen és Apponyi neveit a polgárok a nap folyamán városszerte viharosan éltették. A fővárosi IX. kerület választó polgárai közül folyó hó 2-án este az üllői-úti Mertl-féle vendéglőben körülbelül 40 tekintélyes ellenzéki polgár jött össze értekezletre, köztük Győry Elek orsz. képviselő. Az értekezlet előkészítő bizottságot választott, melynek tagjai: Dr. Bokor József, Győrök Leó, Paholek György, dr. Hecht Ernő, Tompa Antal, Győry Elek, Kovács Gergely, Weidinger Mátyás, Vincze Lajos, dr. Török Lajos, Juhász Lajos, Szabó Lajos, Sáska Sándor, Balogh Árpád, Katskó Béla, Tallián Lajos, Bleyer Ignácz, Czeichel Antal, Kneitner József, Waltner Márton, Czikora Bálint, Kovács István, Szabó Mátyás, dr. Springer Ferencz és dr. Sáska Sándor lettek. Fejér vármegyéből, Székesfejérvárról írják, hogy az ottani kormánypárt Károlyi Gábor gróf ellenében Tóth Aladár tiszteletbeli főjegyzőt léptette fel. A kormánypárt jelöltjét tegnap délután proklamálták. A csákvári kerület függet-A főrendiház ülése jan. 4-én. Elnök: gr. Károlyi Tibor. Jegyzők: dr. Rudnyánszky József, Gyulai Pál. A kormány részéről jelen vannak: Gr. Szapáry Gyula, gr. Csáky Albin, Joszipovich Imre, Szögyény- Marich László, Szilágyi Dezső. Felolvasásra kerül a miniszterelnök átirata, melyben értesíti a főrendeket, hogy ő Felsége az országgyűlés első öt évi cziklusát e hó 5-én d. e. 11 órakor fogja a budai kir.váriakban ünnepélyesen berekeszteni. Gr. Károlyi Tibor beszédében először is elnézést kér, midőn a távollevő elnök és alelnök helyett ezúttal ő vezeti a főrendiház tanácskozásait. Azután fölemlíti, hogy mily törvényalkotások fogják fentartani a lefolyt ülésszak emlékét, majd a főrendiház nagy veszteségeiről számol be s a főrendek nevében lerójja az elköltözöttekkel szemben a kegyelet adóját. Beszédét ő Felségének éltetésével végzi. Schuster Konstantin váczi püspök a főrendek nevében mély köszönetét fejezi ki az elnökség és a jegyzői kar buzgólkodásáért. A jegyzőkönyv hitelesítése után Az ülés 12 óra 40 perckor végződött.