Pesti Napló esti kiadás, 1892. november (43. évfolyam, 303-331. szám)

1892-11-03 / 304. szám

Fertőtlenítrel Csütörtök, november 3. Budapest, 1892. 304. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, november 3. Az uj nyitrai püspök. Megbízható forrásból értesülünk, hogy a kormány már döntött a nyitrai püspöki szék betöltésére nézve. E forrás szerint a­dusjövedelmű nyitrai püspöki székbe Ben­de Imre, beszterczebányai püspököt helyeznék át, Beszterczebányára viszont Rossival István volt orsz. képviselőt neveznék ki. A »Times« a magyar politikai helyzetről. A »Ti­mes« ma érkezett számában a politikai helyzetről a következő képet adja : Gróf Szapáry Gyula visszavonulása, bármi­kor történjék is az meg, nem az ellenzék magatar­tásának lesz tulajdonítható, hanem annak, hogy nélkülözi a támogatást a saját pártja részéről, mely őt sohasem követte va­lami nagy lelkes­edéssel. Az ellenzék erélyt fejtett ki a honvédügy feletti vitában, de több bajt nem igen okozhat a kormánynak. Azonban ha gróf Apponyi és pártja nem is tud­nak befolyást gyakorolni a kormány sorsára, á­l­­talános a meggyőződés, melyet a kabine­t barátai is osztanak, hogy a kormány el van ejtve. Tény az, hogy gr. Szapáry bukásának, bármikor következzék az be, nem a honvéd-kérdés lesz köz­vetlen oka. Ezt az eredményt a belpoli­tikának általában ki nem elégítő állapota idézi elő. A honvéd-ügyben felme­rült inczidens, vagy legalább az a rossz hatás, me­lyet az minden oldalon gyakorolt, talán elke­rülhető lett volna, ha gr. Szapáry előzetesen ki­kéri saját pártja főembereinek tanácsát. De általá­nos az a meggyőződés, hogy a jelenlegi belpolitikai helyzetért a felelősség inkább Tisza Kálmánt, mintsem utódát terheli. Egynél több hibát tulaj­donítanak gr. Csákynak, de ezek aránylag másod­rendű jelentőséggel bírnak. A magyar közigazga­tás, amint azt gr. Szapáry miniszterelnökké tör­tént kineveztetésekor találta, az általános meg­győződés szerint sürgetőleg követelte a legmesz­­szebb menő reformot. Általában az a felfogás, hogy gr. Szapáry kormányzata hasonlít­­hatlanul eredménytel­jesebb lett volna, ha fúzió történt volna gr. A­p­­ponyival és híveivel a kormány ál­tal kontem­­plált közigazgatási reform létesítése czéljából. Ezt azonban meg­akadályozták magának a szabadelvű pártnak né­mely vezérférfiai, a­kik repudiálták az együttmű­ködést a mérsékelt ellenzékkel és ekként gr. Ap­­ponyit még messzebb távolították el a többségtől. Ennek az inczidensnek hatása a magyar politikára soha sem volt erősebben észlelhető, mint legújab­ban. Daczára annak, hogy az illojali­tás vádját hangoztatták a vita hevé­ben, Magyarországon minden párt hó­dolattal viseltetik a király és az ál­lam iránt s ez áll még a legszélsőbb ellen­zékre is.« Az olasz képviselőválasztások tudvalevőleg va­sárnap, nov. 6-án mennek végbe és pedig ezúttal egészen új választási törvény alapján, mely 1891. április havában szentesíttetett. Évtizedeken át Olaszországban is a kerületenkint való szavazás dívott, de 1882-ben elfogadták a lajstromos szava­zást, mely a kisebbség képviseletéről is gondosko­dott. E törvény szerint 508 képviselő választatott, még pedig 135 választó­testület által, úgy hogy­ egy-egy testület 225 képviselőt választott. Az 1886­ és 1890 iki választások alkalmával azon­ban az olaszok is meggyőződtek róla, hogy a lajstro­mos szavazás rossz s nem adja híven vissza a több­ség akaratát. Ennek következtében még Crispi megígérte, hogy új választó törvényjavaslatot fog előterjeszteni, ő azonban nem válthatta be ígére­tét, mert csakhamar megbukott. De utóda előter­jesztette a javaslatot, mely törvényerőre is emel­kedett. E szerint Olaszország jövőre is 508 képvi­selőt választ, de kerületenkint vagyis az ország újra 508 kerületre osztatott. A választások tisztaságának megóvására szigorú határozatok ho­zattak, melyek értéke azonban majd csak a gya­korlatban fog kitűnni. Ami a választási mozgal­mat illeti, az ezúttal nem túlságosan élénk s azt hiszik, hogy a szavazatra jogosultaknak csak 50— 60°­0-a fog jogával élni. Ilyen erős küzdelem fo­lyik az irredentista Imbriani ellen, kit a kormány meg szeretne buktatni. Rómában az irredentista Barzilai ellen a szélső­bal állított jelöltet. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Koszorú helyett. — Életrajz-féle. — A birsalmát ellopták. Nagy ijedtséget és nagy riadalmat okozott ez a baleset. Árkos, a ta­kács, aki a káposztát vágta, meg volt rendelve. Pontos ember az idejét beosztja. Kapkodják min­denfelé. Birsalma nélkül nem lehet eltenni a káposz­tát, hiányzik valami az izéből. Mikor jövünk sorra, ha ma kimarad a ká­posztavágás, azt csak kalendáriumból lehet kiszá­mítani. Napirendjéből Árkos, a takács, nem enge­dett, de nem is engedhetett. Sokféle mestersége közül éppen az igazi mesterségére, a takácsságra nem jutott idő. Bánta is­­. Katonáskodás közben sokat tanul, sokat fe­lejt az ember. Elmaradt a szövéstől. Mikor a ver­­bunkba került, híres takács­legény volt. Kender sem termett annyi, mint azelőtt. El­fogyott a jó gazdasszony, elfogyott a kenderföld. Nincsen annak divatja, mire való lenne a takács. Bort fejteni, oltani, szemezni, disznót ölni, pálinkát főzni, gyógyfüveket szedni, madarászni, a közel falukba levelet vinni, melegágyat készíte­ni és ki tudja hányféle mesterség folytatása köz­ben nyakára hág az esztendőnek. A munkát jó előre meg kellett rendelni. Be­írta a naptárba, a­mit mindig a zsebében hordott, hogy kéznél legyen az igazság, ha össze akarja valaki téveszteni. Szaladtunk,futottunk mindaddig, míg birsal­mát nem kerítettünk, és hoztuk nagy diadallal. Ár­kos már ott állt a ház előtt, hátán a káposztavágóval, leste, hadd verje el a toronyban a nyolc­at. Ez az ő ideje, se hozzáadni, se elvenni nem szeret semmi­ből. A rend mindnyájunké, én nem rabolha­­m el embertársam rendjét, de az sem az enyémet. Árkos egész bölcsészeti rendszert alkotott magának, a­mit alkalmazott, amint csak szerét ejthette. Vizsgálódott. Kutatott. Sok titkot feltámasz­tott és sok titkot felfedezett, de sokat el is te­metett. Az élet szerinte rossz találmány, ha egyik ember rabja a másiknak. A szabadság a nap. A szolgaság az éjjel és a köd. A nap eloszlatja a ködöt, a köd nem győzi meg a napot. A­míg a föld kerek, addig minden embernek jut egy s­z­öglet. Mi gyerekek nagyon szerettük Árkost, a­ki pihenő óráiban mindig velünk volt. Most is fájlal­tuk volna, ha a káposztavágás elmarad, nemcsak a torzsák miatt, de Árkosért magáért, a­ki egy ked­ves vén gyerek volt. Mesélt idegen országokról és egy nagy korszakról, mely nem régen zajlott le; az arra vonatkozó képeket csak titokban lehetett megvenni. Szomorú volt az egész világ; a­kik hoz­zánk jöttek, azok súgtak, búgtak. Nagyon sok em­ber vonult el a faluból és még most sem jöttek ha­za. Szidták a németet és várták, mikor jelenik meg újra a honvédek élén Kossuth Lajos. Árkos honvéd volt. Bujdosott egy darabig, azután haza került, pedig ez nem ment könnyen, mert ő azelőtt a hadseregben szolgált és az olya­nokat nagyon kereste a zsandár. Szerencséjére a bölcselkedése miatt eszelős­nek tartották. Meglett ember, aki mindig a gyer­mekekkel játszott, nem lehet veszedelmes ember és legkevésbbé rebellis. Nem hiszem, hogy az egész faluban veszedel­mesebb ember lett volna nála.Összeesküvést forralt, még­pedig velünk gyermekekkel. Odahaza is elég jutott belénk. De ő még több forradalmi szellemet csepegtetett lelkünkbe. Tudott ármányos lenni. Föladott egyet-mást a zsandároknak, szolgá­latokat végzett náluk és ott is úgy viselte magát, mintha az agyából egy kerék hiányzott volna. Me­sélt nekik, hogy volt neki egyszer egy madara, mely két fejjel és négy lábbal jött a világra, de csak az egyik feje evett, a másik fogta a legyeket. Milyeneket tudott ez a madár ? Nehéz azt még el is mondani. Az egyik feje arra mozdult: Karsa­­madiner, a másik arra hogy : éljen! Erre összevesztek és a karsamadiner fej elnyelte az éljent! A zsandárok nagyot néztek erre a beszédre és hagyták futni a szegény bolondot. Árkos kerülte az embereket és csak velünk gyermekekkel tartott. Kimentünk messze a határ­­ba, itt felállított katonásan, botokat osztott szét, ez a puska, ez a kard. Megesküdtetett, hogy a ha­zához hűk leszünk. Nem adjuk át a németnek. Haj­rá, ott az ellenség ! Ezzel neki iramodott és kasza­bolta velünk együtt a bürköt és egyéb gazt. Köz­­be-közbe elbeszélte, hol és miképen csatázott, hogy verték a muszkát, hogy a németet. Beszélt a hő­sökről és csatákról. A tizenhárom vértanúról. Ez­zel neki rohantunk újra a bozótnak. Hajrá ! Előre! Halottak estéjén tizenhárom tüzet rakott a határban,mindegyiket tizenhárom kéve venyigéből. Halkan forradalmi nótákat dúdolt hozzá, olyano­kat, hogy azokért a kezét rátette volna a zsandár. Nem kell egyébb f urfiak: e közül a láng közül mindegyik 13 községben fogjon lángot, azután egy szép nap haza hívjuk Lajos bácsit. A kertjében zöld gyep közé fehér és vörös virágokat ültetett a méhek kedvéért. A méhes fe­delében el volt rejtve puskája és a szuronya. Egy­szer meg is mutatta nekünk. Sok halált szórt az ellenségre! Beszélt azután össze-vissza, mi történt, mi nem történt és hordozta a bokrétát a zsandárok­nak magyar virágnyelv szerint, a­mit ők nem ér­tettek, de ő igen, mert ő találta fel és a bokrétából kiolvasta: ez a virág J a j, ez a d e, ez a hun­­c­z u t, ez a német. Ki van ez kótázva telje­sen, így kötötte ki a Kossuth Lajost is és egyéb nótákat. Megszervezte velünk az egész forradalmat, ki lehet a kiáltványt a zsoltárból is betűzni, csak meg kell mondani, melyik szó mit jelent, valami mást, valami borsosat, a­mitől fázik a német. Más ízben a szőlőkunyhócskájában négy napig rejtegetett egy honvédet, a­ki bujdosott. Hogy a zsandárok arra ne tévedjenek, elbeszélte nekik, hogy kincs vetette fel magát. Pénzért oda czitálja a sárkányt, de pénz kell hozzá, nem kevés. A honvédet tovább szöktette, adott neki ele­­séget, ruhát és pénzt. Nekünk meg is mutatta, milyen és hogy néz ki egy búj­dosó. Nálunk, ha káposztavágás vagy egyéb hiva­tala volt, mindig az asztalnál ült és beszélgetett velünk azon a nyelven, a­mit a mi kedvünkért talált ki, a­mit nem ért meg a német, még ha ma­gyarul tud is. Szegény Ákos, mi nem tudtuk, hogy milyen szerencsétlen ember. Ennek a vén gyereknek mi­lyen szívfájdalmat okoz a felesége. A káposztavágónak is olyan a szive, mint a más halandóé; ha csalódik, neki is fáj. Többet senki szive nem bír el, mint a­mennyit elbírhat. Teher annak a pehely is, a­kinek a lehellet is sok. — Nos Ákos, hogy van ? kérdezte atyám. — Nem jól uram, nem fér már a pohárba a rózsalevél. Az atyám megértette, de mi nem. Mit tud­tunk mi akkor még a szerelemről, mit arról, hogy az élet mennyire megviseli azt a hús darabot, amit szívnek nevezünk. Ebéd után megint neki­fogott a káposzta­vágásnak, mintha csupa ellenséget kaszabolna, olyan tűzzel.... Legjobban szeretett volna összekaszabolni egyet, akiről csak későbben beszélt, mikor már mi megpelyhesedtünk és nem játszottunk összeeskü­vést, ő meg nem bitt volna neki szaladni a bürök­nek, a gaznak és rajta-rajtát kiáltani nekünk. Nagyon megvénült. — Hej urak, szomorú történet az enyém; nem érdemeltem attól, ki a gönczös szekerének a rúd­­ját igazgatja. Volt egy világszép feleségem, még a nap is irigyelte tőlem. Szerettem, ő sohasem szeretett. Bujdosás közben ismerkedtem meg vele. El is vettem. Ki volt mi volt, nem tudom, se országa, se hazája, se hite. Ha csak rész lett volna, — most már megnőttek, azt is elbeszélhetném, — hát még megbocsátanám, de beleszeretett egy zsandárba és elárult minden titkot, amit én elbeszéltem neki. Sok bujdosót adott fel, sok itthon rejtőzködő urat. El is fogtak egynéhányat. Még én rám kezdtek gyanakodni. Megszökött a zsandárral. Ezért nem fér a rózsa­levél a vízbe. Boszulják meg az urak, ha tudják, a németen! Az édes atyám, mikor a szegény Árkos el­ment, megmagyarázta, hogy nem volt ennek soha felesége, csak úgy képzelte magának és bele is élte magát, hogy több oka legyen a németre haragudni. Szegény ember. Megzavarodott, mert a hazáját szerette. Leírták, hogy hány szív szakadt meg a honért, de azok mind-mind előkelő úriemberek voltak. De szegény emberrel nem igen történt, hogy hazája sorsa zavarja meg. Gondolkozzanak, bírálják el a lélektan tudo­rai, én nem mérlegelem, nem kutatom ezt az ese­tet. A szegény ember nem szeretheti talán hazáját ? Évek múlva újra találkoztam vele, még job­ban összegörnyedt, még öregebb lett. Beszéltem vele a hazáról. — Hagyja el az úr! — válaszolt. A szegény­nek nincs hazája, az csak a gazdagoké, a­kik el is adják ha lehet. Eddig szerettem, most tán maga­mat kellene szeretnem, mert éhen halok. Oe az éh­ség mindent elfelejtet, csak azt nem, hogy éhezünk. A történetnek nincsen valami nagyon ráz­­kódtató vége. Sokkal esett már meg azok közül, kik a hazáért ontották véröket. Folyamodott a község, hogy lássák el. A kérvényre nem jött vá­lasz. Árkos nem halt meg éppen éhen, hanem el­keseredve az éhség kínjaitól, a robogó vonat elé feküdt. Meghalt. Lehet, hogy most már megjön a válasz. Halottak napján, mikor annyi síron gyűl ki a kegyelet lángja, nem volt felesleges egy vén honvéd igaz történetét elbeszélni; talán kigyűl a kegyelet azokban is, a­kikre ez az ügy tartozik. Olvastam biz én ennél furfangosabb histó­riát is, de tanulságosabbat keveset. Legyen ez koszorú helyett koszorú a szegény honvéd sírján i­s. Be nem váltott ígéretek. A képviselőház mai ülésének végén Ho­­r­á­n­s­z­k­y Nándor és U­g­r­o­n Gábor felszólalá­sai következtében dr. Szapáry Gyula minisz­terelnök kénytelen volt konstatálni, hogy a kor­mány két ígéretének beváltásával adós maradt és nincs abban a hely­zetben, hogy tartozását törleszthes­­se. Az egyik ígéret az állami tisztviselők fizetésének felemelésére vonatkozik, melyre nézve a törvényjavaslat már rég a ház asz­talán fekszik, s melyre nézve a pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy e törvényjavaslat még a most küszöbön álló költségvetési vita előtt fog letárgyaltatni a képviselőházban. A másik ígéret a néptanítók nyugdíjára vonatkozik, melyre nézve a törvényjavaslat szintén régen a ház asztalán fekszik, ennél is meg volt ígérve, hogy még a budget előtt fog letárgyaltatni, hogy ennek is, mint a másiknak, pénzügyi konzekven­­c­iái már a jövő évi költségvetésben szabálysze­rűen érvényre juthassanak. Mindkét ígéret azért nem váltható be, mert a pénzügyi bizottság sem az első, sem a második törvényjavaslatot nem tárgyalhatta le még s ennek következtében azokat nem lehet a budget-tárgya­­lás előtt napirendre kitűzni. Ezeket az indokokat hozta elő ma a miniszterelnök. A tények, melyekre hivatkozott, a miniszter­­elnöknek adnak igazat, de annál szomorúbb vilá­gításba helyezik a kormányzást, mely ilyen ténye­ket előállani enged, annál szomorúbb világításba helyezi azt a parlamenti tétlenséget, mely a kor­mányzat desaláltsága miatt ily tényekben is nyil­vánul. Mert, hogy minő akadályok forogtak fenn arra, hogy a két törvényjavaslat a képviselőház öt heti megnyitása és szünetelése óta a pénzügyi bi­zottság elé nem kerülhetett és le nem tárgyaltat­hatott , erről igazán csak a kormány tudhat felvi­lágosítást nyújtani. Mindkét törvényjavaslat olyan, hogy rég­óta sajgó sebekre tesz csekély balzsamot, régóta kirívó igazságtalan helyzetet és viszonyokat van hivatva csak részben orvosolni; mindkét törvényjavaslat olyan, hogy az egész közvélemény szükséges­nek, méltányosnak tartja, a pártok pártkérdést nem csináltak belőlük, sem a bizottságban sem a képviselőházban hosszas és heves viták nem tá­­­­madhattak volna , — és mégis mindezeknek s eze­ken felül még a kormány ígéreteinek daczára is megint elodáztattak e törvényjavaslatok, és a jogos igények törvényhozási kielégítése helyett óvintéz­kedésekre lesznek ráutalva. A többség tagjai fátumszerű nyugalommal és némasággal hallgatták végig a kormány ígéretei­nek elodázását, s ennek benyomása alatt oszlott szét a képviselőház. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése november 3-án. A t. ház homlokzatán gyászlobogó jelzi Irá­nyi Dánielnek halálát. A folyosókon szokatlanul nagy volt az élénkség s különösen a független­ségi pártnak tagjai jelentek meg nagy szám­ban. Midőn az elnök az ülést megnyitotta s meleg hangon emlékezvén meg a puritán hazafi elhunytáról, megtette propoziczióját az iránt, hogy a ház miként fejezze ki rész­vétét az elhunyt nemes férfiú iránt, ünne­pélyes jelenet következett. A függetlenségi párt részéről Eötvös Károly, a kormánypárt ré­széről B­o­k­r­o­s­s Elek, a nemzeti párt részéről gr. Apponyi Albert és pártja részéről Ugron Gá­bor szólaltak fel s egyértelműen Irányi nagy érde­meinek hangsúlyozásával járultak hozzá, hogy a ház részvétének és elismerésének jegyzőkönyvben adjon kifejezést, hogy a megboldogult a ház költ­ségén temettessék el, hogy koporsójára a ház ko­szorút helyezzen s hogy temetése napján a ház ülést ne tartson. A kegyelet e szép megnyilvánulása után a ház majdnem vita nélkül letárgyalta az igazság­ügyi bizottságnak két s a közigazgatási bizott­ságnak egy jelentését. Az egyes jelentéseknél az előadókon kívül felszólaltak­­Horánszky Nán­dor, Holló Lajos, Wlassits Gyula és Te­le­s­z­k­y István. Wlassits ezúttal szólott először a házban s bár az alkalom kicsiny volt, a kész szó­nok s kitűnő parlamenti erő már is kiérzett belőle. Az ülés végén a ház legközelebbi munka­rendjének kérdése került szóba. Elnök: Báró Bánffy Dezső. J­e­g­y­z­ő­k: Gr. Esterházy Kálmán, Schober Ernő, Szederkényi Nándor. A kormány részéről jelen vannak Gróf Szapáry Gyula, Lukács Béla, gróf Csáky Albin, Szilágyi Dezső. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitele­síttetik. A ház részvéte. Elnök: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Szomorú­ kötelességet teljesítek, midőn jelentem, hogy hi­vatalos értesítést vettem Nyíregyháza város pol­gármesterétől arról, hogy Irányi Dániel, Békés vá­ros országgyűlési képviselője tegnap délután meg­halt. Az elhunyt egész életét a hazának szentelte, s puritán jelleme, ideális gondolkozása s teljes lelki liberalizmusával általános elismerést és tiszteletet vívott ki. (Igaz ! Úgy van!) Azt gondolom, te­hát, hogy azon élet, melyet ő folytatott s melyet kizáró­lag a hazának szentelt volt, valamint 25 éven át folytatott képviselői működése érdemesítik őt arra, hogy e fölött teljes elismerésünknek és elhuny­ta fölött legmélyebb sajnálatunknak adjunk ki­fejezést (Általános helyeslés,­ és hogy elhunyta feletti fájdalmunkat jegyzőkönyvileg fejezzük ki, valamint érdemeinek is jegyzőkönyvileg adjunk méltánylást. (Általános helyeslés.) Ezen javaslatot teszem a t. háznak. Ezzel kapcsolatosan javaslom azt is, méltóztassék hozzá­járulni, hogy a ház nevében koporsójára koszorút té­tethessek ; (Általános helyeslés.) méltóztassék hoz­zájárulni ahhoz, hogy temetése a ház költségén történjék; (Általános helyeslés) valamint méltóz­­tassék hozzájárulni ahhoz is, hogy a szombati na­pon tartandó temetésen a ház testületileg vegyen részt és ugyane napon ülés ne tartassák. (Általá­nos helyeslés.) E tiszteletteljes javaslatomat teszem­­a t. háznak, s kérem, hogy ahhoz hozzájárulni mél­­tóztassék. (Általános helyeslés.) Szederkényi Nándor jegyző : Eötvös Károly! Eötvös Károly: T. képviselőház! A fájdalom­nak azon érzete, melyet a ház t. elnöke tolmácsolt, a szenvedett nagy csapás után mindnyájunkat meg­lepett. A ház t. elnöke által előterjesztett javasla­tokat úgy a magam, mint t. elvbarátaim nevében hálával és köszönettel fogadom s azokhoz hozzá­járulok. A mi fájdalmunk, a mi veszteségünk érzete talán még nagyobb, mint az egész nemzeté. Élén­ken érezzük mi is mindazt, a­mit a ház minden tagja kétségtelenül érez, hogy a haza egy régi hit, jó fiát, a közügyek terén önzetlen régi jó bajnokát vesztette el, a­ki úgy a negy­venes évek küzdelmeiben, mint a szabadság­­harcz viharai s később a száműzetés keservei közt nemzetünknek mindig hü, lelkes, rajongólag ra­gaszkodó fia és fáradatlan jó munkása volt; de mi, én és elvbarátim azonkívül egy régi hű barátot, egy jó és bölcs vezért is vesztettünk az elhunyt­ban. Ezen szóknál fogva a magam és elvbarátaim részéről a t. elnök úr előterjesztésének minden pontjához hozzá­járulok. (Helyeslés.) Schober Ernő jegyző : Bokross Elek ! Bokross Elek: T. képviselőház! Midőn oly férfiúnak emléke jelenik meg előttünk, a ki egész életét kizárólag a haza üdvének szentelte, a ki fé­nyes tehetségeit, kitartó munkásságát a közügyek­nek áldozta, a kinek legkiválóbb és általánosan el­ismert tulajdona a tiszta jellem és önzetlenség volt, ilyen férfiúnak emléke előtt megszűnik min­den pártellen tét, (Élénk helyeslés) és én azon párt­nak nevében, a­melyhez tartozom, a hazafias elis­merésnek koszorúját teszem le ezen emlék előtt. (Élénk helyeslés.) Teljes meggyő­ződéssel és az igaz kegyelet érzésével hozzájárulok az elnök úr javaslatához. (Helyeslés.) Szederkényi Nándor jegyző: Apponyi Albert. Apponyi Albert gr. : T. képviselőház! Vala­mint előttem szólott t. képviselőtársam, én is mé­lyen érzem, hogy boldogult Irányi Dániel kép­viselőtársunknak halála nem csupán azon párt­nak vesztesége, a­melynek ő vezére és dísze volt, hanem az egész országnak, az egész ha­zának fájdalmát képezi. Az a páratlan, az a törhetetlen, egy hosszú életen át következetes elvhűség, a­melylyel ő nemcsak a mi, de minden jövendő nemzedék elé is ragyogó példát állított (Igaz! Úgy van!), megérdemli, hogy sirassuk és emlékében tiszteljük,példájában kövessük őt (Élénk helyeslés), kiki a maga meggyőződése szerint, mindnyájan. Ezért én hozzájárulok a tisztelet és kegyelet teljes megemlékezés lerovásához, úgy a magam, mint elvbarátaim nevében és az elnök úr javasla­tait teljesen magamévá teszem. (Helyeslés.) Ugron Gábor : T. ház! A magam és elvbará­taim nevében hozzájárulok az elnök úr indítvá­nyához, hozzájárulok annyival is inkább, mert a múlt küzdelmeinek emlékezete két elhunyt­­. kép­viselőtársamhoz és barátomhoz, és a jövőnek azon reménységei, a­melyeknek teljesülését és valósu­­lását ő nem láthatta, de mi hisszük és reméljük, hogy elérni fogjuk. A magam és elvbarátaim nevében csatlako­zom a t. elnök úr javaslatához. (Helyeslés.) Elnök: Ha a t. ház hozzájárul javaslataimhoz, azokat határozatként mondom ki. T. ház! Bemutatom Hieronymi Károly To­­rontál­ megye zsombolyai választókerület orsz. kép­viselőjének levelét, melyben az állami számvevő­szék elnökévé történt kineveztetése folytán kép­viselői állásáról lemond. Az új képviselőválasztás iránti intézkedés a háznak f. évi október hó 22-én tartott ülésében 1192. sz. a. hozott határozata értelmében már meg­történvén, a lemondás tudomásul vétetik. Bemutatom továbbá Görgey Béla orsz. kép­viselő levelét, melyben családi okokból négy heti szabadságidőt kér. Boros Béni orsz. képviselő levelét, melyben egészségének helyreállítása czéljából két havi sza­badságidőt kér. Azt hiszem, t. hát, a kért szabadságidőt meg­adni méltóztatik. (Helyeslés.) Megadatik. Jelenti egyúttal az ő­felsége személye kö­rüli minisztériumban történt változást, mely tudo­másul szolgál. Bemutatja végül a beérkezett kérvényeket, melyek a megfelelő bizottságoknak adatnak ki. A tanácskozás. Felolvasásra kerül az elnök havi jelentése a függőben levő ügyekről. Lukács Béla kereskedelmi miniszter beter­jeszti a kereskedelmi minisztérium szokásos évi jelentését, mely a ház tagjai között szét fog osz­latni. Széll Ákos az állandó igazoló bizottság nevé­ben jelenti, hogy Csernátony Lajos a szoká­sos harminc­ napi fentartással igazoltatott. Neményi Ambrus egy helyi érdekű vasút tárgyában terjeszti be a bizottsági jelentést. Annak idején napirendre fog tűzetni. Jelynek Arthur, az igazságügyi bizottság elő­adója beterjeszti a bizottság jelentését a som­más eljárás reformjáról szóló törvény­­javaslat tárgyában. Az osztályok mellőzésével fog napirendre tűzetni. Következik a napirend. Az igazságügyi bizottság jelentése a tényleges birtokos tulajdonjogának a telekkönyvbe bejegy­zéséről és a telekkönyvi betétek helyesbítéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. Matuska Péter előadó röviden ismerteti a tör­vényjavaslatot s kéri annak elfogadását. A ház a törvényjavaslatot általánosságban vita nélkül elfogadja. A részletes tárgyalás során a 9. szakasznál Teleszky István államtitkár a bélyeg- és ille­tékmentességre vonatkozólag három új szakasz fölvételét javasolja, melyekhez a pénzügyminiszter hozzájárulását előlegesen megadta. Horánszky Nándor kéri, hogy az uj szakaszok nyomassanak ki s előzetes tárgyalás végett uta­­síttassanak az igazságügyi bizottsághoz. Szilágyi Dezső igazságügyminiszternek nincs kifogása az ellen, ha az új szakaszok az igazság­ügyi bizottsághoz utasíthatnak, de kéri, hogy a törvényjavaslat többi szakaszát azért folytatólag most tárgyalják le. A ház ezt elhatározza. A 11. szakasznál Holló Lajos kéri a minisz­tert, hogy a volt jász-kun kerületek közbirtokossá­gának viszonyait is analóg módon rendezze. Pozi­tív indítványt nem tesz, csak felhívja erre a mi­niszter figyelmét. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter kijelenti készségét, hogy a volt jász-kun kerületek közbir­tokosságának ügyeit szabályozza, de hogy ez mi­lyen formában fog történni, azt csak az ügyek megvizsgálása után fogja megmondhatni. (He­lyeslés.) A javaslat többi szakasza vita nélkül elfo­­gadtatik. Következik az igazságügyi bizottság jelen­tése a fogház- és elzárás-büntetés végrehajtásából és a pénzbüntetésekből befolyó összegek felhasz­nálása tárgyában benyújtott törvényjavaslatról. Mandel Pál előadó az igazságügyi bizottság­­ nevében elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot.

Next