Pesti Napló, 1893. március (44. évfolyam, 65-94. szám)

1893-03-01 / 65. szám

Budapest, szerda PESTI NAPLÓ, 1893. március 1. 65. száma. azokról a spekulációt kizárni nem lehet s nem is volna jó. De a kik megkülönböztetik a szé­delgést a spekulációtól és a kereskedéstől. Azzal az okoskodással, melyet Wekerlétől a ringek és hausse-konzorciumok mellett hallottunk, meg lehet okolni és védelmezni nemcsak a pórul járt kukorica- és rézgyűrűket, hanem az argen­tínai bukást, a bécsi krachot és a Panamát is. Ezen visszaéléseket rótták meg a magyar agrá­riusok a kormánypártból is s nem ok nélkül, mert ha börze­spekulánsok üzérkednek a magyar termelők árujával, bizonyosan nem az üzérek vesztenek rajta. És ezen szédelgések ellen töre­­kesznek reformokra más országok kormányai, maguk a szolid kereskedők is, kik nem a játé­kot, hanem az üzletet tekintik a tőzsdék fel­adatának. A börzéről szólva, engedje meg a pénzügy­miniszter, hogy ellenkező véleményt valljunk tőle a börzeadó behozatalát illetőleg. Ő mellette van a börzekötések megadóztatásának, mi pedig ellene. Nem mintha jobban szeretnék a tőzsdét nálánál, avagy nem tartanák igazságosnak a tőzsde­for­galomnak is megadóztatását, vagy mivel a minisz­ter szerint a várható jövedelem csekély, vagy mintha a börzelátogatóknak fognák pártját, sőt beismerjük, hogy a miniszternek teljesen igaza van, de mi a budapesti tőzsdét emancipálni sze­­retnők a bécsitől s ha idáig minden tőke és üzlet innét felfelé folyt Bécsbe, jobb szeretnék, ha visszafelé folynék a pénz hozzánk s a tőzsdeadót behoznák Bécsben, Budapesten pedig ne. Csakhogy mi mindenben liberálisan követjük az osztrákot s hogy a bécsi pénzügyminiszter nagy jövedelmeket szedhessen az ottani börzén, mi is be fogjuk hozni ugyanazon tőke­adót, mint védvámot, a bécsi tő­kék leszármazása ellen, pedig nekünk ez adó nem fog hozni semennyi hasznot. Itt már a fiskalitás uralkodott a miniszter­­elnök okoskodásán, valamint kincstári okoskodás az ő szeszadó-gondolkodása. Szeszadó és regále, ez az a két szürke, melylyel a magyar állam sze­kerét a deficit sarából kihúzatta. Ezeket szereti tehát hajtani. De ha nem a kasszáját nézi, ha­nem a vidéki viszonyokat ha tekintené, látná, mennyi bajnak okozója a szesz- és regále-mono­­pólium. A szabadelvű párt persze el volt ragadtatva, mert Wekerle jó szónok és vágta az ellenzéket. Ez kell nekik, ez tartja össze a pártot. réssel rekesztett be. Ébte munkájában egyéniségének egész fényében, erőteljesen kidomborodik. Mint csa­ládapa, mint ember, mint politikus, mint lángoló ma­gyar hazafi, ki bizonyos eszményekhez a sírig hű ma­rad s a magyarság tekintetében kuruc nyakassággal utasít vissza minden kompromisszumot, a legrokon­szenvesebben lép a munkában elénk. Mint itt kitű­nik, a szatmári béke törvényerőre emelése, becikke­lyezése is első­sorban az ő érdeme. És itt ismét egy sajátságos — de természetes, sőt máskor is előforduló — jelenséggel találkozunk. Nem a királyi család, nem is az idegen miniszterek ellenezték a békekötés becikkelyezését és végrehajtását. Helyesen emeli ki Ébb­, hogy nem az udvar emelt akadályt a szatmári béke lelkiismeretes megtartása elé, ha­nem a magyar urak azon kis csoportja, mely a Rákóczy-mozgalom folyamán az udvar pártján ma­radt s a kurucoktól sokféle kárt és zaklatást szen­vedett. Most, hogy a mozgalom el volt fojtva, ez a töredék volt a kérlelhetetlen reakció, az aulikusok pártja, melynek nem kellett a békeszerződés, egyrészt, mert bosszút akart a kurucokon állata, másrészt, mert birtokaikra áhítozott. Ezek ellenében nagy fá­radtsággal és sok keserűség közben gróf Károlyi Sándor védte meg a békeokmányt, ezzel tetőzve be a hazafias nemzeti munkát, melyet a béke megkö­tésével alkotott. Ő még tovább is akarta e munkát fejleszteni. Magyar alapon igyekezett az egész kor­mányrendszert reformálni s azok a javaslatok, melye­ket ez irányban az 1715-ben az országgyűlés által kiküldött bizottságok egyáltalán kidolgoztak, mint Éble kimutatja, mind Sándor gróf saját művei. De elfogadtatni már nem bírta azokat; nem az udvar miatt, hanem, mert az országgyűlés nem akart velök foglalkozni. Erről Sándor gróf levelei sok jellemző részletet közölnek. Egy ízben azt írja: „Fél-cól az Urak, az statussok eszem Iszom.“ Egy ízben pedig, midőn azt kérdik tőle, mért nem viszi fel fiát, Ferencz grófot a pozsonyi országgyűlésre, ki ott sokat tanulhatna, igy feleli: „ne engedje pedig Isten, hogy egy magyar megtanulja azt, a mi itt foly, nemcsak látni, de hallani is irtózom.“ Kora aulikus felfogása élénk kifejezést nyer a szatmári béke megkötésének egy másik kiváló alak­­j­­ában, Pálffy János gróffan. Ez egy ízben azt a­­ tanácsot adta Sándor grófnak: „küldené az urffiat (az ifjú Ferenc grófot) országokban, az hol az mostani seculum folyását s mank­ját és nyelveket tanulná meg, az magyar szokást hadná el, mert házasságról lévén szó s mostanában az magyar szokás is az messze földet (a Bécstől távoli Nagy-Károlyt érti) irtóztatván minden maga gyermekét szerető anyákat­ (a német szellemben nevelt főúri dámákat.) De Sándor gróf nem követte e tanácsot. A mint eddig is ma­gyar szellemben neveltette akkor már egyetlen fiát, úgy magyar feleséget, a Rákóczy-kori emigráns, gróf Csáky Mihálynak Bécsben internált leányát, gróf Csáky Krisztinát szerzett neki. A nevelésére és házasságára vonatkozó fejezetek rendkívül érdekes részei Éble művének. Amazok művelődés­történeti szempontból igen becsesek, ezekben pedig igazán vonzó szerelmi idill van leírva, mert a fiatalok maguk ismerkedtek meg s sokáig szerették egymást, sőt leveleztek, mi­előtt Sándor gróf a dologról tudomást nyert volna. De mikor megtudta, nem ellenezte a szerelmi házas­ságot, mely 1726 őszén meg is köttetett s a legbol­dogabb volt, mig 1736 febr. 28-án Krisztina grófné ha­lálával fájdalmas véget nem ért. Károlyi Sándor magyarsága egész tipikus ere­detiségében domborodik ki egy más esemény alkal­mával. Mikor a bécsi udvar háborúba keveredett a franciákkal, felhívta gróf Károlyi Sándort, hogy saját költségén egy lovasezredet állítson ki. Ez megtör­tént, 1734-ben a Károlyi-huszár­ezred szervez­­tetett, s élére Ferenc gróf lépett ezredesi rang­gal. Ebbe műve, hosszasan beszéli el az ezred alakításának történetét s a függelékben közli az ez­red gyakorlati szabályait és vezérszavait, melyek magyar nyelvűek. A hosszú szabályzat gróf Károlyi Sándor műve, ki kétségkívül a kurucok ide vonat­kozó szabályait és vezérszavait alkalmazta az akkor modern viszonyokra. E­ tekintetben a munkálat ritka becsű­s közzététele kiváló elismerést érdemel, mert eddig páratlanul áll a maga nemében. De épp oly kiváló becsűek magában a szövegben az ezred szer­vezetére, felszerelésére, tisztikarára vonatkozó közle­mények, melyek a császári hadsereg keretében a múlt­ század első felében levő magyar ezredekről először adnak hiteles és beható tájékoztatást. Jellemző, hogy a Károlyi-ezred zászlai is „fölséges urunk címerét“, a kétfejű­ sast viselték s csak a sas „mellében“ volt Magyarország címere, kivéve a „lelbkompá­­niát“, melynek feh­ér selyemből készült zászlaja egyik oldalát a Szűz­ Mária képe és Magyarország, másik oldalát a Károlyiak címere díszítette. A zászlószentelést s a legénység felesketését maga gróf Károlyi Sándor, az ezredtulajdonos, ki személye­sen vezette annak szervezését, eszközölte s ez alka­lommal tartott két beszéde élénken megvilágítják gondolkodását. Elmondotta, hogy „édes nemzetemnek hajdani módja szerént regementemet mind igaz ma­gyar vitézi öltözetekkel és mezei ékességekkel“ sze­relte föl; lelkére köti tehát a tiszteknek: „ne ki­­vánnyák öltözeteket elváltoztatni, vitézi jeleknek viselését eltemetni; magok dicséretes nemzetöknek se ruháját, se fegyverét, se mezei vitézi jeleit egy más föltalált öltözetekért s ujabb-ujabb változó hivságokon el ne cseréllyék s magokat más nemzetségeknek csúf­jává ne tegyék.“ Ez ezred élén indult 1734. tavaszán mint ezre­des, gróf Károlyi Ferenc a németországi harctérre. Elhagyta boldog családi tűzhelyét, szerető nejét és gyermekeit s katona lett. Most azután gyorsan kö­vették egymást a szerencsétlen török és a porosz háborúk. Élete műve nemcsak Ferenc grófról, hanem az egész korszakról, a Prro-lázadásról, a külh­áború menetéről, Mária Terézia uralkodása első éveiről, főleg az 1741. országgyűlésről rendkívül sok új és fontos részletet tartalmaz, melyek művét gazdag kut­­forrássá teszik minden irányban, úgy, hogy azt senki sem mellőzheti, ki ama kor történetének valamelyik mozzanatával foglalkozik. A szép munkát a gyönyörű képek egész sora (gróf Károlyi Sándor, Ferenc és Antal arcképe, a Károlyiak grófi címere, az olcsvai — ma már lebontott — kastély, csaták vázlatai, stb.) díszíti s a történetírás méltó érdeklődéssel néz a második kötet elé, melynek megjelenése, remélhe­tőleg, nem sokáig fog váratni magára. ORSZÁG­GYŰLÉS, Budapest, február 28. Egy heti tanácskozás után a ház végre elfo­gadta a földművelési tárca költségvetését. Egyelőre még most is csak általánosságban, de az elnök —úgy látszik — azt reméli, hogy a részletes tárgyalás na­gyon rövid ideig fog­ tartani. Legalább a holnapi ülés napirendjére a földművelési tárca költségvetésének részletes tárgyalásán kívü­l kitűzte a képviselői fizeté­sek rendezéséről szóló törvényjavaslatot is. Hogy ke­rü­lne reá már holnap sor, mikor interpellációs nap is van, igen nagy kérdés. A mai ülésen különben még volt néhány érde­kes felszólalás és két legújabb határozati javaslat is, melyeket Hortoványi József és Molnár Józsiás nyújtot­tak be. Hortoványi a kisbirtokosok számára hitelszövet­kezeteket sürgetett, míg Molnár a romániai búza vámmen­tes behozatalának megszüntetését követelte. A két hatá­rozati javaslat benyújtása közben Bahhy István, Kun Miklós és Kenek Károly szólaltak fel, nem éppen a legnagyobb érdeklődés mellett. Baky az árvizek okoz­ta károkra hívta fel a miniszter figyelmét, Kun Mik­lós az ellenzék határozati javaslatainak védelmében fáradt, Hericli pedig a h­orvátok számára kért gazda­sági kultúrpolitikát. Ekkor aztán az általános vitát berekesztették. A miniszterek felszólalásai s a záróbeszédek — bár Sizi Gyula elállott a szótól — teljes két óráig tartottak el. Különösen a miniszterelnök beszélt hosszabban, reflektálva a fölmerült kérdések finan­ciális oldalára. A miniszterelnök nem fogadott el egyet­len határozati javaslatot sem, de kijelentései között volt mégis néhány olyan, mely az ellenzék óhajtásainak meg­valósítását jelenti. Ilyen volt az az ígérete, hogy a gróf Károlyi Sándor által sürgetett hitelszövetkezetek ügyében még ez ülésszak alatt törvényjavaslatot fog beterjeszteni; ilyen az, hogy a közigazgatás államo­­mosítása alkalmával az árvapénzek gyümölcsözteté­­sének kérdésével kapcsolatban gondoskodni fog az olcsóbb jelzáloghitelről; és ilyen volt bizonyos tekin­tetben az a megjegyzése, hogy az irreális árkülön­bözeti játék következtében jelentkező bajokon mérsé­kelt tőzsde­adó behozatalával fog segíteni. A ház többsége természetesen elfogadta a költ­ségvetést, ellenben a beadott határozati javaslatokat mellőzte. Csak a Szemere Huba javaslatának kegyel­meztek s igy a háznak most már külön mezőgazda­­sági bizottsági is lesz. Az ülés végén Busbach Péter interpellálta sürgősen a földművelési minisztert az árvízveszélyek tárgyában. Gróf Bethlen András megnyugtató válaszát az egész ház tudomásul vette. Következik a napirend, a földmivelésügyi miniszté­­rium költségvetésének folytatólagos tárgyalása. Hortoványi József azt tartja, hogy , a pusztulásnak indult kisbirtokos és földműves osztálynál kell megkezdeni a reformokat. Ecseteli a kisgazda helyzetét, melyet a tönk szélére juttatott az uzsora és a gabonavásárlók lelketlen­­sége. És mindez azért van, mert gazdáink valóságos kínai fallal vannak körülvéve,­mely­ lehetetlenné teszi, hogy­ a tőke közvetlen forrásaival érintkezhessenek és hogy ter­ményeiket a fogyasztó közönség közvetlenül vásárolja. E kínai fal lerombolása a legsürgősebb teendő és e célból járási vagy megyei hitelintézetek létesítendők, melyek első­sorban a testületté egyesült gazdák hitelszükségletét elé­gítsék ki. E hitelintézetek felett állana a fővárosban lé­tesítendő központi intézet, mely azokat pénzzel ellássa, ellenőrizze, vezesse. A kisgazdák testülete választmányán­­ak azonban nem csak az volna a feladata, hogy az országos hitelszövetkezetből pénzt szerezzen a megszorult kisbirtokosnak, hanem szolgáljon útmutatással a kisbirtokok helyes fejlesztésében, a­mi által a kisgazdáknak adott kul­­cson nem lesz veszélyeztetve; ily mezőgazdasági szövetke­zetek beszerezhetnek gépeket, a­mivel ismét a földek jobb mivelése érhető el. A járási vag­y megyei központokon meg­­alakíthatók a közraktári szövetkezetek, a­mi meg fogja akadályozni a gabnaárak mesterséges elnyomását s egyfor­mán hasznára lesz úgy a kisgazdának, mint a nagy­birto­­kosnak. Társadalmi úton a kisbirtokosokat testületekbe összehozni nem lehet, a törvényhozás kötelessége az ipari­­társulatok módjára földműveseinket és kisbirtokosainkat csoportosítani. E szervezet fentartása az államnál, megter­­heltetésével nem fog járni, ha a miniszterelnök a kisgazdák részére behozza a kötelező tűz és elemi csapás elleni biz­­tosítást az országos szövetkezet keretében úgy, hogy a­mi ezen ügyletből tiszta nyereség marad, az szálljon vissza azok részére, a­kik azt összeadták. A nyereségből lehetne létesíteni és fentartani a közraktári szövetkezeteket és meg­annyi felesleg maradna, hogy földműves iskolák és egyéb agrár­kulturális intézmények lesznek alapíthatók. E mel­lett a törvényhozás gondoskodjék arról, hogy a kisgazdák, a­kik törvény szerint a szervezet tagjai, szenvedő váltó­­képességgel ne bírjanak, semmiféle kereskedelmi vagy tőzs­­debíróság illetékessége alá tartozó ügyletet jog­érvényesen ne köthessenek (Helyeslés balfelől.) és semmiféle szövetkezet tagjai ne lehessenek. Miután nálunk eddig az agrár­politika terén semmi sem történt, a költségvetést nem fogadja el. (Helyeslés balfelöl.) A következő határozati javaslatot nyújtja be: „Utasítja a képviselőhöz a kormányt, hogy a kisbirtokosok hitel és mezőgazdasági szövetkezete szervezése és megal­kotása tárgyában szükséges törvényjavaslatokat még a je­len ülésszak folyamán, legkésőbb a jövő évi költségvetés tárgyalásáig terjeszsze be.“ (Helyeslés a szélsőbalon.) Baky István orvoslást vár az évről-évre fokozódó árviz­károk ellen s különösen a dunamenti községek szá­nalmas helyzetére hívja fel a kormány figyelmét. Kéri a földmivelésügyi minisztert, hogy a bajai, Csanádi kanyarók­ban elfajult Duna-medret tolna megyei részén átvágásokkal szabályozza s az erre szükségelt összeget már a jövő évi költségvetésbe vegye föl. (Helyeslés a szélső balon.) Kun Miklós a csallóközi len- és kendertermelés fel­lendülése érdekében Komáromban lenbeváltó és lenfonó gyár felállítására hívja föl a miniszter figyelmét és a víz­­áradásokkal sújtott vidék számára országos segélyt kér. Pártolja Sizs Gyula és Szemere Huba határozati javasla­tát, de a költségvetést nem fogadja el. (Helyeslés a szélső­balon.) Herich Károly sajnálja, hogy az egész vita alatt Horvát-Szlavónországról nem volt szó, ezért mint horvát képviselőnek neki kell felszólalnia. A földmivelés ápolására a legelső dolog volna az önsegély elvének népszerűsítése, A képviselőh­áz ülése február 28-án. Elnök: Báró Bánffy Dezső. Jegyzők: Josipovich Géza, Horváth Ádám, Sch­ó­­ber Ernő. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, gr. Bethlen András, Josipovich Imre. A kérvények bemutatása után az elnök bejelenti, hogy Busbaeh Péter sürgős interpellációt jelentett be az árvízveszély dolgában. Busbaeh az ülés végén fogja meg­tenni interpellációját.

Next