Pesti Napló, 1893. április (44. évfolyam, 95-123. szám)

1893-04-18 / 111. szám

Budapest, kedd 1893. április 17. 111. szára PESTI NAPLÓ Egész éjjel erős katonai őrjáratok cirkáltak, kik mindenkit igazolásra szólítottak fel. Minden gyártás és katea arabért elfogtak, ezek között egy Polimier nevű facér piacért is, ki állítólag a napokban elfogott Császár Gyulának lett volna társa. . A kár óriási nagysága még csak most látható át , teljesen. Majdnem valamennyi biztosító társulat érdeekelve van. Segítség az égetteknek. A veszprémi püspök báró Hornig Károly, mint nekünk kiíik, a veszprémi égettek javára legközelebb huszonötezer forintot fog adományozni. Az eddig kiutalványozott ezer forintot csupán a pillanatnyi szükség enyhítésére adta. A nemeslelkű főpap példáját a veszprémi káptalan is követni fogja nagyobb adománynyal. Több dunántúli író ma értekezletre gyűlt össze az Otthonban, hogy megbeszélje egy a veszprémi tűzkárosutak javára rendezendő nagy jótékony ünnep előkészületeit. Az értekezlet már főbb vonásokban megállapodott a programjéra nézve s azt határozta, hogy a hangversenyt lehetőleg május első hetiben fogják megtartani. Már eddig a főváros számos elsőrangú művésze ajánlotta fel az ünnepen való közreműködését. Az Otthon választmánya, holnap kedden e hó 18-án délután 4 órakor ülést tart melyre a választmányi tagokat ez után hívja meg az elnökség Tárgy: A veszprémi tűzkárosultak javára rendezendő nagy ünnep megbeszélése. REGÉNY. VÉNUSZ. Irta: Salvatore Farina. 36 TIZENNYOLCADIK FEJEZET. — Elég az hozzá, szólt Annetta, — különös véletlennek találod-e te ezt, vagy nem? ítéljen az olvasó maga. Íme a levél, melyet aznap reggel kaptam: „Kedves rokon! „Anélkül, hogy önnek tudomása volna róla, rokonságban vagyunk egymással, és ezért ön, kár ismeretlenül, kedves előttem. A rokonságunk kissé távoli és meglehetős fáradságomba került a fonalátmegtalálni. De mivel más rokonom nincs és nem akartam önt elszalasztani, hát kinyomoztam. „Én meglehetősen gazdag és meglehetősen öreg ember vagyok. Ha végrendelet nélkül is élnek meg, az állam valószíűleg közelebbi rokonsági jogokat formálna, mint amilyenek az önéi és egy fillért sem engedne át önnek a vagyonomból. „De miig fogom tenni az intézkedéseimet, addig is azon kezdem, hogy önnek, mivel nem gazdag ember, kiadok valamit előre, mert egyáltalában nem sietek azzal, hogy a másvilágra költözzem; teljes kényelemmel , reményem azt utóbb megtenni és azt akarom, hogy én türelemmel várakozhassak. Ne vegye rész néven ezt a beszédet. Öreg ember mondja, aki jól tudja, hogy a pénz mint semmisíti meg gyakran a leggyöngédebb érzelmeket és rontja meg a legjobb lelkeket is. »Nekem, egy párom van függőben. Holnap fog eldőlni és megnyerem. És azt a pénzt, mely nekem annyi esztemssín át okozott bosszúságot, ellenségeskedést és keserű érzéseket, nem akarom a kezembe venni. Legyen az öné. Megmentem egy silány viszályok által sértett emberi méltóságomat. „Mostani ellenfelemet ismeri ön: signor Malens Nebuli az, ki szorult anyagi helyzetben lesz, mihelyt a port elveszti „A véletlen mindenben segítségemre jó: ön baj látja neki és én nem kétkedem benne, hogy lehetőleg könnyűvé fogja neki tenni a visszafizetést. Öntől el fogja fogadni a haladékot, tőlem visszautasítaná. „Ez adományozásomat azonban egy feltételhez kötöm: ha az ellenfél semmiségi panaszt nyújtana be, ha az ítéletet megsemmisítenék, akkor önnek sohasem szabad egyezkedésre lépnie, hanem folytatnia kell azt a pert, amelyre én annyi esztendőmet vesztegettem. „Én nem ismerem önt, de a milánói képviselőm, aki látta és tudakozódott ön felől, tudja, hogy ön tisztességes, becsületes ember, aki nem fog az akaratom ellen cselekedni. „Annak a nagy napnak az előestéjén, mely végre meghozza nekem ebben a hosszú és áldatlan háborúban a győzelmet, gyöngének érzem magamat, félek a nagy öröm hatásától és elmenekülök előle. Azzal, hogy önnek adok mindent, úgy tetszik, mintha kivonnám magamat a dologból, de hogy egészen nyugodt lehessek, elmegyek s távol maradok egy hétig. „A közjegyző, aki ezt a levelet négy nappal az ítélet kihirdetése utján adja postára, értesíteni fogja önt az adománylevélről is, melyet én ma tanuk jelenlétében kiállítattam és alá is irtani. „Fogadja, kedves rokon, utolsó vonzalmamnak ez első tanujelét, melylyel vagyok „Lecco, december 13. hive Ohdio Pasquoli.“ — Hát nem igazán csodálatos összetalálkozás ez? — kiáltott föl Annetta huszonegyedszer. S mivel én néma maradtam, tovább nógatott: — Beszélj hát, mondj hát valamit te is .. . — Megmondjam neked, hogy voltaképpen mit gondolok? . . Én nem véletlen összetalálkozásnak tartom ezt, hanem tréfának . . — Tréfának . . kitől? — Nem tudom, de nem látod-e magad is, hogy milyen valószínűtlen ez az egész história ? Signor Pasqualinak nincs közelebbi rokona, mint én; silánynak nevezi azt a viszálykodást, amely miatt esztendőkön át pörösködött, de azt kívánja, hogy én az ő nevében pörösködjem. Attól fél, hogy a per megnyerésén való öröm megárthatna neki; bizonyos benne, hogy megnyeri s mégis lemond róla . . . Édes lelkem, mindez nagyon valószínűtlen, következésképp valótlan. De mikor két órával utóbb megkaptam Leccóból a közjegyző levelét, ki értesített az adománylevél aláírásáról és felszólított az elfogadó nyilatkozat megírására: ekkor, Annettának egy szót sem szólva, bezárkóztam a műtermembe, hogy módszeresen gondolkozhassam. Arról volt szó, föltéve, hogy az adományozás igaz, kiokoskodni, hogy mennyiben valószínű. Százféle ötlet is villant az agyamba, de egyetlen teljes gondolatom sem tudott támadni. Mikor a műteremből kimentem, megjött a gondolatom. Hát Annetta mit csinált ? Leszaladt az első emeletre és elmondott az ő Chiarinájának mindent. — Oh! kiáltottam fel, — ő meg el fogja mondani Valensnek! — Megígérte, hogy nem fog neki szólni, de előbb-utóbb úgyis meg kell tudnia, ha igaz a dolog. Ha pedig csak tréfa, akkor mit árt? — Nem tréfa. — Nem? Hiszen akkor mi szörnyen gazdagok vagyunk! — Igen, ha rávetemedünk arra, hogy a te Chiarinádat meg Valenst kiraboljuk!... Azt hittem, hogy ezzel a hideg zuhanynyal lehűtöttem a lelkesedését, de ő azt felelte: — Nem fogjuk őket kirabolni. Osztozni fogunk velek. Már meg is mondtam Chiarinának és ő úgy örül, de úgy... — Lám, lám! És te csak intézkedel, anélkül, hogy nekem szólanál?... mondám tettetett komolysággal. — Hiszen te vagy az, aki így intézkedel! Bizonyos vagyok benne, hogy neked is ez a gondolatod támadt. Csak nem akarnál a legjobb barátaink nyomorából meggazdagodni? Így hát, ahelyett, hogy az adományozásról lemondanánk, te szépen elfogadod és két egyenlő részre osztod ... — És te azt gondolod, hogy Nebuli hajlandó lesz velem osztozni ? ... (Folytatása következik.) Szinsz és zene. — Márkus Emilia Pozsonyban. Márkus Emilia, a Nemzeti Színház kitűnő művésznője, mint levelezőnk táviratozza, ma este Pozsonyban vendégszerepelt. A Francillonban lépett fel, zsúfolt ház előtt, mely viharos tapsokkal fogadta már színpadra lépésekor s egész este nyílt színen . Kritikus esztendők. — Csokonai Vitéz Mihály jövendölése. — Budapest, április 17. Midőn Falb, a németek nagy időprófétája, a Magyar Tudományos Akadémiában utólag helybenhagyta a délmagyarországi földrengéseket, a magyar intelligencia éljenriadalmai közt azt is kijelentette, hogy a mostani közönsé■'ges esztendő legéletveszélyesebben kritikus napja április Kotka lesz. Akik Falbot komolyan veszik, megtettek , minden előkészületet. A jelen volt földmivelésügyi miniszter, aki örökölte néhai báró Kemény Gábor hiszékenységét, ■'.»»vette Lukács Bélát, hogy a vonatok elé hóekét fogasljon; az idők viszontagságaival szerencsésen küzdő Hétfői Újság még szombaton kinyomatta számait; a Svábhegy magaslatai felé özönlő vasárnapi közönség'rendes szidalmai 'dien pedig most azzal védekezett minden szemfüles venddéglős, hogy a nyakukra jósolt kritikus nap miatt voltakkénytelenek mindent még az előző héten megkészíteni. A kotnyeles német próféciáin természetesen a tegnapi nagy nap is fényesen megbosszulta magát. A szélrózsa minden irányából értesült táviró minden erőlködése dacára sem tud egyéb kritikus eseményről tudósítani, mint hogy a kis spanyol király nagyon megapprehendált szerb ■kollegájára, amiért elébe vágott, s hogy Leányfalván egy hevesebb szélroham kifordította Gyulai Pál híres parapliját. Egyáltalán semmi szégyenleni való nincs tehát azon, hogy a század elején a mi jó Csokonai Vitéz Mihálynak is foglalkozott jövendöléssel. Mert ő — mint alább kiderül — a mostani idők uralkodó planétáját, Falbot nemcsak abban fölözte, hogy jövendölései menthetetlenül beteljesedtek, hanem abban is, hogy nem bíbelődött holmi aprólékos kritikus napokkal és hónapokkal. Csak a kalendáriumok legnagyobb sommájával, az esztendőkkel foglalkozott. Az akkori idők rettegett napjain a pozsonyi diéta, a disznótorok és névnapok osztakoztak, ezekhez pedig a legutolsó tógánus diák is meg tudta előre mondani a dátumot. Csokonai nagy sikereit a debreceni iskolának köszönhette, ahol a számvetést Maróthy, a fizikát pedig az ördögökkel paktáló Hatvani István tanította. Mikor a híres tanítvány tele szítta magát az ő doktornak, de nem poétának való tudományukkal, nyilvános fellépését azzal az emlékezetes fogadással kezdte, hogy Debrecenben mindenki fogorvos. Csokonai bekötötte az arcát, aztán sétálni ment, s akivel találkozott, az mind tanácsolt neki valamit. Egyik izsópot és tömjént, a másik gálest, borsot, ecetet és olajat, a harmadik kendermagot és szerecsendió-virágot, a negyedik szentelt vízzel hintett pirított-kenyeret, az ötödik szapora-százalékot, besózott vadalma-levet, kámforos égett bort, a hatodik rózsa-mézet, bodzafa zöldjét, reszelt retket, beléndek-gyökeret és bárányfaggyút tanácsolt. Maga a városi kiforgás pedig ekképen szólott: a Szent-György-nap előtt szedj egynéhány leveli békát, mely a fákon szól nyárban, fedő alá egy csuporba tévén vizbe, főzd addig, mig csak a csontja marad, azután kivévén a tűztől, hadd meghidegülni a vizet, és a mely zsír rajta marad teljük szedd egy üvegcsébe, s mikor kívántatik, tolluszálat belémártván illesd a fájó fogadat: a fájás megszűnik, a féreg kivész. — Domine, az angoly szalernita oskola tanítja ezt. Probatem est! Ez a kilencvenkilencedik tanács volt. Mire az utca végére értek, az ellenőrző bizottság már kijelentette, hogy a további bizonyítás alól készséggel fölmenti a győztes Csokonait. Épen ily könnyű sorral győzte meg azokat is, akik próféciáiban kételkedtek. Amelyik esztendőre száraszságot üstökös csillagot, dögvészt vagy drágaságot jósolt, az menthetetlenül olyannak bizonyosodott. Felebarátai váltig könyörögtek néki, hogy csináljon egy új százesztendős kalendáriumot. Csokonai papi minőségére hivatkozott, mely a lelkieknek egyébként való gyakorlását írja elő. A derék kálvinista pap tudománya tehát a feledésnek volt szánva s talán el is vész, ha a ponyvairodalom egyik álnevű munkása, Ördögároki János meg nem menti és ki nem adja ezen a címen: Csokonai Vitéz Mihály utazása az égbe és jövendölése. E hiteles okmányból tudjuk meg aztán, hogy a ha® lódó poétáért giccelazekéren jöttek le a debreceni kollégiumig, valamint azt is, hogy a paradicsomban Csokonai elé a figyelmes Mihály arkangyal sonkát, töltött káposztát és csikóbőrös kulacsot tétetett. Végül azt olvassuk, hogy fiókjában sok írást találtak, köztük: „Egy jövendölése maradt fenn, azt pedig — Nem adta ki senki éppen ez ideig.“ Mi, akik a jövendölést már nyomtatásban olvassuk az első kiadás idejét egy kis utánszámitással az 1836-ik szökő esztendőre tesszük, és pedig azért, mert Csokona, 1805-ben halt meg, a jövendölés pedig az 1837-ik évvel veszi kezdetét. A többi tudniillik azért nem jelent meg, mert idejét múlta. A kiadott kevés azonban épen elég arra, hogy még a Falk híveit is csodálatba ejtse. Hogy csak a legfőbbeket említsük : az 1855. esztendőre meg volt előre mondva, hogy a „fejedelmek egymásra támadnak“. (Krimi hadjárat). 1859-re, hogy a franciáknak nagy háborúsága lészen (i.i. az olaszokkal), 1862-re „lelkesedés lesz, de nem tudják, mit csináljanak 1867- re „új királya less Magyarországnak“; 1868- ra „hamis próféták támadnak;“ 1870-re „nagy zűrzavar támad Franciaországban;“ 1872-re „az Antikrisztus nagyra növekedik“ (Bismark); 1875-re „sok változás lészen az országban“ (Tisza); stb. Mi ehhez mérve a Falk tudománya? Az igazság érdekében megjegyezzük ugyan, hogy mi csak egy 1876-iki kiadásból idéztünk. Ebbe az élelmes kiadó könnyen belecsempészhette a megtörténteket. De viszont azt sem hallgathatjuk el, hogy még ez is eltalálta, midőn 1890-re sok Antikrisztust, 1891-re Illyés és Knoch kijövetelét jelezte a paradicsomból. A mostani közönséges esztendőre sok tüzet jelentett, s máris volt elég. Csak szolgálatot teljesítünk tehát, ha a tegnapi Falk-nap alkalmából a következő végzetes esztendőket miheztartás végett bejelentjük: 1894. A hold és csillagok lehullanak. 1895. A halottak feltámadnak. 1896. Harmadnapig setétség és Más lészen. 1897. Az egész emberi nemzetnek futása. 1898. A nap elenyészik. 1899. Utolsó ítélet lészen. (Egy akol, egy pásztor). —én.