Pesti Napló, 1894. március (45. évfolyam, 60-89. szám)

1894-03-01 / 60. szám

0 Budapest, csütörtök getlenségi nép. Kár is volt oly­an sokat nyomor­­gatni ezt a népet. E néppel, ezzel a függetlenségi párttal talán még kormányozni is lehet Magyarországon We­­kerleéknek, ha megcsinálnák az önálló magyar bankot és egyéb követeléseit a függetlenségi párt programmjának. No de hisz erről nincs szó, a segédcsapatok csak az egyházpolitikai programmra vétettek igénybe, a jövő képviselőválasztásokon kerületeikben ismét a főispán jelöltjeivel fognak találkozni. Ám ez nem von le semmit a függet­lenségi párt politikájának őszinteségéből. Ők épp oly önzetlenül szövetkeznek a szabadelvű párttal, amely nagylelkűen pártolja Kossuth Lajos We­­kerle Sándort. A függetlenségi párt hozzájárulásával tehát a vasárnapi liberális nagygyűlés impozáns demok­ratikus nyilatkozat fog lenni a kormány mellett az ő egyházpolitikájának pártosai részéről. Ter­mészetesen, akik ellenesei e politikának, nem vesznek részt e népgyűlésen. Hatása a nagy tüntetésnek szorítkozik azokra, akik abban részt vesznek. Mert a kor­mánypolitika elleneseire hatással e tüntetés ho­gyan lehetne? A katolikus nagygyűlés sem térí­tette meg Beksics Gusztávot s a liberális sem fogja megtéríteni Tódor Józsefet. A képviselőházi szavazatok meg vannak számlálva s a kormány részére a nagy többség biztosítva van. A főren­dek népgyűlések által meg nem nyerhetők, ezekre más eszközökkel igyekszik hatni Wekerle. Mi­nek tüntetnek tehát? Ki ellen? Senki ellen, csak maguk mellett. A kormány tüntet, mert a saját pártjában nem bízhatott. A kisebbség ellen tüntetni feles­leges, mindenütt inkább a kisebbség és az ellenzék szokott tüntetni a kormány ellen, mert hiszen gyávaság színét viselné, ha a hatalmas a gyöngébb ellen tüntetne. Tudja különben a kormány jól, hogy akik elle­nesei reformjavaslatainak a képviselőházban, azok férfiak, akik meg nem félemlíthetők, azok egy­­része függetlenségi párti, egyrésze szabadelvű párti volt idáig, egyrésze nemzeti párti magas ideálokkal a magyar nemzeti állam megalko­tására. Vagy talán a felekezeti háborút akarja a kormány szítani ezzel a tüntetéssel ? Képtelenség ilyet feltenni róla, hiszen elég baja van anélkül is, s hogyha az ő népgyűlése a papok elleni izgatásra szolgálna, ezzel a kormány ügyének ártana legtöbbet, így tehát a kultúrharcnak ez a dőlt meg a vendégének. A többi közt volt benne egy féltucat metszett pohár angolosan, finom francia tükör­­üveg-szelet, kirántva, vagdalt velencei kristály, füs­tölve, csemegének pedig agát-bombonok. A csodabo­gár-vendégnek roppantul tetszett ez a kis menü ... — Csak nem akarja azt mondani, hogy meg is ette? kiáltott föl Mr. Bouverie elképedve. — Nem, felesé Jackson. — Odáig nem jutott a dolog. Azzal köszönte meg a Jim vendégszeretetét, hogy ő a magánéletben nem él hivatalos koszton. De mindez csak annak az előzményéül szolgáljon,­­ hogy Jim hogyan jutott az ő szabadalmazott lábainak a feltalálására. A csodaszülöttekkel való különféle is­meretségei folyamán csak természetes, hogy megis­merkedett a lábatlan emberrel is és mivel mindig azt szerette cselekedni, aminek a megtevése más ember­nek még csak eszébe sem jutott, sétálgatni szeretett volna azzal az emberrel. Amint ugyanis meglátta azt a lábatlan istenadtát, amint ott ült az emelvényen és csekély heti gázsiért mutogatta lábatlan voltát a jó népnek, Jim barátunkat — mint nekünk mondá — őrült vagy szállta meg, hogy egy kis versenyfutásra hívja ki a nyomorékot. Persze, nem hívta ki, mert ez gúnyolódásnak látszott volna és Jim sohasem volt hitvány ember. Részvét szállta meg a lelkét a lá­batlan ember iránt. Sajnálta volt annak ide­jén a tetovált embert, azt­ az emberi chrome-t, a­mint ő nevezte, szánalmat érzett a csontváz-ficsur meg a kétfejű ember iránt, akinek két annyit kellett költenie kalapra, mint más embernek; de végre is, ezek az emberek mind járkálhattak és egy vagy más módon élvezhették az életet, de a lábatlan ember nem. Neki folyvást egy helyen kellett csücsülnie. És ha mozogni akart, vagy kocsiban kellett magát to­latnia, vagy a kezén járnia, és sem az egyik, sem a másik nem volt kellemes. Jim hát, mint afféle jó lélek, nagy rokonszenvel volt iránta, sokat járt hozzá s egyszer el is vitte magával kocsikázni a Central Parkba. Akkor fogamzott meg agyában a „szabadalmazott lábak“ nagy gondolata. Beszéltette az emberét, s az elsopánkodott neki, hogy miért nem olyan ő is, mint más ember. A szegény nyomorék egészen ékesszólóvá lett és határozottan kijelentette nevezetes momentuma reméljük el fog múlni provokáció nélkül, mert ezt követeli a kormány érdeke. Így tehát a nagy tüntetés ártatlan ter­mészetű lesz és csak arra való, hogy Wekerlé­­nek és a szabadelvű pártnak szövetségét a füg­getlenségi és negyyvennyolcas párttal állandósítsa. Egy pártfúzió a népgyűlésen, vagy annak be­vezetése. Ennek is nagyon örülök, hogy a független­ségi párt a szabadelvű párt által kormányképe­­síttetik. Hisz nemsokára bekövetkezhetik, hogy Tisza Kálmán szegre akasztott régi elveit le­akasztja s akkor a vasárnapi nagygyűlés után mi sem áll útjában annak, hogy egy új fúzióban egyesüljön a szabadelvű párt a függetlenségi­vel. Nemzeti irányunkból ez sem vethetne ki bennünket, akik saját meggyőződéseinket követ­jük. És a magyar nemzet a mi ellenzékünktől akkor sem fogja megvonni támogatását, ha a függetlenségi párt a szabadelvű párttal összeolvad. 1894. március 1. 60. szám BELFÖLD, a Házban felkeltett. Míg Szentiványiban az egyházá­nak érdekeit hűen ápoló protestáns hazafi szólalt meg a nemzet gyűlésén, addig Hodossyban a jogászi lelkiismeret adott hangot a hazafi aggodalmainak. Az a jogászi lelkiismeret, melynek vannak eszményei, de nincsenek bálványai, mely nemcsak puszta jelszava­kat akar beigtatni a törvénykönyvbe, hanem ke­resi az utat és biztosítani akarja a módo­kat, hogy ezek az eszmények meg is testesüljenek. Az organizatórius alkotások barátja és híve szólalt meg benne, aki teremteni akar, de utálja az üres sablonokat, melyek felállításában mások a teremtés munkáját már bevégzettnek is hiszik, akár jóhiszemű tudatlanság, akár merész hazard játék vezesse őket, midőn így járnak el. Ezt a törvényhozási lelkiisme­retlenséget sújtotta porba Hodossy tegnapi beszédé­ben az a jogászi lelkiismeret, mely a következetessé­get nem puszta jelszavak kodifikálásában, hanem abban látja, hogy egy élő intézményt kell beillesz­teni a nemzeti test organizmusába az életképesség­nek összes feltételeivel. Ez a jogásznak igazi vallása, melyhez Hodossy mint hazafi sem lehetett hittelen. Ez Szentiványinak átérzett hazafisága, melynek ol­tárán mint egyházának is hü fia áldozott. Szentiványi Árpád—Hodossy Imre. A kép­viselőházra rendkívüli hatást gyakorolt ma az a be­széd, melyben Szentiványi Árpád fejtette ki a maga álláspontját, elítélve a kormány házasságjogi törvény­­javaslatát s azzal együtt az egész rendszert, mely az egyházpolitikai reformok tartalmát képezi. Oly egy­szerű volt e beszéd, mint az igazság a maga kere­setlen mezében és mégis oly hatalmasan megremeg­tette a hallgatók lelkének húrjait, mert mindenki érezte, hogy a lelkiismeret szava az, mely abban vissz­hangot talált. Mély vallásos érzelem, igaz hazafiság­­gal párosulva vonul át a beszéd egész eszmemenetén s ez a kettő megtalálta a valódi összhangot, midőn a szónok azt az óvó figyelmeztetést intézte a javasla­tok pártolóihoz, hogy ne bontsák egymással harcba szálló felekezetekre az egységes magyar nemzetet. Ez az a felekezetiség, mely egymaga is hazafiság és ez az a hazafiság, mely egyházát azért szolgálja, hogy minden felekezet tagjai közös hazájának boldogulását moz­dítsa elő. És ha valami növelheti e beszédnek tartal­milag is nagy jelentőségét, az az, hogy azt oly pro­testáns férfiú mondta, aki hitsorsosainak osztatlan bizalmát bírja, aki a legnagyobb tiszteletnek tárgya s aki a felvidéknek viszonyait éppen azon szempon­tokból, melyek állami tekintetben rendkívül nagy suly­­lyal bírnak, nemcsak alaposan ismeri, de éppen hazafias érdekben ott a legnagyobb buzgalmat fejti ki. A kere­setlen igazság elemi erejének az a hatása, mely ma Szent­iványi Árpád beszédét emelte magasra, ugyanaz volt, mely tegnap Hodossy Imre beszéde alatt nyilatkozott. E beszédben is az eszményi hazafiság domborodott ki, párosulva egy másik nagy erkölcsi tényezővel, amely két tényezőnek összeforrása magyarázza meg ugyan­azt a velőkig ható érzést, melyet mind a két beszéd­eimnek, hogy jobban szeretne éhen halni két lábbal, mint holtig biztosítva lenni heti 25 dolláros szerző­désről, lábatlanul. Nem szereti a hivatását, monda, de hát nem tehet egyebet, írógép-munkával nem foglal­­kozhatik, mert az ilyen embernek, ha sok a meg­rendelése, sokat is kell járnia; azonkívül pedig a ne­velése kissé el volt hanyagolva s a helyesírása nem éppen alapos. Egyéb nekivaló foglalkozást sem űzhet egy s más okból, s igy semmi mást nem tehet, mint azt, hogy csodabogárként mutogatja magát pénzért. A legrosszabb a dologban — mondá — az, hogy sze­relmes a háziasszonya leányába, de sohasem juthat eléggé a közelébe, hogy udvarolhasson neki, nem vi­heti el sétálni és egyáltalában nem kedveskedhetik neki olyan módon, amint a leány megkövetelhetné — és mindezt csak azért, mert nem tud járni. Reszkető hangon téve hozzá, hogy mennyire nem járja az, hogy a fiatal­ember elvigye az imádottját a szín­házba s a darab végeztével fölkérje, hogy vigye le őt az ölében, vagy a jegyszedővel vitesse le magát egy fél dollárért. Jim erre azt kérdezte tőle, hogy miért nem vesz magának egy pár mesterséges lábat, s a nyo­morék válaszából megtudta, hogy nincs olyan láb, mely az ő testalkatának megfelelő volna. Megvehetné ugyan a legfinomabb falábakat a világon, de a mai viszonyok közt sehol sem vásárolhatná meg az erőt és módot ahhoz, hogy járjanak is a törzse alatt. — No majd szerzek én magának egy párt, monda­nim a maga heveskedő modorában. És miután szavát lekötötte, be is kellett válta­nia, és hogy beválthassa, föl kellett találnia a kérdé­ses lábakat. Munkához fogott hát. Éjjel-nappal, ébren és álmában, ezen törte a fejét hetekig, és végre csakugyan előállította a modelt. Egyszerű gépezet volt s a tulajdonosától csak azt kívánta, hogy egyen­súlyban tartsa magát, mert a lábak maguktól mozog­tak egy elmés készülék segítségével, amelyre Jim roppant büszke volt. A gépezet hátul volt s egy kulcscsal való felhúzás hozta működésbe, míg oldalt egy sor különféle gomb a sebességét szabályozta. A lábak, ha senki sem ült rajtuk, öt perc alatt be tud­tak járni egy kilométert, ha pedig futólépésre voltak az ügyvédi kamarák és a házasságjog. A buda­pesti ügyvédi kamara jövő vasárnap rendkívüli közgyűlést tart, mely a kötelező polgári házasság kérdésében fog nyi­latkozni. A rendkívüli közgyűlés egybehivását a fővárosi ügyvédi kar több tagja szorgalmazta, akik e részben indít­ványt terjesztettek a választmány elé s ennek megfelelőleg hivta egybe a kamara elnöke a közgyűlést. Nem is szük­séges mondanunk, hogy a kormány nagy tetszésével talál­kozik ez a mozgalom s bizonyos, hogy, ámenedben a rend­kívüli közgyűlés a kormány egyházpolitikai álláspontja mellett fog nyilatkozni, ezt a tényt maga az igazságügy­miniszter úgy fogja tekinteni, mint amelyre javaslatainak érdekében büszkén hivatkozhatik. De éppen ennél az alkalomnál lép kirívólag előtérbe az az óriás nagy különbség, mely egyrész­ről az ügyvédi kamaráknak mostani, politikai színezettel is bíró állásfoglalása, másrészről ama figyelmeztetései és határo­zatai között létezik, melyeket évek hosszú során át szi­gorú igazságszolgáltatási és általában jogi kérdésekben hangoztattak, mondhatni, állandóan sikertelenül. S mikor az ügyvédi kamarák vagy szoros értelemben vett igazságügyi reformokat sürgettek, vagy a létező törvénykezési bajok orvoslását kérték, vagy követelték, mindez a kormánynál süket fülekre talált. Ennek sajátszerű­ kompenzációját képezi az a jóakarat és helyeslés, melyet a kormány az ügyvédi kamaráknak az egyházpolitikai reformra kedvező, tehát nem szorosan vett igazságügyi körben mozgó határozatai iránt tanúsítani méltóztatik. Ha a cél az volt, hogy az ügyvédi kamarák ezt a különbséget a kormány magatartásában kézzelfoghatólag a világ elé állítsák, alig választhattak volna erre alkalmasabb eszközt s különösen a budapesti kamara alig dokumentálhatja ezt a különbséget kézzelfoghatóbban, mint ha oly határozatot hoz, mely a kormányra nézve politikai tekintetben kívánatos és kedv­beigazítva, felényi idő alatt tudták megtenni ugyanazt az utat Az első próbán, mely a város felső részének egyik széles útvonalán tartódott meg, reggeli öt óra­kor, mikor még senki sem járt künn, olyan lépésben indultak meg, hogy Jimnek lovasrendőrt kellett utánuk nyargaltatnia, hogy elfogja őket — mert kü­lönben belefutottak volna a Harlem vizébe, vagy nekimentek volna valaminek, s ez egyik sem lett volna kellemes a feltalálóra nézve, habár gyönyörű­séggel szemlélte csodálatos gyorsaságukat. Ha ma­gukra hagyva, harmadfél perc alatt egy kilométert tudtak befutni, semmi kétség sem lehetett benne, hogy egy rajtuk ülő józan gazda vezetése alatt ugyanazt az utat meg fogják tenni három perc alatt — oly sebesség, aminőt még emberi láb eddig ele el nem ért. A nyomorék felpróbálta a lábakat s egy-két bukdácsolás után, amik nem tettek benne nagyobb kárt, mint mikor az embert a bicikli veti le, pompá­san megült rajtuk — a Jim és a saját nagy gyö­nyörűségére. Jól is lett volna így minden, ha Jim egy szerencsétlen pillanatban el nem árulta volna a nyomoréknak a gépezet titkát, hogy tudniillik a lá­bak sebessége mekkorára fokozható. A nyomoréknak ugyanis sporthajlamai voltak, és az a vágya, hogy az atlétika terén kitüntesse magát, annál nagyobb volt, minél kevésbbé lehetett eddig elé módjában bár­minő e nembeli kísérlet. Mikor tehát a lábak telje­sen a hatalmában voltak, nem szólt Jimnek semmit, hanem egyszerűen jelentkezett néhány nyilvános futó­versenyen és természetesen mindenkit legyőzött. Jim semmit sem tudott eme viselt dolgairól, mígnem egyszer kimenvén egy előkelő atlétikai klubnak a versenyére, hogy megnézzen egy híres kengyelfutót, akiről mindenki beszélt: hüledezve látta, hogy az a kengyelfutó senki más, mint az ő lábatlan barátja és szabadalmazott lábai. Szó sincs róla, nagyon büszke volt találmányának a sikerére, de sokkal jobbhiszemű ember volt, semhogy részese szeretett volna lenni a közönség rászedésének és a versenyző bajnokok be­csapásának. — Hát nem lehetett látni, hogy azok a lábak nem igazak? — kérdő Mr. Bouverie.

Next