Pesti Napló, 1896. január (47. évfolyam, 1-30. szám)

1896-01-01 / 1. szám

1. szám. Bu­dpest, szerda PESTI NAPLÓ, 1896. január 1. 3­ 8 krajcár, Bródy Zsigmond 793 forint, Fircák Gyula püspök 786 forint 40 krajcár, Munkács egyházmegyei alapítvány 692 forint, Guttmann Ignác 691 forint 50 krajcár, Halmos József 685 forint 94 krajcár, dr. Spitzer Sándor 672 forint 60 krajcár, dr. Preisz Adolf 664 forint 62 krajcár, Fiala és Lepesch 615 forint 50 kraj­cár, Lám Sándor 605 forint 88 krajcár, özvegy Lónyay Ferencné 989 forint 19 krajcár, dr. Österreicher Jakab 682 forint 73 krajcár, Reisman Bertalan 573 forint 16 krajcár, Guttmann Izidor 537 forint 90 krajcár, Bene Sándor 509 forint 60 krajcár, Gazdag Elemér 482 forint 84 krajcár, dr. Novák Endre 472 forint 82 krajcár, Wein­­berger Adolf 459 forint 21 krajcár, Hampel János 456 forint 22 krajcár, Grosz Ábrahám 439 forint 19 krajcár, Tarjai János 438 forint 20 krajcár, Gottlieb Mihály 436 forint 26 krajcár, dr.Molnár Mór 433 forint 90 krajcár, özvegy Bérczy Andrásné 431 forint 30 krajcár, Winkler Lemenné 428 forint 07 krajcár, Róth Pinkász 414 forint 52 krajcár, Gurka Lucián 400 forint, özvegy Turner Andrásné 398 forint 48 krajár, Mocsáry Géza, dr. Levy József, Markos Györgyné, Gottlieb Ábrahám, Szomráky István, dr. Weinberger Mór, Andrejkovics Endre, Popovics Miklós, N­or­m­ann Béla, Farkas Ferenc, Kellner Izrael örökösei, Bradács Gyula, dr. Bene Sándor, Fiala Károly, Roth Sándor, dr. Weinberger Salamon és Hehelein Károly 296 forint 42 krajcár.­­ (A néppárt Kiskanizsán.) Lepsényi plébá­nos, mint zalai levelezőnk írja, dr. Bakonyi és Horváth Honor szerzetes kíséretében szombaton délután paraszt­kocsival Kis-Kanizsára ment, ahol a templom előtt egy csomó néppárti ember fogadta. Lepsényit ifjabb Hegedűs László üdvözölte, mire Lepsényi rendkívül izgatott hangon fejelt, szidva a hatalmasokat és buzdította a kis-kanizsaiakat, hogy az egyedül üdvözítő néppárthoz csatlakozzanak. A haza dicsérete. — Millenniumi pásztorlevelek. — A millenniumi ünnepnek egyik leghatal­masabb momentuma a katolikus egyházfőnek ez a nyilatkozata. Beszédes magyarázata a ma­gyar nemz­et fennállása titkának. A magyar géniusz nyilatkozik meg benne, a géniusz di­csőségére. A pásztorlevél — melyet kivonatban közlünk — a haza dicsőítésével kezdődik. Dicsőségünk és boldog­ságunk — úgymond — hogy hírünk, nevünk a hazá­ról szállt reánk; képének ragyogása, mint a ránk viradt napé, a mi mindennapi gyönyörűségünk. Más nemzete­ket tudós férfiaik bölcseleti tételekkel oktatták be, hogy a haza üdvében a közjónak, sorsuknak zálogát lássák; belénk a természet oltotta ezt; nekünk nem kelle ily oktató szót várnunk; bölcsőnktől kezdve már minden érzésünk egy célra lángolt, hogy minden tehetségünk, minden tevékenységünk a hazáé legyen és szent legyen előttünk mindig a haza gondolata! E belénk oltott, e velünk született honszeretet vívta ki csak Isten kegyel­mével, hogy hazánk évszázadokkal túlélte Európa több országát és midőn a háborúk esélye hazánk legszebb, legjelentékenyebb részeit ellenségek kezére juttatta, e honszeretet hatalma nem engedte erőre kapni biztossá­guk érzetét s kiűzetésökkel csak azt a késő korra is átszálló fényes példát hagyták, hogy a magyar meg tud halni hazájáért, de leigázást tűrni nem. . . . De a boldogító visszaemlékezés hatása alatt lel­künk önkénytelenül a múltakba mélyed, hogy a múlt­nak ismeretéből tanulságot merítsünk a jövőre . . Történelmünk lapjai bizonyítják, hogy Isten titokzatos terve a magyar nemzetet is külön hivatásra jelölte ki s avatta fel. Magyarország békében és harcban kifej­tett nagy tetteivel hálás elismerésre kötelezte le Euró­pát, mely a magyarok hősiességében találta oltalmát, a magyarok küzdelmeiben nyugalmát, a magyarok veszé­lyeiben biztosságát. Ez volt Isten végzése kezdettől fogva Magyarország felől. S ez isteni végzésnek kö­szönhető ez ismeretlen nép bámulatos haladása, hatalma, fényes példákban megnyilatkozott mindennemű ki­válósága. Országunk, a kereszténység szolgálatában, mun­kásság, igazság, új intézmények és törvények művelő hatása alatt bámulatosan gyarapodott. Az államfő ha­talmát a szabadság és közjó érdekében törvények kor­látozták. A törvények és országos intézmények nagy­részben az egyháztól vétettek át. Békében és hadban a jó erkölcsök uralkodtak. Hódolt az erénynek minden. A hitbuzgó magyarság két módon: harcban bátorság­gal és vitézséggel, békében munkássággal és szellemi művelődéssel szolgálta hazáját. A teremtés Ura, kitől az államok jótetteik s eré­nyeik földi jutalmát veszik, valóban sok áldással hal­mozta el hazánkat. Az ország intézményei hangosan szólanak: iskolák nyílnak, nagyszerű líceumok ke­letkeznek, nyilvános könyvtárak, a művészet re­mekeivel megrakott új múzeumok támadnak. A keresztény népeknek csak úgy, mint az egyeseknek, üdvök vagy romlásuk egyképp azon fordul meg: meny­nyiben szolgálják Isten célját vagy hajlanak el attól; s azért rendesen, midőn hűséges buzgalommal ragaszkod­nak Istenhez, ttjuk természetszerűleg boldogságra visz; midőn elpártolnak tőle, aláhanyatlanak. Ennek tanúsá­gát mutatja nemzetünk sorsa is. Mint mindig és min­denütt, nálunk is pártoskodást szított az a bűnös szel­lem, amely nyughatatlanságában s fékezetlenségében szabadságért, dicsőségért, hatalomért versenygeni min­denka kész. Zavargások, lázongások, belháboruk törtek ki; midőn egy-két kényur, kiket a hegyhajhászok se­rege környezett, a szolgaságba hajtott, adósságba vert népet a folytonos háborúskodásban adózás­sal, katonáskodással zsarolta, elűzte földjéről s az általános nyomor közepette ütötte fel zsarnoki uralmát. Nemzetünk is tapasztalta tehát az írás szavainak igaz­ságát: a bűn nyomorba veti, az igazság felemeli a népeket. Barbárok fegyvereitől elnyomva hazánk már­­már összeroskadott. A tatár és török dúlás pusztításait ismerjük . . . Nem lehet oly ellensége a magyarnak, kit e látvány könyekre ne fakasztana. Óh Magyarhon, hősöknek, dicső királyoknak szülőhona! De ha Magyarország önmagáról megfeledkezve egy időre le is tért Istentől kijelölt hivatása útjáról és rossz szellemnek engedett, Isten végtelen kegyelméből végképp még sem bukott el; bajaiból magához jött s élvezni kezdte a béke áldását. Mindeme nehéz küzdelmek és súlyos csapások közepett pedig sokszorosan kitűnt az egy­ház isteni ereje, hatalma, amely legfőbb dicsőségét egyébként is mindig a közjó közös munkálásában bírta. A józan haladást min­denben elősegítette; az emberi törekvések sikerét saját erejének hatályával fokozta s a társadalom legfőbb ér­dekeit együttesen mind felkarolta. Az egyház és haza kiválóbb fiainak közös törekvése oda irányult, hogy a hazát helyes kormányzati elvekkel és eszközökkel akképp szilárdítsák meg, hogy hatalomban megdönthe­tetlen, javakban gazdag, dicsőségben nagy, léleknemes­­ségben fenkölt legyen. Az érd­ek ezután érdekesen elmélkedik a helyes kormányzat elveiről. A törvény érdeke épp úgy meg­követeli a végrehajtó hatalmat, mint az állam érdeke a törvényt. Sokkal kívánatosabb, hogy jó kezekben le­gyen a rossz törvény, mint rossz kezekben a legjobb. Habár igaz, hogy helyes kormányzat csak kitűnő férfiaktól, nagy és kiváló tehetségektől várható, de itt sincs minden veszély kizárva. Miért is hazánk alkot­mányos szervezetében mély bölcsességet s mintegy magasabb kéz intézkedését lehet látnunk abban, hogy az államhatalom kezelői időről-időre változnak, ami az állam fennállásának, tartós fenmaradásának legerősebb biztosítéka; és hogy egyetlen kézben nem pontosul össze korlátlanul minden hatalom, hogy kivételes jogo­sultsággal kiemelkedve bűn nélkül veszélyeztethetné a közszabadságot, a köznyugalmat. Ez szervezet mellett vált lehetővé, hogy honfoglalásunk után ezer évre ha­zánk nemcsak fennáll, de fennáll akképp, hogy minden létező államnál régibb s a letünteket túlélte. Mily eredményeket, mily sikereket s vívmányo­kat ért és pedig intézményeinek uralma alatt nemze­tünk, évezredes fennállását ünnepelve országos kiállí­tásban mutatja be. Mint várható, az emberi észnek az élet szükségleteire s kényelmeire megalkotott sok és nagyszerű művei tárulandnak elénk; a haladásnak, mű­velődésnek bámulatos nagy művei. Fenséges látvány ragad meg, az emberi szellem, az ész igazi megdicsőü­lése, ahol ez összes természeti képességeit, hatalmát feltárja. Ámde bármennyire elragadók, fenségesek legye­nek is az iparnak, művészetnek, a szellemnek elénk tárulandó csodaművei, remekei, nem feledhetjük el a nagy parancsot: Imádd a te Uradat Istenedet és Neki szolgálj egyedül. De az évezred alkonyán a múltak emlékébe mé­lyed lelkünk a múlttól ,és jelentős aggódó várakozással fordul a jövő felé. Ki láthat a jövőbe? Tapasztalati igazság, hogy minden állam fenmaradásának biztosí­tékai ugyanazok, melyekre megalakulásakor helyez­kedett. Isten kegyelme mellett hazánk fennállásá­nak, boldogulásának alapját és biztosítékait is szin­tén ugyanazon erőforrásokban és tényezőkben ta­lálja meg, melyekből élete, fejlődése, virágzása kell. És ezek: vallásossága, hon- és szabadságszere­­tete. Hol van bármely államnak az a törvénye,, mely csak távolról is összehasonlítható lenne az Isten és felebaráti szeretetről szóló Krisztusi parancscsal? !­­ Ebben gyökerezik a legfőbb, legmagasabb erkölcstan, mert az igazi jó, becsületes életnek egyedüli alapfelté­tele, ha azokat szeretjük, amiket szeretni kell, s akképp szeretjük, amiképp szeretnünk kell — Istent tehát és felebarátunkat, vagyis minden embertársunkat. A szeretet nagy törvényéből könnyen megért­hető az is, hogy a társadalom üdvére fő fontosságú: mily tiszteletben és alkalmazásban részesül az igaz­ság, annyi más erénynek eme szülőanyja. Ez nemcsak a gyöngéket védje meg a jogtalan sérelmektől, de az egyenlőség alapján a legfelsőbb s legalsóbb osztályokat egyenlő jog alá fogja, vagyis ugyanazon törvényeket­­ szabja elő mindannyinak, a törvény előtt egyenlővé tegyen mindenkit. Méltóságban, rangban különbség le­het, de nem a törvény előtt. A törvények tisztelete az államok erőssége, az igazá­g elhanyatlása az államok veszedelme. Nem szabad tehát állampolgári jogában senkit sem csorbítani, mert a jogsérelem nem egy a kormányzással, és nem szabad alaptalan vádakkal bárki ellen is gyanút, ellenszenvet kelteni. Ellenségnek csak azokat lehet tartani, kik fegyverrel törnek a hazára, vagy ennek ellenségei között keresik szövetsége­seiket, de nem azokat, kik eltérő felfogásban van­nak a haza java körül. A szellemek, a célok egysége a vélemények különbözése mellett sértetlenül fen­­maradhat. Ami pedig már a haza szabadságának szeretetét illeti: serkenteni, buzdítani kell a haza fiait, hogy váll­vetve álljanak a szabadság védelmére, zárják útját min­den idegen befolyásnak, szeressék a hazát, melyet böl­csőjében, növekvésében, fejlődésében, megizmosodásában annyi gonddal, annyi küzdelemmel, annyi kiontott vér­rel, annyi életfeláldozással védtek meg s hagytak ránk szent örökségül őseink. Ez érzelmekben egyesülve emeljük szemeinket, sziveinket az irgalmasság Atyjához, jóságos Istenünkhöz, és buzgó imával kérjük, tekintsen le annyi bajtól zak­latott, annyi csapással sújtott, annyi viszontagságot át­szenvedett édes hazánkra; vigasztalja meg s adjon erőt mindnyájunknak, hogy atyáinkhoz, dicső őseinkhez min­denben méltóknak bizonyulhassunk. * Desselwffy Sándor Csanádi püspök is felszólította papságát a nemzeti ünnep megülésére. Hazafias szel­lemtől áthatott pásztorlevelében megemlékezik arról, hogy a Mária-Radnán két hónap előtt lefolyt ünnep­ségek alkalmával az ezredéves Magyarországot az egy­ház a magyarok Nagyasszonyának égi oltalmába aján­lotta. Visszapillantást vet a pásztorlevél a vezérek korára, majd megemlékezik Szent Istvánról, amikor a keresztény hit Budapest, december 31. Hatalmas szózat Samassa József érsek pásztorlevele, amelylyel a millenniumot ünnepli. A hitbuzgó pap istendicsérete, a rajongó hazafi honszeretete, a szilárd férfi kötelességtisztelete, a poéta érzése, a filozófus eszméi, az államtu­dós gondolatai szólalnak meg benne. A hon dicsérete ez a lángoló szózat, a szabadság és magyarság hazájának magasztalása. Ünnepli a múlt hőstetteit és ünnepli a jelen csodáit, a modern kultúra vívmányait. Büszke öntu­dattal néz a jövőbe, amelyet a dicső múlt kiérdemelt. De megszólal az aggo­dalom hangja is, mikor a közszellem meg­­mételyezőiről emlékszik meg és ellene fordul a gyanusítóknak. A szeretet, a magasztos felebaráti szere­tet inspirálta ezt a szózatot. Az egri érseknek nem határolt a szeretete, magához ölel min­denkit. És a szeretet, a béke nagy ünnepén az egész hazára, minden fiára, minden polgárára kér áldást. A szabadság védelme a másik ideálja, érte imádkozik ájtatos szívvel, kö­nyörgő szóval: nék a közelébe? És csak úgy kockáztatva kérdezé: bemutatnám-e őt Fáik Miksának? — Majd szólok neki, felelém. Szóltam. De hűségesen elmondtam Fáik­nak, mi véleményben van felőle az a ma­gyar ifjú. — Csak annál inkább hozza el! Vittem-e, maga ment-e el hozzá, arra már nem tudnék határozott választ adni. Hiszen innen-onnan harminchat éve annak. Egy ember­öltő. Érzem, hogy itt volna a legérdekesebb, ahol összegabalyodnak emlékezetem szálai. De egyszer — ez bizonyos — együtt vacsoráztunk Fáiknál. «Ott voltak»: Hopp, később váradi ka­nonok; Frankenburg Adolf, báró Ringelsheim tábornok s még néhányan, akiknek képe tel­jesen elmosódott előttem. Egyszerre berobo­gott Pompéry, aki otthon lapot alapított éppen, amelynek Ország nevet adott. S oda lépve Fáik elé (még mindig kardövvel és kard nélkül) így szólt: — Az Ország foglya vagy! Egyéb országos dolog akkor, tekintettel a császári királyi tábornokra, abroszra nem ke­rült; de igenis egy fölséges vacsora, melynek egyik ropogós száma volt egy nagy tál barna­­pirosra sült fogoly és dísze a kitünően meg­szerkesztett saláta, a mi gazdánknak sajátkezű remeklése, mely végett, fejébe nyomva a boj­tos házi sipkát, külön kiment a konyhába. (Röstellem, hogy a gyomromnak jobb a me­móriája, mint a fejemnek.) Egyes nyilatkozatokból azonban megér­tettem, hogy Fálk megtérítette a fiatal Szilá­gyit. Az akkor volt! A megöregedett Szilágyi­val azonban ez neki nem sikerült Jól tudják ezt Aradon, Nagy-Váradon, meg Budapesten. Aradnak atyja a honban s Nagy-Váradnak fia a miniszteri székben, most már csak a Ház asztala körül ha találkoznak. Pedig a Fáik politikai szereplése azóta nagy sikerekkel járt. Az igaz, hogy a Szilágyi Dezső műve sem utolsó.

Next