Pesti Napló, 1896. február (47. évfolyam, 31-59. szám)
1896-02-01 / 31. szám
! szaladok a pajtásaim után! Pá! Viszontlátásig a lakásodon! Angolosan megrázta jobb kezemet, cilinderét kissé megemelte, azután sárga, ráncos arcával, fürge szemeivel és kétes eleganciájával eltűnt a tolongó, nyüzsgő, csacsogó sokaságban. Tűnődtem egy ideig: ki lehet ez az ember, aki úgy beszél velem, mint régi jó barátjával ? Azután mintha csakugyan kibontakozott volna elém a múlt idők homályából egy alak, aki nagyon hasonlított az én bizalmas ismeretlenemhez. Ez az alak a szabolcsmegyei csentri-családok legjobbjaihoz tartozott. Szép vagyon maradt rá, nem szeretett dolgozni és sokat költött utazásra, vadászatra, kártyára és Isten tudja még mire. Mindezek nagy vonásokban most föllobbantak emlékezetemben. De a nevét nem tudtam volna kitalálni, ha mozsárba törtek volna is. Másnap reggel kilenc és tíz óra közt berregett a villamos csengetyű és inasom címeres, koronás, predikátumos névjegyet adott át A névjegy balsarkában egy üstökös csillag világított három lenyakazott török fejre és egy kaszaboló fringra ütött nyakon két féllábon álló gólyamadarat. Közbül a következő históriai magyar név ékeskedett: Petneházi és takta, benézi Gede Géza. A látogató sokkal szerényebben viselte magát a lakásomon, mint a Váci utcán. Mosolyogva lépett be és látva, hogy névjegyét a kezemben tartom, szelíden szólt hozzám: — Nos, ugye méltóztatol emlékezni rám? Most már tudod, hogy nem ok nélkül szólítottalak meg? — Te vagy az a Gede Géza, akivel együtt jártam a gimnáziumba Debrecenben? — Én! — Később kimaradtál és nem is tetted le az érettségit . . . — Ügy van . . . nem volt rá szükségem . . . azaz hogy tanultam magamtól is eleget, mikor az apám háromezer holdas földjén gazdálkodni kezdtem és a kastélyba szekérszámra hozattam a legkitűnőbb nyomtatványokat. Hetedhétvármegyében nem volt olyan bibliotéka, mint az enyém! — Megvan még a könyvtárad? — Biz’ Isten, elhordták, pajtáskám, elhordták ... szerteszét hordták! Annyi sincs most belőle, mint az ujjam ? — És a háromezer hold ? — Úm ... a háromezer ... ám, a háromezer hold föld ... — Bizonyosan azt is széthordták, mi? — Nem... de érdemes most gazdának lenni Magyarországon ? Hatforintos búzaárakkal ne legyen koldus a magyar? Ki harcolhat a fátum, a világegyetem ellen? Engem India és Amerika evett meg. — Mi történt a háromezer holddal? — Bérbeadtam és elmentem utazni. Bejártam a világot. A bérlőim nem fizettek árendát és én olyan jószivü szamár voltam, hogy nem tudtam lenyúzni a bőrüket... inkább kölcsönpénzt vettem föl magas kamatra és igy folytattam az utazásaimat. Közcélokra is sokat áldoztam, barátom! — Nem emlékszem, hogy a nevedet olvastam volna. — Ó ha én adakoztam, mindig inkognito adakoztam! Csak nem irom ki a nevemet minden rongyos száz forintnál, mint valami reklámvadászó börzeágens! . — Egy szóval, te most blank vagy .... — Még nem, barátom, még nem! Vannak zálogos földjeim . . . van egypár behajtandó obligációm . . . és én esküszöm az élő Istenre, hogy a vén Názráczki Bertalan rám hagyja minden vagyonát, ha csak nem huncsut, akasztófára való gazember! — Mivel foglalkozol most? — Egyelőre semmivel ... de a böszörményi kerület jövőre bizonyos. Képviselő leszek, barátom! — És addig Budapesten maradsz ? — Itt maradok, barátom. A szocietás rajong értem. Nem is képzeled, hányfelé hívnak bankettre, szoaréra! A leányok, a mamák, a nagymamák, mind szerelmesek belém. Nem lehetetlen, hogy valami grandházasságot csinálok az idén! Félmilliós hozomány, képviselőség! Spuriuszom van, hogy beüt mind a kettő! •— Isten adja, tiszta szívből kívánom! — Köszönöm, köszönöm! Látom, hogy nemesszivü barátom vagy ... és ez arra bátorít, hogy . . . Kalapjához, botjához nyúlt ég keztyüit némi zavarral kezdte fölhuzogatni. — Arra bátorít, hogy huszonöt forintot kérjek tőled a jövő hónap elsejéig. Szólni akartam, de közbevágott és hadaró nyelvvel peregte: — Tömérdek borravalót kell adnom. Nekem az élet kevésbe kerül, mert az emberek tépik magukat értem és majd mindennap meg vagyok híva ebédre, vacsorára... De az a tömérdek borravaló és kapupénz! Elegáns házakhoz vagyok bejáratos ... Mindenütt inasok, komornák, szakácsok ... Minden inasnak legkevesebb egy koronát kell adnom, különben nem adják rám a felsőkabátomat és a pezsgővel kikerülnek. Micsoda szégyen, hogy az ember az egész társaság füle hallatára rákiáltson: Hallja maga, jöjjön ide azzal a lámpányival! Nem, barátom, gentleman vagyok és egy koronánál kevesebb borravalót nem adhatok az inasoknak! A huszonöt forintodat pedig elsején — becsületem szentségére mondom — pontosan megküldöm. Erre mérget vehetsz. Átadtam a huszonöt forintot és petneházi és taktakenézi Gede Géza egy ősnemes önérzetével vonult ki a szobámból. Elsején nem kaptam meg a huszonöt forintot, de másodikán petneházi és taktakenézi Gede Géza újra pénzt kért kölcsön, ezúttal már csak tiz forintot. — Becsületem szentségére mondom: három nap múlva visszaűzetem! Budapest, szombat PESTI NAPLÓ, 1896. február 1. 3 31. szám. hiszen a németség az északi vegyes lakosságú tartományokban elsőrangú gazdasági faktor, mégis kétségtelen, hogy ha az a három országrész, melynek töredékeiből a csehek a cseh királyságot restaurálni akarják, a maga gazdasági individualitását érvényre tudná juttatni. Ausztria többi tartományai ebben az esetben a jelentéktelenség színvonalára sülyednének le. Nagyon természetes, hogy ha a cseheknek gazdasági különállásuk kivivása sikerülne s ekképp a három tartománybeli németség gazdasági jelentőségének cseh célokra való lefoglalása, ez a külön gazdasági tömörülés értékesíthető volna a politikai szeparatizmus számára. De viszont a külön gazdasági tömörülésnek jó ürügye és formája gyanánt jelenik meg a Hohenwart bukása után elejtett cseh közjogi programm: az ó-cseheknek az a programmja, amelyet az ifjú-csehek csak elvileg tartottak fenn, hogy a gyakorlatban a politikai opportunizmus követelményei szerint feladhassák. A Kramarz által fogalmazott cseh tartománygyűlési felirat közjogi programmja tehát semmi más, mint az ó-csehek közjogi programmjának felújítása, de gazdasági célból. Az ifjú csehek pártja sokkal gyakorlottibb szellemű férfiakból áll, semhogy ne tudná, hogy az ó-cseheknek, általa most legelőször elfogadott közjogi programmja megvalósíthatatlan. Ha mégis a gazdasági kiegyezés idején jónak látta, hogy a már egyszer elintézett közjogi viszályt megújítsa, ennek magyarázata egészen egyszerű, oka és rugója egészen világos. Az Ausztria és Magyarország között folyó gazdasági kiegyezésbe a zavar kövét akarta lökni, hogy a hullámzó vízből azután kihalászsza a cseh gazdasági érdeket. De egyszersmind arra számított, hogy a cseh gazdasági követelés előmozdítsa a cseh közjogi igényeket. Ha van is némi hasonlatosság a jelenlegi és az 1871-iki állapotok közt, a különbség mégis nagy, szinte megmérhetetlen. A cseh közjogi és gazdasági követelések megvalósulása akkor a realitás komoly színében tűnt fel. Ausztria akkori belügyi viszonyai s a szláv kérdés akkori elfajulása szinte kikerülhetetlenné látszottak tenni a cseh államjog s gazdasági szeparatizmus érvényesülését. Most minden csak a reminiszcencia és a régi nagy dolgok visszaálmodása gyanánt tűnik föl. A gazdasági kiegyezés csak a régi alapokon fog megtörténni. Csehország külön gazdasági egyénisége oly kevéssé érvényesülhet az új viszonyok közt, mint a cseh államjog. Azután elnémul a tartománygyűlések zajos chamivarija s Visszazökken minden a régi kerékvágásba. Nem fenyeget tehát visszatéréssel a régi káosz. Ausztria sokkal inkább megszilárdult s a szláv eszme sokkal inkább visszahanyatlott, semhogy többé gazdasági és politikai felbomlástól kellene féltenünk szomszédunkat, Ausztriát, amelyet évtizedek előtt a szerencsére többé vissza nem térő káosz valójában lét érdekében fenyegetett. II. (B.n.) A kiegyezés kérdése körül mutatkozó politikai káosznak párja is van: a pénzügyi kavarodás. Mind akettőnek közös jellemvonása a rosszakarat, a ferdítés és az őszinteség hiánya. Ebben a három előkelő tulajdonságban Ausztria tartományainak gyűlései hű szövetségesre akadtak a Neue Freie Presseben, amely mai számában ime beváltja, amit tegnap ígért, adatokat gyárt annak a tételének az igazolására, hogy jog és igazság szerint Magyarország kvótáját Ausztria javára fel kell emelni. A legújabb fordulat Ausztriában, hogy a szegény kvótabizottságokat földre akarják teríteni, mivel az a hivatásuk, hogy számok után induljanak. És mert azt az osztrák kvótabizottságtól sem lehet feltételezni, hogy a számokat és a tényeket meghamisítsa, hát nehogy igaz számok után igazságot mondjon, legcélszerűbb persze eloltani harmincesztendős ifjú életét. Szerencsére Magyarországon sokkal őszintébb a ragaszkodás az 1867-iki közjogi rendhez, semmint bármelyik alapvető dispozíciójába könnyelműen belenyúlni akarnánk. És a legkevésbbé érezhet a magyar országgyűlés hajlandóságot arra, hogy éppen olyan kérdésben, amely az anyagi érdekekbe mélyen belevág, gyökeres módosításra vállalkozzék csak azért, mert a vak önzésében túltengő osztrák egyoldalúság óhajtja. Persze valóságos szerencse volna Ausztriára nézve, ha a kvótabizottságnak a kormány kritikáján átszűrt és az igazság súlyaival megmért adatai helyébe a Neue Freie Presse számai léphetnének. Csodálatos, hogy a rossz szándék vagy a politikai vakság milyen botrányos tévedéseket teremthet. A Neue Freie Presse egyszerűen olyan kvótát sürget, amelyet a két ország népességének egymáshoz való aránya kiszab. És a kalkulus nagyon egyszerű. Minthogy Ausztria lakosságának száma 239, Magyarországé pedig 175 millió, tehát Ausztria természetes kvótája 577, Magyarországé pedig 423 százalék volna. Ez nem is túlságos kívánság: a közös teher egész összegéhez képest csak 123, mostani hozzájárulásunkhoz képest csak 33 százalék emelkedést jelent a mi rovásunkra. Maga az egész felszólítás szinte bájos, szép Magyarország, ha tetszik gyarapodni, hát tessék fizetni. Az idézett lap továbbszövi okoskodásait hamis számok törékeny mankóján. Hogy hiszen a budgettételek tanúsága sem esik messze attól az aránytól, amelyet a népesedés jelöl ki. És felsorolja a legutóbbi hét esztendő adójövedelmeit. Ausztria egyenes adójövedelme 772 millió, fogyasztási adóbevétele 2065 2 millió. Magyarország egyenes adójövedelme 725 8 millió, fogyasztási adóösszege pedig 11484 millió. A számítás világos, ebből is negyven százalékos kvóta kerül ki Magyarország terhére. Hát ez igazán remek egy dolog. De úgy hamarjában nem is tudnék kifejezni a logika meghibbanásának azt a mértékét, amely el tudja felejtetni Ausztriával, vagy Ausztriának csak egy lapjával is, hogy hiszen ha egy ország lényegesen kisebb lakosság mellett, majdnem akkora adót fizet, mint egy másik nagyobb népességű ország, akkor ebből nem az anyagi prosperálásra, hanem csak arra lehet következtetést vonni, hogy abban az országban az adóteher óriás mértékben szaporodott. És tényleg Magyarországban fejenként 27 forint