Pesti Napló, 1896. február (47. évfolyam, 31-59. szám)

1896-02-01 / 31. szám

31. szám. Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1896. február 1. a 20 krajcár, Ausztriában ellenben csak 25 forint az adó. Valaminthogy Magyarorszá­gon 1 forint 40 krajcárral nagyobb fejen­­kint az állami kiadások átlaga, mint Ausztriában.. Hogy ezek után lehet-e az adók címén Magyarország kvótájának eme­lését követelni, ezt bátran rábízhatjuk bár­kinek nem is a lojalitására, hanem egy­szerűen a józanságára. Mert az adatok vizsgálásában nem kell megállani. Ott van a fogyasztási adó, amely megbízható mértéke a valódi adó­­képességnek, mert nem törvényen alapuló, hanem önkéntes szolgáltatása kinek-kinek a fogyasztásra való hajlama és módja sze­rint. Itt igenis már mutatkozik a különb­ség és pedig nemcsak a kisebb népesség arányában, hanem abban az arányban is, amely­lyel­ Ausztria fogyasztó­képessége na­gyobb, mint Magyarországé. Ha hát az adó­­leírás alkalmas kulcsa volna a kvóta ki­számításának, a fogyasztási adójövedelem­ben mutatkozó különbség legfrappánsabb bizonyítéka volna annak, hogy Magyaror­szágra a kvóta címén nagyobb terhet rakni nem lehet. De egészen új szempont a számítás­ban, hogy tisztán az adóbevételt veszik figyelembe. Tudtunkkal az egész budget ered­ménye jó tekintetbe, mert az ország közgazda­­sági állapota, nem az államháztartás egyik rovatában, hanem a kincstár egész mérlegében prezentálódik. Ezen a téren pedig a két állam költségvetésében meg­van a progresszió. Ugyanaz alatt az idő alatt, amelyben a­ magyar budget 154 millióról 421 millióra emelkedett, Ausztriában 320 millióról 636 millióra rúgott a költség­­vetés. Ami pedig az úgynevezett természetes kvótának a népesség aránya szerint való kivetését illeti: ez Ausztria-Magyarország­­ban egyrészt politikai, másrészt gazdasági képtelenség. A német birodalomban, amelyre hivatkozás történik, igenis megvan ez az arány, mert megvan rá a lehetőség. Hi­szen ott a birodalmi eszme elnyelte az alkotórészek autonómiáját és felszíván az autonóm jogokat, megszüntette az autonóm kötelességeket is nemcsak a hadügy és a Háromszor három nap múlva beállított hozzám a petneházi és taktakenézi kettős pre­dikátum tulajdonosa. — Még csak egyszer adj öt forintot! Gróf Blitzblauhoz vagyok meghiva ebédre. Ott lesz az egész osztrák-magyar diplomácia! Karrierem ettől az ebédtől függ! Öt inas szolgál föl az asztalnál. Fejenkint mindegyiknek egy forint kell! Becsületem szentségére mondom — — Hadd el! Kordovánból van a bőröd? Nem érzed, hogy ez így tovább nem marad­hat? Menj! Ne koldulj, hanem dolgozzál, mint más becsületes ember. — Mit? — Állj,be katonának. Fényes nevet örököl­tél. A katonai pályán sokra vihetnéd. —­ Én nem állom ki a nyomoult szol­­dateszkát! Nemzeti önérzetemmel ellenkezik, hogy . .. — Jó, hát állj be rendőrnek. Lehetsz lovas konstábler, detektív — — Fidonc! Spicli legyek én! Énn! — Ott a lóvasút, a villamos vasút. Állj be hordárnak. Menj a Dunapartra és hordj zsákot. Minden pálya becsületet ad, ha szorgalmasan, tisztességesen megállasz rajta. Minden kereset­mód, a legalacsonyabb is, milliószor szebb és tisztességesebb a hazudozó, pumpoló úri kol­dulásnál! Értetted? Itt az öt forint—utoljára! — Hálásan köszönöm ! Hiszen ha nem rajongana értem úgy a szocietás . . ! Ha nem kellene annyi borravalót fizetnem! De dol­gozni fogok! Ezentúl dolgozni fogok! ígérem! Becsületem szentségére fogadom! Sokáig nem láttam petneházi és taktake­nézi Gede Gézát. Elmúlt a tél és enyhe áprilisi fuvalom játszott a fák rügyező gályái­val. Az ég, mint egy nagy, nevető kék szem, vidáman nézett alá és a madarak bolond jó­kedvvel kergetődztek az átlátszó magasságban. Fel s alá sétáltam a Margit-rakodóparton, a Duna jobbpartján és néztem, hogy a szegény ínséges­ napszámosok, a rongyos, béna koldu­külügyek térjén, hanem birodalmi ügyet teremtett a közlekedésügyben, az iskolában, a postában és a táviróban, sőt a vallás­ban is. Azután ott abszolút egység van, amely a gazdasági vonatkozásokban nem szorul időre, gazdasági megszorításra. De a magyar-osztrák monarkiában két szuve­rén állam van egymással szemközt, amely­nek gazdasági természete különböző, poli­tikai karaktere pedig nem tűr olyan megállapodásokat, amelyek állandó kulcsok teremtésével a centralisztikus törekvések stabilitását akarják behozni olyan ponto­kon, amelyeken Magyarország feltétlenül ragaszkodik időről-időre való szabad ren­delkezésének jogához. Az ilyen rejtett szándékok, bármilyen óvatos formában jelentkezzenek is, gyön­gítik még a közjogi alap igaz híveinek a dualizmushoz való ragaszkodását is. A számokkal pedig hallgassanak odaát, mert a számok igazsága őket meghazudtolja. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, január 31. Az anyakönyvi vita ma lanyha érdeklődés mellett, csendesen folyt tovább és délre be is fejeződött. Okolicsányi László, Sima Ferenc, Szacsvay Sándor, Holló Lajos és Beöthy Ákos vállvetve iparkodtak életet önteni ebbe az utólagos egy­házpolitikai vitába. Az igyekezet nagy volt, de a siker kevés. Határozati javaslat is volt kettő. A egyiket Okolicsányi, László adta be. Azt kívánta, hogy a kormány adjon kimutatást az anyakönyvek költségeiről és a szükségessé vált személysza­­porításról. Ezt a miniszter és a Ház is­­ elfogadta. A Sima Ferencet, amely olyan pót­költségvetést követelt, hogy a községek csak a dologi kiadásokkal legyenek megterhelve, el­vetették. jz Ebben az unalmas, tartalom nélkül való vitában nagyon könnyű helyzete volt Percsel Dezső belügyminiszternek. Hiszen csak azt kellett megcáfolnia, hogy az állami anyakönyv­­vezetés nem vált be. Ezt pedig nem volt ne­héz­ megcáfolnia. V.­­ A Ház óriás többséggel szavazta meg a tételt. Ezután a színházak tétele következett. Az ülésnek erről a részéről más helyen számo­lunk be, sok, akik egész télen át kegyetlenül didereg­hettek hitetlen vacakjaikban, micsoda édes gyönyörűséggel melengetik dermedt tagjaikat az Irgalmas nőnek kórháza­­előtt. A hátulsó kis kapunál, ahol a jóságos apácák a megmaradt ételt ingyen osztják széj­jel, seregestül verődtek össze. Mindegyik öblös fazekat, csuprot, sőt némelyik asszony, akit három-négy apró gyermek vett körül, egész mocskát tartott a kezében. A reáliskola homlokzatán eldördült a delet­­jelző mozsárlövés és a főváros összes tornyai harangozni kezdték a tizenkettőt. Bing-bang! Bing-bang! A hátulsó kis kapu megnyílt és az éhező csapat boldogan özönlött a széles folyosóra. , Láttam, amint sietve hozták hatalmas lá­basokban a gőzölgő ételeket és egy fehérfej­­kötős apáca, mint valami égből szállt nagy fehér pillangó, végiglebegett a condrás, szo­morú sorok közt. Ez csakugyan az izgalom tanyája. Itt nem kérdik az emberek nevét, fog­lalkozását. Itt válogatás nélkül, különbség nél­kül adnak enni azoknak, akik éhesek. Ebben a pillanatban egy magas, sápadt ember jött a Margithíd felől kórház tájé­kára. Kopott cilinderét mélyen a homlokába verte és kabátja gallérját majdnem az orráig húzta föl Kétszer, háromszor fel és alá rohant a nyitott kapu előtt és mohón látszott beszívni a párolgó ételmaradékok ingerlő illatát. Ellen­ben a folyosón lakmározó vegyes társaságra határozottan megvető pillantásokat .lövelt,­tlakozása nem tartott sokáig. A messze­ségből rám sandalított: várjon figyelemmel ki­­sérőm-e ? Én elfordítottam a fejemet. Ezt a pillanatot arra használta, hogy ő is odaüljön az irgalom ingyenes asztalához. úgy tettem,­ mintha nem vettem volna észre, de tisztán láttam, hogy petneházi és taktakenézi Gede Géza úr surrant be az Irgal­mas nénék kolostorának hátulsó kis kapuján. A képviselőházi ülése január 31-én. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök: Szilágyi Dezső. Jegyzők: Josipovich Géza, Schober Ernő, Ha­­viszy János. A kormány­ részéről jelen vannak: Báró Bánffy Dezső miniszterelnök, Peresei Dezső, Dániel Ernő, IVlas­sie,v Gyula. Hitelesítik a múlt ülés jegyzőkönyvét. Az elnök előterjesztései után következik a belügyi költségveté tárgyalásának folytatása. Az anyakönyvvezetés tételének folytatólagos tárgya­lásánál felszólalt Okolicsányi László. Azon kezdi, hogy a múltban bizalmatlan volt ez intézmény iránt és ma sincs abban a helyzetben, hogy az anyakönyvvezetés népszerűsítésén dolgozzék, miután még csak odáig sincs ez újítás, hogy a régi anyakönyvvezetést jóságban akár csak meg is közelítse. Reperálni kell rajta folytonosan s a hivatalos, lapnak állandó rovata van, amelyben a lemondó anyakönyvvezetők helyébe újakat neveznek ki. A költségeket ez az intézmény nagyon megterheli, miután a jegyzők el lévén foglalva anyakönyvezetés­­sel, a községi jegyzői teendők végzésére kénytelenek második embert alkalmazni. A tételt nem szavazza meg és a következő határozati javaslatot terjeszti be: «A képviselőház utasítja a belügyminisztert,­­­­ hogy az 1897. évi állami költségvetés előterjeszté­sekor terjeszszen a Ház elé részletes kimutatást arról, hogy az ország törvényhatósági és rendezett tanácscsal biró városai,nagy és kis községei egyen­­ként az állami anyakönyvvezetés személyi és dologi költségeihez milyen összeggel járulnak, és hogy az állami anyakönyvvezetés életbeléptetése következ­tében az egyes községek tisztviselőinek minő sza­porítása vált szükségessé.» (Élénk helyeslés a bal­­- és szélsőbaloldalon.) Sima Ferenc: Szerencsétlenebbül még nem ve­zettek Magyarországon intézményt, mint az állami anyakönyvet (Úgy van! balfelől.) Tapintatlansággal és gondatlansággal vezetik azt. A kormány annak idején azt állította, hogy ez intézmény nem fog többe kerülni, mint 800.000 forintba, pedig sokkal többe kerül. A kormány tehát nem volt őszinte. Egyébként a belügy­miniszter keze alatt minden törvény elvész. A belügy­miniszter a törvényhozást megcsalta... Elnök: E kifejezés imparlamentáris, ezért a kép­viselő urat rendreutasítom. (Helyeslés jobbfelől) Sima Ferenc: Tisztelettel hajlok még az elnök úr rendreutasítása előtt, de én a «megcsalás» kifejezés alatt azt értettem, hogy a belügyminiszter úr a tör­vényhozást félrevezette. (Zajos derültség.) Határozati javaslatot ad be, amely szerint: «Utasítja a képviselőház a belügyminisztert, hogy miután az állami anyakönyvek behozatalára ■vonatkozó 1894: XXXIX. törvénycikk 31. §-a sze­rint ezen törvény végrehajtásával járó költségek­ből csak a dologi kiadások terelhetik a községe­ket, még a jelen költségvetés tárgyalásának fo­lyama alatt nyújtson be pótköltségvetést, mely a személyi kiadások minden terhétől megmenti már ez év folyama alatt is az­­ezzel illetéktelenül ter­helt községeket. (Helyeslés a bal- és szélsőbal­­oldalon.) Szacsvay Sándor a tételt irreálisnak tartja. A terhek nagyon megterhelik a községeket. A tételt netb. szavazza meg. (Helyeslés balfelől.) Holló Lajosnak a községekre kivetett költségek tekintetében aggályai vannak. Sem a dologi, sem a sze­mélyi költségek nem méltányosak. Bizonyos egyönte­tűségre kellene törekedni. A községek valósággal ki vannak szolgáltatva belügyminiszternek. Az anyakönyvi intézményt revízió alá kellene venni és kellő számú segédszemélyzetről kellene gondoskodni. Ott, ahol ön­­álló anyakönyvelői hivatal van, szabad pályázatot kellene hirdetni. A benyújtott határozati javaslatokat elfogadja. (Helyeslés balfelől.) Beöthy Ákos: Ő és pártja az egyházpolitikát és az anyakönyvi intézményt is nem elvi, szempontból tá­madta, hanem azért, mert az ország nem volt arra kellőleg előkészítve és mert azt látták, hogy a kormány azt csak taktikából tűzte napirendre. Azonkívül féltek a felekezeti szellem felzúdulásától, a kormány túlságos hatalmi törekvésétől és a sok költségtől. És íme, az aggodalmak mind beteljesedtek, sőt a nemezis sújtó kezét látja abban, hogy az a kormány, amely ezeket a reformokat megalkotta, úgy a maga egészében, mint egyes tagjaiban megbukott és a római példa jut eszébe. Valóban a Capitolium mellett ott áll a törpei szikla. Az egyházpolitikai reformok létrehozták a néppártot, ame­lyet a kormánypárt is a legnagyobb veszélynek tart, létrehozták a kortes anyakönyvvezetőket és a fulladá­sokat. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) A két határozati javaslatot elfogadja, a tételt nem szavazza meg. (Helyeslés balfelől.) Elnök a vitát berekeszti. Perczel Dezső belügyminiszter: Mindazoknak a megcáfolására, amik a mai napon elhangzottak, egy­két dolgot kénytelen újra fölemlíteni. Midőn jelentést tett arról, hogy úgy, amint azt a kormány program­­­nyilatkozatában is kijelentette, az egyházpolitikai törvé­nyeknek a végrehajtását október 1-én eszközölni kí­vánja és bejelentette, hogy ezt megtartotta, akkor föl­említette, hogy a végrehajtás szigorúan a törvénynek megfelelőleg történt. Kidolgoztattak mindenekelőtt az '' utasítások. Igaz, hogy az utasítások némi tekintetben bővek, kimerítők és ezáltal talán­ hosszadalmasak is, de amidőn egy ilyen új intézményt életbe kívan az ember léptetni, soha nem lehet eléggé részletes és nem lehet eléggé világos. Az életbeléptetés maga pedig háromféle irányban történt: tudniillik anyakönyvvezetők legnagyobb része, ott, ahol az anyakönyvvezetés annyi teendőt nem hoz magával, hogy az egy egyénnek teljes munkásságát egész napon át igénybe vegye, amint a törvény ren­deli, mindenekelőtt hivatalos kötelékben álló személyek szemeltettek ki és bízattak meg azzal. Ezek legnagyobb

Next