Pesti Napló, 1896. május (47. évfolyam, 120-149. szám)

1896-05-01 / 120. szám

2 Budapest, péntek PESTI NAPLÓ 1996. május 1. 120. szám. Kozma Sándor. 1 Budapest, április 30. Egy hir nyilallott nemrég a hazán ke­­reseztül és a hir ma valóra vált. A buda­pesti főügyészi állás megüresedett. Érdemesek ■és «töreknökök» versenyt fognak futni e dí­szes állás után, a felkelő napnak igen sokan , fognak dicshimnuszokat zengeni,­­ álljunk mi meg egy percig és nézzünk szemébe a szelí­den lenyugvó égi csillagnak. Széltől ment, verőfényes időben nyugod­tan szeli a szilárdan épített hajó a tenger hul­lámait, alig is van szüksége a kapitányra. Ámde messze távolban apró felhőcske tűnik fel a látóhatáron, még foly a hajó fedélzetén ■az utasok hangos nevetése és vig­yajgása, csak­­a vén matrózok napsütötte arcán komolyodnak el jó merev vonások, ők munkára szólítják fel a fiatal legényeket, akik még nem ismerve a sós víz szeszélyeit, kötekedésnek számába ve­szik az öregek parancsait. A kapitány is el­foglalja helyét, szótlanul néz körül, mindent rendben talál. És amikor jön a fergeteg, kor­bácsolja bár fel a hullámokat, recsegjen bár minden porcikája annak az erős hajóépületnek, a kapitány helyén áll és az emberi ész diadal­maskodni fog a természet kicsapongásain. Bi­zony csak jó az ügyes kapitány . . . Ki emlékszik vissza azokra a régi időkre, amikor a magyar táblabírák típusa, Kozma Sándor, budapesti főügyészszé lett? Huszonöt év, majdnem egy emberöltő, választ el ben­nünket attól az időponttól. És ez idő túlzottan elég ahhoz, hogy mindent elfeledjünk. Törvénybe igtatta a törvényhozás, hogy a király nevezze ki ezentúl a minden be­folyásolástól függetlenné tett bírót. Mennyi fá­radságába került szelíd lelkű Horváth Bol­dizsárnak, míg révpartba kötött ki ezzel a törvénynyel. De csak ezután jöttek a nehéz napok. Folyt a zúgolódás, hogy nemcsak el­veszik a nemzettől a bíróválasztás jogát, az állam ennek hegyibe még az egész büntető hatalmat is a saját kezébe akarja központosí­tani. Terrorizálni kívánja Magyarországot. Húz­zátok meg a magyar szabadság halálharang­ját, kiáltották a tigrisek. Finis Hungáriáé, jaj­­veszékelték Simonyi Ernőék, ha királyi ügyész­ség lesz a vád ura. És a törvényhozás meg­szavazta az ügyészi szervezetet és Kozma Sándort tette meg főügyészszé. A parlament padjáról lépett át Somogy megye táblabirája új hivatalába. Azóta decentralizálták a budapesti Királyi Táblát és kilenc részre szakadt azóta a budapesti főügyész hatásköre is. De akkoriban egy ember kezében, a Kozma Sándoréban,­­ központosult az ügyészség összes hatalma a Kárpátoktól az Adriáig. Azzal a nyugodtsággal, mely mindvégig jellemezte Kozma Sándort, elkezdte szervezni a magyar vádhatóságot. És mindjárt kezdetben meglepett mindenkit, barátot és ellenséget egyaránt. Nem indult idegen minta után; nem kereste a magyar ügyészt sem Francia-, sem Német-, sem Osztrákországban. A magyar szük­ségletnek, a magyar temperamentumnak meg­felelő vádhatóságot szervezni volt dicsőséges gon­dolata. Az ügyész, mondogató, nem azért műkö­dik, hogy minden áron börtönbe hozza azt, akit sanda gyanú, vagy a körülmények szerencsét­len találkozása a vádlottak padjára juttatott. Az ügyész az állam megbízottja, az állam pedig azért van, hogy az igazságot valósítsa meg. Az ügyésznek is tehát keresnie kell az igazságot. Ne legyen véreb az ügyész, ne ke­resse ibi et ubique a terhelő körülményeket, hanem épp oly gonddal kutassa a gyanúsított, a vádlott javára szóló enyhítő, sőt mentő kö­rülményeket is. És nemcsak így beszélt Kozma Sándor, de a tettek mezején is a legjobb pél­dával járt elül. Árgus­ szemekkel látott min­dent. Belarcos volt, kinek karja mindenüvé el­hatott. Hányszor értették félre fent és lent­ett gyengeséggel vádolták, itt kegyetlenséget ve­tettek szemére. Kozma nem tántoríttatta el magát, bízott szándékai nemességében, tettei rugóinak tisztaságában. Ő igazságos volt; a jog, az igazság szeretetét akarta átplántálni a magyar ügyészség szívébe és valljuk be ma minden habo­zás nélkül, nagy munkával és nagy fáradsággal, megteremtett egy feladata magaslatán álló, az igazságot kereső, az üldözésektől tartózkodó magyar ügyészi kart. Hogy ezt megteremteni tudta, Kozma Sán­dor érdeme. Hogy bizalom veszi körül a ma­gyar ügyészi kart, e fáradság gyümölcse. Valamint a színműíró gyakran önkéntele­nül kiváló színészek számára írja meg darab­jának szerepét: épp úgy törvényhozásunk is a Kozma Sándor megteremtette ügyészi karnak képére alakítja meg büntető eljárását. Csemegi Károly javaslata teljesen az ügyészt tette a büntető per urává. Erdély Sándor javaslata is a jogok hosszú sorával ékesíti fel az ügyész­séget. Valóban, huszonöt év alatt sokat tett, de sokat is nyert a magyar ügyészi kar, mert humánus, igazságszerető és kötelességtudó volt. Maradjon meg ilyennek Kozma Sándor visszalépése után is. szám 9-77°/pp-ről ll'84°ioo-re szökkent, Porosz­­országban pedig 135 ezer, Württembergben 5 és fél ezer, Szászországban 14 ezer volt a szüle­tési többlet. Minden arra vall, hogy maga a legfelsőbb akarat írta bele az anyag kódexébe, hogy: Szaporodjatok! Mi lesz azonban akkor, ha az emberiség éléskamrája, a föld elérte a termelés maximu­mát, ha a magot nem vetni, hanem ültetni fogják, hogy kárba ne veszszen egy is, hogy egy félarasznyi tér se maradjon parlagon. Mi lesz majd akkor, ha lápokra fektetik a hu­muszt, hogy a föld még a vizek fölött is te­remjen ?! Mi lesz akkor, ha a nélkülözés kiterjed mindenkire és mindenfelé ? Akkor lassabban fognak szaporodni a fo­gyasztók, lassabban — de csak mégis. Sok századok múltával pedig el nem halasztható kényszerűség gyanánt be fog következni a legszigorúbb gazdálkodás elveire fektetett tár­sadalmi rendszer: a kommunizmus, mely min­den egyes ember számára a minimumot latolva kiméri, mely elégséges kompenzációt talál az éhség csillapításában és a megélhetés biztosí­tásában mindenért, amit a szabad társadalmak szépet és fönségeset alkottak. Ez lesz az a nagy reformáció, amelyben a prózai Szükség le fogja győzni a Poézist és romokká fogja dönteni azt a hatalmas csillagrendszert, amelyet az ember a saját lelkének erejéből megterem­tett, gondolatokból és érzelmekből megalkotott, tudománynak és művészetnek elnevezett. Ez lesz a kommunizmus diadala! Mivé lesz a kommunizmus uralma alatt az embernek egyéni jelleme? Mivé lesz a kedélyvilág, amely a durva érzéketlenség­ alacsony fokától a fogékonyság szuperlativusáig terjed és ezerszeres változat­ban rezegteti vissza az ezerféle hatást?! — Ha egyöntetűek a szükségletek és az életkö­rülmények, akkor bizony idővel a gondolatok, sőt még az indulatok is egyenruhát viselnek majd. Mivé lesz az érzelmek tavaszi rózsája, —­­az életadó szenvedélynek első akkordja — a tündérálom, — az első szerelem? Ami benne ösztönszerű inger, az megmarad, mert örök természeti törvény; de megmarad-e a szere­lem alkotó elemeinek másik, szebbik fele: az a magasztaló megimádás, mely csak egy­nek hódol, csak egy alak körül szövi ábránd­jait, csak egy szívből keletkező visszhang által boldogul? — Megmarad-e az a harmonikus meghasonlás test és lélek között, amelyek kö­zül az előbbi azt vitatja, hogy: egyik olyan, mint a másik, az utóbbi pedig a szubjektív igazság szavával válaszol: csak egy szép lány van a világon? Hiszen mindez a kizárólagos birtoklás gondolatától el nem választható; mindez a tár­sadalmi és erkölcsi korlátok által szentesített jog és tilalom kölcsönhatásának szövevénye!­­ Ennek a tavaszi rózsának a magja büszkeség és hiúság, termelő talaja pedig az, hogy csak egyet illet meg a jog, ezen az egyen kívül szabály és törvény a tilalom. Már­pedig a kommunizmus a tulajdonnak minden válfaját s igy a­ családot is eltörli és a nőt közös birtoklás tárgyává sülyeszti. Az ösztönszerü inger az emberi intézmé­nyek nemesitő hatása alatt szerelemmé emel­kedett. Ha a megnemesitő emberi intézmé­nyek megszűnnek, a szerelem is visszafejlődik eredeti állapotára, csupán az ösztönszerv ma­rad meg belőle. De egy valami talán mégis megmarad szépségének változatlan hatásában: a hallga­tagon is beszédes természet. A romboló vihar, a hullámzó tenger és a mennybolt uralkodó planétája, a nap­ szépségé­nek hatását bizonyára nem veszti el soha! ............Közelgő vihar alkalmával tenger­parton áll az ember, a kommunizmusnak érzel­mekben lefokozott embere. Vészt hirdetnek a tornyosuló felhők, sötétebb lett a szemhatár. A barna fellegcsoport a napsugárt elfogja, el­zárja , megfosztja fényétől a haragos ten­­gert. Az égbolt komoly tekintete fenyeget, a felhőzaj mint imponáló ellenséges hata­lom közelit és cikázva röpíti az Isten­ ostorát lefelé, a magasság a mélységnek háborút üzent ... A tenger is mozgósítja minden ere­jét, küzd, rezeg és tombol. Ami lent volt, felül kerül és tornyoso­dig emelkedik, keresi a saját jogát, nem tűri a szolgaságát, lerázza a rabigáját, vitatkozik azzal, aki terjedelmes alacsonyságra kárhoz­tatta, vitatkozik­­ az Istennel. Zúg a szélvész, küzd a tenger soká soká és végül mégis csak leigáztatván, a lázadó elem elhallgat, csendben rezeg minden fodra s a távol messzeségben szórja fényét a kelő nap, Isten napja! Biborszinbe öltözteti a ten­gernek sima tükrét, apró fodrát — és az is­ten mosolygása meg a tenger játszó kedve: békességben egyesül! . . . De vájjon fog-e a természet szépségében gyönyört találni az állati nívóra visszasülyedt ember ? A kommunizmus világa sötét lesz és rideg. Feszi Géza. BELFÖLD. A népbíróság­. Az a jelentés, amelyet a kép­viselőház igazságügyi bizottsága a bűnvádi perrendtar­tásról szóló törvényjavaslatra vonatkozólag a Ház elé terjesztett, magában foglalja Mandel Pál, Havi­ár Dániel és Komjáthy Béla bizottsági tagok különvéleményét is a népbíróságok felállítása tárgyában. A különvélemény megokolása utal a bűnvádi el­járás céljaira, amelyek ugyan első­sorban tisztán igaz­ságszolgáltatási jellegűek, azonban a bűnvádi eljárás a nép önérzetére, a közszellem nemzeti irányú fejleszté­sére oly nagy hatást gyakorol, hogy e hatásra is tekintettel kell lennünk. A büntető eljárás nyil­vánossága, a védelem szabadsága, de legfőkép­pen a polgári elem bevonása a bíráskodásba, ered­ményezték Angliában egyfelől a személy- és vagyon­­bátorság nagy fokát, másrészről a törvénytiszteletet és az önérzetet a népben. Az a jelenség pedig, hogy más országokban új bűnvádi perendtartás lépvén életbe, csakhamar megújulnak a panaszok az igazságszolgálta­tás ellen, onnan ered, mert a vezéreszmék, melyek az említett üdvös eredményeket előidéznék, megcsonkított alakban alkalmaztatnak. A népbirói intézménynél — fel­váltva Műkét népbiró együtt ítélkezvén a szakbíróval­­— a nép közvetetten érintkezésbe jön a bírósággal. Nép­­képviseletnél a törvényt a nép alkotja, nincs rá ok, hogy a törvény alkalmazásánál részt ne vehessen, kivált kisebbrendű bűnesetekben, a járás­bíróságoknál. Amily joggal követelhető az autonómia, a végrehajtó hatalom megosztása, a közigazgatás terén, ugyanoly joggal követelhető az, az igazságszolgáltatás terén is. Nagy befolyással lenne a népbírói intézmény a magyar nyelv terjesztésére is. Ha a népet beleviszszük az igazságszolgáltatásba, népszerűvé teszszük a jogszol­gáltatást, maga a nép is igazságosabb lesz. Nagy előny a két ellentétes felfogásnak, a népbírák és szakbírók nézeteinek érvényesülése, mert hogy a szakbíró a maga nézetét érvényesíthesse, jobban mérlegeli ítéletét. Éppen ez a befolyás azonban, amelyet így a népre gyakorol, biztosítja viszont a népbírák befolyását a szakbírókra és beáll az üdvös kölcsönhatás, amely legjobban bizto­sítja a bűnvádi eljárás közvetetten és közvetett céljait. Az országgyűlési nemzeti pártnak ma este Kovács Albert elnöklete alatt értekezlete volt, amelyen Isschutz Győző ismertette a közigazgatási bíráskodásról szóló törvényjavaslatot és előterjesztést tett oly értelem­ben, amint a pártok vezetői magánbeszélgetésben már megállapodtak. A tárgyhoz szólottak Horánszky Nán­dor, gróf Apponyi Albert, Szentiványi Kálmán, Gutbner Gyula. A párt hozzájárul ahhoz a megállapodáshoz, hogy a törvényjavaslat átdolgozás végett a bizottság­hoz utasíttassék. Álláspontját a Házban Gullner Gyula fogja kifejteni. . . A mátészalkai mandátum. A mátészalkai ke­rületben, amelynek mandátuma báró Perényi Péter elhunytával gazdátlan maradt, május 4-én lesz a kép­viselőválasztás. A szabadelvű párt népes értekezletén, mint levelezőnk táviratozza, egyhangúlag nagy lelkese­déssel Nagy Béla lazar­i nagybirtokost kiáltotta ki je­löltjének. Nagy Béla még a függetlenségi párt körében is nagy népszerűségnek örvend és megválasztása már­is biztosítottnak tekinthető.

Next