Pesti Napló. 1897. szeptember (48. évfolyam, 243-272. szám)
1897-09-01 / 243. szám
f St Budapest, szerda - - -------------- - - - - - - - - — — ----IPESTI 1897. szeptember 11 / 243. szám. a kenyér árának is. Az árvizek szintén hozzájárultak az élelmiszer árának emelkedéséhez; azok a termelési területek, ahonnan a fővárost rendszerint alimentálják, viz alá kerültek, a burgonya elrothadt, a gyümölcsöt ladikon kellett leszedni s igy miután csökkenés állott be a behozatalban, az áraknak emelkedni kellett Mindazáltal, ha az árakat összehasonlítjuk a múlt év ugyane hónapjaiban konstatált árakkal, azt látjuk, hogy noha a múlt évben elemi csapások nem voltak, s a termelési viszonyok kedvezőbbek voltak, az árak az idén mégis alacsonyabbak. Újabban azt az egészen új teóriát állították fel, hogy a vásárcsarnokok befogadó képessége nem lévén elegendő, az elárusítók száma is csökkent, mert sok árus, aki a nyílt piacon árult, a vásárcsarnokokból kiszorult. E hibás premisszából kiindulva, nézetem szerint tévesen úgy intézkedtek, hogy a detailisták számát mesterségesen szaporítják. Erre vonatkozólag megjegyzéseim a következők: Először is a vásárcsarnokok befogadóképességét az illető kerületi lakosság számarányához és fogyasztási képességéhez mérten állapították meg. Az elárusítók számát is úgy állapították meg, s annyi helyet biztosítottak nekik, hogy a különböző üzletágakban megfelelő verseny is legyen. Hogy ez a verseny szükségszerűleg megvan, kitűnik az áruhelyek számából is; 40—40 mészáros, 300-nál több zöldségárus, 200-nál több gyümölcsárus, 20—30 halárus foglalhat helyet egy-egy csarnokban. Versenyhiányról tehát szó sem lehet, a verseny nagyon is megvan közöttük, annyira, hogy nagyon is kevesen bírják ki a vásárcsarnoki exisztenciát, miután csak csekély részük rendelkezik forgótőkével, s így csak kevesen képesek oly minőségű élelmiszert egész napon át árusítani, amely élelmiszer a közönség igényeit kielégíti. S éppen azért, mert igen kevés detailista rendelkezik a szükséges forgótőkével, kénytelen a legnagyobb rész még ma is uzsorapénzen szerezni be az élelmiszereket. Természetes, hogy ennek következtében a detail-árak sem lehetnek arányban az engros-árakkal. Ha tehát a megfelelő számban levő detailisták számát még szaporítjuk, oly vad verseny támad közöttük, amely lehetetlenné teszi a vásárcsarnoki intézmény eredeti céljának megvalósítását, hogy ne csak erős nagyban való kereskedelmet teremtsen a fővárosban, — ami ez idő szerint nincs, — hanem teremtsen megfelelő detailista-osztályt is, — ami szintén nincs. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha nem teszszük ki őket a túlságos versenynek, hanem, ha lehetővé teszszük azt, hogy emancipálják magukat anyagilag is, hogy képesek legyenek a saját erejükből szolid, a lakosságot minden időben megfelelően ellátni képes kereskedelmi osztályt megalkotni. A vásárcsarnokokban nem az elárusítók száma korlátolt, mert ez megfelel az igényeknek, hanem, korlátolt a közönség szabad mozgása. Ezen csak úgy lehet segíteni, ha azokon a környékeken, ahol a vásárcsarnokok a vevőközönség befogadására nem eléggé nagyok, így például a Hunyady tér környékén, ahol a vásárcsarnok tervezésének és építésének ideje alatt a lakosság előre nem látott mértékben szaporodott, újabb vásárcsarnokot kell létesíteni. Ebből a szempontból kell a vásárcsarnokokat fejleszteni, nem pedig a detailisták teljesen megokolatlan s magát a célt kockáztató szaporítása szempontjából. Ami pedig az engros-kereskedelmet illeti, ha azt figyelembe veszszük, hogy a központi vásárcsarnokok engros-vásárain a legjobb minőségű élelmiszert a hústól kezdve a zöldségig féláron, vagylegalább is 30—40 százalékkal olcsóbban lehet bevásárolni s a legkisebb tételek oly mennyiségben vannak megállapítva, hogy ott kisebb háztartások is beszerezhetik szükségleteiket, — akkor honnan veszi a közönség a jogot arra, hogy panaszkodjék a drágaság ellen ? Hiszen módjában van a vásárcsarnoki intézmény által megteremtett engros vásáron nemcsak olcsón, de jól is beszerezni az életszükségleteket. Az utolsó időben a legtöbb panasz a hatósági közvetítők ellen merült föl. Mennyiben volna kívánatos nagyobb forgalmat képes teremteni, holott a detailban való eladással csak idejét fecsérli el. A legalkalmasabb értékesítési módot,, az aukciókat megindítottuk, de kénytelenek voltunk beszüntetni, mert a közönség csak kiváncsi volt és gúnyolódott, de nem vásárolt semmit. A gazdaközönség, amely a Vásárcsarnokokat fölkereste, abban a hiszemben volt, hogy itt minden selejtes és rossz árut jó áron lehet értékesíteni. Ennek aztán az lett a következ-:ménye, hogy az élelmicikkek legnagyobb részét, mint , közegészségi szempontból forgalombanem bocsáthatót el kellett kobozni, másrészt pedig mint selejtes árut igen olcsó, áron kellett értékesíteni. Igen figyelemreméltó körülmény még az is, hogy a szükséges összekötő kapcsot egyrészről a gazdaközönség és a hatósági közvetítő, másrészről pedig a hatósági közvetítő és a fogyasztó közönség között egy fél esztendő alatt megteremteni teljesen lehetetlen. A közvetítőknek ehhez időre, kitartásra és pénzbefektetésre van szükségük, mert máskülönben nem találnak kellő bizalomra. Nem elég az élelmiszerek tömeges berhozatalát a fővárosba biztosítani, hanem miután a fővárosi lakosság mindent elfogyasztani nem képes, a fölöslegnek értékesítéséről is kell gondoskodni. . / Kt. — Nem tartja-e szükségesnek, tanácsos úr, hogy az élelmiszerrel való házalást amit a vásárcsarnokok megnyitása alkalmából eltiltottak, most újból meg TÁRCA. Premier. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — írta: Hevesi József. A szinházi szezon tetőpontját érte. A Scalaban Verdi-premierre készültek, ami olyan szenzáció, hogy egész Olaszországot izgatottságban tartotta. Az ország minden részéből, de még külföldről is sürgönyileg rendelték meg a jegyeket, amelyeknek árát az agiotage hallatlan magasra szöktette. A premier napján az ország minden részéből lelkes műbarátokat szállítottak Milánóba a vonatok, zenerajongókat, minőkkel tele van Olaszország. Hiszen itt zene van a szél suhogásában, a tenger hullámzásában, a gondolák ringásában, az ég mosolyában, a narancs kacsintásában, a női kacagásban. Valóságos láz fogta el az embereket, hogy a nagy maestre legújabb műve első előadásának dicsőségét láthassák és a kupékban, a perronon, utcákon és szalonokban, kávéházban és a vendéglőkben csak a genovai mester nevét lehetett hallani. Mi, külföldi újságírók Biffi-ben vártuk, mikor üt a szenzáció órája. Aki valaha járt Milánóban, vagy olvasott valaha a csodadóm városáról, kell hogy ismerje a Bipit, ezt a café-restaurant-t, amely a galléria Vittorio Emanuele kellő közepén a város jeunesse doréejának gyülekező helye. Mondhatnék a város központja. Meg lehet itt mindenkit találni. Aki csak Milánóban valaki, az okvetetlenül megfordul minden este a Biffiben. Ma az egész világsajtó képviselve volt itt. Minden újság, amely csak Olaszországban képviselőt tart, iderendelte emberét Milánóba, hogy a Trovatore szerzőjének újabb babérjairól gyorsan hírt adjon: a közvetítői intézményt reformálni, hogy céljának teljesen megfeleljen? — A viszonyok nem kellő méltatásán alapszik az a panasz is, hogy a hatósági közvetítők nem felelnek meg az igényeknek, mert kicsinyben is árusítanak azért, hogy nagyobb províziót kapjanak az elárusításból. A hatósági közvetítőket nem kívánom védelmezni, de az igazság érdekében annyit mindenesetre konstatálnom kell, hogy nem számítottunk azokra a nehézségekre és a támogatásnak ama hiányára, amelyben a hatósági közvetítők intézménye a közönség részéről részesül. Nem számítottunk arra, hogy a hatósági közvetítő kénytelen lesz a kicsinyben való elárusításhoz folyamodni, csakhogy a hozzá beküldött élelmiszert a Dunába dobálni ne legyen kénytelen. Azt még értem, hogy a detailisták egy része mindig korábbi összeköttetéseit tartja fenn, de hogy a fogyasztó közönség, amelynek módjábanvan a hatósági közvetítőtől jól és olcsón vásárolni, mégis megmagyarázhatatlanllz előítéletből inkább a detailistánál drágábban vásárol, ez előttem egészen érthetetlen jelenség, amelyet eddig sehol sem tapasztaltam. A hatósági közvetítő nem azért folyamodik a kicsinyben való eladáshoz, mert nagyobb províziója van, hanem azért, mert kénytelen vele, hiszen minél inkább módjában van nagyban árusítani, annál nagyobb hasznot érhet el, mert annál A pincérek kénytelenek voltak több apró asztalt — ki ne ismerné ezeket a fehér márványasztalkákat ? — összetolni, hogy ez az internacionális areopag együtt maradhasson. Persze itt is a mai premier képezte a beszéd tárgyát. Verdi sikereit emlegették. Volt egy idősebb bajnoka a tolinak, aki jelen volt a Trovatore premierjén is, s tanúja ama tomboló tetszésnek, amelylyel a közönség ezt az operát fogadta, amely immáron a kintornák közprédája jön. A visszaemlékezések terére lépve, az események eme modern krónikásai közül mindegyiknek akadt mesélni valója egy-egy szenzációsabb premierről, nagy művészek, művésznők első föllépéséről, óriási sikerekről és világraszóló botrányokról. Legmélyebb hatást keltett egy spanyol kollégánk következő elbeszélése: — Élt Szevillában egy Don José Hamilcar nevű igen gazdag és előkelő ügyvéd, akinek legfőbb kincsét azonban Mercédes nevű gyönyörűséges szép leánya képezte. Szevillában olyan rózsa nem fakadt, amely üdébb lett volna Mercédes orcájánál és a spanyol éjszakák ragyogó csillagai közül egyik sem vetekedhetett Mercédes szemeinek a ragyogásával. Mese volt ez az ő szépsége, tündérálom, amelytől elbódul a szív és ittas lesz a lélek. Egész Szevilla ifjúsága csak érte rajongott, csak érte, a szép Mercédesért. A poéták csengő rímekben írtak az ő kacagásáról, ábrándos dalokat zengtek szemének álmodozó tekintetéről, játszi rigmusokban dicsőítették járásának lengő ritmusát s a spanyol égalj minden tropikus virágával hasonlitgatták össze ajkának mosolygó bimbófakadását. Észbontó szépségének legodaadóbb csodálója Szevillának, sőt egész Spanyolországnak két legünnepeltebb ifja, don Miguel és don Alfonzo volt. Mind akettő a Múzsa kedveltje, engedjék? . — Ami a házalást illeti, ennek a forszirozása is teljesen téves alapon nyugszik, mert a közönség kényelme abban az irányban, hogy nem kell a vásárcsarnokba elmennie, ahol különben olcsóbban és jobban vásárol, teljeesen ki van elégítve az által, hogy meg vanengedve megrendelés után a házhoz való szállítás. Meg van továbbá engedve a közönség kényelme érdekében a tolókocsikkal való házalás, amely akkor, ha, másformában engedik meg a házalást, rendszerre sohasem lesz képes kifejlődni. Ennek a célja pedig az, hogy a vagonok szerint felosztva, az illető házalók bizonyos órában jelennek meg az utcáikban és a közönség tudva azt, hogy a házalók mily órákban jönnek, beszerezheti azokat a cikkeket, amelyekre neki mindennap szüksége van. Ezt azonban illuzóriussá tette az az intézkedés, hogy más, alakban is megengedték a házalást. Ezt közegészségi szempontból sem lehet helyeselni. Ha szükséges a házalók létszámának szaporítása, akkor szaporítsák a kézi kocsikkal házalók számát. ' " ’ ■ Egy másik körülmény, amely e rendszer létrehozatalát megnehezíti, az, hogy a mészárszékekben zöldséget s egyéb élelmiszert is árusítsanak még ma is, aminek következtében a közönség nem folyamodik a kézi kocsival házalókhoz, hanem a mészárszékekben szerzi be az illető cikkeket. Az egyik, az első Spanyolország legzseniálisabb lírai költője, akinek dalai minden fiatal szivet lángra hevítettek, annyi bennük a tűz, az érzés, a közvetlenség; a másik, dán Alfonzo ellenben a drámai Múzsának hódolt és drámáival Spanyolország legelőkelőbb színpadain aratott sikereket sikerek után. Babérral vált koszorúivá mind akét fej; az egyiknél, don Miguelitől szőke hajra borult az örökzöld köszörú; don Alfonzénál ellenben éjsötét fürtök hullámain- pihent. . . Szerelmük a szépséges szép Mercedes iránt kifejezést nyert költészetükben, s míg dón Miguel szerelmes dalai egyre gyujtóbbak, egyre perzselőbbek, egyre epedőbbek lettek, úgy hogy Spanyolország minden leányszive hevesebben dobogott azok hallatára — azalatt dán Alfonzo legújabb drámájában benne zokogott a szerelmi búbánat és egy rajongással, szenvedéllyel megírt és szinte a költészet glóriájának fényénél körülfogott alakban mindenki ráismert a szép Mercédesre. A két nagy költő versengése ilyenformán úgyszólván a közönség szeme előtt folyt le, amely gyönyörűséggel élvezte a költészetnek ama kápráztató gyöngyszemeit, amelyeket és a a két költői lélek a szerelem tengeréből fölszedett. • ’ ' A szép Mercedes szive sokáig hígott-lengett a két fényes nevű, ünnepelt ifjú között, akiknek mindegyike méltó volt arra, hogy a Szevillának legszebb rózsaszálát a mellére tűzze. És ez a fiatal leánysziv hol a szőke tróbakönr felé hajlott, kinek egy-egy szerelmi dala megbűvölte, hol meg a drámai költő , sötét szeméttelepedő tekintete gyújtotta fel a szivét, ha éppen az ő darabját nézte a színházban és a szerző az ő páholyában ülve, szerelemről suttogott neki, mikor künn a közönség tombolva adott kifejezést tetszésének. Nagyon sokáig egyenlő danceokkal vetélkedett a Múzsa Ámor rózsakoszorújáért.