Pesti Napló, 1898. február (49. évfolyam, 32-59. szám)

1898-02-01 / 32. szám

Budapest, kedd , PESTI NAPLÓ, 32. sz&vdt, 1898. február V. Hogy mennyi újabb milliójába fog a re­form kerülni az országnak. Nos, e rész­ben elmondhatjuk, hogy soha még nagyobb reformot kisebb költséggel életbe nem lép­tettek, mint ez az egyházpolitikai törvé­nyekkel történt. Utolsó erőssége az ellenfélnek az az aggodalom volt, hogy az új törvényeket nem lesz kivel végrehajtani. Nincsen meg­felelő organizmus. A jegyzők nem nyújta­nak elég biztosítékot, más elem pedig a községekben rendszerint nincs. Ebben az aggodalomban olyanok is osztoztak, akik különben hívei voltak a reformnak. És ebben a pontban vált be a kormány állás­pontja a legfényesebben. Hieronymi és Peresei miniszterek, akik az ország jegy­zői karát ismételten védelmükbe vették, méltó elégtétellel tekinthetnek végig az anya­­könyvvezetők gárdáján. Anyagi haszon nél­kül, nyomorult kis tiszteletdíj mellett, tisztán az ügy iránt való lelkesedéstől vezéreltetve, ez a gárda vezette csendes diadalra az egyházpolitikát. Ők és azok a buzgó tisztviselők, akik a városokban fá­radtak és fáradnak ma is az új rend sikere érdekében, a legnagyobb mértékben mél­tók az elismerésre. Amit kormány és törvényhozás tervezett és törvénybe ikta­tott, azt ők hazafias odaadással beleplán­tálták a szivekbe. Méltó és igazságos, hogy a szabad­­elvűség zászlaját mélyen meghajtsuk előttük. A magyar államhivatalnoki kar helyzete. Ausztria 1873-ban a tisztviselők fizetését az akkori viszonyokhoz képest rendezte és ez időtől 1893-ig, azaz húsz éven át 213­6 millió­val fordított többet a tisztviselők javadalma­zására, mintha a régi, 1873. év előtt való fize­téseknél marad, vagyis az évi többlet a fize­tések fölemelése címén 10168 millió forintot tett. A Badeni-féle javaslat, amely 1896-ban az osztrák törvényhozótestület által letárgyalta­­tott és elfogadtatott, keresztülvitele esetében ismét 10106 millió forinttal terhelné meg az osztrák háztartást és így Ausztria évenként 20­ 786 millió forinttal költene többet tisztvise­lőire, mint 1873 előtt. Ezzel szemben az 1893. évi IV. törvénycikk, amely tulajdonképpen harminc éven át első kísérlet volt, csupán 3­033 millió forinttal ró többet az államra. És Ausztriában az államtisztviselők, dacára annak, hogy a fenti összehasonlítás szerint sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, mint a magyar­­országiak, anyagi helyzetükkel nincsenek meg­elégedve és a Badeni-féle javaslatok életbe­léptetését folyton sürgetik. Elkerülhetetlen tehát, hogy az osztrák tisztviselőknél sokkal kedvezőtlenebb helyzet­ben levő államtisztviselőink anyagi helyzeté­nek javításáról gondoskodjunk s ha méltá­nyoljuk is azokat az okokat, amelyek, miatt a magyar állami tisztviselők érdekében ez ideig kevés történhetett, ezek az okok magát a szomorú tényt nem enyhítik. Miként azt egy hírneves publicisztánk nemrég oly meg­győzően kifejté,­­Magyarországnak egy önálló modern állammá való átalakulása oly gyorsan ment végbe, hogy az állam nyilvános köz­ügyeinek ellátására hivatott közegek szükség­lete úgyszólván máról-holnapra rendkívül nagy mértékben állott elő, holott az ország és pol­gárainak anyagi jóléte nem ugyanily gyorsa­sággal gyarapodott, miért is a modern köz­­igazgatás tetemesen emelt költségei csak a A gyaloghintóból kitekintő Orsini gróf fejében villantak föl gondolatban e szavak s pár pillanat múlva des Ursins tornyos palo­tája előtt voltak. A palota páncélos őrsége fegyverre riadt, dobpörgéssel és harsonaszóval fogadták, mint valami fejedelmet, a főpap messze földről ide­szakadt atyafi vendégét. A márványlapokkal bur­kolt ragyogó lépcsőházban, a főpap udvar­mestere élén, des Ursins egész házanépe mu­tatta be hódolatát az aranynyal, bársonyban, selyemben pompázó alakok sokaságán elámuló Orsini grófnak. Des Ursins, aki aznap a mise okáért még semmit sem evett, egyenesen ebédlő-palotájába vezette daliás vendégét, aki alig ért rá, hogy az óriási boltozatú te­rem falait ellepő s istenes ábrázolásokkal ékes szövött kárpitokon végigtekintsen, ami­kor halk koppanás hallatszott a folyosóra nyíló ajtón. Orsini fölsóhajtott: azt hitte böjti ebéd­ben lesz része, ami a három napi szüntelen lako­­mázástól megviselt gyomrának fölötte kí­vánatos lenne s imhol a főkonyhamester ce­remónia.A léptei nyomában egész precesszió­ban vonulnak föl a léhütők, egymásután meg­rakván az elébe tett s a gyorsan váltogatott aranytányérokat zamatosnál­ zamatosabb s az Úristent is megtévesztő furfangos praktikák­kal készült nagybőjti ételekkel, amelyek, mi tagadás benne, egész könnyedén csúsznak le torkán, midőn a gondolatai villanására is ügyelő főpapi gazdája kedvében járni tö­legnagyobb áldozatok árán voltak fedezhetők. Ezek az áldozatok a lakosság részéről a foko­zott adófizetési kötelezettség, ellenben a tiszt­­­elők részéről olyformán hozattak, hogy nevezettek a megfeszítő és lelkiismeretes munka ellenértékeképpen a nagyon is szerény anyagi kárpótlásban megnyugodtak. Mindazonáltal ennek az áldozatkészségnek végre is határa van; az államnak becsületbeli kötelessége gon­doskodni arról, hogy a tisztviselő szellemi munkálkodásáért, ha nem is gazdagon, de leg­alább is a méltányos igényeknek megfelelő módon dijaztassék.» Az 1893:IV. törvénycikk megalkotásával megkezdett lépést államtisztviselőink anyagi helyzetének javítása érdekében tehát e törvény módosításával és kiegészítésével folytatnunk kell és az áldozatoktól annál kevésbé szabad visszariadnunk, mert pénzügyeink azóta erő­södtek. Az eddigiekben csak ama főbb módosí­tásokat és kiegészítéseket említettük, amelyek állami tisztviselőink érdekében az 1893 : IV. törvénycikken ok­vetetlenül eszközlendők vol­nának. Ezek mellett azonban még egyéb üdvös módosításokra is rámutathatunk. Így fontolóra veendő, váljon a belga tisztviselők fizetési rendszerében tett meg­­külömböztetést nős és nőtlen tisztviselők közt ne honosítsuk-e meg nálunk is. E külömböztetés azon alapszik, hogy a családos embertől az állam sokkal többet vesz vissza a neki kifizetet fizetésből direkt és indirekt adók, ruhákra kivetett vám, iskolai tandíjak és egyéb szolgáltatások révén — tehát méltányos, hogy a női tisztviselő magasabb javadalmazásban, illetve pótlékban részesit­­tessék. Továbbá kiegészítendő volna az 1893. IV. törvénycikk oly irányban, hogy abba nem csak a fizetésre, hanem a szolgálati jövede­lemre vonatkozó egyéb rendelkezések, úgy­mint a helyettesítési illetmények, a hivatalos kiküldetések és átköltözködések alkalmával járó illetmények, segélyezések, jutalmazások, fize­tési előlegekre stb. vonatkozó szabályzatok is fölvétetnének s ily módon a tisztviselői kar szolgálati jövedelmére vonatkozó összes rendel­kezések egy törvénybe foglalva, ennek fizetési prag­matikáját képeznék. Fizetési osztály XI. Az összes illetm­e- Az összes illetmé­nyek Ausztriában nyér Magyarországon (1,100 800­­1,200 900 11,300 1,000­­1,600 1,150 X. 1,600 1,260­­ 1,700 1,350 1 1,900 1,500 IX. 2,000 1,600 12,100 1,700 11 2,400 1,900 VIII. 2,600 2,100 11 2,800 2,300­­­­3,100 2,600 VII. 3,400 1 3,700 2,800 3,000 I­4,000 3,300 VI. 4,400 3,800 0,800­­V 16,000 5,000 V­ 17,000 6,000 IV. 10,000 7,000 III. 12,000 3,000 14,000 II. 20,000 1. 20,000 32,000 (A Pesti Napló pályázatán első helyen jutalmazott cikk­sorozat.) Irta: Dr. Keleti Ferenc. V. Elősoroltuk a főbb módosításokat, ame­lyeket az államtisztviselők javadalmazásáról szóló 1893. évi IV. törvénycikken eszközölni kellene. Igaz, hogy e módosítások keresztül­vitele a költségvetésben évenként 8,9 millió­val több szükségletet idézne elő. Ámde ez elől a több kiadás elől lehetetlen az államnak el­zárkóznia, mihelyt tisztviselői számára a tisz­tességes megélhetést s többi polgárai számára pedig a pontos és megbízható adminisztráció áldásait biztosítani akarja. Az 1893. évi IV. törvénycikk az általa fölállított XI. fizetési osztálynak fentartása mellett is oly irányban volna javítható, hogy különösen az alsóbb fizetési osztályokba soro­zott tisztviselők javadalmazása emeltetnék. Ha ez az emelés legalább az Ausztriában jelenleg fennálló fizetések magasságát elérné, akkor is már tetemes javítást jelentene, amint ez a következő összehasonlításból kitűnik: Blagaji, mint a magyar hadak vezére, Motta ostrománál foglyul esvén, 6000 kemény aranyba került a velenceiek kezéből való kiszabadí­tása; a francia urak azonban oda magyarázták a bizalmas megszólítást, hogy a mindig ko­moly Gara nádornál is kedvesebb és főbb udvari embere a hatalmas császárnak. — Le grand comte de Hongrie! kiáltot­ták az udvari ajtónállók, midőn Orsini, des Ursins oldalán, az istentisztelet végeztével, a királyi palota kapuján kilépett. A lépcső al­ján lebzselő cselédsereg gomolyagából ki­vált nehány csatlós a főpap címeres gya­­loghintajával, a két nagy ur beléje ült s a következő pillanatban alig pár arasz­nyira a föld felett lebegve, szédítő gyor­sasággal indult meg az esetlen alkotmány, amelyet négy maskara formájú s lépteit hi­hetetlenül aprózó szolga hurcolt tova. Az előre száguldó kenyérfutók ostorcsapásai elől szó nélkül vált ketté a tömeg, amely a király­­piacon, a város Ville-nek nevezett jobbparti részébe vezető s kétfelől szinte toronymagas­­ságú bódékkal megrakott Pont au changeon tolongott, várva Zsigmond császárt, aki a két udvar legfőbb embereivel Armagnac gróf lá­togatására volt menendő. A párisiak sokaságában lépten-nyomon fölbukkant egy-egy előkelő pol­gároktól körülvett, sastollas kucsmában büszkél­kedő magyar vitéz feje, némelyike vörösbe borult szemmel és fölötte sápadt képpel, jeléül annak, hogy Lutéciában való időzése óta alvásra aligha volt érkezése. — Vájjon hogy fognak ezek innen el­szakadni, mikor olyan a becsületük, mint aminő eddig talán sehol sem volt a magyarnak, fekszik. ..* A nap mind közelebb hajlott a Montmartre­­hez, a Lutéciától félórányi távolságban kima­gasló hatalmas hegyhez, amely bíbor színűre pirul, valahányszor az ég fényessége csókját rále­helvén, erőtlenül háta mögé bukik. A párisiak ilyenkor polcra tesznek minden szerszámot­­ az utcára, az Universitének nevezett balparti városrész lakosai a diákok rétjére kerekednek föl sétálni. Des Ursins rajna-parti palotája körül egymás hátán szorongtak a szomszéd negyedekben lakó mesteremberek, a grand comte távozására lesvén, de az esti fény is ott táncolt már a folyó csillogó habjain s Or­sini még mindig fönn maradt. A lakodalom­mal fölérő nagybőjti ebédnek vége volt, de a beszélgetésnek, amelybe, sorra szed­vén őseiket, belemerültek, csak nem sza­kadt vége. A főpap kiküldte léhűtőit s immár bizalmas jó barátjával magára ma­radt az asztal mellett, maga töltögetett Blagajinak tüzes burgundi bórából, amely a budai vörössel is vetekedik s jókedvre kerekedvén a venyige tevétől, magasra emelte öblös billikomát: — Comintons mon cousin! fakad a szó des Ursins széles mosolyra nyíló gömbölyű arcán: öröme telt a koccintásban, amelyet a magyar uraktól tanult el. Orsini is jókedvűen nyúl pohara után s a francia királyt élteti. — Hagyd el, vág szavába des Orsins, — a felségeket már éltettük! — Szép nő egészségére igyunk most, teszi hozzá ravaszul. — Legényember vagy s én nem hiszem, hogy nem akadt meg szemed valamelyiken a szépséges udvari dámák közül. Budapest, január 31. A holnapi ülés A képviselőház holnap délelőtt tíz órakor tartandó ülésén folytatja a belügyi tárca költségvetésének tárgyalását. El­lenzéki részről a fővárosi rendőrség tételénél terveznek nagyobb vitát, amelyben szóvá akarják tenni a rendőrségnek egyes esetek­ben követett eljárását. A függetlenségi párti képviselők közül ma Visontai Soma és Pichler Győző iratkoztak fel ennél a tételnél szólásra, de kívülök mások is fognak beszélni. Ha a belügyi tárcával a holnapi ülésen végez a kép­viselőház, a kereskedelmi tárca költségvetése kerül sorra.

Next