Pesti Napló, 1899. február (50. évfolyam, 32-59. szám)

1899-02-01 / 32. szám

2 Budapest, szerda 1899. február 1, 32. szám. ________FESTI NAPLÓ._________ meggondolatlan, értelmetlen egyének közt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tör­vényeink alkotásánál ne legyünk tekintet­tel a nép széles rétegeinek különleges szük­ségleteire, hogy a közgazdasági és társada­lompolitikai mozzanatokat tekinteten ki­vnl hagyjuk, s hogy egészben véve jog­­intézményeinkbe a gazdaságilag és értel­mileg gyengébbek lehető védelmének ele­meit lerakni elmulaszszuk. Hogy a határidőüzlet a tőzsdén cél­­szerű-e vagy sem, még ez is sokat vita­tott kérdés. Sokan a határidőüzletet még a tőzsdén is meg akarják tiltani. Nem hiszszük azonban, hogy törvényhozásunk, ami a tőzsdét illeti, idáig elmenjen. Ámde mikor látjuk, hogy a kérdés még a tőzsdei nagy forgalom körében is erősen vitás, elzárkózhatunk-e annak megfonto­lásától, hogy a kisgazdákra nézve a határidőre való eladás végzetes. Semmi kétség, hogy az, ami Torontálban és másutt általános szokássá vált, hogy a kisgazda tavaszszal előre adta el évi termé­sét, beteges tünemény. Igaz, hogy lehet­séges olyan eset, mikor baj a kisgazdá­nak, ha az előre eladástól elzárják; de azt sem tagadhatni, hogy amennyiben itt tényleg egy elburkolt hitelügylet forog fenn, ez a hitelszükségletnek legdrágább és legkártékonyabb kielégítése, mely a sze­rencsejáték minden kritériumát felmutatja. Az átlagot tekintve, állítjuk, hogy a kisgazdákra nézve sokkal kisebb baj az, ha a hitelkielégítésnek ettől a formá­jától elesnek, mint hogyha ennek általá­nosítása nyomán annak a veszedelemnek vannak kitéve, hogy birtokukból fokon­­kint expropriáltatnak. A gyakorlati jogászok feladata megta­lálni azokat a formákat, melyek mellett a gazdasági szabadság elve sérelmet nem szenved, de ez a falusi börzejáték a kisebb gazdákra nézve korlátoltatok és szabályozta­­tik. Ha például kimondatnék, hogy előre tör­tént eladás esetén a termelő nem tartozik többet szállítani, mint amennyire tényleg termett, leütve belőle előzetesen például 20 százalékot vetőmagra, 30 százalékot pedig saját háziszükségletére: ez már más szempontból kezdte megítélni a «sedes dominalest» s nagyon aggodalmas arcot vágott. Hogyis ne, az Isten szerelméért! Naponkint ‘10—50 úri vendéget s azonkívül ezeknek cse­lédségét ellátni, 20—24 pár idegen lovat egy héten át abrakkal, szénával tartani a saját élés- és magtárából, nem kicsiség ám! Mert ilyenkor nemcsak az úriszék tagjai voltak együtt a vendéglátó háznál, hanem, a mulat­ságra kínálkozó alkalmat felhasználva, a vidék úri népe is összegyűlt ott. A saját akaratából megszorult család ta­nácsra gyűlt össze s Venceszlausz pápa gon­dokba merülve simogatta egykor dús hajzatá­nak kopár helyét, míg Libusa mama hangtalan, de annál élénkebb mimikával és gesztikuláció­­val jelképezte a vigasztalan kétségbeesést. A 15 éves ifjabb Libusa, szüleinek elkényezte­tett kedvence, pityergő arccal követte mamáját lépten-nyomon s biztosság okáért ruhájának ráncaiba fogódzott. — S hol van Bozsena? — kérdezte Pokol úr boszosan, tőle telhető szigorúsággal. — Ah, ő sohasem törődik szülei bajával, — kesergett bágyadt hangon Libusa mama. — Most is bizonyosan a magyarokkal tart, jobban szereti őket a szüleinél, az a renegát leány. — Ő nem szereti őket mind, — javította ki mamája szavait ruhája ráncain egyet rántva a kisebbik Libusa, — ő csak egyet szeret. — Micsoda ?... kérdé Venceszlausz papa fenyegetően. — Ugyan hallgass, te kis pulyka! — for­dult hátra Pokolné feddőleg, — mit tudsz te ?... komolyabb védelem volna a gazdára nézve, anélkül, hogy a tapasztalt és óva­tos kereskedőt, ki annak, akivel üzletet köt, viszonyait rendszerint ismeri, vagy megismerheti, túlságosan korlátozná mű­veleteiben. Ki lehetne mondani azt is, hogy az ily előre való szállítási üzletek csak bizonyos megszabott mennyiségen felül, teszem 100 métermázsától felfelé, köthetők. A nép legszegényebb, leggyá­moltalanabb része ezáltal úgyis kiesnék az efajta üzletkötések köréből, anélkül, hogy a nagyobb birtokos korlátolva volna ama szabadságában, melyre vagyoni hely­zeténél s értelmiségénél fogva jogosítva és képesítve van. Távol van tőlünk, hogy e kérdésre nézve, akár csak a példaképpen felvetett eszméknek mintegy csalhatatlanságot kö­veteljünk. Ismételjük, hogy a kérdés cél­szerűen csak nagyon alapos és sokféle szakértők meghallgatásával kapcsolatos tanulmány útján dönthető el. De az a hitünk, hogy lehet is, kell is tenni vala­mit egy veszedelmes irány megfékezé­sére. Ami pedig az előre való eladások rendszerét, mint hitelforrást illeti, erről a hitelügy minden ismerőjének csak elítélő lehet a véleménye. A játékszenvedély felkeltése nem lehet legális hitelforrás. Mások azok a módok és eszközök, melyek segítségével egy jól szervezett társadalomban a reális hiteligények ki­elégítéséről gondoskodni kell és lehet. De erről most nem beszélünk bővebben. Többféle és kipróbált hitelformák van­nak arra, hogy a kisember létalapja kockáztatása nélkül hitelképességének meg­felelő kölcsönhöz juthasson. Arra, hogy a hitelképtelen is kapjon hitelt, nincs le­gitim forma, nincs mód, — de ne is legyen.­r­nyek utalványozása tárgyában. Molnár Antal bizott­sági jegyző és előadó az 1893. évi VI. törvénycikk 3. §-a alapján, mely szerint «a képviselői tisztelet­­dij és lakbérilletmény négy egyenlő részletben, feb­ruár, május, augusztus és november hónap 1-én előre fizetendő», továbbá a jóváhagyott pénzkezelési és számfejtési utasítás 4. §-a alapján, mely szerint «az utalványok kibocsátása az elnök hatásköréhez tartozik» , a fenforgó kivételes körülményekre való tekintettel javasolja, hogy a szükséges utalványozás­sal a korelnököt bízzák meg. A bizottság egyhangú határozattal hozzájárult ehez az indítványhoz.­­ A képviselőház összeférhetetlenségi bizottsága Apáthy István elnöklete alatt tartott ülést, melyben az elnök bemutatta Horn Ferenc újpesti vendég­lősnek és társainak negyvennyolc képviselőre vonat­kozó összeférhetetlenségi bejelentését, továbbá Ra­­kovszky Istvánnak a Ház nyivános ülésében hat képviselőre nézve tett összeférhetetlenségi bejelenté­sét; és végül Sághy Gyulának a Ház nyilvános ülé­sében önmagára tett összeférhetetlenségi bejelenté­sét. A bizottság elhatározta, hogy mindenekelőtt a két tagjára, Mohay Sándorra és Rudnyánszky Bélára vonatkozó összeférhetetlenségi bejelentéseket veszi tárgyalás alá. Ennek a két ügynek tárgyalását a bizottság csütörtökön délelőtt 11 órára tűzte ki, miről a bejelentő Horn vendéglőst értesítik. Budapest, január 31. A képviselőház bizottságaiból. A képviselő­ház gazdasági bizottsága ma Madarász József el­nöklésével ülést tartott, melyben Bornemisza Ádám, Jónás Ödön, Kobek István, Molnár Antal és Oláh József bizottsági tagok vettek részt. Az elnök, tekin­tettel arra, hogy a Ház folyó évi költségvetése mind­eddig nem volt tárgyalható, a bizottság elhatározá­sát kérte a február 1-én esedékes képviselői illetme­— Én tudom ! — felelt félhangon, de ha­tározottan a kis­lány s makacsul biccentett a fejével, mint aki biztos abban, amit állít. így találta őket Batto, ki belátva, hogy az úriszék-komédia most már gyors befejezésre szorul, vigasztaló hírt hozott nekik. Besúgta ugyanis az elnöknek, a táblabíráknak s a «hecc»-re szintén megjelent alispánnak, hogy jó lesz az üléseket valami ürügy alatt sürgő­sen felfüggeszteni s a helyszínét mielőbb el­hagyni, mert a háziasszony éléskamrája s a háziúr magtárja, csűrje veszedelmes ürességtől tátong; a drárumokra pedig ne reflektáljanak, mert ez az Érchegységből került «szegény ta­tár» már minden garasából kifogyott. Az úri­szék tagjai nevetve oszoltak szét s megbízták Battót, az egész dolog rendezőjét, hogy mentse ki gyors, kénytelen elutazásukat s fejezze ki köszönetüket stb. De az esküdtek nem voltak ily könnyen kapacitálhatók s ha már bele kel­lett nyugodniok az oly hallatlan esetbe, melyre nézve sem a vármegyék krónikájában, sem az uriszékek annál esetben nem volt pre­cedens, hogy tudniillik esküdtek nem kaptak volna diurnumot, legalább egy kis elégtételt akartak maguknak szerezni a veszteségért s rendeztek egy túlságosan ősmagyar izű­ demon­strációt, megostromolva Pokol ur kancelláriá­jának ajtaját s más, megfelelőbb eszköz hiá­nyában, csizmákkal bombázták, közben be­kiáltva a szörnyen restelkedő háziúrnak édes anyanyelvén : Azért te csak fizess, Vencelke! Énem ti Vencsicsky zaplet. De hát az életben nemcsak a jó múlik el, Budapest, január 31. A békekilátások szeszélyes váltakozása hozzászoktatott már mindenkit, hogy a béke legverefényesebb napjaiban épp olyan kevéssé lehet megbízni, mint a legborúsabb napjaiban, mert majdnem minden nap mást és mást ígér. Min­den megindultság nélkül mondjuk el te­hát, hogy ma rosszul áll a béke dolga. Nem is ez a legszomorubb a mai nap históriájában, hanem az, hogy letelt a törvényen kívüli állapot első hónapja s belemegyünk a másodikba, anélkül, hogy többről beszélhetnénk még, mint a béké­nek csak a kilátásairól. A békekilátások rosszabbodásáról szóló hírek meglepetésszerűen jöttek az ellen­zékről ma este. Délelőtt a kormány két tagja és Széll Kálmán a disszidensek­be­n rossznak is, mint mindennek, ugyanaz a sorsa. Az esküdtek is megelégelték a tréfának e nyers módját s elszéledtek. Csak az úriszék fiatal jegyzője nem tudott a vendégszerető ház­tól megválni s nem tudni hogyan, miként, de gyűjtött annyi bátorságot (mit nyilván a ház­nak szép, idősebb leánya ébresztett benne), hogy felkeresse a még együttlévő családi ta­nácsot s a mélyen lesújtott házigazdától meg­kérje Bozsena kisasszony kezét. Pokol uron és a feleségén meglátszott, hogy különösen a mai végzetes nap után, mily jól esik nekik a megtiszteltetés, melyben a fiatal jegyző, ki előkelő családból származott, őket­ részesíti, de annyira meg voltak lepetve, hogy alig tudtak szóhoz jutni; annál gyorsabban szólalt fel a kis Libusa: — Oh, én tudom, hogy maga szereti Bozsenát és ő is magát, de azért én mégsem engedem, hogy őt tőlünk elvigye ... én majd talán egyedül maradjak ! ? .. . mondá neheztelő tekintettel méregetve oldalról az ifjút. — Mit fecsegsz, kis liba, — szólt mamája elég szigorúan, szokása szerint baromfi udva­rának kedvencéről nevezve el druszáját — menj rögtön szobádba s küldd ide Bozsenát. A «kis liba» kiosont, de nővérével ő is vissza tért a szobába s az ablakfüggöny mögé húzó­dott, pajkos, kerek arcát majd kidugva, majd ismét elrejtve. Amint nénje szülei előtt kijelen­tette, hogy szívesen lesz felesége a fiatal jegyzőnek, Libusa szemrehányó tekintetet vetve r­á, eltűnt a szobából, de midőn a vőlegény szintén elhagyta a házat, valósággal nekivon­ Josipovich és a horvát klub. Zágrábból táv­iratozzék. A magyar országgyűlés horvát tagjainak klubja ma délután ülést tartott. Josipovich Imre, volt horvát miniszter, beható megokolás után lemon­dott a klub elnökségéről. De a kör közfelkiáltással újra megválasztotta elnökévé. A politikai helyzet. — Saját tudósítónktól. —

Next