Pesti Napló, 1900. november (51. évfolyam, 300-329. szám)

1900-11-01 / 300. szám

SOO. szám. Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ, 1900. november 1. 3 — ■■ ■ ■ ----------- ----------------- - .... felel. A két kormánynak egymással ellenté­tes felfogása semmiesetre sem jutott el még a kritikus stádiumhoz, tehát nincs kizárva a­­mindkét félre kielégítő megoldás lehetősége. Természetes dolognak kell azonban tartani, hogy az osztrák kormány teljes határozott­sággal fogja kívánni a Spalatóval való vasúti összeköttetést. Ausztriára nézve sajnálatos volna, ha a döntés ezzel ellenkező irányban következnék be. Késő éjjel a félhivatalos M. T. I. a kö­vetkező bécsi táviratot hozza. A boszniai vasutak ügyében eddig nem történt döntés és ennek a dolognak az ál­lása, amint az az ez évi október 29-én tar­tott ülésről közölt kommünikében közölve lett, azóta semmi változást nem szenvedett. E sze­rint a spalatói küldöttségnek, mely tegnap néhány miniszternél tisztelgett, nyilván nem adathatott oly értelmű válasz, mintha a Bugojno—Arzano vonal kiépítése elvettetett volna, hanem erre irányuló kérdésekre csak azt a választ kaphatták, hogy a döntés még nem történt meg. A király ma Kállay Benjámin közös pénz­ügyminisztert hosszabb ideig tartó magánki­hallgatáson fogadta. Harc a montenegrói határon. Egy bécsi újságnak jelentős eset hírét táviratozzák Mosz­­tárból. A távirat szerint Hercegovina és Mon­tenegro határán harcra került a dolog egy oszt­rák-magyar őrjárat és montenegrói katonák kö­zött, kik a határon átlépve, megrohanták ka­tonáinkat. Az okkupáti tartományok határvidé­kén, hol pedig a határsértés úgyszólván napi­renden van, évek hosszú sora óta nem történt ehez hasonló komoly összeütközés, melynek jelentőségét növeli, hogy a támadók nem holmi rablók, hanem rendes montenegrói kat­­onák voltak. Az eset úgy történt, hogy e hónap 26-ikán Kazanci kis helység mellett, Avtovács közelében épp határjárást végzett egyik katonai őrjáratunk, mikor egy monte­negrói katonai csapat, mely a határt átlépte, rajtaütött. Az őrjárat, bár csak öt emberből állott, önvédelemből s hogy a határsértést visszautasítsa, szembeszállt a sokkal számo­sabb támadó csapattal s csakhamar vissza­vonulásra kényszeritette a montenegróiakat. Ez utóbbiak közül egy hadnagy és egy káplár el­esett katonáink golyóitól. A mieink közül két katona megsebesült, még­hozzá az egyik puska­tussal való ütéstől, mert a harc hosszabb lö­völdözés után dulakodássá fejlődött. A monte­­negróiak magukkal vitték halottaikat, de igen sok fegyverüket hátrahagyták s ezeket kato­náink zsákmányul is ejtették. Az esetről, mely Mosztárban nagy izgatottságot okozott, azonnal távi­rási jelentést küldtek a hadügyminisztérium­nak. Bécsben tényleg három napja tudnak már a dologról, de hivatalosan mindaddig nem nyilatkoznak, míg a részletes jelentés Mosztár­­ból meg nem érkezik. — Kazanci helység szo­rosan Hercegovina és Montenegro határán van, a határvonalnak felső harmadában, ott hol Hercegovina területe minden térképen látható földnyelvvel beszögellik a montenegrói határba. — Késő éjjel azt táviratozzák Bécsből, hogy az összeütközés hirét hivatalosan is megerősítik. Az erről szóló kommüniké így szól: A Neues Wiener Abendblatt mai számá­nak az a jelentése, hogy egy osztrák-magyar katonai őrjárat és montenegrói katonák között összeütközés történt, melynek következménye montenegrói részről egy halott és mindkét részről több sebesült volt, megerősítést nyer. Az eddigi jelentések szerint úgy látszik, hogy csak az ülető határszéli lakosságnak vitás erdőhasználati igényekből eredő konfliktusá­ról van szó, úgy hogy az incidensnek csak csekély jelentősége volna. A hivatalos nyilatkozat szerint is a két ország katonái között történt az összeütközés s ez adja meg ez esetnek a maga karakterét. Hogy miből támadt a harc, annak másodrendű fontossága van azzal a kérdéssel szemben, hogy miképpen kerültek oda a katonák és hogy kerülhetett köztük harcra a dolog. Darányi miniszter üdvözlése. Aranyos-Ma­­rofiról táviratozzák, hogy Bars vármegye törvény­­hatósági bizottsága ma tartott rendkívüli közgyűlé­sén elhatározta, hogy Darányi Ignác földművelés­­ügyi minisztert, a mezőgazdaság érdekében kifejtett működéséért, bizalmi felirattal üdvözli. A g­örög-katolikus magyarok válasza. A gör.­kat. magyarok országos bizottsága két ungvári heti­lapnak az országos bizottság ellen intézett támadá­saira vonatkozóan a következő nyyatkozat közlésére kért fel bennünket . , , Miután különösen a két szóbanforgó hetilap egyikének, a Görög-katolikus Szemlének némi súlyt kölcsönöz az a körülmény, hogy az magát az Ung­­váron székelő Szent Bazil­ Társulat közlönyének hir­deti, ennélfogva az országos bizottság beható és higgadt megfontolás tárgyává tette, hogy minő állást foglaljon el ennek a hírlapnak különösen a leg­utóbbi vasárnapi számában megjelent minősíthetet­len támadásával szemben. A megfontolás eredménye az, hogy miután az országos bizottság legjobb meggyőződése szerint, ország-világ előtt, de különö­sen illetékes püspökei és maga a római szentszék előtt is, már eléggé igazolta és bebizonyította kato­­licitását: ennélfogva a Görög-katolikus Szemlének, eretnekséggel, skizmával, szakadási tendenciákkal stb. gyanúsító vádjai felett méltatlankodással és megvetéssel napirendre tér. A görög-keleti püspökségek szaporítása. Nagy-Szebenből táviratozzák. A Telegraful Rovtán metropolita lapja vezércikkben méltatja a legutóbbi görög-keleti egyházkongresszust és azt mondja, hogy a görög-keleti püspökségek szaporítása a román népnek és az állampolgárok tekintélyes részének erkölcsi ereje érdekében szükséges. A mai görög­keleti eparkiák más felekezetek egyházmegyéjéhez viszonyítva túlságosan nagyok. Ez pedig úgy az adminisztrációt, mint a román nép erkölcsi nevelé­sét megnehezíti. ORSZÁGGYŰLÉS Budapest, október 31. Egyike a legelsőknek, akik a képviselőház folyosóján megjelentek, Eötvös Károly volt. Mi­nél ritkábban jár a Házba, annál nagyobb gyűrű támad a folyosó ama padja körül, amelyre ő szokott leülni. Ma is örömmel üd­vözölték mindenfelől, kivált a függetlenségiek. — Hejh, hogy megforgatja majd a vajda az ő csatabárdját ebben a vitában! — mon­dogatták egymásnak nagy gyönyörűséggel. Az egyik «vitarendező] (mert a Kossuth­­párt megint életbe léptette ezt a szép hiva­talt) mindjárt föl is ajánlotta Eötvösnek, hogy válaszszon, az ülés melyik részében kíván szólni. — Beszélni beszélek majd, felelte, de nem hiszem, hogy ma. Ma csak úgy körülnézek egy kicsit a csatatéren. Hát a csatatér az ülés első felében olyan maradt, mint tegnap volt, de a második felé­ben az ülésnek gyökeresen megváltoztatta a képét az a beszéd, amelyet Széll Kálmán mi­niszterelnök mondott. Elején az ülésnek az el­lenzék folytatta a munkát ott, ahol tegnap el­hagyta : annak az épületnek, amelyet a trón­örökös házasságáról szóló javaslat ellen való gravámenekből tegnap kezdett építeni, Kossuth Ferenc beszéde volt a fundamentuma; ezt körülfalazta az Ugron-párt, a néppárt ha­tározati javaslata meg amolyan furfangos akna akart lenni, amit maga alatt robbantana föl az ellenség, amikor keresztül megy rajta. Színeket, és csinos formákat rakott erre az ellenzéki építményre a Mezőssy érzéses beszéde és ma elsőül Rátkay László látott a folytatás­hoz. Formás, tüzes beszéd volt ez is, zajos tetszés kísérte a szélsőbalon; bevezetőül Bátkay az ellenzéki épületre rátette a villámfogót, ki­jelentvén, hogy amit ő mond, azt csak az immunitás alatt mondhatja el, de a várt viha­ros szcénák s elnöki rendreutasítások nem jöt­tek meg, Rátkay zavartalanul s pártja éljen­zése közt fejezte be poétikus színekkel ékes­­beszédét Egy pár ellenzéki kiáltás megint a jobbol­dalt invitálta most szólásra, de a függetlenségi Polczner Jenő következett. Az öreg úr hosz­­szan beszélt, de újat nem mondott, csak azt erősítgette és ismételte, amit már előtte el­mondtak. A szünet után jött a csatatér hatalmas megváltozása. Széll Kálmán állt szólásra s csak most látszott meg, hogy ma még sokkal többen voltak a Házban a képviselők, mint tegnap. Folyosóról, olvasótermekből besereglett min­denki a terembe, így alakult meg a miniszter­­elnök impozáns hallgatósága, melyben minden párt csaknem teljes számmal volt képviselve. Amott, az ellenzék tömött sorai fölött szinte látták e percben a lelki szemek a gravámenek­­ből épített várat, s feszültséggel lesték minde­nütt, hogy végez ezzel a kormányelnök. Nagy másfélórás beszédet szentelt ennek a feladatnak Széll Kálmán és diadalmasan oldotta, meg. A munkát a fundamentumon Kossuth be­szédén kezdte meg, azt szedte ízekre, hatalmas polemizáló erővel. Fényes részei voltak ennek a fejezetnek a közjogi magyarázatok, a mor­­ganatikus házasságra vonatkozó fejtegetések, már a második fejezet meghozta a nagy slá­gert, az Ugron-párt határozati javaslatának le­bontását, mert­ a miniszterelnök bemutatta a házi szabályoknak a házasságra vonatkozó ré­szét, a harmadik fejezet a néppártnak szólt, s a miniszterelnök meggyőző érvelése mellett bizony nem robbant fel a határozati javaslatba burkolt ellenzéki akna. Egyszerre csak azon vették magu­kat észre a hallgatók, hogy az ellenzéki graváme­­nek épülete­­­eltűnt, s helyébe a törvényjavaslat helyességét, alkotmányos voltát hirdető várát építette föl a szónok. Helyeslés, tetszés, éljen­zés, taps sűrűn zúgott a miniszterelnök felé, aki ezután adta elő beszéde legszebb részét: a trónörökös hitveséről szólót, aki királyné nem lessz. A legjobban megkapó szónoki ékessé­gektől csillogott ez a befejező rész, erő, han­gulat, poézis váltakozott benne. Hosszan, per­cekig hangzott a lelkesedés zaja, majd pedig a miniszterek és képviselők serege tódult a szónok felé, hogy mai nagy diadalához gratu­láljon neki. A vitát ma már nem is folytatták, hanem Endrey Gyula interpellációjával végződött az ülés. A szépviselőház ülése. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Perczel Dezső elnök felolvastatja s hitelesítteti a múlt ülés jegyzőkönyvét. Következik a napirend: A trónörökös házassága. Horkay László: Amit mond, a hazaszeretet mondatja vele, de olyanokat is fog mondani, ami­ket csak az immunitás alatt mondhat el. Magasz­talja a szerelem erejét, de emellett óvakodni kell, hogy a rozmaring szálat, mely ma még zöld a trónörökös kalapján, piros ne legyen majdan a reá hulló vérharmattól. Históriai és közjogi fejtegetések közepett rámutat a királyi ház sötét csillagaira, Zrínyi és Frangepán kivégzésére, a rodostói teme­tőre, az aradi tizenhárom emlékére. Az 1723-iki törvényt nem a Habsburg-ház iránt való szeretetből, hanem a belviszály elkerülése végett hozták meg. Várjon nem viszik-e majd az események a nép lelkébe azt a hitet, hogy a király nem hites feleségével él együtt ? A magyar törvényhozás kö­telessége, hogy elejét vegye minden félszeg hely­zetnek. A javaslatot nem fogadja el. (Élénk tetszés és helyeslés a szélsőbaloldalon.) Felkiáltások bal­­felől: Odaát nem beszélnek? Halljuk az udvari ta­nácsosokat ! (Zaj.) Polczner Jenő: A javaslat ellen beszél. (Zaj.) Felkiáltások a szélsőbalon: Ne beszélj, amíg odaát diskurálnak ! Az elnök: Ne zavarják a saját szónokukat. (Zaj.) Oray Lajos: Majd ha ■ a minisz­terelnök beszél, mi diskurálunk ! Polesner Jenő : A javaslatot túlhajtott lojalitás szülte. Tiltakozik a házi törvény szabályainak elfogadása ellen s az ellen, hogy a trónörökös neje majdan ne lehessen királyné. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az elnök az ülést 5 percre felfüggeszti. A miniszterelnök­ beszéde. Széll Kálmán miniszterelnök: Tisztelt képvi­selőház ! (Isallunk! Halljuk!) Midőn először meg­villant agyamban az eszme, hogy ezt a főhercegi nyilatkozatot a magyar törvénykönyvbe be kell ik­tatni és eziránt megtettem előterjesztésemet, ama meggyőződésben voltam, hogy nem alkotmányunk sérelmével és megbontásával, nem közjogunknak­­elforgatásával, hanem alkotmányunk szellemében és értelmében járok el és közjogunk integritását és

Next