Pesti Napló, 1901. január (52. évfolyam, 1-31. szám)

1901-01-01 / 1. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre_23 bor. — fi. Félévre___14 » — » Negyedévre 7 * — » Sgv hóra _ 2 * 40» Egyes szám______8 fil. Isidében_________10 » Szerkesztőség: VI., Teréz-körút 21. ÖTVENKETTEDIK ÉVFOLYAM, (1. Szám.) Budapest, 1901. Főszerkesztő: r­eményi Ambrus. Kedd, január 1. * Kiadóhivatal: VI., Teréz­ körút 23.­­ Apróhirdetések ára: Egy szó 4 fillér,­ vastagabb betűvel 8 fll. Hirdetések petit számítás­­sal, díjszabás szerint. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. Kérjük azokat a vidéki tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése december 31-én k­khk­, hogy előfizetésüket az illető „ postahivatalnál minél előbb meg­­fijltatni* szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne,legyen. A XIX. század-­­ Budapest, decept 31. 4 letűnt század, amelynek árjánál állunk, amelynek keretében ta •'' 1 ke- t nyerünk javát ettük meg, viharok és válságok között született s bár elhunyta­­kor a mi földrészünk, a vén Európa csöndes, fiai most is két távoleső föld­részen vivt­ak gyilkos csatát. Vérrel kö­szöntött be a XIX. század és vérontás, között vett tőlünk búcsút. Amikor meg­született, fatális örökséget hozott magá­val : a francia forradalmat, amely meg­buktatta Európa legrégibb monarkiáját, fenyakoztatta azt a királyt, akinek ud­vara mintát adott a fejedelmi udvartar­tásra ; revelált egy szertelenül nagy és originális katona-lángészt, aki páratlanul tudott hadat viselni és államot beren­dezni. A XIX. századból az első tizenöt év a Napóleon érája. A forradalom a szabadság, egyenlőség és testvériség ne­vében azért törte össze a Bourbonok trónját, hogy imperátorrá kenjen egy kis tüzértisztet, egy fiskális fiát, aki aztán rövid idő alatt az európai politikai viszo­nyokat fenekestől fölforgatta. A forrada­lom anarkiája jól berendezett imperializ­mussá változott; a respublika kevénye­­zett csapataiból, amelyek mindaddig, a­míg Napóleon nem vette a kezébe, ru­hátlanok, fegyelmetlenek és fegyvertele­nek voltak, olyan hadsereg alakult, amely előtt Európának egyetlen hatalma sem tudott megállani. Az átváltozások lelke, Napóleon, néha egyidőben, máskor rövid egymásutánban hadat viselt egész Európa ellen. Államokat döntött meg és király­ságokat teremtett. Elhódította Olaszorszá­got a pápa, az osztrák­ és a Bour­bon szekundo-geniturák kezéről; a pápát fogságban tartotta s majdnem rákény­­szeríttette, hogy a keresztény világ egy­házi trónját Franciaországban üsse föl. Megszüntette a német-római császársá­got, amely nyolc századnál hosszabb időn át első méltóság és hatalom volt a dinasztiák hierarchiájában. A háború emelte ki az ismeretlenségből, a ki­csinyes polgári viszonyokból, és a há­ború buktatta meg. Másfél évtizednyi szereplése tömérdek vér- és pénzáldoza­tába került annak a nemzetnek, amely azért lépett a forradalom útjára, mert már roskadozott a terhek alatt. És az uzurpátor, ahogy a legitim tehetetlenség nevezte Napóleont, hódításaival úgy fel­forgatta Európa területi és politikai vi­szonyait, hogy bukása után a szent­szövetség esztendőkön át vesződhetett a régi állapotok és viszonyok­­ restaurálá­sával. Napóleon alkotása azonban, amely bukásával jobbára megsemmisült, nem áll társtalanul a XIX. század törté­netében. Nem egészen hetven esz­tendővel utóbb, a második francia csá­szárság bukása árán, támad a német egység, megalakul az első igazán német világbirodalom. A XIX. század két leg­nagyobb politikai eseménye, igazi két határpontja : I. Napóleon imperializmusa és proklamálása a német császárságnak. A viszonyok alakításában is ez a két esemény volt a legnagyobb jelentőségű. Napóleon imperializmusa nemcsak a francia fegyvereket hordozta meg a diadal­lal európaszerte; nemcsak lerombolta az ancien-regime minta-monarkiáját; nem­csak egy berendezkedett, megállapodott társadalomnak vetett eget, de elhintett egynéhány olyan eszmét, amely gyökérbe hajtván, természete­ után vonta maga után a század politikai és társadalmi, anyagi, szellemi és erkölcsi átalakulását. A francia forradalom a szabadság, egyen­lőség és testvériség jegyében született, de imperializmusra vezetett, amely na­gyon is megnyirbálta a szabadságot s az egyenlőség és a testvériség dogmájából sem valósított meg semmit. Ezek a ne­mes gondolatok megvalósíthatatlan kimé­­rák , dogmák, amelyeknek az élet formá­lásában nem jelentősebb a szerepük, mint a zászlóknak a háborúban. Zászló alatt, névleg a zászlóért harcolunk a csatatéren és a politikában , de a zászló­nak a valóságban semmi köze sem a há­borúhoz, sem ahoz, ami a háborúból következik. Mégis, nem vitathatni, hogy a mo­dern politikai és társadalmi élet meg­alakulásában a francia forradalom dog­mái voltak a csírázó mag, az erjesztő kovász. Az abszolút királyság bukásával megszűntek a kasztok, leomlottak a tár­sadalmi osztály­falak s bár nem lépett a kasztok helyébe az emberek egyenlősége, de az a társadalmi rend, amely a romo­kon támadt, nem annyira igazságtalan és nem annyira önkényes, mint volt a régi. A forradalom előtt a kontinensen csak abszolút királyságok voltak, még a magyar alkotmány is csak írott malaszt volt a XVIII-ik században, a magyar ki­rályságon és Anglián kívül pedig a XIX-ik század második feléig nincs Euró­pában alkotmányos monarkia. Tehát a francia forradalom, a forradalmi káté szabadságról szóló dogmája dokumen­tálta az abszolút királyság tarthatatlan voltát. Ekkor támad európaszerte az az áramlat, amely a jogok egy részét a ko­ronától a nemzetnek követeli. Ezen az úton aztán az a szabadság, amelyet a forradalom liberté-nek nevezett, melyet minden embernek korlátlan formában, mint veleszületett, természetes jogot kö­vetelt, a jogoknak a korona és nemzet között való aránylagos megosztásával liberalizmussá változott. A liberális érához azonban mégis a forradalom vezetett el s a liberalizmus először Franciaországot hódította meg még az első császárság korában. A csá­szárság bukásával bár restaurálják a régi királyságot, bár az emigrációból visszatér házi tűzhelyéhez a históriai nemesség , de nem támasztja föl sem a régi király­­­­ágot, sem a régi osztályos társadalmat. E példa hatása alatt, de még abból az okból is, hogy európaszerte ugyanazok a politikai és társadalmi állapotok voltak, még, amelyek Franciaországot forrada­lomba sodorták éi a francia királyság restaurálása után a kontinensen min­­denütt szükség és kedv támadt a politikai és társadalmi viszonyok reformálására. Olasz földön az a sokszázados aspi­ráció, amely ábrándja volt a Divina Commedia költőjének, Daniénak és Macchi­­avellinek, a Principe írójának, amely oly­kor egy-egy ivadék életén át mélyen szendergett, de a szívekből nem halt ki soha: az egységes és független olasz ki­­rályság, életre támad és apró forrongá­sokkal szakadatlanul izgalomban tartja a szent­ szövetséget, amely a régi poli­tikai és társadalmi állapotok föntartására alakult Napóleon bukásakor. A németek földjén, a sok apró államocskában,­ahol a XIX. század első felében még teljes épségében megvolt a középkor, aho politikában és társadalomban még bizo­nyos patriarkális zsarnokság uralkodott, két új érzés támad, a faji öntudat s a szabadság vágya. Mi is abban az időtájban láttuk meg, hogy inkább csak papiroson élő alkotmányunk, amelynek megtar­tására a koronázáskor királyainkat meg­esketjük, szüle is, avult is; ekkor veszszük észre, ekkor kezdjük érezni, hogy egy század alatt, békés időkben, mennyire megfogyott fajunk, hogy nem­zeti nyelvünk és hagyományunk az el­­enyészés útjára került. Azok a vágyak és indulatok, amelyek 1825-től 1848-ig a pozsonyi diétán falunkért harcoltak: európai vágyak és indulatok, hisz a po­ Biai számunk 22 oldal.

Next