Pesti Napló, 1901. szeptember (52. évfolyam, 240-269. szám)
1901-09-01 / 240. szám
'ELŐFIZETÉSI XIJLS. 52-dik évfolyam. 240. szám. 1z évre _28 kor. — EIL iro — 14 s — „ yedovio . 7 s — „ : Mra__3 _ 40 _ rés szám «. _ 8 üli féken— — TM 10 rPESTI NAPLÓ Szerkesztőség: TI., Teréz-körút -J- & Madohivatal: TI., Teréz körut 23. Apróhirdetések ára: Egy szó 4 fll.ér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések petit számításal, díjszabás szerint. Megjelelt minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, IDOL Főszerkesztő: Ifj. Ábrányi Kornél. Főmunkatárs: Surányi József. Vasárnap, szeptember 1. Mai számunk 24 oldal. ( „Magyarország a magyaroké..“ (Válasz a „Hazánk“-nak.) Budapest, augusztus 31. «Kérdések» cím alatt ez évi augusztus 4-diki számunkban, illetékes oldalról szinte felvilágosítást kértünk arra nézve, hogy ama jelszóval szemben, mely a gróf Károlyi Sándor gönci levelében úgy van megszövegezve, mintha Magyarország a jzínben nem lenne a magyároké,—«minő élzattal használtatik és minő határokhoz van kötve az a fogalom, hogy : «magyar?» le van-e foglalva ebbe a fogalomba az történelmi folyamat (idegen elemek beogadása és felszívása), melynek a magyar nemzet minden újjászületését, fejlődését és mai erejét köszönheti ? avagy így történet hamisítási kísérlettel van lábunk, mely arra törekszik, hogy ezt a Históriai folyamatot a magyar nemzet kszámíthatatlan kárára megakaszsza ?» Hogy mit gondoltunk e kérdés föltevésekor, világosan megrajzoltuk abban a történelmi háttérben, melyben a honfogaló magyar fajnak elvérzési statisztikájával szemben fölállítottuk a magyar nemzet újjászületési és szaporodási vegyfolyamatát , kiemelvén, hogy a nemzeti királyoknak politikája az Árpádoktól kezdve, s végig, mindig az idegen elemeknek vagy betelepítése, vagyédesgetése volt, s hogy a régi nemzeti királyok politikáját 1723-ban maga a nemzet törvényhozása vette a kezébe. És hogy a magyar nemzetnek soha sem volt oka megbánni ezt a politikát, mert az így behozott vagy befogadott idegen elemekből megbízható jó magyarok lettek , akár lett legyenek földművelők, akár városi polgárok. Ez a vegyi folyamat azonban még mindig nincs befejezve. .Nemcsak egyes városok, de egyes vidékek is csak most vannak a magyarosodás útján. Vannak ebben az országban még százezrek és milliók, akik ha érzületben már közelednek is a magyar nemzeti eszméhez, de nyelvben még nem mondhatják magukat magyaroknak. S mi történnék, ha most azzal a jelszóval, hogy «Magyarország a magyaroké», felállíttatik egy korlát, mely ezt a vegyi folyamatot megállítja, és rásüti azokra, akik még nem mentek át az asszimiláció minden retortáján, hogy azok, habár ennek az országnak honpolgárai is,— nem magyarok ? Mi történnék, ha ezek, ez elhatárolásnál fogva azt éreznék, hogy görbe szemmel néznek reájuk azok, akikkel összeolvadni akarnak ? — Mi történnék, ha abból a magában véve nagyon helyes és jogos mozgalomból, mely a mezőgazdasági érdekek nagyobb fokú istápolására és a földbirtokos osztály válságba jutott részének megmentésére törekszik, az következnék, hogy magában a politikai nemzetben újabb szakadás állana be, és az a foggalom, hogy «magyar», nem az egyesítésnek, hanem az elkülönzésnek, elzárkózásnak és az eltaszításnak kútfejévé válnék ? Legnagyobb meglepetésünkre és csodálkozásunkra ezekre a «kérdésekre» a Hazánk ez évi augusztus 18-iki számában egy magát «illetékesnek» nevező «névtelen» részéről felvilágosítás helyett egy támadás jelent meg, mely telve van gyanúsítással, ferdítéssel, és a masas paripán ülő gőgjének legnagyobb fokú önhittségével és egyoldalúságával. Ha a kérdés nem volna annyira komoly, hogy a szenvedélynek bármily kisfokú belekeverése máris méreganyag gyanánt hatja át az egész közvéleményt, mely már úgyis annyira fel van izgatva, hogy minden oldalról csendesítésre és higgadt hangra van szüksége, — akkor a névtelen támadóval szemben hasonló fegyvereket használnánk mi is. De amint nem a szenvedélyek mérgesítése volt célunk, midőn föltettük a kérdéseket, hanem az a törekvés, hogy megérthessük egymást, h úgy most sem nyúlunk a szenvedély fegyvereihez, hanem megmaradunk annál a hangnál és modornál, mely elválaszthatatlan azoktól, akik nem a felesleges pörlekedéseket keresik, hanem a szükséges, és a nemzetre nézve áldásos igazságokat. De azért a gyanúsításokkal és a ferdítésekkel, ha röviden és nyugodtan is, le kell hogy számoljunk. A Pesti Napló-ról azt mondja a Hazánk névtelenje, hogy az «a magyar földbirtokosság egykori közlönye» volt. Ebben az foglaltatik, hogy jelenleg pedig nem az. — Vegye tudomásul a Hazánk névtelenje, hogy a Pesti Napló abban az értelemben, mint azt a Hazánk névtelenje gondolja, hogy tudniillik a földbirtokosság, mint osztály a nemzet egyeteméből kivétessék, sohasem volt a magyar földbirtokosság közlönye. Báró Kemény Zsigmond sohasem volt az osztály érdekelt barátja, sem azoknak szószólója. Ha pedig én alattam, míg a Pesti Napló az én vezetésem alatt az Apponyi-párttól haladt egy uton, a Pesti Napló oly értelemben lett volna a magyar földbirtokosság közlönye, mint azt a Hazánk névtelenje gondolja, akkor nem látták volna szükségesnek az exkluzív agrárius körök, hogy a Pesti Naplón kívül a Hazánkat is megalapítsák. A gyanúsító célzat tehát nem talál reánk. A Pesti Napló ma sem kevésbbé közlönye a magyar földbirtokosságnak, mint amelynek nemzeti értékét fontosnak, és első rangúnak tartja, mint a múltban volt ; de e múltban sem volt soha nagyobb mértékben ennek az osztálynak közlönye, mint ma. Az általunk föltett «Kérdések» históriai fejtegetéseire pedig azt mondja a Hazánk névtelenje, hogy azok a tót Kollár s a német Gusterman és Lustkandel «szófacsaró és hazug munkáinak» nyomain haladnak. Egy szó sem igaz belőle. A mi históriai fejtegetéseink, a felhozott adatokkal együtt, mind Szalay László, Horváth Mihály és Salamon Ferenc történelmi munkáiból vannak merítve. És nagyon kevés van kivéve ezekből mindazokra vonatkozólag, amit a Hazánk névtelenje «nemzeti múltúnk megtámadásának és történelmünkből az árnyoldalak célzatos kiemelésének nevez». — Teljesen igazságtalan a Hazánk névtelenje Grünwald Bélával is, kit megvádol a régi magyar köznemesség megtámadásával, s hozzáteszi, hogy e könyvét 1888-ban mint a «demokratikus gondolkodás diadalát üdvözölték ugyanazon körök, melyek ma a magyar faj uralmát a magyar föld felett jogosulatlanaknak hirdetik.» Ezzel a Hazánk névtelenje szép bókot mond az egykori mérsékelt f. ellenzékre s a későbbi nemzeti pártra,amely Grümwald Bélát, mint egyik korifeusát szintén ünnepelte könyvének megjelenése alkalmával. De azok szép idők voltak ! — Azokban az időkben a nemzeti politikusok tudtak még tisztán látni és elfogulatlanul* Ítélni!, s a Grümwald Béla könyvét nem a Kol-í* lárok, Gustermanok, Lustkandelek, — hanem a Zrínyi Miklósok és a Széche- nyiek iskolájához sorozták. Mert senki a Kollárok és Gustermanok közül oly heves támadásokat nem intézett történelmi múltúnk és a régi nemesség ellen, mint Zrínyi Miklós és gróf Széchenyi István. Valamint hogy az, hogy bizonyos történelmi igazságok az ellenség számára is nyitva állnak, nem akadályozhatja meg a nemzetük sülyedésén elbusult jó hazafiakat, hogy ugyanazokból az igazságokból ők is ne merítsenek s tükröt ne tartsanak nemzetük szeme elé, hogy léhaságaikból, önzésükből és bűneikből fölriaszszák. Ami pedig történelmi múltúnk, és a régi nemesség kritikáját, vagy ha úgy tetszik «megtámadását» illeti, ne állítsa fel a Hazánk névtelenje akként a tételt, mintha a régi nemesség megtámadása