Pesti Napló, 1901. szeptember (52. évfolyam, 240-269. szám)

1901-09-01 / 240. szám

'ELŐFIZETÉSI XIJLS. 52-dik évfolyam. 240. szám. 1z évre _28 kor. — EIL i­ro — 14 s — „ yedovio . 7 s — „ : Mra__3 _ 40 _ rés szám «. _ 8 üli féken— — TM 10 rPESTI NAPLÓ Szerkesztőség: TI., Teréz-körút -J- & Madohivatal: TI., Teréz körut 23. Apróhirdetések ára: Egy szó 4 fll­.ér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések petit számításal, díjszabás szer­int. Megjelelt minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, IDOL Főszerkesztő: Ifj. Ábrányi Kornél. Főmunkatárs: Surányi József. Vasárnap, szeptember 1. Mai számunk 24 oldal.­ ­ ( „M­ag­y­a­rország­ a­ magyaroké..“ (Válasz a „Hazán­k“-nak.) Budapest, augusztus 31. «Kérdések» cím alatt ez évi augusztus 4-diki számunkban, illetékes oldalról szinte felvilágosítást kértünk arra nézve, hogy ama jelszóval szemben, mely a gróf Károlyi Sándor gönci levelében úgy van megszövegezve, mintha Magyarország a jz­­ínben nem lenne a magy­ároké,­­—«minő élzattal használtatik és minő határokhoz van kötve az a fogalom, hogy : «magyar?» le van-e foglalva ebbe a fogalomba az­­ történelmi folyamat (idegen elemek be­­ogadása és felszívása), melynek a ma­gyar nemzet minden újjászületését, fejlő­­dését és mai erejét köszönheti ? avagy így történet­ hamisítási kísérlettel van lábunk, mely arra törekszik, hogy ezt a Históriai folyamatot a magyar nemzet kszámíthatatlan kárára megakaszsza ?» Hogy mit gondoltunk e kérdés fölte­vésekor, világosan megrajzoltuk abban a történelmi háttérben, melyben a honfog­­aló magyar fajnak elvérzési statisztikájá­val szemben fölállítottuk a magyar nem­zet újjászületési és szaporodási vegy­­folyamatát , kiemelvén, hogy a nemzeti királyoknak politikája az Árpádoktól kezdve, s végig,­­ mindig az idegen elemeknek vagy betelepítése, vagy­­édesgetése volt, s hogy a régi nemzeti királyok po­litikáját 1723-ban maga a nemzet tör­vény­hozása vette a kezébe. És hogy a magyar nemzetnek soha sem volt oka megbánni ezt a politikát, mert az így behozott vagy befogadott idegen elemek­ből megbízható jó magyarok lettek , akár lett legyenek földművelők, akár vá­rosi polgárok. Ez a vegyi folyamat azon­ban még mindig nincs befejezve. .Nemcsak egyes városok­, de egyes vidékek is csak most vannak a magyarosodás útján. Van­nak ebben az országban még százezrek és milliók, akik ha érzületben már kö­zelednek is a magyar nemzeti esz­méhez, de nyelvben még nem mond­hatják magukat magyaroknak. S mi történnék, ha most azzal a jelszó­val, hogy «Magyarország a magyaroké»,­­ felállíttatik egy korlát, mely ezt a vegyi folyamatot megállítja, és rásüti azokra, akik még nem mentek át az asszimiláció minden retortáján, hogy azok, habár ennek az országnak honpol­gárai is,­­— nem magyarok ? Mi történ­nék, ha ezek, ez elhatárolásnál fogva azt éreznék, hogy görbe szemmel néznek reájuk azok, akikkel összeolvadni akar­nak ? — Mi történnék, ha abból a ma­gában véve nagyon helyes és jogos moz­galomból, mely a mezőgazdasági érdekek nagyobb fokú istápolására és a földbirtokos osztály válságba jutott részének megmenté­sére törekszik, az következnék, hogy magában a politikai nemzetben újabb szakadás állana be, és az a foggalom, hogy «magyar», nem az egyesítésnek, hanem az elkülönzésnek, elzárkózásnak és az eltaszításnak kútfejévé válnék ? Legnagyobb meglepetésünkre és cso­dálkozásunkra ezekre a «kérdésekre» a Hazánk ez évi augusztus 18-iki számá­ban egy magát «illetékesnek» nevező «névtelen» részéről felvilágosítás helyett egy támadás jelent meg, mely telve van gyanúsítással, ferdítéssel, és a masas pa­ripán ülő gőgjének legnagyobb fokú ön­hittségével és egyoldalúságával. Ha a kérdés nem volna annyira ko­moly, hogy a szenvedélynek bármily kis­fokú­ belekeverése máris méreganyag gyanánt hatja át az egész közvéleményt, mely már úgyis annyira fel van izgatva, hogy minden oldalról csendesítésre és higgadt hangra van szüksége, — akkor a névtelen támadóval szemben hasonló fegyvereket használnánk mi is. De amint nem a szenvedélyek mérgesítése volt célunk, midőn föltettük a kérdéseket, hanem az a törekvés, hogy megérthessük egymást­, h úgy most sem nyúlunk a szenvedély fegyvereihez, hanem megma­radunk annál a hangnál és modornál, mely elválaszthatatlan azoktól, akik nem a felesleges pörlekedéseket keresik, ha­nem a szükséges, és a nemzetre nézve áldásos igazságokat. De azért a gyanúsí­tásokkal és a ferdítésekkel, ha röviden és nyugodtan is, le kell hogy számoljunk. A Pesti Napló­-ró­l azt mondja a Ha­zánk névtelenje, hogy az «a magyar földbirtokosság egykori közlönye» volt. Ebben az foglaltatik, hogy jelenleg pedig nem az. — Vegye tudomásul a Hazánk névtelenje, hogy a Pesti Napló abban az értelemben, mint azt a Hazánk névte­lenje gondolja, hogy tudniillik a földbir­tokosság, mint osztály a nemzet egyete­méből kivétessék, sohasem volt a magyar földbirtokosság közlönye. Báró Kemény Zsigmond sohasem volt az osztály érde­kelt barátja, sem azoknak szószólója. Ha pedig én alattam, míg a Pesti Napló az én vezetésem alatt az Apponyi-párttól haladt egy uton, a Pesti Napló oly érte­lemben lett volna a magyar földbirtokos­ság közlönye, mint azt a Hazánk névte­lenje gondolja, akkor nem látták volna szükségesnek az exkluzív agrárius körök, hogy a Pesti Naplón kívül a Hazánkat is megalapítsák. A gyanúsító célzat tehát nem talál reánk. A Pesti Napló ma sem kevésbbé közlönye a magyar földbirto­kosságnak, mint amelynek nemzeti érté­két fontosnak, és első rangúnak tartja, mint a múltban volt ; de e múltban sem volt soha nagyobb mértékben ennek az osztálynak közlönye, mint ma. Az általunk föltett «Kérdések» histó­riai fejtegetéseire pedig azt mondja a Hazánk névtelenje, hogy azok a tót Kollár s a német Gusterman és Lust­­kandel «szófacsaró és hazug munkáinak» nyomain haladnak. Egy szó sem igaz belőle. A mi históriai fejtegetéseink, a felhozott adatokkal együtt, mind Szalay László, Horváth Mihály és Salamon Fe­renc történelmi munkáiból vannak me­rítve. És nagyon kevés van kivéve ezek­ből mindazokra vonatkozólag, amit a Hazánk névtelenje «nemzeti múltúnk megtámadásának és történelmünkből az árnyoldalak célzatos kiemelésének nevez». — Teljesen igazságtalan a Hazánk név­telenje Grünwald Bélával is, kit meg­vádol a régi magyar köznemesség meg­támadásával, s hozzáteszi, hogy e köny­vét 1888-ban mint a «demokratikus gondolkodás diadalát üdvözölték ugyan­azon körök, melyek ma a magyar faj uralmát a magyar föld felett jogosulatlan­a­k­nak hirdetik.­» Ezzel a Hazánk névtelenje­­ szép bókot mond az egykori mérsékelt f. ellenzékre s a későbbi nemzeti pártra,a­mely Grümwald Bélát, mint egyik ko­­rifeusát szintén ünnepelte könyvének­­ megjelenése alkalmával. De azok szép idők voltak ! — Azokban az idők­ben a nemzeti politikusok tudtak még­ tisztán látni és elfogulatlanul* Ítélni­!, s a Grümwald Béla könyvét nem a Kol-í* lárok, Gustermanok, Lustkandelek, —­ hanem a Zrínyi Miklósok és a Széche-­­ nyiek iskolájához sorozták. Mert senki a Kollárok és Gustermanok közül oly heves támadásokat nem intézett történelmi múl­túnk és a régi nemesség ellen, mint Zrínyi Miklós és gróf Széchenyi István. Valamint hogy az, hogy bizonyos törté­nelmi igazságok az ellenség számára is nyitva állnak, nem akadályozhatja meg a nemzetük sülyedésén elbusult jó haza­fiakat, hogy ugyanazokból az igazságok­ból ők is ne merítsenek s tükröt ne tartsanak nemzetük szeme elé, hogy léha­ságaikból, önzésükből és bűneikből föl­­riaszszák. Ami pedig történelmi múltúnk, és a régi nemesség kritikáját, vagy ha úgy tetszik «megtámadását» illeti, ne állítsa fel a Hazánk névtelenje akként a tételt, mintha a régi nemesség megtámadása

Next