Pesti Napló, 1901. szeptember (52. évfolyam, 240-269. szám)
1901-09-01 / 240. szám
2 Budapest, vasárnap 352 ESTI NAPLÓ, 1901. szeptember 1. 240. szá akár a nemzetnek kisebbítését, akár pedig a történelmi arisztokráciának gyűlöletét jelentené. A történetíró mindig az egyes korszakok eredményeit kell hogy nézze, s azokat a tényezőket dicsérje, vagy gáncsolja ezekért, akik a nemzet sorsának intézői voltak. Rendi alkotmányban a nemzet sorsáért, gyönge királyok alatt, mindig a nemesség volt a felelős. S tagadhatja-e azt a Hazánk névtelenje, hogy valahányszor az oligarcia túlsúlyra jutott Magyarországon, e túlsúlyt mindig nemzeti hanyatlás, vagy katasztrófa követte? — Ha ezt nem tagadhatja, akkor azt el is kell ismernie, hogy minél nagyobb a történetíró objektivitása, annál szigorúbbnak kell lennie a történelmi felelősség megállapításában. Grünwald Béla nem is megbomlott elme volt, hanem egy tragikus sorsú ember, aki nem azért lett öngyilkossá, mivel a vagyonát elvesztette, hanem azért, mert Tisza Kálmán bukása után kiegyenlíthetetlen politikai ellentétbe jutott azokkal a politikai tényezőkkel, akikkel összeforrt s akikkel disharmóniában élni nem akart s nem tudott. Épp oly igazságtalan a Hazánk névtelenje a Nemzeti Ideál és a Király című könyvekkel szemben is, melyekre szintén ráfogja, hogy a báránybőrbe bújt farkasként támadják meg a magyar nemesség múltját és magasztalják ezzel szemben a császári központosító hatalmat, mely Magyarországot fentartotta». — Lelkiismeretlen, avagy tudatlanságból folyó ráfogás ez. A Király című könyv semmi másért nem íratott, mint csak azért, hogy a nemzeti közgondolkozás kiszabaduljon azokból a logikai ellentmondásokból, melyeknél fogva ugyanakkor, mikor a Habsburgokat magyar nemzeti dinasztiává tenni törekszik, ugyanakkor ettől folytonos túszulásokkal maga riasztja el , s hogy másfelől Ferenc Józsefben megismerje a nemzet azt az uralkodói típust, akire a magyar nemzet több mint 300 év óta várt, aki a nemzet és a dinasztia közt fennállt számadásokat kiegyenlítette , aki érdemes rá, hogy az ő uralkodói típusa fixírozva legyen a köztudatban, és hogy az utódok is ehhez alkalmazkodni legyenek kénytelenek. E könyv úttörő akart lenni arra, hogy a dinasztikus raison helyett valódi dinasztikus érzések nyerjenek tért a nemzet szívében, anélkül, hogy az aulikus szolgalelkűség járjon együtt azzal. A Nemzeti Ideál pedig azért íratott, hogy megmutassa a nemzetnek az utat a függetlenségi ideál felé, melyet nem szükségtelen közjogi harcok, hanem csakis a demokratikus fejlődés útján lehet elérni. Mint ahogyan Kossuth Lajos az 1848-ad átalakulást (Beöthy Ákos szerint a «demokrácia aranybulláját») csakis a demokratikus eszmék győzelmével tudta létrehozni. A Nemzeti Ideál azért íratott, hogy a nemzet az 1849 utáni Kossuth-politikától térjen vissza az 1848 előtti Kossuth-politikára , arra, mely nem volt más, mint a Széchenyi ébresztő politikájának direkt és logikus folytatása, s melyben Kossuth és Deák minden kérdésben együtt haladtak. Ezt bizonyítja a Nemzeti Ideál, s hátterül állítja oda azt a történelmi igazságot, hogy az idegen elemek szorgalma és munkája nem kisebb értékű a magyar nemzet újjászületésére és fenmaradására nézve, mint volt a fegyveres hősiesség és a harcmezőn kiöntött vér, és hogy az idegen elemekből lett magyarok iránti «megbízhatatlansági elmélet» teljesen jogosulatlan és igazságtalan. De sem az egyik, sem a másik könyvben a császári központosító hatalom dicsérete elő nem fordul, s ismételjük, hogy csakis lelkiismeretlenség, vagy tudatlanság foghatja rá. * De a Hazánk névtelenjének a rágalmakból és a kifogásokból ennyi sem elég. Most még azt is keresi, hogy miért íratott «magyar nyelven» az a cikk, mely a Pesti Naplóban «Kérdések» cím alatt megjelent ? — S a választ abban találja, hogy ez a cikk a «csakis a galíciai bevándorlás érdekében szólal fel «ezen értéktelen elem mellett foglal áll, ennek kedvéért becsmérli a régi magyar szetet az arisztokratikus gog és exkluzi meleg ágyát s az önző és igazságtalan nőséget.És mivel indokolja, hogy következőképp erre a kifogásra jut ? Azzal, hogy európai viszonyok ma már annyira rendes hogy a népvándorlás korabelihez hasonló meges beözönlés Magyarországba nem lebeges. Egyetlen állandó processzust látunk idegen országbeli és idegen fajbeli egyi tömegesebb bevonulására nálunk : ez a rut két agyonfojtó galíciai zsidóság bevándorló Hogy miért írtuk a «Kérdések» címüket, azt e sorok elején már kifejtettük, e ráfogás ellen nem is védekezünk. Mi kevésbbé, mert elégszer nyilatkoztunk már ügyben, úgy a képzelőházban, mint a sajtó , mindenütt a galíciai zsidó bevándorlás vényes korlátozásának szükségét hangoztat . De sohasem azért, hogy ebből ürügyet gyünk a derék és magyar érzésű hazai zslág diskrediálására, és a klerikális és fena antiszemitizmus mesterséges, sőt azt mondanánk, hogy művészi terjesztésére. A Ház névtelenje pedig akkor is, mikor a mi kérsünkre «illetékes» választ akar adni, ezt te Minden sorát a legféktelenebb antiszemitizi hatja át, és képtelen objektív történelmi fogást látni, képtelen szabadelvű és demoltikus eszmékről és meggyőződésekről hall; anélkül, hogy ebben galíciai filoszemitizát ne sejtsen, és mindezeknél fogva, a mai nemzeti érzéseket a legvadabb antiszemitizi nélkül már nem is tudja elképzelni, semmig megkonstruálni. S ebben az elfogultsában annyira megy, hogy nemcsak a jelnek minden baját a zsidóságnak rovására is hanem -a múltban is, a nemzeti királyok at is a legódiózusabb színben tünteti fel a zsidág szereplését és történetét Magyarország Sőt odáig megy, hogy miután tagadni tudja, hogy a nemzeti királyok alatt a zsit nagy és fontos szerepet játsztak Magyarorszán, s azzal indokolja ezt, hogy pazar, tekető, könnyelmű királyoknak a zsidók lé tudtak szerezni, s ennélfogva élvezték a vályok pártfogását, s szereztek maguknak sokat s hatalmat, melylyel a népet nyúzták sanyargatták. Mindez pedig nem más, mint a legnagy, egyoldaluság és szándékos történelmi ignorecia. Ha mindazok a vádak, melyekkel a Azánk névtelenje illeti a zsidókat a múltba igazak lennének, akkor IV. Béla a tatárjár után nem adhatott volna a magyarországi z V Légyott. — A Testi Napló eredeti tárcája. — Irta :lteltai Jenő. ELSŐ JELENET. (Történik a klub telefonszobájában. A tekintélyes inas a telefonhoz szólította a klub egyik jelesét, az ünnepelt drámaírót és diskrét mosolylyal nyomta a kezébe a kagylót.) Az ünnepelt drámairó (közömbös hangon, amelyen alig észrevehető izgatottság rezeg végig) : Halló . . . Ki az ? Egy női hang : Ön az .. . a Vérző szivek szerzője ? Az ünnepelt drámairó : Igen, én vagyok .. . hát ott ki beszél ? A női hang : Az egyelőre maradjon titok. Ha csakugyan ön a Vérző szivek szerzője .. . Az ünnepelt drámaíró (kissé türelmetlenül): Igen, ha mondom én vagyok . . . A női hang (kétkedőn): Mivel bizonyítja ? Az ünnepelt drámaíró: Hogy mivel bizonyítom ? Engedelmet kérek ... de ez kissé furcsa . . . nagysád a telefonhoz szólít. . . nagysádat nem ismerem . .. nem tudom, mit óhajt tőlem ... és még én bizonyítsam . .. .4 női hang (lágyabban, a telefonon itt is hallható sóhajjal) : jó, jó ... kérem, ne haragudj . .. bocsásson meg, de nem szeretném, ha nem azzal beszélnék, akivel akarok... Az ünnepelt drámaíró (valamivel előzékenyebben) : Nagysád nyugodt lehet, én vagyok ... A női hang: Tehát, ha ön az, egy kérésem volna önhöz . .. Az ünnepelt drámaíró (leplezetlen csalódással) : Igen ?. . . A női hang (váratlan fordulattal) : Szeretnék önnel megismerkedni. Az ünnepelt drámaíró (egészen más hangon) : Óh kérem . . . A női hang: Az, hogy a nevemet nem mondom meg, ne rémítse. . . Képzelheti, hogy van rá okom. De ha nem sajnálja a fáradságot. . . Az ünnepelt drámaíró: Semmi esetre sem ! A női hang: Tudom, hogy a hölgyek nagyon elkényeztették. És nem is bátorkodtam volna ... ha nem volnék arról meggyőződve, hogy ön meg fog örülni az ismeretségnek . . . Az ünnepelt drámaíró (udvariasan): Kétségtelenül. Imádom az önérzetes nőket... A női hang: Ha tehát önnek van néhány elvesztegetni való pillanata . .. Az ünnepelt drámaíró (mint föntebb) : Amennyi tetszik . . . A női hang: Találkozzunk valahol. Az ünnepelt drámaíró: A legnagyobb örömmel. A női hang : De hol ? Az ünnepelt drámaíró: Ahol nagyságnak kellemes. A női hanig : Magának mindegy ugye akárhol? Az ünnepelt drámaíró: Tökéletesen. A női hang: Tehát mondjuk a Körút és a Patyolat utca sarkán. Helyes? Az ünnepelt drámaíró: Nagyon jó. Ma délután . . . A női hang : Négy óra és negyed öt között. Jó ? Az ünnepelt drámiró: Pompás. És miről fogom megismerni? A női hag: Én ismerem önt, és egyszerűen meg fogom szólítani. Egészen ame kaiasan. Igen ? Az ünnepelt drámaíró : All right ! Viszon látásra négy és öt között . .. A női hang: A Körút és a Patyolat-út sarkán. Adieu! Az ünnepelt drámaíró: Bocsánat . . . megyet . . . nagyon szeretem a rossz tréfát, csak ha mással csinálják . . . A női hang (méltatlankodva): Hová go dől? Nem mondom, hogy mást nem ültem föl, de önt ... És pontos lesz ? Az ünnepelt drámaíró. Mint az i hetiLecsöngetés leteszi a kagylót. Azután a rendesnél közömbösebb arccal lép ki a telefonszobából, amely ajtaján a tekintélyes inas liszteletteljesen hallgatóz. Az ünnepelt drámaírónak ez izgalmas beszélgetés itt egy kis magányosságra van szüksége, tehát az olvas szobába megy és beletemetezik egy újságba. Azonb nem olvas, hanem elmélázva nézi a betűket, míg godolatai már a Patyolat utca sarkán kalandoznak. A várja, hogy háromnegyed négy legyen és utólérhesse gondolatait.) MÁSODIK JELENET. (Történik a Patyolat utca sarkán. Az ünnepelt drámairó már egy fél óra óta járkál fül alá. Egyre türelmelenebbül, mert a női hang tulajdonosa még nem mutatkozott. Az ünnepelt drámairó „nem érti dolgát. Valóban felültették volna ? Őt ? Még percet ad magának ... s amikor ez az 5 perc lezajlott, újabb ötöt. Egy órai várakozás uk, végre belátja, hogy a legokosabb, ha távozik. Még eg utolsó pillantással végigkémleli, a Patyolal utca sarkai azután lassan, határozatlanul menni kezd De alig lépet hármat, újra megáll. A szomszédos körúti ház kapujában egy régi ismerősét fedezi föl . . . egy kis színésznőt, aki őt is megismerte és mosolyogva fogadja a köszöntését.) Az ünnepelt drámaíró Nini, csakugyan maga az?