Pesti Napló, 1901. szeptember (52. évfolyam, 240-269. szám)

1901-09-01 / 240. szám

2 Budapest, vasárnap 3­52 ESTI NAPLÓ, 1901. szeptember 1. 240. szá akár a nemzetnek kisebbítését, akár pe­dig a történelmi arisztokráciának gyűlö­letét jelentené. A történetíró mindig az egyes korszakok eredményeit kell hogy nézze, s azokat a tényezőket dicsérje, vagy gáncsolja ezekért, akik a nemzet sorsának intézői voltak. Rendi alkot­mányban a nemzet sorsáért, gyönge ki­rályok alatt, mindig a nemesség volt a felelős. S tagadhatja-e azt a Hazánk névtelenje, hogy valahányszor az oli­­garcia túlsúlyra jutott Magyarországon, e túlsúlyt mindig nemzeti hanyatlás, vagy katasztrófa követte? — Ha ezt nem tagadhatja, akkor azt el is kell ismernie, hogy minél nagyobb a történetíró objek­tivitása, annál szigorúbbnak kell lennie a történelmi felelősség megállapításában. Grünwald Béla nem is megbomlott elme volt, hanem egy tragikus sorsú ember, aki nem azért lett öngyilkossá, mivel a vagyonát elvesztette, hanem azért, mert Tisza Kálmán bukása után kiegyenlíthe­­tetlen politikai ellentétbe jutott azokkal a politikai tényezőkkel, akikkel összeforrt s akikkel disharmóniában élni nem akart s nem tudott. Épp oly igazságtalan a Hazánk név­telenje a Nemzeti Ideál és a Király című könyvekkel szemben is, melyekre szintén ráfogja, hogy a báránybőrbe bújt farkas­ként támadják meg a magyar nemesség múltját és magasztalják ezzel szemben a császári központosító hatalmat, mely Ma­gyarországot fentartotta». — Lelkiisme­retlen, avagy tudatlanságból folyó ráfogás ez. A Király című könyv semmi másért nem íratott, mint csak azért, hogy a nemzeti közgondolkozás kiszabadul­jon azokból a logikai ellentmon­dásokból, melyeknél fogva ugyan­akkor, mikor a Habsburgokat magyar nemzeti dinasztiává tenni törekszik, ugyan­akkor ettől folytonos túszulásokkal maga riasztja el , s hogy másfelől Ferenc Józsefben megismerje a nemzet azt az uralkodói típust, akire a magyar nemzet több mint 300 év óta várt, aki a nem­zet és a dinasztia közt fennállt szám­adásokat kiegyenlítette , aki érdemes rá, hogy az ő uralkodói típusa fixírozva le­gyen a köztudatban, és hogy az utódok is ehhez alkalmazkodni legyenek kénytele­nek. E könyv úttörő akart lenni arra, hogy a dinasztikus raison helyett valódi dinasztikus érzések nyerjenek tért a nem­zet szívében, anélkül, hogy az aulikus szolgalelkűség járjon együtt azzal. A Nemzeti Ideál pedig azért íratott, hogy megmutassa a nemzetnek az utat a füg­getlenségi ideál felé, melyet nem szük­ségtelen közjogi harcok, hanem csakis a demokratikus fejlődés útján lehet el­érni. Mint ahogyan Kossuth Lajos az 1848-ad átalakulást (Beöthy Ákos szerint a «demokrácia aranybulláját») csakis a demokratikus eszmék győzelmével tudta létrehozni. A Nemzeti Ideál azért íratott, hogy a nemzet az 1849 utáni Kossuth-politikától térjen vissza az 1848 előtti Kossuth-politikára , arra, mely nem volt más, mint a Széchenyi ébresztő po­litikájának direkt és logikus folytatása, s melyben Kossuth és Deák minden kér­désben együtt haladtak. Ezt bizonyítja a Nemzeti Ideál, s hátterül állítja oda azt a történelmi igazságot, hogy az idegen elemek szorgalma és munkája nem ki­sebb értékű a magyar nemzet újjászüle­tésére és fenmaradására nézve, mint volt a fegyveres hősiesség és a harcmezőn kiöntött vér, és hogy az idegen elemek­ből lett magyarok iránti «megbízhatatlan­­sági elmélet» teljesen jogosulatlan és igazságtalan. De sem az egyik, sem a másik könyvben a császári központosító hatalom dicsérete elő nem fordul, s ismé­teljük, hogy csakis lelkiismeretlenség, vagy tudatlanság foghatja rá. * De a Hazánk névtelenjének a rágalmakból és a kifogásokból ennyi sem elég. Most még azt is keresi, hogy miért íratott «magyar nyel­ven» az a cikk, mely a Pesti Naplób­an «Kér­dések» cím alatt megjelent ? — S a választ abban találja, hogy ez a cikk a «csakis a galíciai bevándorlás érdekében szólal fel «ezen értéktelen elem mellett foglal áll, ennek kedvéért becsmérli a régi magyar s­zetet az arisztokratikus gog és exkluzi meleg ágyát s az önző és igazságtalan nő­séget.É­s mivel indokolja, hogy következő­képp erre a kifogásra jut ? Azzal, hogy európai viszonyok ma már annyira rendes hogy a népvándorlás korabelihez hasonló meges beözönlés Magyarországba nem lebe­ges. Egyetlen állandó processzust látunk idegen országbeli és idegen fajbeli egyi tömegesebb bevonulására nálunk : ez a rut két agyonfojtó galíciai­ zsidóság bevándorló Hogy miért írtuk a «Kérdések» címü­ket, azt e sorok elején már kifejtettük,­­ e ráfogás ellen nem is védekezünk. Mi kevésbbé, mert elégszer nyilatkoztunk már ügyben, úgy a képzelőházban, mint a sajtó , mindenütt a galíciai zsidó bevándorlás vényes korlátozásának szükségét hangoztat . De sohasem azért, hogy ebből ürügyet gyünk a­ derék és magyar érzésű hazai zs­lág diskrediálására, és a klerikális és fena antiszemitizmus mesterséges, sőt azt monda­nánk, hogy művészi terjesztésére. A Ház névtelenje pedig akkor is, mikor a mi kér­sünkre «illetékes» választ akar adni, ezt te Minden sorát a legféktelenebb antiszemitizi hatja át, és képtelen objektív történelmi fogást látni, képtelen szabadelvű és demol­tikus eszmékről és meggyőződésekről hall; anélkül, hogy ebben galíciai filoszemitizát ne sejtsen, és mindezeknél fogva, a mai nemzeti érzéseket a legvadabb antiszemitizi­ nélkül már nem is tudja elképzelni, sem­mig megkonstruálni. S ebben az elfogultsá­ban annyira megy, hogy nemcsak a jel­­­nek minden baját a zsidóságnak rovására is hanem -a múltban is, a nemzeti királyok at is a legódiózusabb színben tünteti fel a zsi­dág szereplését és történetét Magyarország Sőt odáig megy, hogy miután tagadni­­ tudja, hogy a nemzeti királyok alatt a zsit nagy és fontos szerepet játsztak Magy­arors­zán, s azzal indokolja ezt, hogy pazar,­­ tekető, könnyelmű királyoknak a zsidók lé tudtak szerezni, s ennélfogva élvezték a vályok pártfogását, s szereztek maguknak so­kat s hatalmat, melylyel a népet nyúzták sanyargatták. Mindez pedig nem más, mint a legnagy, egyoldaluság és szándékos történelmi ignore­cia. Ha mindazok a vádak, melyekkel a A­zánk névtelenje illeti a zsidókat a múltba igazak lennének, akkor IV. Béla a tatárjár után nem adhatott volna a magyarországi z V Légyott. — A Testi Napló eredeti tárcája. — Irta :­lteltai Jenő. ELSŐ JELENET. (Történik a klub telefonszobájában. A tekintélyes inas a telefonhoz szólította a klub egyik jelesét, az ünne­pelt drámaírót és diskrét mosolylyal nyomta a kezébe a kagylót.) Az ünnepelt drámairó (közömbös hangon, amelyen alig észrevehető izgatottság rezeg végig) : Halló . . . Ki az ? Egy női hang : Ön az .. . a Vérző szivek szerzője ? Az ünnepelt drámairó : Igen, én vagyok .. . hát ott ki beszél ? A női hang : Az egyelőre maradjon titok. Ha csakugyan ön a Vérző szivek szerzője .. . Az ünnepelt drámaíró (kissé türelmetlenül): Igen, ha mondom én vagyok . . . A női hang (kétkedőn): Mivel bizonyítja ? Az ünnepelt drámaíró: Hogy mivel bizonyí­tom ? Engedelmet kérek ... de ez kissé fur­csa . . . nagysád a telefonhoz szólít. . . nagy­­sádat nem ismerem . .. nem tudom, mit óhajt tőlem ... és még én bizonyítsam . .. .4 női hang (lágyabban, a telefonon itt is hallható sóhajjal) : jó, jó ... kérem, ne ha­ragudj . .. bocsásson meg, de nem szeret­ném, ha nem azzal beszélnék, akivel akarok... Az ünnepelt drámaíró (valamivel előzéke­nyebben) : Nagysád nyugodt lehet, én va­gyok ... A női hang: Tehát, ha ön az, egy kérésem volna önhöz . .. Az ünnepelt drámaíró (leplezetlen csalódás­sal) : Igen ?. . . A női hang (váratlan fordulattal) : Szeret­nék önnel megismerkedni. Az ünnepelt drámaíró (egészen más han­gon) : Óh kérem . . . A női hang: Az, hogy a nevemet nem mondom meg, ne rémítse. . . Képzelheti, hogy van rá okom. De ha nem sajnálja a fá­radságot. . . Az ünnepelt drámaíró: Semmi esetre sem ! A női hang: Tudom, hogy a hölgyek na­gyon elkényeztették. És nem is bátorkodtam volna ... ha nem volnék arról meggyőződve, hogy ön meg fog örülni az ismeretségnek . . . Az ünnepelt drámaíró (udvariasan): Kétség­telenül. Imádom az önérzetes nőket..­. A női hang: Ha tehát önnek van néhány elvesztegetni való pillanata . .. Az ünnepelt drámaíró (mint föntebb) : Amennyi tetszik . . . A női hang: Találkozzunk valahol. Az ünnepelt drámaíró: A legnagyobb örömmel. A női hang : De hol ? Az ünnepelt drámaíró: Ahol nagyságnak kellemes. A női hanig : Magának mindegy ugy­e akárhol? Az ünnepelt drámaíró: Tökéletesen. A női hang: Tehát mondjuk a Körút és a Patyolat­ utca sarkán. Helyes? Az ünnepelt drámaíró: Nagyon jó. Ma délután . . . A női hang : Négy óra és negyed öt kö­zött. Jó ? Az ünnepelt drámiró: Pompás. És miről fo­gom megismerni? A női hag: Én ismerem önt, és egysze­rűen meg fogom szólítani. Egészen ame kaiasan. Igen ? Az ünnepelt drámaíró : All right ! Viszon látásra négy és öt között . .. A női hang: A Körút és a Patyolat-út sarkán. Adieu! Az ünnepelt drámaíró: Bocsánat . . . m­egyet . . . nagyon szeretem a rossz tréfát, csak ha mással csinálják . . . A női hang (méltatlankodva): Hová go dől? Nem mondom, hogy mást nem ültem­ föl, de önt ... És pontos lesz ? Az ünnepelt drámaíró. Mint az i heti­­Lecsönget­és leteszi a kagylót. Azután a rendesnél közöm­bösebb arccal lép ki a telefonszobából, amely­ ajtaján a tekintélyes inas liszteletteljesen hallgatóz. Az ünnepelt drámaírónak ez izgalmas beszélgetés itt egy kis magányosságra van szüksége, tehát az olvas szobába megy és beletemetezik egy újságba. Azonb nem olvas, hanem elmélázva nézi a betűket, míg go­dolatai már a Patyolat­ utca sarkán kalandoznak. A várja, hogy háromnegyed négy legyen és utólérhesse gondolatait.) MÁSODIK JELENET. (Történik a Patyolat­ utca sarkán. Az ünnepelt dráma­iró már egy fél óra óta járkál fül­ alá. Egyre türelme­lenebbül, mert a női hang tulajdonosa még nem mutatkozott. Az ünnepelt drámairó „nem érti dolgát. Valóban felültették volna ? Őt ? Még­­ percet ad magának ... s amikor ez az 5 perc lezajlott, újabb ötöt. Egy órai várakozás uk, végre belátja, hogy a legokosabb, ha távozik. Még eg utolsó pillantással végigkémleli, a Patyolal­ utca sarkai azután lassan, határozatlanul menni kezd De alig lépet hármat, újra megáll. A szomszédos körúti ház kapujá­ban egy régi ismerősét fedezi föl . . . egy kis színész­nőt, aki őt is megismerte és mosolyogva fogadja a kö­szöntését.) Az ünnepelt drámaíró­­ Nini, csakugyan maga az?

Next