Pesti Napló, 1902. február (53. évfolyam, 31-58. szám)

1902-02-01 / 31. szám

Budapest, szombat PESTI IVA.Jfc'JL.O. 1902. február I. II. szánt. Wekerle úgy állítja föl a tételt, hogy ő (már mint Wekerle) lehetségesnek tartja, hogy a közös vámterületen olyan iparfejlesztés történhessék, mely megoldja a munkáskérdést, mely a munkáskérdésnél nemcsak a megélhetési, hanem az értékesítési elveket is érvényesíteni tudja ; s mely mindezekhez külön fogyasztási területet kíván, vámsorompók helyett külön fogyasztási sorompókat, — tehát miután Wekerle így állítja fel a maga tételeit, — akkor úgyis hiába beszél, s akkor ez a felolvasás mégis csak inkább tekinthető akadémiai értekezésnek, mint miniszteri programoinak. Miért ? Egyszerűen azért, mert úgy és abban a kiterjedésben, amint Wekerle Sándor akarja, nemcsak fentartani, hanem ki is használni a közös vámterületet, — az osztrák nem fog kötélnek áltani. — Mert hiszen a közös vámterület Ausztriára nézve sem cél, hanem csupán eszköz. Csak arra eszköz, hogy Ausztria minél többet zsarolhasson ki Magyarországból, s mihelyt ezt nem teheti meg a közös vámterületen, ő maga fog a külön vámterületre térni. És éppen a Wekerle elmélete alapján. Mert ha igaz az, hogy Magyarország a külön vámterület alakjában juthat a hitelviszonyoknál fogva még nagyobb függésbe Ausztriával, mint amilyenben van ma a közös vámterületen, akkor Ausztria nem lesz bolond, hogy úgy tartsa fenn a közös vámterületet, mint azt Wekerle lefesti, hanem akkor inkább maga fogja kívánni a külön vámterületet, hogy Wekerlével együtt bizonyítsa be azt, hogy a gazdasági önállóság és a külön vámterület nem egy és ugyanaz. Akármilyen fényesek és igazak is tehát azok az elméleti tételek, melyeket Wekerle felállít, s akármilyen mélyen jár is az ő szeme a közgazdasági jelenségek megfigyelésében, — mégis ez a felolvasás alig fog változást okozni a közvélemény alakulásának eddigi irányában, mely mindinkább beleéli magát abba. Később — négy-öt nap múlva — azt hitték, hogy új állásában, mint a hatalmas kereskedőcég főnöke — nyilván affektálni akar egy kicsit, hogy megtéveszsze az üzlet alkalmazottait, akik «kolosszális» főnököt reméltek benne. De biz az nem affektált. Sőt azt tette, hogy a rákövetkező héten behívatta irodájába Weisz és Stopper urakat (mind a kettő a levelezési osztályban volt alkalmazva) s nagyon udvariasan, de minden parafadugónál szárazabb hangon kijelentette nekik, hogy ha — mint boldogult édesatyja életében — ezután is nem lesznek pontban hét óra harminc perckor az üzletben, sajnálattal ugyan, de kénytelen lesz őket elbocsátani. Nem tűr rendetlenséget. Se hazugságot. Sem kényelmet. Első az üzlet. Minden más azután következik. Szíveskedjenek hát ezt a jövőre jól megjegyezni. Weisz és Stopper urakkal forgott a világ. Szorogni kezdett mindjárt a második héten a többi urakkal is. Nem tudtak felocsúdni a kábulatból. Oh, oh .. . Bizonyos, hogy ilyen még nem volt ! Kétfejű borjú, kétlelkű asszony s másféle bolond csoda már volt , de hogy ebben a hosszú, hórihorgad fickóban (már fickó volt) ennyire megcsalatkozzék mindnyájuk boldog reménykedése, ez több az elégnél. Tisztára álom. Mégpedig buta. Hisz ez a fickó (diesel Kerl) rosszabb az öregnél is. Az szigorú, érdes, sőt mérges vén ember volt, de soha senkit elcsapatással nem fenyegetett. Az ilyesmi ebben a régi nagy üzletben hallatlan dolog volt. Biztosan ült itt mindenki, ha egyszer bejutott, az öreg leszidta őket, de soha sennek föl nem mondott, hogy más kibontakozás nem lehet, mint a külön vámterület. Nem lehet más kibontakozás még azoknak a veszélyeknek dacára sem, melyekre Wekerle rámutat. Mert minél inkább igaza van Wekerlének abban, hogy Magyarországnak nem lehet eészséges gazdasági fejlődése addig, ig a gazdasági és a társadalmi ellentétek m meg nem szűnnek, s mig a tisztességes és a kevésbbé tisztességes gazdasági ágak megkülönböztetése helyett egységes gazdasági morál nem képződik, annál kivánatosabb a külön vámterület! — Minthogy ezek az ellentétek, melyek csakis a közös vámterületen fejlődhettek ki s mérgesedhettek el, egyedül csak a külön vámterület által szüntethetők meg. Mert mindaddig, míg a viszonyok nem fognak kényszerítőleg fellépni arra nézve, hogy ezeknek az ellentéteknek meg kell szűnniük : mindaddig a legbölcsebb beszédekre és tanácsokra sem fognak megszűnni soha! Mi tehát az, amit a nagy varászlónak, akinek még minden sikerült, amihez hozzáfogott, legutóbbi felolvasásával elérnie sikerült ? Csak az, hogy sikerült neki olyan magyarázatot adnia a közös vámterületnek, hogy Ausztria még jobban megijed ettől, mint a külön vámterülettől. Budapest, január 31. kalmából, a szabadelvű párt tagjai üdvözlőivet fognak átnyújtani. Sopron város házadómentessége. Lukács László pénzügyminiszter ma Sopron város házadómentessége tárában jelentést terjesztett a Ház elé. Eszerint az 1896. XXIII. törvénycikk alapján a pénzügyminiszter megengedte, hogy Sopron város bizonyos utcáiban és terein 1900. december végéig fölénült és lakható állapotba helyezett, legalább is egyemeletes házakra nézve az idézett törvény 4. §-ában említett 15, illetően 12 évi házadómentesség további három évvel meghosszabbíttassék. A Szabadelvű párt értekezlete. Az országgyűlési szabadelvű párt ma este báró Podmaniczky Frigyes elnöklésével értekezletet tartott, melyben a megüresedett bizottsági tagsági helyek betöltésére nézve megejtették a jelöléseket. Az értekezlet egyhangúlag magáévá tette a párt kijelölő bizottságának indítványát, melyhez képest a következő jelölésekben állapodott meg: A Horvát-Szlavon országokkal kötendő pénzügyi egyezmény előkészítésére kiküldött országos bizottságba a szabadelvű párt részéről jelöltettek : gróf Andrássy Gyula, Berzeviczy Albert, Fálk Miksa, Horanszky Nándor, Láng Lajos, Neményi Ambrus, Tisza Kálmán. — A Kossuthpárt a maga részéről a bizottságba kiküldi Barta Ödönt és Kossuth Ferencet, a néppárt pedisérói Zichy Jánost. Jegyzőknek jelölték: Szőts Pált és Dedovich Györgyöt. Az V. biráló-bizottságba : Kubinyi Gézát. A függő államadósságokat ellenőrző bizottságba rendes tagnak : Angyal Józsefet, póttagoknak : Zsámbokrithy Emilt és Adamovics Bélát. A gazdasági bizottságba : Lázár Árpádot. Az igazságügyi bizottságba : Tomasics Miklóst. A függetlenségi párt Györy Eleket küldi ki. A kérvényi bizottságba: Nedeljkovics Tivadart. A közgazdasági bizottságba : Dedovich Györgyöt. A közlekedésügyi bizottságba : Kovácsevics Istvánt. A közoktatásügyi bizottságba: Weber Gyulát. A mentelmi bizottságba: Popovics Vaul Istvánt. A naplóbiráló bizottságba : Csincsek Flóriánt. Az összeférhetlenségi bizottságba : gróf Pejacsevich Tivadart. A pénzügyi bizottságba Schmidt Józsefet és Josipovich Gézát. A számvizsgáló-bizottságba: Adamovich Bélát. A véderő-bizottságba: Josipovich Gézát és Domahidy Elemért. A vízügyi bizottságba : Kovacsevics Istvánt. A zárószámadási bizottságba: Popovics Vazul Istvánt. Az Erzsébet- szobor-bizottságba: Dedovich Györgyöt. Az értekezlet azután Kammerer Ernő referálása alapján letárgyalta a kisebb tárcák költségvetését és egyben tudomásul vette a miniszterelnök jelentését az állandó országház munkálatainak 1900-ban és hogy hívják . . . persze még nem akkora svindler, de . . . mint az öreg ? Isten nyugosztalja ! S kacagott kedélyesen a herkulesi termetű, nemes bácskai úr, hogy belezengett az iroda üvegfala: jó vicc, mi ? No de csak tréfa, persze. Komolyan és igazán nyugosztalja Jézus az öreg urat: becsületes, derék, megbízható ember volt, megérdemli, hogy tisztelettel emlékezzenek róla. Főleg a fia, Lipót úr udvariasan mosolygott — Méltóztassék helyetfoglalni — kínálta előzékeny sietséggel a nábobot, s folyton mosolygott — tessék, ide a kanapéra! Szerencsémnek tartom ! Boldog vagyok, mélyen tisztelt — — Sohse ugráljon fiatal barátom *— mordult rá kedélyesen a nábob inkább mondja meg, hogy kell, vagy nem kell! Mert sietek! — Miről van szó, könyörgöm — — Búzáról beszélek, tudhatná ... nem az öregapám lelkéről! Azért vagyok itt, de gyorsan, mert sietek, mondom ... a teremtésit, de nincs még benne a sejtben ! Allso vorwerts : 2000 métermázsa, 93 kilós, tiszta prima, rögtönre, a vasútállomásról. Mázsánként 9.50. Lipót urnak felvillant a szeme (szent Isten, milyen üzlet!), de csak mosolygott állhatatosan. — Drága, mélyen tisztelt uram, — felelte szelíden, rábeszélve, — átveszem az egészet, de 9.30-ért. Ennél többet . . . Frangepán Kristóf félbeszakította. — Ne beszéljen! 9.50 és punktum! — Kilenc — harminc ... — 9.50 és pász ! Nem érti! Ne beszéljen A képviselőház holnap, szombaton délelőtt tíz órakor ülést tart, melyen választásokat fognak megejteni. Egyúttal a kereskedelmi miniszter válaszolni fog báró Solymossy Ödön interpellációidra a kereskedelmi utazók és az utazgatásról szóló törvény szigorítása tárgyában. Hétfőn folytatják a költségvetést, melyhez újabban következők iratkoztak fel szólásra : Baross Károly, báró Serényi Béla, Rubinek Gyula, Weszelovszky Ferenc, Holló Lajos, Bizony Ákos, Babó József, Ernszt Sándor, Vértan Endre, Rátkay László, Sebess Dénes, Gabányi Miklós, Babó Mihály, Molnár Jenő és Kovács Pál. Darányi Ignác üdvözlése. Darányi Ignác földmivelésügyi miniszternek, holnap nevenapja al-Tessék, — Lipót ur, a léha ur, mi lett belőle ! Hát ettől a példátlan csodától csakugyan meg lehet bolondulni. S lett ez lassanként rosszabbul is. Lipót úr azt tette, hogy elsőnek érkezett az üzletbe és utolsónak ment el. Nem követelte meg senkitől, hogy hasonlóképpen cselekedjék, az urak azonban kezdtek erősen riadozni s a negyedik héten már egymást iparkodtak túlszárnyalni az őrült szorgalomban. Valóságos versenyfutás indult. Hiába ! A kenyér. Ritka üzlet, ahol jobban fizették volna őket, mint itt. Ajánlatos hát az ilyen jó kondíciót megtartani. Azonban szidták titokban Lipót urat, mint a kutyát. Ilyen piszkos fráter — um Gottes willen ! — ki az ördög gondolta volna! Hogy ilyen különös ereje lehet a pénznek ! Mert bizonyos, hogy e képtelenül «itt még sohasem létezett» változását a lélek belső tartalmának le egészen mélységes fenekéig — tisztára a pénz «hozta elő». Míg apjáé volt, szórta, most, hogy övé lett, imádta, Fuj! Úr ez ? Augusztus végén az üzlet egy régi, előkelő ügyfele, Frangepán Kristóf toppant be az üveges főnöki irodába, az öreg Moravetz halála óta most első ízben Rokonságban volt-e, nem-e a kihalt horvátországi Frangepánokkal, azt nem tudták az üzletben, de tudták, hogy Bácskában közel hatezer zsiros hold uralja ezt a szakállas bácskai magyar urat, ki lám, de vérbeli bácskai úrnak bizonyult most is, hogy először került szemtől-szembe a cég új főnökével: — Meghalt az öreg, mi ? — harsogta öblös, mély hangon, s jól megrecsegtette az utána lódított gorombaságot: maga izé . . .