Pesti Napló, 1902. február (53. évfolyam, 31-58. szám)

1902-02-01 / 31. szám

31. szám. Budapest, szombat ummmh ________»- ■» ”* A.)r________________________ 1902. február 1. 3 1901-ben való elhaladásáról. Jakabffy Imre referá­lása alapján letárgyaltál; továbbá a belügyminiszteti tárca előirányzatát s a belügyminiszter törvény­javas­latát a vármegyék közigazgatási, árva- és­­vámható­sági kiadásainak fedezésé­re szolgáló j­ó­in­telreil. Végezetül Csörgheő Gyula előadása alapján letár­gyalták a kereskedelmi tárca előirányzatát. Oaszágó Ferenc nyugdíjazása. A szamos­­újvári kerület egyik szabadelvűpárti jelöltje, dr. Gajzágó Ferenc az igazságügy miniszternél nyugdíja­zását kérte, amit teljesítettek is. ORSZÁGGYŰLÉS Budapest, január 31. A szabadelvű párt egymásután adja a budget-szónokokat, akik közül ma kettő már témájánál fogva is, szokatlan figyelmet keltett. Az első: Papp József egészen új ember, még­hozzá román, akit a szatmármegyei Somkút küldött a Házba. Igen hálás anyagot tárgyalt, a nemzetiségi viszonyokat. Meglátszott beszé­dén az ügy alapos ismerete, amiért aztán könnyű volt programmot is adni. Nagyobbára a románokkal foglalkozott és pedig a kérdés kényes természete ellenére is igazi sikerrel. Föltűnést keltett gróf Zselén­szky Róbert, az első «agrárius« szónok. Egész gyűrű támadt körülötte, várva az agrár­programm kinyilat­koztatását. Zselénszky sok megszívlelendőt mon­dott, bárha részben már többször megírt és elmondott dolgokat ismételt csak. Az őrlési forga­lomnak, a fedezetlen határidőüzletnek és a szabad raktáraknak hadat üzent, azután kifejtette néze­tét a szabad kereskedelemről, erre vonatkozó statisztikai argumentumai azonban legalább is ellenőrzésre szorulnak. A kormány iránt való bizalmának többször is kifejezést adott. A függetlenségi pártról gróf Benyovszky Móric szintén gazdasági, főleg pedig munkás­kérdésekről értekezett. Szelíd, higgadt beszédét pártja igen melegen fogadta. Krasznay Ferenc, a negyvennyolcasok atlétája, már politikai be­széddel lépett a speecherek sorába. Igen jó előadású és kellemes szónok. Kemény támadást intézett a kormány ellen és kárhoztatta a nagyhatalmi törekvéseket, amivel az összes eddigi kormányzati rendszereket megvádolta. Amit a hadseregről és Ausztriáról mondott, az elég ügyes variációja volt a függetlenségi párt programmjának. Végül az önálló vámterületért szállt síkra, mint a gazdasági válság egyedüli panaceájára. Ő iránta is elismeréssel volt a szélsőbal, mely gyakori helyesléssel kisérte végig előadását, többet, mert megharagszom. Adja, vagy nem adja? Utoljára kérdem. — Lehetetlen, mélyen tisztelt. . . — Hát akkor nincs üzleti Érti? Szamár! — harsogta a nábob, s fejébe csapva kalapját, bevágta maga után az ajtót. Lipót úr most már nem mosolygott, hanem ő is fejébe csapta kalapját és két tüzérfőhad­­nagygyal kihivatta a goromba bácskai urat. Az először elkacagta magát — tessék, a fiú komolyan veszi, amit az öreg mindig tré­fába vett — azután kijelentette, hogy jól van, verekszik. Nagyon szívesen. Elvégre, ez is emóció, s a fiatal urnák tán igaza is van, vagy mi az ördög ! Kisült, hogy Lipót úr nagyon ügyesen ke­zeli a kardot. A nábob már sajnálta is a dol­got. Kár volt megsérteni, mert ime, derék gye­rek , folyton a nyaka körül jár. Erősen liheg, de keményen tartja magát. No most. Ezer vil­lám . . . hajszálon múlt, hogy be nem csípett a nyakába . . . Tehát végezzünk. A nábob villámgyorsan támadott, s a követ­kező pillanatban Lipót úr homloka, szeme meg­telt vérrel. — Vér .. . hebegte visszalépve, s remegni kezdett, majd roppant erőfeszítéssel moso­lyogni iparkodott: kérem, ezek után ha tetszik a 9.30 .. . A nábob ránézett, megcsóválta fejét és így szólt: — Nem bánom, legyen hát 9.30. — Köszönöm, tehát 9.30. — rebegte Lipót az elégülten, s kiköpve szájából egy csomó vért, eszméletlenül zuhant végig a földön. A képviselőhöz illése. — Kezdete délelőtt 10 ómkor. — Elnök: Gróf Apponyi Albert. Gróf Banyovszk­y Sándor: Az ország súlyos gazdasági helyzetével foglalkozik, amelyből nincs más menekvés, csak az önálló vámterület ut­án. Nem az a legnagyobb baj, hogy a földadó nagy, hanem az, hogy a többi adót is a földadó után vetik ki. A fogyasztási adók is túlságosan megdrá­gítják az életet. A kisbirtokosokon első­sorban kellene segíteni, mert ez az osztály a maga ere­i­­ből már nem tud helyreállni, annyira el van adó­sodva ; gondoskodni kellene róla, hogy a kis­birtokososztály hitelviszonyait megjavítsák. Erre a célra legcélszerűbb volna, ha az árvapénzeket az állami felügyelet alatt álló hitelszövetkezeteknél he­lyeznék el, s nem a vidéki takarékpénztáraknál. A fize­tésrendezést a kisembereken kezdjék, s gondolják meg, hogy az adókat tovább emelni nem lehet. Elismeri, hogy a kormány tenni akar valamit a munkásosz­tály érdekében; ajánlja, hogy első­sorban a buda­pesti munkásoknak kellene könnyebbíteni a meg­élhetést, talán ellátási szövetkezetek alapításával. Nem fogadja el a költségvetést a részletes tár­gyalás alapjául sem. (Zajos éljenzés a balol­dalon.) Papp József: Szükséges, hogy minden politiká­nak fő célja, a haza egysége legyen. Hatvan évvel ezelőtt még nem volt nemzetiségi küzdelem Magyar­­országon ; azelőtt az e hazában lakó román faj szerette hazáját és hű volt hozzá, izgatók nélkül ma sem zavarná meg semmi a békességet. A hazai románok már évszázadokkal ezelőtt jelentékeny szol­gálatokat tettek e hazának s jutalmul igen sokan kap­tak nemességet már Nagy Lajos korában is. A nem­zetiségek beolvasztása tehát nem volna lehetetlenség, ha megtalálják a módját. A románok nem küldené­­nek több képviselőt a parlamentbe még akkor sem, ha a választókerületeket újra osztják be. A román passzivisták semmi miatt nem panaszkodhatnak, legföljebb csak népük csekély értelmi foka miatt. De ennek nem oka a kormány, amely elegendő is­kolát öluít. Miért nem küldik oda a román gyerme­keket ? Mert ott magyarul is tanulnak. De hát oly nagy baj az, ha egy román megtanulja az állam nyelvét ? Barabás Béla : A románok között kellene igy beszélnie ! (Nagy zaj.) Papp József: A választók előtt is mindig így beszélt. (Helyeslés.) A dákorománizmusról csak any­­nyit mond, hogy azok ellen, akik e hazát szétdara­bolni akarják, igazolt e legdrákóibb eljárás is. (Taps a jobboldalon.) De szűnjék meg a bizalmat­lanság ama románok iránt, akik hűek hazájukhoz. A költségvetést elfogadja. (Éljenzés és taps.) Szünet után: Krasznay Ferenc : Magyarországnak nem lehet egyedüli érdeke, hogy létezzen, hanem oda kell állnia azon országok sorába, amelyek közszabadság­gal bírnak. (Úgy van ! ügy van­­ a szélsőbalon.) De arra is kell törekednie, hogy demokrata államszer­vezetet szerezzen magának. A kis nemzetek feladata kultúrájukat növelni, mert ezek hadserege a kultú­rában rejlik. A 35 éves rendszer azonban erejét lekötötte a nagyhatalmi n­óbortban s hagyta érvé­nyesülni az egyéni akaratot. Deák Ferenc 67-ben bizalmatlan volt az osztrák politika iránt s kereste a kibontakozás útját. 75-ben azonban szövetkeztek az udvari ezorfos politikával s megtagadta Deák elveit. Befelé markírozták a szabadelvüséget, kifelé pedig milliókat szavaztak meg a reakciónak. A ma­gyar parlament megszűnt az eszmék talajának lenni s ha fel is buzdul egy-egy ellenzéki szónokban az idealizmus hangja, fanyar mosoly rá a fe­lelet. De a liberalizmusnak mindent eltakaró köpönyege már kilyukadt. A fogyatkozásokat pedig foltozni kellett. Már hallottunk is jelszavakat: «Jog, törvény és igazság», «Minden termelési ágat egyforma mértékben segítjük.» De ezek csak jelszavak marad­tak. (Helyeslés a szélsőbalon.) Állítsák helyre a 12 millió földmivest. Makstai Zsigmond : Úgy van 1 Uav van ! Krasznay Ferenc : Ne tekintsék azt csak kihágási objektumnak. Akikor liberális és demokrata cseleke­detet fognak teljesíteni. Szól ezután az antagoniz­­musról, amely az ipari és kereskedelmi és a mező­­gazdasági körök között fennáll. Ha valamikor, úgy most kell minden törvényes agitácionális eszközt igénybe venni, hogy az öntudatba átvigyük a keres­kedelem és ipar fejlődésének szükségességét. Ho­­ránszky 96-ban azt mondotta, hogy közgazdasági bajaink fokozásához nem szükséges egyéb, mintegy rosz kiegyezés és a kvóta fölemelése. Az utóbbi megtörtént, az előbbinek most vagyunk az útján. Horánszky mégis a többségen ül. Ez azt mutatja, hogy a szabadelvű párton nem elvekért lelkesednek, csak a hatalomért. Nem fogadja el a költségvetést. (Zajos helyeslés a szélsőbalon.) Gróf Zselénszky Róbert: Utal arra, hogy Ma­gyarország már régen nem termel annyi gabonát, mint amennyit fogyaszt. Ebből arra a következte­tésre jut, hogy a jelenlegi vámtételek még nem ma­radhatnak többé. A vámok kijátszását meg kell akadályozni. Az őrlési forgalom megszüntetése nagy előnynyel járt a magyar mezőgazdaságra. A liszt­kivitelünk emelkedett, tehát nem bizonyult valónak azoknak aggodalma, his; ez őrlési forgalom meg­szüntetésében a malomipar veszedelmét látták. A fedezetlen fiatáridőüzlet elle­ni küzdelmet folytatni kell. A valódi kereskedelemnek és iparnak semmi köze sincs a fedezetlen fiatáridőüzlet ellen.A komoly körök állást is foglalnak folyton ellene és ennek megtiltását kérik a kormánytól, mert tudják, hogy csak káros hatással van a kereskedelemre. Annak illusz­trálásául, hogy a fedezetlen határidőüzlet képes a vá­mok hatását kijátszani, felhozza, hogy amikor Német­ország néhány év előtt 3 márkával felemelte a búza­ árát, tehát logikusan azt kellett feltételezni,hogy a búza ára három koronával drágább lesz, ott a búza ára a spekuláció operációja folytán olcsóbb lett. Majd a befektetésekről szól és ott azt a tételt állítja fel, hogy a kormányok csak nagy gazdasági krízisek után eszközöljenek nagyobb beruházásokat, amikor azonban a magánvállalkozás elég erős és élénk, az államnak nem kell befektetésekről gondoskodnia. Ezután a Németország új vámtarifa-javaslatával szemben tanúsítandó magatartásunkról szól és azt követeli, hogy nekünk Németországgal szemben maximális és minimális tételeket biztosítani kell. Ha ezt nem­ teszszük, ismét be fog özönleni hozzánk a szerb és román szarvasmarha és az olasz bor. Rá kell térni az útra, mely a nemzeti munkát és ter­melést irta zászlajára. A kormány iránt bizalommal viseltetik és azért a költségvetést elfogadja. (Helyes­lés a jobboldalon.) Ezzel az ülés két órakor véget ért. Vasutasok reménye. Budapest, január 31.­­ o A költségvetést talán senki az országban nem várja türelmetlenebbül, mint az állam tisztviselői és a vasúti hivatalnokok. Ami re­ményt, az anyagi boldogulás iránt rejtve táp­lálnak, annak beváltása mind az államháztartás budgetjéhez van kötve. Ahogyan abban előirá­nyozták, aszerint javítanak és léptetnek elő ezer és ezer embert, aszerint módosul családok jóléte, boldogulása. Az idén az érdeklődés is, meg a türelmetlenség is fokozott. Az elmúlt, év izgalomban tartotta az egész hivatalnoki kart, a sok illetékes és másmilyen beszéd föl­­csigázta várakozásukat, hogy aztán újból csüggedésbe essenek az «illetékes semmit­tevésen.» Végre az állami tisztviselők országos pénztá­rosa , Lukács László kijelentette, hogy komolyan gondoskodik az állam szolgáiról, még­pedig te­kintet nélkül rangra, állásra. Mindenkinek, az altiszteknek is része lesz a jobb ellátásban. A költségvetésben szereplő hárommillió súlyt adott a komoly szavaknak és a tisztviselők nyugodtan várják sorsuk fordulását. Másképpen áll a dolog a vasutasokkal, ők a költségvetés letárgyalását csak azért várják, mert a szokásos évi előléptetés ettől­ függ. Addig, míg a költségvetés megszavazva nin­csen, az előléptetés ki van zárva. Áprilisban, esetleg már márciusban azután meglesz a csillaghullás a vasútnál is, a régi keretek kö­zött és a régi arányokban. Pedig náluk nem is annyira előléptetésről van szó, mint inkább javításról és pragmatikáról. Ezekről pedig nem hallani semmit. A költségvetési vita eddig nem szolgáltatót alkalmaz a kereskedelmi miniszter­nek, hogy ebben az elhallgattatott ügyben megnyugtató választ adjon. Pedig a kérdés megérdemelne annyi figyelmet, hogy a sok haszontalan «programaiban», amelylyel min­den honatya külön-külön boldogítja a hazát, ez az ezreket érintő pont is szerepeljen legalább annyira, hogy a többi között tangáltassék. Hi­szen ez a kérdés most annyira aktuális a pé­nátadó külföldön, hogy lehetetlen vele nem foglalkozni azoknak, akik minduntalan az ide­genbe járnak tanulságért. íme, itt van Olaszország. Aki valaha járt Olaszországban, pedig de sokan vagyunk, akik jártunk, bizonyára ismerik a híres földköziten­geri vasúti vonalat. Rómának, Nápolynak ez az útja. Hát ott most nagyon sajátságos viszo­nyok vannak. A társaság rosszul fizeti az alkal­mazottjait, rosszabbul még mint a Magyar Királyi Államvasút. Pedig azok ugyancsak dolgoznak, mert kevesen vannak és nagy a felelősség. De azért a vasút meg sem közelíti a mienket. Az olasz vasutasok végre is megunták a dolgot és föl­használva a jelenlegi szociális mozgalmak iránt érzékkel bíró kormány alkalmát, sztrájkkal fenyegetőztek. A társaság megijedt és ugyan­csak kapkodni kezdett. Végre, természetesen kényszereszközökkel fenyegetőztek vissza és a

Next