Pesti Napló, 1902. február (53. évfolyam, 31-58. szám)
1902-02-01 / 31. szám
31. szám. Budapest, szombat ummmh ________»- ■» ”* A.)r________________________ 1902. február 1. 3 1901-ben való elhaladásáról. Jakabffy Imre referálása alapján letárgyaltál; továbbá a belügyminiszteti tárca előirányzatát s a belügyminiszter törvényjavaslatát a vármegyék közigazgatási, árva- ésvámhatósági kiadásainak fedezésére szolgáló jóintelreil. Végezetül Csörgheő Gyula előadása alapján letárgyalták a kereskedelmi tárca előirányzatát. Oaszágó Ferenc nyugdíjazása. A szamosújvári kerület egyik szabadelvűpárti jelöltje, dr. Gajzágó Ferenc az igazságügy miniszternél nyugdíjazását kérte, amit teljesítettek is. ORSZÁGGYŰLÉS Budapest, január 31. A szabadelvű párt egymásután adja a budget-szónokokat, akik közül ma kettő már témájánál fogva is, szokatlan figyelmet keltett. Az első: Papp József egészen új ember, méghozzá román, akit a szatmármegyei Somkút küldött a Házba. Igen hálás anyagot tárgyalt, a nemzetiségi viszonyokat. Meglátszott beszédén az ügy alapos ismerete, amiért aztán könnyű volt programmot is adni. Nagyobbára a románokkal foglalkozott és pedig a kérdés kényes természete ellenére is igazi sikerrel. Föltűnést keltett gróf Zselénszky Róbert, az első «agrárius« szónok. Egész gyűrű támadt körülötte, várva az agrárprogramm kinyilatkoztatását. Zselénszky sok megszívlelendőt mondott, bárha részben már többször megírt és elmondott dolgokat ismételt csak. Az őrlési forgalomnak, a fedezetlen határidőüzletnek és a szabad raktáraknak hadat üzent, azután kifejtette nézetét a szabad kereskedelemről, erre vonatkozó statisztikai argumentumai azonban legalább is ellenőrzésre szorulnak. A kormány iránt való bizalmának többször is kifejezést adott. A függetlenségi pártról gróf Benyovszky Móric szintén gazdasági, főleg pedig munkáskérdésekről értekezett. Szelíd, higgadt beszédét pártja igen melegen fogadta. Krasznay Ferenc, a negyvennyolcasok atlétája, már politikai beszéddel lépett a speecherek sorába. Igen jó előadású és kellemes szónok. Kemény támadást intézett a kormány ellen és kárhoztatta a nagyhatalmi törekvéseket, amivel az összes eddigi kormányzati rendszereket megvádolta. Amit a hadseregről és Ausztriáról mondott, az elég ügyes variációja volt a függetlenségi párt programmjának. Végül az önálló vámterületért szállt síkra, mint a gazdasági válság egyedüli panaceájára. Ő iránta is elismeréssel volt a szélsőbal, mely gyakori helyesléssel kisérte végig előadását, többet, mert megharagszom. Adja, vagy nem adja? Utoljára kérdem. — Lehetetlen, mélyen tisztelt. . . — Hát akkor nincs üzleti Érti? Szamár! — harsogta a nábob, s fejébe csapva kalapját, bevágta maga után az ajtót. Lipót úr most már nem mosolygott, hanem ő is fejébe csapta kalapját és két tüzérfőhadnagygyal kihivatta a goromba bácskai urat. Az először elkacagta magát — tessék, a fiú komolyan veszi, amit az öreg mindig tréfába vett — azután kijelentette, hogy jól van, verekszik. Nagyon szívesen. Elvégre, ez is emóció, s a fiatal urnák tán igaza is van, vagy mi az ördög ! Kisült, hogy Lipót úr nagyon ügyesen kezeli a kardot. A nábob már sajnálta is a dolgot. Kár volt megsérteni, mert ime, derék gyerek , folyton a nyaka körül jár. Erősen liheg, de keményen tartja magát. No most. Ezer villám . . . hajszálon múlt, hogy be nem csípett a nyakába . . . Tehát végezzünk. A nábob villámgyorsan támadott, s a következő pillanatban Lipót úr homloka, szeme megtelt vérrel. — Vér .. . hebegte visszalépve, s remegni kezdett, majd roppant erőfeszítéssel mosolyogni iparkodott: kérem, ezek után ha tetszik a 9.30 .. . A nábob ránézett, megcsóválta fejét és így szólt: — Nem bánom, legyen hát 9.30. — Köszönöm, tehát 9.30. — rebegte Lipót az elégülten, s kiköpve szájából egy csomó vért, eszméletlenül zuhant végig a földön. A képviselőhöz illése. — Kezdete délelőtt 10 ómkor. — Elnök: Gróf Apponyi Albert. Gróf Banyovszky Sándor: Az ország súlyos gazdasági helyzetével foglalkozik, amelyből nincs más menekvés, csak az önálló vámterület után. Nem az a legnagyobb baj, hogy a földadó nagy, hanem az, hogy a többi adót is a földadó után vetik ki. A fogyasztási adók is túlságosan megdrágítják az életet. A kisbirtokosokon elsősorban kellene segíteni, mert ez az osztály a maga ereiből már nem tud helyreállni, annyira el van adósodva ; gondoskodni kellene róla, hogy a kisbirtokososztály hitelviszonyait megjavítsák. Erre a célra legcélszerűbb volna, ha az árvapénzeket az állami felügyelet alatt álló hitelszövetkezeteknél helyeznék el, s nem a vidéki takarékpénztáraknál. A fizetésrendezést a kisembereken kezdjék, s gondolják meg, hogy az adókat tovább emelni nem lehet. Elismeri, hogy a kormány tenni akar valamit a munkásosztály érdekében; ajánlja, hogy elsősorban a budapesti munkásoknak kellene könnyebbíteni a megélhetést, talán ellátási szövetkezetek alapításával. Nem fogadja el a költségvetést a részletes tárgyalás alapjául sem. (Zajos éljenzés a baloldalon.) Papp József: Szükséges, hogy minden politikának fő célja, a haza egysége legyen. Hatvan évvel ezelőtt még nem volt nemzetiségi küzdelem Magyarországon ; azelőtt az e hazában lakó román faj szerette hazáját és hű volt hozzá, izgatók nélkül ma sem zavarná meg semmi a békességet. A hazai románok már évszázadokkal ezelőtt jelentékeny szolgálatokat tettek e hazának s jutalmul igen sokan kaptak nemességet már Nagy Lajos korában is. A nemzetiségek beolvasztása tehát nem volna lehetetlenség, ha megtalálják a módját. A románok nem küldenének több képviselőt a parlamentbe még akkor sem, ha a választókerületeket újra osztják be. A román passzivisták semmi miatt nem panaszkodhatnak, legföljebb csak népük csekély értelmi foka miatt. De ennek nem oka a kormány, amely elegendő iskolát öluít. Miért nem küldik oda a román gyermekeket ? Mert ott magyarul is tanulnak. De hát oly nagy baj az, ha egy román megtanulja az állam nyelvét ? Barabás Béla : A románok között kellene igy beszélnie ! (Nagy zaj.) Papp József: A választók előtt is mindig így beszélt. (Helyeslés.) A dákorománizmusról csak anynyit mond, hogy azok ellen, akik e hazát szétdarabolni akarják, igazolt e legdrákóibb eljárás is. (Taps a jobboldalon.) De szűnjék meg a bizalmatlanság ama románok iránt, akik hűek hazájukhoz. A költségvetést elfogadja. (Éljenzés és taps.) Szünet után: Krasznay Ferenc : Magyarországnak nem lehet egyedüli érdeke, hogy létezzen, hanem oda kell állnia azon országok sorába, amelyek közszabadsággal bírnak. (Úgy van ! ügy van a szélsőbalon.) De arra is kell törekednie, hogy demokrata államszervezetet szerezzen magának. A kis nemzetek feladata kultúrájukat növelni, mert ezek hadserege a kultúrában rejlik. A 35 éves rendszer azonban erejét lekötötte a nagyhatalmi nóbortban s hagyta érvényesülni az egyéni akaratot. Deák Ferenc 67-ben bizalmatlan volt az osztrák politika iránt s kereste a kibontakozás útját. 75-ben azonban szövetkeztek az udvari ezorfos politikával s megtagadta Deák elveit. Befelé markírozták a szabadelvüséget, kifelé pedig milliókat szavaztak meg a reakciónak. A magyar parlament megszűnt az eszmék talajának lenni s ha fel is buzdul egy-egy ellenzéki szónokban az idealizmus hangja, fanyar mosoly rá a felelet. De a liberalizmusnak mindent eltakaró köpönyege már kilyukadt. A fogyatkozásokat pedig foltozni kellett. Már hallottunk is jelszavakat: «Jog, törvény és igazság», «Minden termelési ágat egyforma mértékben segítjük.» De ezek csak jelszavak maradtak. (Helyeslés a szélsőbalon.) Állítsák helyre a 12 millió földmivest. Makstai Zsigmond : Úgy van 1 Uav van ! Krasznay Ferenc : Ne tekintsék azt csak kihágási objektumnak. Akikor liberális és demokrata cselekedetet fognak teljesíteni. Szól ezután az antagonizmusról, amely az ipari és kereskedelmi és a mezőgazdasági körök között fennáll. Ha valamikor, úgy most kell minden törvényes agitácionális eszközt igénybe venni, hogy az öntudatba átvigyük a kereskedelem és ipar fejlődésének szükségességét. Horánszky 96-ban azt mondotta, hogy közgazdasági bajaink fokozásához nem szükséges egyéb, mintegy rosz kiegyezés és a kvóta fölemelése. Az utóbbi megtörtént, az előbbinek most vagyunk az útján. Horánszky mégis a többségen ül. Ez azt mutatja, hogy a szabadelvű párton nem elvekért lelkesednek, csak a hatalomért. Nem fogadja el a költségvetést. (Zajos helyeslés a szélsőbalon.) Gróf Zselénszky Róbert: Utal arra, hogy Magyarország már régen nem termel annyi gabonát, mint amennyit fogyaszt. Ebből arra a következtetésre jut, hogy a jelenlegi vámtételek még nem maradhatnak többé. A vámok kijátszását meg kell akadályozni. Az őrlési forgalom megszüntetése nagy előnynyel járt a magyar mezőgazdaságra. A lisztkivitelünk emelkedett, tehát nem bizonyult valónak azoknak aggodalma, his; ez őrlési forgalom megszüntetésében a malomipar veszedelmét látták. A fedezetlen fiatáridőüzlet elleni küzdelmet folytatni kell. A valódi kereskedelemnek és iparnak semmi köze sincs a fedezetlen fiatáridőüzlet ellen.A komoly körök állást is foglalnak folyton ellene és ennek megtiltását kérik a kormánytól, mert tudják, hogy csak káros hatással van a kereskedelemre. Annak illusztrálásául, hogy a fedezetlen határidőüzlet képes a vámok hatását kijátszani, felhozza, hogy amikor Németország néhány év előtt 3 márkával felemelte a búza árát, tehát logikusan azt kellett feltételezni,hogy a búza ára három koronával drágább lesz, ott a búza ára a spekuláció operációja folytán olcsóbb lett. Majd a befektetésekről szól és ott azt a tételt állítja fel, hogy a kormányok csak nagy gazdasági krízisek után eszközöljenek nagyobb beruházásokat, amikor azonban a magánvállalkozás elég erős és élénk, az államnak nem kell befektetésekről gondoskodnia. Ezután a Németország új vámtarifa-javaslatával szemben tanúsítandó magatartásunkról szól és azt követeli, hogy nekünk Németországgal szemben maximális és minimális tételeket biztosítani kell. Ha ezt nem teszszük, ismét be fog özönleni hozzánk a szerb és román szarvasmarha és az olasz bor. Rá kell térni az útra, mely a nemzeti munkát és termelést irta zászlajára. A kormány iránt bizalommal viseltetik és azért a költségvetést elfogadja. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezzel az ülés két órakor véget ért. Vasutasok reménye. Budapest, január 31. o A költségvetést talán senki az országban nem várja türelmetlenebbül, mint az állam tisztviselői és a vasúti hivatalnokok. Ami reményt, az anyagi boldogulás iránt rejtve táplálnak, annak beváltása mind az államháztartás budgetjéhez van kötve. Ahogyan abban előirányozták, aszerint javítanak és léptetnek elő ezer és ezer embert, aszerint módosul családok jóléte, boldogulása. Az idén az érdeklődés is, meg a türelmetlenség is fokozott. Az elmúlt, év izgalomban tartotta az egész hivatalnoki kart, a sok illetékes és másmilyen beszéd fölcsigázta várakozásukat, hogy aztán újból csüggedésbe essenek az «illetékes semmittevésen.» Végre az állami tisztviselők országos pénztárosa , Lukács László kijelentette, hogy komolyan gondoskodik az állam szolgáiról, mégpedig tekintet nélkül rangra, állásra. Mindenkinek, az altiszteknek is része lesz a jobb ellátásban. A költségvetésben szereplő hárommillió súlyt adott a komoly szavaknak és a tisztviselők nyugodtan várják sorsuk fordulását. Másképpen áll a dolog a vasutasokkal, ők a költségvetés letárgyalását csak azért várják, mert a szokásos évi előléptetés ettől függ. Addig, míg a költségvetés megszavazva nincsen, az előléptetés ki van zárva. Áprilisban, esetleg már márciusban azután meglesz a csillaghullás a vasútnál is, a régi keretek között és a régi arányokban. Pedig náluk nem is annyira előléptetésről van szó, mint inkább javításról és pragmatikáról. Ezekről pedig nem hallani semmit. A költségvetési vita eddig nem szolgáltatót alkalmaz a kereskedelmi miniszternek, hogy ebben az elhallgattatott ügyben megnyugtató választ adjon. Pedig a kérdés megérdemelne annyi figyelmet, hogy a sok haszontalan «programaiban», amelylyel minden honatya külön-külön boldogítja a hazát, ez az ezreket érintő pont is szerepeljen legalább annyira, hogy a többi között tangáltassék. Hiszen ez a kérdés most annyira aktuális a pénátadó külföldön, hogy lehetetlen vele nem foglalkozni azoknak, akik minduntalan az idegenbe járnak tanulságért. íme, itt van Olaszország. Aki valaha járt Olaszországban, pedig de sokan vagyunk, akik jártunk, bizonyára ismerik a híres földközitengeri vasúti vonalat. Rómának, Nápolynak ez az útja. Hát ott most nagyon sajátságos viszonyok vannak. A társaság rosszul fizeti az alkalmazottjait, rosszabbul még mint a Magyar Királyi Államvasút. Pedig azok ugyancsak dolgoznak, mert kevesen vannak és nagy a felelősség. De azért a vasút meg sem közelíti a mienket. Az olasz vasutasok végre is megunták a dolgot és fölhasználva a jelenlegi szociális mozgalmak iránt érzékkel bíró kormány alkalmát, sztrájkkal fenyegetőztek. A társaság megijedt és ugyancsak kapkodni kezdett. Végre, természetesen kényszereszközökkel fenyegetőztek vissza és a