Pesti Napló, 1903. március (54. évfolyam, 59-89. szám)
1903-03-01 / 59. szám
Az új ellenség. Budapest, február 28. (a.) A hadügyminisztereknek mindenütt el szokott járni a szájuk. Még akkor is, ha nem is hadügyminiszterek, hanem csak honvédelmi miniszterek, csak kisebb hatáskörrel kirendelt tábornokok. S ahogy nálunk a kormány reszketve aggódik, valahányszor báró Fejérváry beszédet mond, s ahogy nálunk a kormány szívéről kő esik le, valahányszor a délceg generális az ő beszédét befejezte, ugyanúgy aggódik, és boldog Ausztriában a kormány gróf .Welsersheimbrandwehr-miniszter egy-egy beszéde közben, egy-egy beszéde után. Mert ezek a miniszterek a maguk szókimondásával, a törvényeknek semmibevevésével, kaszárnyas észjárással a népképviseletet elkeseredésre szokták ingerelni,s a militarizmus abszolút fenségének demonstrálásával az alkotmány őrségét, a parlamentet indulatos haragra szokták izgatni. És most mégis az esett meg, hogy az osztrák Jandwehr-miniszter egy ilyen híres kiszólásával, amely jogot és törvényt semmibe vett, az osztrák parlamentben lelkesedést, az osztrák közvéleményben ujjongó helyeslést keltett. Az a jog és az a törvény ugyanis, amelyet semmibe venni kegyeskedett, a magyar nemzeti állam egyik garanciája. Az a lelkesedés tehát, amelyet gróf Welsersheimb kelteni tudott, a magyar nemzeti állam ellen való gyűlölségből fakadt. Megtaláltatott ime az a forrás, amelyből a száz bonyodalomba, ezer viszályba gabalyodott Ausztriának innia kell, hogy lelkes harmónia uralkodhasson el rajta. A magyar jog semmibevétele, a magyar államiság inzultálása, a magyar nemzet gyűlölése annak a bűbájos forrásnak nedűje. És reálunió fűzi Magyarországhoz azt az Ausztriát, amelynek Magyarország ellen fenekednie kell, hogy benne egységes közvélemény létesülhessen. És az államok organizmusába mélyen ható kapcsolat van a két ország között, amelyek közül az egyiknek folyton félteni kell a másiktól a maga életérdekeit; a másiknak pedig a szerződéses társ ellen kell támadnia, hogy magát mint alkotmányos állam fentarthassa. Erre a félszeg állapotra vetett világot, éles világot az a vita, amely a képviselőház mai ülésén napirend előtt megindult. Ezt a vitát kikapcsolhatjuk a technikai obstrukcióból. Ma nem arról volt szó, hogy a ellenzék néhány órát nyerjen, hanem szó volt arról, hogy a magyar törvényhozás tiltakozzon a hadsereg közjogi viszonyának Ausztriában, illetékes helyről megkísértett meghamisítása ellen, s hogy a magyar törvényhozás ugyancsak egységes nemzeti akaratot demonstráljon azzal az egységességgel szembeni, amelyre az osztrák pártokat a magyar államiság ellen érzett gyűlölség egyesítette. Erre a mai vitára szüksége volt a magyar önérzetnek és a magyar jogérzetnek. És erre a vitára szükség volt azért is, hogy tisztáztassék az a kérdés, hogy ha a két szövetségesnek egymáshoz való viszonyában az egyik szövetséges ereje a gyűlölségből táplálkozik, nem kell-e a másik szövetséges félnek, a magyarnak erőt gyűjteni, minden erejét összegyűjteni a nemzeti önérzetből, az állami akaratból, a közjogi lelkiismeretből, s hogy nem kell-e ehhez az erőmozgósításhoz sietve hozzálátni? Éppen ezért ennek a mai vitának mélységes erkölcsi értéke, politikai súlya volt, és szinte rosszul esett azt tudnunk, hogy a körülmények folytán beékelődött az obstrukcióba. Csak a rövidlátás, csak a rosszakarat tarthatja ezt a mai vitát az obstrukció részének. Ez a mai ülés nem állott a taktika, a technikai rendezés jegyében, hanem volt a nemzeti lelkiismeret, az állami akarat közvetetlen megnyilvánulása. Milyen kár, hogy e megnyilvánulást megzavarta az a körültekintésben remeklő ötölés-hatolás, amelylyel a miniszterelnök a vitában részt vett. Azt mindenki elismeri, hogy a kormány elnöke nem játszhatik az indulatnak azon a regiszterén, amelyen az ellenzék föl- Jolánta. Irta: Petelei István. (Utánnyomás tilos.) Malackorában vette Máli néni a tavaszon. Tarka, mangalica-fajta volt, nagyon jóéta, amin meglátszik a jó kúra. Kényeztette, a falatját is megosztotta vele. Egy almacsutkát, egy főtt markát, egy sajthajat félretett a délebédről, hogy neki vigye. Ha megvakarta a hátát, mindjárt lefeküdt, hálásan pislogott fel és megelégedetten mozgott. Az egész ház érdeklődésének a központja volt. Apró történetek ki nem fogytak az elmésségéről, ragaszkodásáról. A néni eljárt tudakozódni a szomszédokba, hogy megtudja: mint esznek ott a hizók; mit esznek; mikor korpát, mikor barát? hogy az ő kedves állatjának mind többet és jobbat nyújtson. Szinte becsületbeli kérdést csinált abból, hogy az ő malaca a legkövérebb legyen az utcában. Esténkint, mikor Máli néni összeült öreg testvéreivel egy kis máriásra, tereferére, a beszélgetés első, legfontosabb tárgya a «cuni» volt. — Mári néni kihívta a kártyáját; ragyogó szemmel merengve elnéz s igy szól: «A négy kupa kukoricából egy szemet se hagyott meg ma délre.» A két néni megelégedett vigyorgással bólingatott a kedves hírre... Mári néni, a maliciózus, ezt kotyogja közbe: «Klasszinak, aszabónak volt egyszer egy fekete kanja, mely borsókás volt...» Erre megdöbbenve elhallgattak, mereven fentartva a kártyákat s nagy későn a harmadik néni, Biri néni igy szól: «Borsókás? Mily szerencsétlenség! Aztán mit tett vele Klassz!?» «Szappant főztek belőle...» «Szappant? Istentelenség!» «De miért mondod ezeket?» kérdezte komoran Mári néni. «Mert kolontos, — mondta megrovólag Biri néni — kolontos volt Mári egész életében.» De erre Mári néni, hogy elterelje a beszédet a kedvetlen tárgyról, úgy tesz, mintha nem is hallaná a nénje szidását, közbevág hirtelen: «Ki tesz a királyra? Ki hívta ki? Hát nem játszunk?» Mári néni a legkisebb volt a hármuk között, azért minden kicsiségért úgy korholták, mint hajdanában. Ő magázta a nénjeit s kezet csókolt nekik a régi, tekintélyt becsülő időből való módon. Nem is bíztak meg a szavában és «könnyelműnek» nevezték, ha tréfálkozott. A nénjei mind gazdagon maradtak hátra. Máli néni versengett egész életén át Biri nénivel a vagyonszerzésben. Örökké dolgoztak, verejtékeztek s fanyarok, kedvetlenek, egymásra koszosak voltak. — Mári néni a tücsök volt közöttük, hegedülvén cincogva, a téli időre keveset gyűjtve be, de vígan, tréfás kedvvel. A nénjei örökké igen ifjú eszűnek tartották isztét. Pedig — oh! mily nagyon — vének voltak mind a hárman. Akkora sima hely sincs az orcáikon, mint az ujjam, és összetöpörödtek. Öregségükre roppantul összebarátkoztak. A kenyérszerző időkben vetekedtek, dulakodtak, de amint a velő fogyott a csontjaikból, mire idegen, uj világ sarjadt fel körülöttük — összeszorultak s elve tudtak lenni egymás nélkül. Amint alkonyodott, már nyughatatlanul keresték egymást s a város három részéből összegyűlve egyiknél, vagy a másiknál, hogy egy ócska, piszkos játékkártyával a kezükben — Mári csak — elbeszélgessék az időt kilenc óráig: «Emlékezel erre? emlékezel arra?» és ki se fogytak az apró kis történetekből, ártatlan csalafintaságok emlegetéséből, összetört reményeikről, kisded örömeikről, veszteségeikről. A napfényes élet elriasztotta őket, az alkonyat összekerítette. Nagyon összeszeretkeztek ... összebújtak, mint valami kis gyerekek a sötétben, és ha régebben szidták egymást, öregségükre védték egymást, akár az utolsó csepp vérig... Már minden megváltozott... oh, minden megromlott a világon. Egyszerűség nincsen, jóság alszivekben nincsen. Most minden úgy fel van puffadva... «Nézd meg: stájerban, mily gangosan, a csípőjüket riszálva, erre-arra tekintgetve mennek az istenházéba.» «A mi időnkben lesütött szemmel, szótlanul járultak Ő elejébe.» «Igaz, — mondja Mári néni — kivált Almási Kata, a nagyorru, aki restelt nappal járni.» Arra ráütnek a kártyával a Mári néni kezére: «Oh be bolond vagy, soha se volt egy csepp eszed se...» A két nagyobbik néninek szép családja van: leányaik férjnél, fiaik megházasodva, és gyermekeik. Mind fáin, nagymódi úri emberek, kik kissé félvállról beszélnek a nénikkel, ha tanácsokkal akarják ellátni őket. Mit kínlódtak velük, míg nevelték és kenyérbe juttatták őket; mennyi önmegtagadással, sanyargással kuporgatták össze a vagyont az ő részükre. A vagyon jó... jó... de az aféle céltalan szóbeszédekre nagy embernek nincs szüksége. Kissé reszelték az öreg asszonyok koppadt bársonykabátait, neccben tartott gyér, 54-dik évfolyam, 59. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre _ 28 kor. — fill. Félén« _ _ 1* « — „ Negyedén« — Egy hóra 7 ._ 2 40 Egyes szám Vidéken. _8 fill. 10PESTI NAPLÓ Apró hirdetések hraj Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér.^ Hirdetések petit számítással, díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1903. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI., Andrássy-út 2?. Vasárnap, március 1. Mai számunk 28 oldal.