Pesti Napló, 1903. március (54. évfolyam, 59-89. szám)
1903-03-01 / 59. szám
2 Budapest, vasárnap 1903. március 1.69. szám PEST* . szólalói a nemzeti haragot megszólaltatták; de azt senki sem értheti, hogy miért kellett a miniszterelnök beszédében, ma is, amikor kifelé szóló határozottságot vártak tőle, a gondolatnak mélyen elrejtőznie a szóáradat alá. Az ellenzék ma nem támadott, nem keresett olcsó babért, hanem fegyvertársul ajánlkozott a miniszterelnöknek, hogy együttesen verjék vissza az osztrák merényletet. Azt, amely az osztrák pártok egyetértő támadásában és e támadásoknak gróf Welsersheimb által történt szentesítésében nyilvánult. A miniszterelnök pedig a maga ígéreteinek komolyságát hirdette, s az osztrák támadás komolyságát nem akarta meglátni. Azét a támadásét, amelyről kiderült, hogy már csakis benne és általa érvényesülhet a «viribus unitis». A miniszterelnök, a politikus, az államférfi, nem akarta megérteni, fölismerni, hogy az a támadás nem is azért veszedelmes, mert jogaink ellen sorakoztatta az urakházának pártjait, hanem veszedelmes azért, mert annak nyilvánulása, hogy Ausztriában az egységet már csakis a Magyarország ellen való gyűlölséggel lehet elérni. Ez a támadás azért veszedelmes, mert bemutatta a magyar állam legújabb ellenségét: az osztrák egységet. Nem is a «birodalmi egységet», a régi konok, alattomos ellenséget, hanem a mai osztrák állam egységét. A züllöttséggel küzdő harmóniára törekvés, az egymás ellen fenekedő pártok és fajok összeboronálásának politikája másképp sikert elérni már nem tud, csak úgy, ha Magyarország ellen mozgási. Nos, ez ellen az új, ez ellen a veszedelmes ellenség ellen síkra szállani, az ellene való küzdésre elszántságot demonstrálni, elsőrangú kötelességünk, mert elsőrangú életérdekünk. A demonstráció ünnepiessége, talán komolysága is csorbát szenvedett a miniszterelnök diplomatizálása által. Csak erős szorítás, szinte kikerülhetetlen presszió hatása alatt toldotta meg a miniszterelnök a maga nyilatkozatát olyan föltételes kijelentéssel, amelynek valamelyes éle van az osztrák fenekedés ellen. Ha ezt a nyilatkozatát rögtön megtette volna, ha nem a felháborodott ellenzék szorította volna ki belőle, hanem csakis a helyzet komolyságának tudata juttatta volna kifejezésre, bizony nagyobb súlyú, mélyebb hatású, impozánsabb erejű lett volna. De a miniszterelnököt a sors a diplomatizálásban való virtuozitással áldotta meg, és nem áldotta meg azzal, hogy e virtuozitást valamikor is félre lökje, hogy beérje az egyszerű nyíltsággal, az egyszeriben megérthető névelnevezéssel. Ha valamikor, úgy ma lemondhatott volna diplomata mesteri rangjáról. Nem mondott le róla, pedig az osztrák támadás komolyságát megértette és át is érezte. Olyan nagyon, hogy szükségesnek látta, hogy ma Bécsbe utazzon. Csakhogy oda is csak a diplomata utazik. Bécsben pedig még nála is nagyobb diplomaták vannak, rengeteg bajait, csontszélű okuláréit, fogatlan szájuk okoskodó beszédét, Mári néninek nem adott gyereket az Isten. «Jól imádkoztál» mondják neki a nénjei, a gyermekeik rátartiságán elsavanyodva. De Mári néni így szól: «Rosszul imádkoztam, hát kiért éljek én, mondják, nénéim? Azért az egypár macskáért, kutyácskáért, ami körülöttem él?» Mind a hárman magukra élnek, kisded munkáikon babrálva, takarítgatva, harisnyát kötögetve, tollat fosztva, szegelettől szegeletig ődöngve ,unottan. Az estéli összejöveteleket rendszerint panaszszal kezdik. Egyik se aludt az éjjel. «Be se hunytam a szememet virradtig.» «Az órák ütését hallgattam, elolvasgattam. A kutyák mind vonítottak egész éjjel.» «Hogy bírják ki friss egészséggel — kérdi Mári néni — ezt a szüntelen álmatlanságot?» «Nem hiszed ?» riadnak rá mind a ketten. «Hát hazudunk mi?» fortyannak fel. «Dehogy, nénéim! tán csak megterhelték a gyomrukat és attól álmodták azt, hogy nem aludtak», mondja Mári néni engesztelődésül. «Mi? — kiáltanak hevesen — mi terheltük meg a gyomrunkat, te kolontos, mi? Hát tudunk mi enni... enni egyáltalában?» — Mert egyik se tud enni... Az ételek ize is megromlott. Hol vannak azok a kosztabonák, azok a gyöngyöshurkák borssal meg kásával töltve, azok a ropogós mézes magyarok? «Meg se tudnak már rágni», mondja meglapulva Mari néni. Az igaz. Fogak tekintetében elszegényedtek. Hosszú a történetük azoknak. Mily későn jött az egyik, mint vesztek el a többiek kínos éjszakák után... annyi a beszélni való felőlük. — Az első szó mindig a Mari nénié, mert ő a legidősebb közöttük; a többi lesi az alkalmas percet, mikor mondhatja el az ő esetét. «Tudom... tudom...» szóltak közbe, ha Mári néni belekezd valamibe. «Hát mi a csudát ne tudnának maguk? — vágja vissza sértődötten Mári néni — hát van is már új dolog a világon?» Nincsen, bizonyosan. Amint nagyon lehajlik az este — úgy nyolc óra felé — álmosak, türelmetlenek lesznek és megunják a kártyát. Valamelyik felszólal: «Mári! csalsz!» «Nem játszom», mondja a másik és odavágja a kártyát. Arra duzzogva elhallgatnak és bogos, ráncos kezüket az ölükbe ejtik. A múlt emléke átsuhan a fejük felett. Vontatva belekezd valamelyik: «Mint meghidegedett az idő...» «Havazott az éjjel...» «Havazott...» Máli néni maga elé néz és igy szól: — Ilyen, szakasztott ilyen este volt, mikor a beteg fiamat hazahozta az uram Pestről... Hány esztendeje annak...? 30? 31?... nem, 29 esztendeje éppen... — Szép szál fiú volt... Az Isten nyugtassa meg — mondja halkan Biri néni. •— Lelkem, Mári néni, — Így szólt hozzám a szép fiú és megölelt kétszer is... Nem is volt beteg még akkor... — Ti nem láttától,, de nekem a szivemet szinte kitépte, mikor köhögését hallottam. «Adjon egy csepp vizet, anyám, — azt mondta — mert mindjárt megfuladok.» A könyvek ölték meg ... a bibliotékák... az Isten sülyeszsze el az aféléket... — Mert roppant tanuló fiú volt; bújta azokat az istentelen nagy könyveket. Egyszer nálam azt mondja... — És micsoda szép tekintetű fiú volt, — szólt közbe Mári néni — az asszonyok bolondultak utána. ' — Mert kellett is annak, ha egy könyvet láthatott, mit tudsz te abból? — Már azt ne mondja nekem, néném! Házi Jolánta, a szegény özvegy... csak itt nálunk hát még idegen városokban — ki tudja? Arra elhallgattak. — Jolánta, az özvegy. A Szent-György- utcában lakott. Az ura halála után oda vitte azokat a nagy virágú, magas hátú karosszékeket, azokat a sokfiókos, politúros kaszteneket... Emlékezel reá... Mindig virág volt az asztalán... — A fiam vitte neki — rebegi Máli néni — minden reggel vitt virágot neki. — Estefelé is vitt, ha jól tudom, nőném lelkem — mondja Mári néni. — Szép, leányos, sugár, karcsú menyecske volt Jolánta — mondja álmodozva Biri néni — azóta se láttam olyan könybe feredő szemeket. És a kezére emlékeztek-e? Nagyon fehér volt, igen fehér volt a keze. Nem dolgos kezek voltak azok... — Nem is arra volt az teremtve, káne iá hogy szerelmesen simogassák aztat... Máli néni elkomorult: — A sors rá is sújtott. Nem szerettem. Mit kapaszkodott a fiamba. Inkább dolgozott volna. Olyan fiú kellett neki? «Maradj velem,Pista» azt mondom neki este. «Nem, nem, —• sürgött-forgott, s azt mondja — halaszthatatlan dolgom van.» Utána lopózom a falak mellett, — hát hova megy? Rohant, mint egy, bolond... Hozzá ment. Ez az ő halaszthatatlan dolga.. Nem szerettem őtet. Én nem tagadom, én nem szeretem most se. — Rég volt... nagyon rég volt. — Rég volt nektek. Az édesanyának csak úgy fáj, mintha tegnap sebezték volna meg. Budapest, február 28. A képviselőház legközelebbi ülése hétfőn, március másodikén délelőtt tíz órakor lesz, amelyen folytatják a katonai javaslatok tárgyalását. Szólásra elő vannak jegyezve: Lovászy Márton, Kecskeméthy Ferenc, Sturmann György, Reich Aladár, Brázay Kálmán, Benedek János, Szily Béla, Vállay Lipót, Vázsonyi Vilmos, Ráth Endre, Sebess Dénes. Állami tisztviselők a kormány ellen. Nagyváradról jelentős mozgalomról adnak hírt. A nagyváradi függetlenségi párt vezetőségének tegnapelőtt nagyon sokan jelentették be a pártba való belépésüket, köztük több előkelő állami tisztviselő. Hír szerint az állami tisztviselőket a kormánynak a tisztviselő-javaslatnál tanúsított eljárása bírja rá a függetlenségi táborba való átpártolásra. A magyar iskolahajó. A képviselőház közlekedési bizottsága ma délután Vörös László elnökletével folytatta a szabad tengeri hajózás segélyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Ma is főleg az iskolahajó ügye forgott szóban. Voltak hangok, amelyek az iskolahajó létesítését egyenesen az államtól várták, mégpedig vásárlás vagy építés által. •A bizottság abban állapodott meg: felhívja a kormányt, hogy az iskolahajó ügyét sürgősen vigye dűlőre és pedig a törvényjavaslatban nyújtott hitelnek a keretei között. Ugyanis a miniszter előtt ez idő szerint több ajánlat van, amelyek az iskolahajók céljaira készséggel bocsátanak rendelkezésre hajót megfelelő anyagi rekompenzáció ellenében. A cél bérleti után is teljes mértékben elérhető lévén, a bizottság ezt a megoldást is megfelelőnek tartja. A fiumeiek kívánságát a hajóépítési alap létesítését illetőleg báró Feilitzsch előadása után a bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ennek az alapnak a létesítése nem szükséges, tekintettel arra, hogyha nagyobb segélyösszegre lesz szükség, e szükség elől a kormány kijelentése szerint nem fog elzárkózni. A hajóbeszerzési segélyezés kérdésében Lukács Gyula a magyar közgazdasági és erkölcsi érdekekben tett szolgálatokat előnyül óhajtotta betudni és e szolgálatok méltánylását a miniszter diszkrecionális jogának akarta fenntartani. A miniszter nem reflektált erre a diszkrecionális jogra. Lukács Gyula adómentesség szempontjából a fiumeiek kérésére 15 évi adómentességet javasolt. A bizottság Láng Lajos, gróf Wickenburg államtitkár és báró Feilitzsch felszólalása után e módosítást nem fogadta el. Feilitzsch előadó új szakaszt javasolt, mely szankciót ad a hajóépítési segélyhez kötött feltételek teljesítésének megkövetelésére. Lukács Gyula elsősorban e szakasz ellen foglalt állást, másodszor annak enyhítését kérte. A szakaszt enyhítéssel fogadták el. — Kovácsevics annak az óhajának adott kifejezést, hogy a fiumei tengerészeti akadémia növendékeinek biztosított előnyt terjeszsték ki a buccarii tengerészeti intézet növendékeire. — Láng miniszter, Sréter Alfréd, Lukács Gyula és Feilitzsch hozzászólása után abban állapodtak meg, hogy a tanintézetek megjelölését egyáltalán kihagyták s az előnyt a fiumei magy. kir. tengerészeti hatóság jelöltjeire terjesztették ki. A többi szakaszt az előadó apróbb módosításaival fogadták el s ezzel a tárgyalás véget ért. Választási mozgalmak. Csikszentmártonból Jelentik: Rápolthy Gábor függetlenségi párti jelölt Molnár Józsiás képviselő társaságában utam be a kerületet. Baránszky Gyula néppárti jelölt egyelőre egyedül járja be a községeket, de ide várják Rakovszky István, Kovács Pál és Farkas József néppárti képviselőket. A néppárt plakátokat küldött a kerületbe, amelyek a szabadelvű párt jelöltjét, Győrffy Gyulát durván sértik és rágalmazzák. Győrffy nyomban provokálta Baránszkyt, de az ügyet nyilatkozattal intézték el Győrffy Molnár Józsiástól is kért magyarázatot, aki azt meg is adta írásbelileg. Mind a két párt lefújta a piszkolódást.