Pesti Napló, 1903. október (54. évfolyam, 268-298. szám)

1903-10-01 / 268. szám

2 Budapest, csütörtök 1903. október 1. P­ES­T i­fi A PlO. 268. szárny Ha végzet rendezte a válság ese­ményeinek ilyetén egybeesését a bécsi császárlátogatásokkal, csak a balvég­zet volt. De rendezésnek oly jó, hogy ellenségeink ügyességének is becsüle­tére válnék. I've beszéljen hát senki uj helyzet­ről, kedvezőbb helyzetről, a válság jobbrafordulásáról. Amíg a Khuen le­szavazására nem jött m­eg a válasz Bécsből, addig az ország dolga ott van, ahol volt: a legteljesebb, a legsötétebb bizonytalanságban. És emellett a bi­zonytalanság mellett eltörpülnek a pár­tok és egyes személyek kisded taktikai sikerei: ők győztek talán egy pillanatra, de az ország még nem nyerte meg sem kívánságait, sem a kibontakozás lehe­tőségét. Khuen-Héderváry elment, de a vetése itt maradt, meggyarapodva a Körber visszautasítatlan inzultusával. Teljes­­hát a sötétség és rajtunk is marad, amíg Mürzstegből nem jön meg a király válasza. Mi lesz az, fénysugár lesz-e, avagy újabb !­villámcsapás ? A harcnak végét, vagy új, elszánt harc­nak kezdetét jelentő? Budapest, szeptember 30. A képviselőház szombaton, október harmadikán délelőtt tíz órakor ülést tart. Osztrák szocialisták Polónyi ellen. Ismer­tettük a minap Dazsinszky osztrák szocialista kép­viselő éles támadását az osztrák udvari körök és Körber politikája ellen. Ebből az alkalomból P­o­­lónyi Géza, mint a Sas-kör elnöke üdvözlő táv­iratot küldött Dazsinszkynak, amelyben ezeket mon­dotta : »A budapesti saskör a cseh és lengyel nemzet bátor képviselőit üdvözli a jogot lábbal tipró és elbizakodott osztrák németség ellen folytatott nem­zeti harczukban. Egyesültek leszünk az alkotmá­nyos harcban, egyesültek az elmaradhatatlan győ­zelemben.« Ezt a táviratot most az osztrák szocialisták lapja az »Arbeiter Zeitung« a következőképpen kommentálja: oly felületesek a gondolkodók. Nekem az iro­dalom tanára magyarázta, hogy Homerosnál miért ordít a görög hős, mikor nyít, vagy dárda éri, és a történelem professzora magya­rázta a római erény mintaképét, Mucius Scae­­volát, aki némán tartja kezét a tűzben, míg le nem szenesedik róla. Nincs tudomásom róla, hogy a testi szenvedésnek e tüneteit orvos, vagy természettudós a maga vizsgálódása kö­rébe vonta volna. Én nem hiszem, hogy Mu­cius Scaevolának kevésbbé fájt volna a tü­zes égés, mint Ajaxnak a dárdaseb. Azt sem hiszem, hogy a római férfiasabb férfi lett volna. Az esztétikus magyarázat azt mondja, hogy a fájdalmas, vad kiáltás a görög ember pogány természetességének a megnyilatkozása: nem zsenirozza magát. Mucius Scaevola ennek ellenében poseur volt, aki szívesen ordított volna, de visszafojtotta. Én mintha ebben a két esetben két kulturstádiumot láthatnék: a görög harcosban még az állat természeti ösz­töne dolgozik, ami fáj, az halált jelent. A római patrícius más ember: bármily pokoli a kin, tudja, hogy ez csak a kezébe kerül, nem az életébe. Ez már ismeri a közbeeső stádiu­mot, a részleges halált, melyet betegségnek neveznek; a tudatot, mely az elmúlás után is következő létet ismer. Betegnek lenni — az egészség megzavará­sának tekintik. A beteg és a haldokló madár között nincs külömbség, a beteg és a haldokló ember között óriási a külömbség. A beteg em­ber az élők egy kategóriájába sorolja magát, pedig nincs igaza. Ha meggyógyul is, a beteg­ség a halálnak egy neme. Valami átment az enyészetbe, élete ereje, vagy élete tartama­­ megmásult. Ha én a pestisből kigyógyulva, s még ötven esztendőt élek, akkor bizonyára ötven évnél tovább élnék, ha nem estem volna pestisbe. De mikor olyan jó betegnek lenni, minden halálos gondolat nélkül! Ha fáj a fe­jem, én nem gondolok a halálra, de valami különös vágy fog el magánosság után, külö­nös ingerültség, sőt harag és düh azok ellen, akik segíteni akarnak rajtam jó cselekedet­tel s jó tanác­csal. Ha az influenza huszonnégy órára ágyhoz köt, haragszom minden emberre, aki részvéttel hozzám közelít. Mit akartok? Mit szánakoztok? Hát influenzám van, hát ide­ges vagyok, hát hagyjatok magamra! Jól tudom én, honnan való ez a haragos vágy a magánosság után. Ez kergeti a mada­rat oda, ahol senki sem látja meghalni. Az élet fölséges szemérmetlensége ez: ne legyen tanúja, mikor az enyészet átfogja és leszedi róla utolsó leplét. Én érzem, hogy ez halál, noha nem fogok belehalni és tudom, hogy mikor az utolsó vég közeledik, az sem lesz lelkileg más, mint ezek a gyakori, szinte mindennapos próbahalálok. A halál csak az élőnek rettenetes, de nem annak, aki meghal. A halál az élethez tartozik, egy fiziológiai ak­tus, mint a fogzás, a serdülés. Ha itt az ideje, től irtózik a gyermek, mit nem ért a vén. Nincs től irtózik a gyermek, nem ért a vén. Nincs ember, aki félne a haláltól, ha az ideje elkö­vetkezett. Az erőszakos halál? Az más. Attól irtózik az is, aki egykedvűen néz elébe. Nincs förtelmesebb komédiás a cigarettázó pisztoly­­párbajozónál és nincs természetellenesebb elő­ítélet az úgynevezett bátorság megkövetelésé­nél. Bátrak lehetünk az élet határain belül. Bátrak lehetünk, ha halálunkkal oly célt szol­gálunk, mely megéri az áldozatot. De nem­­ lehetünk bátrak úgy, hogy valóban egyked­­­vűen teszszük kockára életünket. Ez hazugság..! De viszont az élők csalódása az, ha a magától, természetszerűen beálló halált fé­­­lelmessé teszik. Ez betolakodás egy miszti­kumba, melyet éppen csak meghamisíthatunk,-­ de nem ismerhetünk meg soha. A beteg csak addig esik kétségbe és rimánkodik az orvos­nak életéért, amíg­ van benne életerő. Ezen­­túl már nem esik kétségbe, csak kétségbeejtik azok, akik körülötte vannak. Az álmos em­ber álmot kíván, a haldokló ember halált. Ne riaszszátok meg a gonddal, mely elköltözése után marad; ne terheljétek a szabaduló lelket a veszteséggel, melyet a hátramaradottaknak okoz; ne állítsátok elébe a si­onzáli bizonyta­lanságot, s épp úgy fog meghalni, mint ahogy játszott, ahogy ebédelt, ahogy az első szerelem boldogságát élvezte. Nézzétek a her­nyót, ugyanazzal az öntudatos nyugodtsággal készül a halálra, mint ahogy a szerelem szá­mára begubózkodott. Nézzétek az oroszlánt, a vasrúd bökésére fölordít, de amikor meghal,­­néma marad. A halál épp úgy ösztöne a természetnek,­­mint az élet és a szerelem. Büszkeség száll meg és fájós fejemet magasan hordom az utcáit és nem félek az örökkévaló ítélőszékétől, mert egyike vagyok ama nagyon keveseknek, akik mondhatják: végigéltem a világot, melyet az Isten teremtett és az ember rendezett el; megszereztem mindent az ember teremtő mun­kájából, de nem vesztettem el semmit abból, amit Isten alkotott és minden élő teremtésébe beleoltott. Mint ember éltem, mint állat ha­lok meg, csorbi­tatlan birtokában mind az ösz­tönöknek, miket útravalóul kaptam- e ! Ami elvtársunkat illeti, kereken visszautasít­hatjuk ezen «üdvözlést». Daszinsky beszéde a dua­lizmus az osztrák igazságtalanság ellen irányult; ha Daszinsky perlekedik is a német pártokkal és a nemzeti egyenjogúsításért küzd is, azonban soha­sem jutott eszébe, hogy gyűlöletes állást foglaljon az osztrák németség ellen. Épp ellenkezőleg, ő, mint minden szociáldemokrata, azt akarja, hogy a népek szabadon versenyezve fejthessék ki kultúrá­jukat. A magyar sovinisztákhoz, akik a Magyaror­szágban lakó nem magyar népek jogait lábbal tiporják, jól illenek az álszenteskedő szavak. Kü­lönben a sürgöny újabb bizonyítéka azon urak tolakodásának. Mellesleg meg akarjuk je­gyezni, hogy a Saskör attól a korcsmától nyerte a nevét, amelyben székel és Budapesten nagy befolyást gyakorol a községi gazdálkodásra, Polónyi az elnöke, Sándor Pál összeférhetetlensége. Sán­dor Pál országgyűlési képviselő összeférhetetlen­ségi döntést kért maga ellen egy hírlapi cikk alap­ján, amely amiatt támadta volt meg, hogy ő a Kereskedelmi Részvénytársaságnak egy bonyolódot­­tabb ügyében szakértőket ajánlott a kereskedelmi miniszternek és pedig Weisz Károlyt és Herczfeld Frigyest. Az állandó összeférhetetlenségi bizottság gróf Andrássy Tivadar elnöklésével tárgyalta a dol­got s m­a a bizottság idevonatkozó jelentése a Ház asztalára került. A bizottság kimondta, hogy Sán­dor Pál szóbanforgó önbejelentését visszautasítja, mert az inkompatibilitási törvény a 21. §. és 22. §. második pontjában elősorolt eseteken kívül, a­melyek akkor kötelezik a képviselőt önbejelentésre, ha választásakor van összeférhetetlen helyzetben, vagy ha labbe örökösödés útján jutott, önbejelen­tést nem ismer. A bizottság már kimondotta, még­pedig ugyancsak Sándor Pálnak egy korábbi ön­bejelentési ügyében, hogy az oly bejelentés, amely csak arra van alapítva, hogy valaki a Házon kívül állítja azt, hogy egy összeférhetetlenségi eset ellene fenforog, szabálytalan és az eljárás alapjául nem szolgálhat. Mert a házszabályok 146. §-a szerint minden összeférhetetlenségi bejelentésnek az a lényeges kelléke, hogy maga a bejelentő állítsa, hogy valamely összeférhetetlenségi eset fennáll.­­ Minthogy ilyen bejelentés a bizottság előtt a jelen­­ esetben nem fekszik, Sándor Pál képviselő azon ki-­­­vánságának, hogy az általa megjelölt eset megvizs­­­ gáltassék, hely adható nem volt. A képviselőh­áz költségvetése. A gazda­sági biottság előadója ma terjesztett­e elő a kép­viselőház gazdasági bizottságának jelentését a Ház 1903. évi költségvetési előirányzatáról, továbbá a jövő évi előirányzatról. Az év elején a gazda­sági bizottság má a Ház elnökségével és a gazdasági hiva­tallal­­egyetértőleg megállapította azon hivatali szer­vezéseket, és személyzeti létszámot, amelyek több hónapi tapasztalat után ez új országházban szük­ségeseknek bizonyultak és az új állások aztán má­jus elsejétől rendszeresíttettek is. Az így fölmerült költségtöbblet fedezésére póthitel célozhatott, de az ez évi állami költségvetés még nem lévén letárgyalva,­­a bizottság a többletet a költségvetés helyesbítésé­vel óhajtja fedeztetni és kéri a Házat, hatalmazza föl az elnökséget a szükségletnek az előirányzott 3.668.330 korona keretén belül az egyes tételek közötti átruházási jog mellett az év folyamán való utalványozására. A Ház jövő évi burgetjét a bizott­ság 3.645.808 koronában irányozza elő. Ezekkel kap­csolatban beterjesztette a bizottság a Ház kisebb javadalmazási­ alkalmazottainak drágasági pótlékára vonatkozó jelentését is. Kéri a bizottság, hogy a XI., X. és IX. fizetési osztálybeliek számára az alap­fizetés tíz százalékát utalványozzák az idei évre drá­­gasági pótlékul, úgy azonban, hogy ha a fizetés­rendezés akként vitetnék keresztül, hogy az vissza­ható erővel bírjon, e pótlék a fizetésrendezésnél esedékessé válandó többletbe betudassék. Lengyel Zoltán mentelmi ügye. Ma­ró­t­h­y László, a képviselőház mentelmi bizottsá­gának előadója ma délelőtt terjesztette be a kép­viselőháznak Lengyel Zoltán képviselő ügyéről szóló jelentését, amelynek kapcsán azután a dolog a házszabályoknak megfelelő elintézést is nyert. A jelentés előadja, hogy Lengyel Zoltán a szeptember 24-én tartott országos ülésen részint közbeszólá­­saival, részint viselkedésével előidézte, hogy a képviselőház elnökének többszöri figyelmeztetése után a képviselőház a házszabályok 255. §-a alap­ján utasította a mentelmi bizottságot, hogy Len­gyel Zoltánra vonatkozólag a Ház intézkedése iránt tegyen javaslatot. A bizottság részint a naplóból, részint a bizottsági tagoknak a képviselőház kér­déses ülésén nyert tapasztalataiból megállapította, hogy Lengyel Zoltán közbeszólásaival és egyéb, a parlamenti rendet zavaró és a parlament komoly­ságával és méltóságával meg nem egyeztethető vi­selkedésével a lármát és az izgalmat fokozta, mire többszöri elnöki figyelmeztetésben is részesült, mely­nek nem engedelmeskedvén, meghozatott ellene a házszabályok 255. §-a alapján a határozat Bár Lengyel Zoltán a képviselőház elnökével szemben tanúsított engedetlenségével akadályokat gördített az elnöki kötelességek teljesítése elé s a képviselő­­házi tanácskozás rendjét és folyamatát oly módon zavarta, amely mód a parlamenti tekintélyt is sérti, mivel ügye első izben utasíttatott a 255. §. alapján a mentelmi bizottsághoz és így szigorúbb fenyítés alkalmazása a házszabályok alapján helyén nem lenne, a mentelmi bizottság egyhangúlag ho­zott határozata alapján a Ház további intézkedé­sére nézve azt a javaslatot teszi, hogy mondja ki a Ház, hogy Lengyel Zoltán a szeptember 24-diki képviselőházi ülésen tanúsított magaviselete és a­ képviselőház elnökével szemben elkövetett engedet­lensége miatt tartozik a Háza­t ünnepély­es­sen megkövetni. : i f_.

Next