Pesti Napló, 1904. október (55. évfolyam, 271-301. szám)

1904-10-01 / 271. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre _ 88 kor. — Eli. Félévre-----0 , — „ Negyedévre — 7 , — „ Egy béta_. _ 2 . 40 „ 65-dik évfolyam. 271. szám. Egyes szám_ Vidéken_...__ ____ 8 fill. ----10 TM. Budapest, 1904. Szerkesztés~ és kiadóhivatal: 11., Andrássy-utóSzói. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése szeptember végén lejárt, hogy előfizetésüket, az illető postahivatalnál szíveskedjenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. • • na Önvédelmi ankét. Budapest, szeptember 30. A főváros pásztorai féltették a gondjukra bízott nyájat a farkasoktól. Tanácskozásra gyűltek tehát egybe, hogy a védekezés módjairól vitatkozzanak. És tanácsadókul meghívták a farkasokat. Ez a benyomásunk, amikor végigolvassuk a mai drágasági ankétről szóló jelentést. A főváros lakossága már valósággal görnyed az élelmiszerek hihetetlen árainak terhe alatt. A kisebb háztartások a legszükségesebb cikkekre szorítják igényeiket, mert a nem nagyobbodott jövedelemből képtelenek a rendkívül megnövededett kiadásokat fedezni. A helyzet a polgárság nagy részére valósággal tarthatatlan. És még inkább azzá lesz majd a tél derekán, és tavaszszal, amikor a készletek fogytán lesznek, és a külföldről is nagyobb kereslet mutatkozik majd egyes élelmicikkek iránt. Ha hatóság tehet valamit közönsége érdekében, úgy ez az alkalom bizonyára az volt, amikor igazán sokat és hasznosat tehet. Bizalommal és örömmel várta tehát mindenki a fővárosi tanács egybehívott drágasági ankétját, mint első lépést a rendkívüli helyzet könnyítésére. És most, hogy elmúlt az ankét, a csalódás és szomorúság érzése ül ki a közönség arcára. Hallottunk egy burgonyakereskedőt, aki átrakás és egyéb illetékek alól való mentességet kért, mert különben elpusztul a burgonyakereskedelem. Hallottunk egy vásárcsarnoki hatósági közvetítőt, aki nagy büszkeséggel jellemezte a közvetítők nemes hivatását, és végül kijelentette, hogy a mai drágaság teljesen megokolt. Hallottunk egy mészárost, aki elpanaszolta, hogy a mészáros ipartestületet a hatóságok eddig minden kérésével elutasították. Reméli, hogy most mindent meg fognak kapni: adóelengedést, vágatási díj mérséklését, új vágatási feltételeket, és a többit, és akkor majd olcsóbb lesz a marhahús. Egy részvénytársaság igazgatója eladási monopóliumot kívánt egy vállalkozó kezében, oly módon, hogy valamelyik részvénytársaság aukcionálja az egész élelmezést! A hentesmesterek képviselője, no ugyan mit akarhatott a hentesmesterek képviselője ? persze, azt kívánta, hogy mennél több bust engedjünk a fővárosba, mert csak így vásárolhat olcsó árut a hentes. A tojáskereskedő refakciókat kedőknek, a pékmester , hogy mindennek a malomaok igy tovább. Mindenki kell valamit a saját iparának, mindenki védte a saját érdekét, a közönség baját a saját javára akarta értékesíteni mind, de arról,hogy hát mit kellene a szegény, megsanyargatott közönség érdekében tenni, nem beszélt senki. Hogy mi volna alkalmas a drága árakat csökkenteni, az élelmi uzsorát lehetetlenné tenni, arra senki sem felelt. A farkasok egyetlen tanácsa az volt, bontsák le egészen a kerítéseket, hogy még könnyebben hozzáférkőzhessenek a nyájhoz. Az ankét tehát fiaskóval végződött — a közönséget illetőleg. A közönség egyáltalán nem volt képviselve az ankéten. Ott ült ugyan egynéhány városi képviselő, sőt ott ültek az indítványt tevő városi urak is, de csodálatosképpen egynek se volt anynyi bátorsága, hogy a sok refakciót, meg kedvezményt kérő urnak úgy magyarán megmondja a véleményét. És a polgármester és a tanácsnok urak is hallgattak, és az erkölcsi megfélemlítés egyetlen szava sem jutott eszükbe, amikor a vállalkozó, termelő, kereskedő és iparos urak telhetetlen tanácsait hallották, sőt a visszautasítás gondolata se volt eszükben, amikor mind e sok tanácsra rátette a koronát az a javaslat, amely az egész Apróságok. Irta: Tömörkény István. (Utánnyomás tilos.) A darazsak. A darazsakról állt a beszéd. Az idén ugyanis nagyon sok van. Szokatlan dolog ez, s úgy látszik, másfelé sincsen másképp. A különböző lapokból látom, hogy többször írtak útmutatásokat a darazsak irtása felől, s a szerkesztői üzenetekben is szóvá tették, bizonyára kérdezősködés folytán. Itt is így van mifelénk, míg máskor nem szokott lenni. Szinte elmondható, hogy ritka más időben a városon a darázs, s azért volt most felőle beszéd, hogy mi hozta ide. Mert kellemetlen is, viselkedésük erősen izgatott, takarékoskodnak a futónkkal. Csípésükben ritka az ártalmatlan, amely gyermeket megcsípett, jajgatva siratja vigyázatlanságát. Van, bár ritka, eset rá, hogy egy csípés halálos. Egész raj támadása pedig öl, itt a környéken pár éve két lovat ölt meg egy raj. Szóval, nem kellemes látogatók, s most beszéd közben egyre panaszoljuk, hogy miféle istencsapása ez megint? Honnan jött, mi okozza, hogy egyszerre föltámadt? Az állatok világával foglalkozni szeretők tudják, hogy némely állat olykor úgy eltűnik, mintha a föld nyelte volna el, nyoma sem igen akad, tíz esztendő múlva pedig addig soha nem látott dandárokban bújik elő. így van a kendermag-bogár is, a madarakban meg a seregély. Szép, régi seregély-kereplőt találtam nemrég a tanyák közt, alkudoztam rá, hogy majd megvenném, de semmi áron ide nem adták volna. — De hát minek tartogatják itt a padláson, hiszen elmúlt már a serege-madár? Tizenöt-húsz éve nincsen? — Dehogy nincsen, — mondják. — Van az, csak el van rejtőzve. Majd egyszer csak előbuvik. S becsben tartogatják a seregélyt ijesztő kereplőt, pedig már azok az állók is, amikről valaha kerepeltek neki a gyümölcsösökben, elkorhadtak és összedőltek. És lehet, hogy újból előjön. A költöző vadgalamb is eltért már régen erre való útjából, pár évtizede pedig igen sok volt költözése idején a homoki erdőkben, alkonyatkor a puskás ember bizton számíthatott belőlük annyira, ahány töltényt magával vitt. Nos hát, ez elmaradt odakint, a darázs meg megjött idebent. Különböző viták támadtak a miért, meg a hogyan körül. Egyik emigy tudta, a másik amúgy, hosszasan tartott a disputa, de nem lehetett benne dűlőre jutni. Mígnem egy öreg ember szólt bele, aki eddig hallgatott, nem is törődött a fiatalok csacska hiábavalóságaival, s nem is kapkodta a röpködő darazsak elől a fejét: — Nincsen most egy darabbal sem több darázs, mint máskor. Nem értenek ehhez maguk. Mert szárazság van odakint, mert nem nyilik virág sem a kaszálón, sem a legelőn, sem a tarlón, azért szorultak be a városba. Mint télen a varjú, meg a veréb... Egy sir. Nálunk a temetők mind az országutak mentén vannak, az emberek, amint a kocsikon jönnek-mennek, integetnek halottaiknak némi üdvözletét s ezért jó, ha különféle a sírkő: már messziről meg lehet ismerni, hogy melyik alatt kinek a halottja tartózkodik. Egyik temetőnket éppen csak a széles országút választja el a nyári mulatótól, amelynek zászlórúdján a nemzeti lobogó leng vasárnaponkint, s nagy tűzzel húzza a cigány a csárdást, a rezegtetést, meg a hátravágóst, körülötte meg különféle rendű és rangú társaságok eszik a paprikás halat. A túlsó oldalon pedig a temető kápolnája, a sürü keresztek, köztük mindenképp igen tisztelendő Dugonics András királyi oktató urunkké, aki holdas nyári estéken bizonyára hallgatja is a régi kesergő nótárkát, amint a hangok a fák alól szelíden kiosonnak és elterjednek a szőlős, búzakalászos síkon.► Ilyen közeli jó viszonyokban lévén a temetőkkel, itt valami nagy félelemmel sohasem voltak felőle. Egy temető meg éppen körül van épülve házzal, abban a környékben a gyerekeknek éppen az a játszóhelyük, akik még csak ezután kezdenek élni, ott futkároznak a már elhaltak közül. A temetővel egybekötött borzongós éjféli gyerekmesék ennélfogva sohasem voltak itten nagyhitelűek, nem félt tőlük senki. Olyan vidám formájuk van, a halált nem is igen juttatják észbe. Csak egyszer jutott a temető láttára hirtelen az eszembe a halál. Borult őszi alkonyat volt, sebesen jöttünk a tanyáról befelé, ahogy csak a lovak bírták, mivelhogy golyó volt a kezemben a csontok közé akadva, de nem valami regényes módon került oda, hanem éppen csak gyerek-szeleburdiság folytán — hát akkor a temető mellett jövet mintha integettek volna a keresztek, ahá, jösz már te is. Pedig dehogy. Itthon az öreg doktor elővette a kését s oly szépen kiugrasztotta helyéről az ólmot, mint más ember a cseresznyéből a magját. Mai számunk 24 oldal.