Pesti Napló, 1906. január (57. évfolyam, 1-30. szám)
1906-01-02 / 1. szám
2 Budapest, kedd PESTI NAPLÓ, 1906. január 21. szám. szólni és ilyen kijelentések elfogadásával nem lehet békét kötni. A táborszernagy is jól tudja ezt és amikor szemfényvesztő módon elszaval néhány másoktól megfogalmazott frázist a béke reménységéről is, úgy fest, mintha egész életében intrikát szőtt és nem a becsület fegyverét, a kardot, forgatta volna! A harcz hangulatában megyünk bele tehát az új esztendőbe és a nemzetre, mindenekfelett pedig a törvényhatóságok tisztviselőire, akikről ma minden beszédben az igaz elismerés meleg hangján emlékeztek meg, még nagyon sok nyomor és szenvedés várakozik. De erősítse meg mindegyikünknek hitét az a reménység, amelynek Justh Gyula oly szép szavakban adott kifejezést, hogy ,,a nemzet ősereje, szilárd kitartása, türelme, alkotmányához és törvényeihez való állhatatos ragaszkodása csodát fog művelni, és a küzdőknek meghozza a várva várt diadalt! A politika új esztendeje. Budapest, január 1. Azok a beszédek, amelyek az új év alkalmából az egyes pártokban elhangzottak, a politikai helyzet változatlanságát hirdetik. Báró Bánffy Dezső egyáltalán nem is nyilatkozott róla, szerinte most nem is alkalmas, de nem is lehet még a jövő eshetőségeiről szólni. Kossuth Ferenc, gróf Andrássy Gyula, Justh Gyula egyformán hangoztatták, hogy a békés és becsületes megoldás kedves és óhajtott célja az ellenzék küzdelmének. De ez nem lehet olyan megalkuvás a körülményekkel, melyhez a nemzet jogainak elárulása árán jutoat. És ha valamennyien kifejezést is adtak annak, hogy a nemzet ereje diadalmasan megállja a próbáltatásokat és a többség álláspontja végre érvényesül, optimista szemmel egyikük sem nézett a várható fejlemények elé. A legnagyobb jelentősége gróf Andrássy Gyula újévi beszédének van, aki energikusan hirdette a harcot mindaddig, amíg a békés megoldás elfogadható biztosítékai nincsenek a nemzet birtokában. Figyelmeztette a király, hogy az elgyengített és demoralizált állam trónja nem elég támaszték neki s a belső, szükség nélkül folyó harc reá a nagyhatalmi állás megrendülésével és a hadsereg harcképességének elzűllésével jár. Kossuth Ferencnek is volt üzenete a király címére: rámutatott, hogy a nemzet ellen intézett támadás a nemzetnek sem morális, sem gazdasági erejét nem törte meg s a tények logikája az volt, hogy a függetlenség tábora növekedett és nő egyre hatalmasabbra. Justh Gyula pedig azt a megyőződését juttatta kifejezésül, hogy a nemzet minden sziklákon, minden örvényeken és minden poklokon keresztül be fog kerülni a biztos kikötőbe. A szabadelvű pártban Hieronymi Károly üdvözölte a beteg Tisza távollétében az ősz elnököt, báró Podmamiczky Frigyest. A volt miniszter, akinek gyöngéd érzelmei a Fejérváry-kormánynyal szeimben nem ismeretlenek, egész erejével a nemzeti küzdelem ellen fordult. Kétségbeejtő körülmény gyanánt mutatott arra, hogy „egy régi törvény elmgyarázása révén“ a törvényhatóságok nem teljesítik a kormány rendeleteit és nem vállalják a rájuk küldött főispánokat. Szerinte a nemzeti vívmányokért az alkotnányt veszélyeztetni nem szabad s a válság áhelen fejleményéért az ellenálló nemzeti tétezőké, a többség vezéreié a felelősség, akik nem vállalják a kormányalakítást. Hogy ez a beszéd a szabadelvű pártra milyen hatást tett, az egyelőre ismeretlen, de hogy az országban ismét fokozni fogja azt az ellenszenvet, amit a párt politikája keltett benne, ahol nem fér kétség. Báró Fejérváry Géza is beszélt néhány haladópárti hívének. Ugyanazt mondta, amit Hieronymi, csakhogy szelídebben és bátortalanabbul. A válság komplikációiért a koalíciót tette felelőssé, mely nem teljesíti a kormányalakítás kötelességét; konstatálta, hogy a kormány és hívei az igazi hazafiak, mert nem hagyták oltalom nélkül a törvény megtámadott tekintélyét. A beszéd vége újból fölhívás a koalícióhoz, hogy szerelje le az elveit, árulja el a nemzet jogait és vállaljon kormányt. Az újévi beszédekből, amelyekszerint csak ridegebbé teszik a helyzet megítélését, az alábbi tudósításaink számolnak be: A függetlenségi pártban, Kossuth Ferenchez az újév alkalmából az ország minden részéből tömegesen érkeztek az üdvözlő táviratok és a levelek. Élőszóval elsőnek reggel tíz órakor a Budapesti Egyesült Asztaltársaságok Központjának tíz tagú küldöttsége köszöntötte Kossuthot, aki Szilágyi Károly beszédére mondott válaszában elmondta, hogy él benne a hit, hogy igazságos ügyünk diadalmaskodik. Ezután a hetedik kerületi függetlenségi párt ötven tagú küldöttségét fogadta Kossuth, aki dr. Földeák Gyula beszédére többek közt ezeket mondta: — Az alkotmányos harcnak megvannak a maga kellékei, az első köztük, hogy a harc higgadt nyugalommal folyjék, hogy az ész irányítsa s a szív csak bátorítsa. Igaz, hogy most békehírek járnak, de a nemzet addig a maga részéről járjon az eddigi után és folytassa küzdelmét, mert ezek így vezethetnek a béketárgyalások eredményre, ha azt látja a végrehajtó hatalom, hogy azok nem a gyengeségnek, hanem a mérsékletnél: jelei. Eddig a tárgyalások eredményre nem vezettek, de itt titkolódzásról nincs szó, hanem csak arról, hogy az országnak ilyen fontos ügyei teljes nyilvánossággal nem tárgyalhatók addig, míg valami konkrét eredményre nem jutottunk. Abban bízhatnak, hogy mi semmit nem tanácsolunk a nemzetnek, ami akár érdekével akár jogaival meg nem egyezik. A mostani küzdelem nem végződhetik úgy, hogy a nemzet megadja magát, ez csak úgy végződhetik, hogy a király jogai és a nemzet jogai egyenlő mértékben érvényesüljenek. Ezek az eszmék vezetnek engem és társaimat. Én azt hiszem, hogy ebben az országban támogatásra fogunk találni. Mi a hatalomra nem vágyódunk, én részemről megvallom, hogy a hatalomtól irtózom, mert azzal olyan kötelességek járnak, amelyeket a mai időkben az én elveimmel nagyon nehéz teljesíteni, de azért, én is,a barátaim is a nemzetnek rendelkezésére állunk, majd ha az idő eljön,rde, hogy ez az idő közel van, vagy távol, vagy hogy eljön-e, azt nem tudjuk sem én, sem társaim. Ezután a Magyar Tanítók Otthonának küldöttségét fogadta Kossuth, melyet Száva Gyula vezetett. Ekkor már gyülekeztek a függetlenségi és 48-as párt tagjai is, akiknek nevében Saághy Gyula üdvözölte Kossuthot és többek közt ezeket mondta: Meg vagyunk győződve, hogy a nemzet teljes áldozatkészséggel folytatja a rákényszerített harcot és küzdelmet. Sziklaszilárdan áll hitünk és reményünk, hogy országunk mostani káoszából Magyarország állami függetlenségének, jövő nagyságának képe fog megvalósulni. Semmiféle erőszakoskodás nem fogja a nemzetet letéríteni útjáról és megakasztani kitűzött nagy nemzeti céljainak megvalósítására irányzott törekvéseiben. Az üdvözlő beszédre Kossuth Ferenc az alábbi választ mondta: mindezzel azonban nem törődöm, mert tökéletesen meg vagyok elégedve az úgynevezett önzetlen jó barát méltóságával, mely a katasztrófa után vérszegény kárpótlásomul jutott. Mindezeknél fogva e sok gyenge fecsegés erőteljes pointje gyanánt legyen szabad önt tisztelettel arra kérnem, hogy vegye vissza ezt az ezer forintot és ne kívánja, hogy Gyurka az amerikai hatóságok körmei közül kiszabaduljon. Jobb neki, ha a fogházban marad. — Nem akarom, hogy szenvedjen! — Helyes. Ez nagyon szép öntől, főleg ha tudja, hogy miért dugta be a kitűnő newyorki alderman Gyurkát a fogház enyhe falai közé. — Ön tudja? — Igen, én tudom. •— Nekem nem írta meg. Csak annyit írt, hogy valami adósság miatt tartóztatták le. — Elhiszem, hogy nem részletezte az adósság természetét. Méltányolom is, hogy az ilyesmit nehezen valja be jó ízlésű ember, bár azt a másik óriási ízléstelenséget, hogy szabadulására elvált hitvesétől rimánkodja a segítséget — minden habozás nélkül elköveti. Lássa, ennyit ér Gyurka. Ne nézzen ily kelletlenül rám: nem gyanúsítok ezúttal sem, nem is rágalmazok, csak megint konstatálok. Ez valami pokoli szomorú örömöt okoz a szívemnek — ne irigyelje. Szóval, jobb, ha Gyurka a fogházban marad, amíg kötélnek áll. . — Nem értem . . . Mire céloz? — Arra, hogy ön valóban sajnálja és azt akarja, hogy megjavuljon, megkomolyodjék és tisztességesen élje le életét a tengeren túl, ahonnan — más egyébb kényes tört cserepei miatt sem térhet többé vissza — akkor nem szabad módot nyújtania, hogy kiszabaduljon a hurokból és ismét sarkára keljen a könnyelműség lapos vizein az abszolút erkölcsi és fizikai bukás felé. — Világosabban! Ez csak frázis . . . — Téved, ez az igazság. — Azt akarja velem elhitetni — — Nem akarok elhitetni semmit! — Tehát arra céloz, hogy valami . . . csúnyaság miatt tartóztatták le? — Olyasforma. — Tudni akarom, hogy miről van szó! Ha ön barátom, amint mondja, akkor nem célozgat, nem sejtet, nem beszél rébuszokban, hanem megmondja nyíltan, hogy ezt, vagy azt tette ... az a szerencsétlen. És rám bízza, hogy sajnálkozást fogok-e érezni iránta, vagy mást . . . amit megérdemel. Őszinte választ kérek öntől .— Csak az erőszaknak engedek. — Ne tréfáljon. — Dehogy! Fedezni akarom a hátamat, nehogy utólag azzal vádolhasson, hogy helyesebben tettem volna, ha befogom a számat és nem avatom önt be ebbe a csúnyaságba. Mert bsz itt csúnyaságról van szó, asszonyom — ha parancsolja, elmondom. — Kérem! Nem vagyok apácanövendék . . . — Én sem vagyok félénk gimnazista, de annak a volt hitvesnek, mégis csak nehéz ilyesmit elmondani. Nem a dologban magában van a nehézség, hanem a Vonatkozásban. Mert ön kénytelen lesz belőle magára vonatkoztatni és amit érezni fog — az sokban hasonlít a megalázáshoz. Ez pedig önök a legnehezebben tudják elviselni. Röviden, nagyságos asszonyom, arról van szó, hogy Gyurka a szabad Amerika földjén is úgy viselte magát, mint itt. Őt azonban nem értik a tréfát, hanem egyszerűen letartóztatták és a legneveletlenebb formában kioktatták, hogy vagy fizet 500 dollár hadikárpótlást a bolonddá tett leányzónak, aki bepanaszolta, vagy nőül veszi, vagy pedig leüli a hasonló gáláns delictumra kirótt tíz hónapi börtönt természetben. Szabadon válogathatván a három mód között, ő természetesen a legkönyebbet választotta — és velünk akarja megfizettetni a kalandot. — Nem, nem! Ez lehetetlen!lyen csu nyaságra nem képes . . . — Ezért nem szükséges elpirulnia, aszszonyom, — elég, ha fokozatosan gyöngülő hangon védelmébe veszi azt a kedves szörnyeteget. Ez persze semmit sem változtat a dolgon. Gyurka igenis, következetes maradt önmagához és ott is oly szeretetreméltó, kikapós, vidám gentleman akart lenni, mint amilyen itt volt. ízlése is ugyanaz maradt, de egy fokkal alább szállt a „tenyeres-talpasok“ ranglétráján, mert míg itt ön egy csinos szobaleányt kényszerült elcsapni szolgálatából — ott egy viruló egészségű, termetes szakácsnő-kisasszonyt tüntetett ki férfias kegyeivel. — Igaz ez, ügyvéd úr? — Sürgönyözzön, kérem, közelebbi bizalmas részletekért Leidl Klára kisasszonynak, New-York, 16-ik utca. „Hotel Huber“, amelynek rengeteg szállóbeli konyháján az United States e nagyon erélyes leánya alkalmazva van. Kora: harminc év, fizetése: 1 heti 25 dollár, energiája: ötemeletes. FIZ a