Pesti Napló, 1906. október (57. évfolyam, 269-298. szám)
1906-10-01 / 269. szám
Budapest, Ixétre 1906. október 1. 269. szám .PESTI NAPLÓ. áramlatokkal szemben, amelyek a rezolucionistákat diadalra segítették, kihasználta a papságot, amelynek még ma is a legnagyobb befolyása van a parasztságra, és így közvéleményt és a közvéleménynyel hatalmat tudott magának biztosítani. Bécs nem rosszul választott tehát. Frankban megtalálta a céljainak alkalmas embert, aki a pillanatnyi politikai kavarodást alaposan ki tudja használni. Segítőcsapatait is Bécsből rendelték ki, és Héder,váry összes volt bizalmi emberei, a Tomasics—Chavrak-rendszer hívei, dr. Ivisnjavi Izidor volt osztályfőnök vezetésével őt támogatják a magyarokkal haladó rezolucionisták, vagy amint ők ezeket gúnyolják, az „új-magyarónok“-kal szemben. Tessék már most figyelembe venni a Khuen-uralom alatt különösen az alsóbb néposztályban keletkezett izzó magyargyűlöletet, amelyet lelketlen izgatás még ma is lángra lobbanthat; a Frank rendelkezésére álló fanatikus katholikus alsópapságot és azt a sok Khuen-kreatúrát, melyekkel tele van a horvát közigazgatás; azt a sajnálatos tényt, hogy a rezolucionistáknak nincs többsége a horvát tartománygyűlésen és hogy ennekfolytán még semmi pozitív alkotást sem képesek felmutatni, és akkor meg fogja érteni mindenki a helyzet végtelen nehézségeit. És e nehéz helyzetben a rezolucionisták és az uj kormány Bécsben és Budapesten örökös demunciációk és intrikák ellen kénytelenek küzdeni. Két tűz közé vannak szorulva mindig: itthon Frank és hívei árulóknak bélyegzik őket, odafenn pedig, úgy látszik, a denunciációk és hazugságok iránt sokkal nagyobb a fogékonyság, mint az igazi helyzet válságos nehézségeinek megismerése iránt. Bécset megértjük. Onnan történt a nagy osztrák-horvát Frank-párt megalapítása. És jól tudjuk, hogy ennek mi a célja. De Budapestet nem vagyunk képesek idelent megérteni! Magyarországon ismét az a régi hiba mutatkozik, hogy jobban tudják, mi történik Kínában, mint Horvátországban. A kormányellenes magyar sajtó ■érthető célokból és, úgy látszik, nagy sikerrel folytatja horvátellenes agitációját, a kormány körében pedig mintha gyanú kerekednék a horvát rezolucionistákkal szemben. Minden ok nélkül. A rezolucionisták azonban mennek kitűzött céljuk felé előre. Október elején megnyílik a tartománygyűlés és akkor talán megkezdhetik a reformalkotások sorozatát. Ma még övék a horvát-szerb közvélemény nagy többsége ... -Hiába volt minden kérés, a majoros nem akart enni adni. Végre, amikor azzal fenyegettem, hogy feljelentem, akkor nagy kelletlen fekete kenyeret és fehér sajtot lökött elibénk, noha mi jobb seztettünk volna fehér kenyeret és inkább valamivel több és barnább sajtot. Gouron apó minden mozdulatunkat szemmel tartotta, mintha attól tartott volna, hogy ellopjuk a cseréptányérait. Egyszerre azon vettem magamat észre, hogy Sallaux eltűnt a szobából, távolléte nagyon nyugtalanított engem. Kívülről egyszerre valami visitás hangzott be, olyan, aminő a tyúkok torkán tör ki, amikor a nyakukat metszik. Házigazdánk ijedten ugrott fel... Én is megijedtem. Bizonyára Sallaux követ el valamit odakünn. E percben esküdni mertem volna, hogy ez a kövér legény még a gályákon fogja befejezni életét. Alig egy perc múlva visszatért a szobába Gouron és nyakánál fogva vezette be a Pocakost. A majoros a dühtől tajtékozva mondotta nekem: — Közzé csak hadnagy úr, elcsíptem a gazembert. Éppen amikor a tyúkjaimat dézsmálta. Én rákiáltottam Gouronra, hagyja el az emberemet. A paraszt megijedt, eleresztette Sallaux-t, én pedig aggódva néztem a kövérre, aki mintha rejtegetett volna valamit a köpenye alatt... Féltem ettől, de Sallaux a tekintetével biztosított róla, hogy nincs baj. Gouron nekiesett a katonámnak, hogy megmotozza, mit lopott? Eközben Sallaux majd megszakadt a nagy nevetésben. — Jaj, jaj, — kiáltotta a katonám a majorosnak — engedjen el... Tyú, de csiklandoz, hahaha... No, eresszen el, ha mondom, nem loptam egyet se a csibéi közül... És csakugyan: Gouron nem találta meg amit keresett. A paraszt nem tudta mire vélni a dolgot... Nem, ez kétségtelenül boszorkányság. Ki is jelentette: — Hadnagy úr, esküszöm, hogy ez az ember kitekerte a nyakát egyik tyúkomnak. Rajtakaptam, amint kezében vergődött a szegény állat... Különben ön éppen oly jól hallotta, mint én... Nem álmodtam. Sallaux ragyogó arccal, boldogan szólott: — Ha mondom, nem loptam ... Csak tréfáltam, én magam voltam a tyúk... És hogy bizonyítsa a szavának igazságát, nyomban nekifogott és a legteljesebb művészettel utánozta a tyúknak hangját. — Amikor az udvaron parádézik, azt kiáltja, hogy koo-ot, koo-ot, aztán, amikor tojik: kot-kot-kot-kodács, ha valaki odalép hozzá és a tyuk megijed: kot, kot, kot, kot... Most nyakon fogom: koák, koák, koák, aztán a kabátom alá rejtem: oák, oák... És pedig mindenki látja, hogy nincs a kezemben semmi... Azért pedig csak nem jelenthetnek fel, amiért utánozni tudom az állatokat...» Mert ha tetszik, utánozom a tengeri malacot is ám! Utánozta a tengeri malac hangját. Talpon volt most már a major minden cselédje. Gouron a hasát fogta nevettében. Vele nevet mindenki és az összesek véleménye, hogy Sallaux nagyszerű fia. Hát még, amikor rendre utánozta a lovat, borjút, kecskét és nyerített, bőgött, mekegett. A Pocakos ki nem fogyott. És amikor végére járt a programra jónak, élőbről kellett kezdenie, mert Gouron pereputtyja, a fia, a felesége, a menye és veje akkor jöttek haza a mezőkről, ahol addig foglalatoskodtak. Mindenki kacagott és hálából Gouron apó is megemberelte magát, szárnyassal szolgált, hideg sülttel,borocskával, és bizony hiába voltam én a hadnagy (tartalékos persze), Sallaux volt az est és a mulatság központja. Ünnepelték. Másnap hajnalban, amikor már indulófélben voltunk, Gouron apó megint megkérte a Pocakost, mutassa be még egyszer tudományát ... Néhány szomszédot csodát össze, hadd mulassanak azok is. Sallaux eleinte kérette kissé magát (óh, azok a művészek!), aztán beleegyezett. És amikor véget ért az előadás és a parasztok mind eszeveszetten röhögtek, Gouron apó a földön hemperegve, műértően jelentette ki: — Ma még a tegnapinál is nagyszerűbben csinálta a tyúkot, vitéz úr. És Sallaux megismételte még egyszer a kotkodácsolást. Igazán megdöbbentő realizmussal. Aztán még egy pohár bort ürítettünk és búcsút vettünk a házigazdától. Budapest, szeptember 30. Gróf Andrássy Gyula Budapesten. Gróf Andráson Gyula belügyminiszter ma Tőketerebesről Budapestre érkezett. Orosz-angol szerződés. Mint Londonból jelentik, a „Daily Telegraph“ pétervári értesülése szerint a cár és Edvárd király a legközelebbi napokban szerződést fognak aláírni, amelyben Oroszország lemond minden Tibetre vonatkozó védői jogról. A megállapodás tervezetét már a cár elé terjesztették. A szerződés legfontosabb pontja, hogy úgy Anglia, mint Oroszország kötelezőleg kijelenti, hogy nem avatkoznak bele Tibet belügyeibe. Anglia állítólag lemond ama előnyökről, amelyeket részére a Lassúban járt katonai expedíció szerzett, viszont Oroszország nem részesíti többé védelmében a dalai lámát. E szerződés aláírása után a perzsa kérdés megoldása fog következni. A „Voss, Ztg.“ értesülése szerint kétségtelen, hogy az egész ázsiai politikára irányuló megegyezés van folyamatban Anglia, Franciaország, Japán és Oroszország közt. Ez azonban nem érinti Angliának Japánnal és Franciaországgal való viszonyát, mert a japáni viszony intimebb, mint valaha és a francia viszonyt is ápolják, aminek bizonysága, hogy a „Figaro“ értesülése szerint a jövő évben Angliába ellátogató japán flotta egyik francia kikötőbe is el fog látogatni. A békéscsabai mandátum, Békéscsabáról jelentik: A parasztpárt ma Áchim András elnöklete alatt értekezletet tartott, amelyen körülbelül 1200 választó vett részt. A válaszók egyhangúlag kijelentették, hogy azt a jelöltet választják képviselőnek, akit Achim András fog ajánlani. Az angolk orvosa. «* Semmeltweiss-szobor leleplezése. — Budapest, szeptember 30. Az Erzsébet-tér fonnyadt, sárguló bokrai között egy márványembert ünnepeltek ma délben. Ma leplezték le Semmelweiss Ignác szobrát. Az ősz kései virágival díszítette föl a nagy kertet, a szeptemberi nap szomorúan mosolygott, miközben előkelő urak és kitűnő tudósok szónokoltak a márványember dicsőségéről. úgy tetszik, hogy szegényes volt az ünnep, úgy illett volna, hogy lobogó lengjen a paloták ormán és zarándokoljon el a főváros népe annak a kőembernek a lábai elé, aki annyi életet mentett meg, annyi bánatos könyer törült le, annyi kicsi, mosolygó gyermeknek adta vissza az édesanyját. Séminel - weiss az anyák orvosa volt. Magyar ember, akin osztozkodnunk kell az egész világgal. Tudós orvos, akinek szembe kellett szállania az egész világgal, a sarlatánok hatalmas seregével, mert megölte a gyermekágyi lázt, annyi anya gyilkosát. És mert hirdetni merte bátran korszakot alkotó fölfedezését: az őrületbe, a halálba kergették Semmelweiss Ignácot, az egész emberiség jóltevőjét. Ma az utókor, a mai orvosok márványból emeltek neki szobrot. Szónokoltak róla a tudományegyetem aulájában ünnepi közönség előtt. Ott volt a kultuszminiszter, az államtitkárok, egyetemi tanárok, orvosok, és a főváros tanácsának képviselői. A külföld egyetemeinek képviselői, világhírű tudósok egymásután állottak föl, hogy elmondja kiki a maga nyelvén, németül, olaszul, latinul, angolul, hogy milyen nagy ember volt Semmelweiss Ignác, az anyák orvosa. És mikor hallottuk a külföldiek szájából, hogy ki volt ez az ember, akit ma ünnepelnek, mikor hallottuk a dicséretek és magasztalások szónokait, akik az egész tudós világ elismerését, becsülését hozták ide hozzánk annak a magyar orvosnak, akit mi magyarok alig ismertünk, összeszorult a torkunk a meghatottságtól , úgy éreztük, hogy szegényes ez az ünnep, úgy illet volna, hogy lobogó lengjen a paloták ormán és az emberek százezrei zarándokoljanak oda az Erzsébet-kert fonnyadt, sárga bokrai közé, annak a márványembernek a lába elé, aki annyi bánatos könyet terült le és annyi kis gyermeknek hozta vissza az édesanyját a halál küszöbéről. Az ünnepről ezeket jelenti tudósítónk. (Az egyetemen.) A tudományos világ a mai vasárnapot a nagynevű tudós magyar orvos, Semmelweis Ignác emlékének szentelte, akinek a szobrát, melynek felállításához az egész világ orvosai filléreikkel hozzájárultak, ma leplezték le nagy ünnepély keretében. Az ünnepély színvonalát emelte az, hogy azon személyesen vett részt gróf Apponyi Albért vallásos közoktatásügyi miniszter és hogy a távol idegenből a magyar tudós ünnepére számos hírneves orvos jött el, hogy úgy a tudomány, mint nemzetük polgárainak nevében hódoljanak a tudomány vértanúja emlékének. Az ünnepély a Tudományegyetem központi épületének aulájában féltizenegy órakor kezdődött, amelyre zsúfolásig megtelt a hatalmas terem előkelő és díszes közönséggel. A közönség soraiban helyet foglaltak gróf Apponyi Albert közoktatásügyi miniszter, Lukács György titkos tanácsos, Molnár Viktor és Tóth János államtitkárok, Tóth Lajos miniszteri tanácsos, az egyetemi ügyosztály, Chyzer Kornél miniszteri tanácsos, a közegészségügyi ügyosztály vezetője, Gopcsa László miniszteri osztálytanácsos, Bárczy István polgármester, Piperkovics Bátor És gróf Festetich tanácsnokok, Magyarevits Mladen tiszti főorvos, K. Jónás Ödön, a Műegyetem rektora, Hidia Ferenc, az állatorvosi főiskola rektora, Szabó Dénes kolozsvári egyetemi prorektor és Riegler dékán, Heinrich Gusztáv, a Tud.