Pesti Napló, 1907. január (58. évfolyam, 1-27. szám)
1907-01-01 / 1. szám
21. számi Budapest, kedd PESTI NAPLÓ, 1907. január 1. célszerűségi érdekeinek meginlente is. A kormányzatnál guvernementálisabb a kormány tábora, s a kormány tábora kényelm mámorát a kormányzat szívesen honorálja azzal, hogy e tábor elfogultságai, büntéletei, érdekpolitikája előtt meghódol. Ez a nemzetre rettenetes sutyival nehezedő kormányzati és kormánypárti opportunizmus keltette országszerte a koalíció szükségességében való kételkedést. A békekötés alkalmával a nemzeti követelmények dolgában a kötött kéz politikája proklamáltatott. A nemzet ebbe belenyugodott. De a béke hét hónapja alatt a kötöttkezűség kiterjesztetett a nemzet eszményeinek egész körére. Azt a proklamált megkötöttséget a nemzet vállalta, mert a hatalom és a nemzet tisztes megbékélésének föltétele volt; de erről a másik kötöttkezűségről azt láttuk, hogy nem ilyen nagy célt szolgál, hanem csak kis hatalmasok kielégítését, csak a hatalomtól való elesést félők megnyugtatását szolgálja. Ezt a mindenképpen való megkötöttséget a nemzet nem hajlandó vállalni. A koalíció és a koalícióban érvényesülők közt külömbséget tesz a nemzet, mint ahogy a vetés és a dudva közt disztingválni szokás. És nem hajlandó az ország érvényesülését a koalícióban leök érvényesülésének alárendelni. Ankevésbé, mert azt látja, hogy abban a vezérek és a vezéreszméknek és az elfogultságoknak ak rendelve, nem do-l’ása koalícióból, hanem az ... tani hat 1x2- a nemazeli lelkesedésnek, i .sz»5«nyekrenei i Láke léha fóliák. A meiner valóság sagiarcot vívott a közjogi reakció ellen, s most azt kénytelen látni, hogy a nemzeti jelszóval s a nemzetiért való lelkesedéssel az összeverődött reakciósok visszaélnek, s hogy osztály- és egyéb hatalmi érdekek biztosítására fordítják azt az erőt, amelyet a nemzet tiszta eszményisége bocsátott rendelkezésükre. Isten óvja meg Magyarországot, hogy e tapasztalatok, e csalódások után újból harcba keveredjen a bécsi erőszakkal, s a közjogi reakció lelkiismeretlen táborával. Bizony erősebbek voltunk ma egy éve, a keserűség közepette, mint ma, a csalódások után, amikor nem dac és elszántság, hanem aggodalom ül lelkünkön. , Európa csöndes volt, békét élvezett, amikor nálunk az elszánt harc dúlt. Ma az elszántság lett úrrá Európán, miközben mi a béke csalódásait gyűjtögetjük. Franciaországban az állam és az egyház végleszámolása folyik. A szabadság és a reakció, az állami akarat és a római mindenhatóság leszámolása. Franciaország, amely a nagy forradalommal a tizenkilencedik századra méltóvá tette magát, most a huszadik században őt megillető helyét akarja elfoglalni. És minden állam a szabadság diadalútjára tért, talán csak Oroszország és hazánk maradt meg a reakciósok végvárának. Nálunk a társadalmi, a gazdasági, a kulturális reakció újból terpeszkedik, Oroszországban az autokrácia vére?got viv az emberi szabad-i táborával. Még ladt a jogegyenlőott-a az általános denfelé a polgári . diádé.. is vagy legalább eldenfelé az állami jelenti a polgári eszmény érvényesülése. A nagykatala szabadság orrlt, vagy leplezett másodsorba szó-Ebben a politikában a magyar-osztrák monarkia nem vesz részt. Csak Németország után kullog, s természetesen vele együtt lapul meg. Nincs is mit keresnünk a világhatalmi egyensúly politikájában. A kis Balkán-egyensúly politikájában valamelyest mesterkedhetünk, de ott is a kezünkre ütnek, ha nagyon heveskedünk. Ilyen politikai sikerrel a ma elmúlt év éppenséggel nem fukarkodott monarkiánk számára. E sikerek kedvéért vagyunk nagyhatalom, e nagyhatalmiság templomába zarándokol ami negyvennyolcas pártunk is. Elviszi oda áldozatul múltját, jövőjét, de kiélvezi jelenét. Ott abban a bálvány-templomban feláldozza a nemzetnek beléje vetett azt a hitét, bizalmát, hogy a negyvennyolcas eszményekért helyt fog állani még akkor is, ha a függetlenségi közjogi politikát magasabb állami érdekből „átmenetileg“ fel kell függesztenie. Nincs már ez eszményeknek se tábora, se pártja a parlamentben. Van egy-kétő hive még a kormányzatban is, de nekik az opportunizmus parancsol. A kötöttkezűséget ők is kiterjesztik mindenre, amire a koalícióban domináló elemek idegenül néznek, s ami a koalíción uralkodó gondolatnak, a minden áron hatalmon maradás gondolatának kárára lehet. Ma egy éve elkeseredettek, de erősek voltunk, ma egy esztendeje elszántságunkra büszkék voltunk, s az újévet ellenségképp köszöntöttük. Ma megbékéltek vagyunk, ma diadalmi tér után vagyunk. Ma csakis aggódunk. Vajon nem gonoszabb ellensége-e a nemzetnek ez a ránk virradó újév, mint a tavalyi volt?____________________________ Budapest, december 81. A politikai újóv. A függetlenségi párt holnap délelőtt tíz óra után a Baross-kávéházban gyülekezik és tizenegy órakor tiszteleg Kossuth Ferenc pártelnöknél. Gróf Zichy Aladárt, a néppárt elnökét szintén tizenegy órakor üdvözli pártja. Az üdv'írtkriblH&yihc.v nem mezei é ‘intő, azt - íme összeír. 1 i' aztán azt mondja: napot, szülém. í -'e lagyja rá az öreg • - h: ‘. .r,2 : kintvaló ez a paraxithogy csoda), ember, szülém, hogy miért mondja — feleli a szüle, z. Nem szokás ugyanis kérondja el mindenki maga, hogy ulul van. — Hát tudja szüle, nekem olyan régi holmik kellenének — mondja az ember. — Nem ingyen szüle, hanem megvenném. Ami öreg holmi akad a híznál. _ A szülő hallgat egy darabig, s nézi az úrfélét, aki úgy akar inni, hogy pénzt hagyna érte (ilyen is kévés van köztük). — Régi holmi...— ismétli elgondolkozva. — Minek az magának! — Kell, szüle. Elteszszük emlékbe, hogy ilyen is volt valamikor. Vagy nézze ez a mostani fiatalság. — Oj-hoj, — szól a szülő — miket beszél maga itt ,össze-vissza! Mit néznek azon! Ami öreg, az öreg Az asztal sarkát megsimította és ismételte: — Úgy, úgy... Ami öreg, az öreg. Nincs itten olyan semmi. Meg aztán mit akarnak éhen. Nem való — már csak ígis valami, a faloa az eladhatna, i -is. Máiul. -rí ii s én "in'- t, ■’ : -re — csak ne izélben. „ -a rácos, mert Szabadka alul -veri, mert ott akartak földet kifog. Most harmadéve az álomtul huszonöt esztendőre, — no, ne bántsa azt a gyertyát, hallja. Mit akar? Úgy se adom oda, nem is az enyim, de aztán, hogy nem kapták ki a földet huszonöt esztendőre, hát csak hazajöttek — Az ember kinyitja a szobaajtót s a konyháim megy— Hát hova iér? — kiált utána a szülő. — Hát mit akar, majd ja? Mit akar? Tudja is maga, mit akar? S nem is tudja, hogy mit akar, csak beszél.... Hát még a kamrába is bemen! Hát mit akar? Bolondokat csinál... Az ember a kamrában talál két régi jószágot, amit szintén nem csinálnak ma már, némely részük arra sem emlékszik, hogy volt-e valaha: bőrszitík. — No, szüle, ezei se szitáltak már vagy negyven év óta, hát ninek ez magának. Két új szita árát ez megri, szüle. No, jó lesz? Hát ezt a karos pado, szüle? — Úgy? úgy há? — tör ki a szüle. — Még a padot is? Miér nem visz már el minden bútort? A testi rhámat nem akarná rólam leszedni? Né! Aztán csak men be a kamrába! Talán azt tudja, hogy otthon van! És a szüle igen erélyesen topog ide-oda. — Hát hiszen — mondja az ember — ennek a kislánynak a kötőjét is eladhatná, szülém, — fogadjunk szülém, hogy ez a kis selyemkötő a maga ruhájából való. Talán éppen a menyasszonyi ruhájából, szülém. Milyen pruszlikot viseltek akkor, szülém! A szüle egy kicsit nevet. — Az, az, — feleli. — Abból való ... Az, az. A pruszlik megvan, most is megvan. Csupa ezüst az ujjaalja, de mit akar maga avval! Gyere ide kis unokáma, gyere ide Juliskám. Már megint ezt a hajnövesztőt rágod? — Mit rág, szülém? — kérdezi az ember. — Hajnövesztőt rág! Maguknál már azt is rágják! Ezt mesélje el, szülöm, mert ilyent még nem hallottam. — Nono, csak tréfabeszéd az, — inti le az embert a szüle. — Tudja, az ilyen piaci szalonnának olyan vastag a bőre, hogy amire elrágja, megnő a haja nagylányosra. Hát c®ah ez- Be hallja, mit oldozza ezt a kötőt? Ha már nézi, ne arról nézze, hisz ez a fonákja! Mit akar maga! Nem ért maga ekez. Azt sem tudja maga, hogy mit akar... — Szülöm, — mondja az ember — ne arról beszéljünk mit, mert a kötőért úgyis hajasbabát kap a Julis. Hanem nem hiszem én azt, hogy maga föl tudná próbálni most azt a pruszlikot. Ezért az ujjaalja. Hát Dorozsmán laktak maguk akkor? — Már megint bolondokat beszél __ mérgeskedik a szülő, pedig belülről nevet. — Hogy én fölpróbáljam azt a pruszlikot?