Pesti Napló, 1907. január (58. évfolyam, 1-27. szám)

1907-01-01 / 1. szám

2­1. számi Bud­apest, kedd PESTI NAPLÓ, 1907. január 1. célszerűségi érdekeinek meginlente is. A kormányzatnál guvernementálisabb a kormány tábora, s a kormány tábora kényelm­ mámorát a kormányzat szíve­sen honorálja azzal, hogy e tábor elfo­gultságai, bün­téletei, érdekpolitikája előtt meghódol. Ez a nemzetre rettene­tes sutyival­­ nehezedő kormányzati és kormánypárti opportunizmus keltette országszerte a koalíció szükségességében való kételkedést. A békekötés alkalmával a nemzeti követelmények dolgában a kötött kéz politikája proklamáltatott. A nemzet ebbe belenyugodott. De a béke hét hó­napja alatt a kötöttkezűség kiterjeszte­tett a nemzet eszményeinek egész kö­rére. Azt a proklamált megkötöttséget a nemzet vállalta, mert a hatalom és a nemzet tisztes megbékélésének föltétele volt; de erről a másik kötöttkezűségről azt láttuk, hogy nem ilyen nagy célt szolgál, hanem csak kis hatalmasok ki­elégítését, csak a hatalomtól való el­esést félők megnyugtatását szolgálja. Ezt a mindenképpen való megkötöttsé­get a nemzet nem hajlandó vállalni. A koalíció és a koalícióban érvényesülők közt külömbséget tesz a nemzet, mint ahogy a vetés és a dudva közt disz­­tingválni szokás. És nem hajlandó az ország érvényesülését a koalícióban le­­ök érvényesülésének alárendelni. An­­kevésbé, mert azt látja, hogy a­bban a vezérek és a vezéreszmék­nek és az elfogultságoknak ak rendelve, nem do-l­­’ása koalícióból, hanem az ... tani hat 1x2- a nemazeli lelkesedésnek, i .sz»5«nyekr­enei i Lá­­­ke léha fóliák. A meiner valóság sagi­arcot vívott a közjogi reakció ellen, s most azt kénytelen látni, hogy a nem­zeti jelszóval s a nemzetiért való lelke­sedéssel az összeverődött reakciósok visszaélnek, s hogy osztály- és egyéb hatalmi érdekek biztosítására fordítják azt az erőt, amelyet a nemzet tiszta eszményisége bocsátott rendelkezésük­re. Isten óvja meg Magyarországot, hogy e tapasztalatok, e csalódások után újból harcba keveredjen a bécsi erőszak­kal, s a közjogi reakció lelkiismeretlen táborával. Bizony erősebbek voltunk ma egy éve, a keserűség közepette, mint ma, a csalódások után, amikor nem dac és elszántság, hanem aggodalom ül lel­künkön. , Európa csöndes volt, békét élve­zett, amikor nálunk az elszánt harc dúlt. Ma az elszántság lett úrrá Európán, mi­közben mi a béke csalódásait gyűjtöget­jük. Franciaországban az állam és az egyház végleszámolása folyik. A sza­badság és a reakció, az állami akarat és a római mindenhatóság leszámolása. Franciaország, amely a nagy forrada­lommal a tizenkilencedik századra mél­tóvá tette magát, most a huszadik szá­zadban őt megillető helyét akarja elfog­lalni. És minden állam a szabadság dia­­dalútjára tért, talán csak Oroszország és hazánk maradt meg a reakciósok végvárának. Nálunk a társadalmi, a gaz­dasági, a kulturális reakció újból ter­peszkedik, Oroszországban az autokrá­cia vére­?­g­ot viv az emberi szabad-i táborával. Még ladt a jogegyenlő­­ott-a az általános denfelé a polgári .­ diádé.. is vagy legalább el­­denfelé az állami jelenti a polgári eszmény érvényesülése. A nagykatal­a szabadság or­­r­­lt, vagy leplezett másodsorba szó-Ebben a politikában a magyar-osz­trák monarkia nem vesz részt. Csak Németország után kullog, s természete­sen vele együtt lapul meg. Nincs is mit keresnünk a világhatalmi egyensúly politikájában. A kis Balkán-egyensúly politikájában valamelyest mesterked­hetünk, de ott is a kezünkre ütnek, ha nagyon heveskedünk. Ilyen politikai si­kerrel a ma elmúlt év éppenséggel nem fukarkodott monarkiánk számára. E si­kerek kedvéért vagyunk nagyhatalom,­­ e nagyhatalmiság­ templomába zarándo­kol ami negyvennyolcas pártunk is. El­viszi oda áldozatul múltját, jövőjét, de kiélvezi jelenét. Ott abban a bál­vány-templomban feláldozza a nemzetnek beléje vetett azt a hitét, bizalmát, hogy a negyven­­nyolcas eszményekért helyt fog ál­la­ni még akkor is, ha a függetlenségi közjogi politikát magasabb állami érdekből „átmenetileg“ fel kell függesztenie. Nincs már ez eszményeknek se tábora, se pártja a parlamentben. Van egy-kétő hive még a kormányzatban is, de nekik az opportunizmus parancsol. A kötött­­kezűséget ők is kiterjesztik mindenre,­ amire a koalícióban domináló elemek idegenül néznek, s ami a koalíción ural­kodó gondolatnak, a minden áron ha­talmon maradás gondolatának kárára lehet. Ma egy éve elkeseredettek, de erő­sek voltunk, ma egy esztendeje elszánt­ságunkra büszkék voltunk, s az újévet ellenségképp köszöntöttük. Ma megbé­kéltek vagyunk, ma diadalmi tér után vagyunk. Ma csakis aggó­dunk. Vaj­­­on nem gonoszabb ellensége-e a nemzetnek ez a ránk virradó újév, mint a tavalyi volt?____________________________ Budapest, december 81. A politikai újóv. A függetlenségi párt holnap délelőtt tíz óra után a Baross-kávéh­ázban gyüleke­zik és tizenegy órakor tiszteleg Kossuth Ferenc pártelnöknél. Gróf Zichy Aladárt, a néppárt elnö­két szintén tizenegy órakor üdvözli pártja. Az üd­v'írtkriblH&yihc­.v nem mezei é ‘intő, azt - í­­me összeír. 1 i' aztán azt mondja: napot, szülém. í -'e lag­yja rá az öreg • - h: ‘. .r,2 : kin­tvaló ez a paraxi­thogy csoda), ember, szülém, hogy miért mondja — feleli a szüle, z. Nem szokás ugyanis kér­­ondja el mindenki maga, hogy ulul van. — Hát tudja szüle, nekem olyan régi holmik kellenének — mondja az ember. — Nem ingyen szüle, hanem megvenném. Ami öreg holmi akad a híznál. _ A szülő hallgat egy darabig, s nézi az úrfélét, aki úgy akar inni, hogy pénzt hagy­na érte (ilyen is kévés van köztük). — Régi holmi...— ismétli elgondol­kozva. — Minek az magának! — Kell, szüle. Elteszszük emlékbe, hogy ilyen is volt valamikor. Vagy nézze ez a mos­tani fiatalság. — Oj-hoj, — szól a szülő — miket be­szél maga itt ,össze-vissza! Mit néznek azon! Ami öreg, az öreg­ Az asztal sarkát megsimította és ismé­telte: — Úgy, úgy... Ami öreg, az öreg. Nincs itten olyan semmi. Meg aztán mit akarnak éhen. Nem való — már csak ígis valami, a falo­a az eladhatna, i -is. Mái­ul. -rí ii s én "in'- t, ■’ : -re — csak ne izél­ben. „ -a rácos, mert Szabadka alul -veri, mert ott akartak földet kifog. M­ost harmadéve az álomtul huszonöt esztendőre, — no, ne bántsa azt a gyertyát, hallja. Mit akar? Úgy se adom oda, nem is az enyim, de aztán, hogy nem kapták ki a földet huszonöt esztendőre, hát csak haza­jöttek — Az ember kinyitja a szobaajtót s a kony­háim megy­— Hát hova i­ér? — kiált utána a szülő. — Hát mit akar, majd ja? Mit akar? Tudja is maga, mit akar? S nem is tudja, hogy mit akar, csak beszél.... Hát még a kamrába is bemen! Hát mit akar? Bolondokat csinál... Az ember a kamrában talál két régi jó­szágot, amit szintén nem csinálnak ma már, némely részük arra sem emlékszik, hogy volt-e valaha: bőrszitík. — No, szüle, ezei se szitáltak már vagy negyven év óta, hát ninek ez magának. Két új szita árát ez megri, szüle. No, jó lesz? Hát ezt a karos pado, szüle? — Úgy? úgy há? — tör ki a szüle. — Még a padot is? Miér nem visz már el min­den bútort? A testi rhámat nem akarná ró­lam leszedni? Né! Aztán csak men be a kam­rába! Talán azt tudja, hogy otthon van! És a szüle igen erélyesen topog ide-oda. — Hát hiszen — mondja az ember — ennek a kislánynak a kötőjét is eladhatná, szülém, — fogadjunk szülém, hogy ez a kis selyemkötő a maga ruhájából való. Talán ép­pen a menyasszonyi ruhájából, szülém. Mi­lyen pruszlikot viseltek akkor, szülém! A szüle egy kicsit nevet. —­ Az, az, — feleli. — Abból való ... Az, az. A pruszlik megvan, most is megvan. Csu­pa ezüst az ujjaalja, de mit akar maga av­val! Gyere ide kis unokáma, gyere ide Julis­kám. Már megint ezt a hajnövesztőt rágod? — Mit rág, szülém? — kérdezi az ember. — Hajnövesztőt rág! Maguknál már azt is rágják! Ezt mesélje el, szülöm, mert ilyent még nem hallottam. —­ Nono, csak tréfabeszéd az, — inti le az embert a szüle. — Tudja, az ilyen piaci szalonnának olyan vastag a bőre, hogy amire elrágja, megnő a haja nagylányosra. Hát c®ah ez- Be hallja, mit oldozza ezt a kötőt? Ha már nézi, ne arról nézze, hisz ez a fonákja! Mit akar maga! Nem ért maga ekez. Azt sem tudja maga, hogy mit akar... — Szülöm, — mondja az ember — ne arról beszéljünk m­it, mert a kötőért úgyis h­ajasbabát kap a Julis. Hanem nem hiszem én azt, hogy maga föl tudná próbálni most azt a pruszlikot. Ezért az ujjaalja. Hát Do­­rozsmán laktak maguk akkor? — Már megint bolondokat beszél __ mérgeskedik a szülő, pedig belülről nevet. —­ Hogy én fölpróbáljam azt a pruszlikot?

Next