Pesti Napló, 1907. január (58. évfolyam, 1-27. szám)

1907-01-01 / 1. szám

Budapest, kedd PESTI NAPLÓ.________ 1907. január 1­­1. szem­ 3 közlések után a pártok a miniszterelnöki palotában gyülekeznek, ahol Kossuth Ferenc kivételével a kormánynak minden tagja jelen lesz. Az uj párt délelőtt tizenegy órakor tiszteleg báró Bánffy De­zsőnél, a demokraták élén Pető Sándor üdvözli­­Vázsonyi Vilmost. Polónyi Gézánál déllein tiszte­leg a Sas-kör és az Egyesült Belvárosi Párt is. Az alkotmánypárt tagjai ma a következő távira­tot intézték Száll Kálmán pártelnökhöz Hátéira: Az alkotmánypárt tagjai az újév alkalmából­­ eg­észül több és legmelegebb szerencsekivánataikat kül­­dik és biztosítják nagyméltóságodat soha el nem múló, tántoríth­atatlan bizalmukról, változatlan tisz­teletükről és ragaszkodásukról Nagy Frenc, másod­elnök. Széll Kálmán erre a következő távirattal vá­­laszol­t: Fogadd őszinte köszönetemet. Fejezd ki ezt és legjobb kivánataimat azoknak, kik rólam meg­emlékezni voltak kegyesek. Széll: A delegáció. Bécsből jelentik. A közös minisz­terek és gróf Montecuccoli tengerészeti parancs­nok január 2-án délután Budapestre utaznak, h­ogy a január 3-án újra megnyíló delegácionális ülése­kein részt vegyenek. A létszámemelés. Jekelfalussy Lajos honvé­delmi miniszter egy vidéki újságíróval a létszám­­emelés kérdéséről beszélgetett. — A N. Fr. Pr. ismert közleménye — mondta a miniszter — lehet a bécsi lapnak saját véleménye, de nem hiszem, hogy megfelelne a valóságnak. Nemrégiben beszéltem a hadügyminiszterrel, ő ak­kor nem árult el semmit arra nézve, mintha a lét­számemelés kérdésével foglalkoznék. Annyit pozi­tíve mondhatok, hogy a magyar kormány az újonc­­kontingens felemeléséről még nem tanácskozott és ez a téma miniszteri tanácskozásaink során eddig fel sem vétetett. A döntés a követelés dolgában a törvényhozást illeti, ennek állásfoglalása döntő a létszámemelés sorsára nézve. Ha azonban a de­legáció egyszer megszavazza az új ágyuk költsé­geit és az új ágyukat elkészíttettük, akkor nem azért csináltattuk azokat, hogy a színben álljanak, hanem azért, mert azokat használni is akarjuk. Aki e kérdésről gondolkodik, önmaga is tisztába jön azzal, hogy az új fegyvert nem parádénak csi­náltattuk, így vagyunk a konvepttüzérség kérdé­sével is. Kijelentettem már a képviselőházban, hogy minden előkészületet megtettem a honvéd­tüzérség felállítására, de a reformot csak akkor csinálhatom meg, ha embereket kapok hozzá. Az aradmegyei koalíció és a függetlenségi párt, Aradról jelentik. Az aradmegyei szövetkezeti pártok választmánya ma Friebeisz Miklós elnök­lésével ülést tartott. Az ülés napirendjén Kossuth Ferencnek, a függetlenségi párt elnökének a füg­getlenségi pártszervezés tárgyában kiadott költé­nl­it­ is akar maga? Négy lányt fölneveltem én, meg férjhez adtam én, tudja-e azt maga? Be a négy közt egy sem volt olyan karcsú, aki az én menyasszonyi pruszlikomat ma­gára vehette volna! A szülő most már egész tüzesen beszél. A régi időimet, lánykori, menyasszonykori emlékeknek varázsereje van. Az arca kipirul és gyorsan tipeg a lába felé, hogy a pruszli­­kot előszedje- Nagy óvatossággal és kímélet­tel van az ott elrakva, úgy a legalul-táj­on. .Különféle ruhákat kell fölülő kiszedni, egy imádságos könyvet zöld zacskóban, azután egy nagy barna selyemkendőt (ez lesz a szemfödőm, látja, majd a koporsómban, hat­van pengő forint volt az ára valamikor), míg végül a pruszlik előkerül. A szüle félő gond­dal bontogatja ki, s nem nagyon akarja ki­ereszteni a keze közül. — Í­gy sem adom oda — mondja, — semennyiért sem. Pedig dehogy­nem. Többször elkérdezi, hogy: „minek az magának“. Né! Majd pa­naszkodva kiált fel: — Ugyan, hogy is nincsen itthon ilyen­kor az a János? Hogy, hogy nem tud már hazajönni?­­ — Már, hogy a fia, szülém? — Az, az t­évődik a gondolataival. — Mikor elment már! Még sincs itthon! A me­nyem is odapiacozik... így hagynak itt egy­magamra. Maga meg csak men be a kam­rába... Micsoda bolondság ez? — A János talán porciót fizetni ment be a városba, szülem? Budapest, december 31. Évek óta a magyar politikában az új­évet nyugtalan és bizonytalan érzésekkel köszönti a közvélemény. A perfektiva, mely a jövőbe nyílik, tele van homályos foltokkal, amelyekről nem tudjuk, földindulás zárta el a szem elől a látóhatárt, vagy csak a saját aggodalmaink lát rémképeket. Ma is kevés az okunk optimizmusra. Az a békekötés, mely áprilisban kelt a király és a nemzet között, amúgy is csak ideiglenesen rendezte az álla­potokat, de minden veszedelmes kilátás meg­van arra, hogy a régi méreganyagot, a kato­nai kérdéseket, a hadvezetőség belevegysít az aktuális politikába s ezzel fölborul az egész rend és a régi harc ezerszer gyilkosabb düh­vel támad fel. Mert az a reménység, hogy a kormánynak sikerül olyan engedményeket kapni a létszámemelés ára gyanánt, melyek azt elviselhetővé teszik, naiv, önáltatás. A kormány előtt két út áll: vagy vállalja a terheket, azzal a megokolással, hogy a nem­zet békéje és továbbfejlődése érdekében nem tehet egyebet — ez a fordulat nincs kizárva! — vagy következetes marad ahoz az elvhez, melylyel éppen a mostani miniszterek harcba vitték az országot. Bea körülbelül mindegy, hogy mit csinál, mert az első esetben a nem­zet felháborodása söpörné el a minisztereket — Nini, — mondja a szülő — hát ismeri ? — Hát hiszen .. • Ami azt illeti — kertel az ember, — mintha az adókönyvit vitte volna. Piros széle van, ugy­e szülém, a ma­guk adókönyvinek? A szülő igent int. — Az, az hát. Alighanem piros. Mert azelőtt zöld volt a széle, vagy hogy kék ta­lán ... de kék volt bizonyosan, bújjon bele az ördög. Hát, most meg piros. Mindegy a­z, tudja, akár kék, akár piros, mert a porciót csak bebivánják. — Hát ez így van, szülém. De látja, amit elvisznek, abból visszahozunk imitt-amott. — Vissza? — csattan föl gúnyosan a szülő. — Mit hoz maga vissza? Már hiába, a szülével így kell tárgyalni, nem másképp. A szüle óvodák, de teheti, mert otthon van és a bagoly is ül a barlangjában. Apróra megy az alku, de asztorkás zsákot semmi áron sem adja. — Hát, hogyne­m fakad lel. — Majd magának... Nincs olyan több itt az egész környéken. Annak csodájára járhatnának, hogy ennyi ideig kitartott. Aztán mit akar maga vele? A maga kedvéért még a macskát se kergetem le róla, hogy aludjon ottan. — Hát pedig azt is bele kellene tenni a kiállításba. No, ami a kiállítást illeti, ezen a szülő kissé megakad. Hát csakugyan kiállítás lesz? De letekre? (mivelhogy odafönt is laknak). Aztán miért van az? Mit forgatják föl min­dig a világot? így, így beszél a szülő. De mindegy*. A holmi utoljára is egymás mellé kerül, az alku valahogy csak elintéződik. De a nyugta­papirost a szülő sehogy sem intézi el- Hogy a nevét odaírja — hiszen nem tud írást, mit akarnak vele már megint? Bolonddá akarják tenni talán? Ugyan hogy nem jön már haza az a János? — Itt a kislány, szüle. Iskolás ez már, majd odaírja ez a maga­­nevét. De a szüle sebesen tiltakozik­— Nem a, olyan nincs. Nem szabad. Hát még mit? Soha Julis a kezed írását ne add, mert megjárod. Becsapnak ám vele, azt nem tudod, hogy* kicsoda. Csak az úrfélére vi­gyázz, már sok ember fizetett, hogy a nevét odaírta, bolond módra. Ezen nincsen mit haragudni, mert sok igazság tartózkodik abban, amit, a szülő be­szél. Sok pantallón ember élte már a nép ke­nyerét, okulhatott már a maga kárán s nem csoda, ha gyanakodó. De azért aprán­ként mégis csak dűlőre vergődik az ügy s a szülő az asztalra kirakott pénzeket egybesöp­­ri, hogy a zacskóba tegye. Ez is pénz, ez is csak valami. S amiket eladott, neki már ér­téktelen dolgok, amiknek hasznát nem lehet venni. De emlékek is egyúttal, régi világból, boldogabb világból, jobb időkből. Ahogy vé­gigtekint rajtuk a szülő, a szive csak­­meg­fájdul s az eladott székbe roggyanva, pana­szosan sóhajtja: — Hát már csakugyan látom, hogy el­csalta mindenömet.... vele volt. Az elnök indítványára az értekezlet ki­mondotta, hogy a koalíciót továbbra is fentartan­­dónak tartja s ezért Arad megyében nem szervez­nek külön függetlenségi pártot, már azért sem, mert a vármegye szociálpolitikai és nemzetiségi viszonyai a koalíció szoros együttmaradását egye­nesen megkövetelik. Az elnök azt is bejelentette, hogy indítványának tartalmát már előzőleg kö­­zölte Kossuth Ferenccel, aki az abban kifejezett álláspontokat helyeselte. Cseh képviselők a tótokért. Prágából távira­tozzék, hogy a brünni Politik jelentése szerint a morva tartomány­gyűlés cseh kúriája a magyar képviselőhöz tót nemzetiségi képviselőihez üdvözlő iratot intézett s politikai céljaik támogatására hatszáz koronát mellékelt hozzá, melyet a cseh képviselők gyűjtöttek össze maguk közt. Magyar képviselők idegen pénzen csinálnak eszerint poli­tikát De azért valamennyi tiltakozik az ellen, hogy nemzetellenes a politikája. Politikai hangulatok. — Saját tudásilónktól, — helyükből, a másodikban felülről ejtik el őket. Ez a kép, ha Bécsben az átmeneti álla­potot tényleg úgy taksálják, hogy ez nem zárja ki a katonai követelések támasztásait. A kormány természetesen ezekkel szemben nem tehet egyebet, mint várakozik, mikor­­ látják a Burgban jónak feldúlni minden bé­kességet Magyarországon. Ha a munkája mellett jut ideje politizálni, akkor éppen elég dolga lesz a nagy földrengés bekövetkeztéig a saját táborát együtt tartani. A koalíció harmóniáját korántsem lehetne lekottázni. Az a nyugtalanság, melynek nyílt kifejezésre jutásához Kossuth Ferenc levele csak ürügy volt, még mindig nem csitult le s nagyon félő, hogy lesznek újabb kinövései. A pártok féltékenysége, mely a G7 és a 48 jelszavai­val takaródzik, a vezetők minden diplomati­kus képességét igénybe veszi, kiváltképp ak­kor, mikor ezek közt is vannak, akiknek Va­lami váratlan meglepetés akkor sem volna ellenükre, ha az pusztítással jár. A koalíció fennm­aradásának a kérdései az újévi üdvöz­lések alkalmával megint igen aktuálisak lesznek. Wekerle, Kossuth és gróf Zichy Ala­dár, a pártvezér-miniszterek egyaránt han­goztatni fogják, hogy a pártok együttműkö­dése a nemzetnek életérdeke. A holnapi újévi üdvözlés valószínűleg alkalom lesz ahoz is, hogy a miniszterelnök az általános politikai helyzetről is nyilatkoz­zék s fölsorolja azokat a törvényjavaslato­kat, melyeket a kormány legközelebb a tör­vényhozás elé terjeszt. Alapvető munka csak egy van köztük: a progresszív adóreform tervezete, mely már kész és ha csak újabb akadályok közbe nem jönnek, az újév első hónapjában a parlament elé kerül. Különben a törvényhozásnak egyelőre a költségvetés, a munkásbiztosításról és az újoncokról szóló javaslatok éppen elég dolgot fognak adni. A parlament vitáitól a kormánynak nincs oka tartani, ezekből veszedelem nem származha­­tik a politikai helyzetre. Ha kovácsolnak is terveket, ezeknek a pártkörökben vannak a kohói. Ez a helyzet. Az ország várakozással néz a kormány és a többség felé, hogy meny­nyit képes beváltani az ígéreteiből; a kor­mány egyformán elkészült arra, hogy a koa­líció és Bécs felől baj érheti, a többség pedig a mandátumát félti. Mindenképpen kellő han­gulat ez a boldog újévet kívánó ünnepi szó­nokok számára.

Next