Pesti Napló, 1907. február (58. évfolyam, 28-51. szám)
1907-02-01 / 28. szám
2 Budapest, péntek PESTI NAPLÓ, 1907. február 1. 28. szám) keservesen megboszulja magát. Az üresen maradt bársonyszéken keresztül már látszanak a nagy veszedelmek, amelyek a jelenlegi rendet fenyegetik. Budapest, január 31. A képviselőház holnap, pénteken délelőtt tíz órakor ülést tart, melynek napirendjére az appropriációs javaslat, a pinceszövetkezetek kamatmentes állami kölcsönnel való támogatására engedélyezett összeg felhasználásáról szóló előterjesztés, a koronaérték megállapításáról szóló 1892. évi XVII. törvénycikk további kiegészítéséről a pénzügyminiszter törvényjavaslata, az 1892. évi XVIII. törvénycikk alapján a magyar szent korona országainak kormánya és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormánya között az érme- és pénzrendszerre vonatkozólag kötött szerződést kiegészítő újabb pótszerződésről a pénzügyminiszter törvényjavaslata és a kérvények 8—10. sor jegyzékének tárgyalását tűzték ki. A közös miniszteri államtitkárok. Mi is tudomást vettünk egyik bécsi lapnak a közös miniszteri államtitkárokra vonatkozó híréről. Jekelfalussy honvédelmi miniszter ma egy újságírónak kijelentette, hogy Schönaich hadügyminiszter már a delegációk ülésezése idején említette ezt az ügyet előtte és ő már akkor kívánatosnak jelezte a hadügyminiszteri államtitkári állás rendszeresítését, de azóta további lépések ez ügyben tudtával nem történtek. A függetlenségi párt értekezlete. A függetlenségi párt holnap, pénteken este öt órakor értekezletet tart, amelyen az újoncjavaslatokat tárgyalják. A marostorda megyei tisztviselők a kormánynál. Marostordavármegye tisztviselőinek küldöttsége járt ma délelőtt a képviselőházban gróf Andrássy Gyula belügyminiszternél és Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszternél. A vármegye egész tisztikarából álló küldöttség nevében Balla Aladár, vármegyei főjegyző szólott s vázolva azokat az áldatlan állapotokat, amelyek Marostorda vármegyében uralkodnak és átnyújtotta emlékiratukat, amelynek célja az, hogy tiltakozzanak azok ellen a vádak ellen, amelyek úgy tüntetik föl a dolgot, mintha a vármegyében dúló viszálykodásnak ők és a vármegye főispánja, „volnának az okai. Védelmet kérnek az üldöztetések ellen, amelyek azért érik őket, mert megtartották hivatalbalépésük alkalmával tett esküjüket. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter szívesen fogadta a küldöttséget és beszédében kifejtette, hogy örömmel szolgálja azoknak érdekeit, akik a haza nehéz viszonyai közt annak érdekeit szolgálták. Jendő nagy változást hozott Julia külső kő- feülményeiben. A körúton önálló, jól jövedelmező divatáru üzlete volt, azonfelül pedig férjhez is ment. Hámorinál e hosszú idő alatt egyetlen egyszer sem találkozott. Képzelhető csodálkozása, mikor a próbaszalonba, hol véletlenül egyedül maradt, Hámont látta belépni. A malomigazgató alig változott valamit az utolsó öt esztendőben. De mégis a fekete szakál a halánték körül néhány csillogó fehér szálat mutatott. Kedves bizalmaskodással közeledett. — Váratlan vendég, ugyebár! — Csakugyan. Hámon megfogta a jól ismert puha kacsát. — Nem véletlenül botlottam ide. Programmom van. — Ah! — Igen, ott akarom kezdeni, ahol elhagytuk. Julia kivonta kezét, s nyíltan nézett egykori szeretőjének szemébe. — Barátom, az lehetetlen, én férjnél vagyok. , Hámon arca megütközést fejezett ki. Férjnél? — kérdezte. — Igen, másfél év, óta. — Ezt nem tudtam . . . igazán sajnálom. Julia nagyot sóhajtott. — Édes barátom, ha sajnál, nagyon jól teszi ... az én házasságom még az önénél is boldogtalanabb ... én el sem tudok válni. — Miért? — Mert szeretem azt a nyomorultat, aki szemtelenül, kihívóan csal meg . . . Igen, itt a saját üzletemben . . . — Szemtelenség! mondotta Hámon anélkül, hogy valami felháborodást érzett volna. Júlia idegesen vont vállat. — Szemtelenség? Igaza lehet... de nem voltam-e én is, ön is épp oly szemtelen, éppoly alávaló . . . Csak jusson eszébe . . . Oh, én ezerszer gondoltam reá ... És nem tudtam mentséget találni sem, nekem, sem magának . . . — A mi esetünk egészen más volt, mondotta Hámon. — Szakasztottan ugyanaz, erősködött Júlia... A becstelenség oly keveset különbözik, hogy nem is lehet meghatározni... Aztán intett Humonnak. — Különben tessék helyet foglalni. Humon leült, nehogy udvariatlannak lássék. Sokkal jobb szeretett volna künn lenni .... Az ajtó e pillanatban megnyilt s egy elegáns, magas asszony lépett be büszke fejtartással. Julia és Hámon fülig elpirult. Mind lesütötte szemét. A belépő asszony Hámon elvált felesége volt, ki szúrós tekintettel mérte végig a férfit és a nőt. És ők, ketten érezték, hogy ebben a szalonban csak egy tisztességes lény van... az a gőgös, pöffeszkedő asszony . , , Legyenek meggyőződve arról, hogy igazságos álláspontot foglal el ebben a kérdésben is és hogy teljes erővel oda fog hatni, hogy a hazafiasság senkinek kárára ne szolgálhasson. A küldöttség innen Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszterhez ment, Kossuth kijelentette, hogy bár a szóban forgó ügynek elintézése a belügyminiszter hatáskörébe tartozik, a maga részéről, mint a függetlenségi párt elnöke oda kíván hatni, hogy a vármegyei autonómia teljes tiszteletben tartása mellett azok részesüljenek támogatásban, akik a nehéz időkben bátran harcoltak és kitartottak a függetlenségi zászló mellett. Polónyi búcsúzása. — A képviselőház ülése. — Budapest, január 31. Elkövetkezett tehát az a negyedóra is, amelyért hetek óta folyt a tülekedés, égetett a harag és röpködtek a vadai. Polónyi Géza ma délelőtt a képviselőházban búcsút mondott a bársonyszéknek, melyhez hosszú életen át folytatott nehéz küzdelemmel, csodával határos módon jutott, helyet is foglalt benne, de melyben meg sem melegedhetett, amikor el kell mennie. Nem is meglepő hát, hogy fájt neki ez a fordulat. Ma azonban csak a nagyon jó emberismerők láthatták fagyos és zárkózott külsején át benne a lélek vergődését. Ha azt akarta, hogy távozása külsőségeiben is fontos parlamenti nap legyen, ez a kívánsága teljesen megvalósult. A karzatok zsúfolásig megteltek és a képviselői padok közt is kevés volt üres. Az uláa előtt azonban alig volt folyosói élet: az emberek fátyolos kedvvel érkeztek és nyomban bementek az ülésterembe. Mindenki tudta, mi történik, de azért sokan féltek Polónyi búcsúbeszédétől. Kemény, dacos természet, amely az utolsó pillanatban lelepőt vethet... Polónyi pontban tíz órakor érkezett a Házba fia, Polónyi Dezső és Sólyom Andor, az igazságügyminisztérium elnöki osztályának igazgatója társaságában. Ha gyón sápadt volt, az arca megfogyott, erős termetén fekete Ferenc József kabátja kissé ráncokat vetett, de iparkodott uralkodni magán. A terembe menőben tréfálkozott a barátaival. Justh Gyula udvarias volt. — Géza, pompás színben vagy! — mondta neki. Tóth - Polónyi szomorúan elmosolyodott. — Megtartottam régi energiámat! —■ felelte. A függetlenségi párt tagjai közül Várady Károly találta el legszerencsésebben azt, amit ilyenkor mondani kell. Ezt mondta: — Az egész lemondást vissza lehetett volna tegnap csinálni! Kissé keményen néztek rá az emberek. Polónyi pedig még egy színnel eápadtabb lett. Aztán bement a terembe, ahol megint igen jókedvűnek látszott. Mindenkinek megrázta a kezét, régi hivéges barátját, Gáli Sándort megölelte, azután ezzel fordult a miniszteri szék mögött ülő államtitkárjához, Günther Antalhoz: — Eddig én ültem a bársonyszékben és te az első padban. Most helyet cserélünk, te ülsz a székbe, én a padba. Ebben a pillanatban az igazságügyi tárca másik várományosa, Holló Lajos is bejött a terembe és leült Polónyi mögé. A kép éppen nem volt pikantéria nélkül való. Ezután egyenkint jönnek a miniszterek. Apponyi, utána Kossuth, akik kezet szorítottak Polónyval, azután Jekelfalussy, Andrássy és Darányi, akik szó nélkül elfoglalták a helyüket. Csak a miniszterelnök késett. Abban a pillanatban érkezett meg, amikor Polónyi Géza halálosan nagy csendben, jéghideg arccal szólásra emelkedett: — Tisztelt képviselőházi Megrágalmaztak ... Ez volt a beszédben az egyetlen olyan szó, amely nagyot csendült a Házban, mint az ostorcsapás. A többi, amely követte, elárulta Polónyinak arra való igyekezetét, hogy hűvös, záraz és érzéstelen maradjon. Amint körülnézett a teremben, alig látott szemet, melyből az őszinte együttérzés sugárzott volna feléje. Hát nem fogja megmutatni nekik, mi reszket most benne És igen okos, rövid, és nyugodt beszédet mondott, szinte programmszerű szónoklatot. A miniszterek mozdulatlan, figyelemmel hallgatták. Andrássy arcán egy ideg sem indult meg, Kossuth olykor bólintott egyet, Wekerlének mereven vigyázó tekintetén pedig látszott, hogy nem biztos abban, nem éri-e meglepetés ... Az aggodalom felesleges volt. Polónyi öt perc alatt elmondta a búcsúzóját, azután indult kifelé a teremből. Most már meglátszott rajta, milyen rettenetes izgalmakat állott ki. A kemény ember kiesé bizonytalanul haladt az ajtó felé. A függetlenségi pártról néhány éljen szállott utána — Várady Károly, Visontai Soma, Szokoly Tamás, Eitner Zsigmond a helyükből is felállottak, úgy éljeneztek —, a jobboldal némán kisérte tekintetével, amig kiért a teremből. A bal padsor jobb sarkán szembe került vele Keller István, aki köszöntötte : — Szervusz, kegyelmes uram! — Isten veled, öcsém! — mondta Polónyi és kezet nyújtott neki. Még az újságkőkarzatnak köszöntött, azután eltűnt az ajtót borító piros függöny mögött. Ennek a melodrámának pedig ez volt a szövege: Justh Gyula elnök: Jelenti, hogy az igazságügyminiszter és Ispitsy Fál a napirend előtt fel akar szólalni. Polónyi Géza: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Megrágalmaztak. Lelki megnyugvásomra szolgál, hogy az arra illetékes tényezők az ellenem emelt vádakban egy pillanatig sem hittek. Álláspontom, amelyet pártvezérem és pártom nagy, több-