Pesti Napló, 1907. február (58. évfolyam, 28-51. szám)

1907-02-01 / 28. szám

2 Budapest, péntek­ PESTI NAPLÓ, 1907. február 1. 28. szám) keservesen megboszulja magát. Az üre­sen maradt bársonyszéken keresztül már látszanak a nagy veszedelmek, amelyek a jelenlegi rendet fenyegetik. Budapest, január 31. A képviselőház holnap, pénteken dél­előtt tíz órakor ülést tart, melynek napirend­jére az appropriációs javaslat, a pinceszövetke­zetek kamatmentes állami kölcsönnel való tá­mogatására engedélyezett összeg felhasználá­sáról szóló előterjesztés, a koronaérték megál­lapításáról szóló 1892. évi XVII. törvénycikk további kiegészítéséről a pénzügyminiszter törvényjavaslata, az 1892. évi XVIII. tör­vénycikk alapján a magyar szent korona or­szágainak kormánya és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormánya kö­zött az érme- és pénzrendszerre vonatkozólag kötött szerződést kiegészítő újabb pótszerződés­­ről a­ pénzügyminiszter törvényjavaslata és a kérvények 8—10. sor jegyzékének tárgyalását tűzték ki. A közös miniszteri államtitkárok. Mi is tudo­mást vettünk egyik bécsi lapnak a közös miniszteri államtitkárokra vonatkozó híréről. Jekelfalussy honvédelmi miniszter ma egy újságírónak kijelen­tette, hogy Schönaich hadügyminiszter már a dele­gációk ülésezése idején említette ezt az ügyet előtte és ő már akkor kívánatosnak jelezte a hadügymi­­niszteri államtitkári állás rendszeresítését, de azóta további lépések ez ügyben tudtával nem történtek. A függetlenségi párt értekezlete. A függet­lenségi párt holnap, pénteken este öt órakor érte­kezletet tart, amelyen az újoncj­avaslatokat tár­gyalják. A marostorda megyei tisztviselők a kormánynál. Marostordavármegye tisztviselőinek küldöttsége járt ma délelőtt a képviselőházban gróf Andrássy Gyula belügyminiszternél és Kossuth Ferenc kereskede­lemügyi miniszternél. A vármegye egész tisztikará­ból álló küldöttség nevében Balla Aladár, vármegyei főjegyző szólott s vázolva azokat az áldatlan álla­potokat, amelyek Marostorda vármegyében uralkod­nak és átnyújtotta emlékiratukat, amelynek célja az, hogy tiltakozzanak azok ellen a vádak ellen, amelyek úgy tüntetik föl a dolgot, mintha a vár­megyében dúló viszálykodásnak ők és a vármegye főispánja, „volnának az okai. Védelmet kérnek az üldöztetések ellen, amelyek azért érik őket, mert megtartották hivatalbalépésük alkalmával tett eskü­jüket­. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter szíve­sen fogadta a küldöttséget és beszédében kifejtette, hogy örömmel szolgálja azoknak érdekeit, akik a haza nehéz viszonyai közt annak érdekeit szolgálták. Jendő nagy változást hozott Julia külső kő- f­eü­lményeiben. A körúton önálló, jól jövedel­mező divatáru­ üzlete volt, azonfelül pedig férjhez is ment. Hámorinál e hosszú idő alatt egyetlen egyszer sem találkozott. Képzelhető csodál­kozása,­ mikor a próbaszalonba, hol véletle­nül egyedül maradt, Hámont látta belépni. A malomigazgató alig változott valamit az utolsó öt esztendőben. De mégis a fekete szakál a halánték körül néhány csillogó fe­hér szálat mutatott. Kedves bizalmaskodás­sal közeledett. — Váratlan vendég, ugyebár! — Csakugyan. Hámon megfogta a jól ismert puha kacsát. — Nem véletlenül botlottam ide. Pro­­grammom van. — Ah! — Igen, ott akarom kezdeni, ahol el­hagytuk. Julia kivonta kezét, s nyíltan nézett egykori szeretőjének szemébe. — Barátom, az lehetetlen, én férjnél vagyok. , Hámon arca megütközést fejezett ki. Férjnél? — kérdezte. — Igen, másfél év, óta. — Ezt nem tudtam . . . igazán sajná­lom. Ju­lia nagyot sóhajtott. — Édes barátom, ha sajnál, nagyon jól teszi ... az én házasságom még az önénél is boldogtalanabb ... én el sem tudok válni. — Miért? — Mert szeretem azt a nyomorultat, aki szemtelenül, kihívóan csal meg . . . Igen, itt a saját üzletemben . . . — Szemtelenség! mondotta Hámon anél­kül, hogy valami felháborodást érzett volna. Júlia idegesen vont vállat. — Szemtelenség? Igaza lehet... de nem voltam-e én is, ön is épp oly szemtelen, éppoly alávaló . . . Csak jusson eszébe . . . Oh, én ezerszer gondoltam reá ... És nem tudtam mentséget találni sem, nekem, sem magának . . . — A mi esetünk egészen más volt, mon­dotta Hámon. — Szakasztottan ugyanaz,­­ erősködött Júlia... A becstelenség oly keveset kü­lönbözik, hogy nem is lehet meghatározni... Aztán intett Hum­onnak. — Különben tessék helyet foglalni. Humon leült, nehogy udvariatlannak lássék. Sokkal jobb szeretett volna künn lenni .... Az ajtó e pillanatban megnyilt s egy elegáns, magas asszony lépett be büszke fej­­tartással. Julia és Hámon fülig elpirult. Mind lesütötte szemét. A belépő asszony Há­mon elvált felesége volt, ki szúrós tekintettel mérte végig a férfit és a nőt. És ők, ketten érezték, hogy ebben a szalonban csak egy tisztességes lény van... az a gőgös, pöffeszkedő asszony . , , Legyenek meggyőződve arról, hogy igazságos állás­pontot foglal el ebben a kérdésben is és hogy teljes erővel oda fog hatni, hogy a hazafiasság senkinek kárára ne szolgálhasson. A küldöttség innen Kos­suth Ferenc kereskedelemügyi miniszterhez ment, Kossuth kijelentette, hogy bár a szóban forgó ügy­nek elintézése a belügyminiszter hatáskörébe tarto­zik, a maga részéről, mint a függetlenségi párt elnöke oda kíván hatni, hogy a vármegyei autonó­mia teljes tiszteletben tartása mellett azok része­süljenek támogatásban, akik a nehéz időkben bátran harcoltak és kitartottak a függetlenségi zászló mellett. Polónyi búcsúzása. — A képviselőház ülése. — Budapest, január 31. Elkövetkezett tehát az a negyedóra is, amelyért hetek óta folyt a tülekedés, égetett a harag és röpködtek a vadai. Polónyi Géza ma délelőtt a képviselőházban búcsút mondott a bársonyszéknek, melyhez hosszú életen át folytatott nehéz küzdelemmel, csodával határos módon jutott, helyet is foglalt benne, de melyben meg sem melegedhetett, amikor el kell mennie. Nem is meglepő hát, hogy fájt neki ez a for­dulat. Ma azonban csak a nagyon jó emberisme­­rők láthatták fagyos és zárkózott külsején át benne a lélek vergődését. Ha azt akarta, hogy távozása külsőségeiben is fontos parlamenti nap legyen, ez a kívánsága teljesen megvaló­sult. A karzatok zsúfolásig megteltek és a kép­viselői padok közt is kevés volt üres. Az uláa előtt azonban alig volt folyosói élet: az embe­rek fátyolos kedvvel érkeztek és nyomban be­mentek az ülésterembe. Mindenki tudta, mi történik, de azért sokan féltek Polónyi búcsú­beszédétől. Kemény, dacos természet, amely az utolsó pillanatban lelepőt vethet... Polónyi pontban tíz órakor érkezett a Házba fia, Polónyi Dezső és Sólyom Andor, az igazságü­gyminisztérium elnöki osztályának igazgatója társaságában. Ha gyón sápadt volt, az arca megfogyott, erős termetén fekete Fe­renc József­ kabátja kissé ráncokat vetett, de iparkodott uralkodni magán. A terembe me­nőben tréfálkozott a barátaival. Justh Gyula udvarias volt. — Géza, pompás színben vagy! — mondta neki. Tót­h - Polónyi szomorúan elmosolyodott. — Megtartottam régi energiámat! —■ felelte. A függetlenségi párt tagjai közül Várady Károly találta el legszerencsésebben azt, amit ilyenkor mondani kell. Ezt mondta: — Az egész lemondást vissza lehetett volna tegnap csinálni! Kissé keményen néztek rá az emberek. Po­lónyi pedig még egy színnel eápadtabb lett. Aztán bement a terembe, ahol megint igen jó­kedvűnek látszott. Mindenkinek megrázta a kezét, régi hiv­éges barátját, Gáli Sándort megölelte, azután ezzel fordult a miniszteri szék mögött ülő államtitkárjához, Günther Antalhoz: — Eddig én ültem a bársonyszékben és te az első padban. Most helyet cserélünk, te ülsz a székbe, én a padba. Ebben a pillanatban az igazság­ügyi tárca másik várományosa, Holló La­jos is bejött a terembe és leült Polónyi mögé. A kép éppen nem volt pikantéria nélkül való. Ezután egyenkint jönnek a miniszterek. Apponyi, utána Kossuth, akik kezet szorítot­tak Polónyval, azután Jekelfalussy, Andrássy és Darányi, akik szó nélkül elfoglalták a he­lyüket. Csak a miniszterelnök késett. Abban a pillanatban érkezett meg, amikor Polónyi Géza halálosan nagy csendben, jéghideg arc­cal szólásra emelkedett: — Tisztelt képviselőházi Megrágalmaz­tak ... Ez volt a beszédben az egyetlen olyan szó, amely nagyot csendült a Házban, mint az ostorcsapás. A többi, amely követte, el­árulta Polónyinak arra való igyekezetét, hogy hűvös, záraz és érzéstelen maradjon. Amint körülnézett a teremben, alig látott szemet, melyből az őszinte együttérzés sugárzott volna feléje. Hát nem fogja megmutatni nekik, mi reszket most benne És igen okos, rövid, és nyugodt beszédet mondott, szinte programm­­szerű szónoklatot. A miniszterek mozdulatlan, figyelemmel hallgatták. Andrássy arcán egy ideg se­m indult meg, Kossuth olykor bólintott egyet, Wekerlének mereven vigyázó tekinte­tén pedig látszott, hogy nem biztos abban, nem éri-e meglepetés ... Az aggodalom felesleges volt. Polónyi öt perc alatt elmondta a búcsúzóját, azután in­dult kifelé a teremből. Most már meglátszott rajta, milyen rettenetes izgalmakat állott ki. A kemény ember kiesé bizonytalanul haladt az ajtó felé. A függetlenségi pártról néhány él­jen szállott utána — Várady Károly, Vison­­tai Soma, Szok­oly Tamás, Eitner Zsigmond a helyükből is felállottak, úgy éljeneztek —,­ a jobboldal némán kisérte tekintetével, amig kiért a teremből. A bal padsor jobb sarkán szembe került vele Keller István, aki köszön­tötte : — Szervusz, kegyelmes uram! — Isten veled, öcsém! — mondta Po­lónyi és kezet nyújtott neki. Még az újságk­őkarzatnak köszöntött, azután eltűnt az ajtót borító piros függöny mögött. Ennek a melodrámának pedig ez volt a szövege: Justh Gyula elnök: Jelenti, hogy az igazság­­ü­gyminiszter és Ispitsy Fál a napirend előtt fel akar szólalni. Polónyi Géza: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Megrágalmaztak. Lelki megnyugvásomra szolgál, hogy az arra illetékes tényezők az ellenem emelt vádakban egy pillanatig sem hittek. Állás­pontom, amelyet pártvezérem és pártom nagy, több-

Next