Pesti Napló, 1908. március (59. évfolyam, 54–79. szám)

1908-03-01 / 54. szám

és az azták tragikumával szürcsöli ma­gába a hatalom szerelmének halált hozó gyönyörét. És az arcokra van kiírva, hogy mindenki sejti ezt a gyönyörrel teli ha­lált. És aki tud, szabadul, menekül. Nem kell a hatalom, csak maradjon meg szá­mukra az élet. És menekülnek sokan. Minél többen fogják észrevenni, hogy a nehéz problémák megoldása a függet­lenségi párt halála lesz, annál többen fognak menekülni és annál jobban fog inogni a koalíció épülete. Ennek a meg­ismerésnek a veszedelme sohase volt olyan nagy és olyan közvetlen, mint most, és ezért komoly most a­ koalíció válsága. Ezért komolyabb, mint volt bármikor ezelőtt. Budapest, február 29. Tanácskozás az elnöknél. A képviselőház mai ülése előtt Wekerle Sándor miniszterelnök, Kos­suth Ferenc, gróf Apponyi Albert és gróf Andrássy Gyula miniszterek fölkeresték Justh Gyulát, a Ház elnökét és vele a képviselőház tanácskozásának rendjéről beszélgettek. Megállapodás történt ab­ban, hogy a Ház a delegáció záró ülései miatt hétfőtől csütörtökig ülést nem tart. Nagykőrös a házszabályrevízió ellen. A nagy­kőrösi függetlenségi párt tegnap Kentpéten­ Ká­roly elnöklésével pártgyű­lést tartott és ott egy­hangúlag és nagy lelkesedéssel a következő hatá­rozatot hozta: A nagykőrösi 48-as függetlenségi párt a leg■ erélyesebben tiltakozik a házszabály olyan módo­­sítása ellen, mely az Ausztriával való közös ügyek tárgyalására, a katonai kérdésekre, újoncmegaján­­lásra, adómegszavazásra, az önálló magyar jegy­bankra s a házszabályok végleges módosítására vo­natkoznék, ellenben hozzájárul olyan módosítás­hoz, mely a magyar nemzet fölényét és uralmát erősíti és biztosítja. E határozata érvényesítésére felhívja országgyűlési képviselőjét Barabás Bélát. Igazolt mandátum. A képviselőhöz igazoló bi­zottsága ma délelőtt féltíz órakor Bernet Béla elnökségével ülést tartott, melyen Barcsay Tamás dési képviselő mandátumával foglalkozott. A Ki­. Hát ti ugyan mirevalók vagytok? Ti legyetek az én új cselédségem­! — Helyes, tapsolt a király, — lássuk a beosztást! Őméltósága gonosz mosolylyal mustrálta a zavart gyülekezetek Először is az elegáns bibornokon, a főalamizsnás Roch­e-Aymon hercegen akadt meg a szeme. — A bibornok lesz a szobaleányom, — kezdte végre. A főalamizsnás a királyra nézett. A fel­ség nevetni méltóztatott, hát ő is mosolyog­va hajolt meg. — Szolgálatjára asszonyom. — Felfogadtalak, — folytatta a grófné, — szoknyád, és pedig vörös szoknyád, már úgy is van, hát csak főkötő kell hozzá. De menjünk tovább. Te Liancourt, te lessz a fürdősöm, te pedig Vrilliére a kályhas­ütőm. Újabb kacajvih­ar. őfelsége úgy neve­tett, hogy már csuklani méltóztatott bele: — Hát Ri-che-lieu? — Ő lesz a házipapagályom! — Hát én, hát én? — jajgatott a púpos kis Tresmes herceg, aki már mellőzve érezte magát. — Tégedet házimajmomnak nevezlek ki . . . Én az ajtóban álltam. Azt hittem, mind­járt a földre gurulnak az urak. De nem. — általános meglepetésre most a krály jelent­­kezett: — Hm, hát... izé... engem nem fogad fel a grófné valaminek? Őméltósága —­­és ok, hogy rá ismertem én ekkor a régi Marie-Jeanne mozdulatára.) — egyszerre csak­ a királyhoz simult. Babus­gatva cirógatta az arcát. — Téged?... Téged kávéfőzőinasommá­­ nevezlek ki. A felség élvetegen mosolygott. Láttam rajta, igazán boldog. —­ Helyes. És hogy fog a grófné szó­lítani? — Csak úgy, hogy: „La France!“...­­— Pompás... mi urak, — ugy­e, pompás ? A grófné talpra szökött. — La France! — kezdte egy pávátokat csiklandozva a király orrát. — a holnapi de­­jeunerhez már te szolgálod fel nekem a kávét! És ekkor, felkelt Franciaország és Na­varra királya s felbiccentve igy szólt: — Szolgálatjára, madame! íme, anyjuk, magyaráztam a feleségem­nek, — igy lettem én a király kollégájává! ■ * Április 86. Reggeli után volt s én épp a púpos, kis Tresmes herceg látogatójegyét vittem fel a grófné lakosztályába. Pillanatra még meg­álltam az ajtó előtt s fejcsóválva olvastam a­­ kártyára írottakat: „Du Barry grófné házi­­majma van itt s kérdi szabad lesz-e mulat­tatnia őméltóságát?“... Egyszerre csak hevesen nyílt az ajtó s a kilépő király, csak­hogy nem fellökni méltóztatott. Nékem az orrom lapult az ajtószárny alatt, de őneki is majd kiesett a feketekávéstál­a a kezéből. Onnan belülről boszosan hangzott a grófné argot-szava: — Pokoli rossz kávé, La France, a má­sikat főzz! Én nem tudtam, mit csináljak, hová sü­­­lyedjék. Szerencsére maga a felség segített ki. Boldog mosolylyal szólt: — Pompás, igazán pompás! Jer hamar ! Laborde, levezetsz a konyhába. — A konyhába? — hebegtem.­­ — Szót se, meg akarom tanulni, hogy kell jó kávét főzni. Velem forgott a világ: Franciaország és Navarra királya a konyhában! De hát, szót kellett fogadnom. Ott ment őfelsége legke­gyelmesebben kölcsönkérte az egyik szakács kötőjét s tulajdon kezeivel méltóztatott a kávéfőző masinát a tűz fölé tartani. Az a szakácskötény, mely eltakarta aranyos ruhá­ját, egészen más formában tüntette fel előt­tem a királyt. Most láttam csak, milyen resz­kető, totyakos, öregember. És hogy igyeke­zett a kávéfőzéssel! Biz’ Isten, megsajnáltam, — Felség, — bátorkodtam megjegyezni, — majd megcsináljuk mi azt... Ám ő bármennyire izzadott is, ki nem adta volna a masinát a kezéből. Akkor ér­keztek oda a komoly Noailles herceg és a doktor úr La Martiniére. Alázattal bár, de a fejüket csóválták mind a ketten. — Ah, hercegem, — áradozott a felség, — micsoda nő, micsoda bűbájos teremtés! Fiatalodom, doktor, szörnyen fiatalodom... — Csak meg ne ártson, felség. Felséged megígérte... — Biztosítom önöket, — súgta tovább a király, — soha még ily csókokat nem is­mertem ... A herceg kedvetlenül dörmögte: — Nem csodálom felség, hisz felséged még sohse volt Gourdon anyánál. A király azonban, szerencsére, nem mél­tóztatott ráhallgatni. Csak a bugyborékoló fekete lére méltóztatott nézni. Sietve szólt rám: » — Siess, Laborde, kérdezd meg a gróf­­nétól, vihetem-e már a kávét? Én felszaladtam. Tudva, hogy a grófné mily lusta, s egész nap ágyban hever, a háló­szoba ajtaján kopogtattam. Benyitok, hát ! Budapest, vasárnap­­?­ESTI NAPLÓ. 1908. március 1. 54. száma­ zottság a mandátumot rendben találta és a képvi­selőt harmincnapi fenntartással igazolta. Küldöttség a honvédelmi miniszternél. Zala­egerszeg rendezett tanácsú város küldöttsége tisz­telgett ma délelőtt a képviselőházban Jek­elfalussy Lajos honvédelmi miniszternél. A küldöttség nevé­ben Kor­day Károly polgármester arra kérte a mi­nisztert, hogy az új kaszárnya építéséhez az állam tíz százalékkal járuljon hozzá és hogy a lakásbér­­illetmények felsőbb fokozatba vétessenek fel. A mi­niszter kijelentette, hogy a jóakarat megvan benne. A hozzájárulás eddig mindig hat százalék volt és Zalaegerszeg városával szemben már kivételt tettek akkor, amikor a hozzájárulást nyolc százalékban állapították meg. Tovább azonban nem, mehetnek, mert az állam pénzügyi helyzete nem engedi meg. A lakásbérilletmény fölemelésére vonatkozólag ki­jelentette, hogy ha a hátbéradó bevallását helye­sen viszik keresztül és nagyobb összeg jut ki a szá­mításból a lakásokra, akkor a pénzügyminiszter az ellen nem tesz kifogást, ő pedig a maga részéről pártolni fogja a kérelmet. Polónyi és a házszabály­­revízió. — A képviselő ház illése. — Budapest, február 29. ’A házszabály revízió mai vitájának két érdekes eseménye volt. Az egyik egy fiatal­ember, Hoffmann Ottó felszólalása, amelyben nem mindennapi intelligenciáról — a függet­lenségi párton ez is érdem — erős szónoki ta­lentumról és lelkes páthoszról is adott bizony­ságot, ami szintén ritkaság, úgy hogy ne le­gyen banális és hamis. A másik esemény sok­kal jelentőségesebb: Polónyi Géza hatalmas agyvelejének egész borotvaerdejével vette mun­kába a házszabályreviziós indítványt. Az em­bernek ezt a rengeteg ravaszságot, éles és fur­fangos judiciumot, gyönyörű alektitkát brilliáns beszélni tudást látva, szinte megfáj­dul a szíve: miért kell mindezt, amit itt hal­lott, előbb letisztáznia az objektivitás papiro­sára, hogy élvezni te hinni tudjon. Ekkora te­hetséget, mint ezé a bukott politikusé, csak­ugyan halálos kár a kivert kutyák negyedén oldalogni hagyni. Akit tudott volna Polonyi produkálni, ha az ö­szét és erejét példáin Darányi Ignác porhüvelyébe lehetett volna el­raktározni ! A beszédnek ahány mondata, annyi jaj­gató igazság vagy megdöbbentő rabulisztika. De közönyös szót alig ejtett ki. Az egész Ház ott volt, a miniszterek is kínosan nevetgélő a­rccal tűrték a kegyetlen támadásokat, ame­lyek nem lettek gyöngébbek még azáltal sem, hogy Polónyitól eredtek, akinek ítéletmondása nem fakad a következetesség és a szigorú tár­gyilagosság humuszából. De így is igazságok és így is sebek véreznek az ütései nyomában. Ha volna magyar közvélemény, ez után a be­széd után sem lehetne többet szó a házszabály­­revízióról. De micsoda közvélemény az, amely­nél­ még Polónyi Géza is erélyesebb, becsüle­tesebb és őszintébb! A kerítésen kívül került volt miniszter beszélt háromnegyed egy órától három óránál is tovább. A rengeteg beszéd kiterjeszkedett a kérdés egész anyagára , folyton kiprovokál­­ta a miniszterek közbeszólásait. Ott kezdődött ez a polémia, ahol Polónyi konstatálta, hogy az indítvány felsőbb beavatkozással készült kormányjavaslat. — Ez abszolúte nem áll! — szólt közbe Apponyi. — Megdönthetetlen érvekkel be fogom bizonyítani! — mondta Polónyi. — Az én szavamnál nincs súlyosabb érv! — volt Apponyi replikája. Erre az önérzetes szóra pajkos jókedv vil­lant át a Házon. Apponyi szava!... Polónyiból is kitört valami kedves csúfondárosság. — Én — sajnos — nem kérkedhetett­ ekkora hitellel! — mondta gúnyos udvarias­sággal. De azután szépen kifejtette, hogy lehetet­len, hogy a javaslatot ne a király tudtával hoz­ták volna elő. Biztatta, micsoda oka volt a ka­­binetkérdés felvetésének? A házszabály auto­nóm ügye a Háznak, ebbe se a királyi akarat, se a kormány bele nem szólhat. Érdekes, de túlságosan körmönfont okos­kodása a többségi elméletről zajos ellenmondá­sokat keltett. Szólt azután arról, kinevez-e a király 48-as kabinetet, majd azt fejtegette, miért van most szükség házszabályrevízióra ? Azt mondják, a választási törvény keresztül­vitelére. Ki ellen ! A horvátok bele sem szól­hatnak a törvényjavaslat tárgyalásába, a nem­zetiségi veszedelem ellen pedig nem házszabá­lyokkal, hanem intézményekkel­ kell védekezni. Kz micsoda arány van a cél és az eszköz közt hogy 20 ember esetleges obstrukciójára hivat­kozva, olyan indítványt lehessen beadni, mely a Ház egész kisebbségének, 226 embernek te­

Next