Pesti Napló, 1908. április (59. évfolyam, 80–105. szám)

1908-04-18 / 95. szám

6 Budapest, szombat ________PESTI NAPLÓ. 1908. április 18. 95. szám Egy önkéntest hálózott be. Azt mondta neki, hogy négyszáz korona kölcsönt szerez neki, de adjon negyven korona előleges közbenjárási dijat. Az önkéntes odaadta a negyven koronát, az ügynök pedig eltűnt. Az önkéntes várta a pénzt, majd elment az ügynökhöz . — A bank nem szavazta meg a kölcsönt — mondta az ügynök. —Nem szavazta meg? — kérdezte az önkéntes. — Hát majd följelentem magát a rendőrségen. El is ment a főkapitányságra, amely harmadnapra becitálta az ügynököt. Majd hanyatt vágódott, amikor megtudta, hogy az önkéntes négyszáz korona kicsalásáért jelentette föl. Szólni nem mert. Jól ismerték őt a rendőrségen, egy szavát sem hitték volna el. Az önkéntes pedig azt mondta neki: *— Tudja mit, én visszavonom a följelentést, ha visszaadja a négyszáz koronámat, amit kicsalt tőlem. . . . . . .. Az ügynök — mit tehetett mást? — leolvasott az önkéntes kezébe négyszáz koronát, mire az kijelentette a rendőrtisztviselő előtt, hogy a feljelentést visszavonja. Azutána gúnyosan mosolyogva fordult az ügynök felé:—Jó üzlet volt, ugye, Samu?... A kártya, * ..." Parisból" kiutasítottak két magyar grófot. Hazárdjáték miatt. Budapestről tízszer annyi grófot lehetne kiutasítani, ha nálunk is szigorú volna a rendőrség és ha nálunk is akadna egy szigorú miniszterelnök, aki kérlelhetetlen harcot indítana a bakikaratos kaszinók ellen. Sőt nemcsak grófokat, hanem apró plebejusokat is sújtana ez a végzet, ha az eféle dolog nálunk egyáltalán lehetséges volna. Néhány év előtt Bécsben történt meg ez a baj egy ismert magyar sportférfiúval, akit a rendőrség szintén kitiltott hazárdjáték miatt. Itthon azonban nem bántja őket és nem bántanak senkit sem a hazárdjáték miatt, mihelyt a játék a kaszinói tekintély védőszárnyai alatt folyik. Igaz, hogy odakik is főleg csak az idegenekkel éreztetik a teljes szigort, mert ők, mint alkalmatlan egyének indokolás nélkül is kiutasíthatók az ország területéről. De ha akarják alkalmazni a törvényt és a rendeletet, alkalmazhatják, míg nálunk a katoria küszöbén a megtorló hatalom minden ereje megszűnik. A két tönkrement, szegény fiatal grófot kár volna kárhoztatni. .ök, mikor a pénzük már elfogyott, maguk akarták eltartani magukat. És mivel csak a bakkarat volt az egyetlen tudományuk, hát bakkaratból akartak megélni. Itthon mindig többet játszottak, mint tanultak. Hát ha végtére önmaguknak kell eltartani magukat, úgy tényleg nem tehetnek egyebet, mint azt, amihez a legjobban értenek. Ezért kártyáztak, ezért csináltak önálló kártyabankot maguknak. Iparbankot, vagy leszámítoló bankot nem igen vezethettek volna. Hát csináltak kártyabankot. A züllés odavetette őket, ahonnan kiindultak. A léha fiatalság, a munkátalanul fényűzősködő urhatnámság a kártyabankba vezette őket és a kártyabank életpályájuk lett. Sajnos, csak rövid ideig, és a párisi rendőrség nem nagy udvariasságról tett bizonyságot,a mikor nem akarta eltűrni, hogy két fiatal magyar főur úgy tartsa el magát, ahogy itthon tanulta. A fiatal arisztokrácia nálunk nem nevelődik kenyérkereső pályára. Vagyonnak, öszszeköttetésnek birtokában csak vezető szerepre pályázik. A társadalomban, a politikában és a gazdasági életben egyaránt Ha a vagyon elpusztul és a jó összeköttetés megszűnik, a fiatal arisztokrata egy nagy nulla, aki még dijnoknak sem igen volna alkalmas. A katonatiszt volt így ezelőtt, de az állampolitikai humanizmus ő róla már gondoskodott és ha egyebütt nem is, de az alsóbb államhivatali fokozatokban most már el tud helyezkedni a rangjavesztett katonatiszt is. De hová menjen az arisztokrata, ha letört. Tanulni, alig tanul közülük valaki. Aki tanul, az sem igen szerezdiplomát. Legalább a legtöbbje nem A letört arisztokrata tehát még dijnok sem lehet. Legfeljebb képviselő, vagy miniszter, mert ehez nem kell képesítés. De mindegyik még se lehet képviselő, se miniszter, se bor-, tej-, vagy légbiztos, parvenü milliomos sincs annyi, hogy minden letört grófnak egy-egy menyasszony jusson, hát mi lehet ilyenformán a tönkrement gróf, mint az, ami volt, amikor még pénze is volt: bakkarat-bankár, aki a kártyától vár keresetet és szórakozást. A két kiutasított gróf meg akart valahogy élni és minthogy a kártyához értett mindegyik a legtöbbet, hát, a kártyához nyúltak. Valóban aligha ők tehetnek róla, hogy hazulról csak ezt az egy ismeretet vitték magukkal a külföldre. (..) Megyék és városok. A fejetlen törvény. A belügyminiszter 40.000 sz. alatt az 1903. V. t.-c.et, mely a külföldiek Magyországon lakhatásáról intézkedik, rendeletileg Budapest székesfőváros területén is életbeléptette 1908. május 1-től számárá. E törvény egyidejűleg hozatott a határrendőrségi törvénynyel, s eddigelé csupán Budapest és Fiume területére nem léptették életbe. E rendelet intézkedik Budapestről. Nem tudjuk, hogy a jelenlegi kormánynál hogyan történnek ilyen intézkedések, de ha sejtelmünk nem csal, a belügyminisztérium a színházi ügyekkel az államrendészeti ügyeket is átadta a kultuszminisztériumnak. A rendeleteket most egy berendelt filológus adja ki és gyártja. Immár a második rendelet szörny ez. Múlt év áprilisében sikerült agyonvernünk a korös városi határrendőrség tervét, hol az állam, jogvégzett híázrendőr-kapitányt alá akarták rendelni a fiumei, esetleges rövidáru üzletet vezető rendőrgenerálisnak — reméljük, hogy akad most is a belügyminisztériumban egy régibb közigazgatási ember, aki megmagyarrázza, hogy a közigazgatás nem házszabályrevízió. Egy ballépés csúffá teheti az egész 1903. V. t.-c.-et, ami pedig igen komoly alakulás. Eszünk ágában sincs humorizálni ilyen szomorú dologban, mikor meg kell döbbennünk a legfontosabb minisztérium járatlanságán. Egyszerűen felsorolják a törvényt kisérő utasítóit s reámutatunk annak testnélküli mivoltára. „Minden külföldinek szállásadója vagy az utóbbi megbízottja annak az ország területére lépését vagy onnét eltávozását 24 óra alatt tartozik a helyi hatóságnak bejelenteni“ . . . tehát 1908. év május 1-től fogva Budapest székesfőváros területén minden szállásadó tartozik a külföldieket bejelenteni. Ez igen szép akkor, ha az idegen egy derék kereskedelmi utazó, ki a külföldi forgalmat képviseli Balmazújvároson, vagy bécsi sportsman, ki Budapestre jó mulatni. De a törvény nem e célból hozatott . a Külföldi nagy tömegben csupán Fiúméban lép magyar területre; külföldi csupán Fiúméban lakik 25—30.000-nyi tömegben s e törvény Fiúméban annyit sem ér, mint egy fületlen gomb. Ha pedig egy törvény csak az én lakásomra irányadó s a Kis Paliéra nem, hát egyszerűen albérlője leszek Kis Palinak. Amint ezt gyakorlatilag bebizonyítjuk. A külföldi szállásadója annak az ország területére lépését 24 óra alatt bejelenteni tartozik. Fiuméban elsősorban nem tartozik, azután nincs kinek bejelenteni s nincs ki bejelentse. A szállásadó is külföldi, a rendőrök egy része is külföldi s alapjában véve rendőrség se igen van. S mielőtt a belügyminiszter úr valamit erre mondana, kilépünk egy lapot a fiumei képviselőtestület egy 1907. áprilisében tartott üléséből, hol a magyar alkotmányra esküt tett polgármester e szavakat mondotta: — Az állami határrendőrség legelső konzekvenciája az volna, hogy a mi vendégfelolvasóink nem tarthatnák meg előadásaikat. Hát kérjük szépen a belügyminisztert, míg ennek az országnak a külföldi forgalmat átbocsátó útján így beszélhet egy magyar polgármester, míg e ponton külföldi ifjúság lapot szerkeszthet s abban az irredentizmus létjogosultságáról filozofálhat is, addig kérdjük: mi értelme van egy rendőrrel, katonával bőven megrakott magyar fővárosban jámbor német utazókat nyaggatni. Mert veszélyes elemet a „fiumei pont“ mentésit minden ellenőrzés alól. Tessék csak felütni e lap 1907. áprilisi számait, ott mi részletesen kimutattuk az aggályos bevándorlás módjait, sőt a kormány 1907. őszére a Bud. Tud. utján intézkedést is ígért. Aki fel akar Budapestre menni s kikerülni a törvény rendelkezéseit, előbb csinál egy látogatást Fiuméban. Itt lehet ő városi hivatalnok, rendőr, bármilyen cég alkalmazottja, valamelyik gazdag úr titkára s ezután jő Budapestre, bejelentve, hogy ő fiumei. S igaza is van s igaza is lett. Ha netalán a budapesti rendőrség érdeklődik a fiumei hatóságnál, kap pecsétes levelet, hogy , tényleg fiumei alkalmazott. Hát elvégre a trieszti irredenta kongresszuson Fiume városát fiumei városi hivatalnok képviselte. De e törvény, mint jól tudjuk egy budapesti polgármesteri nyilatkozatból, mit ha jó emlékszünk egy néppárti képviselő kérdésére adott, az aggályom keleti és északi zsidóság beözönlése ellen irányul. Itt mond igazán csődöt e jeles törvény. Fiuméban átlag kétszer naponta hoz a trieszti s királyvárosi személyvonat 60—70 keleti és északi hitsorsost, kiket a kegyetlen határrendőrség Brassón és Szigeten át nem enged. Fiuméban pedig van egy ügynökség, mely átöltözteti európai kosztümbe őket, kimosdatja s lenyiratja s utazói igazolványnyal ellátva küldi őket Budapestre, mint fiumei kereskedelmi utazókat! Budapesten már várja őket az ügynökség embere. Aki tehát Budapesten vagy az ország bármely részében akár egy napig, akár több hétig tartózkodni óhajt, átjön Fiumén s rendben az ügye. A magát letelepedésre bejelentő ember nemaggályos, aki aggályos, egyszerűen letelepedik Fiuméban s bejár Budapestre s az országba. Elvégre azért senki sem jön, hogy a Bazilika előtt kolduljon. Ha pedig már, papíron, fiumei lakással bír, senkinek semmi köze hozzá. A városi szabályrendeletek a város egész területére kötelezők, a házirend minden lakóra házirend, állami törvény csakis az lehet, ami az állam minden polgárára törvény és nem fületlen gomb, külömben sehol sincs értelme. Mert van-e értelme annak az operettbeli zagyva helyzetnek, hogy Brassón át nem mehetek Kolozsvárra, de Fiumén át akár Brassóba is! Brassóban aggódva idegen vagyok, Filmében lehetek rendőrőrmester, ki, ha kedvem szottyan, elcsípem a Fiuméba utazó brassói határrendőrtisztet. Budapestről Boda kapitány kivezet, ha a román liga embereként izgatok a néhány éhes román diák között. Fiuméban a város vendége vagyok, kinek a polgármester tapsol, ha elszavalom, hogy egyek vagyunk a „Croce itatiana“ jegyében s testével fedez az eljövendő határrendőrség ellen. Ez a törvény alapos, komoly dolog, hatalmas intézkedés, ha egyúttal Fiuméban is életbe lép a határrendőrségi törvény, mely az 1903:V. tc., melyett fedezik és kisérik a budapesti rendőrség munkáját; nevetséges, nagyképű, zűrzavaros operetté válik, ha Budapesten megmammogtatják a bécsi vigécet s Fiumén átengedik az öt világrész minden szemetét- Márpedig, hogyan áll a fiumei határrendőrség ügye? Csupán néhány nap előtt történt, hogy a fiumei kormányzó lemondási hírének cáfolata alkalmából a legfélhivatalosabban kijelentették, hogy „Fiuméban a legteljesebb egyetértés uralkodik“ s hogy a „belügyminiszter s fiumei kormányzó egyaránt május elsejére óhajtják felállítani a fiumei határrendőrséget“. Ha netalán valaki elfeledte volna e nyilatkozatokat, a fővárosi lapok e hónap 10—12-iki számai igazolják. Alig múlik el két nap s már Fiume polgármestere, hivatalos helyéne], a városi közgyűlésen kijelenti: „nincs tudomásom, hogy szó is lenne az állami határrendőrség felállításáról, maga a kormányzó kijelentette, hogy semmit sem tud róla. De ha ez szóba kerülne, ismerem kötelességem, hogy ünnepélyesen tiltakozzunk ellene.( A polgármester igazat mondott. A fiumei határrendőrséget nem állítják fel május 1-én, egyelőre le is vették napirendről